2006. április 138. szám

MECSEK HÍRADÓ 138. szám 2006. április Téli megpróbáltatások a Papukban Papuk: egyre kedveltebb túracélpontja a baranyai természetjáróknak a Drávától délre húzódó horvátországi hegység, közelsége és szép természeti adottságai miatt. A hegység fő népszerűsítője dr. Montskó Péter, turista barátom, akit több, együtt meg-tett túránk után tavaly „Papuk Péter”-nek kereszteltem át. Vezetésével először öt éve, március 15-én jártunk ebben a hegységben, s az akkori élményeink ösztönöztek további túrákra. Akkor gyönyörű időben jártuk az erdőt, tavaszi virágtengerben. A zöld alapszín alig látszott az illír sáfrány és a kakasmandi-kó tömegétől, melyek közé más ismert tavaszi virágok is bőségesen keveredtek. Az Ivačka glava 913 m-es csúcsáról csodás körpanoráma tárult elénk. Elhatároztuk: következő évben ismét megyünk. Mentünk is, csakhogy 30–40 cm-es hóban és hófúvásban végig, fel az Ivačka glava-ra. Még januárinak is kemény volt az idő, nemhogy márciusinak! De nem adtuk fel: következő évben két napos túrát terveztem, ezúttal a Papuk nyugati felében. „Ter-mészetesen” ismét hóban jártunk, ami erősen olvadt, így a második napi túránk már jobbára hatalmas sárban vezetett. Mire visszaértünk buszunkhoz, az alatt felenge-dett a talaj, és a busz magától nem bírt a sárból kijönni, úgy kellett „kiásni”. Ezután elhatároztam, hogy a következő évben későbbre tesszük a túra időpontját. Így ta-valy áprilisban indultunk útnak. Hó ugyan már nem volt, viszont egész délelőtt esett az eső, s a nap csak délutánra sütött ki. Az első túránk emléke viszont tovább kísértett, így idén úgy döntöttem, hogy ismét már¬cius 15-ére tűzöm ki a Papuk-túrát. Az érdeklődők száma nőtt, így már nagy busszal indul¬tunk összesen 39-en. Komlói iskolások: a Kenderföldi Természetjárók, néhány szülő kíséretében, valamint barátaim a Dél-Zselic TK-ból, és természetesen túravezetőnk, Montskó (Papuk) Péter barátom. Péter ezúttal nehéz túrát tervezett: célpontunk a Papuk-csúcs volt (953 m), melyen – elmondása szerint – a baranyai természetjárók közül eddig csak mintegy tízen jártak. Sejtettük, hogy hó lesz, hiszen itthon is havasak voltak a hegyek. Elhagytuk a Papuk középső részén fekvő Zvečevot, s egy útszéli tisztásnál álló két vadászház mellett szálltunk ki az autóbuszból. A buszt tovább küldtük Velika telepü-lésre, mely a Papuk déli lábainál fekszik, s túránk tervezett végállomása volt. 10–15 cm-es, jól járható hóban indultunk egy völgyben, mintegy 300 m-es tenger-szint feletti magasságban. Elindulá¬sunk után vettük észre, hogy egy kismacska kísér bennünket, valószínűleg a vadász¬házak¬tól csapódott hozzánk. A völgy enyhén, de tartósan emelkedett, s ezzel együtt a hó vastagsága is lassan-lassan növekedett. Be-érve a Kis Papuk-csúcs alá, toronyiránt indultunk a csúcs melletti hágó felé. Erős emelkedő kö¬vetkezett, ami már rendesen próbára tette a lábakat és tüdőket (főleg a velünk tartó szülőkét, akik nem szoktak velünk rendszeresen túrázni). Felérve mint-egy 600 méteres magasságba a hóréteg már 25–30 cm körüli volt. Előttünk tornyo-sodott – szó szerint – a Papuk-csúcs, párába burkolózva. Rövid pihenő után nekivág-tunk: út nem volt, toronyiránt mentünk, majd másztunk az egyre vastagabb hóban. Úgy éreztük, hogy függőlegesen megyünk felfelé: a lábak többször nem úgy mozog-tak, ahogy kívántuk. A végén néhol egy-két helyen valóban csúsztunk-másztunk felfelé a hihetetlen meredek oldalban, míg végre felértünk egy igen keskeny (kb. egy-másfél méter széles) gerincre, s azon mentünk tovább. A szél – ami szerencsénkre akkor nem fújt, de az előző napokon bizonyára igencsak – érdekes alakzatokat épí-tett a hóból: volt, hogy majdnem látszott a