2004. január 115. szám
MECSEK HÍRADÓ 115. szám 2004. január Közgyűlés A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség közgyűlésének időpontja megváltozott! A közgyűlést február 15-én, vasárnap S órai kezdettel tartjuk a Baranyaházban (Pécs. József Attila u. 10). BESZÁMOLÓ A BARANYA MEGYEI TERMÉSZETBARÁT SZÖVETSÉG 2003. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL I. Szövetségünk működése Szövetségünk az év során közhasznú szervezetként működött. Az egyesületekben, szakosztályokban igazolt természetjárók száma 856 fő volt, ami az előző évekkel összevetve nagyjából átlagosnak tekinthető, bár a tavalyihoz képest kis csökkenést mutat. Ennek egyik oka. hogy néhány tagszervezet sajnos „elfelejtette" szövetségi tagságát érvényesíteni (de rendezvényeinken részt vettek). Továbbra is alacsony az iskolai szakosztályok száma. Szövetségünknek 2003-ban összesen 32 tagszervezete volt, ez is átlagosnak mondható. A szövetség működéséhez a tárgyi feltételek - az Apáca u. 2/1. sz. alatti helyiségekben -adottak voltak. Az ügyeleti nap ez évben is kedd volt, amikor is sokan keresték fel irodánkat. köztük egyre több „külsős" is, akik nem igazolt természetjárók, de érdeklődtek programjaink iránt. A működéshez és a programokhoz szükséges anyagiak egy részét ezúttal is pályázatok útján tudtuk előteremteni, ügy a szövetség maga, mint tagszervezeteink közül többen is sikeresen pályáztak a Wesselényi Miklós Sport Közalapítványnál, a Gyermek, Ifjúsági cs Sportminisztériumnál, valamint pécsi szervezeteink közül Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatánál. Működésünket támogatta a Baranya Megyei Önkormányzat és a Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetsége. Évi rendes közgyűlésünket 2003. február 8-án tartottuk, mely ezúttal egyben tisztújító közgyűlés is volt A szövetség elnöksége - a közgyűlési választás alapján a kővetkező öt évre: Baronek Jenő elnök. Strasser Péter elnökhelyettes, dr. Lakatosné Novotny Sarolta titkár. Börcsök György, dr. Novotny Iván, Rónoki Eszter, Tóth Klára elnökségi tagok. Póttag: Csuporl András. Az ellenőrző bizottság elnöke dr. Tihanyi László, tagjai Csábi Mária, Dalecker Ibolya, póttagja pedig Adorján Rita lett. A közgyűlésen részt vett vendégként Thúróczy Lajos, a Magyar Természetbarát Szövetség tiszteletbeli elnöke. Dománszky Zoltán és Kis Gáli János, a szomszéd megyék természetbarát szövetségeinek elnökei. BUkiné Törő Ágnes, a Fejér Megyei Természetbarát Szövetség elnöke, valamim a Mecseki Erdészeti Rt. cs a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság képviselői. A közgyűlés elfogadta a 2002. évi beszámolót és közhasznúsági jelentést, valamint a 2003. évi program- és költségtervet. A hivatalos rész után ezúttal is elismerések. kitüntetések következtek: „Arany Bakancs” díjban részesült Baumann József a hosz-szú éveken át végzett technikai munkákért, társvezetői tevékenységért, ill. Papp Kálmán, a Mecseki Erdészeti Rt. Árpádtetői Erdészetének igazgatója a sok éves együttműködésért, a természetjárás segítéséért, ami elsősorban az erdei létesítmények felújításában, újjáépítésének megszervezésében, finanszírozásában mutatkozott meg. Kitüntetést kapott dr. Gund rum Károly több évtizedes természetjáró munkájáért és az ellenőrző bizottság vezetőjeként végzett munkájáért, Adorján Rita és Schóber József az ifjúsági természetjárás területén végzett eredményes munkájáért. Elismerő plakettet vehetett át Tóth István Zsolt, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság kelet-mecseki természetvédelmi őre a természetbarát szövetséget segítő munkájáért, és Arató Csongor az épített mecseki turis-tapihenök felújításában végzett munkájáért. A turista átjelzések felújításában végzett munkáért elismerésben részesült a Dráva TSE, a Komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület, a Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub, valamint Strasscr Péter. A szövetség elnöksége az év során terv szerint ülésezett, megvitatva és előkészítve az aktuális feladatokat. A baranyai természetjárók munkáját a Magyar Természetbarát Szövetség elnöksége ez évben is elismerésben részesítette 2003-ban Dobogókőn, a Természetjárók Napján a „Természetjárás Fejlesztéséért Bronz Fokozat” kitüntetést vehette át Rónaky Gizella (Arany Horda TE), a „Dr. Terv Ödön Emlékérem” kitüntetést pedig Bota János (Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület) Gratulálunk a kitüntetetteknek, és további eredményes munkát kívánunk! Termcszetbarát kapcsolataink A Magyar Természetbarát Szövetséggel a kapcsolatunk az előző évekhez hasonlóan napi és rendszeres volt, elsősorban Rakaczky István főtitkárral, Pálmai Vencel és Kalmár László titkárokkal, és Bognár Mária gazdasági vezetővel. A Magyar Természetbarát Szövetség elnökségében Baronek Jenő, a Természetjáró Fiatalok Szövetsége elnökségében pedig Strasscr Péter személyében a baranyai természetbarátok képviselete közvetlenül is biztosított volt. Munkánkat az egyre erősödő regionális együttműködés jellemezte. A Dcl-dunántúli Regionális Természetbarát Szövetségbe (Baranya, Somogy és Tolna megye szövetségei) társult tagként felvételre került a Zala Megyei Természetbarát Szövetség is. Rendezvényeinken sokan jelentek meg a régióból, cs a munka összehangolása szervezettebbé vált. Szoros kapcsolatban álltunk és állunk a Mecsek Egyesülettel, mindennapi az együttműködésünk, elsősorban a turista létesítmények felújításában, karbantartásában, új létesítmények létrehozásában. Ennek a szoros együttműködésnek egyik oka, hogy a nagy múltú egyesület tagságának nagy része szövetségünk legaktívabb tagjaiból áll. Ebben az évben kiállítást rendeztünk az egyesület történetéről, Pécsett a Jókai téren felavattuk Reéb György - a „Tettve koronázatlan királya" emléktábláját, és a baranyai természetjárók túráiról, munkáiról adtunk számot az egyesület minden évben megjelenő évkönyvében. Rendszeresen megrendezésre kerültek az „Ötórai beszélgetések". Az év kiemelkedő eseménye volt a Vörös-hegyen, az egykori Cinke-tanya helyén emelt emlékkő avatása, melyet szövetségünk é> a Mecsek Egyesület közösen állított Baranyai Aurél, Csokonay Sándor. Millner Jenő és Millner Pál (a „Négy barát") emlékére. Egyéb kapcsolataink A Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztériummal kapcsolatunk szükség szerinti volt. elsősorban pályázataink {átfestés, kulcsosházak felújítása) támogatását segítettek, személy szerint Németh Imre és Bánhidi Attila. A Baranya Megyei Önkormányzat erkölcsileg és anyagilag is támogatta rendezvényeinket, szükség esetén mikrobusz! biztosított (pl. a Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Találkozóhoz). Személy szerint támogatta munkánkat dr. Kékes Ferenc elnök úr. Tasnádi Péter alelnök úr - aki részt vett rendezvényeinken is, pl. az írott-kon rendezett regionális találkozón -. Szóke Attila, a kabinetiroda vezetője. Stráhl Ferenc, a Gazdasági Ellátó Szervezel vezetője, Bötkös Lászlóné, a nyomda vezetője, A tol József gondnokságvezetö. A Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetsége biztosította működésünk alapfeltételeit pénzügyi, számviteli, adminisztratív munkát végzett számunkra, helyiséget biztosított működésűnkhöz. Köszönet Tátrai Bea gazdasági vezetőnek és Fenyvesiné Fehér Mónikának a jó együttműködésért, a munka segítéséért. