7621 Pécs Tímár utca 21.
Kedd 16:30-18:00

MECSEK HÍRADÓ 160. szám 2008. június–augusztus A Magyar Természetbarát Szövetség Közgyűlése Az Országház azon magyar épületek közé tartozik, amelyben a nevezetes események száma igazán nem mondható kevésnek. Időben és térben egyaránt nagy gazdagság-gal dicsekedhet. A május 17-i nap is sajátos, egyedülálló eseményként kerül be az épület krónikájába, de jó néhány természetjáró életének krónikájába is. Ugyanis itt tartotta konferenciá-ját, majd tisztújító közgyűlését a Magyar Természetbarát Szövetség. Nemcsak tiszt-újító közgyűlésként, hanem a megújulás egyik fontos állomásaként is elkönyvelhet-jük ezt az ünnepi alkalmat. Az utóbbi évek bizonytalansága, több tekintetben ta-pasztalható erőtlensége után Szabó Imre és a megválasztott - nagyrészt új - elnökség irányításával lendületet, határozott előrelépést, markáns változást engednek remélni a történtek, az elhangzottak. A délelőtti konferencián Szili Katalin, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének Elnö-ke (aki a Mecsek Egyesület tiszteletbeli tagja 2007 novembere óta) is részt vett fő-védnökként. Köszöntőjében támogatásáról biztosította a jelenlévőket. Beszédében a személyes elkötelezettség mellett szólt a napokban megalakuló Fenntartható Fejlődés Nemzeti Tanácsáról. A parlament előtt álló javaslatot ötödmagával jegyző házelnök ismertetése szerint a tanács a civilek, az érdekképviseletek, a kormány és a parlamen-ti frakciók párbeszédének terepe lesz a fenntartható fejlődés hosszú távú stratégiájá-ról, hosszú távra érvényes gazdasági, szociális, ökológiai, kulturális kérdésekről. A megalakuló testület első elnöke Szili Katalin lesz, hiszen a tanácsot a mindenkori házelnök vezeti majd. A tanács tagja a kormány képviseletében Szabó Imre környe-zetvédelmi és vízügyi miniszter lesz. A konferencia résztvevői, de különösen a baranyai küldöttség jóleső érzéssel hallotta, amikor Szili Katalin arról szólt, hogy a baranyai természetbarátoknak elévülhetetlen érdemei vannak a természetjárásban, az utak, kilátók építésében, rendben tartásá-ban. Igaz, hogy ekkor már birtokosa volt annak a szépen faragott vándorbotnak, amelyet Baronek Jenő adott át neki a konferencia első perceiben. A Mecsek Egyesü-let jelvényével is díszített botot Rácz János komlói turista barátunk faragta, "kidom-borítva" rajta a Mecsek hegység legnevezetesebb kilátóit. Szili Katalin őszinte öröm-mel fogadta az ajándékot. A továbbiakban Győrfy János, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Sport Szakállamtitkárságának főosztályvezetője szólt a Nemzeti Sportstratégia fő gondolatairól, az ifjúság és a sport kapcsolatának nehézségeiről, a mintaadó szemé-lyiségek fontosságáról, a pedagógiai deficitről és a vándortáborok hiányáról. Beszélt a készülő - táboroztatást segítő - módszertani kiadványról, az amatőr diáksport és a senior sport fejlődésének fontosságáról. Pénzes Erzsébet, a Veszprémi Egyetem előadója az egyetem – ökoturizmussal kap-csolatos – kutatómunkájáról számolt be. Szabó Imre, a Magyar Természetbarát Szövetség elnöke a délelőtti program össze-foglalásaként a zöld út komplex értelmezéséről beszélt, majd hangsúlyozta, hogy a személyes példamutatást a legszűkebb családi körben kell elkezdeni. Szólt arról, hogy a természetjárás híd lehet a generációk között. Személyes élményét is felemlegetve a kiránduló nagypapák emlékét idézte, fontosságát hangoztatta. A vándortábori moz-galom szükségességét erősítette. A délutáni program az MTSZ közgyűlése volt. A beszámolók után a tisztújítás kö-vetkezett. A Magyar Természetbarát Szövetség elnökségének megválasztása az alapszabálynak megfelelően történt, területenként. A választással kapcsolatban több örömre és bizakodásra okot adó hírünk is van: az egyik az, hogy a közgyűlés újra megválasztotta a Magyar Természetbarát Szövetség elnökének Szabó Imrét. A má-sik az, hogy megyei szövetségünk elnökét, Baronek Jenőt dunántúli alelnöknek vá-lasztották a dunántúli küldöttek. A harmadik, hogy megújult a dunántúli képviselet. Az elnökségbe bekerült Györfi Gyula Tolna megyéből, Kiss László Zala megyéből, Karácson Sándor Veszprém megyéből, Südi Péter Fejér megyéből és Cselovszki Ildikó Komárom-Esztergom megyéből. Az új összetételű elnökség reményt ad arra, hogy a régóta szükséges megújulás, váltás bekövetkezzék a Magyar Természetbarát Szövet-ség és tagszervezetei életében. A közgyűlés Nagy Gábor főtitkár távozásának bejelen-tésével, ill. Szabó Imre zárszavával ért véget. Kis baranyai küldöttségünk ezután – kiegyensúlyozva a szellemi és fizikai foglalkoz-tatottság igencsak az előbbi felé elbillenő mérlegét – látogatást tett a Budai Szikla-kórházban, majd egy rövid sétát a Budai Arborétumban. Az előbbi sajátos, nem felejthető élményt nyújtott. Azzal az érzéssel jártuk végig a föld alatti labirintust, a több történelmi korszakot megjelenítő kórtermeket, műtőt, kiszolgáló helyiségeket, hogy örülhetünk, hogy múzeumlátogatóként s nem páciensként ismerhettük meg e sajátos, olykor félelmet keltő világot. A Budapesti Corvinus Egyetem arborétuma kis csalódást okozott. Nem a fák, virágok gazdagsága, hanem az épületek, közlekedő utak elhanyagoltsága, gondozatlansága miatt, bár a késői időpont miatt csak egy részét láthattuk a kertnek. Sajnos hűen tükrözte az oktatási intézmények mai - több-nyire siralmas - állapotát. Fáradtságunkat a kis tó partján üldögélve, az aranyhalak-ban gyönyörködve igyekeztünk feloldani. Összességében minden tekintetben gazdag, sokrétű programmal dúsított napot éltünk meg. Hasznossága nem kérdőjelezhető meg, eredményességét a jövő igazolja majd. Tóth Klára "Mecsek 50, 30, 15" teljesítménytúrák Május 2-án rendezte meg a Mecseki Kóborlók Szakosztály a Keleti-Mecsekben, Zo-bák-puszta rajt-célhellyel a Mecsek teljesítménytúrákat. Az 50 km-es távot 25., a 30 km-es távot 17., a 15 km-es távot 11. alkalommal. A résztvevők az ország minden tájáról érkeztek. Az 50-es távot 87-en, a 30-as távot 131-en, a 15-ös távot 276-an járták végig. A "Mecsek 