talaj, majd néhány lépés múlva combtőig süllyedtem a hóba, úgy, hogy ki se bírtam lépni belőle, úgy kellett kimásznom. Végre nagy nehezen felértünk a csúcs alá egy kis tisztásra, ahonnan szép kilátás nyílott nyugati és északi irányba. Kb. 930 m magasban voltunk, a hóréteg néhol 80 cm körü-li. Magára a Papuk-csúcsra egészen nem lehet felmenni, mert ott katonai lokátorál-lomás működik, és a csúcs le van zárva. Megvártuk a csoport végét, majd rövid pihenőt tartva visszaindultunk az előbbi me-redek oldalon. Kb. 200 m megtétele után keleti irányba kanyarodtunk, hogy a hegy-oldalban „oldalazva” megkerüljük a csúcsot, majd ismét felmenve a gerincre annak déli oldalán ereszkedjünk le Velikára. Az „oldalazás” a nagy hóban mintegy másfél km hosszan tartott: az egyenetlen terepen nagyon nehéz volt haladni, egyrészt, mert igen vastag hóban kellett utat törni, másrészt, mert nem úton mentünk, és mindunta-lan keresztbe dőlt ágakat, fatörzseket kellett kerülgetni, vagy csúszkálni, csetleni-botlani a hóban meglapuló ága¬kon. Egyre lassabban haladtunk, és többen kezdtek erősen fáradni. A kis macska még mindig velünk volt, de már egyre nehezebben ment a nagy hóban. Bizonyára igen fáradt volt: néha belegömbölyödött egy-egy mélyebb lábnyomba a hóban, és keservesen nyá¬vo¬gott. A csapatból néhányan többször fel-vették és vitték szegényt. Ha itt hagyjuk, biztos megfagy. Már délután 2 óra felé járt az idő, amikor véget ért az „oldalazás”, és kiértünk egy tisztább, havas sávra, mely alatt utat sejtettünk. Ez egyik irányba felfelé vezetett a gerincre – amerre terveztük a továbbhaladást –, másik irányba pedig keletre tartva lefelé. Péter barátom aggodalmának adott hangot: akkora a hó, hogy tart tőle, esetleg néhány embernek – főleg a gyerekeknek – begörcsöl a lába a felfelé haladásban, hiszen már erősen fáradtak voltak. Ezért azt javasolta, hogy ne menjünk tovább felfelé, hanem inkább a lejtmenetet válasszuk: ezt az utat ugyan nem ismerte, de az irányt tekintve valószínűleg Slatinski Drenovac nevű faluba érünk le. Oda aztán majd áthívjuk mobiltelefonon az autóbuszt. Elővettem a térképvázlatot, melyen a falu távolságát légvonalban úgy 5–6 km-re becsültem. Természetesen elfogadtuk a javaslatát, és elindultunk lefelé. Nemsokára egy keresztúthoz értünk, melyen balra fordulva haladtunk tovább. Az út erősen kanyargott, és – ami egyre inkább nem tetszett – egyáltalán nem lejtett, hanem nagyjából szintben haladt a hegy oldalában. Ráadásul észak felé kezdte venni az irányt, nekünk pedig keletre kellett volna tarta-nunk. Ránéztem az órámra: fél 3 elmúlott, kezdett „szorítani” az idő is! Péternek sem tetszett az út iránya: megállt, majd rövid tanácskozást és iránymérést követően úgy döntött, hogy keletre fordulunk, és irányban, egy vízmosást követve lemegyünk a völgybe, ami már jócskán alattunk volt. Újabb csetlés-botlás következett a nagy hóban, és igen meredeken leereszkedve nagy nehezen leértünk a völgybe, aminek az alján már egy kisebb patak folyt. Itt ráleltünk egy útra, ami már láthatóan a völgy-ben haladt, a patak vonalát követve, és ami a legfontosabb, egyértelműen keletre. Délután 3 óra volt. Gondoltam, 4 óra, legkésőbb fél öt felé kiérünk, áthívjuk a buszt, és rendben lesz a hazautazás is. Úgy mondtam Komlón a szülőknek, hogy este 9 felé otthon lesznek a gyerekek. Elindultunk a völgyi úton, melyen nemsokára egy dózert találtunk, majd onnan kezdve már lánctalpas és autókerék-nyom is vezetett az úton. A hó is kisebb volt, a társaságnak is jobb kedve lett, kicsit feledték a fáradtságot. Örömünk azonban nem tartott sokáig: az út rútul megtréfált bennünket. A völgy beszűkült, és elképesztő kanyargásba kezdett: jobbról-balról meredek oldalak