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósággal rendszeres munkakapcsolatban álltunk. Minden kérésünk teljesítésében segítséget nyújtottak, és bevontak minden általuk szervezett, bennünket is érintő munkába, ill. folyamatosan tájékoztattak tevékenységükről Jó és segítő a kapcsolatunk személy szerint dr. 1 ványi Ildikó igazgatóval. Závodszky Szabolcs igazgatóhelyettessel, Nagy Gábor, Wagner László és Omacht Zoltán tájegységvezetökkel, Tóth István Zsolt. Dudás György és Gergely Tibor természetvédelmi örökkel, valamint dr. Nagy Gábor jogi és igazgatási osztályvezetővel, Fcnyösi László osztályvezetővel és Enycdi Gábor idegenforgalmi munkatárssal. Az igazgatóság más területeken dolgozó munkatársai is segítették munkánkat (túrák, találkozók programjaiban). Köszönjük a korrekt és jó együttműködést. A Mecseki Erdészeti Rt. vezetői és munkatársai elsősorban az erdei létesítmények kialakításával, ill. felújításával, cseréjével segítették munkánkat. Köszönjük a jó együttműködést Káidy József vezérigazgató és Papp Tivadar vezérigazgató-helyettes uraknak, Papp Kálmán, Szönyi János, Fekete Miklós és Sajgó Ferenc erdészeti igazgatóknak, Somogyi Zsolt és Ambrus Sándor kerület vezető erdészeknek. A Pécsi Városüzemelési és Vagyonkezelő Rt. egyre jobban segíti a természetjárást, elsősorban a mecseki parkerdő létesítményeinek felújításában, cseréjében, ill. újak építésében (pl a Balázs József pihenő és kilátó a Tcttyc fölött, a misinai tanösvény kialakítása). Külön említeni kell Nagy János csoportvezető és Lovasher István parkerdei erdész, valamint Marton József nevét. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, ill. annak Sport Bizottsága elsősorban pályázatok útján támogatta tagszervezeteinket, egyesületeinket. Köszönjük l lerke Szabolcs és Papp Dezső támogató együttműködését! A Környezetünkért Alapítvánnyal. ill. annak vezetőjével. Gerentsér Gáborral 2003-ban is együttműködtünk. Ez évben is támogatta munkánkat a Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások központja rendezvényeink propagálásával, a Palatábla c. kiadványban a megye valamennyi iskolájához eljuthattak a diákok számára rendezett programok kiírásai. Köszönetét mondunk Kucsanda Ibolya igazgatónak és Koszta Zsuzsának. A Cartographia Kft. az év során megjelentette a Mecsek Turistaatlaszt, mely a Villányi-hegységet is tartalmazza, valamint két új kiadású Mecsek turistatérképet. Az ezekhez szükséges korrekciókat, észrevételeket rendre eljuttattuk, kapcsolatunk folyamatos volt Berki Zoltánnal és Nagy Jánossal. Ennek köszönhetően egyre pontosabb. ..naprakész" térképek állnak a turisták rendelkezésére a baranyai tájakról. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Baranya Megyei Csoportja, ill. annak vezetője, Bank László meghívtak bennünket rendezvényeikre, kérték az együttműködést. A Turizmus Rt. rendezvényeinket, pályázatainkat támogatta Hegyi Zsuzsanna igazgató révén. Abaligct és Orfü községek önkormányzatai találkozók, versenyek szervezésében segítették munkánkat. és reszt is vettek rendezvényeinken. Köszönjük a támogatást Baritz István aba ligeti és Filziné Kajdy Zita orfiii polgármestereknek. A barlangkutatók (Glöcklcr Gábor. Rótha Antal, Gál György) segítették a nyílt barlangtúra megrendezését. Ezúton is köszönetét mondunk valamennyi együttműködő, támogató partnerünknek. Sajtó és propaganda tevékenység Szövetségünk internetes honlapjának köszönhetőén egyre többen értesülnek rendezvényeinkről ezen az úton. Az írott sajtó, a rádió és a televízió is tudósított programjainkról, elsősorban a Dunántúli Napló (Pauska Zsolt főszerkesztő, dr. Griinvvald Géza főszerkesztő-helyettes, Mészáros Attila, Szűcs Zsolt, l.aufer László rovatvezetők), mely rendszeresen beszámolt rendezvényeinkről, természetjáró eseményekről, nemegyszer fényképes tudósításban (sajnos a nyílt túrák nem mindig jelentek meg, pedig időben leadtuk a hírekbe); a Pécsi Rádió (Kis Tünde); a Pécs TV (Szíjártó Ildikó, Mokos Tibor, Póka Zoltán, Marton Ferenc. Nyilas László), és a Remény Rádió (Füzes János). A Déli Extra újság átalakulásával megszűnt a nyílt túrák közzététele, ezt sajnálattal vettük észre. A Mecsek Híradó az é'. során a szokásos formában és gyakorisággal jelent meg, kiegészülve egy júniusi - a Del dunántúli Regionális Természetbarát Találkozó alkalmából megjelent kiilönszámmal A híradó l"0-es példányszáma néhány alkalommal kevésnek bizonyult. Sokszor visznek belőle a szakosztályok képviselői mellett keddenként a szövetségbe be-betérö érdeklődök is. A népszerű „Baranyai természetjárók arcképcsarnoka" sorozatból (Plaszaucr István rajzaival) februárban jelenlek meg utoljára rajzok, de folytatását tervezzük. 2003-ban is sokan írtak cikkeket, beszámolókat; a szerzők névsorát szokás szerint ismét közreadjuk: Arató Csongor, Balatonyi László, Baronek Jenő, Baumann József, Bcnczes Gábor, Börcsök György, Búzás Endre, Csiszár Gyula, Erdösi Magdolna, Farkas Katalin, Fekete Bárány Természetjáró Egyesület. Geisz Ferenc, Georgiadcs Gábor, Havasi Ildikó, Jancsi Attila, Keményfi Balázs. Kis Olga. dr. Kor.cz Eszter. Kovács Árpád, Kovács János, dr. I.akatosné Novotny Sarolta, dr. Montskó Péter. Nagy Gábor, Nidermayer Andrea, Pál Ferenc, Pál Krisztina. Pálinkás István. Plaszaucr István, Rónaky Gizella, Strasser Péter, dr. Tóth Aladár. Tóth Klára. Köszönjük valamennyiük írását! 2. Részletesen az egyes területekről Versenyek A 2003. évi rendezvénynaptárban meghirdetett valamennyi tájékozódási túraversenyt megrendeztük, közülük ;i Tubes Kupát a Del dunántúli Regionális Természetbarát Találkozó keretében, 40 csapot részvételével. A legtöbben a Tavaszi Kupán voltak (135 csapat 414 versenyzővel), az ősszel megrendezett Csellengő Kupán (55 csapat) és az cISant Őszi Kupán (23 csapat) szerényebb részvétel mutatkozott, igaz, az előbbinél a Mecsek Rallye, az utóbbinál pedig a rossz időjárás is közrejátszott. Újdonság volt. hogy a tájékozódási túraversenyeken a „C” kategóriát kettébontva rendezték. így külön versenyzési lehetőséget kaptak az általános iskolások, Ez a gyakorlat jónak ígérkezett. A tájékozódási túra versenyck megrendezésében közreműködtek: Baronek Jenő. ilj. Barettek Jenő, Bárdos 1 ibor. Benczes Dani. Benczes Gábor. Benczes Gáborné. Bőrösök Réka, Csábi Mária, Csurka Szabolcs, Gcisz ferenc, Horváth Andrea, .üllek Kata, Mazács Zoltán. Márton Zoltán. Németh Katalin. Rácz Róbert. Rónoki Eszter. Simonka Zsanett. Szabó Dávid, Szilágyi Gábor. Varga Anikó, Varga István. Köszönjük valamennyik munkáját! A Mindszentgodisai Általános Iskola természetjárói - Schóber József vezetésével - ez évben is megrendezték a „Zsclic csücskében'’ természetjáró akadályversenyt. Nagy sikere volt a Pécs Városi Természetbarát Szövetség által meghirdetett „A mi Mecsekünk" több fordulós vetélkedőnek, melyen 28 iskola 96 csapata indult általános- és középiskolás kategóriában. A verseny 2003 áprilisában zárult a Pécsi Parkerdőben megrendezett túrával. Novemberben a hagyományos Pécs Városismereti Versenyen 59 csapat vett részt. A verseny témája ez évben Pécs történelmi belvárosának déli része volt. A versenyekről a résztvevők általában elismerőleg nyilatkoztak. A sikeres pályázatoknak és a támogatóknak köszönhetően valamennyi versenyen megfelelő díjazást tudtunk biztosítani. Találkozók A 2003. év kiemelt rendezvénye volt a június 27-29-e között Abaligeten megrendezett Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Találkozó, melyen közel 250-en vettek részt. A szervezők változatos programot biztosítottak: gyalogos- és kerékpártúrák, tájékozódási túraverseny, tájfutás és pontvadászat, víziturisztikai