2008. március 157. szám
MECSEK HÍRADÓ 157. szám 2008. március A szövetség és én (mi) A magyarországi szervezett természetjárás gyökerei a XIX. század végére nyúlnak vissza. A természetjáró mozgalom kialakulásában a pécsi polgárok is élen jártak, hiszen már 1891-ben megalakították a Mecsek Egyesületet. Akkoriban – egy közös célt felismerve – a természetjárásért lelkesedő emberek komoly anyagi áldozatokat hoztak az egyesület felvirágoztatásáért, és rengeteg önkéntes munkát végeztek. Munkájuk nyomán néhány év alatt egy nagy taglétszámú, igen jól működő termé-szetbarát szervezet alakult ki, mely elkezdte a Mecsek turisztikai kiépítését: turista-utak, kilátók, menedékházak épültek, és a tagságnak rendszeres és tartalmas prog-ramokat biztosítottak. Az országban más egyesületek is alakultak hasonló módon (említsünk itt meg egy másik baranyai vonatkozású egyesületet is, a Természetjáró Turisták Egyesületét, rövidített nevén a TTE-t), és ebből a lelkes mozgalomból alakult ki a majdani Természetbarát Szövetség, mely összefogta az ország természetbarát szervezeteit. Az évtizedek során – az adott kor társadalmi, politikai viszonyainak megfelelően – többféle nevet viselt, ma Magyar Természetbarát Szövetség a neve, melynek mi is tagjai vagyunk. Manapság a szövetség működése nem problémamentes. Nem véletlen, hogy a szö-vetség vezetősége 2007 októberében Budapesten rendkívüli ülést hívott össze, mely-nek témája a szövetség megújulása volt. Az ülésen többek között megfogalmazó-dott: "Folyamatosan és biztosan fogy a taglétszám." "Helyenként a közösségi tudat hiánya, érdektelenség is megmutatkozik..."(Természetbarát Híradó 2007. november). Ez a két mondat – főleg az utóbbi – gondolkodtatott el leginkább. Mostanság egyre gyakrabban furcsa megközelítésekkel találkozom a szövetségi tagsággal kapcsolat-ban. Aktív, sokat túrázó emberektől, sokszor természetbarátoktól hallok sorra furcsa kérdéseket: "Mit ad nekem a szövetség a tagdíj fejében?" "Miért lépjek be, hiszen abból semmi hasznom nem származik." "Milyen előnyök, kedvezmények járnak a tagsággal?" És egy igen sajátos ötlet nemrégről, egy viszonylag nagy létszámú szak-osztályból: "A szakosztályból fizessük be néhány fő részére az MTSZ tagsági érvé-nyesítést – hogy a szakosztály regisztrálva legyen a szövetségben –, a többi befizetett összeg pedig marad a szakosztálynál.” Próbálom rendezni gondolataimat. Kezdjük az "anyagiaknál", ahogy valószínűleg a fent említett társaink is gondolkodnak. Hány forintról is van szó? A szövetségi tagsá-gi díj felnőttek esetében havi 100, nyugdíjasoknál havi 50, diákoknál havi 25 Ft! Nem is értem! Valóban ennyire kicsinyesek, ennyire haszonelvűek lettünk? Egy közös cél, és az ezért való összetartozás nem ér meg néhány forintot? Hasonlítsuk össze ezt a pár forintot különböző havi kiadásainkkal...! Menjünk tovább: "Milyen kedvez-ményt, előnyöket élvezek én a tagsági díjért?" Mégis, ki mit vár havi 100 (50, 25) Ft-ért? Ha belegondolunk, az aktív természetjárók bőven "visszakapják" ezt az össze-get, hiszen a legtöbb rendezvényen az MTSZ tagsági igazolványra adnak kedvezmé-nyeket a nevezési díjakból (itt jegyzem meg: sajnálatos, hogy néhány tagszervezet nem követi ezt a gyakorlatot). A kulcsosházakban, a térképboltokban, egyes barlan-gokban, nemzeti parkok bemutatóhelyein stb. szintén kaphatunk kedvezményt. Az egyik legnagyobbnak vélt kedvezményt, az utazási kedvezményt ugyan tavaly meg-vonták, de vissza lehetne állítani! Ehhez azonban egy erős, a tagság érdekeit is érvé-nyesíteni tudó országos szervezetre lenne szükség! Egy erős szervezet azonban csak megfelelő, nagy létszámú tagsággal létezhet! Furcsák ezek a kérdések. Ez lenne a szövetség lényege? Mit is jelent ez a szó: szövet-ség? Vannak (vagyunk) szerencsére még sokan, akik – véleményem és érzésem sze-rint – helyesen értelmezzük a szót. Miért azt kérdezik sokan: mit ad nekem a szövet-ség? Miért nem azt: mit adhatok én a szövetségnek? Hogy is van a dolgok sorrendje, logikája? Előbb kapok, aztán adok – vagy fordítva? A szövetség hozza létre