50" teljesítménytúra 25. évfor-dulója tiszteletére a táborhelyen egy 400 m-es, "Mecsek 0" elnevezésű mini teljesít-ménytúrát is megrendeztünk, melyen 198-an vettek részt. A hagyományokhoz híven a teljesítők kitűzőt kaptak, melyen idén a foltos kontyvirág szerepelt, valamint idén először emléklapot is, melyet a Keleti-Mecsek kilátóinak rajza díszített. A "Mecsek 0"-át teljesítők kitűzőjén a TV torony és Zengő kilátója szerepelt, emlékezve az első, 1984-es Mecsek 50-re, melyet a Közép-Mecsekben rendeztek. A túra napján csodaszép időben, élményekben gazdag útvonallal, sok szolgáltatással kedveskedtünk az ide látogatóknak. A rendezőgárda évről évre süteménykészítésre vállakozik, így idén 4 ellenőrzőponton kínálhattunk saját készítésű finomságokat. Ezen kívül több helyen teát, üdítőitalt is kínáltunk, és a csokoládé sem maradt el. A célban pedig az évek óta megszokott kínálat: vajas, zsíros, lekváros és nutellás ke-nyér, zöldségek, tea, üdítők. Érdekesség volt, hogy a zobákpusztai erdészeti táborhely üzemeltetője, Varga Jenő bográcsban főtt vadpörköltet árusított az érdeklődőknek. Minden tekintetben kész-séges házigazdánk volt, köszönet érte! Az idei évre új útvonallal is készültünk. Ezt igyekeztünk úgy összeállítani, hogy minél több érdekességet tartogasson a helybeliek számára is, amerre amúgy ritkán szoktak járni a túrázók. Ilyen volt például a Zarándok-kút és a Mária-kápolna érintésével a Zengőre felvezető út, a Szép Ilonka-kilátó, az Ól-völgy, illetve a Sín-gödör, amely bár kicsit fárasztó, nehezebben járható szakasz, de a vadregényes patakvölgy a többség tetszését elnyerte. Reméljük, hogy aki itt járt, jó emlékeket őriz, és jövőre is ellátogat túránkra. Szeretet-tel vár jövőre is mindenkit a Mecseki Kóborlók Szakosztály és a túra főrendezői: Szabó-Dalecker Ibolya és Karch Kálmán. Szabó-Dalecker Ibolya * * * * * * * * A Mecsek 50 teljesítménytúráról Jubileumi rendezvény volt ez, hiszen 1984 óta zsinórban 25. alkalommal került meg-rendezésre. Én még azon szerencsések közé tartozom, akik a régi nyugat-mecseki útvonalon is teljesíthették a túrát. 1984-től 1992-ig a Nyugat-Mecsekben, 1993-tól napjainkig a Kelet-Mecsekben került megrendezésre a túra. Volt már pécsváradi rajt helyszín is, de az utóbbi években a túra Zobákpusztáról indul. Az eltelt sok év alatt voltam sárban, esőben, melegben vagy éppen kicsit hűvösebb időben, de idén igazi nyár eleji, ideális körülmények adódtak. Remek ötlet a kétévenkénti útvonal módosítás. A tavaly-tavalyelőtti útvonal is na-gyon ötletes volt, de az idei a helyiek számára is számos csemegét tartalmazott. Ilyen volt például a Mária-kápolna felé vezető út, a nemrég elkészült Szép Ilonka kilátó, Váralja után a sárga kereszt, zöld kereszt, sárga kör, zöld háromszög útvonal, vala-mint a Szászvártól a Vörösfenyő-kulcsosházig húzódó Ól-völgy. A zöld kereszt önmagában is megér egy misét. Mázától a Dombay-tóig észak-dél irányba húzódó turistaút, az egyik legváltozatosabb a Mecsekben. Szinte csak mere-dek kaptatókból és lejtőkből áll. A mai túrán Réka-völgytől Óbányáig, valamint a Vörösfenyő kulcsosháztól a Szederindás-kútig tapasztalhatta ezt meg mindenki. Külön említésre méltó a sokak által ismert Óbányai-völgy, mely a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kék Túra baranyai szakaszának egyik legszebb gyöngyszeme. A túra utolsó harmadában a Sín-gödörben szinte végig a patakban vezetett az út, így téve örökre emlékezetessé a mecseki kirándulást a nem helyiek számára, de nekünk is jó néhány kellemes percet okozott. A Kelet-Mecsek gazdag forrás "terméséből" számo-sat érintettünk a mai nap folyamán. A természeti szépségek mellett rengeteg ismerős-sel, baráttal találkoztam, így a pontokon a szokásosnál jóval több időt töltöttem el. A rendezés a megszokott magas színvonalú volt. Az első osztályú útvonaltervezésről már volt szó. Számos ponton (Kisújbánya, Óbánya, Szép Ilonka-kilátó) "hazai" gyár-tású finomságokkal várták a szervezők a túrázókat, de a mecsekfű tea is "ütős" volt a Vörösfenyő kulcsosháznál. Aki igényelte, a célban vadpörköltet is ehetett. E mellett azonban volt nutellás, lekváros, zsíros, vajas kenyér is, uborkával, savanyúsággal, retekkel. A hagyományos távok mellett idén egy "Mecsek 0" elnevezésű jubileumi táv is helyet kapott. Ez a zobákpusztai tábor területén vezetett. A 400 méteres távol-ság legyűrése után (félúton még járt egy csokoládé az egyik ellenőrző pontnál) külön díjazásban részesült mindenki. A nap egyetlen negatívuma a sajnos mostanában egyre rendszeresebbé váló környezetromboló, agresszív terepmotorosok megjelenése volt a tájvédelmi körzetben. Csak remélni tudom, hogy a hatóság erőteljesebb fellé-pése visszaszorítja ezt a nemkívánatos jelenséget. Köszönet a rendezőknek és a túratársaknak ezért a szép napért! A túra képei a www.fotoalbum.hungarotel.hu/pesza91 oldalon tekinthetőek meg. pesza91 Kevesebben a vártnál, de jó hangulatban Kellemes, túrázáshoz kedvező idő várta a – helyieken kívül – 29 településről érkező turistákat, akik az ez évi Baranya-Tolna Teljesítménytúra rajthelyénél gyülekeztek. A teljesítménytúrák sajátos izgalmát kedvelők ez év május 24-én kilencedik alka-lommal állhattak rajthoz 60 km-en, hetedszerre a 30 km-en és a rövidebb, 15 km-es távon is már harmadszor volt lehetőségük a gyalogolni vágyóknak. A komlói Hét-domb Természetbarát Egyesület által rendezett teljesítménytúra rajtja és célja most is egy helyen, a komlói Kenderföldi Általános Iskolában volt, támogatásukat ezúton is köszönjük. A 109 versenyző visszajelzései alapján mondhatjuk, hogy az útvona-lon érintett Hidasi-völgy a Csurgó látványával, vagy a 60-asok által megcsodált vé-kényi Csepegő-árok különlegessége, maradandó esztétikai élményt adtak, de most is dicséretet kapott a szolgáltatás és a szervezés színvonala is. Külön kiemelték a részt-vevők a szervezők kedvességét, szolgálatkészségét! Természetesen most is szívesen vettük az építő jellegű észrevételeket és javaslatokat, melyeket hasznosítani foguk A legifjabbakra, a