7621 Pécs Tímár utca 21.
Kedd 16:30-18:00

MECSEK HÍRADÓ 174. szám 2009. december Új könyvek a Mecsekről 2009. november 13-án, pénteken délután a Tettyei Mésztufa-barlang volt a hely¬színe Müller Nándor két új, a Mecsekről szóló könyve bemutatójának. Az egyik egy fotó-album, címe: Négy évszak a Mecsekben, a másik egy túra¬könyv, címe: Baran¬golá-sok a Mecsekben. Az exkluzív fotóalbum képanyagának jórészét az erdőben kúszva-mászva, tú¬rázva, hosszú évek munkájával állította össze a könyv szerzője. Az album a Nyu¬gat-Mecsektől indulva be¬mu¬tatja a Kö¬zép- és Kelet-Mecsek leg¬szebb tájait, ter¬mészeti értékeit, védett nö¬vény- és állat¬világát. Amit a Me¬csek¬ben látni lehet és érdemes, az ebben a könyvben meg¬ta¬lál¬ható. 168 oldalon, 222 kiváló minőségű fotóval, szaksze-rű, köz¬érthető képaláírá¬sokkal és összekötő szöveggel ismerheti meg a kedves olvasó a Mecsek hegy¬ség cso¬dá¬la¬tos, néha rej¬tett, titokzatos világát. A Barangolások a Mecsekben című könyv séták, ki¬rándulások, bakancsos túrák leírását tar¬tal¬mazza. A kötet segítségével a hegységet átszövő turis¬tautakat is-merhetik meg a kedves olvasók. Az érintett helyek ne¬ve¬ze¬tes¬sé¬geit, műemlé¬keit, mondákat, hasznos infor¬¬mációkat ismerhetnek meg a könyv hasábjain. A 236 színes fotó kiválóan illusztrálja, mikor, merre já¬runk, és milyen látnivalók várnak ránk. A Mecsek turista¬útjainak össz¬ hosszú¬sága 760 km, ebből a könyv¬ben közel hét¬szá¬zat baran¬gol¬hatunk be. A túra¬út¬vonalakat a szerző az elmúlt években újra bejárta, így szü¬letett meg a könyv. Mindkét kötetnek feltétlenül helye van a Mecseket szerető, a Mecsek útjait járó ter-mé¬szet¬¬barátok könyvespolcán, de ajánljuk a kezdő turistáknak is, és min¬den érdek-lődőnek, hiszen ilyen színvonalas fotóalbum, és ilyen, prak¬ti¬kus tanácso¬kat és részle-tes túra¬le¬írá¬so¬kat tartalmazó, sok-sok fény¬kép¬pel illusztrált túra¬könyv még nem jelent meg a Mecsekről. A fotóalbum és a túrakönyv megvásárolható az alábbi he¬lyeken: a Duna-Dráva Nemzeti Park Igaz¬ga¬tóság bemu¬ta¬tóhelyein (a pécsi Pintér-kert, a Tettyei Mésztufa-barlang és az Aba¬ligeti-cseppkő¬bar¬lang bejára¬tánál), a Baranya Megyei Ter¬mé¬szet¬-barát Szövet¬ség¬nél (Pécs, Timár u. 21) kedden¬ként 16-18 óra között, vala¬mint a Pécs Mé¬dia¬köz¬pont Hirdetésfelvevő Iro¬dában (Pécs, Rákóczi u. 11.). A könyvek meg¬ren-del¬he¬tők tele¬fo¬non is, a 20/9575-775, 72/672-202 tele¬fon¬szá¬mo¬kon, va¬la¬mint e-mailben: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; illetve Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.. A fotóalbum ára 4000 Ft, a túrakönyvé pedig 2500 Ft. Könyvbemutató lesz még 2009. december 3-án, csü¬¬tör¬tö¬kön a Ciszterci rend Nagy Lajos Gim¬ná¬ziu¬mában a Túra¬vezetők Klubja összejövetelén (Pécs, Széchenyi tér 9.), ahol a könyvek meg is vásárolhatók. 21. Skóciai Szent Margit Emléktúra Mintegy 250 ember indult november 14-én Mecsek¬ná¬dasd¬ról a Réka-vár meghódítá-sára. Az őszi erdő arany¬színben ragyogott, s a kellemes napsü¬tésben a várhoz vezető kaptatót sem éreztük olyan fárasz¬tónak, mint más¬kor. A Réka-vár felejteni látszik hajdani szebb napjait. Falai már csak itt-ott emelkednek ki a felszínből, a haj¬dani várudvart erdő borítja. A délnyugati bástya maradványa magasodik csak elénk. A várnak ezen az egyetlen mar¬káns pontján állította fel a Pécsváradi Erdészet segítségével a Pécsi Túra¬kerékpáros Klub a Skóciai Szent Margit Emlékkövet 2007-ben. Miután az emlékkőnél elhelyeztük tiszteletünk virágait, műsor következett. Skóciai Szent Margit magyar királylány, majd Skócia királynéja (1046(?)