bemutató, barlangnézö túra. autóbuszos és hajós kirándulások a Duna-Dráva Nemzeti Park területén, teljesítménytúra, műveltségi vetélkedő, kulturális programok, tábortűz, tűzijáték, vadvízi bemutató, templomi hangverseny és ökumenikus istentisztelet - ez mind belefért a három nap programjába. A találkozóról elismerően szóltak a résztvevők. Georgiades Gábor pedig hosszabb cikkben írta le élményeit a Természetbarát Híradóban (melyet a Mecsek Híradó szeptemberi számában is olvashattunk). Köszönet valamennyi szervezőnek és rendezőnek a sikeres találkozóért. mely ismét öregbítette a baranyai természetjárás jó hírnevét. Köszönetképpen álljon itt a rendezők, szer\ezök névsora: Baronek Jenő, Benczes Gábor. Bélavári Zsolt, Borosok György, Csiszár Gyula, Daléckor Ibolya. Fodor Péter, Geisz Ferenc. Gida Tibor táborvezetö és a Dráva TSl£ tagjai. Kondi Gyula, Karch Kálmán. Kovács Szabó János, dr. Lakatosné Novotny Sarolta, dr. Montskó Péter. Nagy Ferenc, dr. Novotny Iván, őri Zsuzsanna. Pál Krisztina és az. AVON-osok, Plaszaucr István. Rácz Róbert, Rónaky Gizella, Rónoki Eszter, Szilágyi Gábor, Tárnái Tamás, Tátrai Bea. Tóth Klára. A találkozó megrendezését támogatták: Abaligeti Polgármesteri Hivatal, Baranya Megyei Közigazgatási Hivatal. Maranya Megyei Önkormányzat Alclnöke, Baranya Megyei Kulturális és Idegen-forgalmi Központ. Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetsége, Barta Kereskedőház, Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, Mecseki Erdészeti Rt., Neptun Tours, Najád Vízisport és Természetbarát Egyesület, Pannon Power Rt., Pécs Megyei Jogú Város Alpolgármestere. Turizmus Rt. Dél-dunántúli Regionális Marketing Igazgatóság, Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány, Pécsi Metró Áruház. Nyáron a Természetjáró Gyerekek Országos Találkozóján melyet Szegeden rendeztek meg a baranyai természetjárókat a Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület (Bota János vezetésével) és a komlói Kenderföldi Természetjárók (Strasser Péter vezetésével) képviselték. A komlói gyerekek az összesített versenyben az 5. helyezést érték el. Gyalogtúrázók Országos Találkozóján, melyei 2003-ban Nyíregyházán rendeztek meg. a baranyai természetjárókat Őri Zsuzsanna. Tasnádi János, Molnár Árpádné. Mezei Anikó. Csapó Júlia és Németh Ferenc képviselték. Nyílt túrák Mint minden évben, most is nagy gondot fordítottunk a nyílt túra program elkészítésére és a túrák megrendezésére. Az 52 tervezett túrából csupán egy maradt el. A legsikeresebb 2003-ban is a dr. Novotny Iván vezette Skóciai Szent Margit cmléktúra volt, melyen 114-en veitek részt Ezen kívül is voltak nagyobb létszámú gyaloglások. A résztvevők száma általában nagymértékben függött az. időjárástól és a túra útvonalától. Tovább folytatódtak Göbölös István kicsit távolabbi környékeket (Hegyhát, Zselic) bemutató túrái, ezeken általában azonos résztvevők voltak. Elkezdtük a Üél-Zsclic Turistája túramozgalom érdekes helyeit felkereső túrák sorozatát. Volt néhány túra a Villányi-hegységben is, mert - örömünkre - a siklósi Tenkes Természetjáró Egyesület tagjai 2003-ban is vállaltak túravezetést. Sikeres volt Baranyai Rudolf „bor-túrája”, sokan voltak Minár Jolánnal a barcsi ősborókásban. Januárban emléktúrát rendeztünk Baranyai Aurél tiszteletére és emlékezetére, ezt a következő években is megismételjük. A nyílt túrákon az átlagos résztvevöszám 27 fö volt. Ez évben is csatlakoztak újak a túrákhoz, akik nyílt túráinkon kedveltek meg a természetjárást. Köszönjük a felkészülést, a túravezetést és a felelősség vállalását a kővetkező túravezetöknek: Andrasek Csaba, Barkuti Károly, Baranyai Rudolf, Raronek Jenő. Baumann József. Beczc László, Bölcsök György, Búzás Endre, Csábi Mária, Csiszár Gyula, Daleckcr Ibolya, Göbölös István, dr. Gundrum Károly, Husvélh Ilona, Jakab Fcrencné, Jurányi Lászlóné. Kalangya Attila, Kaszás Károlyné. Kondi Gyula. Kondi Gyulánc. Kovács János, Marton József, Márton Zol tán, Minár Jolán, Müller Norbert, dr. Novotny Iván, Őri Zsuzsanna, Pál Krisztina, Raub Bálintnc, Szabóné König Éva, Strasser Péter, Tóth Klára. Tollas Tibor, Török Gyuláné, Varga István. Túra vezetők Klubja Az év során a klub vezetésében változás volt Rónoki Esztertől Pál Krisztina vette át a szervezést nagy lendülettel, azóta isinél rendszeresek az előadások. A résztvevők száma nagyban függ a témáktól és az előadók személyétől. A Mecsek Híradóban egy ideig elmaradt a tájékoztatás a klub programjáról, de már ezen a téren is javulás mutatkozik. Teljesítménytúrák A baranyai „teljesítménytúra-kínálat” 2003-ban is igen gazdag volt. Tagszervezeteink 11 teljesítménytúrát rendeztek: „Téli Mecsek 30” (Pécsi Iíjúsági Természetjáró Egyesület); „PITE 30” (Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület); „Tenkes 30, 15” (Dráva TSE); „Mecsek 50, 30, 15” (BMTSZ); „Mecsek lí)00, 1800” (Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület); „Baranya-Tolna 30, 60” (Komlói I létdomb TE); „Zengő-Misina 2x50” (PITE Vándorsport Szakosztály); „2x100 km Baranyában” kerékpáros teljesítménytúra (Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub); „Mecsek Maraton, Félmaraton” (Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület); „Papi pipa 30” (Dél-Zselic TK); „Szent Imre 20, 10” (Szent Imre DSK. Siklós). A teljesítménytúrákon több ezren vettek részt. A teljesítménytúrákat ez évben is színesítették más szervezetek által a Mecsekben rendezett túrák („Kovács Béla teljesítménytúra”, „Szuadó 40. 17”, „Esti Mecsek, Mecsek Éjszakai”, „Éger-völgy 40”). Ezeket, valamint a régiós együttműködés keretében - a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség Kcleti-Mccsekhez kapcsolódó teljesítménytúráit a Mecsek Híradóban is ismertettük. 2004-ben szívesen íoegtennénk ezt a Somogy és Zala megyei programokkal is. A teljesítménytúrázás megyénkben - csakúgy, mint országosan továbbra is az egyik legnépszerűbb, sok embert megmozgató formája a természetjárásnak. Baranyai sikerről is beszámolhattunk e „műfajban": 2003-ban a PITE csapata (Bota János, Eisenberg Péter, Hammer Emil. Kalangya Attila, Matécz Péter, Varga Endre) a Teljesítménytúrázók Országos Csapatbajnokságán aranyérmet szerzett. Bota János felnőtt I., Hammer Emil II., Eisenberg Péter pedig ifjúsági III. helyezett lett. Ezúton is ismét gratulálunk! .lelvényszerzö tú ramozgalmak A jelvényszerző túramozgalmak iránt megnőtt az érdeklődés. Az internetnek köszönhetően sok olyan turista vett részt a mozgalmakban, aki nem baranyai; az összesítésből kiderül, hogy nagyobb a nem baranyai teljesítők száma. Összesen 53 jelvényt adtunk ki az év során, legtöbben (23-an) a Baranyai Várak túramozgalom útvonalátjárták végig. Bár az. összes teljesítés még most sem mondható soknak, mégis: az előző évhez képest köze! duplájára növekedett a túramozgalmak teljesítőinek száma. Többen kértek szövetségi fogadónapokon igazolófüzeteket, és sokan kertek levélben is. Továbbra is legnagyobb az érdeklődés a két hosszú távú túramozgalom, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kék Túra, és a Siófokig meghosszabbított Dél-dunántúli Piros Túra iránt. Kék túra füzetet 45-cn, piros túra füzetet 18-an vásároltak, sokkal többen, mint az. előző évben. A bélyegzőhelyeken befejeződött a táblák kihelyezése, Fehér-kút és Maré vára kivételével még a helyükön vannak. Fehér-kútra azóta újabb táblát erősítettünk fel, de azt is elvitték a dobozzal együtt. Jelenleg egy műanyag doboz, van az ablak rácsára erősítve, abban vannak a lenyomatok. A kék túra útvonalán Fehér-kút kivételével, a Piros Túra útvonalán Máré-vár kivételével megoldotta bélyegzési lehetőség, folyamatosan történt a lenyomatok kihelyezése. A Mecseki Barangolások Háztól Házig mozgalomnál még vannak hiányosságok. Időközben még tulajdonos váltások és felújítások is történtek. 