legelszántabbakra, a születésnaposokra és névnaposokra meglepetés várt a célban. Az előző hónapokban sokat tettünk azért, hogy a 60, 30, és 15 km-es távok jelzéseit felújítsuk és így a távolabbi vidékről érkezőknek se jelentsen gondot a jó tájékozódás. Őszintén bevallva több résztvevőre számítottunk, hiszen a több év alatt kapott pozitív visszajelzések erre engedtek következtetni. Tudjuk, hogy szinte lehetetlen mindenkinek megfelelő időpontot választani egy-egy teljesítménytúrára. Mi mindig igyekszünk a megyében szervezett megmérettetéseket beépíteni éves prog-ramunkba, talán egyszer mi is vendégül láthatjuk őket. A kevesebb létszám ellenére eredményesnek ítéljük rendezvényünket, hiszen szép időben, jó hangulatban és dicséretekkel zártuk a napot. Természetesen 2009. május 16-án szeretettel várjuk újra mindazokat, akik a mi közreműködésünkkel akarnak Baranya és Tolna szép tájain hódolni az egészséges testmozgásnak és megméretni teljesítő képességüket, a Baranya-Tolna Teljesítménytúra 10. születésnapján. Őri Zsuzsanna DÖKE túrák Balatonkör Teljesítménytúra: kilenc éve mindössze öt kerékpáros ment végig a tó körül. Most több mint százszor annyian indultak neki – ebből 13 komlói kerekes is – a kétszázhat kilométeres távnak. Az egyik szervező, a rutinos túrázó, Csizmazia Gábor előre inti őket: "Sokan mondják, á, tizennyolc kilométeres átlagot bírok. Pedig ha tudnák" Ebben benne van a keskeny hidakon való átaraszolás, a főúton a több-szöri átevickélés, aztán tíz órán keresztül igen csak pörgetni kell!" A másik házigazda, Bátyó, vagyis Koósz Zoltán is figyelmeztet: "Alázatosan kell a kétszáz kilométerhez közeledni, különben arcul csap" A szombat reggeli rajt (ápr. 19.) előtt jönnek a riasztó hírek viharokról, egy-egy góc-ban kilencven kilométeres sebességű szélrohamokról, jégesőről. Hat órakor startol a mezőny Siófokról, és a hatalmas biciklis rajnak szerencséje van: Balatonaliga, Aka-rattya, Kenese, és még mindig derűs az idő. Csak a széllel kell küzdeni: Fűzfőnél már szemből fúj, egyre erősebb. Húsz kilométerrel odébb végigvágott a tájon a zivatar, de szerencsére ennek itt nincs jele. Csak a föltoluló vérnyomással kell megküzdeni. Az alázat a legtöbb túrázóban megvan. A szervezőkben különösen. Bár profinak számítanak, de egyenrangúként kezelik a legzöldfülűbb biciklist is. Az akaratot dí-jazzák. A lemaradókat is bevárják, együtt megy a hatalmas raj. Abától Zsámbékig több mint száztíz településről érkeztek a túrázók. Az induláskor megszólaló kürtök, sípok, dudák, kolompok jókedvet jeleztek, ötven-hatvan kilométer után már ebből van kevesebb, fáradtságból több, de a negyedórás pihenők jót tesznek. Popóra gyúrtál-e? – évődik egy lány a társával a röpke füredi pihenőben, és magya-rázza is a szemlélődő laikusnak: kétszáz kilométer után ott fog fájni legjobban. Per-sze azért a combizmok is. Hogy akkor miért csinálják? A Balaton körüli kerékpártúra ötszáznál több résztvevőjétől szerencsére senki se kérdez buta dolgokat. Kihívás ez, önmaguk előtti bizonyítás – és a "'Föld napja" alkalmából való tisztelgés is. A nagy "kínzókört", ahogy valaki a túrát nevezi, egy férfi velocipéddel teszi meg. A különös jármű gazdája szerény ember: gondolkodott, hogy az elszánt bringások közé "beférkőzhet-e" egy velocipéddel. Nos, kevesen tudják róla, hogy tavaly velocipéd-világbajnokságot nyert. Most is derekasan teljesíti a roppant távot. Rajta kívül is van itt más sporthíresség, a kiváló úszó olimpikon, Boulsevicz Beáta például. Persze hogy jó ebben is, a profizmus kötelez. De a csak kedvtelésből biciklizők is elszántak, azt mondja egyikük: ha Badacsonyig "kisírod" a távot, akkor már végigcsinálod. És mégsem ilyen egyszerű. Sokan a feladással küszködnek, aztán valahogy mégis foly-tatják. A szervezők tényleg vigyáznak mindenkire. "DÖKE 25, 50, 75" teljesítménytúrák: május 18-án (vasárnap) került megrendezés-re a DÖKE túrakerékpáros szakosztály immár hagyományos teljesítménytúrája, a DÖKE 25, 50, 75. Az indulók három táv közül választhattak. A 25 kilométeres távon 2 induló volt, a többi lelkes kerékpáros a nagyobb kihívást jelentő hosszabb távokon vett részt. A közel 50 kilométeres távot 17, a több mint 75 kilométeres távot 23 ke-rékpáros teljesítette. A résztvevő 42 fő között 7 hölgy képviseltette magát. A rendez-vényre Pécsről, Bonyhádról, Tarrósról, valamint Dombóvárról is érkeztek tekerni vágyók. A szép idő is kedvezett a tekerésnek, s így napos időben csodálhatták a résztvevők Kisvaszar, Vásárosdombó, valamint Mágocs környékén a tájakat. Célba érkezéskor a kitartást frappáns olimpiai emblémával díszített emléklappal, valamint kitűzővel díjaztuk. "Baranya 50, 100" kerékpáros teljesítménytúrák: szeptember 6-án, a Komlói Napo-kon kerül megrendezésre a DÖKE "Baranya 50" és a "Baranya 100" Országúti Ke-rékpáros Teljesítménytúrája. Bővebben a www.doke.hu honlapon lehet erről olvasni. Külön érdekessége a 100 km-es túrának, hogy egy részen átmegy a kevésbé járatos dél-tolnai tájakra is. Az útvonala: Komló – Magyaregregy – Máza – Nagymányok – Bonyhád – Majos – Aparhant – Mucsfa – Kisvejke – Mekényes – Nagyhajmás – Mágocs – Bikal – Szászvár – Komló. Sok szeretettel várjuk a túrakerékpárosokat erre a teljesítésre, reméljük a szép idő és a kellemes látvány serkenti a résztvevőket a nehéz tolnai dombok legyőzésére! Gábori Márton, Balogh Bettina, Iván Attila Salgótarjánban jártunk Idén is pünkösd hétvégéjén rendezték meg a Gyalogtúrázók Országos Találkozóját, most Salgótarjánban, 15. alkalommal. A komlói hétdombosok is képviseltették ma-gukat, 12 fős csapat utazott a távoli célpontba, ahol igen gazdag programok és látni-valók várták a turistákat, s kárpótoltak minket a hosszú utazásért. Az első napon a várossal való ismerkedés mellett a Bányászati Múzeumot néztük meg, ahol látványos bemutatón viaszfigurák és hangeffektusok segítségével követ-hettük végig a munkafolyamatok menetét. Este a megnyitón az országos vezetőink köszöntötték a résztvevőket, aztán kulturális műsor és tábortűz, majd bakancsos