7621 Pécs Tímár utca 21.
Kedd 16:30-18:00

MECSEK HÍRADÓ 229. szám 2015. május Patacstól Orfűig ... Jó hangulatban, a kellemes tavaszi napsugárnak, az erdő virágainak, a jó társaságnak örülve sikeresen teljesítettük április 11-én a Baranyai Szent Márton Gyalogos Zarándokút első szakaszát. Sokan gondoltuk úgy, hogy érdemes kimozdulni, gyönyörű Mecsekünk e részét be-járni, megismerkedni a közel 100 km-es zarándokút első szakaszával. Igen hosszú volt az oszlop, amelyben haladtunk, 64-en voltunk. Patacson Szabó Attila, a templom gondnoka engedett be bennünket a kis – XIII. századi alapokra épült – egyhajós templomba. Innét a Lőtér dűlőn át kapaszkodtunk egyre feljebb, majd rácsatlakoztunk a zöld sávval jelzett útra, azután nekivágtunk a piros háromszöggel jelzett útnak, amelynek meredekségével derekasan megbirkózott mindenki. A medvehagymával gazdagon borított fennsíkra érkezve kipihentük egy kicsit magunkat Császár Péter „failak”-jánál. Hosszabb szünetet a Jakab-hegyen a romoknál tartottunk, itt a pálos rend történetéről esett szó, valamint Ignátkó Imre turistatársunk segítségével a költé¬szet napjáról is megemlékeztünk József Attila: Ne légy szeles c. versével. A hegyről északi irányban indultunk tovább a zöld sávval jelzett úton, a gyönyörű bükkösben. Megálltunk néhány perc emlékezésre a Magyarok kunyhójánál, majd leereszkedtünk egészen az abaligeti műútig. Itt egy kicsit a közúton kellett haladnunk, majd újra erdei ösvényre tértünk, amelyen elértük Orfű falu szélső házait. Innét már csak pár méter és odaérkeztünk a – számunkra Négyfenyő Kulcsosház-ként is ismert – házhoz, amely a kis kápolnát rejti. Kovács Judit, a kápolna kedves gondozója be¬mutatta a kis templomot, majd közös imával zártuk zarándokutunk első szakaszát. Ugyan innét még begyalogoltunk a „központba”, a valamikori Mecsekrákosra, de az ottani, szintén Szent Márton- templom megtekintését már a következő túrára hagytuk. A túra résztvevői bélyegzőfüzetet kaptak, amelyben az útvonal rövid leírása és a templomokban elérhető pecsétek számára bélyegzőhely található. Mindkét templom¬nál felhívtuk a figyelmet az ismertető táblákra, amelyeket a SZENT MÁRTON ERÓPAI KULTURÁLIS ÚTVONAL MAGYARORSZÁGI TANÁCSA minden magyarországi Szent Mártonnak szentelt templom mellé elhelyezett. A következő túra, amely a Baranyai Szent Márton Gyalogos Zarándokút 2. szakaszát (Mecsekrákos-Vágotpuszta-Sikonda-Mecsekfalu) mutatja be, 2015.május 16-án lesz. A túravezető Sipos Imréné, Erzsike lesz. Köszönöm a részvételt, az érdeklődést, a kellemes társaságot! Tóth Klára túravezető Virágnézés a Papukban Természetjáró barátaimmal már előző évben négy túrát terveztünk a szomszéd or-szágba. Húsvét előtti szombaton, csípős hidegben, süvítő böjti szél talált bennünket a Szöcske-vízesés alatt. A lépcsők jegesek voltak, dideregve lapultak a gímpáfrányok, aranyos veselkék, sárga zuzmók a nyirkos sziklákhoz. A lezúduló víztömeg milliárdnyi gyémánt kristályát permetezte arcunkba, s lent a mélyben ölelkezett eggyé a két patak – Jankovica és Kovačica. Nehéz volt elszakadni a természet adta tündérkerti lát¬ványtól. Utunkat megújított bemutató ösvényen, a valaha itt élt morva üveghutások sírjainál megőrzött üvegtömb állította meg, s elmerengtünk, vajon hazánkban meddig maradna így, ilyen szép állapotában. A meredek hegyoldalt most bimbózó fekete áfonyás védi az eróziótól. A hegység madárvilágát és ritka, védett növényeit bemutató táblák után ős öreg bükkfák sugallják az élni akarás tiszteletét. Talán a jövőben valaki szóra bírja őket, és mesélnek az el¬múlt 650 év alatt látottakról. Előbukkantak az első kakasmandikók, farkasborosz¬lánok, madárbegyek, szellőrózsák, tüdőfüvek, lednekek, keltikék és medvehagymák. Borz alom, mármint a borzak otthona után kis barátaink, a denevérek barlangját is meghódítottuk. Gróf Jankovics József márvány szarkofágját a régi forrásbarlangban gyönyörűen res¬taurálták. Az életet adó kristályvizű forrás üregében fakadó csodát lámpánk fé-nyében fotóztuk és ízleltük. Pisztrángok pózoltak, vízi csibék bukfenceztek, tőkés récék keringőztek tiszteletünkre a nap fényében tükröződő tavakban. Mindenütt rend, tisztaság. A turistaházban az emberek kedvesek, segítőkészek, és nem néztek ki bennünket szerény fogyasztásunk ellenére sem. A Velika-hágónál szál virággal