–1093) életéről a Novotny testvérek által összegyűjtött anyag alapján a túra¬vezető be¬szélt. Az ismerte-tést a budapesti Patrona Hungariae gimnázium rög¬tönzött ka¬marakórusának, majd a pécsi 10. sz. cserkészcsapat egyik örsé¬nek Margitról szóló énekei keretezték (a buda-pestiek Oláh Gábor tanár úrral, a pécsiek Ivasivka tanár úrral érkeztek, Farkas Ferenc ide vonatkozó szer¬zeményét So¬mogyi Ber¬na¬dett adta elő, s kísérte a többi énekszá-mot is gitárján). A kis ün¬nepség befejezéseként a résztvevők együtt énekelték el né-pünk ősi Mária-éne¬két, a „Boldogasszony Anyánk” kezdetűt. A Szt. Margit úton folytattuk a túrát a gerincúton. A Vadászlaktól rövid pihenő után eresz¬kedtünk le a Réka-völgybe, majd nekiveselkedtünk az újabb kapasz¬kodónak a Szép Ilonka kilátóhoz. Az idő továbbra is kellemes maradt. A kilátó¬ból szép volt a környező erdős hegyeket borító, alkonyi fényben játszó, színes erdők látványa. Innen már szinte séta volt a túra hátra lévő része: a Dóri-úton az Antal-képig, onnan le a nemrég rendbetett Büdös-kúthoz, tovább a lőtér felé, majd az erdé¬szeti műúton Pécsváradra. A különböző menetsebességek miatt hosszan elhú¬zódó csapat fél 4 körül ért a célba, a pécsváradi várhoz. Az idő kegyes volt hozzánk. Az út nem volt fárasztóan sáros. A mintegy 14 km-es távot a mecseknádasdi templom 80 éves kán-tora is végiggyalogolta ve¬lünk. A résztvevők népes táborát a pécsi és pécsváradi ter-mészet¬ba¬rá¬to¬kon kí¬vül Komlóról, Kozármis¬lenyből, Bonyhádról, Szekszárdról, Bajá-ról és Buda¬pestről érkezettek gyarapították. A túra résztvevői emlékjelvényt kap¬tak (sajnos nem mindenkinek jutott). Dr. Novotny Iván Pécs Városismereti Verseny A Pécs Városi Természetbarát Szövetség ez évben no¬vember 7-én rendezte meg a hagyományos vá¬ros¬is¬me¬reti versenyt, melyet a belvárosba terveztünk, de az útvonal kijelölését nehezítették a közterületi fel¬újí¬tá¬sok: így többek kö¬zött a Kossuth tér, a Széche¬nyi tér, a Király utca egy része és a 48-as tér is építési terület volt. Ettől függet-lenül sikerült a ver¬senyt az eredeti ter¬vektől eltérő, mó¬dosított út¬vo¬na¬lon sikeresen lebonyolítani. A rajt és a cél a Janus Pan¬no¬¬nius Gimnáziumban volt, ezúton is kö-szönjük Ritter Attila igazgató úrnak a helyszín biztosítását. A résztvevő csapatok száma a szoká¬sosnál kevesebb volt (18 csa¬pat), de akik ott voltak, egyöntetűen pozi-tívan ér¬tékelték a versenyt. Eredmények Általános Iskolás kategória: 1. Kaposvári túrázók, KTTE Gyakorló Iskola, Kapos-vár (Bondor Anett – Fodor Dorina – Pál Petra – Nagy Anna); 2. Fantasy, KTTE Gya-korló Iskola, Kaposvár (Bodó Judit – Csepregi Lilla – Plantek Kata¬lin); Középiskolás kategória: 1. Vészbejárat, KTTE Gyakorló Iskola, Kaposvár (Nyúl Eszter – Szabó Zsanett – Szőcs Álmos); 2. Almák, Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár (Balogh Noémi – Fokvári Dalma); 3. Nekem 8, Ár¬pád Fejedelem Gimnázi-um és Általános Iskola, Pécs (Bognár Adrienn – Bosnyák Odett – Kondor Lilla – Tavaszi Eszter); Felnőtt – családi kategória: 1. Táncsics, Táncsics Mihály Gimnázium, Ka¬posvár (Béleczky Petra – Terlaky Edit); 2. Öttorony őrzői, Pécs (Gaál Do¬rottya – Gaál Ka-tinka – Schranz Tamás); 3. Kaposvári trió, KTTE Gyakorló Iskola, Kaposvár (Mol-nár Magdolna – Kósa Eszter – Szőcs Zsombor). 2010-ben az eddigitől eltérő időpontban, szeptember 18-án rendezzük meg a Pécs Városismereti Versenyt, kapcsolódva a Természetjárók Napjához, me¬lyet a Magyar Természetbarát Szövetség – az EKF program jegyében – Pé¬csett fog megrendezni. Strasser Péter rendező Őszi Kupa és Tájékozódási Hétvége A versenyt szeptember 19–20-án rendeztük Árpádtetőn. A rendezésben részt¬vevő szervezetek: elSant, PITE-BIOKOM, POEÜ, Baranya Megyei Ter¬mé¬szet¬barát Szö-vetség, AVON Női Futóklub. A szeptemberi hétvégén az időjárás kegyes volt hozzánk: mindkét nap az őszi napsü-tésnek örvendhettünk. A verseny a csapatbajnoki “futamokkal” kez¬dődött, majd délután tájékozódási futóverseny is volt és új sportágként debütált a tájékozódási íjászat. A vasárnapot az egyéni bajnoki ver¬se¬nyek¬kel folytattuk és vele párhuzamo-san a kirándulni vágyók vehettek részt egy rövid kis 18 km-es „teljesítménytúrán”. A verseny az előző évihez hasonló létszámú résztvevőt vonzott. 