között haladtunk. Egyszer csak az út keresztezte a patakot, ami ekkorra más kisebb folyóvá duzzadt: szélessége úgy 6 méter lehetett, a víz mélysége pedig jó 20 cm. Nem volt mese: belegázoltunk a vízbe. Nemsokára jött a következő átkelés, majd még egy, és így tovább. (Futó Laci barátom megszámolta: összesen 11-szer kellett átkelni a folyócskán. Ezt semmiféle bakancs nem bírta szárazon.) Az óramutató vészesen haladt előre: öt óra elmúlott, és nyomát sem láttuk annak, hogy a hegyek „összemenjenek”, és a völgy „kiegyenesedjen”. Papuk Péter barátom előresietett, és eltűnt a szemünk elől, csak a nyomait láttuk a hóban. Már fél hat volt, és kezdtem aggódni, hogy ránk sötétedik: a csapat vége nagyon lemaradt. Minden kanyarulat újabb elhalt reményt jelentett: utána újabb kanyar jött. Ennek a völgy-nek sosincs vége? Egyszer aztán egy újabb kanyar után hirtelen egyenesbe váltott a patak, és a hegyek „elfogytak”. Egy házat pillantottam meg, az úton Péter állt és várt bennünket. Kiér-tünk! Határozottan mondta: ez biztosan Slatinski Drenovac. Nagy megkönnyebbülés vett rajtam erőt: kellemetlen lett volna, ha ránk sötétedik az erdőben. Pétert és Futó Lacit előre küldtem, hogy próbálják meg előkeríteni a buszt, én meg vártam a csapa-tot. Közben számolgattam: menettempómat alapul véve a kanyargós völgyben jó 10 km-t jöhettünk. Sokáig kellett várnom, míg feltűntek a csapat következő tagjai. A társaság vége – elcsigázva – jóval 6 óra után ért ki. Már sötétedett. Megvolt minden-ki: nagy baj már nem lehet! És Fogaras Csaba barátom kabátja alatt ott lapult a macska is! A mi „papuk-macskánk!” A sors azonban még egy kis „tréfát” szánt nekünk. Beértünk a faluba, gondoltuk, megmelegszünk valahol, a gyerekek vásárolni is szerettek volna valamit. Nem talál-tunk azonban mást, csak szétlőtt, kiégett, romos házakat: a délszláv háború marad-ványait. Slatinski Drenovac egy majdnem romfalu, négy-öt teljesen új házat láttunk csupán. Közben Laci jött elénk, és mondta, hogy Péter nem tudott telefonálni, mivel nem volt térerő, egy kedves helyi lakos, egy idősebb bácsi azonban felkínálta a segít-ségét, és autóval elvitte telefonálni. Reménykedve vártuk, toporogva a hidegben a falu közepén. Este hét óra volt, mikor visszaértek: a szomszéd településre mentek át autóval, és onnan egy kocsmából, vezetékes telefont használva tudták nagy nehezen elérni a buszvezetőt. Velika, ahol a busz várt, 23 km-re volt innen a hegyen átvezető úton, de ezt nem tisztították, így a busznak hatalmas kerülővel kellett értünk jönnie. Az bácsi és felesége felkínálták, hogy melegedjünk addig náluk, mind a 39 embert (!) behívták a házukba, teát főztek, és azt mondták, szükség esetén maradhatunk regge-lig is. (Ezt azért nem kéne – gondoltam). Nagyon kedvesek voltak, bár beszélni senki nem tudott velük, mert csak horvátul értettek, közülünk viszont senki sem tudott az ő nyelvükön. A busz háromnegyed 9-re ért oda (valószínűleg tévelygett egy kicsit, hiszen Slatinski Drenovac az autós térképen nincs rajta). Holtfáradtan, de „megváltásunknak” örülve ültünk be a buszba. Pécsre éjjel 11-kor, Komlóra fél 12-kor ért a busz. A szülőknek persze csak a határt átlépve tudtunk telefonálni, akik közben halálra izgulták magu-kat. Egy túratársunknál lévő lépésszámláló alapján 22 km-t mentünk, nagyon nehéz terepen. A gyerekek előtt – akik közül a legkisebb másodikos volt – le a kalappal ezért a teljesít¬ményért (s természetesen a velünk tartó szülők előtt is)! Az iskolában másnap reggel azonban nem tudtam gratulálni nekik, mert közülük csak öten jöttek suliba. Volt, aki délutá¬nig aludt egyfolytában. És mi lett a macskával? A kedves horvát család befogadta. Volt már nekik nyolc, elfért