9 db új, a házat ábrázoló bélyegzőt készíttettünk cl a régi lenyomatokról készült fénymásolatok alapján. Azoknak a házaknak a bélyegzői, amelyeknek nem volt ilyen, Plaszauer István rajzai alapján fognak elkészülni A lenyomatok elhelyezésére szolgáló dobozok készítése folyamatban van. Köszönet illeti a Gubacsos-kulcsoház kezelőit: felújították a régi dobozt, és ígéretet tettek a lenyomatok folyamatos pótlására. Örülnénk, ha a többiek is követnék példájukat. Kern lenne teljes a beszámoló, ha nem említenénk meg, hogy Püspökszentlászlón, Kardos úton. a Vörös-fenyő kulcsosháznál, és a Del-Zselicben a terccsenyi Zrínyi kulcsosháznál mindig van bélyegző, soha nem érkezeti panasz, az ellenőrzések is ezt igazolják. Nekik is köszönjük. valamint Futó Lászlónak, aki a Patacsi-mezön elhelyezett kéktúra bélyegzőlenyomatokat pótolja folyamatosan És végül köszönjük Rónaky Gizellának a túramozgalmak gondozásával kapcsolatos odaadó munkáját. (Az egyes túramozgalmak teljesítéséről az összesítést a Mecsek Híradó februári számában közöljük). Szövetségünk tervezi egy tüzet megjelentetését, melyben az összes baranyai jelvényszerző túramozgalom leírása és igazolófüzete együttesen megtalálható. A kiadvány várhatóan 2004 februárjában fog megjelenni A túramozgalmaknál kell megemlíteni a 2003 októberében „A mi Mecsekünk” névvel indított, egyszeri megrendezést) túramozgalmat, mely a tavalyi, ugyanilyen nevű nagysikerű vetélkedő „gyakorlati” folytatása. A túramozgalom 2004 novemberéig teljesíthető, és a vetélkedőben elméletben feldolgozott anyaghoz kapcsolódóan a Mecsek legszebb, ill. néhány különleges látnivalóját kell felkeresni. A felkeresett pontok számától függően bronz, ezüst, ill. arany fokozatot tanúsító oklevél jár a teljesítőknek a túramozgalom jelvénye mellé. A túramozgalomra közel 300-an neveztek. Tú rávezető-képzés A túravezetök képzését Börcsök György irányította. Január utolsó keddjén indult a bronz jelvényes túravezetöképző tanfolyam. A csoport nagy része a Leöwey Klára Gimnázium tanulója volt. így vegyesen voltak ifjúsági és bronzjelvényes hallgatók. Az elején 20 tő jelentkezett, de a tanfolyam végére csak 10 lő maradt, akik közül csak hárman tettek sikeres vizsgát. Sajnos egyre kevesebben vannak azok, akik a nyárra tervezett túravezetöképző táborba jelentkeznek. így ebben az évben ezt a programot nem rendeztük meg. Az ezüst jelvényes túravezetöi tanfolyamul a regionális együttműködés jegyében -2003-ban a Somogy Megyei Természetbarát Szövetség szervezte, és a Tolna megyei természetbarátok segítségével, Dománszky Zoltán közreműködésével bonyolították le. A képzés levelczös formában történt, közös gyakorlattal, a vizsga Bányán volt. A tanfolyamon a baranyai természetjárók közül Milller Norbert (Komlói Hétdomb TE) vett részt. Aktív túravezetöink közül 2003-ban Gida Tibor nyerte el az „arany jelvényes túravezető” címet, melyet Budapesten adtak át részére novemberben, a Magyar Természetbarát Szövetség Aranyjelvényes Túra vezetők Klubjának összejövetelén. Technikai munkák, fejlesztések Mecsek: 2002-ben nagyszabású útjelzés-felújitási munkák fejeződtek be, melyek során 220 km újonnan festett útjelzés készüit cl. így 2003-ban csak kisebb útjelzös-felújítások, javítások történtek: a Nyugaii-Mecsekbcn Éger-völgy-Mohosi-kis-kút között a zöld sáv, Éger-vőlgy-Patacsi mező között a kék +. Vörös-hegyen a zöld A jelzés került felújításra. Új - kék „rom" - útjelzés készült a Vörös-hegyen a 2003 szeptemberében felállított Cinke-tanya emlékkőhöz A Keleti-Mecsekben Kisvaszar és Alsómocsolád között új turistaút létesült zöld + jelzéssel {7 km). Felújították a Vörösfenyő kulcsosház-Dóra irtás között a sárga •. Jánosipusz'.a Máré var között a sárga +, Takanyó-Zengő között a kék A jelzéseket. valamint Komló körül a piros + jelzést. A Komlói Hétdomb TE - pályázaton nyert pénzből 21 db útjelző táblát készíttetett és helyezett ki a Keleti-Mecsekben. Az útjelzés* festési munkákat Király László és Strasser Péter vezetésével végezték a Komlói Hétdomb TE és a Dél-Zseüc TK tagjai A kulcsosházaknál a kővetkező, az év során elvégzett munkákról kaptunk hirt: a Koszonya-tctői házban külső-belső festés és mázolás történt, a Betyártanyánál betonjárda készült el. A Gubacsos kulcsosháznál elkezdték a vizesblokk kialakítását: megépült a vízvezeték és egy 10 m'-cs víztartály. A püspökszentlászlói Bazsarózsa kulcsosházban belső festés volt. Kehér-kúton felújították a kulcsosház előtti támfalat és a lépcsőzetes teraszt, a házban az emeletes ágyakat, ili. belső festési-mázolást végeztek. A Kardos úti kulcsosháznak a PTTH Szivárvány Hétpróbás Szakosztályában Lázár Tamás személyében új kezelője lett (Kevy Albert elköltözése miatt). A házban a melléképületeket (raktár, WC-k) az év során felgyújtották. így a ház hosszú ideig nem üzemelt. A felújítás megkezdődött. A házat kezelő szakosztály pályázatot nyújtott be vezetékes víz bevezetésére. A Vándorsport kulcsosháznál Baranyai Rudolf munkájával új asztalok, padok készültek. A Vörösfen) ö kulcsosháznál teljes tetőfelújítást végeztek. Szövetségünk október 19-én a püspökszentlászlói Bazsarózsa kulcsosházban rendezte meg a kulcsosházkezelök tanácskozását, a vendéglátó a Pécsi Vörös Meteor TE volt. A ház-kezelők egyöntetűen a vendéglétszámnak, a csoportok számának csökkenéséről számoltak be. Forrásfelújítások: Baumann József és Tasnádi József segítőikkel - a természetjárók örömére - 2003-ban is több forrást újítottak fel a Mecsekben. így a Gégcn-kutat. a Darázskutat, a Peri-forrást, a Büdös-kutat. a Barátság-forrást, a Melegmányi-íorrási. az Anyák kútját és a Mariska-forrást. és a Sikonda melletti Bányász-forrást, ahol a forrás körül padokat. asztalt helyeztek cl Rácz János munkájával A Büdös-kúlnál új asztalokat, padokat helyeztek ki. melyeket Baranyai Rudolf készített, ill. állított össze. A forrásíelújításokat támogatta az Árpádtetöi Erdészet és a Mecsek Ettveslilet. Köszönjük valamennyiük munkáját. Egyéb: a pécsi parkerdőben több pihenőt újított fel a PVV Rt. Baumann József munkájával új kereszt került Lapisra. az évekkel ezelőtt ledőlt fakereszt helyére. A Barátságforrásnál, a Kölyuknál és a szentkúti völgyben új fahidak készültek el. A Vörös-hegyen az egykori Cinke-tanya helyén emlékkövet avattunk, és pihenő létesült. A szeptember 26-én megtartott avatáson igen sokan gyűltek össze. A Bánfa utcai iskolások adtak szép műsort, és Tóth Klára emlékezett meg a négy barátról. Az emlékkövet Ruppert János művész faragta, s létrehozásában részt v ett Sorr.osi László, a Pannon Power Holding vezérigazgatója, Halmos Gábor igazgatási osztályvezető. Balázs László, a Kőszén Kft. bányavezetö főmérnöke, Rábay Ottó. a Pannon Power Holding felelős műszaki vezetője. Pupp Kálmán árpádtetöi erdészeti igazgató. Kovács István körletvezetö erdész, és Gulyás János traktoros Az emlékkőhöz a kék sáv jelzésű útról leágazó kék ..rom” jelzésű új turistaút vezet. Villányi-hegység, Ormánság: a terület turisztikai gondozását a Dráva TSE végzi. Az. egyesület április I0 cn konferenciát rendezett „Az Ormánság turisztikai fejlesztése egy természetbarát egyesület tükrében-' címmel a majláthpusztai