7621 Pécs Tímár utca 21.
Kedd 16:30-18:00

MECSEK HÍRADÓ 223. szám 2014. november Túravezetők és Jelzésfestők Országos Találkozója A Magyar Természetjáró Szövetség 2014. október 3-5-én – első alkalommal – rendezte meg Visegrádon, a Pilisi Parkerdő Zrt. mogyoró-hegyi táborában a Túravezetők és Jelzésfestők Országos Találkozóját. Megyénket két fő: Tóth Klára elnök és Nagy Ba¬lázs képviselte. A találkozón a jelzésfestési és az oktatási rendszer fejlesztéséről, vala¬mint a turistautak karbantartásáról tartottak informális tanácskozást. Tájékoztatást kap¬tunk az országos kék kör útvonalának fejlesztéséről és a hamarosan elkészülő, a jelzé¬seket érintő teljes átfestéséről is. A hivatalos tájékoztatások után kötetlen beszélgetéseken beszéltük meg a két téma aktuális problémáit. A szombati nap zárásaként a tábor résztvevőivel meglátogattuk a közelben, a Nagy Villám-hegyen található Zsitvay-kilátót. A másnap reggeli tá¬bor-zárás után még egy rövid program erejéig ismerkedtünk Visegrád nevezetessé¬gei¬vel. ¬Nagy Balázs „Erdők hete” – túra a Dél-Zselicben Az „Erdők hete” programsorozat keretében 2014. október 4-én, szombaton szövetsé-günk – a Mecsekerdő Zrt. Szigetvári Erdészetével közösen – nyílt túrát szervezett a Dél-Zselicben. A túrát Baumann Józsi barátommal együtt vezettük, megosztva a túra egyes szakaszait. Reggel fél 9-kor volt a találkozó Almamelléken, az erdei kisvasút végállomásán. Az egykori Szigetvár – Kaposvár vasútvonal állomásépületében berendezett, a kisvasút és a zselici erdőgazdálkodás történetét bemutató kiállítást Pappné Németh Tünde, a múzeum gondnoka (aki egyben a sasréti erdei iskola vezetője is) mutatta be a túrázóknak. Kilenc órakor indult velünk a vonat Sasrétre. A kisvasút különlegessége a 600 mm-es nyomtáv (ilyen erdei vasút ezen kívül a Börzsönyben, Kemencén található). „Rettenetes” sebes¬séggel haladva, fél óra alatt győzte le a mozdony a kocsijával a 6 km-es távot Sasrétig. Igazi, különleges élmény ez a vonatozás a mai modern világban a suhanó járművek korszakában. A vonatozás során élvezhettük a táj szépségét, a vasútvonal mellett látható néhány halastó környékén a vízi madarak látványát. Sasrétre beérve először az erdei iskolához mentünk, ahol a túrázókkal ismertettem Sasrét, és az iskola történetét. Megnéztük az épület falán elhelyezett emléktáblát, melynek felirata szerint 1970-ig működött itt iskola (!). Az erdei iskolánál csatlakozott hozzánk Sajgó Ferenc, a Szigetvári Erdészet igazgatója, aki túránk első felében velünk tartott. Elindultunk a sasréti ősbükkös fái között vezető tanösvényen. Az Almás- és Kis-Almás-forrásokhoz érve Baumann Józsi és felesége, Ági ismertették a források kiépítésének történetét, és a források jellemzőit. Innen a Biedermann vadászkastélyhoz sétáltunk, melynek történetét Sajgó Ferenc mondta el. A szépen felújított épület ma már nem csak a vadászokat szolgálja, hanem vendégházként működik, melyben bárki foglalhat szállást. Visszatérve az erdei iskolához kitérőt tettünk a Sasréten található tavacska szigetére, majd az egykori Németlukafa felé vettük az irányt. Rövidesen elértük a szarvaskert kerítését (a szarvaskertet az 1990-es évek közepén alakította ki az erdészet). Két, szelíd szarvas jött a kerítéshez, egy kis „fotózkodásra”, és persze némi zöld eledelt elfogadva. Kíváncsian vártuk a kaput, amelyen beléphettünk a szarvaskertbe, és ami „nincs”, ugyanis itt állandóan nyitva van a kerítés (ez az egyetlen ilyen belépőhely, ahol kapu¬nyitás nélkül be lehet menni a szarvaskertbe). A „kapu” tulajdonképpen egy, az útra merőlegesen elhelyezett rács, melyet kisvasúti sínekből raktak le. A szarvasok a patáik¬kal nem tudnak a rácson átkelni, így tehát nem tudnak kijönni a szarvaskertből, befelé viszont az ember gyalogosan, és gépkocsival simán be tud menni. Sajgó Ferenc el¬mondta, hogy ezt a bejáratot azért alakították ki, mert az úton nagy a forgalom, és a gépkocsivezetőknek ne kelljen állandóan a kaput