a tagsá-got, vagy a tagság hozza létre és alkotja a szövetséget? "Folyamatosan és biztosan fogy a taglétszám. Helyenként a közösségi tudat hiánya, érdektelenség is megmutatkozik" – olvashatjuk a tanácskozáson elhangzottakról. Való igaz. Az anyagiasság, az önzés, az egyéni érdekek mások fölé helyezése lassan-lassan belopja magát közénk, természetbarátok közé is. Pedig nekünk a legnagyobb összetartó erőnk az összefogás, a közös cél, az egymás segítése, a közös programok, az együvé tartozás öröme volt mindig, mely fölötte állt származásnak, családi hely-zetnek, politikai nézeteknek, felekezeti hovatartozásnak. Ez a lényege a természetba-rát szövetségi tagságnak, melynek – mondhatni – szimbóluma a tagsági igazolvány. A természetbarát mozgalmat valóban meg kell újítani. Ehhez első lépésként szemlé-letváltásra van szükség: elsősorban adni kellene közös céljainkért. És ha a természet-barát szövetség nagy létszámú, a tagság érdekeit érvényesíteni tudó, javakkal is ren-delkező szervezet lesz ismét, ha már lesz miből részesülni, biztos, hogy minden termé-szetbarát élvezheti egy jól működő, erős szövetséghez tartozás előnyeit nem csak eszméjében, de anyagilag is – bár ez esetben nem ez a lényeg. Mit tehetünk a szövetség megújulásáért? Elsősorban a tagsági létszámot kell növelni, hiszen tagság nélkül nincs szövetség; ez az alapja mindennek. Ehhez a már említett szemléletváltás szükséges: ne azért (vagy ne csak azért) legyen valaki a szövetség tagja, hogy bizonyos előnyökhöz jusson. Aki természetbarátnak vallja magát, és jól érzi magát körünkben, fejezze ki a hovatartozását a tagsági érvényesítéssel is! Olyan nehéz ezt elérni? Az ifjúság körében könnyű lenne. Az én iskolámban a természetjáró gyerekek örömmel váltják ki az igazolványt, és hordják magukkal. Ettől egy kicsit különböznek a többi gyerektől, mert egy más fajta közösséghez is tartoznak. Az igazolványuk érték a szemükben. Ilyen egyszerű. Csak kell hozzá egy felnőtt termé-szetbarát, aki "becsempészi" közéjük a természetbarát szemléletet. És nézzünk csak körül: szövetségünknek immár alig vannak ifjúsági tagjai! Már csak néhány iskolá-ban működik ifjúsági szakosztály; a felnőtt szakosztályokban pedig fiatal alig akad! Pedig az utánpótlás létkérdés a szövetség jövője szempontjából! De menjünk tovább a felnőtt szakosztályokra, egyesületekre, nézzük meg szövetségünk létszámadatait! Rendezvényeket, programokat szervező, aktív tagszervezeteink között is akadnak olyanok, melyek alig néhány taggal vannak nyilvántartva szövetségünkben. Az egyesületek többi tagja miért nincs köztünk? És miért nincsenek közöttünk a velünk együtt túrázó barátok, ismerősök? Nem érezzük feladatunknak a természetbarátok körének bővítését? Igen, szemléletváltozásra van szükség. A természetbarát igazolvány szimbólum, a szimbólumoknak pedig igen nagy jelentősége van az ember életében. A természetba-rát igazolvány a mi szimbólumunk, ami – úgy tűnik – többeknek már nem fontos. Nézzünk önmagunkba: valóban így van ez? A baranyai természetbarátok büszkék lehetnek elődeikre. Bízom benne, hogy az ő példájuk tovább él a mai tagtársakban is, és a taglétszám gyarapításában előre tu-dunk lépni, mert ez alapvetően fontos a szövetség jövője szempontjából. Legyünk valóban szövetségesek, a szó igazi értelmében! Strasser Péter Közgyűlés A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség a 2008. évi közgyűlését – amely egyút-tal tisztújító közgyűlés is volt – február 9-én tartotta. A közgyűlésen vendégként részt vett Szabó Imre, a Magyar Természetbarát Szövetség elnöke, Dománszky Zoltán, a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség elnöke és Chlebovics Miklós, az elnökség tagja, Kis Gali János, a Somogy Megyei Természetbarát Szövetség elnöke, Ferling József, a Zöld Gondolat Lovagrend vezetője, valamint a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság részéről Kulcsár Péter Mecsek tájegység vezető, illetve a Mecseki Erdé-szeti Zrt. részéről Nagy Gábor természetvédelmi igazgató. A közgyűlés az írásos beszámoló kiegészítéseivel