47 csapat, 17 sport-egye¬sület/sport¬kör 155 fővel vett részt. A csapatok és egyéni részt¬vevők 12 helység-ből érkeztek. Az "A" kategóriában 7 csapat; az "A 36" kate¬gó¬riában 4 csapat; az "A50" kategóriában 5 csapat; az A/60-70 kategóriában 8 csapat, a "B" kategóriában 11 csapat; a "C" kategóriában 7 csapat, "Emelt szintű C" kategóriá¬ban 5 csapat; a tájékozódási futó¬versenyen 2 fő, a tájékozódási íjászaton 6 fő, az egyéni versenyen 8 fő női és 26 fő férfi versenyző, a telje¬sítménytúrán 12 fő indult. Voltak versenyző sporttársak, akik több ver¬seny¬számban is összemérték erejüket. A RITÁCS kiírás hiányában nem került külön értékelésre. A verseny lebonyolításában 19 fő vett részt. Új sportágat is kipróbálhattak a vállalkozó kedvű sporttársak, a tájé¬ko¬zó¬dási íjásza-tot. A bevezető játék kezdeti hibáitól eltekintve a visszajelzések alapján kedvezős fogadtatásban részesült. A helyszíni visszajelzések alapján a többség megelégedésére sikerült lebonyo¬lítani versenyt, ami a rendezésben résztvevők lelkiismeretes munkájának köszönhető. Akik ezt megtették; Áment Tamás, Bárdos Tibor, Bárkányi Tamás, Benczes Dani, Benc-zes Gáborné, Braun Andrea, Geisz Feri, Juhász Zoltán, Koszér Anett, Mazács Ádám, Mazács Zoltán, Márton Zoltán, Pálfi Zsuzsi és a leányai, Rácz Robi, Stix Zsuzsi, Tátrai Bea, Tihanyi László, Tóth Saci. Az elért eredményekhez gratulálunk és mindenkinek köszönjük, hogy eljött. További jó túrázásokat kívánva a jövő évi viszontlátásra! Eredmények „A” kategória: 1. Eltájolok I. (Tóth Alexandra – Döme Géza – Kerekes Vik¬tor); 2. Katica Tanya Zöldpont (Fodor Péter – Herner Ágnes); 3. Sztereo (Dörnyei Ágnes – Topán László), „A 36” kategória: 1. Demeter (Jakab Albert – Jakab Évi – Bányai László); 2. DÉMÁSZ RE-ZÉT III. (Franczva László – Cikk József – Gelányi Zoltán); 3. Mátrai Farkasok (Vályi N. Károly – Rabecz Péter), „A 50” kategória: 1. Zöldpont (Tóth Iván, Radó János);Dráva Talpasok (Jan¬csi Attila – Rom-vári Tibor – Balog Árpád – Ujságh Zsolt), 3. HORVÁTHKA (Horváth András – Szentpáli Piroska – Bali F. – Knell Cecília), „A 60-70” kategória: 1. Zöldpont Életmód Klub (Dr. Pavlovics György – Jónás Pé-ter); 2. Őszapó (Horváth T. Csaba – Farkas János); 3.MVM SE (Fornay Péter – Járai Béla), „B” kategória: 1. Gémes 87 (Farkas Sándor – Szabó Zsuzsa); 2. Katica Tanya Zöldpont IV. (Nagy Endre – Balogh Ádám); 3. Katica Tanya Zöldpont X. (Balázs L. – Balázs B. – Balázs B. – Balázs P.), „Emelt C” kategória: 1. Kiscsávolyi SZSE Fürge Rókalábak (Szittyai Melinda – Huzsvay Edit – Szép Lászlóné – Szép Boglárka); 2. Falábúak (Halász Ist¬ván – Kutak László); 3. KTTE Gya-korló, Vészbejárat (Nyúl Eszter – Szabó Zsa¬nett – Szőcs Álmos – Gulyás Gréta), „C” kategória: 1. KTTE Villanypásztor (Borsós Ábel – Bogdán Patrik – Kósa Esz-ter); 2. KTTE Kuszkuszos medvetarkó (Bogdán Erik – Szőcs Soma – Szőcs Zsombor –Molnár Magdolna); 3. Öreg (Deutsc Ottó – Deutsc Ottóné) Benczes Gábor rendező BARANYA TELJESÍTMÉNYTÚRÁZÓJA 2010 A Pécs Városi Természetbarát Szövetség 2010-re meghirdeti a „Baranya Teljesít-ménytúrázója” túramozgalmat. A túramozgalom teljesítésének feltételei: 2010-ben teljesíteni kell a szövet¬ség és tag-szervezetei által rendezett alábbi teljesítménytúrák közül leg¬alább kilenc túrát, bár-mely résztávon: Téli Mecsek (30, 15); PITE (30, 20, 10); Nőnapi túra (20, 10); Mecseki Négy Év-szak (35, 15); Tenkes (30, 20, 15); PITE Születésnapi Túra (13); Mecsek (50, 30, 