nyitni-zárni. A szarvaskertbe egyéb¬ként tilos a belépés, természetesen most mi bemehettünk. Hamarosan az egykori Németlukafapuszta temetőjéhez értünk. A település régen kihalt, házai már nem láthatók, csak a temető és a régi kút idézi a falu emlékét. A temetőnél Sajgó Ferenc mesélt a falu történetéről, a XVIII. században betelepített németekről és a cseh-morva erdei üvegesekről, a cigány fazsírkészítőkről, és az egykori kerámiaüzem¬ről. Lesétáltunk a közeli Cigány-kúthoz, melyet a Szigetvári Erdészet épített ki „for¬rássá” Baumann József közreműködésével. Valamikor ez volt a település fő vízforrása. A forrástól Józsi vezetésével, meredeken emelkedve, amúgy „toronyiránt” értünk egy régi érdekes épülethez, a Biedermann birtokon épült háromszintes magtárhoz. (Útköz¬ben néhányan zöld üvegdarabokat találtak, az egykori üveghuta működésének emlé¬keit). A hatalmas épület – mivel évtizedek óta használaton kívül van – sajnos egyre rosszabb állapotba kerül, az erdészet néha a begyűjtött makktermés ideiglenes tárolá¬sára használja, most is volt bent egy szép nagy rakás makk, elterítve. Az épület belsejé¬ben a falon 1904-es és 1905-ös évszámokat láthattunk, melyek az építés időpontját jelzik. Bementünk – elemlámpákat gyújtva – a majd 80 méter hosszú pincébe, melyben egykor a bort tárolták. A pécsi Littke pezsgőgyár részére termelt szőlőt az 1900-as évek elején ebben az épületben darálták és préselték gépi úton, a gépeket fagáz hajtotta. A hatalmas, rozsdásodó szerkezet ma is látható a magtár földszintjén. A magtár megtekintése után elbúcsúztunk Sajgó Ferenctől, majd rövid gyaloglás után – Baumann Józsi „lakatnyitása” segítségével – kiléptünk a szarvaskertből, és hamarosan rátértünk a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonalára. Innen már jelzett turis¬tautakon mentünk tovább, és az egykori Nagytótvárosnál – ma már a településből egy-két kerítésoszlopon, és egy ledőlt útszéli kereszten kívül semmi nem látszik –, egy szép, újonnan épített erdei esőbeállónál tartottunk ebédszünetet. Pihenőnk után Terecseny felé vettük az irányt. A kék + jelzésű úton, Baranya és So-mogy megye határán ballagtunk, és közben túránk „gasztronómiai túrává” alakult egy rövid időre, ugyanis annyi gombát találtunk. Túrázó társaink közül azok, akik értettek a gombákhoz, szedtek is sokat, mások pedig fényképezték a szebbnél-szebb – ehető és nem ehető – gombákat: tintagombát, piruló galócát, korallgombát, laskagombát, fekete trombitagombát, őzlábgombát, világító tölcsérgombát és társaikat. Terecsenyhez közeledve betértünk az Aligvár-forráshoz, ahol Józsi ismertette a forrás kiépítésének történetét, majd a Balogh István emlékkőnél – Pista barátunkra emlékezve – elmondtam a dél-zselici turistautak újbóli kialakításának, és a terecsenyi Zrínyi kulcsosháznak, valamint a Papi pipa teljesítménytúrának a történetét; valamennyi Balogh István, a Dél-Zselic Természetbarát Klub egykori elnöke nevéhez fűződik. Túránkat Terecsenyben, a Zrínyi kulcsosháznál fejeztük be. Gyönyörű erdőkben járva, szép kora őszi időben, sok érdekeset látva élvezhettük ezen a napon a zselici erdők nyugalmát. Strasser Péter „Őszi Mecsek” természetismereti túraverseny 2014. október 18-án közel negyven lelkes diák vágott neki az „Őszi Mecsek” túraver-senynek, melyet a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség rendezett, 5-8. osztályos tanulóknak. A versenyre Bicsérdről, Komlóról, Mindszentgodisáról, Pécsről és Szabad¬szentkirályról érkeztek csapatok. Éger-völgyből, Teca mama vendéglőjétől indult a verseny az Éger-völgy – Farkas-for¬rás – Négybarát-forrás – Fenyves-forrás – Patacsi-mező – Cinke tanya emlékkő – Vö¬rös-hegy – Éger-völgy útvonalon. Az előző napok esőzései után gyönyörű, napsütéses időben járhatták végig a 8 km-es távot a csapatok, az erdő alig volt sáros. Az útvonalon a leírásban szereplő kérdések megválaszolása mellett öt állomáson kellett a verseny¬zőknek különböző feladatokat