tisztelegtünk az életüket Horvátországért áldozó 11 fiatal emlékére. Közel hét kilométeres gyalogtúránk elején kakasmandikó virágtömeg, majd illír sáfrá¬nyok színpompája várt reánk. A legősibb kőzetektől a fiatal üledékekig a geológia sok érdekességét tárta elénk a táj. Ritka látvány: egy fehér kakasmandikó példány fényké¬peztette magát. Hétszáznegyven méterről leereszkedés némi sziklamászással, majd Velika öreg vár-romja után Kaptol vára várt reánk, természetesen egy kedves kocsmával, és ajándék fügepálinkával. A falvakban ezen a napon tartották a húsvéti étel szentelését. A Petrov kilátóról hazanéztünk Villányra, a Tenkesre, a Mecsekre és a völgyben meg¬búvó Szent Miklós ortodox kolostorra. A Duzluki tótól még felmásztunk Ruzica várához, és annak egy helyiségéből ismét haza tekintettünk. Alsómiholjácon finom, hatalmas adag fagyival a kezünkben Ferenc József köztéri szobrát, majd Mailáth Gróf parkját és kastélyát látogattuk meg. Látnivalókban gazdag, úgynevezett pörgős túrában volt részünk, amit a hozzánk ke-gyes időjárásnak is köszönhetünk. Ahogy terveztük, este kilencre hazaértünk. Marton József A KELETI-MECSEK REJTŐZKÖDŐ GYÖNGYSZEMEI KOMLÓTÓL A VÁR-VÖLGYIG Április közepén, egy szép tavaszi reggelen autóbusszal Komlóra utaztam. A Trösztnél szállok le a buszról. Mindenki siet, ki iskolába, ki boltba, de szerencsére nekem ma kivételesen nem kell sietnem, szabadon csavaroghatok a természet birodalmában. Még hűvös a reggel, de a felhők mögül már kezd sütni a nap. Megnézem az új bányászati emlékművet, ami a múzeum épületének közelében áll. Innen Mecsekjánosi felé hala¬dok. Elmegyek a Colosseum épülete előtt, amiről kedves emlékek jutnak eszembe, néhány évig jártam ide szórakozni. A közmunkások szépen tisztítják az utak mentét, egész más most a város, mint régebben. Mecsekjánosi temploma szépen rendben van tartva, csak a kálvária helyrehozatalát nem sikerült megoldani, nyilván csak emlék lenne, használni már egyre kevesebb helyen használják őket. Dénes Gizella írónő háza sincs jó állapotban, pedig szép emléktábla van a falán. Látszólag az épület lakatlan, pedig hajdanában ez volt a paplak. Innen a Szent Márton út nyomvonalát követem, ami nem egészen úgy halad, ahogy a térképre rajzolták. Felérve a domb oldalára szép kilátás nyílik Mecsekjánosira és az ipari létesítmé-nyekre. Egy kereszt áll a domb tetején, mely várná sorsa jobbra fordulását, de hát kitől, amikor egykori állítói már régen nem élnek, a közelben lakók meg már nem törődnek effajta értékekkel. A feszület alatt van a motocross pálya, érdekes, bravúros pályákkal. Innen felülről a gerincről jövet a térképen jelzett geológiai feltárásnak nem találom látható nyomát, pedig hallottam róla. Ezen a helyen a völgy oldalában mező van, néhány helyen gyümölcsfával beültetve. Kissé elkalandozva a Szent Márton úttól egy szép aljnövényzetű bükkös erdőben baktatok lefelé, majd Kisbattyán előtt újra elcsípem a jeleket. Battyánban nagy a nyüzsgés, éppen érkezik a busz, megjöttek a bevásárlók nagy szatyraikkal, hiszen itt helyben nincs bolt, kénytelenek Komlóra beutazni. Már néhány év eltelt, mióta utoljára itt jártam, azóta egészen megszépült ez a parányi falu, nincs egy romos ház se, sőt több épületet fel is újítottak. A falut elhagyva a zöld sáv jelzés átvezet az András-réten, majd egy szép ligetes erdőben felvisz a Battyán-hegyre. Innen szép kilátás nyílik Komló panelházaira. Amilyen közel van ide a város, olyan közel van egy csodákat rejtő, mesebeli erdőrészlet, mely nem más, mint a kedves hangzású Hamvas-völgy. Ennek a völgynek van egy déli névtelen mellékága, melyet végig a patak mentén járok végig. Csodálatos a szurdokvölgy, melynek köves medrében kis patak csörgedez. A völgy közepe táján egy érdekes, geológiailag igazán különleges sziklatömböt veszek észre. A szikla gömb formájú andezit darabokból áll, melyek a vulkáni tevékenység hatására keletkeztek, és a láva kihűlése után szilárdul¬tak meg. A patakban egészen nagy szürkés-fekete andezit tömbök is felfedezhetők. Innen még továbbmegyek a patakmederben, de nem tudok egészen végigmenni a völgyön megkeresni a forrás eredését, mert a bedőlt fáktól innen már járhatatlan a további völgyszakasz. Így inkább felmegyek a gerincre a zöld sáv jelzésre, ahol pihe¬nőt tartok. Éppen dél van, így megebédelek, és kicsit