mellettük a Papuk-macska kilencediknek. „Legyőztük” hát a Papukot, de a Papuk is legyőzött – legalábbis engem: feladtam! Többet nem kísérletezek a március 15-i túrával. Legközelebb május előtt nem me-gyünk. Akkor talán tavasz lesz! Strasser Péter (Fotók: Bakos Attila) TAVASZI TÚRA SZÉKESFEHÉRVÁR KÖRNYÉKÉN A Dél-Dunántúli Távközlési SE tavaszi túráját a Velencei-hegységbe tervezte. Először a Nyírséget céloztam meg, de számítva a nagy belvízre, megváltoztattam a hely-színt. A mostani túrán látottak is bizonyították döntésem helyességét. Ősszel, október végén remélem már nem lesz belvíz, és kellemes túrákat tarthatunk a tirpákok föld-jén is. Általában március 15-höz szoktuk kapcsolni a tavaszi túrát, de mivel ez idén szerdá-ra esett, előrébb hoztuk. Ez az időjárás miatt pont jól jött ki. Pénteken (10-én) Pécsett szakadt az eső, a mi helyszíneinken csak borult volt, illetve egy picit csepergett. Először a dégi kastély parkját és a Hollandi házat néztük meg. A kastélypark nagyon tetszett, szép nagy fák voltak, és a létesítmények ugyan már tönkre¬mentek, de azért idézték a régmúlt gazdagságát. Csalódtunk is, mert a prospek-tusok¬ban a kas¬télyok fényképe sokkal jobb állapotot mutatott. Ez a nádasdladányi kastélynál is így volt. Az épület felújítása folyamatban van, biztos nagyon szép lesz, ha elkészül. A láto¬gat¬ha¬tó¬ságát előzetesen kellett egyeztetni. Következő látnivalónk Székesfehérváron a Bory vár volt. Sokunknak ez is újdonság volt. A TV-ben nem régen volt róla kisfilm, amiből sok mindent meg lehetett tudni, de a valóság nagyobb élményt adott. Mivel a szállás elfog¬la¬lá¬sáig volt még sok időnk, a belvárosban kisebb csoportokban nézelődtünk. Nagy sikere volt többek között Kati néni szobrának, aki a „fertályos kacsák” árusítóinak idézte az emlé¬két. Hangulatosak voltak a macskakö-ves sikátorok is. A vacsorához menetelkor, de főleg utána, amikor már elég jól esett az eső, mindenki a másnapi programra gondolt. Magam¬ban összeállítottam az „eső-programot”, de bíztam benne, hogy nem kell ezt alkalmazni. Szombaton reggelre, mint azt az évek során máskor is, szép idő kerekedett. A túrázást két csoportban, az igényeknek megfelelően szerveztük. Mindkét csapat Bodajkon, a Galya-szurdokban kezdett. A sípályán felsétáltunk a hegytetőre. Többen reklamál-tak, hogy miért nem működik a sífelvonó. A hegytetőről lefelé találkoztunk egy lét-rával, amin át kellett mászni a bekerített erdő miatt. Először meglepő volt, de segít-séggel mindenki át tudott jutni ezen az izgalmas akadályon. Aztán jött még egy, majd megint egy, majd kettő, aztán már nem is számoltuk, olyan sok. A gyerekek nagyon élvezték, de minden korosz¬tály baj nélkül megbirkózott velük. Csapó Julcsi meg is jegyezte, hogy ezután már a Me¬csek¬ben hiányolni is fogja ezeket az egyéb-ként jó műszaki állapotú átjárókat. A „hosszú¬túrás” csapat a Galya-szurdokból Ba-konykútin keresztül Isztimérre gyalogolt. Az eredeti prog¬ram nem ez volt, de a túra előtti napon derült ki, hogy az én térképemnél már van újabb is, és az általam jelölt turistaút a valóságban már nem létezett. Az én tervem szerint az útvonal a szurdok után Isztimér, majd a Burok-völgyön keresztül Királyszállás lett volna. A „rövidtú-rás” csapat a Galya-szurdokból az Alba Regia-forrás érintésével, a Kál¬vá¬rián keresz-tül visszatért Bodajkra. Itt buszra szállva mentünk a Tési-fennsíkon keresztül a ki-rályszállási elágazóhoz. A terv az lett volna, hogy a Burok-völgyön áthaladva Hét-ház-puszta felé egy kis körutat teszünk, és esetleg találkozunk a velünk szembejövő másik cso¬port¬tal. A Burok-völgybe való elindulásunk előtt mobilon egyeztettünk, de akkor kaptam az információt az isztiméri végpontról. Mivel