kezdődött. Lakatosné Novotny Sarolta szólt a tagsági érvényesítésről és a gyalogos túraprogramokról, a nyílt túrák-ról. Dr. Novotny Iván a kerékpáros programokat foglalta össze, valamint ismertette a Skóciai Szent Margit emlékút kialakítását és felavatását. Gida Tibor a dél-baranyai turisztikai fejlesztésekről, Király László az útjelzésfestésekről beszélt felszólalásában. Őri Zsuzsanna a Komlói Hétdomb Természetjáró Egyesület új elnökeként mutatko-zott be, és ismertette az egyesület tevékenységét. Biki Endre Gábor a mecseki forrá-sok felújításáról, Bota János pedig a 2008. évi TEGYOT-TEDOT rendezvényről szólt, melyet a PITE rendez. Strasser Péter a tagsági érvényesítésekről mondta el hozzászó-lását (lásd a Mecsek Híradó első cikkét), illetve a turista útjelzések festésének, felújí-tásának tervezését ismertette. Dománszky Zoltán a Baranya és a Tolna megyei ter-mészetbarátok jó együttműködéséről szólt, valamint ismertette a soron következő Tolna megyei programokat, Chlebovics Miklós pedig a Tolna megyében megrende-zésre kerülő bronz jelvényes túravezetői tanfolyamot. Kulcsár Péter az erdőben szá-guldozó enduro motorosok, kvadosok megfékezésének lehetőségeiről beszélt. Vége-zetül Szabó Imre, a Magyar Természetbarát Szövetség elnöke ecsetelte hosszabb felszólalásban a Magyar Természetbarát Szövetség megújításának szükségességét és lehetséges útjait. A hozzászólások, kiegészítések után a közgyűlés egyhangúlag elfogadta a 2007. évről szóló beszámolót, pénzügyi beszámolót és közhasznúsági jelentést, valamint a 2008. évi terveket. Ezután Lakatosné Novotny Sarolta titkár ismertette a 2007. évi egyéni túrapontver-seny eredményét; kategóriánként az első három helyezett oklevélben részesült. Vége-zetül kitüntetések átadására került sor. Aranybakancs Díjban részesült Csiszár Gyu-la, a Dél-dunántúli Távközlési SE vezetője, valamint Kulcsár Péter, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság tájegységvezetője. Emlékplakettet kaptak: Balla László, Balog Árpád, Csábi Mária, Eperjesi József, Juhász Zoltán, Keményfi Balázs, Lengyel Zoltánné, Marton József, Mátyás Elemérné, Őri Zsuzsanna, Papp Lászlóné, Szabó-Dalecker Ibolya, Tollas Tibor, Zana Szilvia. A közgyűlés első részének mintegy lezá-rásaképpen érdekes eseményre került sor: Ferling József a Zöld Gondolat Lovagrend tagjai közé fogadta és lovaggá ütötte Szabó Imrét. A közgyűlés második részében vezetőségválasztásra került sor, mivel az elnökség mandátuma lejárt. A jelölőbizottság elnöke Csiszár Gyula, tagjai Pál Krisztina és Biki Endre Gábor voltak. A jelölőbizottság előterjesztése alapján (más jelöltek nem vol-tak) a közgyűlés a következő öt éves időtartamra a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség elnökévé Baronek Jenőt, alelnökévé Strassser Pétert, titkárá-vá Lakatosné Novotny Saroltát, az elnökség tagjaivá pedig Börcsök Györgyöt, dr. Novotny Ivánt, Rónaky Gizellát és Tóth Klárát választotta. Az ellenőrző bizottság elnöke dr. Tihanyi László, tagjai Andrasek Csaba és Őri Zsuzsanna lettek. A közgyűlés hagyományosan kötetlen beszélgetéssel zárult, amelynek során a részt-vevők megkóstolhatták a tagság által készített finomságokat is. Strasser Péter A 2007. évi egyéni túrapontverseny végeredménye A pontértékelést 29-en adták le, négy kategóriában. Eredmények: 50 év alatti férfiak: 1. Pető Sándor, PITE (9352 pont); 2. Eperjesi József, Pécsi Túrakerékpáros Klub (3530 pont); 3. Blum András, DÖKE, Komló (3297 pont); 4. Jancsi Attila, Dráva TSE (2954 pont); 5. Hohmann Ferenc, DÖKE (2436 pont); 6. Balog Árpád, Tenkes TE (2327 pont); 7. Ujságh Zsolt, Tenkes TE (1983 pont); 8. Feik Tamás, DÖKE (1962 pont); 9. Kovács Attila, DÖKE (1764 pont); 10. Romváry Tibor, Dráva TSE (1448 pont); 11. Andrasek Csaba, Tenkes TE (1367 pont); 12. Szabó Sándor, Mecseki Kóborlók (1158 pont); 13. Iván Attila, DÖKE (1019 pont) 50 év alatti nők: 1. Kovács Beáta, PITE (7968 pont); 2. Lencse Katalin, Büdöskút Barátai (1663 pont); 3. Gresák Gabriella, Tenkes TE (1600 pont); 4. Rácz Jánosné, Komlói Hétdomb TE (1049 pont) 50 év