7621 Pécs Tímár utca 21.
Kedd 16:30-18:00

MECSEK HÍRADÓ 155. szám 2008. január Beszámoló a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség 2007. évi tevékenységéről 1. Szövetségünk működése 2007-ben a Baranya Megyei Természetbarát Szövetségnek 2033 tagja volt. A Me-csek Egyesület által érvényesített taglétszámot (1505 fő, erről a későbbiekben szó-lunk) leszámítva ez az előző évivel (552 fő) majdnem azonos. Sajnálatos a diák tagsági érvényesítés alacsony száma, ami a legkevesebb (192 fő), s különösen szo-morú, hogy mindössze 1 pécsi iskolás tagszervezetünk volt az év során (Majtényi József Hagyományőrző Csapat), míg vidéki iskolákból többen. Az aktív felnőttek száma 165 fő volt; néhány jól működő egyesület is csak igen kevés tag számára érvényesítette a szövetségi tagságot (pl. a Mediterrán Klub, a Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub, a Dél-dunántúli Távközlési SE, a PTTE Vándorsport Szakosz-tály), sőt volt olyan egyesület, amelyik egyáltalán nem érvényesített (pl. POEÜ, PTTE Eszperanto Szakosztály). A nyugdíjasok voltak a legaktívabbak (176 fő), ez már évek óta jellemző. A 80 új igazolvány eladása viszont azt bizonyítja: sokan vannak új, szövetségünk iránt ténylegesen érdeklődő tagjaink is. Érdemes tehát a tagsági érvényesítésre odafigyelni, ez az egyesületek, szakosztályok vezetőinek felelőssége. Új szakosztályok is alakultak: az Öttorony Szakosztály, ill. az Ifjúsági Unió. A diákság – elsősorban a középiskolás tanulók – mozgósítása érdekében a Mecsek Egyesület három középiskola számára megvásárolt 500-500 ifjúsági tagsági érvénye-sítést, és kérte az illetékes tanárokat, hogy ha kisebb létszámmal is, de 2008-ban érvényesítsenek tagságot a megyei szövetségnél, természetesen remélve, hogy ez nem csak formális érvényesítés lesz, hanem aktív természetjárás is együtt jár majd vele. A megyei szövetség megújításának módjáról, gyakorlati megvalósításáról is fontos gondolkodni. Úgy gondoljuk, hogy a tagság létszáma – a közhasznúságból adódóan – változott, de igaz az is, hogy a programokon való részvételhez nem szükséges ter-mészetbarát tagság: bárki, aki kifizeti a nevezési díjat, részt vehet azokon. Az alacsony taglétszám ellenére a természetjáró rendezvényeken változatlanul sokan vettek részt, és tagszervezeteink lelkesedése sem csökkent a szervezés terén. 2007-ben is igen sokan kapcsolódtak be a teljesítménytúrák, nyílt túrák, túramozgalmak, különböző versenyek szervezésébe, rendezésébe. Kívánatos lenne, ha a rendezők a természetbarát tagsági igazolvánnyal rendelkezőknek kedvezményes nevezést bizto-sítanának – ezt csak kevesen teszik –, ezzel is szorgalmazva a tagsági érvényesítést. A taglétszám egyébként minden megyében csökken, különböző mértékben. Ennek oka nagyon sokrétű. A Magyar Természetbarát Szövetség megújítása – ha úgy tet-szik, újjászervezése – a megváltozott körülményeknek megfelelően nagyon időszerű. A megváltozott helyzet számtalan lehetőséget kínál mindenkinek, de elsősorban a fiataloknak. A működés személyi és tárgyi feltételei 2007-ben is adottak voltak. Megszokott he-lyünkön Pécsett, az Apáca utca 2/1. sz. alatti helyiségben – melyet a Baranya Megyei Önkormányzat biztosított – keddenként 16 és 19 óra között tudtuk fogadni a prog-ramjaink iránt érdeklődőket. A működéshez elsősorban az NCA pályázaton szereztünk támogatást, valamint támogatást kaptunk a Baranya Megyei Önkormányzattól és a Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetségétől, a Turizmus Rt. Dél-Dunántúli Marketing Igazgató-ságától, illetve a programokhoz Pécs Város Sportlétesítmények Igazgatóságától. Néhány baranyai település (Orfű, Abaliget, Kovácsszénája, Magyarhertelend, Husz-tót, Túrony, Siklós, Bicsérd) önkormányzatával is együttműködtünk túraútvonalak kialakításában. Szövetségünkről, annak működéséről, programjairól, s az egyesületek életéről két helyen adtunk hírt folyamatosan. Internetes honlapunk (www.baranyatermeszetbarat.hu) az év során folyamatosan, mindig friss tartalommal működött. Az érdeklődők tájékozódhattak az aktuális ren-dezvényekről, s olvashatták a Mecsek Híradót is. A honlapról – összehasonlítva azt más, hasonló tartalmú honlapokkal – sokan szóltak elismerőleg. A Mecsek Híradó – Strasser Péter szerkesztésében – 2007-ben is folyamatosan meg-jelent, és tudósított a természetbarát