kulcsosházban, melyre meghívták a térség civil szervezeteit, az Ormánságfejlesztö Társulás, a Határőrség, a Vízügyi Igazgatóság és a Duna Dráva Nemzeti Park Igazgatóság képviselőit. A konferencia témái voltak: az. Ormánság túristaútjai. térképek (Gida Tibor, Jancsi Attila), a Duna-Dráva Nemzeti Park védett Dráva melletti területei (Wágncr László), Három Folyó Kerékpárút (dr. Novotny Iván). Az egyesület a nyár folyamán folytatta a Dráva-menti kék-túra útvonal feltáró bejárását Majláthpusztától Zalátáig, valamim egy új átjelzés előkészítését Diósviszló és Hegyszentmárton között Túronynál elkészült egy új sárga + jelzés, mely a Tenkes-hegy oldalában a sárga sáv jelzésre csatlakozik. A majláthpusztai kulcsosháznál kisebb karbantartó munkák folytak csak. a ház fejlesztésére benyújtott pályázat elutasítása miatt. Az. „Ökoturizmus az. Ormánsági kistérségben'- c. konferencián Gida ! ibor. az egy esület vezetője tartott előadást a térség jelenlegi és tervezett gyalogos turista útjairól. Dcl-Zsciic: a Dél Xsclic TK felújította a Bükkösd Ibafn-Almáskeresztúr útvonal turistajelzéseit. A Szigetvári Erdészet kérésére az egyesület tagjai felfestették egy 6.2 km hosszú tanösvény, az ..Kziisthárs tanösveny” jelzéseit. A tanösvény Mozsgólól az Almáskeresz-túr fölött található László-forrásig vezet. A terccscnyi Zrínyi kulcsosházban belső lambéria-burkolat készült az előtérben és a szobákban, valamint belső testes volt, és cgv új tüzrakót építettek. Baumann József elkészített egy új forrásfoglalást a Kisibafa alatti völgyben Kerékpáros szakág A kerékpáros túrázás, természetjárás sajnos Magyarországon még mindig ne in áll a népszerűség azon fokán, ami megilletné a nyújtott egészségmegőrző hatás és élmények alap ián. Szövetségünk bér. a szakág gerincét képviselő Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub ezért túráin szívesen Iái minden új érdeklődőt, azokat is. akik csak túrázni akarnak velük, s nem akarnak a klub tagjai lenni. Jó hír. hogy a helyi művelődési ház szakköreként 2003-an Pécsváradon is létrejött egy kerékpárral túrázó kis csapat. A komlói kerékpárosok aktivitása is nőtt: Iván Attila vezetésével népes delegációjuk vett részt a Pécsváradi Találkozón, és szeptember 6-án meg rendezték első nyilvános teljesítménytúrájukat „2x50 km Baranyában" címmel. Túrák: a pécsi klub élele .1 kcrckpártúrázás szempontjából a szokásos mederben folyt, ám programokban igen gazdag volt A március 21-i szezonnyitó előadóest után 22-én rendezték az első túrát, amit október elejéig további 15 egynapos túra követett. Augusztus végén jól sikerült háromnapos bakonyi túrát bonyolítottak le. Az év csúcspontja a kárpátaljai túra a Vereckei-hágóval, valamint a délvidéki cs a 1-dunai túra voltak. Kisebb csapat a Bad Radkersburg-i Stadlíest-en is rés/.l vett Ausztriában, ami a Mura-menti kcrékp.btúrázók hagyományos találkozója. A klub benevezett a „Kerékpározz a Kiskegyeddel” mozgalomba, s ennek keretében május 3-án 25 résztvevővel Kán környékén túráztak. Ezen a tarán vajdaság: vendégek is voltak. A már több mim tíz eve folyamatosan megrendezett „Péntek esti tekertg)és"-ekre április 25-c és szept 19-e között 21-szer ölt össze a csapat a 48-as téren. A klub tagjai Pécs határában fogadták a székesfehérvári Álba Regia országkerülö bringástul. valamint Pécs'aradig mentek az idén másodszor megrendezett „/soli’.ay \ ilmos emléktúra'' résztvevői elé. s kísérték őket Pécsig, ahol részt vettek velük a Zsolnay-szobor megkoszorúzásán. P'ogadtak egy magányos kerekest is, aki testvérvárosunkból, bellbach ból tekert el hozzánk Pécsre. Végigvezették a Mura és a Dráva mellett a németországi Frammersbachból Mecseknádasdra tartó kerékpáros csapatot. Az őszi-téli szezonban gyalogtúrákat szerveztek. Ezek között a legjelentősebb a U. alkalommal nyílt túraként megrendezett „Skóciai Szent Margit Emléktúra". melynek 114 résztvevője v olt. Egyéb rendezvények: a klub evente ismétlődő rendezvényeit idén is megtartották. így a „2x100 km Baranyában" c teljesítménytúrát, illetve a péesváradi találkozót, melynek résztvevőit Apátvarasd község lakói pazar vendéglátásban részesítették. A ..SULIBA? BRINGÁVAL!" akció idén is több száz iskolást mozgatott meg (a verseny győztese ismét az Illyés Gy. Általános Iskola lett Kosaras Judit tanárnő vezetésével), s a nagyon rossz sajtóhiradás ellenére jelentős csapat jött össze az autómentes napi felvonulásra. Arató Csongor szervezésében „kerékpáros véradás" akció is volt szeptember 26-án. Munkatúrák: jelentős mértékben haladt a Mecseken a kerékpáros túrázásra kijelölt utak jel festése. A GYISM-ncI nyertes pályázati pénz megérkezése után tájékoztató táblák is készülnek. Igen sok munkát fektettek a klub tagjai a Gubacsos kulcsosház korszerűsítésébe. A vízgyűjtő ciszterna, a csővezetékek és a fürdőhelyiség berendezése elkészült Az önkéntes munkások közül Kemény fi Balázst. Eperjesi Józsefet. Gál Pétert kell név szerint is megemlítem. A „Tájsebészet" környezetvédelmi mozgalom keretében rendszeresen és tolyamatosan dokumentálták a túrák során meglátott illegális szemétlerakó helyeket. A dokumentáláshoz GPS helymeghatározó műszert és digitális fényképezőgépet szereztek be. A munka dandárját Arató Csongor é> Lévai Gábor végezte. Nem közvetlenül, fizikálisán, de mégis bizonyos részben a klub munkája van a pécsi „Déli kerékpárút" elkészültében. A Kertvároson átvezető szakasz autómentes napi felavatásával a Domus áruháztól a Malomvölgyi-tóig kerékpárúton, ill. kerékpározásra kijelölt utcákon juthatnak el a bringások. Az év elején „DÉL-DUNÁNTÚLI KERÉKPÁRTÚRÁK" címen a régiót bemutató kerékpáros útikönyv jelent meg. A könyv szakmai anyagát dr. Novotny Iván készítette, a benne szereplő 24 túraútvonalat Eperjesi József járta le a klub más lelkes tagjaival. A klub kiadásában rövidcser. megjelenik Pécs város kerékpáros térképe, amit idegenforgalmi kiadványként elsősorban a más vidékekről városunkba látogató kerékpáros turistáknak szánnak. Év végére készült el egyes klubtagok munkájából a Három Folyó Kerékpáros Túraútvonal dél-dunántúli régióba eső szakaszának jelző és tájékoztató táblázási terve, egy nagyobb volumenű, az Ormánság fejlesztését célzó pályázat részeként. Bízunk a megvalósulásban. Pécs Város Önkormányzata november végén megemlékezett a város tömegsportjának szervezésében aktívan munkálkodókról. A tiszteletükre adott vacsorán dr. Novotny Iván és Eperjesi József emlékplakettet kapott. Természetjáró minősítések 2003-ban 90-en értek el különböző fokozatú minősítést szövetségünk tagjai közül. Ebből 38-an bronz. 35-en ezüst fokozatot. Arany fokozatú minősítést értek cl: Miklovits György, Rácz Jár.osnc (Komli Ilétdomb TE), Raub Bálintné (PTTE Nyugdíjas Szakosztály), Frank Ferenc, Jandó Csaba, Pusztai Csaba, Sípos Zoltán, Vilmányi Tibor (Pécsi Postás SE), Molnár Ildikó, Kónya Tamás (PTTE Vándorsport Szakosztály), Kalangya Attila, Friedszám Józsefné, Török Lajos, Török Lajosné, Németh Tamara (MATÁV Pécsi SE), „Érdemes természetjáró” minősítést ért el: Eperjesi József (Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub). „Kiváló természetjáró” minősítést ért cl: dr. Novotny Iván (Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub). A minősítések részletes összesítését a Mecsek Híradó februári számában közöljük. Valamennyi minősítést elén sporttársunknak ezúton is gratulálunk! Végezetül köszönetét mondunk mindazoknak, akik 2003-ban munkájukkal, támogatásukkal hozzájárultak szövetségünk eredményes működéséhez. Pécs, 2003. december 31. Összeállította a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség Elnöksége IN MEMÓRIÁM Sánta Lászlóné (1936-2003) Sánta Lászlóné, Teriké a Pécsi Testnevelési és Természetbarát Egyesület Vándorsport Szakosztál) t ú rávezető je volt. 1992-ben lett tagja a természetjárók nagy családjának, és lépett be szakosztályunk tagjainak sorába. Kivette részét a közösségi munkából, barátokra lelt a természetet szerető emberek között. 