megoldaniuk: távolságmérés, forrás vízho¬zamának mé¬rése, tájékozódási feladatok, fafajok meghatározása, rejtvény és „Mecsek-totó” szere¬pelt a feladatokban. Természetesen az első számú feladat az útvonalon való végighala¬dás volt. Részletes útvonalleírás és kinagyított térképrészlet állt a csapatok rendelkezé¬sére, valamint az elágazásokban szalagozás is segítette a tájékozódást. Ennek ellenére több csapatnak sikerült „félremenni”, és kisebb-nagyobb eltévedéseket „elkövetni”, melyek elsődleges oka a figyelmetlenség volt. Végül is mindegyik csapat szerencsésen megérkezett a célba, ahol Teca mama vendég¬¬lőjében zsíros kenyérrel és citromos teával, amolyan igazi „turista vendég-látással” vár¬tuk őket. Valamennyi résztvevő a célba való beérkezéskor egyből bemutatta a „csokipapírt”, azaz annak a Balaton szeletnek a csomagolását, amelyet a Cinke-tanya emlék¬kőnél kaptak. Ennek elmulasztása 5 pont levonást jelentett volna! A feladatlapok kijavítása után következett a várva várt eredményhirdetés. Az első há¬rom helyezett csapat oklevelet és serleget vihetett haza, az első hat helyezett csapat tagjai tárgyjutalmak közül választhattak (könyvek, kulacsok, kulcstartók, elem¬lám¬pák), de minden résztvevő, a versenyző gyerekek és a kísérő tanárok is kaptak emlé¬ket: névre szóló emléklapot, valamint az „Őszi Mecsek 2014” túraverseny jelvényét. Eredmények: 1. Mecsek gyöngyei, Budai Városkapu Általános Iskola, Pécs (Glück Krisztina – Koch Máté – Petrovszki Réka – Rónaki Nina); 2. Felfedezők, Zsigmond Király Általános Iskola, Szabadszentkirály (Éva Balázs – Orsós Milán – Pártos András); 3. Erdőjárók, Budai Városkapu Általános Iskola, Pécs (Benkő László – Gergely Viktória – Schneicher Bernadett – Véber Melani). A résztvevők közül sok kisgyerek első alkalommal vett részt ilyen versenyen, számukra ez a nap a tapasztalatszerzés, és az első „önálló” erdei élmények napja volt. Reméljük, hogy az itt szerzett élmények további lendületet adnak nekik a természet és a termé¬szetjárás megszeretésében. Végül köszönetet mondok természetbarát társaimnak, akik a rendezvény sikeres lebonyolításá¬ban közreműködtek: Baumann József; Baumann Józsefné, Ági; Jancsi Attila; Pető Kristóf; Sipos Imréné, Erzsike; Strasser Éva; Strasserné Csapó Ilona; Szőke Lászlóné, Irénke; Tóth Klára, és nem utolsó sorban Teca mama, aki a vendéglőt – igazi, a tőle megszokott turistabarát módon – a rendelkezésünkre bocsátotta. Strasser Péter rendező Sás-völgyi csavargások A Bor, Mámor, Provance film után szabadon akár a Gubacsok, Gyümölcslé, Jókedv és Sás-völgy nevet is adhatnánk az október 11-én, szombaton megrendezett túránknak. Az időjárás kegyessége miatt napsütéses, kellemes őszi napra ébredtünk szombaton, ami több túratársat is arra buzdított, hogy bakancsba bújjon, elemózsiát készítsen a háti¬zsákjába és útra keljen Sás-völgybe. Nagy örömömre 26-an kirándultunk egy jót a piros és kék körutakon, élvezve az őszi napsütést, az erdő illatait és hangjait, valamint társa¬ink kedves társaságát. Az úton rengeteg gubacsot találtunk, melyekről kiderült, hogy kik lakják (gubacsdara¬zsak és lárváik), hogy némelyik lakója jó ízű és ehető (nagy magyar gubacs) és egy darázs „császáros” születésének is szemtanúi lehettünk. A nyáras-völgyi pihenőnél nemcsak a szendvicsek kerültek elő a zsákokból, de a darázslárvák is a gubacsokból. Több bevállalós társunk kulináris kalandba is bocsátkozott, melyet nem bántak meg a végén sem. A kellő mennyiségű kalória elfogyasztása után gyönyörködtünk a Nyáras-völgy szurdokában, gímpáfrányaiban és lélegzetelállító látványában, majd a kék körjelzésen felkapaszkodtunk a meredélyen, hogy felkeressük a következő forrást, a Szar¬vas-kutat. Közben többször megállítunk és egy kis erdőgazdálkodási kurzusnak is ré¬szeseivé váltak a túratársak. Úgy érzem, ez a kellemes hangulatú beszélgetés betekintést nyújtott az erdészek munkájába és megnyugtatott mindenkit, hogy gondos és jó kezek¬ben vannak