sütkérezek a tavaszi napfényben. Egy jelzetlen úton érek le a Kiskút-forráshoz, mely sajnos nagyon elhanyagolt. A fakitermelések és az erdészeti munkák során a földet az elfolyáshoz tolták, így a víz nem tud rendesen kifolyni. A beljebb lévő egykori autóspihenő esőbeállóinál új asztal-pad garnitúra és szalonnasütő épült. Innen visszamegyek a műútra és most egy másik felfedezést szeretnék tenni. Van egy keleti irányú kis patakvölgy, melynél a térkép földrajzi helynévként egy Mészke-mence elnevezést tűntet fel. Feltételezem, hogy itt egykor valóban lehetett mészke-mence, hiszen a mészkő és a faanyag is adott volt. Alig megyek felfelé a völgyben vezető úton, és az úttól jobb kéz felé egy mesterséges földhalmot pillantok meg. Szinte biztos vagyok benne, hogy ez lesz a régi mészkemence, hiszen több megtalál-ható napjainkban is a Mecsekben, melyek a múlt század első felében még üzemeltek. Sejtésem beigazolódik, amikor közelébe érek, peremes kemence formája jól kivehető. Hogy tényleg mészkemence volt, azt pedig bizonyítja a sok-sok fehér mészdarab (nem mészkő, hanem már a késztermék). Ez az erdő talajának felszínén kisebb nagyobb darabokban a levelek között fellelhető. Fotózás után indulok tovább felfelé a völgyön, de alig 50 m-t megtéve újabb csodálatos természeti képződménnyel találkozok, mely nem más, mint egy szép mésztufa-vízesés. A víz hangos csobogása felfrissíti az erdőt. Innen még feljebb megyek, majd az út kétfelé válik. Én a bal felét választom. Alig indulok el rajta, egy újabb mészkemence maradványát pillantom meg. Gyorsan má¬szok feljebb, hogy megnézzem, tényleg az-e. Kiderül: ez is egy mészkemence, az előbbitől kb. 200 m-rel feljebb, és ez sokkal jobban megmaradt, a teljes íve és pereme is látszik. Sok-sok évtized eltelt, mióta nem használják, az oldalából már vastag bükk¬fák nőnek ki. Amikor elindultam reggel, abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán megtalálom a hajdani, rég elfeledett mészkemence helyét. És lám kettőt is találtam és még csak nem is kellett különösebben keresni őket. Egy fehér sziklákkal borított meredek hegycsúcs, a Köves-tető felé veszem az irányt. Ez alatt ered a Sándor-forrás. Egy szép kis forrás, úgy néz ki évtizedekkel ezelőtt használhatták, de szárazon rakott kövei már szanaszét fekszenek, vizéhez csak az erdei vadak járnak. Innen nagyon kanyargós szerpentinúton megyek le az Egregyi-völgybe, igaz néhány kanyart átvágok, különben sosem érnék le, mivel a teljes hossza 4 km, miközben innen légvonalban a völgy nincs egy km-re sem. Viszont egy precí¬zen megtervezett szerpentinútról van szó, amiben alig észrevehető a szintemelkedés, így járművel könnyű feljutni a hegy tetejére. Utamat a Vár-völgyben fejezem be, ahol rövid várakozás után indul is a busz Pécsre. Egy csodálatos, látni- és felfedeznivalók¬ban gazdag túrában volt részem. Biki Endre Gábor Pécs forrásai Pécs megyei Jogú Város 2014-ben meghirdette a Lépj! Légy Pécs jövője ! c. pályá-zatot, amelyen szövetségünk a város területén található források bemutatására fogal¬mazott meg programot, amely támogatást nyert. E program 3 forrásismertető sétát tartalmaz, amelyből az elsőt Baumann József a Víz Világnapján már megszervezte a Dömörkaputól a Balokány-liget forrásaiig. A következő két séta májusban lesz, Ba¬ranyai Pál vezetésével. Május 10-én, vasárnap 9 órára a Tettyére várjuk az érdeklődőket (a 33-as autóbusz 8.30-kor indul a főpályaudvarról). Útvonal: Tettye – Kálváriautca – Papnövelde utca – Hunyadi János utca – Káptalan utca – Dóm tér – Székely Bertalan utca. Útba eső források: Tettye-forrás, Török-kút, tartályos csorgókút a Szent Mór u. - József u. sar¬kán, Kaposvári-forrás, Petrezselyem-kút, Aranyos-kút, Káptalan-forrás, Berényi-kút, Petrezselyem-forrás, Ignác-forrás. Időtartam: kb. 2-3 óra. Május 17-én, vasárnap 9 órakor a Jurisics u. 44. sz. alatti MTA Pécsi Akadémiai Bizottság Székháza elől indul a séta (a 32-es autóbusz 8.15-kor és 8.45-kor indul a főpályaudvarról). Útvonal: Nagyszkókói út – Hattyú u. – Angster J. u. – Bálicsi út – Donátusi út – Fácán dűlő – Gólya dűlő – Holló dűlő – Csóka dűlő – Csoronika dűlő – Bagoly dűlő – Pacsirta u. – Ifjúság útja – Édesanyák útja – Nyár u. – Rókus-domb. Útba eső források: Szent János-forrás, Förster-forrás, Kelemen-forrás, Bálicsi III. forrás, Bálicsi