2007. június-augusztus 150. szám
MECSEK HÍRADÓ 150. szám 2007. június-augusztus Baranya-Tolna teljesítménytúra A komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület idén május 19-én nyolcadik alkalom-mal rendezte meg sikeresen a Baranya-Tolna teljesítménytúráját, amelyen 182 ver-senyző vett részt. 15, 30 és 60 km-es távon indulhattak a túrázók, a Keleti-Mecsek legszebb pontjait érintve. Csurgó, Máré-vár, Tolna legmagasabb pontja a Dobogó, a Vörösfenyő kulcsosház, a Vékényi-árok, Barna-kő voltak az állomások, ahol csoki, nápolyi, ásványvíz, alma, zsíros és lekváros kenyér várta a résztvevőket. A rajt- és egyben célállomás a Kenderföldi Általános Iskola volt, ahol a fáradt érkezők forró levest és virslit kaptak, majd átvehették az emléklapot és a kitűzőt. A teljesítménytúra a Nemzeti Bajnokság része volt, így az ország 60 településéről érkeztek a résztvevők. Komlói volt 20 fő, pécsi 22, Baranya és Tolna városaiból és falvaiból (összesen 17 helyről) még 32 fő vett részt a túrán. A fővárosból 15 fő jött, a legnépesebb csapat 20 fővel Bajáról, és csapatok voltak Galgahévízről és Mezőbe-rényből is. Mindannyian elégedettek voltak a szervezéssel, csupán néhány ponton hiányolták a jelzéseket, ugyanis ismeretlenek leszaggattak egyes szalagokat. Ezt jövőre másként oldjuk meg, a problémát orvosolni fogjuk. Az egyesület tagjai szívesen vállalták a szervezéssel járó sok munkát a jól sikerült túra érdekében. Reméljük, jövőre még több résztvevőt fogadhatunk Baranyából, a pécsi egyesüle-tekből és Komlóról is. Viszontlátásra 2008. május 17-én! Feketéné Móró Erzsébet titkár Rekord a 75 km-en: 2 óra 14 perc Bár nem versenynek lett meghirdetve a május 19-i "DÖKE 25, 50 és 75 km"-es or-szágúti kerékpáros teljesítménytúra, mégis volt, aki az idővel harcolt. A negyedik ízben megtartott túrán 31-en vállalkoztak a távok leküzdésére. A leggyorsabbnak Ambrus Norbert bizonyult, aki a legrövidebb idő alatt tekerte le a 75 km-es utat (Komló – Magyarszék – Orfű – Remeterét – Árpádtető – Mánfa – Komló). A legidő-sebb résztvevő, Miklovits György és a pécsiek közül a Kalangya család nyerte el a ZOZO Pizza által felajánlott 60 cm-es pizzát különdíjként. A célba érkezők kemény terepről, de kellemes kerékpározásról számoltak be, amihez ezúttal a jó idő is hozzá-járult. A folytatás szeptember 1-jén lesz a "2 x 50 km Baranyában" teljesítménytú-rán. Iván Attila Ismét a Bükkben Tizennégy évvel ezelőtt kis csapatunk, a Felhőtlenek már egyszer járta a Bükk rejté-lyes tájait, s mivel nem sikerült mindent megnéznünk, ezért ismét elmentünk Miskolc-ra. Itteni szállással jártuk a Bükköt 2007. év tavaszán. Első napunk a 174 ezer lakosú város nevezetességeinek megtekintésével telt el. Egyetemi városnak is nevezhető, főleg műszaki karok vannak a felsőoktatási intéz-ményekben. A város 27 km hosszú és 10 km széles. A város fölött lévő Avasra sok-sok lépcső vezet, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik Miskolcra és annak környékére. Az Avas lábánál fekszik a város egyik legrégibb műemléképülete, a református templom, ahol a Latabár dinasztia is nyugszik az itteni temetőben. A sétáló utcát végigjárva buszra szálltunk, és a Diósgyőri várhoz mentünk, amely az 1360-as évek-ben épült. Nagy Lajos király és Mátyás felesége, Beatrix is szívesen