programokról, eseményekről. A Híradót valam-ennyi tagszervezetünk, és a szövetségbe betérő érdeklődők is ingyen kaphatták eddig. Ezt a továbbiakban nem tudjuk biztosítani. Valamennyi tagszervezetünk számára továbbra is – taglétszámtól függően, 20 főnként egy-egy példány erejéig – ingyen biztosítjuk a kiadványt, de egyénileg, ill. nagyobb példányszám igénylése esetén csak előfizetéssel lehet majd hozzájutni, illetve a Híradó olvasható internetes honlapun-kon. A Híradóban az év elején a szakosztályok, egyesületek beszámolhattak előző évi munkájukról. Ezzel hat tagszervezetünk (Dráva TSE, Mecseki Kóborlók, Komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület, DÖKE, Felhőtlenek, PTTE Nyugdíjas Szakosz-tály) élt; beszámolóikat a februári számban tettük közzé. Ezúton is köszönjük. Az év során az aktuális rendezvényismertetések mellett sokan írtak beszámolókat, leíráso-kat programjaikról, érdekes olvasmányt és esetleg ötleteket adva ezzel másoknak. Köszönjük az írásokat Andrasek Csabának, Balogh Bettinának, Baronek Jenőnek, Baumann Józsefnek, Benczes Gábornak, Biki Endre Gábornak, Biros Mártának, Bota Jánosnak, Csiszár Gyulának, Feketéné Móró Erzsébetnek, Iván Attilának, Jan-csi Attilának, Keményfi Balázsnak, Kis Olgának, dr. Koncz Eszternek, Lakatosné Novotny Saroltának, Martinka Istvánnak, dr. Novotny Ivánnak, Orbán Imrének, Öri Zsuzsannának, Pál Krisztinának, Pálinkás Istvánnak, Pulai Lászlónénak, Romvári Tibornak, Sásdi Viktóriának, Strasser Péternek, Tollas Tibornak, Wágner Lászlónak. A szövetség 2007. február 10-én tartotta meg évi rendes közgyűlését. A közgyűlésen – a hagyományoknak megfelelően – elismerések átadására is sor ke-rült. Aranybakancs Díjat kapott dr. Tóth Aladár nyugalmazott erdész a természet-barátok és az erdészet között kialakított jó kapcsolatok ápolásáért és a nagymátéi „Fekete István Tanösvény” létrehozásáért, valamint Rónaky Gizella a baranyai jelvényszerző túramozgalmak gondozásáért. Elismerő plakettet kaptak a termé-szetbarát mozgalomban végzett munkájukért: Biki Endre Gábor, Gőbölös István, Kaszás Károlyné, dr. Koncz Eszter, Iván Attila, Kovács István, Feketéné Móró Erzsébet, Bora Tiborné. A baranyai természetbarátok közül 2007-ban öten részesültek kitüntetés-ben. Strasser Péter áprilisban az Ifjúsági Természetjárásért Életműdíjat vehette át a Természetjáró Fiatalok Szövetsége elnökségétől. Szeptemberben Dobogókőn, a Természetjárók Napja ünnepségén a Természetjárás Fejlesztéséért Bronz Foko-zat kitüntetést vehette át Pál Krisztina (Mediterrán Gyalogló Klub), a Czárán Gyula Emlékérmet Baranyai Rudolf (Mecseki Kóborlók) és Romvári Tibor (Dráva TSE), a Dr. Téry Ödön Emlékérmet Dr. Novotny Iván (Pécsi Túrakerékpáros és Környe-zetvédő Klub). A Túravezetők Klubja – Pál Krisztina vezetésével – havonta tartotta összejöveteleit, melyeken vetített képes előadásokat hallgathattak-láthattak az érdeklődők többek között az El Camino-ról, szlovéniai túrákról, Svájcról, a GPS készülékkel való tájéko-zódásról a természetben, egészségmegőrzésről, de egzotikus témák is szerepeltek a programban Új-Zélandról, Peruról. A klub áprilisban látogatást szervezett a Pécsi Vízmű szennyvíztelepére, „Mi történik a pécsi szennyvízzel?” címmel. Köszönjük Pál Krisztina munkáját! Szövetségünk sokoldalú kapcsolatokat tart fenn más intézményekkel, szervezetek-kel, ami az év során egyrészt segítette programjaink propagálását, megjelenítését, másrészt szakmai együttműködést, de sok esetben anyagi támogatást is jelentett. Ezek a kapcsolatok természetesen személyekhez is köthetők, akik közül itt csak a vezető munkatársakat sorolhatjuk fel, de természetesen segítőink köre sokkal bő-vebb: Magyar Természetbarát Szövetség (Bognár Mária, Pálmai Vencel, Szabó Imre, Nagy Gábor), Mecsek Egyesület, Baranya Megyei Önkormányzat, Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetsége (Tátrai Bea, Fenyvesiné Fehér Mónika), Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (Závoczky Szabolcs igazgató, Kulcsár Péter tájegységve-zető), Mecseki Erdészeti Zrt. (Káldy József vezérigazgató, Szőnyi János vezérigazgató helyettes, Nagy Gábor természetvédelmi igazgató, Ripszám István, a Pécsváradi Erdészet igazgatója), Pannon Power Holding Rt. (Somosi László vezérigazgató), Nemzeti Sportszövetség (Elbert Gábor sportért felelős szakállamtitkár, Szántó