I. forrás, Flórián-forrás, Szent Anna-forrás, Pacsirta-forrás, Szent Ró-kus-kút. Időtartam. kb. 2-3 óra A forrásismertető séták résztvevői kapják meg elsőként a füzetet, amelyben Baranyai Pál és Baumann József forrásismertető leírásai és fotói, valamint Müller Nándor fotói találhatók. A kiadvány Müller Nándor szerkesztői munkája. Tóth Klára HÍREK  Új turistajelzések Máriakéménden: néhány új rövid leágazással bővült a Bara-nyai-dombság úthálózata. A Kéméndi-tetőről a sárga háromszög jelzésű turistaút-ról egy új sárga „emlékmű” jelzés (0,2 km) vezet a Liptódi-szegélyen található 200 éves képoszlophoz. (A képoszlop évtizedek óta ledőlve fekszik, a felújítása folya-matban van, most készül a beton talapzat.) A Nagy-pincesorról a kék négyzet jel-zésről egy új kék „emlékmű” jelzés (0,3 km) vezet a Margaréta szoborhoz, mely Máriakéménd és Monyoród határpontján áll. A kék négyzet jelzésről a Héhwald-kereszthez eddig a kék kereszt (0,1 km) jelzés vezetett be, ez megváltozott, és az új szabvány szerinti kék „kápolna” jelzés került felfestésre. Ennek oka, hogy ebben az évben feltárásra kerül ezen a helyen az egykori Szent-kút és a kápolna romjai, és egy kis emlékhely kerül itt kialakításra. A 2015-ös Mecsek térkép már ábrázolja az új turistautakat.  Új erdei pihenőhely Kisnyárádon: A Mecsekerdő Zrt. Pécsváradi Erdészete adta a faanyagot azokhoz az asztalokhoz és padokhoz, melyeket a Mecsek Egyesület tagjai állítottak össze és helyeztek ki a kisnyárádi Keresztelő Szent János-kápolnához. Így egy újabb erdei pihenőhely létesült a Baranyai-dombságban. A munkában a Kisnyárádi Önkormányzat közmunkásai is segítettek, akik a kápolna 100 m-es körzetében lekaszálták a füvet. Az erdei bútorok lenolajjal lettek átitatva, a tartósság érdekében. Az erdei bútorok felállítása mellett arra is jutott idő, hogy a kápolnát kitakarítsuk, kiseperjük, és a környezetét rendezgessük. Közel 200 téglát is lepakoltunk, amiből egy kis merítős kutat építünk majd. A tavaly kiásott kis kút most csordulásig van tele vízzel. A kútépítés egy következő történet lesz, hamarosan.  Szoborfelújítás: megújult Máriakéménden a Szent Flórán szobor, melyet a kék „körtúra” túraútvonala is érint. A szobor restaurálásának, javításának költségét a Mecsek Egyesület finanszírozta. A felújítási munkákban a helyi önkormányzat közmunkásai és az egyesület tagjai is részt vettek. Rendezvények (A teljesítménytúra rendezvényekről részletes információk olvashatók a Teljesítménytúrázók Társasága internetes honlapján: www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu) • május 9, szombat: Az Almamelléki Kisvasút Napja. R.: Mecsekerdő Zrt. Sziget-vári Erdészete. 114 éves az Almamelléki Erdei Vasút. A matuzsálem korú „Zselici csühögő” 9-től 18 óráig folyamatosan szállítja az utasokat Almamellék és Sasrét között. Tanösvényi szakvezetések, íjászat, kézműves vásár, kézműves játszóház, zenés gyermekszínház, tombolasorsolás és számos családi program várja a kisvasút szerelmeseit. Helyszín: Almamellék–Sasrét. Információ: ( 30/663-0997, 73/354-251, 73/514-102, 36/70-296 7477, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.,). • május 9, szombat: „Almamellék 25, 15, 10” teljesítménytúrák. R.: Zöldgömb Sport Klub. Rajt: Almamellék, kisvasút végállomás, 8.00-9.30 (25, 15 km), 8.00-9.45 (10 km). Cél ugyanott. Nevezési díj valamennyi távon: 200 Ft/fő, gyermekeknek ingyenes. A 10 km-es távon utazás Almamellékről Sasrétre kisvasúttal, menetjegy: 700 Ft/fő, gyermekeknek 400 Ft/fő. Információ: Fehérvári Máté, Mészáros Gabriella ( 30/284-2730, 70/380-6365). • május 9, szombat: „Amiről a Balokány-liget fái mesélnek” – ligeti séta és játék. R.: Mecsekerdő Zrt. Helyszín: Pécs, Balokány-liget, időpont: 10-12 óra. A prog-ramon a Madarak és Fák Napját is megünnepeljük. Információ és előzetes jelent-kezés: Scheitler Adrienn (e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.,  20/340–4184). • május 9, szombat. „Gazos” túra – ehető növények és virágok a Mecsekben. R. Mecsekerdő Zrt. A túra során ehető növényekkel, gazokkal, virágokkal ismerke-dünk. Mire használhatjuk a növényeket a konyhában? Nagymamáink praktikái. Találkozó 9.30-kor a Kövestető Vendégháznál (Hosszúhetény, Kövestető). Részvételi díj: 1.500 Ft/fő, amely tartalmazza a túravezetést és egy ebédet a Kövestető