tartózkodott e helyen. Diósgyőri várfesztivál, várjátékok várják az ide látogatókat minden év tavaszán reneszánsz stílusba burkolva. A várhoz gyönyörű gesztenyefasor vezet. Másnap Aggtelekre mentünk, ahol a Baradla-barlangot látogattuk meg. Másfél óra hosszat gyönyörködhettünk a cseppkőképződményekben. A hangversenyterem-ben fény- és hang¬játékban volt részünk. A 90 százalékos páratartalom bizony meg-viselte a szerve¬zetünket. A barlangból kijövet örültünk a fénynek, s mindjárt fel is mentünk a közel 100 méterrel a barlangbejárat fölött magasodó kilátóponthoz, hogy a környékben és a karszthegység által nyújtott látnivalókban gyönyörködhessünk. Harmadik nap busszal Ómassára utaztunk. Igen meredek úton felkapaszkodtunk a Csipkés-kúthoz, ahol a lipicai ménes lovait láthattuk meg. Innen szép úton eresz-kedtünk le Jávor-kútra. Sok-sok kiránduló volt e helyen. Finom szarvasragu levest ettünk, s hosszas erdei műúton meredek lejtőn ereszkedtünk le Ómassára, kiinduló helyünkre. Elfáradtunk, amit lábaink is megéreztek. A következő napon igen szeles és hideg időben kisvasúttal Garadnáig utaztunk. Hosszas keresgélés, tudakozódás után sem sikerült a Pisztrángos tanösvényt és a Turista emlék¬he¬lyet megtalálnunk. A garadnai pisztrángosnál viszont igen finom pisztrángot ettünk. Gyalogosan az Őskohó érintésével a Garadna-völgyön át a Palota szállónál kötöttünk ki. A sziklamászók most is vakmerő mutatványokat műveltek. A Szeleta-barlang, a Források völgye és a Kecskelyuk-barlang érintésével a Cza-nik-völgyön a városba vezető útra értünk ki. A barlangtól gyönyörű kilátás nyílott a városra és annak környékére. A Hámori-tó és a 20 méter magas Szinva-vízesés sze-met gyö¬nyör¬ködtető volt. Utolsó napon Miskolctapolcára mentünk. Forrásbarlangját 1936-ban tárták fel, s azóta ál¬landóan fejlesztik. A 150 méter hosszú barlangi fürdőben a 31 fokos hévíz emésztési és vér¬keringési bántalmak gyógyítására szolgál. A meredek és látványos sziklatömbök alatt fürödni és bámészkodni maradandó élményt jelentett. Most sem sikerült a tervbe vett látnivalókat mind megnézni, ami nemcsak a mi hibánk, hanem a körülményekre is visszavezethető. Az időjárás nagyon kedvező volt számunkra, s utunk során mintegy 50 km-t tet-tünk meg 1200 méter szintkülönbséggel. Mint mindig, most is óhajként megfogalma-zódik bennünk, hogy "de jó is lenne ismét e tájara visszatérni"! Dr. Koncz Eszter Eső Esőcseppet szitál az ég csendesen, Leveleken gyűlik, majd aláhull cseppekben. Avarban szivárog szerte a sok lyukba, Gyorsan halad semmi nincsen útban. Szunnyadó magvakat egyenként érinti, A magoknak a talajt gondosan készíti. Az öreg tölgy gyökerén tovább jut a földbe, Csurogva megpihen egy sziklának dőlve. Máris szalad, szívja a föld beljebb, Így jut az esőcsepp lejjebb egyre lejjebb. Hegy lábához érve sokan találkoznak, Azon tanakodnak vajon hova jutnak. Vízcsepp fényre csillan egy nagy terembe érve, Ahova a kíváncsi fénysugár óvatosan néz be. Fényt nyújt a víznek, hogy a szabadba jusson, Hogy onnan sietve a gyors folyókba fusson. Baumann József HÍREK • Erdélyi Kárpát Egyesület XVI. Országos Vándortábora. Helyszín: Vármező, a Nyárád-patak partján, a Nagy-Mező-havas lábánál (Maros megye). Szállás saját sátorban, ill. helyi panziókban, vendégházakban. Részvételi