15); Gyermeknapi túra (20, 10); Mecsek-Zselic határán (85, 50, 25, 10); Hegymenet 55, II. Béla 35, Várad 15; Mecsek 600-as csúcsai, Mecsek 35, Tu-bes 20; Mecsek 1800, Mecsek 23; Papi pipa (30, 15); DÖKE (40, 30, 15); Mecseki Kikelet Maraton (84, 42, 21); Mecseki Mikulás (12); Dombay-tó Maraton (35, 30, 25, 15). Az arany fokozat eléréséhez 15, az ezüst fokozathoz 12, a bronz fokozathoz lega-lább 9 túra teljesítését kell igazolni. A díjkiosztó 2011. január 8-án, a Téli Me¬csek teljesítménytúrán lesz. A túramozgalomba bármelyik túrán lehet ne¬vezni, 2010. szeptember 4-ig. Nevezési díj: 2010. május 29-ig (Gyermeknapi túra) 100 Ft/fő, má-jus 30-tól szeptember 4-ig (Mecsek 1800, Mecsek 23 túrák) 1500 Ft/fő. A túrák telje-sítésének igazolását utólagosan is elfogadjuk az igazoló lapok bemutatásával. To-vábbi információ kérhető: Juhász Zoltán ( 20/310-5754. Bota János elnök Szalacska Kora reggel Baranyajenő központjából a piros háromszög jelzésen indulok északi irányba. Szép színesek a fák és az út is jól járható, egyáltalán nem sáros. A piros háromszög jelzés később nyugatra fordul a Hármashatár felé. Én jel¬zetlen úton érek ki a piros sáv jelzésre. Ez a turistaút már Somogy megyéhez tartozik. A Várhegy 245 m-es magassági pontja körül szétnézek az erdőben. Egy he¬lyen kis sáncszerű építmény vehető ki, de erősen lekopva. Ezen a helyen valószínű¬leg földvár lehetett. Egy tarvágásos területen szép kilátás nyílik a Jenői-erdők vonulataira. A Szilvási-erdőnél ér ki a piros sáv a Kercseliget felől jövő erdé-szeti feltáró útra. Az utat nemrég javították és zúzottkővel szórták le. A régi korláto-kat és kőoszlopokat is szépen helyreállították. Nemsokára a zöld sáv jelzés is becsat-lakozik és a fonódó jelzéseket követve érek az erdészeti út for¬dulójához. Az út itt sorompóval van lezárva, és jel¬zetlen úton a Szalacskai-erdő völgyébe térek. Gyö-nyörű ez a meredek szur¬dokvölgy a csordogáló pa¬takkal. A térképen jelzett erdész-házat nem talá¬lom, ezért a Kaba-hegynél a piros kereszt jelzésen folytatom az utat. A Szent-kúti réten megtalálom a régi Szent-kutat, melyet téglából és kútgyű¬rűből építettek és most is van benne víz. Most jön a túra egyik legizgalmasabb része: megkeresni a kelta halomsíro¬kat. A szán¬tá¬son baktatva három darab halomsírt figyelek meg. Egy nagy és két kisebb látható itt. A nagy átmérője kb. 30 m lehet, magassága 8 m. Ezek a ha¬lomsírok jócs-kán meghaladják a Jakab-hegyen lévő több tucat halomsír mére¬tét. A halomsírok tetején megásott gödrök vannak, nyilván a legutóbbi ásatás¬kor hagyták így. Lefotó-zom a föld¬hal¬mokat minden irány¬ból, majd az elhagyott pincék között térek vissza a völgybe, ahol megkere¬sem a jelzett utat. A piros és zöld jelzésen a Sárkánytói-erdőben újabb érde¬kes¬séget figyelek meg. Az elő¬zőnél sokkal nagyobb, elnyújtott kiterjedésű halomsír áll a szántáson. Hossza legalább 50 m, szélessége 20 m lehet, és magassága is meghaladja a 10 m-t. Néhány halomsír tetején magasles áll. A zöld sáv jelzésen hosszú, de enyhe emelkedőn egy akácos erdőben érek fel a te-tőre, ahol ismét az öreg tölgyes fogad. A Szőlő-hegyen már sok pince romos és elha-gyatott, az út¬ menti kereszt is megcsonkítva dacol az időjárás¬sal. Az egyik telektulaj-donost kér¬dezem meg, hogy merre találom a térké¬pen jelzett forrást. Útbaigazít, így a présházak között érek a kelta eredetű földsánchoz. Kiterjedése és magassága alapján igen jelentős, de kisebb, mint a Jakab-hegyi építmény. A Szalacska-hegyen egy ősi földvárral talál¬koz¬ha¬tunk. Ha jobban megfigyeljük, az egész szőlőhegy tulaj-donképpen erre települt. Bár¬merre is megyünk a szőlőskertek, présházak között, ha elérjük a domb peremét, azt vesszük észre, hogy az igen meredek, sőt, néhol több-lépcsős sáncokat is