1997-ben megszerezte a bronzjelvényes túravezetöi minősítést. Ettől kezdve rendszeresen vezetett ö is túrázó csoportokat és ismertette meg velük egy-egy táj sokak számára rejtett szépségeit. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség nyílt túráinak vezetői között is gyakran találkozhattunk nevével. Szerettünk vele lenni. Közvetlen volt és barátságos; segítő természete, jóindulata kiegyensúlyozottságot, erőt sugárzott. Mindig szeretettel beszélt unokáiról, kiknek igyekezeti továbbadni a természet szereidét. Utóbbi időben kevesebbet találkoztunk. Viaskodott a kórral, mely most mindörökre elragadta tőlünk. T ériké, búcsúzunk tőled; emlékedet szivünkben őrizzük tovább! Kondi G\ula Fodor-gyöptől a Dombay-tóig Kis csapatunk, a Felhőtlenek 2003. november végén - kissé borult időben - távolsági autóbusszal az apátvarasdi elágazóig utazott. A buszról leszállva erdei műúton haladtunk, s kereszteztük a régi ó-os utat; közben gyönyörködtünk a fák barna színében. Érintettük az útközben lévő és szépen rendbetett vadászlakot, ahol tízórainkat is elfogyasztottuk. A nyugat leié tartó és szinte nyílegyenes út mellett szép számmal található szelídgesztenycfa. Az útra és az árokba esett gesztenyékből szedegettünk is. A müút észak felé, a Réka-völgybc vette útját, mi pedig jelzetten úton kerestük fel a Legénysírt. Évekkel ezelőtt még sírhalom borította a fiatal katona nyugvóhelyét, ma már egy kökercszt jelzi emlékét. Erdei virágot tettünk a kereszt mellé. Jelzett úton folytattuk utunkat tovább délre, és megpihentünk egy tisztáson épült va-dászháznál. Egy akácos mellett elhaladva észleltük, hogy igen szépen zöldell a fü, és benne sok-sok özlábgomba látszik még „dm balom verő" állapotban. Bizony szedtünk szép számmal belőlük, majd folytattuk utunkat a zengövárkonyi gesztenyés irányába. Utunk során még sikerült gesztenyét is böngészni. Zcngövárkonyban igen sok látnivaló van. Mi előszóra Tojásmúzeumot látogattuk meg. majd megcsodáltuk a Szalmamúzeumot is. Mindkét múzeumot látni kell, a kiállított tárgyak szépségét leírni szinte nem lehet. Bejártuk Zengövárkony utcáit; szép, takaros porták vannak ebben a régi múlttal rendelkező igazi magyar faluban. Jelzetten úton értük el a nagy természetjáró, Rockenbauer Pál sírját, ahol szinten virággal tisztelegtünk. Már 15 éve nyugszik az emlékének emelt vörös kö alatt. Kígyós Sándor műtermét is megnéztük, amely ma már elhagyatott állapotban van. pedig valamikor igen pezsgő élet lehetett e helyen. Pécsvárad északi felen áthaladva már ki is sütött a Nap. Érintettük a templomokat, majd a Dombos-tó irányába vettük utunkat. Először nyugatra, majd déli irányba haladtunk. Nem is gondolná az ember, hogy milyen gyönyörű a két oldalt dombon épült íidíilö-házak között csordogáló patak völgye. Minden olyan zöld volt a víz környékén, mintha tavasz lenne. A Dombay-tóhoz leérve a látvány szürkévé változott. Megtekintettük a Dombay János* emlékművet, és észak felé visszanézve megcsodáltuk a barnába öltözött Zengőt. Meg voltunk elégedve a látottakkal, és magunkkal is a megtett út hossza alapján. Meg is jutalmaztuk magunkat a régi 6-os út mellett található Tanya-csárda föztjével. Egy kocsiból álló „Piroska” vonattal jöttünk vissza Pécsre, valamint sok-sok élménnyel, gesztenyével és őzlábgombával. dr. Koncz Eszter OJtO 0*80 CSÍO Zengő: túra és tiltakozás December 30-án a hagyományos Zetigö-túrán - mely Pécs váradról vezet a csúcsra - több mint 400-an (!) vettek részt. A túrán képviseltették magukat a környező települések, a természetbarát szövetség tagjai, de külföldről is érkeztek. Herbert Tamás, a „Civil Szervezetek Szövetsége a Zcngöért” mozgalom vezetője a csúcson tartott beszédében elmondta, hogy az Európa Parlament legnagyobb frakciója és a zöldek elérhetik a lokátorépítés felülvizsgálatát a NATO-nái. A lokátorál lomás megépítését a környező települések, a természetvédők és természetbarátok továbbra is elutasítják. A lokátorral kapcsolatban a Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Szövetség a hazai és más nemzetbéli természetjáró turisták, valamint a térség ökoturizmuson alapuló idegen-IbrgaImának érdekeit képviselve a következő állásfoglalást juttatta el a Honvédelmi Minisztériumba: Amennyiben a Zengöre tervezett katonai lokátorállomás megépül, úg\ elengedhetetlenül szükségesnek tartjuk, hogy: a Dél-Dunántúl legmagasabb csúcsa, a Mecsek jelképe, a Zengő csúcs a turisták számára továbbra is szabadon megközelíthető legyen, a HM ígérete szerint a csúcs és a torony ne legyen kerítéssel elzárva! - a tornyon alakítsanak ki kilátóhelyei és tegyék lehetővé, hogy az a turisták számára látogatható legyen! - a természet védelme érdekében a csúcsra vezető úton a szolgálati jármüveken kívül más gépjárműforgalmat ne engedélyezzenek és ezt a korlátozást hatékonyan - zárva tartott sorompóval - érvényesítsék is! Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Szövetség Apró morgások a Keleti-Mecsek kilátóiról Valószínű sok kirándulót csábított a Mecsek turistaútjaira a kellemes, szinte már tavaszi-ásnák tűnő időjárás novemberben. Közöttük engemet is. Sajnos a hagyományos Skóciai Szent Margit cmlekuirán nem tudtam részt venni, amit mindig fejben tartok, amióta N'ovotny Iván (e-mail-escn: Iván-báJ kitalált. November 22-én ebéd után Óbányára siettem. A kocsimat a falu főutcáján hagytam és elindultam a Döngölt-árok melletti turistáikon a Vintcrbcrg alatt - az óbányai vadászház felé. A Pataki József lödéi Iskola leendő tájékozódási tanpályájának útvonalát szerettem volna bejárni. A falu alatti rét és a szekérút sáros és nedves volt A turistáikon haladva a sár lassan eltűnt, fokozatosan szárazabb lett az erdő, nekem viszont a széldzsekimet le kellett vetnem, mert a kellemes délutáni meleg és az emelkedő megizzasztott. Az erdő fái már csupaszok voltak, lehullottak a levelek. A bükkfák törzsei szinte kékesen verték visz-sza a délutáni napsugarat. A talajt borító vastag avar adott csak egy tompa barna matt szint. Igazi csodálatos őszi időjárás volt, messze lehetett látni a fák között. Az emelkedő végén a vadászház alatt azon gondolkodtam; talán le kellene térnem a Három-kút l'clc. Taval> tavasszal jártam be a környéket, keresve a régi forrásokat, amelyeket meg is találtam, sajnos elég elhanyagolt, rossz állapotban. Az elmúlt ősszel újra a környéket kutattam, megnéztem a tavasszal megtalált régi forrásokat, majd a Köves-tetőt és a Vinterbergei fedeztem fel. hiszen talán már 20 éve jártam a hegyen még Pataki Józsi bácsival Kevés idő volt a sötétedésig, igy lemondtam n kitérőről. A nagyon jó állapotban lévő vadászházat körbejártam és azon gondoltam, hogy ki használhatja most. A pécsváradi erdészet a kezelője, de ki használhatja? Új szemétgyűjtő és információs tábla rajta az „erdő fohásza” - a ház mellett. A kiépített tüzrakóhelyek, a jó állapotban lévő padok és az asztalok szinte csábítják az. arra haladó turistát egy hosszabb megállásra és pihenésre A tetőn a fák között is jól látható volt a Zengő gerince. A fáktól nem láttam a Zengő csúcsán a kilátót. Elkezdődött a lokátorállomás építése és lebontották járt a fejemben. Nem hallottam turistatársaimtól még az épitkcz.