erdeink. A Szarvas-kúttól már a Sás-völgy felé vettük utunkat és bár a megérkezés nem volt akadálymentes, mindenki eredményesen megküzdött a szederindákkal, tüskékkel és a nem foglalt, bár jelenlevő névtelen forrás vizével, mely kisebb mocsarat alakított ki, amin kellő gyorsasággal és ügyességgel tudtunk csak átkelni. A sár senkit sem kedvet¬lenített el, így mosolygósan érkeztünk meg az Erdő Házához, ahol háztűznézés és a Mecsekerdő Zrt. jóvoltából gyümölcslékóstolás várta a csapatot. Az ökoház kialakítása és berendezése mindenkinek nagyon tetszett és többeket elvarázsolt a fakönyvek és a falakon található preparátumok látványa. Aki nyitott szemmel járt a házban, sok min¬dent kiolvashatott ezekből a könyvekből. Az Erdő Házánál azonban nemcsak programok, de sok száz katicabogár is várt minket. Az őszi napsütésben úgy kavarogtak a levegőben, mit a téli hóesés hópelyhei. Látvá¬nyuk szépsége azonban nem tudta feledtetni arrogáns támadásaikat. Sajnos ezek nem a mi hétpettyes katicáink voltak, hanem harlekin katicák, amelyek nemcsak jelenlétükkel, de csípéseikkel is „megajándékoztak" bennünket. A túra utolsó szakaszán az erdei tornapályán és tanösvényen keresztül jutottunk el a Cigány-forráshoz, ahol még megtölthettük üres kulacsainkat a hazafelé útra. A vonaton, Bükkösdnél találkoztunk a Kis Olgi vezetésével az Ökoparkba kirándult természetjáró társainkkal is. A vonaton élménybeszámolók múlatták az időt Pécsig. Legközelebb december 6-án, Mikulás napon várok minden kedves túratársat sok sze¬re¬tettel egy kö¬zös csavargásra, akkor nem Sás-völgybe, hanem Püspök¬szent-lászlóra. Scheitler Adrienn túravezető „Vasfüggöny” túra II. (Az első túráról szóló írás a Mecsek Híradó 2014. májusi (219.) számában olvasható) A „kocka el van vetve”, azaz szállás lefoglalva, útvonal kidolgozva, menni kell! Az időjósok elég csúnya dolgokkal riogatták az országot, de rossz idő nincs, csak rosszul öltözött turista! Október 21-én 11 órára értünk Szombathelyre. Szállásunk közel, csomagokat leadtuk, és máris indultunk busszal Szentpéterfára. Az eső szitál, de ez nem gond. A Z sáv jelzés műúton vezet déli irányba. (Itt legalább nincs sár!) Hamarosan elérjük az országhatárt, akadálytalanul átkelünk Maschendorf (Nagysároslak) falu felé. A ravatalozó fedett-nyitott részében, párnázott padon ülve elfogyasztjuk az ebéd-szendvicsünket. Megyünk tovább, ismét határ, és rövidesen Pinkamindszenten vagyunk. Az eső csendesedik. Pinkamindszentről Vasaljára, Magyarnádaljára, majd első napunk végállomására, Horvátnádaljára érünk. Itt megnézzük a kerámiából készült, kicsi fakeresztekre erősí¬tett, nagyon elegáns, és nem hivalkodó kálváriát, valamint a házasok útjának állomásait. Ez utóbbin sok megfontolandó értékes gondolat van. (Ha a mai házasok ezeknek csak felét megtartanák, nem lenne annyi válás.) Időnként a napocska erőlködik-erőlködik, de nem túl nagy sikerrel! Vonattal megyünk vissza Szombathelyre, az eső elered. Éjjel szörnyű vihar tombolt, felhőszakadással fűszerezve. Kora reggel indulunk (eső-ben) ismét Sztpéterfára, de most majd észak felé vezet az utunk. Ahol a busz halad, a földeken mindkét oldalon víz-víz-víz, aztán egy mélyebb szakaszon a két víz összeér. A busz csak lépésben tudott átkelni. (Csoda, hogy sikerült!) Az Önkormányzatnál pecsétet kérünk a túrajelentésre. Alighogy kiérünk a hivatalból, utánunk kiabálnak: azonnal menjenek vissza Szombathelyre! Most szólt a katasztrófavédelem, hogy lezárják az utat, s nem tudni, mi lesz! De hát a mindenre elszánt turista nem egykönnyen riad vissza a nehézségektől! Meg-néztük a falu feletti dombra épült középkori templomot, majd megkerestük a zöld sáv jelzést. 