a fennsíkon nagyon erős szél fújt, elkezdtük a völgyben a túránkat. A szűz hóban, a szép napsütésben kelle-mesnek tűnt a túra. A völgy elha¬gyott, vadregényes és szép volt. Az útvonal egyre nehezedett. Először csak a 20–30 cm-es hó volt az akadály, majd egyre sűrűbben és egyre nagyobb kidőlt ágakkal, fákkal kellett megbirkózni. Az úttörők megint a gyere-kek voltak. Ahogy haladtunk egyre mélyebben a magas sziklák szegélyezte völgy-ben, és már szinte áthághatatlan akadályok között, egyszer csak mint egy égi jel, hogy „ne tovább”, sűrű hódara záporba kerültünk. Vissza¬fordulásunk után megint kisütött a nap, és most már könnyebben jutottunk vissza a buszhoz. Mivel a másik csapatra még elég sokat kellett volna várni, Várpalotán körbesétáltuk a várat, mely-ben a Vegyészeti Múzeum működik áprilistól. Vasárnap reggel gyönyörű napsütéses időre ébredtünk. Ahogy azonban jöttünk ki a városból, nyugat felöl hirtelen nagyon sötét felhők kerültek fölénk. Mi kelet felé, Pákozdra tartottunk, reméltem, hogy a túránk alatt nem ér utol ez a viharos idő. Az ingóköveket akartuk megnézni, az eredeti terv szerint a sárga sávon indulva, és eze-ket érintve a piros + jelzési úton jöttünk volna vissza a buszhoz. Mivel a szél egyre erősödött a Sár-hegy teteje felé, megváltoztattam az útirányt, hogy mielőbb érjünk el a kövekhez, azután meg majd ráérünk sétálni a völgyben a hosszabb tanösvényen. A Pogány-kőnél elrendeltem ¾ óra pihenőt, de senki sem akart vele élni. A nagy szél és a szitáló hóesés inkább távozásra késztetett. A gyerekek természetesen megmásztak minden elérhető csúcsot a köveken. Láttuk az Oroszlán-sziklát és a Kockát is, de a legfélelmetesebb a Pandúr-kő melletti leereszkedés volt a havas, csúszós szűk úton. Ez volt a legnagyobb és legszebb ingókő. A sikeres leérkezés után a tanösvény jeges útján jutottunk vissza Pákozdra. A program következő állomása az 1848-as szabad-ságharc emlékkiállítása volt. A kiállítást előzetes egyeztetéssel csak a mi részünkre nyitották ki. (Hivatalosan március 15-e után nyitottak.) Az érdekes tablókon kívül sok szép fényképet, prospektust, plakátot lehetett vásárolni, de érdekes volt a csatát bemutató terepasztal is. Itt a tájékoztató szöveggel egyidőben felvillanó LED-ek mutatták a csapatmozgásokat, a csata lefolyását. E kiállítás után egy másik bemu-tatóra is kaptunk meghívást, ami a Magyar (Nép)hadsereg békefenntartási tevékeny-ségeit ismertette. A leírásokon, térképeken kívül érdekes személyi eszközök voltak itt kiállítva. A gyerekek is megtalálták a részükre kikészített honvédségi eszközök ki-próbálásával a különleges élményt. Felpróbálhattak gázálarcot, acélsisakot, és keres-het¬tek homokban taposóaknát is. A bemutató megtekintése után megnéztük a felújí-tott 1848-as honvéd emlékművet. Itt azonban az erős szél miatt nem tudtunk sokat időzni. A hideg és erős szél miatt kihagytuk a terv szerinti Sukoró és Nadap közötti 4 km-es szakaszt. A busszal elmentünk Nadapra és megnéztük a szintezési ősjegyet. Az Oszt-rák-Magyar Monarchiában három ilyen geodéziai alappont volt, Magyarországon ebből ez az egy. A stabilnak tűnő gránitszikla hegy miatt esett erre a pontra a válasz-tás. Később azonban kiderült, hogy ez sem annyira stabil pont. Számomra furcsa volt, hogy egy ilyen fontos alappontot egy dombokkal körülvett kis hegyecske aljá-ban helyezték el. Ezután Pázmánd következett a Zsidó-hegyen található kvarcitszik-láival. Ez a kis hegy is hasonlított a korábbi túránkon megismert Hegyesdre. Kicsi volt, de meredeksége megnehezítette a tetejére való feljutást. Egy nagy sziklahasa-dékon való átjutás után kisebb sziklák átmászása tette élménydússá ezt a progra-mot. Érdekes látványt nyújtottak a