feletti férfiak: 1. Miklovits György, DÖKE és Komlói Hétdomb TE (2202 pont); 2. Rácz János, Komlói Hétdomb TE (1370 pont); 3. Mesztegnyei Im-re, Mecseki Kóborlók (1279 pont) 50 év feletti nők: 1. Lakatosné Novotny Sarolta, Mecseki Kóborlók (2978 pont); 2. Kiss Olga, Büdöskút Barátai (2905 pont); 3. Bora Tiborné, DÖKE és Komlói Hét-domb TE (2777 pont); 4. Feketéné Móró Erzsébet, Komlói Hétdomb TE (2522 pont); 5. Németh Katalin, DÖKE és Komlói Hétdomb TE (1618 pont); 6. Molnár Árpádné, Komlói Hétdomb TE (1255 pont); 7. Szecsődi Imréné, Dél-dunántúli Távközlési SE (1212 pont); 8. Trinn Ágota, Mecseki Kóborlók (1177 pont); 9. Őri Zsuzsanna, Kom-lói Hétdomb TE (1057 pont). Lakatosné Novotny Sarolta Baranya Teljesítménytúrázója 2007 A "Baranya teljesítménytúrázója" túramozgalomba 2007-ben 58-an neveztek, közü-lük 44-en teljesítették azt. Arany fokozat: Átol Csaba, Balog Árpád, Braun Andrea, Czigány Gábor, Egres Béla, Gresák Gabriella, Horváth Attila, Jancsi Attila, Kiss István, Magvasi Lajos, Orosz Attila, Stiksz Zsuzsanna, dr. Szabó Péter, Szentgyörgyi Gergely, Ujságh Zsolt. Ezüst fokozat: Andrasek Csaba, Bögyös István, Czigány Ágnes, Czina László Árpád, Demkó László, Kirch Szilárd, Gruber Mihály, Horváth Róbert, Horváth Viola, Laka-tosné Novotny Sarolta, Lencse Katalin, Nagy Ferenc, ifj. Orosz Attila, Radó József, Rucz Gábor, Szabó-Dalecker Ibolya, Szarvas-Fekete Lilla, Szauer András, Trinn Ágo-ta. Bronz fokozat: Ament Tamás, Doszpod Edina, Fischer Krisztián, Haár Márton, Hor-váth András, Kazal Márton, Mayer Krisztina, Mesztegnyei Imre, Péterfia Kata, To-pán László. Bota János Múlt és jövő 2008. február 9-én 8 óra: a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség közgyűlése. Ültem és jegyzeteltem. A Nyugdíjas Szakosztályról Lakatosné Novotny Sarolta be-szélt. Megemlítette, hogy a legrendesebbek vagyunk az éves tagdíj befizetésével. Nekünk ez volt a kitüntetés, a legszebb szó, becsület. Ami kimaradt a Nyugdíjas Szakosztály éves beszámolójából a februári Mecsek Hír-adóban, arról úgy érzem, be kell számolnom; nem csak ez történt. 2007-ben is na-gyon sokat túráztunk. Aktív túravezetőink: Kaszás Károlyné 12, Pulai Lászlóné 15, Szente Jánosné 13, Raub Bálintné 25 túrát vezetett az elmúlt esztendőben. Nagyon sok segítséget kapok régi és új túratársaimtól. Gáspár János évek óta vezeti kis csapa-tát. Túrái nem túl hosszúak, de változatosak. Az egészséges élet a tét. Nevezhetjük a szakosztály rehabilitációs túrájának. Mérő Andorné 29 túrát vezetett. Mindig szá-míthattunk a segítségére. Müller György is hat túrát vezetett. Mivel 2007-ben is elma-radt az ígért túravezető-képzés, így magunk próbáljuk megoldani. Túratársunk, Jan-kai István egész évben tanult, térképet rajzolt és forgatott, együtt tettük meg több túrámat, egy túrát az elmúlt évben vezetett. 2008-ban rendszeresen vezeti a túrákat. Sok sikert kívánok, köszönöm az összes túravezető munkáját. A természetjáró minősítésekben 2007-ben Stefánovics Istvánné ezüst fokozatot ért el. teljesítette a Tanösvény Taposó Túrákat, kitűzőt kapott. Történelmi emlékhelyek-re kiírt jelvényszerző túrákon is részt vettünk: Tolnai várak, Somogyi várak, Román kori templomok. Soós Károlyné a Tolnai várak túráiért a tolnai egyesülettől kapott kitűzőt, és teljesítette a Tanösvény Taposó Túrákat is. Pulai Lászlóné, a Nyugdíjas Szakosztály vezetője lemondott tisztségéről, szóban a Szövetségben, majd szóban kinevezett szakosztályvezetőnek. Azóta becsülettel vég-zem munkám. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség sem szóban, sem írás-ban ezt nem erősítette meg. Az éves beszámolón nem csak a becsületes tagdíjfizetés, hanem a szakosztályvezető váltás is szóba jöhetett volna, mivel a szövetség létszá-mának 11,8 %-át a Nyugdíjas Szakosztály adja. Nevem Raub Bálintné. 1998. február 10-én lettem tagja a PTTE Nyugdíjas Szakosz-tályának. 2002-ben elvégeztem a túravezető-képzést, így túravezető lettem. A termé-szetjáró minősítésekben bronz, ezüst, majd arany fokozatot értem el. 2004-től 2007-ig szakosztályvezető-helyettes voltam. 