és megkezdéséről és a sajtó sem tájékoztatta a nagyközönséget a kivitelezés elindulásáról. Talán majd a vadászház közelében lévő valamelyik forrás felújítására is lesz idő és tehetség - gondoltam, és folytattam utamat a Szenes-tetőn a Mecseki Zöld Túra jelzéseit követve a Nagy-Túli felé A tetőre érve a Zengő nyerge egyre közelebbinek tűnt, pedig csak a rálátás lett szebb, nem a távolság csökkent. A turistaút mindkét oldalán sűrűn egymás mellett szúrós csodabogyó bokrok virítottak zölden. A Nagy-Túlihoz értem, amikor eldöntöttem, hogy folytatom az utamat egészen a Cigány-hegyig, egy nagyobb kitérőt téve, az elképzelt tájékozódási tanpálya vonalát elhagyva. Fejlámpa és zseblámpa volt a hátizsákomban, készültem az esetleges sötétedésre is. A Somos-hegy alá érve letértem a jelzett turistáidról és egy gyenge szekérúton a magassági pont felé indultam. A csúcs közelében felriasztottam egy pihenő szarvascsapatoi. Zajosan ugrottak fel és ereszkedtek le a Réka-völgy irányába. A Somos-hegyről a fák között ismét szép kilátásban gyönyörködtem a délutáni órákban. A Nap szembe sütött, a Zengő szinte karnyújtásnyira látszott Nem láttam innen sem a kilátó csúcsát, ami eg> jellegzetes háromszögelési torony, tetején piros-fehér dobozzal. Újra azon járt a gondolatom, hogy valószínű elkezdődött az építkezés. Mi lesz a kilátóval? A lokátorállomást lehel é kilátóként használni majd? Vagy a turisták és a kirándulók le lesznek tiltva a Zengőről, a Mecsek legmagasabb csúcsáról? Ezek jártak a fejemben, még akkor is. amikor már a Somos alatti n>öregben a „sárga sáv” tui'is-taúthoz éltem. Innen a zöld jelzést követtem tovább egy rövid kitérő erejéig, amit a Somos- és a Hárshegy közötti 500 méteres nyeregre tettem, elhagyva a turistautat. Újra gyönyörű panorámában volt részem. Csodálatosan látszott a szomszédos Zengő. A Hárs-hegy hagyásfái jól felismerhetők voltak. Északra a Dobogót, a Dögkút-tetöt és Csalán-heg)et volt könnyű felismerni. Sokáig néztem a gerincen a szép tájat. Utamat folytatva a Hárs-hegy alatt a zöld jelzései turistáidról a sárga sávra tértem északi irányba. Nemsokára a Kisújbánya fölötti rétre értem. A völgyben feltűntek a falu házai. A csipkebokrok által szegélyezeti szekérúton haladtam tovább. Rengeteg csipkebogyót láttam a bokrokon, örülni fognak a madarak a téli ínséges időkben e bő termésnek, gondoltam. de az óbányai hecsedlilekvárt készítő szorgos sváb asszonyok legalább annyira, mint majd télen a madarak. A kisújbányai temető mellett egy jól járt szekérút kanyarodik le a gerincről a falu központja felé. Sokszor ezt az utat választom, amikor sietek a menetrend szerinti buszhoz Óbányára, túráim végén. Most nem kellett sietnem, hiszen autóval jöttem. Kíváncsi voltam a Cigány-hegyi kilátóra, nyáron jártam utoljára ott. Talán elkezdődött a felújítása, reménykedtem. Két épített kilátó van a Keleti-Mecsekben, az egyik katonai objektum lesz, szerencsés esetben talán kilátóként is használható a nagyközönség számára, a másik a privatizáció során magántulajdonba kerüli és elhanyagolt állapotában nem gondozza senki. A Cigány-hegyi kilátót 1978-ban a kárászi erdészet építette Búzás Endre tervei alapján. A kilátóról felejthetetlen panoráma tárul a nézelődő szemei elé. Aki felkereste, nem feledi el többet. Sajnos korlátáit nem az idő. hanem barbár emberek rombolták szét. A tető zsindelyeit is megbontották. Időszerű volna a faszerkezet felújítása. Kinek a feladata ez a munka? Honnan jut pénz rá? Ezek jártak a fejemben, amikora kilátó felé kapaszkodtam fel az emelkedő úton. Sajnos ez az. év is úgy fog eltelni, hogy nem lesz felújítva - állapítottam meg, amikor megpillantottam a kilátót. Korlátái továbbra is hiányoztak, az erdei padok korhadtan, szet-hordva, nem egy részük eltüzelve, ahogy az elüszkösödött maradványokról fel lehetett ismerni. A csupasz fák között rengeteg szemetet lehetett látni. A panoráma, amely elém tárult, miután felmásztam a kilátóra, felvidított. Majd jövőre talán jut rá pénz.! Az erdészet vagy a nemzeti park megegyezik a tulajdonossal! Esetleg visszavásárolja az állam vagy egy másik erdörésszel elcseréli a tulajdonossal! Ezek jártak a fejemben. A Cigány-hegyről szépen látszott a Zengő. A kilátótornyot innen sem láttam, csak a Hármas-hegyen épült megfigyelő állomás tetejét fedeztem fel. Távolabb a Misina-tetö televíziós tornya és a Tuhes tornyai is látszottak. A Nap lassan lemenni készült. Siettem Kisújbányára még sötétedés előtt, Rövid kitérőt tettem a kisújbányai kulcsosházba. Berengyán Karcsival, a ház kezelőjével hosszan beszélgettem a napi élményeimről és a környék változásairól Koromsötétben, a fejlámpámat felcsatolva indultain az Óbányai-völgyön át a szomszéd faluba, óbányára. A tervezett munkámat nem fejeztem be. hiszen a tájékozódási pálya útvonaláról letértem. kihasználva a jó időt megnyújtottam a tervezett távot és időt. Decemberben majd folytatom a bejárást - terveztem magamban, amikor a Pataki házhoz értem. Bizakodom, hogy morgásaimat jövőre már nem kell folytatnom. Talán a Zengőn is lesz továbbra látogatható kilátó és a Cigány-hegyi kilátó felújítása is megoldódik. Doniánszk\ Zoltán Találkozás a medvével (Felejthetetlen nap a Horvátországi Gorski kőtár vidékén) Egyikünk sem hitte volna, hogy ez egyáltalán megtörténhet. A menedékházban ugyan látható volt a falon egy remek fénykép, amit egy szerencsés amatőr készített: a felvételen egy hófolton áll a mackó. A fotós magasról, valószínűleg eg> szikláról fényképezett, a medve nem vehette észre. A képet látva kissé irigykedtünk. Egy ilyen találkozás, véltük, csak keveseknek adatik meg. Alig hagytuk el azonban szálláshelyünket. Tűk falut, a kásás hóval borított aszfaltútól) megláttuk a nyomot. Semmivel nem téveszthető össze a medve lábnyoma Remekül látható az öt köröm és a saroktól előre, egyenletesen szélesedő talpnyom. Az olvatag hó, mely a nyomokat megőrizte, előző éjszaka hullott le. (Vesztegeltünk is emiatt az. úton másfél órát. egyhelyben állva a hirtelen hóakadályok miatt, mikor Rijckából tértünk visz-sza.) Eszerint bundás barátunk ma hajnalban járt itt, és az útról letekinthetett a falura. Kattognak a fényképezőgépek. Optimista túratársaink nagyon lelkesek és biztosak abban, hogy a talp tulajdonosát is látni fogjuk. Én visszafogottabb vagyok. Egyrészt meglep a nagyragadozó közelsége, másrészt úgy gondolom, hogy a nyom maga is ritka látvány lehet errefelé, hát még egy személyes találkozás! Felérünk a fennsíkra és a szállingózó hóesésben folytatjuk az utunkat; gyönyörű hatalmas lucfenyők kísérnek A hó hirtelen jött, a színes faíombok még nem hulltak le. Rend kívüli hatást keit az. aranysárga leveleken és a sötétzöld fenyőágakon a fehér hólepcl. A még vékony hó alatt egy erdei kövesül van a lábunk alatt, melyen száraz időben az autók is közlekednek. Nyáron cn is vezettem itt. Kizárt dolog, hogy az óvatos és eszes medvék megközelítenék az autómat. Már közel nyolc kilométer van a hátunk mögött, mikor egy erdészházhoz érünk. Itt megpihenünk egy fészerben, annál is inkább, mivé', a havazás igen intenzívvé kezd válni. Október 24-e van. de a hó úgy szakad, mint januárban. Miután kicsit alább hagy. útnak indulunk ismét. És ekkoi a háztól mintegy 200 m-re történik meg a „nagy találkozás” Először megpillantottuk az újabb lábnyomot. Ez hihetetlenül élesen és pontosan raj zolódoit