kőzetben kivált kvarctelérek. Túránk utolsó színhelye Tác-Gorsium volt. Sajnos e régi város romjainak látványát nem igen élvezhettük a hideg erős szél miatt. A sétautakon végigmentünk, de inkább a busz melegére vágytunk. Összességében e túránk is adott sok új élményt. Lehetett volna sokkal jobb idő is, de sokkal rosszabb is. Tulajdonképpen mindent, ami szépnek, látványosnak tűnt, meg-néztünk. Talán egyszer eljutunk ide jobb időjárási körülmények között is. Ajánlom másnak is ezt a kevésbé reklámozott vidéket kellemes túrázásra. Fényképek láthatók a http://dtse.minicomp.hu/ honlapunkon. Csiszár Gyula Egy elfelejtett túra A „múlt évezredben” több nyílt túrának is részese voltam, ami január végére, február elejére volt meghirdetve. A túrák célja a magyar kikerics élőhelyén való megtekintése volt. Ezek a túrák sajnos megszűntek, de nekem, és más túratársaknak is kezdett hiányozni ez a tél közepén nyíló kis virág. Ez indított arra, hogy 2002-től elkezdtem szervezni a „Kikerics túrát”. Az idei túrát január 29-re tűztük ki, most már három egyesület (Dráva TSE, PTTE Vándorsport, Tenkes TE) éves programjába illesztve. A pécsi vasútállomás pénztárá-nál volt a találkozó 6.45-kor. A korai kelés és az egész heti mínusz tíz fok ellenére szép számban szálltunk fel a Villányba induló vonatra. A Vokányi állomáson csatla-koztak hozzánk gyűdi túratársak is. Utazás közben sokan kezdték találgatni, hogy az ilyen égig érő hidegben találunk-e nyíló kikericset? A válaszom az volt, hogy egyet biztosan, amit Baranyai Rudi talált a pécsi állomáson (ja, az egy kétforintos hátolda-lán volt)! A villányi leszállást követően a szokásos sürgés-forgás, túrajelentők pecsételése és fém flaskák tartalmának összehasonlítása folyt. Elindultunk a kék sáv jelzést követ-ve, és eljutottunk első megállónkhoz, a Templomhegyi tanösvény bejáratához. Itt rá kellett jönnünk, hogy ez a tanösvény is túl közel van a településhez. „Gondos kezek” mindegyik tanösvény táblát megrongálták, de szerencsére az ammoniteszek a helyü-kön voltak, így ezeket megcsodálva folytathattuk utunkat. A jelzésről letérve a sző-lők között egy-két szép régi présházat is láthattunk, amíg a Szársomlyó lábához ér-tünk. A szoborparknál egy kis ösvényen jutottunk el a magyar kikerics termőhelyére, egy sziklás letöréshez, ahonnan a követ termelték ki a szobrokhoz. Egypár gömbfor-ma még most is látszik az egyre jobban elburjánzó növényzetben. A nagy hideg elle-nére a kis növény már nyílott és ettől még jobb lett a kedve mindenkinek. A fényké-pek készítése után a szoborparknál tartottuk első hosszú pihenőnket. Mivel a januári születés- és névnaposok aránya elég nagy volt, előkerültek a pezsgők. Gyűdi túratár-saink jóvoltából a választék többféle borral bővült. A lányok, asszonyok is készültek, így a süteményekkel már egy „terülj-terülj asztalkám” kerekedett. A pihi után a Csil-lag-völgyön keresztül jutottunk el a volt Teleky présházig, ennek felújítása nagyon szépen halad. A Fekete-hegy lábánál folytattuk utunkat a kék sáv jelzést követve. Sajnos az újonnan telepített szőlők miatt elég sok jelzés eltűnt, ezeket igyekszünk majd pótolni. A Vylyan pincészet érintésével jutottunk el a vokányi vadász¬há¬zig, ez sajnos elég romos állapotban van. A házba mindig benézek, hogy megvan-e még a ház építésére emlékeztető márványtábla; most még megvolt. Hamarosan elértük az „Írisz” kulcsosházat, ide terveztem a második hosszabb pihenőt. Itt a Tenkes TE jóvoltából kellemes meglepetésben volt részünk, két túratársuk (Jani, Marika) tábor-tűzzel és forralt borral fogadott minket. A tűznél beszélgetve az volt a benyomásom, a túra mindenkinek tetszett. Szeretném ajánlani más egyesületeknek is, hogy a tél