2006-ban a Baranya Megyei Természetbarát Szövetségtől a nyugdíjas természetjárók túráinak vezetéséért emlékplakettet kap-tam. Nagyon sokat jelentett életemben az elmúlt tíz év. Remélem, mint szakosztály-vezető és túravezető még sokáig élvezhetem az erdő csodás, mérhetetlen ezerarcú szépségét. Azt a nyugalmat, békességet, harmóniát, túratársaim végtelen szeretetét kapom vissza túráimon. Köszönöm! A jövőben, 2008-ban is sok szép túrát tervezünk, a Mecsek végtelen lehetőséget kí-nál. Folytatjuk a heti három túrát, kedden, csütörtökön és vasárnap. A természetjáró minősítésben arany fokozat kitűzését tűzte ki túratársunk, Stefanovics Istvánné. Ígéretet kaptam túravezetésre is. Folytatjuk a Somogyi várak túramozgalmat, a vár-túrákat, a Románkori templomok túramozgalmat és a Dél-Baranya turistája túra-mozgalmat. Soós Kálmánné és Dávid Jenőné még a Mecsek forrásai túramozgalmat (60 forrás) is szeretné teljesíteni. Részt veszünk a szövetség túráin, a DunaDráva Nemzeti Park Igazgatóság jelvényszerző túráin és egyéb túrákon, és vezetünk is túrá-kat. 2008-ban a Nyugdíjas Szakosztálynak Mecsekszabolcson lehetősége nyílik egy barátságos faluházban összejövetelek tartására, minden hónap utolsó keddjén 1417 óra között. Január 29-én volt az első találkozás, ahol a farsangot ünnepeltük. Itt lesz lehetőségünk túratársaink névnapjait méltó helyen megtartani, beszélgetni régi túratársakkal, akik sajnos már nem tudnak túráinkon részt venni. Rendezvényeink batyus jellegűek. Szeretettel várjuk a Nyugdíjas Szakosztály régi és új tagjait és pár-toló tagjait is. Jó egészséget, jó túrázást, jó szórakozást kívánok! Raub Bálintné Nyugdíjas Szakosztály vezetője Megjegyzés a fenti cikkhez: köszönjük Raub Bálintné részletes kiegészítését a Nyugdíjas Szakosztály 2007. évi tevékenységéről. A szakosztályvezető váltással kapcsolatos soraihoz azonban hozzá kell tennünk, hogy a Nyugdíjas Szakosztály 2007. évről szóló beszámolóját – Pulai Lászlóné aláírásával – teljes terjedelmében közzétettük a Mecsek Híradó februári számában, mely még a közgyűlés előtt megje-lent. Ebben a szakosztályvezető váltásról egy szó sem esett. Mi az egyesületekről, szakosztályokról minden információt közzéteszünk, amelyeket azok kívánnak és eljuttatnak hozzánk. A megyei szövetségnek az egyesületek, szakosztályok vezetői-nek személyét sem szóban, sem írásban nem kell megerősítenie, de ezt nem is tehet-né, mivel ez teljes mértékben a szakosztályok, egyesületek belső ügye. Amennyiben ezt a nyilvánosság előtt is ismertetni szeretnék, erre megvan a lehetőség a Mecsek Híradóban, vagy a közgyűlésen (mint ahogy ezt elmondták például a komlói termé-szetjárók, ahol Király László után Őri Zsuzsanna lett az elnök). Raub Bálintnénak és a nyugdíjas természetbarátoknak jó munkát, jó egészséget és sok szép túrát kívá-nunk! Strasser Péter „A Mecsek forrásai” túramozgalomról A Mecsekben sok kiépített forrás található, mely nagyrészt turistautak közelében helyezkednek el. A források többsége jó állapotban van, mivel a felújítás immár tíz éve folyamatosan zajlik. Felújító programunk célja, hogy 2010-re – amikor is Pécs Európa Kulturális Fővárosa lesz – a források megújult állapotban fogadhassák az erdőben kirándulókat. Mivel a forrásokat nem egy évre tervezzük, ezért fontos azok tisztítása is. Gyakran látom az erdőben, hogy nagyobb csoportok egyszerűen elmen-nek a források mellett. Mások megállnak ugyan a forrásoknál, de a víz vételezésén kívül mást nem csinálnak, így elmarad a források tisztítása, gondozása. Szerencsére egy-egy forrásnál azért észrevesszük, hogy rajtunk kívül mások is tisztítják azokat. A tavaszi időszakban fontos, hogy a források medreit, elfolyóit megtisztítsuk, mert a tél folyamán rengeteg hordalék és falevél kerül előterükbe. A tavaszi hónapokban na-gyon sok forrásnál végzünk "nagytakarítást", de kapacitásunk véges, így nagy fel-adat a 210 forrás gondozása. E gondolatkör kapcsán jutott eszembe, hogy érdemes lenne új túramozgalmat indítani, ahol a kirándulók a forrásokat keresnék fel. Ugyan-is a túrázók