meg¬fi¬gyel¬he¬tünk. Különösen télen lehet látványos ez, amikor nem lombosak a fák. Fent a hegyen nagyon jó minőségű a talaj, töb¬bek között ennek köszönhető, hogy a Szalacska-hegy országosan nyilvántar¬tott bortermő hely. A földvár kiterjedése 900 x 600 m. A hegy felszíne vízszintes, itt terült el egy¬kor az erődített város. A földvár belsejéből az elmúlt 150 évben szám¬ta¬lan al¬kalommal kerültek elő leletek. Régészeti ásatások is több alkalommal folytak a környéken. Korlátokkal megerősített falépcsőkön lehet lejutni a völgykatlanba, ahol a Várkút-forrás fakad: téglából épített merítős kút bő vízhozammal. Tiszta vizéből merítek két üveggel, ami hazáig kitart. Sajnos az építmény elég rossz állapotban van, ráférne a felújítás. A forrás a sánc¬rendszeren belül van, így az ott lakóknak folyamatosan biztosítva volt a szükséges vízmennyiség. Ezért a völgy száját magas sánc zárta el. A pincékhez visszatérve megkeresem a Szent Antal-kápolnát, ahol látoga¬tók kí-séretében a püspök úr van jelen. A kápolna melletti pincéknél a he¬lyiek meg¬kínálnak engem is egy kis tájjellegű vörösborral. A kápolna a sza¬lacskai Szőlő-hegy legmaga-sabb pontján épült 1773 környékén. A kör¬nyék látnivalóiról kitű¬nően tájékoztat a http://www.szalacska.hu/ honlap. Innen visszafelé egészen Gödréig a zöld sáv jelzésen megyek. Egy magas¬lesről szép panoráma nyílik a közeli dombokra. A távol-ban egy mérőtorony lát¬szik, éppen olyan, mint a Zen¬gőn lévő betonhenger. A mai túrán egész nap jól jelzett turistaútvonalakon ba¬rangoltam, hiszen a Somogy megyei termé¬szetbarátok ebben az évben ezen a környéken az összes turistaútvonalat újra-festették. Ajánlom másoknak is a kör¬nyék bejárását, mert a felsorolt látnivalók a térkép segítségével könnyen beazo¬nosíthatók. Biki Endre Gábor  Feked – Cikó Hajnalban indulok a 28 km-es túrára. Még sötét van. Csak az egyre távo¬lodó Pécs-várad fényei látszanak. Egy kis zsákfalu: Feked. A sötétség percei lassan eltűnnek és felkel a Nap. Még nehéz jó fotót készíteni a párás völgy¬ben meghú¬zódó faluban. Gyönyörűek a régi parasztházak. Nem csoda, hi¬szen Feked a magyarországi német építészet gyöngyszeme. A falu központ¬jában a templom közelében igényes turista-ház fogadja a természet szerel¬meseit. Elindulok a faluból kivezető úton, melyen a zöld sáv jelzés halad. Több színnel jelzett emlékösvény vezet errefelé, ami összeköti a helyi látnivaló¬kat. Egy fon¬tos tájékozódási ponthoz érek, neve: Stiller-kereszt. A feszületet a Stiller csa¬lád állította 1904-ben, elhunyt fiuk emlékére. A fiú egyszer kő¬faragás közben egy nehéz kővel megemelte magát, belső vérzést kapott. Édesapja hordágyat készített és lovaskocsi-val elindultak Bonyhádra orvo¬sért. A fiú azonban útköz¬ben ezen a helyen életét vesztette. Fiatalos erdő következik, majd kitágul a völgy és a zöld sáv jelzés egy elha¬gyott, fából készített vadászkunyhó mellett visz el. Tarvágásos területen vezet tovább az út és az emelkedő után már az erdei feltáró út kanyarjában vagyok. A zöld sáv jelzés itt találkozik össze a kék sáv jelzéssel. A hely neve Harsányi-kereszt. A ke¬reszt történe-te: az 1930-40-es években Harsányipuszta vadászta¬tási joggal ren¬del¬kezett. Egy vaddisznóhajtás al¬kalmával Harsányi János va¬dászbalesetet oko¬zott. A baleset szerencsés kimenetelű volt, ezért hálából Isten dicsőségére állít¬tatta a keresztet és felhagyott a vadászattal. Az új esőbeálló még a nyers fa illatát áraszt¬ja. A nemrég épített tűzrakó is teljesen érintetlen még. Egy darabon a műúton haladok, majd hamarosan a Héthárs-pihenőhöz érek. Érdekes, hogy jelenleg csak hat darab hársfa áll. A fák alatt útjelző oszlop, pa¬dok és tűzrakó. Szemben a kék kör jelzés mutatja, hogy a közel¬ben foglalt for¬rás is találha-tó. Néhány perc, és