Éva főtitkár, ill. dr. Rózsaligeti László), Pécsi Városüzemelési és Vagyonkezelő Rt. (dr. Kelemen László vezérigazgató, Nagy János), Pécs Megyei Jogú Város Önkormányza-ta (Tasnádi Péter polgármester, dr. Tóth Bertalan és Gonda Tibor alpolgármesterek), Pécsvárad Város Önkormányzata (Zsáli János polgármester), Pécsváradi Művelődési Központ, Orfű Község Önkormányzata (Füziné Kajdi Zita polgármester, dr. Harmat Béla jegyző), Környezetünkért Alapítvány, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Baranya Megyei Csoportja (Bank László irodavezető), Turizmus Rt. Dél-dunántúli Marketing Igazgatóság (Hegyi Zsuzsanna igazgató), Dunántúli Napló (dr. Grünwald Géza főszerkesztő-helyettes), Pécs TV (Keresnyei János ügyvezető, Mokos Tibor szerkesztő, Szíjártó Ildikó szerkesztő), Régió Rádió (Kis Tünde, Gungl László), Remény Rádió, Pont Most hirdetőújság (Bota János), Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága, Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja (Koszta Zsuzsanna), Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (Jeszták Lajos, dr. Riskó Andrea természet- és tájvédelmi osztályvezető), Szivárvány Gyermekház (Horzsa Gábor), és még mások. A további felsorolást csak a hely szűke korlátozza. Köszönjük partnereink támogató együttmű-ködését! A szomszéd megyékkel a Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Szövetség kereté-ben ápoljuk kapcsolatainkat, mely mindkét megyével jónak mondható. A 2005-ben létrehozott Természetvédelmi és Területfejlesztési Kerekasztal, illetve a pécsi kis-térségi, a Baranya megyei s a regionális területfejlesztési civil fórumok munkájában szövetségünk aktívan részt vesz. Ezek az együttműködések határozzák meg jövőn-ket. 2007 a „szelíd turizmus éve” volt, melyhez kapcsolódóan egy országos és egy megyei képes prospektus is megjelent. Az ezekben szereplő baranyai túraajánlatokat Laka-tosné Novotny Sarolta, Jancsi Attila és Romvári Tibor készítették. 2. Részletesen az egyes területekről 2.1. Találkozók, táborok Baranyában 2007-ben nem került sor sem országos, sem regionális találkozóra. Júni-us végén a Bükk hegységben, Felsőtárkányban a Természetjáró Gyerekek és Diá-kok Országos Találkozóján Baranya megyét a Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesü-let és a komlói Kenderföldi Természetjárók képviselték mintegy 30 fővel, utóbbiak egy első és egy második helyezést érve el az éjszakai, ill. a nappali túraversenyben. 2.2. Versenyek A tájékozódási túraversenyek sorában 2007-ben is az „elSant Őszi Ku-pa” túraversenyt rendezte meg az elSant Bt., a Pécsi Orvos Egészségügyi Sport Kör, a PITE és a Mecseki Kóborlók Szakosztály, ezúttal is – az előző évekhez hasonlóan – tájékozódási hétvége keretében, szeptemberben. A versenyen 20 egyesület 46 csapa-ta vett részt. A tájékozódási hétvégén a túraverseny mellett egyéni túraverseny és tájfutó verseny, valamint teljesítménytúra is szerepelt a programban. Köszönjük a rendezést Benczes Gábornak és csapatának. Októberben került sor a Mindszentgodisai Általános Iskola „A Zselic csücské-ben” elnevezésű túraversenyére, melyet hagyományosan általános iskolásoknak szerveznek Schóber József vezetésével. Ez a rendezvény továbbra is nagyobb fi-gyelmet, „hírverést” érdemelne, hiszen az iskolások számára úgyis kevés a túraver-senyzési lehetőség. Épp ezért terveztük a „Mecseki Erdőjárók” túraverseny-sorozatot beindítani, melyre azonban – elsősorban időpont problémák miatt – csak 2008-ban kerül sor. Novemberben a hagyományos Pécs Városismereti Versenyen három kategóriában idén is az eddigiekhez hasonló számú, 44 csapat indult. A verseny témája ezúttal Pécs belvárosának északkeleti része volt. Érdekesség, hogy idén először a megszokott baranyai és somogyi csapatok köre távoli városokból, Szegedről és Békéscsabáról érkező versenyzőkkel bővült. Valamennyi baranyai versenyről a résztvevők pozitívan nyilatkoztak. Köszönjük a versenyek szervezésében és lebonyolításában a közreműködést valamennyi rende-zőnek, résztvevőnek! Jó hír, hogy 2008-ban a tervek szerint a tájékozódási túraver-senyek száma gyarapodik: a PITE új túraversenyt rendez. A Dráva TSE természetjárói eredményesen szerepeltek az Országos Tájékozódási Túraversenyben, és a 7. helyezést szerezték meg az „A 36” kategóriában. 