így megismerik a Mecsek forrásait (60 darabot kell felkeresni), és talán így többen nekifognak egy-egy forrás kitisztításának. Egy túra során akár 8-10 for-rást is útba lehet ejteni, így viszonylag rövid időn belül lehet teljesíteni a kitűzött célt. A teljesítés nincs időhöz kötve, igazolni pedig a helyszínen készült fényképekkel lehet. Az igazoló füzet beszerezhető a szövetségben Rónaky Gizellánál 50 Ft-os áron, a teljesítők megkaphatják a túramozgalom kitűzőjét. A kitűző ára 300 Ft. Ehhez hasonló túramozgalom a Pilisi Parkerdő területén korábban már indult, és ott nagy sikert aratott. Reméljük a Mecsekben is hasonlóan sokan keresik majd fel forrásain-kat. Jó barangolást és kellemes túrákat kívánok a források felkeresőinek! Biki Endre Gábor Petőczpuszta – Viganvár A település története: a kis település 1857-ben már uradalmi birtok volt 10 épülettel. A múlt század elején itt telepedett le néhány német, majd magyar kisházas. A század végén cigánycsaládok érkeztek ide. 1930-ban 24 magyar, 14 német és 32 cigány anyanyelvű élt itt. Állattenyésztéssel, földműveléssel foglalkoztak. A káptalani papi erdő több családnak adott munkát. A településen vadászházak álltak gazdasági épületekkel. 1963-ban hét család élt a kis településen addig, amíg a terjeszkedő uránbányászat miatt el nem kellett nekik költözni. Házaikat, földjeiket az állam kisajátította és a családok Kővágószőlősre és Pécsre költöztek. Az utolsó családok: Braun Mátyás, Pónh József, Müller János, Sájner Mátyás, Tem-mert Mihály, Hoffer Ferenc, Stadler család. A harangláb története: az első világháború ideje alatt a terület a magyar és szerb demarkációs vonalba esett. A település lakói a háborús zaklatásokat nehezen tűrték és emiatt a környező falvakba, Abaligetre és Hetvehelyre menekültek. A háború több éven keresztül tartott és a lakók csak bujkálva, életüket kockáztatva nézhettek rá itt hagyott házaikra. Öt évig tartott a területükön a háborúskodás. A háború végén a családok visszaköltöztek otthonaikba. A közösség elhatározta, hogy megmenekülé-sük és visszaköltözésük emlékére haranglábat építenek. A haranglábat 1925-ben felépítették. A harangot 1927-ben Pécsen öntették, és Mária napján, szeptember 8-án szentelték fel. A búcsút minden évben ezen a napon tartották. A környező falvakból ilyenkor sokan látogattak a kis erdei településre. A település temetője a Nyáras-völgy irányában található négyszáz méterre. A toronyból a harang a Kővágószőlősi temetőbe került lélekharangnak. Tiszta hang-jában felidézi a múlt szép és szomorú emlékeit. Viganvár: a településen egy kis csárda állt, ahol az utazók vígan és önfeledten töltöt-ték a pihenés perceit. Sem a csárdának, sem a házaknak nem találjuk nyomait, csak a harangláb áll magában az erdő közepén és hirdeti az egykor itt élt emberek emlé-két. Baumann József Petőczpuszta, harangláb BARANYAI TERMÉSZETJÁRÓK ARCKÉPCSARNOKA XLIII. Tasnádi János Csábi Mária Arató Csongor Plaszauer István rajzai Tóth Klára "Itt a pecsét, hol a pecsét?" – avagy bélyegzőkereső túra Dél-Baranyában Férjemmel beneveztünk a "Dél-Baranya Turistája" mozgalomba. Február utolsó vasárnapján a gyönyörű időt kihasználva, kezünkben a kis sárga füzettel és a tér-képpel útnak indultunk, hogy élményeket és pecséteket gyűjtsünk Siklóson és kör-nyékén. Első állomás a siklósi vár. A pénztáros hölgy sajnálkozva közölte, hogy pe-csétet igazolásként nem tud adni. Üvegajtón keresztül megnéztük a ferencesek temp-lomát, de a plébánián csöngetésünkre nem nyitottak ajtót. A pecsételés ismét hiány-zik. Mentőötletként felvetődött, igazoltassuk a rendőrségen, hogy itt jártunk. Az ügyeletes kedvesen, de elutasított, a hivatalos bélyegzőt nem teheti bárhova. De hu-morérzékét bizonyítandó javasolta, hogy kövessünk el valami vétséget, és akkor a bírság fejében pecsétet is kapunk. Miután sem az égi, sem a földi hatalom nem segített rajtunk, úgy gondoltuk, majd a Dzsáminál lesz szerencsénk. Az ajtaján olvasható kiírás szerint 14 órától nyitva van, de 14.20-kor még zárva találtuk. A szomszédos művelődési házban sem