a Tőkés-kútnál állok. Sajnos a vize most csak a falazat alatt szivárog, és nagyon rendezetlen a környe¬zete. Fél órát szánok arra, hogy némiképp kipucoljam ágak és botok segít¬ségével, na meg puszta kézzel, mert a forrástisztító felszerelésemet nem hoztam magammal. Kis kaptató, és újra a kék sáv jelzésen folytatom az utat. A régi Nyolchárs-pi-henő helye még látszik, itt most egy útbaigazító tábla és egy magasles áll. A hársfák közül három még áll, kettőnek pedig a csonkja látszik. Találomra egy jelezetlen ko-csiutat választok. Szerencsém van, éppen a Dér-völgyi fe¬nyőfák¬hoz vezet. Az itt lévő forrás a szokásos (3 liter/perc) vízmennyiséget adja. Ki¬söpröm a forrás előteré-ből a leveleket és elindulok a zöld kör jelzé¬sen. Szép kilátás fogad: a távolban a Zen-gő, alattam pedig Erdősmecske házai látszanak. A zöld sáv jelzésen a mezőn jutok ki ismét a kék sáv becsatlakozásához, ahol a Hessz-kereszt is található. A hagyomány szerint itt lőttek le és te¬mettek el egy er-dészt. Egy kis fakereszt is állt itt korábban, de ez most nincs meg, a helye viszont még látható. A kis fakereszt jelölte régen a kis halomból kővel körülra¬kott sírt. A zöld sáv jelzésen a Héthárs-tető mellett megyek el. Az egykori kunyhó, amit a térkép is jelez, már nincs meg. A tu¬ristaúttól beljebb az erdőben egy nemrég készített útjelző tábla áll. Sajnos rossz helyre ásták be, mert nem itt vezet a turistaútvonal. A tábla Mész¬ke-men¬cét is nyíllal mutatja, de abban az irányban út sincs, így kissé meg¬té¬vesztő szá-momra. Egy széles mezőn csodá¬latos kilátás nyílik a szem¬közti hegyek vonulataira, a csendes kis völgyben Ófalu házai so¬ra¬koz¬nak. A régi pincesoron érek be Ófaluba. Lefotózom a templomot és a tájházat, majd kis kitérőt teszek a műúton az Éger-forráshoz. Itt erdei pihenőhelyet ala¬kított ki az erdészet asztalokkal, padokkal. Sajnos a forrás most nem folyik. Visszatérek Ófalu-ba és a piros sáv jelzést követem Eszterpusztáig. Átlépem a megyehatárt, innen Tolna megye következik. Ez a néhány ház jelenti Cikó, kültelek lakott területét. Egy jelentős rom található itt. Az épület megmaradt tornya jelképezi az egykori Östör falu templomát. A tört¬kő¬ből épült gótikus rom a 14-15. század derekán épülhetett. Több beomlott pince nyílása mellett vezet tovább a turis¬taút, ami valamikor a falu fő¬ut¬cá-ját jelenthette. A sárga jelzésen egy kietlen mezőn jutok fel a gerincre. Az út elején nincsenek jelzések, feljebb is csak el¬vétve, mivel nem igazán lehet itt mire festeni. Szántóföldek mellett érek az 1896-ban állított fehérre meszelt kereszthez, aminek több darabja a földön fek¬szik. Innen a megkopott sárga négyzet jelzésen haladok tovább. Egy rövid löszmélyút és Cikó következik. Hosszú ez a falu, sokáig tart, míg a felső végétől leérek az alsóig. A Szent Ró¬kus-kápolnát lefotózom és a cikói műúton közelítek meg egy helyet, melynek neve: Ótemplom. A Máriaszéplaki-templomrom található itt. A 13. szá¬zadban emelt templom monumentális szentélye maradt csak meg. Kü¬lö¬nö¬sen szép a tégladíszítés. A romok méreteiből is sejthető, hogy milyen ha¬tal¬mas lehetett az egykori templom. Mária templomát még romjaiban is kegy¬helyként tisztelik és szépen gondozzák. Biki Endre Gábor  Szent Márton túra November 7-én 16 érdeklődő turista részvételével nyílt túrát vezettünk Szent Márton tiszteletére, Orfű – Égervölgy útvonalon. Az időjárás kegyes volt hoz¬zánk, eső nem áztatta túránkat, egy időre a Nap is kisütött. Orfű-Mecsekrákoson megtekintettük a Szent Márton kápolnát, ahol a szent éle¬tét ismertettük, vala¬mint a Márton napjához kapcsolódó hagyományokról beszélgettünk. Orfűn a kápolnát sajnos csak kívülről néztük meg, a gond¬nok hölgy elfoglaltsága miatt. Büdöskúton Baronek Jenő üdvöz-ölt bennün¬ket, már