Ven¬dégházban. Információ, jelentkezés: Kövestető Vendégház (e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.,  72/481-058, 30/663-0923). • május 10, vasárnap: „Pécs forrásai” – forrásismertető séta a városban. R.: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség. A részletes programot lásd a „Pécs forrásai” című írásban. • május 10, vasárnap: „DÖKE nyár csalogató 100-75-50-25” kerékpáros telje-sítménytúrák. R.: DÖKE, Komló. Rajt: Komló, Közösségek háza (48-as tér 1.), 8.00-10.00. Cél ugyanott. Nevezési díjak: 900, 800, 700, 600 Ft/fő (MTSZ, Ma-gyar Turista Kártya: 100 Ft kedvezmény). Információ: Balogh Bettina ( 20/777-4006, Balogh Zoltán  20/380-0777). • május 16, szombat: „Te szedd a kéken!” – az Országos Kékkör útvonalának meg-tisztítása. R.: Magyar Természetjáró Szövetség, Baranya Megyei Természetbarát Szövetség. A Baranya megyei szakaszokra jelentkezni lehet a szervezőknél: Bau-mann József (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., 20/4747-151); Jancsi Attila (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.,  20/5806-078); Nagy Balázs (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.,  20/9765-582). • május 16, szombat: Baranya-Tolna Nosztalgia 60, 30, 15, 8” teljesítménytúrák. R.: Hétdomb Természetbarát Egyesület, Komló. Rajt: Zobákpuszta, Vargánya-tanya, 5.30-6.30 (60 km, előzetes jelentkezéssel!), 7.00-8.30 (30 km), 8.30-10.00 (15 km), 9.30-10.00 (8 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 1000, 800, 650, 450 Ft/fő (MTSZ, MSTSZ, TTT, Magyar Turista Kártya, csoportos, diák, nyugdíjas, családi kedvezmény: 50 Ft/fő. Csak 2 kedvezmény vonható össze!). Információ: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437) • május 16, szombat: „Csillagos égbolt” túra Sasréten. R.: Mecsekerdő Zrt. A túra során lehetőség nyílik a csillagos égbolt, az állatövi jegyek távcsővel való megfi-gyelésére Európa egyik legkisebb fényszennyezettségű területén. Napnyugta után csillagász szakember vezeti be az érdeklődőket a csillagászat rejtelmeibe. Indulás 17.30-kor Almamellékről kisvasúttal Sasrétre, várható visszaindulás Almamellékre 23 órakor. Vacsoralehetőség a Sasrét Vendégházban. Részvételi díj: felnőtt 800 Ft/fő, 18 éves korig 600 Ft/fő, amely a kisvasúti jegy árát nem tartalmazza. (Kisvasúti jegy ára oda- vissza: felnőtt 1400 Ft, gyermek, nyugdíjas 800 Ft.) A programra előzetes jelentkezés szükséges! Információ, jelentkezés: Gerlecz Edit (e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.,  70/296-7477, 30/459- 9326). • május 16, szombat: „Éjszakai kaland – Csillagkukucska”. R.: Mecsekerdő Zrt. Felhőtlen időben este kimegyünk csillagokat és csillagképeket kukucskálni. Meg-keressük a Csodatévő táltost, a Sarkcsillagot, az aranyalmák őrét, a Sárkányt, a hazánkból az egyetlen megfigyelhető extra galaxist, az Andromédát és még sok-sok érdekes, titokzatos csillagképet. Találkozó 19 órakor a Kövestető Vendégháznál (Hosszúhetény, Kövestető). A program időtartama: 2 óra. Információ, jelentkezés: Kövestető Vendégház (e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.,  72/481 058, 30/663 0923). • május 17, vasárnap: „Pécs forrásai” – forrásismertető séta a városban. R.: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség. A részletes programot lásd a „Pécs forrásai” című írásban. • május 23, szombat: Emléktábla avatás Pusztabányán. A pusztabányai Betyárta-nya KISS LAJOS EMLÉKHÁZ lesz. Az ezt tanúsító emléktábla avatására 2015. május 23-án, szombaton 11.30-kor kerül sor Pusztabányán. Az eseményt kezdeményező és szervező Cifra Imre és Imréné (Margitka) szeretettel vár minden természetbarátot a Kiss Lajosra emlékező és táblaavató ünnepségre. A helyszínt gyalogosan Hosszúhetény központjából a zöld négyzettel, majd kék három-szöggel jelzett úton lehet megközelíteni. Autóbusz Pécsről 9-kor indul Hosszúheténybe. A részvételi szándékot kérjük Tóth Klárának jelezni a szövetség székhelyén (Pécs, Tímár u. 21.) keddi napon 16-18 óra között, vagy e-mail-ben (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.), vagy telefonon ( 20/527-89139). • május 25, hétfő: Kerékpáros találkozó a pécsváradi várban. R.: Pécsi Túrake-rékpáros és Környezetvédő Klub. Információ: Keményfi Balázs ( 20/332-5000). • május 30, szombat: Gyermeknapi kisvasutazás. R.: Mecsekerdő