tudtunk segítséget kérni. Következő állomásunkon Nagytótfaluban a tájház – természetesen – zárva volt, az információs tábla papírral leragasztva. A kisharsányi kocsmáros viszont készségesen igazolta, hogy ott jártunk és sok érdekességet is mesélt a környékről. Nagyharsányban könnyen megtaláltuk a templom bejáratánál olvasható címen a "pecsétfelelőst" egy kedves és készséges hölgy személyében. A szoborparkban belépőt szedtek, pecsét viszont itt sem volt. No, sebaj, gondoltuk, majd a pincesoron igazoltatjuk, hogy itt jártunk... Optimizmusunk korainak bizo-nyult. Az első helyen nem találták a bélyegzőt, a másodikon nem villányi volt, a harmadik borozó tulajdonosa elég udvariatlan stílusban közölte, hogy mégis, hogy gondoljuk… Szerencsére a villányi vasútállomáson egy nagyon kedves hölgy ült a pénztárban, aki nemcsak pecsétet adott, hanem útmutatást is, hol találjuk a Temp-lom-hegyi tanösvényt. Élményekkel, fotókkal és tapasztalatokkal gazdagon értünk haza este. Elhatároztuk, nem adjuk fel. A határidő lejártáig az igazolófüzet minden kis ablakába pecsét ke-rül... (Valahol még megvan a gyerekeink régi mesenyomdája!) Fehérné Kardos Ágnes, Komlói Hétdomb T.E. HÍREK • "A Mecsek forrásai": 2008. február 1-jétől a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség új jelvényszerző túramozgalmat hirdet meg "A Mecsek forrá-sai" címmel. A túramozgalom során a résztvevőknek 60 forrást kell felkeresni. Bővebb információ és igazolófüzet a szövetségben kapható. A túramozgalomról részletesebben a márciusi számban írunk. • Felújított források: újrafoglalták a Koszonyatető közelében található Hársas- és Hármasbükk-forrást. A Vasasi-árokban, a zöld túra útvonala közelében talál-ható források kifolyócsövesek, és jó vizet kínálnak az arra járóknak. A felújítás munkálatait Biki Endre Gábor végezte. • "A Mecsek forrásai": a túramozgalom azon teljesítői, akik a túramozgalom "elődjét", az 1994-1995-ben – egyszeri alkalommal, azonos névvel megrendezett – túramozgalmat annak idején nem teljesítették, korlátozott számban megvásárol-hatják annak jelvényét is, mivel az abban megnevezett valamennyi forrást a most kiírt túramozgalom is tartalmazza. A jelvény ára 300 Ft. • "Mecseki Zöld Túra": a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség 2008. már-cius 1-jétől új túramozgalmat indít, melynek teljesítéséhez a Mecseki Zöld Túra útvonalát kell végigjárni. A túraútvonalat 2002-ben, a mecseki turistaútjelzések egy részének megváltozásakor alakították ki. Hossza 90 km, végpontjai: Pécs – Vasas és Mecseknádasd, Szent István templom. A túramozgalom teljesítését az igazoló füzetben bélyegzésekkel kell igazolni. A túramozgalom füzete beszerezhe-tő a Szövetségben Rónaky Gizellánál, ára 50 Ft. A teljesítők megkaphatják a tú-ramozgalom kitűzőjét, ára 300 Ft. További információ Rónaky Gizellától kérhető. • TEGYOT-TEDOT 2008: a Természetjáró Gyerekek és Diákok Országos Találko-zóját – a Természetjáró Fiatalok Szövetsége megbízásából – 2008-ban a Pécsi If-júsági természetjáró Egyesület rendezi. A találkozó helyszíne Abaliget, időpontja: 2008. június 30. – július 4. A találkozóról részletesebben a Híradó áprilisi számá-ban közlünk tudnivalókat, ill. információ kérhető Bota Jánostól, (30) 993-8595. RENDEZVÉNYEK február 9, szombat: a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség közgyűlé-se. Helyszín: Baranyaház (Pécs, József Atila u. 10). Időpont: 8 óra. március 15, szombat: "Szuadó 40, 17" teljesítménytúrák. R.: Fekete Bárány TE. Rajt: PécsÉger-völgy, Teca Mama kisvendéglője, 6.00-7.30 (40 km), 7.30-9.00 (17 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 600 Ft/fő (40 km), 300 Ft/fő (17 km). In-formáció: Átol Csaba, ( (30) 979-5504. március 16, vasárnap: "Tavaszi tekergés" kerékpáros teljesítménytúra. R.: Fe-kete Bárány TE. Távok: 82 km, 53 km. Rajt: Pécs, Éger-völgy: Teca Mama kis-vendéglője, 9.00-10.00. Cél ugyanott. Nevezési díj: 500 Ft/fő (82 km), 400 Ft/fő (53 km). Információ: Becze László, ( (72) 259-940. március 20, csütörtök: "Örökségünk" – délutáni diskurzus a