2.3. Nyílt túrák, emléktúrák A nyílt túrák programját Lakatosné Novotny Sarolta állította össze, aki a túraveze-tőkkel folyamatosan tartotta a kapcsolatot, s tette közzé a kiírásokat. Szövetségünk 2007-ben 43 nyílt túrát tervezett, valamennyit megtartottuk. A résztvevők száma elsősorban az időjárástól függött. Örömünkre szolgál, hogy az előző évek átlagos 20-25 fős létszámához képest 2007-ben a túrákon résztvevők átlag létszáma 33-ra nőtt. Ez mindenképpen örvendetes, mivel más szervezetek is hirdettek nyílt túra progra-mokat (pl. a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság; igaz, ezekre inkább az autóso-kat hívták, mivel a kiindulási helyek és az indulási időpontok nem a tömegközleke-déshez voltak igazítva). A résztvevők létszámának növekedése annak is köszönhető, hogy a Magyar Turizmus Rt. plakátokkal, kiadványokkal, a túrák utáni ebédek szer-vezésével támogatta a nyílt túrákat. Azok közül, akik a reklámozott túrákon részt vettek, később többen csatlakoztak túráinkhoz. A nyílt túrákról (az indulási időpontokról, találkozási helyekről, útvonalról) az érdek-lődők a Mecsek Híradóból, szövetségünk internetes honlapjáról, a Pont Most rek-lámújságból, illetve a Pécsi Hírek újságból értesülhettek (ez utóbbiban Müller Nándor túraútvonal-leírásai után mindig a szövetség nyílt túráit is közölte). A nyílt túrák sorába kapcsolódtak az emléktúrák. A Baranyai Aurél, Csokonay Sándor, Hellényi Miksa, Takács Gyula emlékére, ill. Rockenbauer Pál halálának 20. évfordulóján rendezett túrákon sokan vettek részt, és sok természetjáró jelent meg októberben a Vörös-hegyen a Horvát Adolf Olivér emlékére állított emlékkő-avatáson is. A legtöbb résztvevőt vonzó emléktúra 2007-ben is a „Skóciai Szent Margit” emléktúra volt (vezette: dr. Novotny Iván), 154 résztevővel. Köszönjük a felkészülést, a túrák vezetését és a felelősség vállalását a következő túravezetőknek: Andrasek Csaba, Balog Árpád, Baranyai Rudolf, Baumann József, Becze László, Csábi Mária, Csiszár Gyula, Eperjesi József, Frey István, Gőbölös Ist-ván, Jancsi Attila, Kaszás Károlyné, Kazal György, Lakatosné Novotny Sarolta, Mar-ton József, Mátyás Elemérné, Dr. Novotny Iván, Pál Krisztina, Pulai Lászlóné, Rom-vári Tibor, Rónaky Gizella, Schóber József, Szabó-Dalecker Ibolya, Szecsődi Imre, Tollas Tibor, Tóth Klára. Szövetségünk nyílt túra programját kiegészítette a Komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület, illetve a Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub túráinak sora, me-lyeket nyílt túraként hirdettek meg a Mecsek Híradóban. A 2008-re tervezett 50 nyílt túra között több lesz a mecseki túra, a magas utazási költségek miatt. 2.4. Teljesítménytúrák Hagyományosan gazdag programkínálat volt Baranyában a teljesítménytúrák terén 2007-ben is. Népszerűek voltak a rövidebb (10, 15, 20 km-es) távok, melyek a részt-vevők számának növekedését eredményezték. A teljesítménytúrák sorában két, egyszeri rendezésű jubileumi túra is volt 2007-ben: a PITE „PITE X” születésnapi túrája, ill. a siklósi Szent Imre Katolikus Iskola DSK „Szent Imre 1000” túrája. Új túra is szerepelt a kínálatban: a komlói DÖKE „Gyalogolj az ötösért” túrája. Tagszervezeteink 2006-ben a következő teljesítménytúrákat rendezték meg: „Téli Mecsek 30, 15” (PITE); „PITE 30, 20” (PITE); „Tenkes 30, 15” (Dráva TSE, Tenkes TE); „PITE X” születésnapi túra (PITE); „Mecsek 50, 30, 15” (BMTSZ); „Baranya-Tolna 60, 30, 15” (Komlói Hétdomb TE), „Mecsek 1800”, „Mecsek 23” (PITE); „Zengő-Misina 2x50” (PTTE Vándorsport Szakosz-tály); „Hegymenet 50”, „II. Béla 30”, „Várad 15” (PITE), „Ormánság 50, 30, 15” (PITE), „Mecseki Maraton”, Mecseki Duplamaraton”, Mecseki Félmaraton”, „Mecseki Láthatatlanok”, „Herman Ottó” (PITE); „Gyalogolj az ötösért” (DÖKE, Komló); „Papi pipa 30” (Dél-Zselic TK); „Szent Imre 20, 10, Szent Imre 1000” (Szent Imre Katolikus Iskola DSK, Siklós); „2 x 50 km Baranyában” – ke-rékpáros (DÖKE, Komló), „DÖKE 75, 50, 25” – kerékpáros (DÖKE, Kom-ló), „2x100 km Baranyában” – kerékpáros (Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvé-dő Klub). Köszönjük a teljesítménytúra rendező egyesületeknek, és a munkákban résztvevő valamennyi sporttársnak a munkáját! A Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület kezdeményezésére a Baranya Megyei Tel-jesítménytúrázók Szövetsége 2007-ban is meghirdette a „Baranya Teljesítménytú-rázója” túramozgalmat, melynek értékelése 2008 januárjában történik meg. 2.5. Jelvényszerző túramozgalmak A baranyai túramozgalmakat 2007-ben is Rónaky Gizella gondozta, akinek ezúton is köszönjük munkáját csakúgy, mint mindazokét, akik a bélyegzőhelyek karbantartá-sában közreműködtek. Szövetségünk fontos feladatának tartja a jelvényszerző túramozgalmak gondozását, melyek igen népszerűek és kedveltek a fiatalok és az idősebbek körében egyaránt. Nemcsak a helyi túrázók, hanem az ország különböző pontjain élők is szívesen jár-ják a mozgalmak útvonalait és keresik fel az ehhez kapcsolódó látnivalókat. A moz-galmak teljesítése után az igazoló füzetek elküldésekor gyakran kapunk észrevétele-ket, kritikákat. Egyre gyakoribb a dicsérő levél, melyekből egyet a Mecsek Híradó decemberi számában közre is adtunk. Szövetségünknek 7 állandó túramozgalmának teljesítése a korábbi évekhez hason-lóan alakult, összesen 62 jelvényt adtuk ki, a következők szerint: Mecsek Turistája – 10 db; Baranyai Várak – 9 db; Kincses Baranya – 7 db; Mecseki Barangolások – 22 db; Dél-Zselic Turistája – 5 db; Baranya Legszebb Templomai – 5 db; Kerékpáros Körtúra – 4 db. A hosszú távú mozgalmak teljesítéséről nincs adatunk, azokat az Magyar Termé-szetbarát Szövetséghez, ill. a Somogy Megyei Természetbarát Szövetséghez közvet-lenül is el lehet juttatni. Szövetségünk közreműködésével 2 fő kapta meg a „Rocken-bauer Pál Dél-dunántúli Kék Túra teljesítéséért járó jelvényt és 3 fő a Dél-dunántúli Piros Túra jelvényt. A túramozgalmakat igazoló füzetek közül 2007-ben is a legkeresettebb volt a „Tú-ramozgalmak Baranya Megyében”, amelyből 46 db-ot vásároltak meg. Az egy-egy túramozgalmat tartalmazó kis füzetek iránt a vidékiek körében volt nagyobb az érdeklődés, ebből 22-en kértek, míg a baranyaiak mindössze 3-an. A Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kék Túra füzetet 16-an vásárolták meg, a Dél-dunántúli Piros Túra füzetet pedig 8-an. A túramozgalmak bélyegzőhelyeinek ellenőrzése és a bélyegzőlenyomatok kihelye-zése folyamatosan megtörtént. Ebben az évben a bélyegzőlenyomatok időnkénti szétszórásán, és egy csomóban történő elvitelén kívül komolyabb rongálást nem tapasztaltunk. A Vándorsport kulcsosháznál lévő dobozt ugyan lefeszítették, de ott hagyták a kerítés oszlopára téve. Visszahelyezése folyamatban van. A Mecseki Barangolások Háztól Házig mozgalomhoz kapcsolódó hír, hogy az orfűi Sárkány kulcsosház, és a Koszonya-tetői kulcsosház eddigi kulcsosház funkcióját tulajdonosváltás miatt elveszítette. A bélyegződobozok ugyan még a helyükön van-nak, további sorsuk még nem tisztázott. 2007-ben zárult a „Tanösvény Taposó Túrák” egyszeri megrendezésű túramozga-lom, melyre mintegy 150-en neveztek. A Dráva TSE 2007-ben új jelvényszerző mozgalmat indított „Dél-Baranya Turistá-ja” elnevezéssel, melynek útvonalán 48 bélyegzőhelyet alakítottak ki. A túramoz-galmat a megkezdéstől számított 4 év alatt kell teljesíteni; eddig 49-en neveztek, s 1 fő már teljesítette is. 2.6. Technikai munkák Kulcsosházaink száma sajnos egyre csökken. 2007-ben – tulajdonosváltás miatt – több ház is megszűnt kulcsosházként üzemelni. Így a Lóri, az orfűi Sárkány, és a Koszonya-tetői kulcsosház. Nagyon rossz az állaga a Kardos úti kulcsosháznak, mely felújításra szorul! A többi ház folyamatosan fogadta a vendégeket, bár általános tapasztalat, hogy a kulcsosházakban szállást foglaló turisták száma csökkenőben van; ez a folyamat évek óta folytatódik. A turistautak jelzéseinek felújítása tervszerűen, illetve a szükségesnek megfelelően folytatódott. Egy helyen változás is történt: a Vágotpusztáról Magyarhertelendre vezető P + jelzés megszűnt (az út egy szakaszának járhatatlansága miatt), ennek nyomvonalán a Koponya-kutat Vágotpusztán és a Kecske-háton át vezető, a Bikfa-forrással összekötő új, zöld kör jelzés került felfestésre. Elkészült a Mecsek el-ső Ω jelzése is, mely a Pécsi barlangkutatók forrásától vezet rövid szakaszon a Vízfő-barlangig (a jelzés felfestését az Orfű – Lóri között vezető Z sáv nyomvonalának kismértékű módosítása tette szükségessé). A 2007-ben felújított jelzések: A Mecsekben: • Hetvehely vasúti megálló – Nyáras-völgy – K sáv (K ▲) • Orfű – lóri erdészeti út – Lóri (Z sáv) • Orfű, Pécsi barlangkutatók forrása – Vízfő (Z Ω) • Bikfa-forrás – Kecske-hát – Vágotpuszta – Koponya-kút (Z●) • Szederindás-kút – Sín-gödör – magyaregregyi műút (P●) • Komló – Cseresznyák – magyaregregyi műút (P +) • Zobákpuszta – Jánosipuszta (S+) • Jánosipuszta – Szilvás (Z +) • Mecsekjánosi – Máré csárda (P sáv) • 6-os sz. műút – Róka-hegyi patak (K+) • Püspökszentlászló – Cigány-hegy (S sáv) • Cigány-hegy – Bargyag (S+) • Pécsvárad vasútállomás – Csiger-gödör (S sáv) A Villányi-hegységben: • Vokány vasútállomás – Tenkes-gerinc, P sáv elág. (K sáv) • Hosszú-rét – Z sáv, K + elág. (Z sáv) A Dél-Zselicben: • Ibafa – Almáskeresztúr – Szigetvár, Szilvási csárda (S sáv) • Terecseny – sasréti erdészeti út (K +) Az Ormánságban: • Szaporca – Drávacsehi (Z sáv) Ezeken kívül a felújított forrásokhoz bevezető utakra is felkerültek a megfelelő színű „kör” jelzések. A turistajelzéseket felfestették: Biki Endre Gábor, Horváth Attila, Jancsi Attila, Király László, Király Lászlóné, Kulcsár Gábor, Nagy Csaba, Romvári Tibor, Strasser Péter. Új turistaút létesült „Skóciai Szent Margit Emlékút” néven, melyet dr. Novotny Iván tervei alapján és vezetésével alakítottak ki Pécsvárad és Mecseknádasd között. Az útvonalon egyedi jelzéseket festettek fel, ill. tájékoztató táblákat helyeztek ki. Az útvonal ünnepélyes avatása a november 17-i „Skóciai Szent Margit” emléktúra kere-tében történt meg. Ugyancsak ekkor avatták a Réka-várnál elhelyezett emlékkövet, melyet Tasnádi János készített a Pécsváradi Erdészet, személy szerint Ripszám Ist-ván támogatásával. 2007-ben is több mecseki forrás felújítása történt meg, így felújították a Cikai-forrást, a déli Farkas-forrást, a Lencse-kutat, a Laura-forrást, a Pécsi barlangkutatók forrását, a Laci-forrást, a Szederindás-kutat, az Éger-forrást, a Bodzás-forrást és az Árpádtetői-forrást. Új névtáblát építettek be a Cirkó-forrás, a Textiles-forrás, a Széchenyi-forrás, a Kismélyvölgyi-forrás és a Ravasz-kút foglalatába. A Mecsext-rém-parkban egy régi forrás újrafoglalásával szép madáritató készült el. Felavatták a 100 éve állított és Baumann József által felújított madárodút a Kozári vadászháznál (a Tripammer-fa közelében). A munkákat végezték, illetve a forrás-felújításokat támogatták: Baumann József, Baumann Józsefné, Biki Endre Gábor, Farkas Tibor, Jerszi Lajos, Juhász Kornél, Kriston Barnabás, ifj. Kriston Barnabás, Pálffy Tibor, Plantek István, Tasnádi János, Varga Jenő, Végh Károly és az SZKBE barlangászai. A források felújítását a Mecsek Egyesület és a Pécsváradi Erdészet, személy szerint Ripszám István igazgató úr tá-mogatta. Erdei létesítmények: a természetjárók nagy örömére újabb esőbeállókkal gyarapo-dott a Mecsek. Az erdészet készítette és állította fel a Keleti-Mecsekben a Diós-kút alatt, az erdészeti műút mellett, ill. a Zengő-kőnél lévő esőbeállókat, szép példáját adva ezzel egyúttal az erdészet és a természetbarátok közötti jó kapcsolatnak. Bara-nyai Rudolf munkája nyomán elkészült a Büdös-kúti kulcsosháznál lévő új esőbeál-ló. A Pécs fölötti parkerdő részen a PVV Zrt. és a Környezetünkért Alapítvány helye-zett el több helyen padokat, ill. tájékoztató táblákat. Kár, hogy a táblák feliratait és fénykép anyagát szövetségünkkel nem egyeztették, azokban több pontatlanság is található. Nagy örömünkre a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság és a Mecseki Erdészeti Zrt. felújította a Cigány-hegyi kilátót, melyet jelentősen megmagasítottak, így arról szép körpanoráma élvezhető. Az ünnepélyes avatásra október 6-án került sor. Ezúton köszönjük meg mindenki munkáját, akik a turistautak, források felújításá-ban, az erdei létesítmények létrehozásában közreműködtek. 2.7. Kerékpáros szakág A szakág fő képviselője a dr. Novotny Iván vezette, 1996-ban alapított Pécsi Túra-kerékpáros és Környezetvédő Klub, mely 2007-ben is a megszokott munkáját foly-tatta. A szokásos éves taggyűlésen (március 23-án) tisztújítás is történt: a tagság döntő többsége az eddig is működő 3 tagú elnökségnek szavazott újra bizalmat (Ara-tó Csongor, Keményfi Balázs, dr. Novotny Iván). Az alapító okiratban lefektetett céloknak megfelelően a klub fő feladata kerékpártú-rák szervezése, a kerékpározás népszerűsítése volt. A 2007-es évet a Magyar Turiz-mus Zrt. a „szelíd turizmus évének” nyilvánította (gyalogos, kerékpáros lovas, azaz motor nélküli). Ennek kapcsán országos túranaptárt