közepén nézzék meg ezt a szí-vet melengető kis világot. Az útvonalat az időjárás függvényében lehet rövidebbre vagy hosszabbra is venni. Ez a változat 18 kilométeres volt. Köszönöm azoknak, akik elkísértek erre a szép túrára. atiKA Erdőtakarító cserkészek A 47. számú Szent László király cserkészcsapat tíz tagja megtisztította a Körtvélyesi- forrás környékét. Harminc zsák kommunális hulladékot, tizennégy autógumit és egyéb erdőbe nem illő dolgot hordtak ki az erdőből két óra leforgása alatt. A meredek hegyoldal és a sok szederinda nehezítette munkájukat, de lelkesedésüket nem szag-gatta szét. Az Árpádtetői erdészet az összegyűjtött szemetet elszállította. A Mecsek Egyesület zsákokat és védőkesztyűt biztosított a cserkészeknek. A megtisztított terü-leten így hamarosan megkezdődhet a forrás teljes felújítása. Bal oldali kép, hátsó sor balról: Tarjányi József, Hantbauer Máté, Kerdi Bálint, Mes-tyán Márton, Angeli Mátyás; első sor balról: Ihász Bence, Cseh András, Budavári Péter, Eördög Ádám, Richter Péter. Köszönjük a fiatalok segítségét. Baumann József „Tenkes” előzetes Lassan megjön a tavasz a Villányi-hegységbe. A nyíló tavaszi hériccsel, fekete kö-körcsinnel és most már hagyományosan a Tenkes teljesítménytúrával. A rajt és cél a hegység északi lábánál megbúvó hangulatos kis településen, Túronyban lesz, mely jól megközelíthető személygépkocsival és autóbusszal is (autóbusz indul a pécsi távol-sági buszpályaudvarról: 6:30, 7:00, 7:30, 8:15). A szép útvonalak, és a rövidebb táv 7 órás szintideje kínálja magát azoknak is, akik a teljesítménytúrából „csak” a túrát részesítik előnyben. A túra immár második alkalommal része a „Baranya teljesítménytúrázója” és a rendező egyesületek (Dráva TSE, Tenkes TE) által 2006-ra meghirdetett „Dél-Baranya Turistája” túramozgalomnak is. Várunk minden, túrát kedvelőt a Tenkes túrán április 8-án, Túronyban. atiKA HÍREK ■ Út a Miska-forráshoz: elkészült a Miska-forráshoz a Nyugati-Mecsekben Bako-nyától északra a Farkas-tetőn haladó P sáv útvonalról leágazó PO jelzésű út. A munkát Biki Endre Gábor végezte. ■ Kőomlás a Remete-barlangnál: a Jakab-hegyen, a Zsongor-kő fölötti Remete-barlangnál egy nagy szikladarab leomlott. A barlangba veszélyes bemenni, a kőzet instabil. Kérjük a természetjárókat, ha arra járnak, erre másokat is – főleg a gyereke-ket, akik előszeretettel bújócskáznak ott – figyelmeztessenek! Rendezvények ► április 8, szombat: „Tenkes 30, 15” teljesítménytúrák (Villányi-hegység). Rendező: Dráva TSE. Rajt: Túrony, templom előtti tér, 7.00-9.00 (30 km), 8.00–10.00 (15 km). Cél ugyanott. Nevezési díj: 500 Ft/fő (30 km), 450 Ft/fő (15 km). Diákoknak, nyugdíjasoknak, MTSZ tagsági igazolvánnyal 50 Ft kedvezmény. Információ: Romvári Tibor, 7632 Pécs, Kamilla u. 6., 72/437–443, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; Jancsi Attila, 7624 Pécs, Szigeti út 4/a, 20/580–6078, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ► április 20, csütörtök: ÖRÖKSÉGÜNK – délutáni diskurzus. „Védett természeti értékeink”. R.: Komlói Hétdomb TE. Helyszín: Komló, Helytörténeti Múzeum, 17 óra. Vendégek a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai. ► április 29, szombat: „Kovács Béla” emlék- és teljesítménytúra. R.: Szent Orso-lya Iskolaközpont, Dombóvár. Távok: 44, 33, 20 és 14 km. Rajt: Pécs–Misinatető, TV torony, 8.15-8.45. Cél: Dombóvár (44 km), Vásárosdombó (33 km), Mecsekpö-löske (20 km), Sikonda (14 km). Nevezési díj valamennyi távon 600 Ft/fő. Informá-ció: Kisné Kelemen Ibolya, Kerényi Zsolt, (74) 565–135; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ► április 30, vasárnap: „Mecsek 50, 30, 15” teljesítménytúrák. R.: Baranya Me-gyei Ter¬mészetbarát