égett a tűz, jólesett a me¬legénél elfogyasztani az elemózsiát. Büdös-kút panteonjánál felidéztük a régie¬ket, volt olyan túrázó, aki az ott olvasott túratársakat szinte mind ismerte. Re¬meteréten még tartottunk egy rövid megállót, aztán a Kismély-völgyön át az orfűi műútra értünk, ahonnan egy jelzetlen úton köze-lítettük meg Teca Mama égervölgyi kisven¬déglőjét. Még 1 órácskát elpihengettünk, elbeszélgettünk nála, majd min¬denki hazaindult. Jólesett ez a laza, 12 km-es kis túra, jó hangu¬latban telt. A Szent Márton vándorlásokat terveink szerint jövőre újabb nyílt túrával folytatjuk. Szabó-Dalecker Ibolya, Szabó Sándor HÍREK • 2010. évi rendezvénynaptár: kérjük a természetbarát programok szervezőit, hogy a jövő évi rendezvények kiírásait november 17-ig juttassák el Strasser Péternek a szö¬vetségbe, vagy e-mailben (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) • Nyílt túrák: a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség összeállította a jövő évi nyílt túrák tervezetét. 2010-ben 50 db nyílt túra lesz változatos tá¬jakat érintve régi és új túravezetőkkel. Lesz túra a Villányi-hegység¬ben, az Ormánságban, a Zselicben, a Geresdi-dombságban, a Baranyai-dombságban és persze sok-sok túra a Mecsekben. A „Nyílt túrák 2010” programfüzetet az érdeklődők december 1-jétől a vehetik át a szö¬vet¬ségben, keddenként 16-18 óra között. • Túravezetők Klubja: decembertől a Túravezetők Klubja programjai min¬den hó-nap első csütörtökjén a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimná¬ziumá¬ban kerül¬nek meg-ren¬de¬zésre. A programokat a „Rendezvények” rovatban közöljük. • Új esőbeálló: Feked határában, a Harsányi-kereszt mellett új esőbeálló ké¬szült el, melyet a Szülőföldünk Baráti Kör megbízásából a Mecseki Er¬dészeti Zrt. készített a Duna-Mecsek Területfejlesztési Alapítvány támo¬gatásával. Ez a menedékház a Dél-dunántúli Kék Túra útvonala mellett épült meg, ahol több gyalogösvény is ta-lálkozik. Itt a baráti kör és az ön¬kormányzat már ko¬rábban térképeket és padokat helyezett ki a kirán¬dulók tájékoztatását és meg¬pihenését szolgálva. • Tolna megyei évzáró túra: a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség és a Völgy-ség Turista Egyesület tisztelettel meghív minden érdeklődő termé¬szet¬járót a ha-gyományos „Évzáró túrára”. Időpont: december 20, vasár¬nap. A túra 10 órakor indul Magyar¬eg¬regy¬ről, az ABC bolt elől. Útvonala: Magyaregregy – Babina – Kecske-hát – Vörös¬fenyő kulcsosház – Szászvár (10 km). Program: Szászváron 13-15 óra között a Bányászati és Helytör¬téneti Kiállítás megtekintése. 15 órától étkezés a faluházban (az étke¬zésre előzetes megrendelés kell: Dománszky Zol-tán  20/365-9550). Rendezvények ► december 3, csütörtök: Túravezetők Klubja. Helyszín: A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma, időpont: 17 óra. Müller Nándor: Négy évszak a Me¬csekben, és a Mecseki Barangolások könyveinek bemutatója. ► december 13, vasárnap: „Dombay-tó Maraton” (45 km), „Dombay-tó 35, 30, 25, 15” teljesítménytúrák. R.: Erdők Népe TE. Rajt: Dombay-tó, Ifjú¬sági tábor, 6.00-8.00 (45, 35, 30 km), 7.00-9.00 (25 km), 8.00-9.00 (15 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: minden távon 600 Ft/fő. Információ: Radó Jó¬zsef ( 30/298-7991), Dosz-pod Edina ( 30/526-8196). ► december 17, csütörtök: „Örökségünk” – délutáni diskurzus a komlói múze¬um-ban. R.: Hétdomb TE. Feketéné Móró Erzsébet: A „Hétdombo¬sok” 2008. évi élményei. ► január 7, csütörtök: Túravezetők Klubja. Helyszín: A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma, időpont: 17 óra. Feketéné Móró Erzsébet: Vá¬raink múltja és jelene I. (vetített képes előadás a magyarországi várak¬ról). ► január 9, szombat: „Téli Mecsek 30, 15” teljesítménytúrák. R.: Pécsi Ifjú¬sági Természetjáró Egyesület. Rajt: Pécs–Éger-völgy, Teca Mama Kis¬ven¬déglője, 6.30-8.00 (30 km), 8.00-9.00 (15 km). Cél ugyanott. Nevezési díj: 600 Ft/fő (30 km), 500 Ft/fő (15 km). Információ: Bota János  30/993-8595. NYÍLT TÚRÁK  december 12, szombat: Patacs – Árnyas-forrás – Éger-tető – Pál-irtás – Gégen-kút – Szentkút – Kis-Mély-völgy (12 km). Találkozás a pécsi urán¬városi autó-busz-állomáson, a 25-ös autóbusz megállójában 8.55-kor. Tú¬rave¬zető: Biki End-re Gábor.  