ki a friss hóban. Flotté és mögötte további friss nyomok. A mackó lépései eddig a köves utat követték, szembejött velünk. Hirtelen azonban jobbra leiért a sziklák felé. A tíz ember kollektív logikája másodpercek alatt hozza össze a következtetést: 1. A hó sűrűn esik, de a nyomokat mégsem takarta be; 2. A medve megváltoztatta eddigi útirányát. Tehát közeledésünkre, épp ebben a pillanatban fordult be az erdőbe; 3. Fzek szerint itt van a közvetlen közelben. És ekkor egyikünk felkiált: Ott a medve! És valóban 30-40 méterre tőlünk fenn a sziklák alatt ott áll és fejét visszafordítva minket né/.. Csak öt-hat másodpercig tart a megfoghatatlan és fenséges pillanat, aztán úgy dönt. hogy veszélyes a közelségünk. (Sajátos módon az ö számára veszélyes.) És lendületesen elindul felfele a meredek sziklás oldalon, gömböt yded mackó fenekét hihetetlen fürgeséggel emeli. Pillanatok alatt eltűnik a szemünk elöl. A találkozás élménye még jó egy óráig lefoglalja mindannyiunk gondolatait. Még akkor is állandóan medvét keresünk, amikor már mai úti célunknál, a Ratkovo háznál járunk. Pedig az itteni látvány sem hétköznapi. Szamarszka-falnak nevezik ezeket a hatalmas, kissé legömbölyített felszíná mészkös/iklákat. A bivakházat a sziklafal üregébe építették be. Hótól-esötöl védő. masszív faépítmény, belül tökéletesen felszerelt (kályha, ágy, konyhai eszközök, tartós élelmiszer, tüzelő). Egyikünk sem látott még eddig ennél hangulatosabb és romantikusabb szálláshelyet. Bámulatos az is, hogy bár a ház állandóan nyitva van (erre külön tábla is felhívja a figyelmet), ennek ellenére senki sem hordja el a berendezést és senki sem teszi tönkre. A visszaút más útvonalon és most már végig behavazott tájon történik. A mackót elfelejteni nem lehet, mert újabb és újabb nyomokra bukkanunk. Ezek már nem frissek, csak benyomódások a hóban, de már olyan profik vagyunk, hogy a méret és körvonal alapján is azonnal megismerjük. Este a menedékházban megtudjuk, hogy a medvével való találkozás itt a Szamarszka-fal és Fehér-fal (Bijele stijene) környékén ritka pillanat ugyan, de nem egyedi. Más túrázók is beszámoltak már hasonló élményről. A medve egész Horvátországban védett, sehol sem vadásszák és nem háborgatják a nyugalmát. A Gorski kotaron kívül még az Észak-Velebitben és a Plitvicei-tavak környékén él. A nevezetes fényképet még egyszer - már a bennfentesek magabiztosságával - megcsodáljuk, és nyugovóra térünk. Kívánom, hogy másnak is. aki erre a tájra vetődik, legyen része hasonló élményben. dr. Motuskó Péter HÍREK ■ HELYESBÍTÉS, VÁLTOZÁSOK: a Mecsek Híradó 2003. decemberi számában megjelent a 2004. évi Baranya megyei természetbarát eseménynaptár. Az abban közűitekhez képest néhány adat módosult, ill. a programok kiegészültek az alábbiak szerint: - a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség internetes honlapjának címe: www. bmtsz.ini. hu; - a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség közgyűlésének időpontja: február 15,vasárnap; - március 20-21-én „F.lő a kerékpárral” néven 97 km-es kerékpáros teljesítménytúrát szervez a Fekete Bárány Természetjáró Egyesület. Rajt: Éger-völgyből. Információ: Szabó László Attila, tel.: (72) 226-315; - május 22-én „DÜKE 25, 50, 75” országúti kerékpáros teljesítménytúrát szervez a DÓKÉ Túrakerékpáros Klub, Komlón. Információ: Iván Attila, tel.: (20) 911-4050; - a Dél-dunántúl: Regionális Természetbarát Találkozó időpontja: június 18-20, - az „elSant Őszi Kupa" október 23-án elmarad, helyette szeptember 3-5-én három napos rendezvény lesz „elSant Őszi Kupa Tájékozódási Hétvége” néven, Orfün. A programban éjszakai és nappali tájékozódási túraverseny, teljesítménytúra, valamint kerékpáros tájékozódási túra verseny szerepel. Információ: Benczes Gábor, tel.: (72) 549-009,(30) 957-3262. - szeptember 4-én „2x50 km Baranyában” országúti kerékpáros teljesítménytúrát szervez a DOKK Túrakerékpáros Klub, Komlón. Információ: Iván Attila, tel.: 120) 911-4050. - a Baranya megyei kulcsosházkezelök tanácskozása és a „Zselic csücskében” természetjáró akadály verseny időpontja helyesen: október 9. ■ Utazási utalványok: kérjük a szakosztályvezetőket, túravezetőket, hogy a 2003-ban felhasznált utazási utalványokat, ill. azokat a régi utalványokat, amelyeket nem használtak fel, sürgősen adják le dr Lakatosné Novotny Sarolta titkárnak! Nagyon sok hiányzik. és amíg nem számolunk el vele. nem adnak új tömböt! ■ 2004. é\i természetbarát szövetségi tagsági érvényesítés: az igazolvány betétlapok, ill ú j igazolványok január végétől változatlan áron kaphatók a szövetségben. ■ 2004. évi nyílt túra program: elkészült a nyílt túrák programja. 45 tervezett túrával. Tovább folytatódnak Göbölös István sokak által kedvelt, a megye távolabbi tájaira vezető túrái, és folytatódik a „Dél-Zselic Turistája” túramozgalom érintési pontjainak bejárása is. Nyáron ismét lesz éjszakai túra szalonnasütéssel, és újdonságként Pál Krisztina vezetésével öt túra során a Rockénbauer Pál Dél-dunántúli Kék Túra mecseki szakaszát lehet bejárni. Köszönjük a túravezetöknek a túrák vállalását. ■ Uj túrakerékpáros szakosztály: 2003 őszén Komlón megalakult a DOKK (Diákönkormányzatok Komlói Egyesülete) Túrakerékpáros Szakosztálya 30 fővel, mely 2004-töl szövetségünk tagjaként működik A szakosztály céljai között szerepel minél több fiatal bevonása a szervezett keretek közölt folytatott túrákba, a rendszeres testmozgás érdekében. A szakosztály túrakerékpározással, és nem versenysporttal kíván foglalkozni. 2004-ben két kerékpáros teljesítménytúrát is rendeznek. Elsősorban komlói lakosok érdeklődtek, de más jelentkezőket is szívesen látnak. A szakosztály vezetője Gábori Márton, a szakosztály címe: DÖKE Túrakerékpáros Klub. Gábort Márton. 7300 Komló, Bajcsy-Zs. u. 3. fsz .1 ■ DDNPI hírek: a Duna- Dráva Nemzeti Park Igazgatóság és a Mecsek Rallyc. valamint az autós hegyi verseny szervezői között kötött megállapodás értelmében a jövőben nemcsak a versenyek során keletkezett szemetet szedik össze a lebonyolítók, hanem minden évben a két verseny után a pályák közelében található egy-cgy illegális szemétlerakót is felszámolnak. Az őszi Mecsek Rallyc után így lett megszüntetve a Sárkány-szakadék felett, a KÖrtvélyesi-árokban hosszú idő alatt felhalmozódott, a völgy élővilágára is veszélyt jelentő szeméthalom. Reméljük, hogy jövőre nem ugy anott kell folytatni az autóversenyek szervezőinek a szemétgyűjtést, és talán egyszer megéljük, hogy ilyen jellegű tevékeny ségre nem lesz szükség! {Nagy Gábor) ■ Aranyjelvényes Túra vezetők Klubja: a klub 25 éves fennállása alkalmából ünnepélyes összejövetelt tartottak Budapesten. A jubileumi értekezleten adták át az új aranyjelvényes túravezetöknek - köztük Baranyából Gida Tibornak (Dráva TSG) - a jelvényt. Az értekezlet után a résztvevők megtekintették a Magyar Természetbarát Szövetség felújított székházát, valamint a Szent István Bazilikát. ■ Kárpátinfo: előző számunkban közöltük a Kárpát in főről szóló hirt. A internetes honlap címe: www.karpatmfo.org.ua ■ Kerékpártúra Dél-Baranyában és a Duna mentén: az előző számban megjelent írást a Mecsek Híradó februári számában folytatjuk. ■ Túravezctök Klubja: február 3-án 17 órakor Kósa Pál tart videovetítéssel egybekötött előadást „Autóbusszal Székelyföldre" címmel. NYÍLT TÚRÁK ► január II, vasárnap: „Baranyai Aurél” cmlcktúra. Útvonal: Rcmcte-rét-Vörös-hegy-Cinke-tanya cmlékkŐ-Éger-völgy {12 km). Találkozás a pécsi távolsági autóbusz pályaudvaron 9.1