bál következett. Talán nem vagyok túl indiszkrét, ha elárulom, a legidősebb túratársunk ropta a táncot a legkitartóbban. Másnap csodálatos gyalogtúrán vettünk részt (18 km, 500 m), a somoskői tanösvé-nyen mentünk végig, a macskalyuki kőbányát, Somoskő várát, a bazaltorgonát, a Krúdy-forrást, Salgó várát és a Boszorkánykő szikláit néztük meg. Vasárnap autóbu-szos túrára mentünk. Ipolytarnócon millió éveket repültünk vissza az időben, az óriási mocsári ciprusok mellett megkövesedett lábnyomokat láttunk, végigjártuk a tanösvényt, háromdimenziós vetítésen találkoztunk történelmi idők előtti állatokkal. Hollókő nagyszerű vára, majd a világhírű Ófalu következett a többféle múzeummal. Tar községben a sztupa, Mátraverebélyen Szentkút megtekintése adott lehetőséget csendes elmélkedésre. (Ketten pedig, mivel ezeken a helyeken már jártak, a Gortva-völgyében kalandtúrán vettek részt.) Este volt eredményhirdetés és kultúrműsor, tánc. Az utolsó nap a legelszántabbak még meghódították a Karancs csúcsát, felkeresték a román korban épült Margit kápolnát. A többiek közben pihentek, csomagoltak. Egy kis városnézés, fagyizás után hazautaztunk. Nagyon jól éreztük magunkat. Viszontlátásra jövőre Martfűn! Feketéné Móró Erzsébet * * * * * * * * * * * * Túra a Fekete-Tisza-forráshoz A Geo-Environ Környezetvédő Egyesület megkereste a Mecsek Egyesület Munka Osztályát, a Keleti-Kárpátokban lévő Fekete-Tisza-forrás felújításával kapcsolatban. A felkérésnek eleget tettünk és most közreadom az Ukrajnában végzett munkánk egy epizódját. A Tatár-hágói kis kitérő után visszatérünk Körösmezőre (Jaszinya), hogy a megbe-szélt idpontban találkozzunk Egri Sándorral, a Kárpátok-Tisza Nemzetközi Fejleszté-si Egyesület elnökével. A hegyek közti településen pezseg az élet a szitáló eső ellenére. Szép patinás szálloda és áruval jól ellátott üzletek ölelik körbe a központot. A téren különböző méretű és típusú terepjárók várakoznak, körülöttük emberek nyüzsögnek. Sífelszereléseket pakolnak be a nagy fedett platójú terepjárókba. A közeli sípályákat csak ily módon lehet megközelíteni a hegyi utakon. Fent a Drahobarti turistatelepen zajlik az élet, ma éppen síversenyt rendeznek a két métert is meghaladó – igaz, kicsit kásás – havon. Mindenki megérkezett a megbeszélt időben és egyenként felmászunk a kis kihúzható lépcsőn a magas építésű terepjáró fülkéjébe. Tizenöt fő részére, erős csővázas ülések vannak beépítve, műbőrborítással, különböző elosztásban. A modernebb kocsikban fűtés, világítás, jelzőberendezés van, ami a további kényelmet biztosítja a kemény mínuszokban. Most félig kihasznált az utastér, mert csak hatan ülünk bent és a háti-zsákok. A fuvar a forrásig és vissza tizenkettőezer forint, amit ma Sándor fizetett ki. Felbőg a motor, és füstfelhőt repít az ég felé, majd az autó lassan elindul a központ-ból a Fekete-Tisza-forrás felé, ami az újonnan kihelyezett információs tábla szerint 22,5 km-re van, és a sárga sáv jelzést kell követnünk. Lassan haladunk az úton és a kocsiban dr. Tóth Imre tanár úr, a Geo-Environ Környezetvédő Egyesület Elnöke tart érdekes előadást a környék nevezetességeiről. A munkatúránkat filmre veszi Viktor, az operatőr, akit Sándor kért fel a munka elvégzésére. A felvételek elősegíthetik a különböző hatóságok tájékoztatását a forrás felújításának érdekében. A Fekete-Tisza balra hömpölyög mellettünk sötét színével, jobbra a kis folyóról elnevezett település házai láthatók a füves réten. Feljebb a folyó leszakadt partoldalaiból a különböző sötét vulkanikus kőzetek tűnnek elő. A sötétszínű kőzetek fényelnyelése miatt látszik "feketének" a folyó vize. A házak zöme fenyőfagerendákból készült, kívülről fazsindelyborítással. A tetők borítása fenyőzsindely vagy bádog. Az udvar környékén sok a háziállat: juh, kecske, ló és szárnyasok. A falut elhagyva egyre mélyülnek a gödrök, közelebb kerül az erdő, szűkül a völgy. Mellettünk egy kitérőnél lovas kocsi előz meg bennünket. Kistermetű lovak húzzák a gumikerekű szekeret; könnyedén szaladnak a gödrökkel szabdalt úton. Jobbról szűk völgyeket látunk, és kisebb vízerek tartanak a szélesebb folyó irányába. A medrek szélét sárga mocsári boglárkák szegélyezik, és fehér acsalapuk dugják ki magasabb fehér virágzatukat közülük. A félig leszakadt hídon előttünk a lovas kocsi bátran áthalad, nekünk a folyó medrében kell átjárót találnunk. Még jobban lelassul a terep-járó, és egy lankásabb partoldalon belegázol a sodró vízfolyásba. A víz alatti nagy köveken kapaszkodnak a kerekek a fehér habokban, mi hol jobbra, hol balra dőlünk erősen kapaszkodva az üléstámlákba. Félő, hogy a magas vízállás eléri a kocsi gyúj-tószerkezetét, és akkor megáll az autó motorja. Szerencsére haladunk tovább és a túlparton a kerekek kaparva kijuttatnak bennünket a vízből. Fellélegzünk az átkelés után, és szívdobogásunk is visszaáll rendes ütemébe. Jobbról az erdő szélénél szép farkasboroszlán cserjék tündökölnek rózsaszín virágaikkal megörvendeztetve bennünket. A sárga sáv jelzések eltűntek és helyettük szögletes cölöpökön a sárga szín jelzi a továbbhaladás irányát. Több helyütt deszkafelületekre kézzel festett képeket látunk, melyeken a helyi növény és állatritkaságok láthatóak. Egyre szűkül a völgy, vastag, terebélyes fenyők magasodnak fölénk. A meredek hegyoldalból kis léniákon csúsztatják le a kivágott fákat a völgybe, itt méretre dara-bolják, és szállítják a megrendelőknek. Ismét egy gyenge híd miatt kényszerülünk a patakmederbe. Kiszállok az operatőrrel és a hídon átmenve, a túlsó partról vesszük fel az átkelés pillanatait. Az első kerekek elérik a vizet és lassan haladnak előre. A sebes folyású víz mossa a kocsi orrát, ami szintén a vízbe merül, és hullámok tajtékoznak körülötte. Lassan billegve halad fe-lénk, és kezd kiemelkedni a hullámokból, a hátsó kerekeit és a felépítményt mossa a víz hangosan csobogva, elnyomva a terepjáró motorhangját. Kapaszkodik kifelé, és mindenhonnan csorog belőle a víz. Felkapaszkodunk társainkhoz és folytatjuk izgalmas utunkat