díj: 18 euró, mely tar-talmazza a táborozási díjat, a Vármező és környéke kiadványt, a túrák leírását, a kitűzőt, a tombolajegyet, a közös vacsora árát és az emléktárgyat. További in-formációk: Dr. Péterffy Anna Erzsébet, 0040-742-616 786; 0040-726-184 056; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; Internet: www.ekemvh.ro • Túravezetők Klubja: szeptember 4-én, kedden 17 órakor Gál Tamás tart előadást Egészségünk megőrzése és helyreállítása címmel, gyógytermék bemutatóval. • A Mecsek Híradó következő száma szeptember 4-én jelenik meg. Rendezvények ► június 23-24: „Zengő–Misina” teljesítménytúrák (2x50, 30, 15 km). R.: PTTE Vándorsport Szakosztály. Rajt: 1. nap: Pécsvárad, tornaterem (a vasútállomástól 800 m), 2. nap: Pécs-Tettye, Vámos Mihály Turistaház; 6.00-7.00 (50 km), 7.00-9.00 (30 és 15 km). Cél mindkét napon a rajt helyén. Nevezési díjak túránként: 600 Ft/fő (50 és 30 km), 400 Ft/fő (15 km). Előzetes nevezés esetén (június 12-ig) 100 Ft kedvezmény. Diákoknak (14 éves korig) a nevezési díj 450, ill. 350 Ft. In-formáció: Valkai Zsolt 20/217-5338; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ► július 28, szombat: "Hegymenet 55, II. Béla 35, Várad 15" teljesítménytú-rák. R.: Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület. Rajt: Pécsvárad, II. Béla Középis-kola, 6.00-7.30 (55 és 35 km), 6.00-8.30 (15 km). Cél ugyanott. Nevezési díj: 600, 500, ill. 400 Ft/fő. Információ: Czigány Gábor 30/618-3186; Bota Já-nos 30/993-8595. E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; internet: www.pi-te.hu ► augusztus 11, szombat: "Ormánság 50, 30, 15"teljesítménytúrák. R.: Pécsi Ifjú-sági Természetjáró Egyesület. Rajt: Sellye, Református Egyház vendégháza (Domb u. 11.), 6.00-7.30 (50 km), 6.00-9.00 (30 km), 7.30-9.00 (15 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 600, 500, ill. 400 Ft/fő. Információ: Karch Kál-mán 20/520-4215, Bota János 30/993-8595. E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; internet: www.pi-te.hu ► augusztus 25, szombat: "Mecsek 600-as csúcsai (52 km), Mecsek 35, Tubes 20" teljesítménytúrák. R.: Erdők Népe Természetjáró Egyesület. 52 km-es túra rajt: Cserkút, Árpád-kori templom, 5.00-8.00, cél: Dombay-tó, kemping. 35 km-es túra rajt: Dömörkapu, 7.00-11.00, cél: Dombay-tó, kemping. 20 km-es túra rajt: Cser-kút, Árpád-kori templom, 5.00-9.00, cél: Dömörkapu. Nevezési díj mindhárom tá-von 500 Ft/fő. Információ: Gruber Mihály 70/336-1540, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ► szeptember 1, szombat: "Mecseki Dupla Maraton (86 km), Mecseki Maraton (42 km), Mecseki Félmaraton (20 km), Mecseki "Láthatatlanok" (43 km), Pécsbá-nya"éjszakai" (23 km) teljesítménytúrák. R.: Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egye-sület. Rajt: Pécsbányatelepi Általános Iskola (Pécs, Gesztenyés u. 17), 6.30-8.00 (Mecseki Dupla Maraton, Maraton, Félmaraton túrák), 18.00-19.00 (Mecseki "Láthatatlanok"), 19.00-20.00 (Pécsbánya-éjszakai). Cél ugyanott. Nevezési dí-jak: 900 Ft/fő (Mecseki Dupla Maraton), 600 Ft/fő (Mecseki Maraton, Mecseki "Láthatatlanok"), 400 Ft/fő (Mecseki Félmaraton, Pécsbánya-éjszakai). Informá-ció: Kovács István 30/378-3599, Bota János 30/993-8595. E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; internet: www.pi-te.hu ► szeptember 1, szombat: "2x50 km Baranyában, Baranya 50" kerékpáros telje-sít¬ménytúrák. R.: DÖKE Ifjúsági és Sport Egyesület, Komló. Rajt: Komló, Város-ház tér, 8.00-9.00 (2x50 km), 8.00-10.00 (50 km). Cél ugyanott. Nevezési díj: 750 Ft/fő (TTT, MTSZ tagsági igazolvánnyal és Magyar Turista Kártyával 100 Ft ked-vezmény). Információ: Sásdi Viktória 30/210-4079, e-mail; Blum And-rás 72/486-894. Internet: www.doke.hu ► szeptember 8, szombat: "Papi pipa 30" teljesítménytúra. R.: Dél-Zselic Termé-szetbarát Klub. Rajt: Terecseny, Zrínyi kulcsosház, 7.00-9.00. Cél: Szigetvár–Zsibót, Szilvási csárda. Nevezési díj: 400 Ft/fő (TTT, MTSZ és MSTSZ tagsági iga-zolvánnyal 320 Ft). Információ: Strasser Péter, 72/256-508, 20/522-2953. E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. NYÍLT TÚRÁK június 9, szombat: Szebény – Szűr – Himesháza – Erdősmárok – Kisnyárád – Babarc (21 km). Találkozás a pécsi főpályaudvar csarnokában 6.45-kor. Túra-vezető: Gőbölös István. június 16, szombat: Mecseknádasd – Réka-vár – Szép Ilonka-kilátó - Pécsvá-rad (14 km). Találkozás a pécsi távolsági autóbusz-pályaudvaron 8.45-kor. Tú-ravezető: Kazal György. június 23, szombat: Hidas – Ófalu – Cikó – Széplaki templomrom – Berekalja – Hidas (18 km). Találkozás a pécsi távolsági autóbusz-pályaudvaron 8.45-kor. Túravezető: Szecsődi Imre. június 30, szombat: Komló – Petőfi akna (14 km). Találkozás a pécsi távolsági autóbusz pályaudvaron 8.45-kor. Túravezető: Csábi Mária. július 14, szombat: Pécsbánya – Fehér-kút – Melegmányi-völgy – Kőlyuk – Páfrányos – Ezeréves (15 km). Találkozás a pécsi főpályaudvar előtt a 40-es autóbusz megállójában 8.45-kor. Túravezető: Kaszás Károlyné. július 28, szombat: Lámpás-völgy – Kantavár – Lapis – Remete-rét – Szentkút – Éger-völgy (12 km). Találkozás a pécsi főpályaudvar előtt a 38-as autóbusz megállójában 8.30-kor. Túravezető: Szabó-Dalecker Ibolya. augusztus 4, szombat: Csarnótai elágazás – Túrony (14 km). Találkozás a csar-nótai elágazásnál 9 órakor (Pécsről az autóbusz 8.15-kor indul). Túravezető: Ba-log Árpád. augusztus 18, szombat: Barlangolás a Spirál víznyelőben és környé-kén. Találkozás a Remete-réten 8 órakor (az orfűi autóbusz Pécsről 7.30-kor in-dul). Barlangi túravezető: Glückler Gábor kutatásvezető. Túravezető: Baranyai Rudolf. augusztus 25, szombat: Éger-völgy – Babás-szerkövek – Sasfészek – Zsongor-kő – Jakab-hegy – Éger-völgy (14 km). Találkozás az uránvárosi autóbusz-állomáson a 22-es autóbusz megállójában 8.30-kor. Túravezető: Kaszás Ká-rolyné. A Komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái, komlói kiindulással • június 10, vasárnap: Orfű – Vízfő – Vágotpuszta – Bános – Mecsekrákos – Orfű (10 km). Indulás a 8 órai orfűi buszjáratal. Túravezető: Őri Zsuzsanna. (A túra hosszabb változata (18 km) Abaligetre is elvezet). • június 17, vasárnap: Vékény – Vörösfenyő kulcsosház – Csöpögő-forrás – Vékény (10 km). Indulás a 7.35 órai mekényesi buszjárattal. Túravezető: Tasnádi János. • június 24, vasárnap: Szilvás – Szöge-hegy – Barna-kő – Sín-gödör – Iharos-kút – Máré-vár – Máré csárda (12 km). Indulás 8.30-kor a SPAR áruház elől. Túra-vezető: Horváth Attila. • július 1, vasárnap: Orfű – Pipás-forrás – volt Petőc-akna – Jakab-hegy – Fenyves-forrás – Farkas-forrás – Gégen-kút – Patacsi-mező – Cinke tanya-emlékkő – Szuadó-völgy – Orfű (21 km). Indulás a 8 órai orfűi buszjárattal. Tú-ravezető: Tasnádi János. • július 8, vasárnap: Árpád-tető – Rábay-fa – Tubes – Meleg-mányi-völgy – Si-konda (17 km). Indulás a 9 órai bétai buszjárattal. Túravezető: Rácz János. • július 15, vasárnap: Sikonda – Vágotpuszta – Vízfő – Orfű – Herman Ottó-tó – Magyerhertelend (20 km). Indulás a 8 órai sikondai buszjárattal. Túravezető: Rácz Jánosné. • július 22, vasárnap: Komló, Petőfi tér – Mánfa, Árpád-kori templom – Pet-nyák-völgy – Kőlyuk – Sikonda (12 km). Indulás 8.15-kor a Petőfi térről. Túra-vezető: Németh Katalin. • július 29, vasárnap: Szászvár – Vörösfenyő kulcsosház – Máré csárda (11 km). Szászváron a vár és a múzeum megtekintése. Indulás a 7.35 órai mekényesi busz-járattal. Túravezető: Horváth Attila. • augusztus 5, vasárnap: Zobákpuszta – Hidasi-völgy – Cigány-hegy – Iharos-kút – Máré csárda (12 km). Indulás a 8 órai hosszúhetényi buszjárattal. Túravezető: Németh Katalin. • augusztus 18, vasárnap: Nagymányok – Meleg-oldal – Harács-mező – Dobogó – Vörösfenyő kulcsosház – Máré csárda (20 km). Indulás a 6.50 órai bonyhádi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna. (A Vörösfenyő kulcsosháznál ott alvási lehetőség augusztus 20-ig.) A Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub kerékpártúra-ajánlatai (A túrákról információ kérhető: 20/332-5000; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; internet: http://ptkk.baranya.com) • május 19, szombat: Pécs – Koszonya-tető – Zobákpuszta – Pásztor-forrás – Ma-gyaregregy – Kárász – Szászvár – Nagymányok – Bonyhád – Hidas – Mecsek-nádasd – Pécsvárad – Hird – Romonya – Bogád – Pécs (90 km). Találkozás Pé-csett a 48-as téren 9 órakor. Túravezető: Kasza Ernő. • június 9, szombat: „Mecseki Hegyikerék” hegyikerékpáros teljesítménytú-ra. Rajt: Pécs, Tettye vendéglő előtti parkoló, 8.30–9.00. Cél: Éger-völgy, Teca Mama Kisvendéglője. Táv: 30 km. Nevezési díj: 500 Ft/fő (diákoknak 300 Ft). In-formáció Poór Balázs 20/952-1143. • június 16-17: „Horvát oldali Dráva-kerékpárút” Gola és Barcs között; sátras vándortúra; előzetes jelentkezéssel. Túravezető: Dr. Novotny Iván. • június 28-július 1: „XXXVII. Országos és Nemzetközi Túrakerékpáros Talál-kozó”, Vajta. Részvétel egyéni jelentkezéssel: www.mktsz.hu; www.vajta.hu • július 7-13: Vízitúra a Tiszán Tiszabecstől Tokajig. Részvétel előzetes jelentke-zéssel. Túravezető: Keményfi Balázs. • július 15-21 „Észak-dunántúli túra” – sátras vándortúra. Táv: 450 km. Túrave-zető: Dr. Novotny Iván. Részvétel előzetes jelentkezéssel. • augusztus 4, szombat: „Tamási Kerékpáros Napok”, a Velodrom megtekintése. Útvonal: Pécs – Zobákpuszta – Kárász – Tamási – Pincehely (vissza vonattal Pécsre). Táv: 110 km. Találkozás Pécsett a 48-as téren 7 órakor. Túravezető: Gá-bor Tamás. Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség és a Pécs Városi Természetbarát Szövetség információs kiadványa. Szerkeszti: Strasser Péter. A közlésre szánt anyagokat min-den hónap 20-ig kérjük a szövetséghez eljuttatni (7621 Pécs, Apáca u. 2/1. 72/525-376 (napközben); fax: 72/525-377 (ügyeleti időben). Ügyeleti idő: kedd 16–19 óra. Internet: www.baranyatermeszetbarat.hu; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.