25 m után feladtuk: ekkora mocsarat nem tudunk leküzdeni! Vissza a faluba, és aszfal¬ton folytatjuk utunkat. Csak „pár lépés a határ”, és máris osztrák földön gyalogolunk. Az eső változatlanul esik. Oberbildein (Beled) nevű faluban találunk egy száraz padot, megesszük az aktuális szendvicset. Az eső csendesedik. Egy magyar autós megerősíti, hogy jó irányba megyünk Magyarország felé. Ismét átlépjük a határt. Következő falú Pornóapáti. Itt közel vagyunk a Pinkához. A víz teljesen elborítja az árteret, olyan a folyó „mint az őrült, ki letépte láncát”. Félelmetes! Időnkét azért találkoztunk a zöld sáv¬val, de az többnyire járhatatlan. Végre elérjük Felsőcsatárt. Itt megkeressük a Vasfüg¬göny múzeumot, a hegyen egy szép kis kápolnát. Aztán busszal vissza Szombathelyre. Másnap reggel Felsőcsatárról indulunk. Nagyon fúj a szél (erdőben talán jobb lesz). Országúton megyünk Nardára. Felmegyünk a dombra, közel a határhoz megtaláljuk a Megbékélés keresztjét, majd a járhatónak tűnő zöld sávon megyünk tovább. Mindenütt nagy sár, majd amikor a zöld sávval jelölt fa egy hatalmas mocsár közepén áll, kénytele¬nek vagyunk nagy kerülőt tenni. Végre visszatalálunk, de most már aszfaltos úton van a kijelölt út. Sietnünk kell, el kell érnünk a buszt, mert a következő csak 3 óra múlva indul. A szél nagyon erős, gyönyörűen látszik a Kőszegi hegység (egy darabig!), aztán jön a homály. Szitál az eső, a szél erősödik, az eső is. Viharos északi széllel szemben, majdnem zuhogó esőben sietünk Bozsokra. Nagyon hideg van! Sikerült! Elértük a buszt, sőt pár percet még várnunk is kellett. A negyedik napot már nem vállaltuk. Viharos szél, eső, sár, ez már nekünk is sok! Szállásunk turistaszálló minőség, közel a buszpályaudvarhoz. Igaziból egy kollégium vendégszobája. Mivel az épület a 4 napos ünnep miatt szinte teljesen kiürült, nem in¬dították be a fűtést, szobánk igencsak hideg volt. A tervezettnél fél nappal korábban jöttünk haza. Tavasszal folytatjuk, mert a megpróbáltatások ellenére nem is volt olyan rossz! Útközben sok szép középkori templomot, útszéli keresztet, ’48-as és világháborús em¬lékművet láttunk. A kertekben mindenütt rengeteg krizantém nyílik. Csak az időjárás lett volna kicsit kegyesebb hozzánk! Erzsike (Feketéné Móró Erzsébet) rengeteget fényképezett, melyek a Hétdomb Természetbarát Egyesület honlapján megtekint¬hetők. Jövőre folytatjuk! Biros Márta HÍREK  Ismét látogatható a Balázs-hegyi kilátó: a kilátó, mely hosszú évek óta zárva volt (sőt, még a lépcsőket is leszerelték), 2014. október 9-től ismét látogatható a Orfűn, a Balázs-hegyen.  Erdei keresztek felújítása: a Mecsekerdő Zrt. anyagi támogatásával felújításra került a vágoti gerincen lévő fakereszt, mely Unferdorben József favágónak állít emléket, aki itt munkavégzés közben balesetet szenvedett és meghalt. Az 1928-ban állított eredeti kereszt az idők folyamán tönkrement, ezért 2002-ben – a Mecseki Er¬dészeti Zrt. támogatásával – Baumann József új keresztet készített. Ennek felújítása történt meg most. A kereszt felújítását Baumann József és Baumann Józsefné vé¬gezte. A Mecsek Egyesület Munka Osztálya felújította Lapison, a műutak ke¬¬¬reszte¬ződésében álló fakeresztet is. Az eredeti keresztet Rábay Gyula, a Városi Erdőhivatal vezetője állította 1928-ban. Baumann József 2003-ban új keresztet készített a tönk¬rement kereszt helyére a Mecseki Erdészeti Zrt. támogatásával. A mostani felújítást Baumann József, Baumann Józsefné és Kovács József végezte.  Nyomjai-kereszt: Újra felállításra került Máriakéménd határában a Szent Márton zarándokút útvonalán található ledőlt kőkereszt. A kereszt a falu legrégebbi, ma is álló keresztje, melyet 1821-ben állították. A keresztet a Mecsek Egyesület adomá-nyokból újította fel. A felújítási és tereprendezési munkálatokat – melyek során a kereszt mellett egy pad is elhelyezésre került – Deér Zoltán szob¬rászmester, Kállai János, Krámos Csaba és Biki Endre Gábor végezte. A keresztet kis ünnepség keretében a természetbarátok és a helyi lakosok jelenlétében Horváth Sándor plébános úr szen¬telte meg.  „A Jakab-hegy rejtett kincsei”: az eredetileg október 25-re tervezett nyílt túrát november 8-án, szombaton rendezzük meg (lásd még: Nyílt túrák).  