tovább. Elérjük a Kijevi Egyetem házát, ahol megállunk egy kis időre. Az operatőr vágóképe-ket készít, mi nézegetjük a környéket. Egy volt víztároló nyúlik el hosszan, melyet a buja növényzet már majdnem teljesen benőtt. Néhány magashegyi turista halad el mellettünk teljes felszereléssel. Ők több napon keresztül a hegyek gerinceit és hágóit járva, civilizációtól mentes területen csodálják a természet ritkaságait. A hegyek nagy része természetvédelmileg védett, és csak engedéllyel látogatható. Az eső elered, mi gyorsan beszállunk az autóba és indulunk tovább. Megjelennek az első hófoltok az ezer méteres magasságot elérve. A gépkocsi ablaktörlője monoton kergeti a szélvédőre hulló esőcseppeket és az aláhulló tűleveleket. Egy éles bal kanyar után vastag kidőlt fenyőfa keresztezi utunkat. Megállunk, és a gépkocsivezető mel-lett eddig tétlenül ülő favágó az ülés alól kiveszi a motoros fűrészt. Egy rántásra bein-dul a motor, és harsány hangjával megöli a völgy csendjét. Peregnek a gyantaszagú fehér forgácsok, és ketten is alig győzik a levágott ágakat félrehordani. Kényelmetle-nül érzem magam, mert kint dolgoznak, esik az eső, és én csak fészkelődve nézem munkájukat. A fűrész most a vastag törzsbe vág bele, és hamar átrágja magát a több évtizedes farostokon. Reccsen egy nagyot, és a fa csúcsa a völgy fele leszakad. Újabb vágások következnek, és feldarabolva a farönkök megadják magukat az út szélére görgetve. Sanyi, aki a munkában segített, vizes fejét törli és elfoglalja helyét. Szürke füstöt lehelve elindul az autó és a kásás havon araszolva haladunk felfele. Alattunk meredek fenyőkkel benőtt sötét völgy, előttünk egy kis világosodó terület. Erre kevesebb a gödör, egyenletesebben haladunk felfelé. Az utakon gyakori a geren-dából készült áteresz, ami a csorgó vizeket vezeti el a völgy felé. Megáll a terepjáró, leállítják a motort, és a kézifék recsegése hallik. Egy kis erdei tisztás szélén vagyunk, ahonnan gyalog folytatjuk utunkat a Fekete-Tisza-forráshoz. Szitál az eső, ezért mindenki felveszi esővédő öltözékét. Imre bácsi elmondja, hogy a gépkocsi az Okula nyereg alatti vadászházhoz menjen, és ott várjon bennünket. Mindenki elkészült és elindulunk felfele a kis erdei tisztáson. Jobbra, egy oszlopra helyezett fém táblán ukránul és magyarul a forrás felirat látható, irányjelzéssel. Alat-ta a faoszlopon a forráshoz vezető turistajelet, a kék karikát látjuk. Viktor veszi a hegynek induló csoportot, majd sietve igyekszik utánunk. A kamerával, akkumulá-torral és a kiegészítőkkel elég macerás utolérni bennünket. A tisztáson zárt lila szirom-levelekkel feltűnnek a kárpáti sáfrányok, melyek virágzását eddig csak könyvekben láttam. Letérdelek a vizes fűben, és képeket készítek a Mecseken csak néhol előfor-duló ritka virágról. Most én igyekszem szapora léptekkel a csoport után az egyre jobban meredekké váló hegyoldalban a vastag és magas fenyők között. Egy mohá-val benőtt tuskón középen egy rügyeit hizlaló áfonyacserjét pillantok meg, ami ismét megállásra kényszerít. A fák alatti félhomályban villan a vaku, és a fény villámként szalad végig az aljnövényzeten. Elérem a csoportot és szólok nekik, hogy egy pilla-natra nézzenek felém a gyökerekkel beszőtt keskeny ösvényen. A következő pilla-natban már villan is feléjük a vaku hideg fénye a párával teli levegőben. Libasorban haladunk és meglepetésemre egyszer csak egy kőfalat látok, felette egy obeliszkkel. Elértük a forrást, amiről azt hittem, távolabb lesz. 1250 méter magasan vagyunk, a forrás előtt. A völgykezdetben fenyőgerendás támfal előtt kőfal fut végig, középen felette egy vascsövekkel alátámasztott betonlapon a forrás eredeti műkő obeliszkje. A forrás vize egy kis műkő csorgóvályún keresztül csobog alá a szintén műkő csor-gómedencébe, majd onnan a völgy felé. A kőfal bal oldalából egy jelentős rész kidőlt és ott hever vigasztalanul. Imre bácsiék csodálkozva nézik a két éve javítgatott for-rást, hogy mi végre jutott a rövid eltelt idő alatt. Az eső mintha haragudna ránk, sza-kadni kezd, és lehetetlenné teszi a munkánkat. A fenyők törzséhez állunk, hogy némi védelmet kapjunk az égi áldástól. Lassan csillapodik az eső és megpróbáljuk doku-mentálni a forrás állapotát kamerával és fotózással. Biki Endre a forrás eredő vízho-zamát méri a fagerendák alatt, ott, ahol elindul a völgy felé. A vízmennyiség 20 liter percenként és a víz hőmérséklete 4,7 fok. Összeszedünk néhány eldobált szemetet, majd folytatjuk az adatgyűjtést. Megnézzük az Imre bácsiék által megtisztított üle-pítő medence helyét és a bevezetett kis erek nyomvonalát. Az eső ismét felerősödik, és szüneteltetni kell a munkát; csak a fenyők alól nézegetjük a csodás természetet. Hajt az idő, és a forrással kapcsolatos bontási és építési véleményünket el kell mon-dani a kamerába. Nagy a pára és az eső nagyon kopog a kamera védőfóliáján, ami mind belehallatszik a felvételbe. Kószó Laci ernyőjét a kamera felé tartva segíti a felvételek elkészítését. Mivel számomra kétséges, hogy a felvételek értékelhetőek és hallhatóak lesznek, megígérem, hogy egy komplett bontási és építési szakvéleményt készítek a Fekete-Tisza-forrásról. Búcsúpillantást veszünk a romos és omlásveszélyes forrásra, majd elindulunk az erdő feletti tisztásra a kitaposott ösvényen. Egy perc múlva csodálatos látványban van részünk. Egy hatalmas tisztás tele virágzó sáfrányokkal és vastagon elnyúló hófoltokkal. A közelben két esőbeálló van, ahova behúzódunk, és fotókat készítünk. Néhány méterre a hófoltok mellett a Tisza Lajos facsoport megmaradt tuskói látha-tók egy emléktáblával. (TISZA LAJOS facsoport. Így nevezte el az Országos Erdésze-ti Egyesület 1882. augusztus 28-i közgyűlésén elnöke tiszteletére. Az emléktábla fel-újítását a 125. évforduló alkalmából az Országos Erdészeti Egyesület és a Geo-Environ Környezetvédő Egyesület végezte.) Tisztul az idő, és a liláskék sáfrányszőnyeggel borított réten elindulok fel a gerincre egy szép kilátás reményében. Figyelem minden lépésem és még így is előfordul, hogy