december 28, hétfő: Máriagyűd – Siklós (12 km). Találkozás a máriagyűdi templom előtt 9.00-kor. Túravezető: Tollas Tibor.  január 9, szombat: „Baranyai Aurél” emléktúra. Útvonal: Szentkút – Vö¬rös-hegy – Cinke-tanya emlékkő – Szuadó-nyereg – Jakab-hegy – Mohosi-kis-kút – Éger-völgy (12 km). Találkozás a pécsi uránvárosi autó¬busz állomáson, a 24-es busz megállójában 9.10-kor. Túravezető: Tóth Klára ( 20/527-8913). A Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái, komlói kiindulással  december 5, szombat: „Találkozás a Mikulással”. Útvonal: Kárász – Vörös-fenyő kulcsosház – Kárász. Indulás a 7.35-ös mekényesi buszjárat¬tal. Túrave-zető: Bora Tiborné ( 30/574-6392).  december 13, vasárnap: Sikonda – Új-hegy – Mecsekpölöskei tó – Mecsekfalu – Körtvélyes (8 km). Indulás a 8 órai sikondai buszjárattal. Tú¬ravezető: Németh Katalin ( 20/418-3851).  január 2, szombat: Újév köszöntő a Vörösfenyő kulcsosházban. Útvonal: Kár-ász – Vörösfenyő kulcsosház – Kárász (10 km). Indulás a 7.35-ös mekényesi buszjárattal. Túravezető: Bora Tiborné ( 30/574-6392).  január 10, vasárnap: „Jégcsap túra”. Útvonal: Zobákpuszta – Hidasi-völgy (Csurgó) – Pusztabánya – Zobákpuszta (10 km). Indulás a 7.35-ös mekényesi buszjárattal. Túravezető: Rácz János ( 70/561-5587). A PTTE Vámos Mihály Túraszakosztály nyílt túrája • december 27, vasárnap: Pécs, Éger-völgy – Jakab-hegy – Kelta földvár – Éger-völgy (12 km). Találkozás az Éger-völgyben, Teca Mama kisven¬dég¬lőjénél 9 órakor. Túravezető: Mar-ton József. DDNPI rendezvények A Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság rendezvényeiről információ kérhe-tő, ill. a prog¬ra¬¬mok¬¬ra előzetes jelentkezés a 72/518-221, 72/518-222, 30/377-3388, 30/405-4571 telefon¬szᬬmokon, illetve a következő e-mail címe-ken: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.. További információk a www.ddnp.hu internetes honlapon talál¬hatók. • december 5, szombat: Fényképező túra az Abaligeti-barlangban (túra¬ve¬ze¬¬tés gya¬kor¬¬lott természetfotóssal). Maximális csoportlétszám 20 fő, elő¬ze¬tes beje-lentkezés szük¬séges. Az indulási időpontról a túra előtt né¬hány nappal kapnak értesítést a jelent¬¬kezők. Részvételi költség: 2000 Ft/fő. • december 15, kedd: BarlangászKlub. Gábor Olivér régész: Régészeti ása¬tᬬsok a kovács¬szénájai Füstös-lik barlangban. Helyszín: DDNPI Tettye Oktatási Központ. Időpont: 17 óra. A prog¬ram ingyenes. • december 31, csütörtök: Óévbúcsúztató a Tettyei Mésztufa-barlangban. A bar-lang¬ban a nap folyamán különleges, művészi igényű rendezvénnyel vár¬ják a lá-toga¬tó¬kat. Elő¬zetes bejelentkezés szükséges,  30/580-3424, 72/211-830. Rész-vételi díj: a bar¬lan¬gi belépők ára. Békés, boldog karácsonyi ünnepeket és örömökben, szép élményekben gaz¬dag boldog új esztendőt kívánunk minden természetbarát társunknak! Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség és a Pécs Városi Természetbarát Szövetség információs kiadványa. Szerkeszti: Strasser Péter. A közlésre szánt anyagokat min-den hónap 20-ig kérjük a szövetséghez eljuttatni (7621 Pécs, Tímár u. 21.  72/525-376 (nap-közben); fax: 72/525-377 (ügyeleti időben). Ügyeleti idő: kedd 16–19 óra. Internet: www.baranyatermeszetbarat.hu; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.