adott ki, melyben két túrával a klub is szerepelt. Talán ennek köszönhető, hogy az idei rendezvényeken az eddigiek-nél több volt az új, kezdő túrázó. A klub kerékpártúráin érdekes helyekre igyekeztek elvezetni a résztvevőket. Említésre érdemes túracélok voltak többek között: Nagymátépuszta – Fekete István természet-író szobra és a róla elnevezett tanösvény; Dráva kerékpárút Góla és Barcs között, a horvát oldalon (kétnapos); Bédai erdő – az erdő élővilága és a kölkedi Gólya-múzeum, Börzsöny hegység – csúcsok és völgyek (háromnapos). Hosszabb túrák: sátras vándortábor Észak-Dunántúlon (Veszprém–Herend–Zirc– Pannonhalma–Győr–Hédervár–Lébény–Árpás–Celldömölk–Sümeg–Keszthely). A klub tagjai részt vettek a DMISZ által szervezett „Tour de Délvidék” elnevezésű, Bácska és Bánát magyarlakta faluit érintő kerékpártúrán. Egy kisebb csapat Erdély-ben, a Keleti Kárpátokban túrázott. A Túrakerékpáros Klub 2007-ben is megtartotta évenkénti „nagyrendezvényeit”: a Pünkösdi Regionális Kerékpáros Találkozót Pécsváradon, a „2x100 km Baranyá-ban” országúti kerékpáros teljesítménytúrát, és a „Suliba? Bringával!” akciót az iskolás korosztálynak. Új, sikeres rendezvény volt a „Mecseki Hegyikerék” elnevezé-sű MTB teljesítménytúra. A változatosság jegyében a kerékpárosok egy része vízi túrán vett részt a Tiszán, Tiszabecs és Tokaj között. A túrázás mellett a környezetvédelemben vállalt feladatokat sem hanyagolták el. A túrák során rendre dokumentálták a látott illegális szemétlerakó-helyeket (GPS hely-meghatározás, fotódokumentáció, mennyiségbecslés). A dokumentációkat a Zöld-hatóságnak küldték meg további intézkedésre. Évekkel ezelőtt pályázati feladatként kezdték el ezt a munkát, ma már „lendületből” megy, a pályázati lehetőségek ebben a témakörben befagytak. A „Kerékváros” című újság a szokásos kéthavi periódusban rendben megjelent. A klub honlapján (http://ptkk.baranya.com) – melyet rendszeresen karban tartanak – a klubprogramokon kívül túraútvonal-ajánlatok, túrabeszámolók, fényképek, egyéb, kerékpárosok érdeklődésére számot tartó tudnivalók olvashatók. Másik nagy kerékpáros tagszervezetünk a komlói DÖKE (vezetője: Iván Atti-la) kerékpáros szakosztálya, mely a teljesítménytúrák sorába kapcsolódott be két rendezvénnyel (DÖKE 25-50-75, 2x50 km Baranyában). A szakosztály a nyáron Sopron környékén szervezett kerékpáros táborozást. 2.8. Természetjáró minősítések A minősítések összesítését és nyilvántartását Plaszauer István végezte, köszönjük munkáját! Szövetségünk nyilvántartása alapján 2007-ben 10 egyesületből összesen 34-en értek el különböző fokozatú természetjáró minősítést: BMTSZ Öttorony Szakosztály (4 bronz), Büdöskút Barátai (5 bronz, 1 ezüst), DÖKE, Komló (5 bronz, 1 arany), Dráva TSE (1 ezüst, 1 arany), Kenderföldi Természetjárók, Komló (2 bronz), Komlói Hétdomb TE (1 arany), Mecseki Kóborlók (5 ezüst, 1 arany), PTTE Nyugdíjas Szakosztály (1 ezüst), Szent Imre DSK, Siklós (4 bronz), Tenkes TE, Siklós (2 ezüst). Arany fokozatot értek el: Blum András (DÖKE, Komló), Feketéné Móró Erzsébet (Hétdomb TE, Komló), Feik Tamás (Dráva TSE), Trinn Ágota (Mecseki Kóborlók). Végezetül szeretnénk megköszönni minden természetbarát társunknak az aktív köz-reműködést, akik bármilyen módon segítették, hogy 2007-ben is gazdag, sokszínű programot valósíthassunk meg több ezer résztvevő megelégedésére, valamint támo-gatóinknak, együttműködő partnereinknek, hogy hozzájárultak szövetségünk ered-ményes működéséhez. Pécs, 2007. december 31. Összeállította a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség Elnöksége A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség létszámadatai, 2007 Egyesület, szakosztály Ifjúsági Aktív Nyugdíjas Összesen Pécsi felnőtt Arany Horda 1 1 14 16 Büdöskút Barátai 6 12 27 45 Dél-Zselic Természetbarát Klub 7 8 4 19 Dráva TSE 13 17 2 32 Mecseki Erdészeti Zrt. Erdei Iskola 1 1 Felhőtlenek 7 7 Dél-dunántúli Távközlési SE 2 4 4 10 Ifjúsági unió 6 10 2 18 Mecsek Egyesület 1505 Mecseki Kóborlók 2 7 5 14 Mediterrán Klub 2 2 1 5 Öttorony Szakosztály 14 14 Pécsi Vörös Meteor 1 3 4 Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egy. 21 9 1 31 PTTE Nyugdíjas Szakosztály 63 63 PTTE Vándorsport Szakosztály 2 2 Radír Pók Túra Klub 1 1 2 Szuadó TE 8 7 15 Pécsi Túrakerékpáros Klub 6 6 Vidéki felnőtt Komlói Hétdomb TE 