Zrt. Séta Sasréten, a tanösvényen, madárfészek-anyag kihelyezése. Szelíd vaddisznók, szarvasok és őzek megfigyelése kisvasutazással összekötve. Indulás 10 órakor kisvasúttal Almamellékről Sasrétre (visszaindulás Almamellékre 16 órakor). Ebédlehetőség a Sasrét Vendégházban. A program ára 500 Ft/fő, amely a kisvas-úti jegy árát nem tartalmazza. (Kisvasúti jegy ára oda- vissza: felnőtt 1.400 Ft, gyermek, nyugdíjas 800 Ft.) Ezen a napon program (a vonatjegy árát kivéve) minden gyermeknek ingyenes! A programra előzetes jelentkezés szükséges! Információ, jelentkezés: Gerlecz Edit (e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.,  70/296-7477, 30/459-9326). • május 31, vasárnap: „Törökvár 25/15” teljesítménytúrák. R.: Mecsek Egyesület. Rajt: Máriakéménd, Kultúrház (Rákóczi u. 27), 7.00-9.00 (25 km), 7.30-9.00 (15 km). Cél ugyanott. Nevezési díj: 900, ill. 700 Ft/fő (MTSZ, TTT tagoknak, Magyar Turista Kártyával, diákoknak, nyugdíjasoknak 100 Ft kedvezmény. A kedvezmé-nyek nem vonhatók össze!). Információ: Biki Endre Gábor ( 30/452-4579, 17 óra után). • június 2, kedd: Természetbarátok Klubja. Varázslatos Béda – Nagy Gábor (Mecsekerdő Zrt.) előadása. Helyszín: Baranya Megyei Természetbarát Szö-vetség (Pécs, Tímár u. 21.), időpont: 17 óra. Információ: Scheitler Adrienn ( 20/340–4184). NYÍLT TÚRÁK ► május 9, szombat: „Tavaszi Tenkes”. Útvonal: Túrony – Siklós (12 km, szint-emelkedés: 300 m). Találkozás: 9 órakor Túronyban (elérhető Pécsről a 8.30-kor induló távolsági autóbusszal, Siklósról a 8.30-kor, Harkányból a 8.40-kor induló autóbusszal). Túravezető: Ritzné Gresák Gabriella ( 20/493-9091). ► május 10, vasárnap: „Túra az Ormánságban”. Útvonal: Kémes – Pécsi-víz gátja – Hétöles-tó – Kisinci-tó – Dráva-part – Dráva-gát – Zabora – Duna-Dráva Nemzeti park bemutatóházának megtekintése – Szaporca – Kémes (17 km, szintemelkedés nincs). Találkozás: 9 órakor Kémesen a kocsma előtt (a pécsi tá-volsági autóbusz-pályaudvar 15-ös kocsiállásáról 7.30-kor indul autóbusz Har-kányba, Harkányban átszállás 8.30-kor). Hazafelé 16.30-kor indul busz Kémesről Harkányba, majd 17 órakor Harkányból Pécsre. Túravezető: Romvári Tibor /Dráva TSE/ ( 30/335-1702). ► május 16, szombat: „Baranyai Szent Márton Zarándoklat” II.szakasz. Útvonal: Mecsekrákos – Vágotpuszta – Sikonda – Mecsekfalu (13 km, szintemelkedés: 440 m). Találkozás: 9.20-kor a pécsi távolsági autóbusz-pályaudvaron a 4-es kocsiállásnál (a busz 9.30-kor indul Orfűre). Túravezető: Sipos Imréné ( 20/993-3457). ► május 23, szombat: „A Közép-Mecsek erdeiben”. Útvonal: Ezeréves – Fehérkúti kh. – Büdöskút – Deindol (14 km, szintemelkedés: 400m). Találkozás: 8.35-kor a pécsi főpályaudvar előtt a 40-es autóbusz megállójában. Túravezető: Várnainé Meng Hajnalka /Dráva TSE/ ( 30/322-0432). ► május 30, szombat: „Írisz-túra”. Útvonal: Túrony – Tenkes-hegy – Siklós (14 km, szintemelkedés: 280 m). Találkozás: 9 órakor Túronyban (elérhető Pécsről a 8.30-kor, Siklósról a 8.30-kor, Harkányból a 8.40-kor induló autóbusszal). Túrave-zető: Tollas Tibor ( 30/956-1695). A Mecsek Egyesület nyílt túrái ► május 9, szombat: „Bodza- és akácszedő túra” + tojásmúzeum, tájház, szalma-kincstár megtekintése. Útvonal: Zengővárkonyi elágazás – Zengővárkony – Fodorgyöpi-kút – Mészégető-erdők – Apátvarasd – Pusztakisfalu – Pusztakisfalui elágazás – Zengővárkonyi elágazás (táv: Apátvarasdig 10 km, végig 16 km; szintemelkedés: 250 m). Találkozás: 9.35-kor a zengővárkonyi el-ágazásnál. (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 8-as kocsiállásáról 9 órakor in-dul a busz.) Túravezető: Szűcs Istvánné Olga ( 20/278-5872). ► május 13, szerda: Falujáró túra Kökénybe. Látnivalók: Szt. Kereszt templom, Malomvölgyi-tó, kápolna, Bagolyvár-kilátó, Somos-kilátó. Találkozás Kökényben a buszfordulóban 8.10-kor. (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 24-es kocsi¬állá¬sáról 7.45 órakor indul a busz.) Túravezető: Gayer Éva ( 30/362-2891). ► május 16, szombat: Túra a Geresdi-dombságban. Útvonal: Véménd – volt Dömörkapu, erdei temető – Ellető-völgy – Schleiher-sír – Mórágy (14 km, szint¬emelkedés: 230 m). Találkozás: Véménden a Községháza autóbusz megálló-ban 8.35-kor. (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 8-as kocsiállásáról 7 órakor indul a busz Pécsváradra, onnan Véméndre 