virágra kell lépnem. Elérem a füves virággal borított elnyúló gerincet, és meglepően tisztán látom a környék távolabbi havas hegyeit. Mellettem egy csapadékmérő be-rendezés dacol az idővel, és jó füllel lehet hallani a rozsdatelepek csámcsogását a nagy fémfelületen. Beérnek a többiek és elindulunk le az Aklos-hágói vadászházhoz. Áfonyabokrok és elszáradt fűcsomók mellett haladunk el és az árnyékos helyeken a térdig érő kásás hóban gyalogolunk. A vizesebb részeknél éles levelű zöld sások leve-lei bújnak elő az avarból. Egy fa határjelnél derékszögben elfordulunk, és szapora léptekkel megyünk lefelé, a mély kerék szántotta és vízmosta úton. Az alattunk elte-rülő méregzöld tisztáson felfedezzük a vadászházat és az előtte várakozó terepjáró autónkat. A ház állapota eléggé lepusztult, éppen néhány turista vackolta be magát egy éjszakára az ablakon bemászva. Néhányan már megbeszélték a gépkocsiveze-tővel, hogy lejönnek Körösmezőre. A ház fala mellett erdei tőzikék virítanak fehér szirmaikkal és szép sárga csíkjaikkal a kidobált fenyőágak mellett. Az erdő szélénél egy kis kemencét építettek valamikor, ami üzemképesnek látszik. A ház és a tisztás 1193 méter magasan fekszik szép környezetben. Az 1900-as években a házhoz épít-ve egy toronyszerű épület is volt, melynek nyomai ma már nem láthatóak. Mindenki megvan, és indul a kocsi lefele a pótutasokkal együtt. Imre bácsi és Sanyi beszélnek oroszul, és a fiataloktól megtudják, hogy egy hosszabb túrán vesznek részt, és Oroszországból jöttek. A kanyargós és havas utat elhagyva hamar leérünk a völgybe. Ismét kezdődik a kapaszkodás az üléstámlába, átmegyünk a folyón több-ször, és már nem dobog a szívünk annyira, amikor a kocsi kerekei billegve kaparják a meder alját. A nap kisüt, és huncutan kacsint felénk a néhol kiterülő víztükörből. Baumann József  Sírkert felújítás Baronek Jenő, a Mecsek Egyesület ügyvezető elnöke megkért, hogy Kiss József sír-kertjét a Munka Osztály újítsa fel a születésének 150. évfordulójára. A munkát, mivel szakipari lehetőségeink lehetővé teszik, elvállaltam. Örömmel tettem, mert számomra fontos, hogy egy olyan lelkes ember sírkertjét újíthatom fel, aki nagyon sokat tett az egyesületünkért és a természetjárásért. 2008. április 2. Először a hatalmas hársfa gyökere által szétnyomott kovácsoltvas kerítés faragott vörös homokkő alapköveit kellet visszaállítani eredeti állapotába. A gyökeret elvágtam, és a kerítés alapját visszahelyeztem eredeti állapotába. A falazat alatti téglákat cementes malterral beragasztottam. A repedt és hiányos alapköveket kitöltöttem betonnal és síkba állítottam. A kis kapu tartóvasai most ismét függőlege-sen állnak. 2008. április 8. Segítőmmel, Biki Endrével nekiláttunk az obeliszk lecsiszolásának. Ezt kézi síkcsiszolóval végezte Endre, jómagam a kert elburjánzott növényeit kezd-tem megmetszeni, valamint a két kiöregedett tuját kivágni. Rengeteg nyesedék kelet-kezett és a kovácsoltvas kerítés megmutatta szépségét. Az obeliszkről - amiről régen azt hittük, hogy műkő - most kiderült, hogy szép erezetű márvány. Lekentük a kerítés hátsó oldalát kromofággal, ami a régi festéket fellazítja a további munkálatokhoz. Ezt követte a kerítés drótkefézése, kaparása alapos munkával. Ez aprólékos, derék-sajogató munka, ahol nem lehet kapkodni. 2008. április 10. Nekiálltam a további oldalak kromofágos maratásának és megtisz-tításának. Most már hoztam egy kis széket, és amikor lehetett, ülve dolgoztam. Dél-után próbafestést végeztem a fekete Hammerite festékkel, ami az oxidált fémfelüle-tet megköti. 2008. április 11. Amíg segítőm megérkezik, vásárolok két gyertyatuját. Kiásom a két kiöregedett tuja gyökereit és helyükbe, tápföldbe ágyazva beültetem az obeliszk két oldalára az újakat, mivel itt a kerítés már festve van. Megérkezik Endre és megkérem, hogy a kriptafedelet kenje körbe cementes malterral, valamint a kőfalban pótolja a kitört részeket. Nekiállok a kiskapu ajtórögzítő saválló lemezének felszereléséhez, melyet Feketené Cifra Éva készített. Endre kőművesedik, jómagam pedig az aprólékos festéssel foglalatoskodom. 2008. április. 17. Egy lepattintott vörös homokkő darab színe alapján kevertetek ki festéket és azzal elkezdem lekenni a javított kerítést tartó szegélyköveket, valamint a kripta vízszintes kövezetét. Gyorsan szárad a festék és óvatosan van lehetőség a kert felkapálására és a tuják megöntözésére. 2008. április. 21. A kiskapu alsó fordítócsapágyának kicserélése újra. Ki kellett vésni a régit és az újat becementezni. A kripta függőleges falának befestése, hogy teljes mértékben eltakarja a javítási munkálatokat. A munkákra fordított munkaidő 28 óra. A munkában részt vett: Baumann József, Biki Endre Gábor, Feketené Cifra Éva. Az anyagi fedezetet a Mecseki Erdészeti Zrt. biztosította. Baumann József Mecsek Egyesület Munka Osztály elnöke * * * A Nyugati-Börzsönyben jártunk 2008. május elején kis csapatunk, a Felhőtlenek a Nyugati-Börzsöny magas hegyeit járta. Szálláshelyünk Kemencén volt, azon a településen, melyet 1999-ben árvíz sújtott. Innen csillagtúráztunk a jól jelzett turista útvonalakon. Első napon – esőben – a Kemencéről induló kisvonattal utaztunk a csúszós síneken és a lehajló vizes faágak között Pityur állomásig, s innen vissza. Útközben szép üdü-lőházakkal és rendezett ifjúsági táborral találkoztunk, az árvíznek semmi nyoma sincs már. Az orgonabokrok utunk során szinte végig kísértek bennünket, és ontották finom, diszkrét illatukat. A vasúti múzeum bemutatta a vasút fejlődését a kezdettől a mostani állapotig. Másnap a Nagybörzsönyből induló kisvasút nyomán gyalogoltunk a Hosszú-völgyön át Kisirtáspusztáig, ahol vonatra ültünk, és a meredek hegyen haladóan Nagyirtás-pusztáig utaztunk. Itt megtekintettük a Szent Orbán Fogadót, majd a turistaúton a Hosszú-bércen át jutottunk ismét Nagybörzsönybe, ahol a kisvasúti nap rendezvé-nyein vehettünk részt. A következő napon az orgonabokrok által övezett, tiszta református Perőcsény köz-ségből kiindulva kapaszkodtunk fel az Ökör-oromra, majd