komlói múzeum-ban. Ripszám János: Korzika varázsa. R.: Komlói Hétdomb TE. Időpont: 17 óra. március 29, szombat Bakancsos Atom Kupa természetjáró tájékozódási túra-verseny. R.: Demeter Egyesület és Atomerőmű SE Természetjáró Szakosztálya, Paks. Rajt: Éger-völgy, Teca Mama kisvendéglője 8.00-10.30. Cél ugyanott. Vár-juk iskolák, családok, baráti társaságok és más csapatok jelentkezését. Igény ese-tén az alapfokú, kiránduló pálya bejárásához túravezetőt biztosítunk! Nevezési díjak: előnevezés esetén 600 Ft/fő, a helyszínen 800 Ft/fő (előnevezés esetén: MTSZ tagoknak 100 Ft kedvezmény). Információ: Jakab Albert, (20) 431-8112. Internet: www. tura.ase.hu április 1, kedd: Túravezetők Klubja. Őri Zsuzsanna mutatja be nemrég megjelent könyvét Gondolattáram leltára címmel. Időpont: 17 óra, helyszín: Pécs, Apáca u. 2/1. április 1, kedd: Duna-Dráva Nemzeti Park Klub. Parrag Tibor: Barlan-gok.Helyszín: DDNPI Oktatási Központ, Pécs, Tettye tér 8. Időpont: 17 óra. Belé-pődíj nincs. április 5, szombat: "Tenkes 30, 15" teljesítménytúrák. R.: Dráva TSE, Tenkes TE. Rajt: Túrony, templom előtti tér, 7.00-9.00 (30 km), 8.00-10.00 (15 km). Cél ugyanott. Nevezési díj: 500 Ft/fő (30 km), 450 Ft/fő (15 km). Március 15-ig le-adott előzetes nevezés esetén MTSZ tagoknak, diákoknak, nyugdíjasoknak 50 Ft kedvezmény (a kedvezmények összevonhatók). Információ, ill. előzetes nevezés: Romvári Tibor, (72) 437-443, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; Jancsi Attila, ( (20) 580-6078, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. NYÍLT TÚRÁK • március 8, szombat: Túrony – Bisse – Kistótfalu – Siklós (16 km). Találkozás a túronyi templom előtt 9 órakor (Pécsről autóbusz indul 8.15-kor). Túravezető: Andrasek Csaba. • március 22, szombat: Máré csárda – Cigány-hegy – Kisújbánya – Óbánya (16 km). Találkozás a pécsi távolsági autóbusz pályaudvaron 8.45-kor. Túravezető: Pál Krisztina. • március 29, szombat: "Csokonai Sándor" emléktúra. Útvonal: Orfűi elágazás – Bodó-hegy – Virágos-völgy – Herma-hegy – Szuadó-völgy – Éger-völgy (14 km). Találkozás a pécsi távolsági autóbusz pályaudvaron 9.15-kor. Túravezető: Baumann József. (A túra során a résztvevők 20 forrást érintenek) • április 5, szombat: Hidas – Ófalu – Cikó – Széplaki templomrom – Berekalja – Hidas (18 km). Találkozás a pécsi távolsági autóbusz pályaudvaron 8.45-kor. Tú-ravezető: Szecsődi Imre. A Komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái • március 9, vasárnap: Köves-tető – Hármas-hegy gerince – Pap-rét – Csengő-hegy – Takanyó-völgy – Zobákpuszta – Zobák akna (10 km). Indulás a komlói buszpályaudvarról a 8 órai hosszúhetényi busszal. Túravezető: Rácz János. • március 16, vasárnap: "Horzsa Sándor" emléktúra. Útvonal: Zobákpuszta – Hidasi-völgy – Csurgó – Szürke-rét – Cigány-hegy – Vörösfenyő kulcsos-ház (emlékezés a kopjafánál) – Máré csárda (15 km). Indulás a komlói buszpá-lyaudvarról a 7.35-ös mekényesi busszal. Túravezető: Miklovits György. • március 24, hétfő: Húsvéti locsolótúra. Útvonal: Máré csárda – Vörösfenyő kulcsosház – Kata-forrás – Máré csárda (12 km). Indulás a komlói buszpálya-udvarról a 7.35-ös mekényesi busszal. Túravezető: Németh Katalin. • március 30, vasárnap: Mecsekpölöske – Jószerencsét vadászház – Vas Mihály-hegy – Kanizsár – Kisvaszar – Vaskapu – Kisbattyán (18 km). Indulás a kom-lói buszpályaudvarról a 6.45-ös ligeti busszal. Túravezető: Tasnádi János. A PTTE Vámos Mihály Túraszakosztály nyílt túrája • március 30, vasárnap: Túrony – Máriagyűd – Siklós (12 km). Találkozás a pécsi távolsági autóbusz pályaudvaron 7.15-kor. Túravezető: Stiksz Zsuzsa. Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség és a Pécs Városi Természetbarát Szövetség információs kiadványa. Szerkeszti: Strasser Péter. A közlésre szánt anyagokat min-den hónap 20-ig kérjük a szövetséghez eljuttatni (7621 Pécs, Apáca u. 2/1. 72/525-376 (napközben); fax: 72/525-377 (ügyeleti időben). Ügyeleti idő: kedd 16–19 óra. Internet: www.baranyatermeszetbarat.hu; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.