Szövetség. Rajt: Zobákpuszta, 6.00-8.00 (50 km), 6.00-9.00 (30 km), 8.00–10.00 (15 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 600 Ft/fő (50 és 30 km), 500 Ft/fő (15 km). MTSZ, MSTSZ, TTT tagsági igazolvánnyal, ill. diákoknak 100 Ft ked-vez¬mény. Információ: Lakatosné Novotny Sarolta, (72) 412–796, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; Karch Kálmán, (20) 520–4215, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ► május 7, vasárnap: „Az ismeretlen Mecsek” túramozgalom 8. (záró) túrá-ja. Rendező: Pécs Városi Természetbarát Szövetség. Helyszín: Dobogó, kopjafa (Keleti-Me¬csek), 11–13 óra között. Itt adjuk át a teljesítőknek a jelvényeket, okleve-leket. Infor¬máció: Strasser Péter, 72/256–508. NYÍLT TÚRÁK ► április 8, szombat: Mecseknádasd – Óbánya – Kisújbánya – Hidasi-völgy – Zobák (15 km). Találkozás a pécsi távolsági autóbusz pályaudvaron 8.45-kor. Túra-vezető: Mátyás Elemérné. ► április 15, szombat: Óbánya – Püspökszentlászló – Hosszúhetény (12 km). Talál-kozás a pécsi távolsági autóbusz pályaudvaron 6.15-kor. Túravezető: Pál Krisztina. ► április 22, szombat: Bükkösd – Boda – Bicsérd (14 km). Találkozás a bükkösdi vasútállomáson 8.15-kor (elérhető a Pécsről 7.17-kor induló dombóvári vonattal, ill. a Komlóról 7.00-kor induló sásdi vonattal, godisai átszállással). Túravezető: Müller Norbert. ► május 1, hétfő: Mecseknádasd – Harsányi kereszt – Bátaapáti (15 km). Találko-zás Mecseknádasdon a Schlossberg vendéglő előtt 8.00-kor (Pécsről az autóbusz 7.20-kor indul.) Túravezető: Frey István. A Komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái, komlói indulással ► április 17, hétfő: Locsoló túra a Vörösfenyő kulcsosházhoz. Indulás a 7.35-ös mekényesi buszjárattal. Túravezető: Bora Tiborné. ► május 1, hétfő: Majális a Vörösfenyő kulcsosháznál. Indulás a 7.35-ös meké-nyesi buszjárattal. Túravezető: Király László. ► május 7, vasárnap: Túra a Közép-Mecsekben. Útvonal: Pécs, Mohácsi út – Szamár-kút – Lámpásvölgy – Kantavári-forrás – Rábay-fa – Kánya-forrás – Anyák-kútja – Meleg-mányi-völgy – mánfai Árpád-kori templom – Komló, Kö-könyös (18 km). (Rövid túra a Rábay-fáig ugyanazon az útvonalon, majd Árpád-tetőig, 11 km). Indulás a 7.30-as pécsi buszjárattal. Túravezető: Iván Attila. A Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub kerékpártúra-ajánlatai (A túrákról információ kérhető:  20/332–5000; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; internet: http://ptkk.baranya.com) április 8, szombat: „Emléktúra a Somogyi betyár sírjához”. Útvonal: Kaposvár vasút¬állo¬más – Ka¬posmérő – Bánya – Visnyeszéplak (Pali betyár sírja) – Zsibót – Szent¬¬lő¬rinc – Tar¬csa¬puszta – Pécs (89 km). Találkozás a pécsi főpályaudvar csarno¬ká¬ban 6.50-kor. Túra¬vezető: Eperjesi József. április 23, vasárnap: Pécs – Bogád – Vasas – Somogy (látogatás a Misina Természet¬védő Egyesület állatmenhelyén) – „Siratófal” – István-akna – Árpád-tető – Pécs (30 km). Találko-zás Pécsett a 48-as téren 9 órakor. Túravezető: dr. Novotny Iván. május 6, szombat: Pécs – Görcsöny – Baksa – Páprád – Vajszló – Kémes – Dráva¬szerda¬¬hely – Harkány – Siklós – Vokány – Kozármisleny – Pécs (67 km). Talál¬kozás Pécsett a 48-as téren 9 órakor. Túravezető: Kasza Ernő. Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség és a Pécs Városi Természetbarát Szövetség in¬formációs kiad¬ványa. Szer¬keszti: Strasser Péter. A közlésre szánt anya¬gokat minden hónap 20-áig kérjük a szö¬vetséghez eljut-tatni (7621 Pécs, Apáca u. 2/1.).  72/525-376 (napközben); 72/525-377 (ügyeleti időben). Fax: 72/525-377. Ügyeleti idő: kedd 16-19 óra. Internet: www.baranyatermeszetbarat.hu; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.