7.45-kor.) Túravezető: Baumgärtner Norbert ( 70/374-3950). ► május 20, szerda: Falujáró túra Sióagárdra. Látnivalók: tájház, templom, Hím-zés múzeum. Találkozás: Sióagárdon a községháza megállóban 10 órakor. (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 8-as kocsiállásáról 8.30-kor indul a busz Szekszárdra, onnan Sióagárdra 9.40-kor.) Túravezető: Lakatosné Novotny Sarolta ( 72/412-796). A Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái, komlói kiindulással ► május 10, vasárnap: „Tesz-vesz” túra és majális a Vörösfenyő kulcsosháznál. Útvonal: Máré csárda – Vörösfenyő kulcsosház – Balincai-kút – Vörösfenyő kulcsosház – Máré csárda (11 km, szintemelkedés: 180 m). Indulás a 7.40-es mekényesi buszjárattal. Túravezető: Miklovits György ( 72/488-733). ► május 23, szombat: „Tavaszbúcsúztató a Pásztor-forrásnál”. Útvonal: Máré csárda – Pásztor-forrás – Vár-völgy, geológiai tanösvény – Máré csárda (11 km, szintemelkedés: 160 m). Indulás a 7.40-es mekényesi járattal. Túravezető: Németh Katalin ( 20/507-0776). Hosszabb túra útvonala: Szilvás – Barna kő – Sin-gödör – Cigány-hegy – Pásztor-forrás – Máré-vár – Máré csárda – Pap-erdő – Szöge-hegy – Komló (25 km, szintemelkedés: 550 m). Indulás: 8.00-kor Szilvás, Spar elől. Túravezető: Horváth Attila ( 30/371-4545). DDNPI rendezvények A Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság rendez¬vé¬nyei¬ről infor¬máció kérhető, és a prog¬ra¬¬mok¬¬ra előzetes jelent¬kezés a 72/518–221, 72/518–222, 30/377–3388, 30/326–9459 tele¬fon¬¬¬¬szᬬmokon, illetve a kö¬vetkező e-mail címeken: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. To¬vábbi információk a www.ddnp.hu hon¬lapon talál¬hatók. ► május 6, szerda: ABC-séta a Pintér-kertben. A foglalkozás során a kisiskolások megismerhetik, illetve átismételhetik az ABC betűit a Pintér-kerti fajok segítségé-vel. Helyszín: Pintér-kert Arborétum, időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 1 óra. Részvételi díj: 300 Ft/fő. ► május 9, szombat: Erdőlakó madarak nyomában. A szakvezetéses séta során bepillanthatunk az erdőlakó madarak rejtett életébe és megismerhetjük a terület természeti értékeit. A túra után lehetőség nyílik a vár és a benne található kiállítás megtekintésére is. Helyszín: Magyaregregy, Máré-vár parkolója, időpont: 7.00 óra. A túra hossza: 3 km, időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► május 9, szombat: Madarak és Fák Napja. A programon a látogatók megismerhe-tik az ártér madár- és fafajait, valamint madarász szakember segítségével ellenő-rizhetik a látogatóközpont környékén található madárodúkat. Helyszín: Ős-Dráva Látogatóközpont, Szaporca. Időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 2-3 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► május 12, kedd: Rejtett világok. A mélységek titkai 2.: Élet a tengerek mélyén, s legmélyén – Temesi Andrea diavetítéses előadása. Az előadás-sorozat rejtett, tit-kos világokat tár fel, amelyek az emberi szem számára láthatatlanok, mégis számtalan csodát rejtenek. Helyszín, időpont: Pécs, Tettye Oktatási Központ, 17.00 óra. A program ingyenes. ► május 16, szombat: Művészet a természetben. Szabadtéri tárlatvezetés a Nagy-harsányi Szoborparkban művészettörténész kalauzolásával. A Szársomlyó egykori kőfejtőjében 1967-ben létesítettek alkotótelepet fiatal pécsi szobrászművészek, majd később külföldi művészek is bekapcsolódtak az alkotó munkába. A környékből származó kőből, a szabad ég alatt készült művek szinte életre kelnek a szoborparkban. A szobrok többsége nonfiguratív: magányos tömbök, csavart oszlopok, furcsa bálványok, óriások játékszereire emlékeztető kövek. Helyszín: Nagyharsányi Szoborpark, időpont: 10.00 óra. A túra hossza: 1 km, időtartama 1 óra. Részvételi díj: 800 Ft/fő (10 éves korig ingyenes). ► május 16, szombat: Ébredő természet – túra a tavasz utolsó napjaiban. A Nyéki Holt-Duna tanösvényen és a Nyéki Holt-Duna mögötti területen, az egykori Duna mederben kialakult nádasos-zsombékos részen fedezzük fel az ébredő természet csodáit. Helyszín: Pörböly gátőrház, időpont: 10.00 óra. A túra hossza: 8 km, idő-tartama: 4 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► május 23, szombat: Hősök napja a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen. Helyszín: Mohácsi Nemzeti Emlékhely, Mohács-Sátorhely, időpont: 