Elzárt útszakasz: a pécsi Állatkert átalakítási munkái miatt az Állatkert bejáratától a Dömörkapu irányába vezető piros sáv jelzésű turistaút (sétaút) egy szakaszon beke¬rült az építési területbe, így nem járható. Helyette az aszfaltúton lehet haladni a misi¬nai műút-elágazásig, az építési munkák befejezéséig (2015. április).  Természetbarátok Klubja: a decemberi évzáró túrára december 6-án, szombaton kerül sor. Úti cél: Püspökszentlászló, Bazsarózsa kulcsosház. A program részleteit a decemberi Mecsek Híradóban ismertetjük.  2015. évi természetbarát eseménynaptár: a Mecsek Híradó decemberi számában – az előző évekhez hasonlóan – megjelentetjük a jövő évi eseménynaptárt a Baranya megyei természetbarát rendezvé¬nyekről. Kérjük a rendezvények szervezőit, hogy a 2015. évi adatokat legkésőbb no¬vember 18-ig adják le Strasser Péternek (20/522–2953, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., vagy személyesen keddenként a szövetségben 16–17 óra között).  2015. évi nyílt túrák: a 2015. évi nyílt túra program összeállításában továbbra is számítunk tagszervezeteink és túravezetőink vállalásaira. Érzékelhető, hogy a 2014-es nyílt túrákon egyre több érdeklődő vett részt, átlagosan alkalmanként 35-40 fő, de volt két kiemelkedő létszámú túra is, melyen 78, ill. 107 fő volt jelen. A túrák¬ról megjelent élménybeszámolókban a túrázók elégedettsége – a sok dicséret a túrave¬zetőkről – igazolja, hogy nagy szükség van a munkánkra. Jövő évi progra¬munk¬hoz is kérjük a túravezetők segítségét. 2015-ben – terveink szerint – beépítjük a kijelölt, közel 100 km-es Szent Márton Zarándokút szakaszait is a nyílt túra progra¬munkba. Kérjük azon túravezetőket, akik 2015-ben nyílttúra-vezetést vállalnak, hogy túráik alapadatait (túra időpontja, útvonala, távolság, szint¬emel¬ke¬dés, túravezető neve és telefonszáma) legkésőbb november 18-ig adják le Sipos Imré¬nének ( 20/993–3457, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., vagy személyesen keddenként a szövetségben 16–18 óra között).  Munkanap áthelyezések 2015-ben: a nemzetgazdasági miniszter 28/2014. (IX. 24.) NGM rendelete szerint 2015-ben a következő munkanapok kerülnek áthelyezésre: – január 2, péntek: pihenőnap, helyette január 10, szombat: munkanap; – augusztus 21, péntek: pihenőnap, helyette augusztus 8, szombat: munkanap; – december 24, csütörtök: pihenőnap, helyette december 12, szombat: munkanap; Felhívjuk a túravezetők, rendezvényszervezők figyelmét, hogy a 2015. évi prog¬ra-mok tervezése során a fentieket vegyék figyelembe! Rendezvények A teljesítménytúra rendezvényekről részletes információk a Teljesítménytúrázók Társasága internetes hon¬lapján (www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu) találhatók. • november 8, szombat: „Mecsek 1800, 1000, 700, 400” teljesítménytúrák. Rendező: Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület. Rajt: Hosszúhetény, Nemes Já¬nos ÁMK és Könyvtár (Iskola), Verseny u. 9; 6.30–7.00 (M 1800), 7.00–9.00 (M 1000), 8.30–10.00 (M 700), 9.30 –11.00 (M 400). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 1600, 1200, 1100, ill. 900 Ft/fő. Családi, ill. csoportos (10 fő feletti) kedvezmény: 300 Ft/fő. Információ: Matécz Péter ( 30/711–1012). • november 9, vasárnap: „Fel a Kis-Tubesre!”. Rendező: Börzsöny Természetba¬rát és Hegymá¬szó Egyesület. Rajt: tetszőleges helyen. Cél: Kis-Tubes, kilátó, 10.00–13.00. A CÉL tetszőleges útvonalon közelíthető meg. Nevezési díj: 1000 Ft/fő. Csa¬ládi, ill. csoportos (10 fő feletti) kedvezmény: 300 Ft/fő. Információ: Matécz Péter ( 30/711–1012). • november 15, szombat: „Közeli helyeken 15” teljesítménytúra. R.: Erdők Népe Természetjáró Egyesület. Rajt: Kocogó Söröző (Pécs, Malomvölgyi út 11.). Cél ugyanott. Nevezési díj: 600 Ft/fő. Információ: Gruber Mihály (30/753-5210) • november 21, péntek: „Örökségünk” – délutáni diskurzus. Rendező: Hétdomb Termé¬szetbarát Egyesület. Kalandok távoli tájakon – Breitenstein Ferenc