4 12 35 51 REZÉT SE, Baja 5 10 1 16 Tenkes TE, Siklós 4 14 2 20 DÖKE Túrakerékpáros Klub, Komló 13 22 4 39 Mohácsi Barangolók 2 2 4 Pécsi iskolák Majtényi József Hagyományőrző Cs. 12 1 13 Vidéki iskolák Kenderföldi Természetjárók, Komló 40 1 41 Mindszentgodisai Általános Iskola 8 1 9 Sellyei Természetjárók 18 1 19 Szent Imre Iskolai Sportkör, Siklós 11 1 12 ÖSSZESEN 1692 165 176 2033 Közgyűlés Szövetségünk ez évi közgyűlését 2008. február 9-én tartja a szokott helyszínen, a Baranyaház nagytermében (Pécs, József Attila u. 10). A kezdési időpont: 8 óra. A közgyűlés egyúttal tisztújító közgyűlés is, mivel az elnökség mandátuma lejár. Az új elnökség megválasztásához jelölőbizottság alakult, melynek elnöke: Csiszár Gyula, tagjai: Pál Krisztina, Biki Endre Gábor. Az elnökre és az elnökség tagjaira a jelölése-ket a jelölőbizottságnál lehet megtenni. A közgyűlésre a tagszervezetek hivatalos küldöttei mellett minden érdeklődőt szeretettel várunk. HÍREK • 2007. évi túrapontverseny: akik részt kívánnak venni az egyéni túrapontverseny-ben, a túrapont-összesítéseket január 22-ig adják le a szövetségben Lakatosné Novotny Saroltánál. • Mecsek Híradó: a Híradót 2008 januárjától az eddigiektől eltérően tudjuk biztosí-tani. Valamennyi, a szövetségünknél tagokat érvényesített egyesület, szakosztály – minden megkezdett 20 fő után – egy példányt ingyen kap. A további példányok-ra az egyesületek, ill. egyénileg a természetbarát szövetségi tagok kedvezménye-sen, évi 600 Ft-ért fizethetnek elő. Természetbarát szövetégi tagsággal nem rendel-kező személyek évi 1000 Ft-ért fizethetik elő a Mecsek Híradót. Az ingyenes pél-dányokat a 2008. februári számig a tavalyi taglétszám alapján, márciustól a 2008-as tagsági érvényesítés alapján biztosítjuk. A Híradó szövetségünk interne-tes honlapján továbbra is mindenki számára elérhető és olvasható. • Szakosztályi, egyesületi értékelések, beszámolók: az előző évhez hasonlóan idén is szívesen megjelentetjük a Mecsek Híradóban a szakosztályok, egyesületek 2007. évi tevékenységéről szóló beszámolókat. Akik a beszámolóikat meg szeret-nék jelentetni, január 22-ig adják le azokat a szövetségben Lakatosné Novotny Saroltánál, vagy pedig küldjék el e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre. • 2008. évi természetbarát szövetségi tagsági érvényesítések: az új tagsági érvé-nyesítő lapok, ill. új igazolványok január közepétől megvásárolhatók a szövetség-ben. Az árak nem változtak. • Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Találkozó: a találkozót 2008. június 8-án, vasárnap rendezi a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség Dombóvár kör-nyékén. RENDEZVÉNYEK  január 13: "Téli Mecsek 15, 30" teljesítménytúrák. R.:Pécsi Ifjúsági Természet-járó Egyesület. Rajt: Pécs, Éger-völgy, Teca mama kisvendéglője, 6.00–8.00 (30 km), 8.00–9.00 (15 km). Cél ugyanott. Nevezési díj: 600 Ft/fő (30 km, az 5. teljesí-téstől 700 Ft), 500 Ft/fő (15 km). Információ: Kovács István (30) 378-3599, in-ternet: www.pi-te.hu NYÍLT TÚRÁK  január 12. szombat: „Baranyai Aurél emléktúra”. Útvonal: Szentkút – Cinke tanya – Remete-rét – Lapis – Misina – Tettye (12 km). Találkozás a pécsi uránvárosi autóbusz-pályaudvaron a 24-es autóbusz megállójában 9.10-kor. Tú-ravezető: Tóth Klára.  január 19, szombat: Apátvarasdi elágazás – Templom-hegy – Óbánya – Réka kunyhó – Pécsvárad (18 km). Találkozás a pécsi távolsági autóbusz-pályaudvaron 8.45-kor. Túravezető: Eperjesi József.  január 26, szombat: Dömörkapu S+ – S● – Kanta-vár – Rábay-fa – Tölgyes-út – Tripammer-fa – Ezeréves (12 km). Találkozás a pécsi főpályaudvar előtt a 34-es autóbusz megállójában 8.50-kor. Túravezető: Lakatosné Novotny Sarolta.  február 2, szombat: Remete-rét – Vörös-hegy – Jakab-hegy – Éger-völgy (12 km). Találkozás a pécsi távolsági autóbusz-pályaudvaron a 4-es kocsiállásnál 7.15-kor Túravezető: Baranyai Rudolf. Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség és a Pécs Városi Természetbarát Szövetség információs kiadványa. Szerkeszti: Strasser Péter. A közlésre szánt anyagokat min-den hónap 20-ig kérjük a szövetséghez eljuttatni (7621 Pécs, Apáca u. 2/1.  72/525-376 (napközben); fax: 72/525-377 (ügyeleti időben). Ügyeleti idő: kedd 16–19 óra. Internet: www.baranyatermeszetbarat.hu; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.