a Jancsi-hegy – Jancsi-vár – Hollókő – Kövirózsás – Vár-bérc útvonalon mentünk a Salgó-vár romjaihoz, ahon-nan a Vár-bükk – Magyar-hegy érintésével ereszkedtünk le Nagybörzsönybe. Az előbbi hegyek 750 méter körüli magasak, melyeket hullámvasút-szerűen lehetett végigjárni, "hegyre-fel, hegyről-le". Utunkat nehezítette a talpunk alatt elterülő éles kövek sokasága, valamint az utat két oldalról határoló szakadékok. A nehézségeket enyhítette, hogy a magas hegyekről sikerült a Csóványos kilátóját látnunk, valamint a sok-sok tavaszi virág látványa kárpótolt a nehéz terepért. A következő napon lovas hintóval Királyházára utaztunk, végig a Kemence-patak völgyén. Királyházán csak pár ház van, de innen rengeteg turista útvonal indul. Má-tyás király kedvenc vadászterülete volt a hely, s feleségéről nevezték el királyné pal-lagját, ahol férjét várta a vadászatról hazatérve. Felkapaszkodtunk a Fonottságig, és innen gyönyörű útvonalon haladtunk a Tótok útján végig, több magaslati pontot és egy újonnan épített vadászházat érintve, mely még a térképeken sem szerepel. Azt hittük, utunk könnyű és tévedésektől mentes lesz, de valahol a Kemecéhez tartozó fatelepen jelzést tévesztve, s így még 5-6 km-t meg-téve Bernecebarátiban kötöttünk ki. Az útviszonyok jók voltak, csak a távolság volt hosszú a korábbi túrák fáradalmai miatt. Búcsúzóul felmentünk a falu fölött lévő stációkhoz és a kőfalba vájt szentsírhoz, ahonnan csodálatos kilátás tárult elénk a településre. Az öt nap alatt közel 50 km-t tettünk meg és mintegy 1200 m szintet másztunk meg, sokszor hullámvasútnak beillő terepen. Ideális időnk volt a túrázásra, csak a terep köves és csúszós volta miatt lett többször igen melegünk. Csodálatos a Börzsöny, mert amerre a szem ellát, lenyűgöző a magas hegyek látványa, melyek egy részére sikerült is eljutnunk. Dr. Koncz Eszter HÍREK • A június 21-ére tervezett nyílt túra elmarad, helyette: Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Találkozó, Váralja (lásd: Rendezvények). • Mecsek Híradó: a következő szám 2008. szeptember 2-án jelenik meg. RENDEZVÉNYEK  június 7, szombat: "2x100 km Baranyában" kerékpáros teljesítménytúra. R.: Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub. Rajt: Pécs, Széchenyi tér, 7.00-8.00 (200 km), 7.00-9.00 (100 km). Cél: Kozármisleny, Autósbolt (Székely B. u. 23.). Információ: Keményfi Balázs,  20/332-5000.  június 21, szombat: Dél-Dunántúli Regionális Természetbarát Találkozó. R.: Völgység Turista Egyesület. Helyszín: Varaljai parkerdő. Programok: "Kuglófke-reső" teljesítménytúra. Rajt: Váraljai Ifjúsági Tábor, 8.30-10.00. Táv: 12 km. Nevezési díj: 300 Ft. A teljesítők jelvényt és kuglófot kapnak. "Kuglófkereső" tú-raverseny: "B" és "C" kategóriájú gyalogos tájékozódási túraverseny. A "B" kate-góriában "ifjúsági", a "C" kategóriában "gyermek" kategória is lesz. Rajt: 8.30-10.00. Nevezési díj: 400 Ft/fő (diákoknak 200 Ft); előnevezés esetén 300 Ft. Ne-vezni előzetesen június 16-ig lehet a következő címeken, írásban vagy telefonon: e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; Bischof Tamás, 74/452-088, 30/450-2439; Kult Imre, 74/452-700, 70/610-9971.  június 30 – július 4: TEGYOT-TEDOT, Természetjáró Gyerekek és Diákok Országos Találkozója. R.: Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület. Helyszín: Aba-liget.  július 12 – 13, szombat-vasárnap: "Harkány 2x30" teljesítménytúra. R.: Erdők Népe TE. Rajt: Harkány, autóbusz-pályaudvar (mindkét nap). Cél ugyanott. Ne-vezési díjak: 500 Ft/fő túránként. Információ: Kalangya Attila  70/563-5749, Gruber Mihály  70/336-1540.  július 26, szombat: "Hegymenet 55", "II. Béla", "Várad 15" teljesítménytú-rák. R.: Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület. Rajt: Pécsvárad, Fülep Lajos Mű-velődési Központ, 6.00-7.30 (a Várad 15 túrán: 6.00-8.30). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 600, 500, ill. 400 Ft/fő. Információ: 30/618-3186, 30/993-8595, 20/310-5754. Internet: www.pi-te.hu; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.  augusztus 16, szombat: "Mecsek 600-as csúcsai", "Mecsek 35", "Tubes 20" telje-sítménytúrák. R.: Erdők Népe TE. "Mecsek 600-as csúcsai": Rajt: Cserkút, Műve-lődési Ház, 5.00-8.00; cél: Dombay-tó. Táv: 52 km; nevezési díj: 600 Ft/fő. "Me-csek 35": Rajt: Dömörkapu, 7.00-12.00; cél: Dombay-tó. Táv: 33 km; nevezési díj: 600 Ft/fő. "Tubes 20": Rajt: Cserkút, Művelődési Ház, cél: Dömörkapu. Táv: 19 km; nevezési díj: 600 Ft/fő. Információ: Kirch Szilárd  30/302-4971.  szeptember 6, szombat: "Mecsek 1800", "Mecsek 23" teljesítménytúrák. R.: Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület. Rajt: Zobákpuszta, cél ugyanott. Nevezési dí-jak: 600, ill. 400 Ft/fő. Információ: 30/618-3186, 30/993-8595, 20/310-5754. Internet: www.pi-te.hu; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.  szeptember 6, szombat: "Baranya 100, 50" országúti kerékpáros teljesítménytú-rák. R.: DÖKE, Komló. Rajt: Komló, Eszperantó tér, 8.00-9.00 (100 km), 8.00-10.00 (50 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 600, ill. 500 Ft/fő. Információ: Ba-logh Bettina  20/201-0660; Iván Attila  20/911-4050. Internet: www.doke.hu; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. NYÍLT TÚRÁK • június 8, vasárnap: Kémes – Kisinci-tó – Dráva-part – Mailáth horgásztó – Szaporca – Kémes (18 km). Találkozás a pécsi távolsági autóbusz pályaudvaron a 15-ös kocsiállásnál 7.30-kor. Túravezető: Romvári Tibor. (Előzetes egyeztetés alapján halászlé rendelhető péntek délig a 437-443-as telefonszámon, az esti órákban). • június 14, szombat: Mohácsi rév – Sáros – Riha – Felsőkanda- Újmohács (19 km). Találkozás a pécsi távolsági autóbusz-pályaudvaron, a 10-es kocsiállásnál 7.15-kor. Túravezető: Gőbölös István. • június 28, szombat: Óbánya – Kisújbánya – Cigány-hegy – Dobogó – Vörösfe-nyő kulcsosház – Szászvár (15 km). Találkozás a pécsi távolsági autóbusz-pályaudvaron, a 8-as kocsiállásnál 6.10-kor. Túravezető: Raub Bálintné. • július 12, szombat: Komló – Barna-kő – Zobák-akna – Zobákpuszta (14 km). Találkozás a pécsi távolsági autóbusz-pályaudvaron 7.45-kor. Túravezető: Csábi Mária. • július 19, szombat: Kurd – Wossinsky-sánc – Papdi kápolna – Anna-fürdő – Lengyel (16 km). Találkozás a pécsi távolsági autóbusz-pályaudvaron, a 8-as ko-csiállásnál 6.15-kor. Túravezető: Göbölös István. • július 26, szombat: Dömörkapu – Kánya-forrás – Páfrányos – Pécsbánya, Ezer-éves (14 km). Találkozás a pécsi főpályaudvar előtt a 34-es autóbusz megállójá-ban 8.50-kor. Túravezető: Varga István. • augusztus 2, szombat: Túrony – Tenkes-hegy – Túrony (14 km). Találkozás a túronyi templom előtt 9 órakor (Pécsről autóbusz indul 8.15-kor.) Túravezető: Ba-log Árpád. • augusztus 9, szombat: Mecseknádasd – Jáger csárda – Hessz-kereszt – Cigány-kút – Mecseknádasd (14 km). Találkozás a pécsi autóbusz-pályaudvaron 8.45-kor. Túravezető: Kazal György. • augusztus 16, szombat: Barangolás a Spirál-víznyelőben és környé-kén. Találkozás a Remete-réten 8 órakor (Pécsről az orfűi autóbusz 7.30-kor in-dul). Barlangi túravezető: Glückler Gábor. Túravezető: Baranyai Rudolf. • augusztus 23, szombat: Éger-völgy – Éger-tető – Jakab-hegy – Zsongor-kő – Éger-völgy (14 km). Találkozás a pécsi uránvárosi autóbusz-végállomáson a 22-es busz megállójában 8.30-kor. Túravezető: Marton József. • augusztus 30, szombat: Ezeréves – Fehér-kút – Meleg-mány – Ezeréves (15 km). Találkozás a pécsi főpályaudvar előtt a 40-es busz megállójában 7.45-kor. Túra-vezető: Kaszás Károlyné. • szeptember 6, szombat: Dömörkapu – Kanta-vár – Kánya-forrás – Kőlyuk – Sikonda (15 km). Találkozás a pécsi főpályaudvar előtt a 34-es busz megállójá-ban 8.50-kor. Túravezető Mátyás Elemérné. A Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái, komlói kiindulással • június 14, szombat: "Barangolás Dél-Baranya legszebb tájain". Útvonal: Bóly, földvár – Békáspuszta, múzeum – Csikó-rét – Borjádi-rét – Kisbudmér – Kisjakabfalva – Vil-lánykövesd (14 km). Indulás a 6.30-as pécsi buszjárattal. Túravezető: Breitenstein Ferenc. • június 21, szombat: Juniális a Pásztor-forrásnál. Útvonal: Máré-csárda – Vár-völgy – Pásztor-forrás – Máré-csárda (11 km). Indulás a 7.35-ös mekényesi buszjárattal. Túrave-zető: Németh Katalin. • július 6, vasárnap: Szászvár – Vadas-park – Vörösfenyő kulcsosház – Máré csár-da (fürdés a strandon). Táv: 11 km. Indulás a 7.35-ös mekényesi buszjárattal. Túravezető: Miklovits György. • július 13, vasárnap: Komló, Szilvás – Szöge-hegy – Barna-kő – Sín-gödör – Szederin-dás-kút – Iharos-kút – Máré-vár – Máré-csárda (12 km). Indulás 8 órakor a szilvási SPAR elől. Túravezető: Horváth Attila. • július 20, vasárnap: "A Herman Ottó-tó szépségei". Útvonal: Magyerhertelend – Her-man Ottó-tó – Tekeres – Orfű – Vízfő – Vágotpuszta – Sikonda (20 km). Indulás a 8 órai orfűi buszjárattal. Túravezető: Németh Katalin. (Rövid túra Orfűig, 11 km; túravezető: Őri Zsuzsanna). • július 26, szombat: Gombafesztivál Kárászon. Útvonal: Vékény – Csepegő-árok – Vö-rösfenyő-kulcsosház – Kárász (10 km). Indulás a 6.50-es bonyhádi buszjárattal. Túraveze-tő: Tasnádi János. • augusztus 2, szombat: Nyári partiSikondán (civilek nagy találkozója). Útvonal: Árpád-tető – Tripammer-fa – Meleg-mányi-völgy – mánfai Árpád-kori templom – Sikon-da (10 km). Indulás a 7 órai pécsi buszjárattal. Túravezető: Horváth Attila. • augusztus 24, vasárnap: Zobákpuszta – Pusztabánya – Lakkeri-fenyves – Hidasi-hát – Baglyas – Fehér-part – Zobák-akna (15 km). Indulás a 7.35-ös mekényesi buszjárattal. Túravezető: Rácz János. • augusztus 31, vasárnap: Hősök tere – Rigó-kút – Nagy-forrás-völgy – Sugói-rét – Bu-dafa – Komló, Kökönyös (11 km). Indulás a 7.30-as pécsi buszjárattal. Túravezető: Hor-váth Attila. A PTTE Vámos Mihály Túraszakosztály nyílt túrái • június 29, vasárnap: Tettye – Vámos Mihály kulcsosház – Dömörkapu – Lapis – Re-mete-rét – Szent-kút – Éger-völgy, Teca Mama Kisvendéglője (14 km). Találkozás a pé-csi vasútállomás előtt a 33-as busz megállójában, 8.50-kor. Túravezető: Kertész Kornélia. • július 27, vasárnap: Éger-völgy – Jakab-hegy – Éger-völgy, Teca Mama kisvendéglő-je (12 km). Találkozás Éger-völgyben, a Teca Mama Kisvendéglőnél 9 órakor. Túravezető: Marton József. • augusztus 31, vasárnap: Tettye – Vámos Mihály kulcsosház – Dömörkapu – Lapis – Remete-rét – Szent-kút – Éger-völgy, Teca Mama kisvendéglője (14 km). Találkozás a pécsi vasútállomás előtt a 33-as busz megállójában, 8.50-kor. Túravezető: Kertész Kornélia. A Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub nyílt kerékpáros túrái (Információ a programokról: http://ptkk.baranya.com, vagy dr. Novotny Iván,  72/466-326, 20/336-2237) • augusztus 2, szombat: Pécs – Bogád – Hird – Hosszúhetény – Püspökszentlászló – Cigány-hegyi kilátó – Máré-vár – Zobákpuszta – Árpád-tető – Pécs (55 km). Indulás 9 órakor Pécs-ről, a 48-as térről. Túravezető: Poór Balázs. • augusztus 16, szombat: Pécs – Újpetre – Pécsdevecser – Kiskassa – Nagybudmér – Márok – Bezedek – Bóly – Máriakéménd – Kátoly – Berkesd – Pécs (90 km). Indulás 9 órakor Pécsről, a 48-as térről. Túravezető: dr. Novotny Iván. • augusztus 30, szombat: Irány a Kopácsi-rét (Horvátország). Útvonal: Pélmonostor (Beli Manastir) – Karancs – Hercegszőlős – Jasenovac – Sokolovac – Kozjak – Podunavje – Ko-pácsi-rét – Eszék – Bellye – Laskó – Pélmonostor (87 km). Találkozás 4.40-kor a pécsi főpá-lyaudvaron. Utazás Pélmonostorra vonattal. Túravezető: Eperjesi József. (A határátlépéshez útlevél vagy új típusú személyi igazolvány kell. Menettérti vonatjegyet előre kell váltani Eszékig!) Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség és a Pécs Városi Természetbarát Szövetség információs kiadványa. Szerkeszti: Strasser Péter. A közlésre szánt anyagokat min-den hónap 20-ig kérjük a szövetséghez eljuttatni (7621 Pécs, Tímár u. 21.  72/525-376 (nap-közben); fax: 72/525-377 (ügyeleti időben). Ügyeleti idő: kedd 16–19 óra. Internet: www.baranyatermeszetbarat.hu; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.