10.00 óra. ► május 23, szombat: Túra az Ős-Dráva Látogatóközpont tanösvényein. A részt-vevők szakvezetéssel tekinthetik meg a látogatóközpont kiállítását, majd a Hagyományos gazdálkodás tanösvényen a régi ormánsági állattartás, rétgazdálkodás, gyümölcstermesztés, méhészkedés, kosárfonás, a fűszer- és gyógynövénytermesztés eszközeit és szakmai fortélyait ismerhetik meg. Az Ős-Dráva tanösvényen megtett séta során a régi tájhasználatról, a folyószabályozásról és következményeiről szerezhetnek ismereteket az érdeklődők. Helyszín: Ős-Dráva Látogatóközpont, Szaporca, időpont: 10.00 óra. A túra hossza: kb. 4 km, időtartama: 4-5 óra. Részvételi díj: 1500 Ft/fő. ► május 23, szombat: Fehér tündérrózsa túra a Barcsi Borókásban – jelvénygyűj-tő túra. A túrán megismerkedhetünk a Barcsi Borókás élővilágával, felkeressük a fokozottan védett Nagyberek láptavat, amelyen megfigyelhetjük a láptó szinte teljes felszínét elborító fehér tündérrózsát. Emellett megismerkedhetünk néhány, a lápokban előforduló védett növényfajjal (tőzegpáfrány, fűzlevelű gyöngyvessző). Lehetőség nyílik a láptó szélén elhelyezkedő madármegfigyelő kunyhóból vízima-darak megfigyelésére is, láthatunk nagy kócsagot, szürke gémet vagy fokozottan védett cigányrécét. Helyszín: Barcsi Borókás parkolója (6-os sz. főút 253 km-szelvény), időpont: 10.00 óra. A túra hossza: 5-6 km, időtartama: 3-4 óra. Részvé-teli díj: 500 Ft/fő. ► május 30, szombat: Művészet a természetben. Szabadtéri tárlatvezetés a Nagy-harsányi Szoborparkban művészettörténész kalauzolásával. A Szársomlyó egykori kőfejtőjében 1967-ben létesítettek alkotótelepet fiatal pécsi szobrászművészek, majd később külföldi művészek is bekapcsolódtak az alkotó munkába. A környékből származó kőből, a szabad ég alatt készült művek szinte életre kelnek a szoborparkban. A szobrok többsége nonfiguratív: magányos tömbök, csavart oszlopok, furcsa bálványok, óriások játékszereire emlékeztető kövek. Helyszín: Nagyharsányi Szoborpark, időpont: 10.00 óra. A túra hossza: 1 km, időtartama: 1 óra. Részvételi díj: 800 Ft/fő (10 éves korig ingyenes). ► május 30, szombat: A régi Duna nyomában. Gemenc északi részén az egykori Duna medre és az élő Duna mentén vezet a kirándulás. Láthatjuk, hogy a szabályozás következtében miként változott meg a táj képe és a Duna folyása. Érintünk mellékágakat, élő folyót és holtágat egyaránt. A Forgó tónál vízimadár megfigyelésre nyílik lehetőség, de megtekintjük Gemenc egyik utolsó fás legelőjét, a Bezerédi síkot is. A túra során megismerhetjük Gemenc növény- és állatvilágát, a jellegzetes ártéri tájat. Javasolt távcsövet és szúnyogriasztó szereket hozni! Árvíz esetén a túra elmarad! Kérjük, hogy a túra előtt tájékozódjanak a DDNPI honlapján! Helyszín: Gemenc, Holt-Sió parkolója, időpont: 9.00 óra. A túra hossza: 9 km, időtartama: 6 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► május 31, vasárnap: Matula bácsi és Tutajos kalandjai a Boki-Dunánál. Bábos foglalkozás a gyerekeknek a Boki-Dunánál. Matula, az öreg halász bevezeti Tuta-jost a halászok mindennapi életébe. A program során a gyerekek bábok segítségé-vel ismerkedhetnek meg a Duna menti tradicionális halászati eszközökkel és azok használatával. A bábozás után játékos feladatokkal és kézműves foglalkozással kerülünk közelebb a vízi élővilághoz. A programon való részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges ( 30/846-6020). Helyszín: Boki-Duna, Erdőfűn haladva 1,5 km-re, időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 2 óra. Részvételi díj: 500Ft/fő. ► június 3, szerda: ABC-séta a Pintér-kertben. A foglalkozás során a kisiskolások megismerhetik, illetve átismételhetik az ABC betűit a Pintér-kerti fajok segítségé-vel. Helyszín: Pintér-kert Arborétum, időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 1 óra. Részvételi díj: 300 Ft/fő. Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség in¬formációs kiad¬ványa. Szer¬keszti: Strasser Péter. Megjelenik minden hónap első keddjén (július és augusztus kivételével). A közlésre szánt anya¬gokat minden hónap 20-áig kérjük a szö-vetséghez eljuttatni (7621 Pécs, Tímár u. 21.). Ügyeleti idő: kedd 16–18 óra. Szerkesztői telefon: 20/522-2953; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; internet: www.baranyatermeszetbarat.hu