elő-adása. Helyszín: Komló, Közösségek Háza (48-as tér 1.). Időpont: 17 óra. NYÍLT TÚRÁK ► november 8, szombat: „A Jakab-hegy rejtett kincsei". Útvonal: Pécs, Éger-völgy, Teca Mama vendéglő – Jakab-hegy – Teca Mama vendéglő (14 km, szintemelkedés: 350 m). Talál¬kozás: Éger-völgyben, a Teca Mama vendéglő előtt 9 órakor. Túravezető: Marton József ( 20/297–7788); ► november 9, vasárnap: „Tavas túra”. Útvonal: Tekeres – Herman Ottó-tó – Husztót – Kovácsszénájai-tó – Pécsi-tó – Orfűi-tó (20 km). Találkozás a pécsi tá-volsági autóbusz-pályaudvaron 8.45-kor a 11-es kocsiállásnál. Túravezető: Kis Olga ( 30/238–8229); ► november 15, szombat: „XXVI. Skóciai Szent Margit emléktúra”. Útvonal: Pécsvárad – erdei műút – Réka-kunyhó – Kisújbánya – Pisztrángos tavak – Szent Margit szobor – Óbánya – Mecseknádasd (15 km, szint¬emelkedés: 300 m). Skóciai Szent Margitról a megemlékezés Óbányán lesz. Találkozás: Pécsváradon, a Kossuth téren 10.00-kor (Pécsről a távolsági autóbusz-pályaudvarról 9.00-kor indul autóbusz Pécsváradra, melyről a „Malom” megállónál érdemes leszállni). Mecseknádasdról a „Temető” megállóból vissza Pécsre délután 15.27, 16.27, 17.27 és 18.27-kor indulnak autóbuszok. Túravezető: Dr. Novotny Iván ( 20/336–2237); ► november 16, vasárnap: „Dél-Baranya turistája nyomában”. Útvonal: Diósviszló – Nagy-hegy – Tenkes – Máriagyűd – Siklós (15 km, szintemelkedés: 350 m). Ta¬lál¬kozás: Diósviszló, „Szőlőhegy” buszmegállóban 8.45-kor (Pécsről a távolsági autóbusz-pályaudvar 18-as kocsiállásáról 7.45-kor indul autóbusz, átszállás Har¬kányban a Diósviszlóra 8.25-kor induló buszra). Túravezető: Jancsi Attila ( 20/580–6078); ► november 22, szombat: „Új utakon Villányig”. Útvonal: Palkonya – Vylyan pin-cé¬szet – Villány (14 km, szintemelkedés: 300 m). Találkozás 7.30-kor a palko-nyai vasút¬állomáson (Pécsről 6.28-kor indul vonat). Túravezető: Andrasek Csaba ( 70/375-4872); ► november 29, szombat: „Rockenbauer Pál emléktúra”. Útvonal: Pécsvárad – Zengő¬várkony – Büdös-kút – Pécsvárad (10 km, szintemelkedés: 200 m). Találko¬zás: 8.45-kor a pécsi távolsági autóbusz-pályaudvaron a 8-as kocsiállásnál Túrave¬zető: Tóth Klára ( 20/527–8913). A Mecsek Egyesület nyílt túrái ► november 5, szerda: Falujáró túra Kárászra. Látnivalók: Mezei Ottó fazekas műhe¬lye, Mesekert, Szent Erzsébet templom, Faluház kiállításai, borbély múzeum és méhészet. Indulás: a pécsi távolsági autóbusz-pályaudvar 11-es kocsiállásáról 9.00 órakor. Vissza 14.30 és 15.30-kor indul busz. Túravezető: Lakatosné Novotny Sa¬rolta ( 20/445-9164); ► november 19, szerda: Városlátogató túra Pécsváradra. Látnivalók: Képtár, Bali-szigeti szoborgyűjtemény, vár (hajdani Bencés apátság), Szentháromság tér, Város¬háza, történelmi városközpont, a rk. plébániatemplom, Mindenszentek kápolna, Kí¬gyós Sándor szobrászművész kiállítása, Samu Géza szobrászművész kiállítása, Is¬kolatörténeti kiállítás, séta a város jellegzetes utcáiban. Találkozás: 10.45-kor Pécsváradon a Vár utcai megállóban, a túravezető itt várja a résztvevőket. Pécsről a távolsági autóbusz-pályaudvar 8-as kocsiállásáról 10.00 órakor és a 4-es kocsiállásról 10.15-kor indul busz. (Kérjük, hogy a túrázók időben érkezzenek a buszhoz, és arányosan elosztva vegyék igénybe a fenti járatokat a zsúfoltság elkerü¬lése érdekében.) Táv: 3 km, szintemelkedés: 80 m. Belépődíj a várba: 250 Ft/fő (kedvezményes jegy). Hazatérés: visszafelé óránként indulnak a buszok Pécsváradról. Túravezető: Dr. Novotny Iván ( 20/336–2237). A Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái, komlói kiindulással  november 9, vasárnap: „Bányászati emlékek Vasason”. Útvonal: Árpád-tető – Koszonya-tető – volt Hársas kh. – Vasas, Művelődési ház – Bányász emlék¬park – Petőfi-akna – Béta-akna – Kossuth-akna – Komló (18 km, szint¬emel¬ke¬dés: 330 m). (Rövidebb túra: Pécs-Vasasig, 12 km). Indulás a 7.30-as pécsi busz¬já¬rat-tal. Tú¬ravezető: Kühár Zsuzsa ( 20/361-9970);  november 15, szombat: „Skóciai Szent Margit emléktúra” . Útvonal: Mecsek-nádasd – Skóciai Szent Margit kereszt – Réka-vár – Vadászlak – Pusz¬tabánya – Kis-kaszáló – Takanyó-völgy – Zobákpuszta (15 km, szintemelkedés: 450 m). Indulás a 8 órai pécsi buszjárattal. Túravezető: Németh Katalin ( 20/507-0776);  november 22, szombat: „Irány a Zengő”. Útvonal: Hosszúhetény – Zengő – Püspökszentlászló – Kisújbánya – Pusztabánya – Zobákpuszta (18 km, szint-emelkedés: 720 m). Túravezető: Kühár Zsuzsa ( 20/361-9970). Rövid túra: Hosszú¬hetény – Zengő – Püspökszentlászló – Hosszúhetény (8 km, szint¬emel-kedés: 350 m). Túravezető: Őri Zsuzsanna ( 20/376–6437). Mindkét útvonalra indulás a 8 órai hosszúhetényi buszjárattal.  november 29, szombat: „Rockenbauer Pál emléktúra”. Útvonal: Zobákpuszta – Püspök¬szentlászló – Komlós-kanyar – Zengővárkony, szelídgesztenyés – Ruzsama – Hosszúhetény (20 km, szintemelkedés: 360 m). Indulás a 7.40-es mek鬬nyesi buszjárattal. Túravezető: Horváth Attila ( 30/371-4545)  november 29, szombat: „Rockenbauer Pál emléktúra”, rövidebb táv. Útvonal: Hosszúhetény – Ruzsama – Pécsvárad – Zengővárkony – Hosszúhetény (12 km, szintemelkedés: 130 m). Indulás a 9.20-as hosszúhetényi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna ( 20/376–6437). DDNPI rendezvények A Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság rendez¬vé¬nyei¬ről infor¬máció kérhető, és a prog¬ra¬¬mok¬¬ra előzetes jelent¬kezés a 72/518–221, 72/518–222, 30/377–3388, 30/326–9459 tele¬fon¬¬¬¬szᬬmokon, illetve a kö¬vetkező e-mail címeken: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. To¬vábbi információk a www.ddnp.hu hon¬lapon talál¬hatók. ► november 12, szerda: Kis csillagász – pecsétgyűjtő program gyerekeknek. Az éjszakai égbolt csodái. Milyen eszközökkel fürkészhetjük a csillagok titkait? Hely-szín: Pécs, Tettye Oktatási Központ, időpont: 15.00 óra. A program időtartama: 1,5 óra. Részvételi díj: 300 Ft/fő. ► november 15, szombat: Madarak a kertünkben. Az érdeklődők egy figyelem¬fel-keltő vetítésen hallhatnak a mindennapokból jól ismert madarak életmódjáról, szoká¬sairól. A Fehér Gólya Múzeum kertjében folyamatos gyűrűzés közben meg is cso¬dálhatjuk ezeket a madarakat. Játékos úton foglalkozunk a téli madáretetés tudniva¬lóival. Helyszín: Kölked, Fehér Gólya Múzeum, időpont: 10.00 óra. A program idő¬tartama: 3 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► november 17, hétfő: Kis Természetbúvárok Szakköre. Erdőlakó emlősállatok. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ, időpont: 15.00 óra. A program idő-tartama: 1,5 óra. Részvételi díj: 300 Ft/fő. ► november 29, szombat: A téli madáretetésről Drávaszentesen. A fagyok be¬kö-szön¬té¬vel házunk táján segítségére lehetünk a nálunk áttelelő és a vonuló ma-dárfajoknak egy¬aránt. Fontos madárvédelmi tevékenység a madáretetés, amellyel se¬gíthetünk a ma¬da¬raknak a téli időszakot átvészelni. A programon résztvevők meg¬tudhatják, miért fontos a táplálék folyamatos kihelyezése, milyen táplálékot adha¬tunk a madaraknak, illetve milyen típusú etetők léteznek. A résztvevők az etetők környékén leggyakrabban előforduló fajokkal is megismerkedhetnek. Helyszín: Dráva Kapu Bemutatóközpont, Barcs–Drávaszentes, időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 1,5 óra. Részvételi díj: 300 Ft/fő. ► december 2, kedd: DDNP Klub. A Mecsek madárvilága képekben – Völgyi Sán-dor diavetítéses előadása. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ, időpont: 17.00 óra. A program ingyenes. Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség in¬formációs kiad¬ványa. Szer¬keszti: Strasser Péter. Megjelenik minden hónap első keddjén (július és augusztus kivételével). A közlésre szánt anya¬gokat minden hónap 20-áig kérjük a szö¬vetséghez eljuttatni (7621 Pécs, Tímár u. 21.). Ügyeleti idő: kedd 16–18 óra. Szerkesztői telefon: 20/522–2953; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; internet: www.baranyatermeszetbarat.hu.