7621 Pécs Tímár utca 21.
Kedd 16:30-18:00

MECSEK HÍRADÓ 124. szám 2004. december Pécs Városismereti Verseny 2004 A Pécs Városi Természetbarát Szövetség 2004. november 6-án, szombaton rendezte meg a Pécs Város-ismereti Versenyt, immár kilencedik alkalommal A verseny témája ezúttal a belváros északkeleti része és a hozzá kapcsolódó terület volt. A versenyzők a Tcttyéröl, a Pintér-kertből indultak. A Tcttye-park után a Havi-hegy, majd a régi Puturluk utcái következtek. Az Ágoston térre érve az útvonal nyugati irányba folytatódott, és a Flórián tér - Papnövelde utca Megye utca útvonalon át a Széchenyi térre vezetett. Itt még egy kis kitérőt kellett tenni a Káptalan utcába és a Janus Pannonius utcába, majd a verseny a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában ért véget. A szép késő őszi időben kellemes sétán vehettek részt a versenyzők. A Havi-hegyről szép kilátás nyílt n városra, a zegzugos utcácskákban egy kicsit a középkori Pécs hangulatát lehetett érezni. Az útvonal bejárása nekem mint rendezőnek - is sok újdonsággal szolgált. Fák árnyékában megbújó keresztek, mindennapi „rohanásaink" során észre nem vett emléktáblák, épllletdíszck. rég: és új házak egybeépülésc: mindez élményt jelentett. •\z útvonallal kapcsolatban .1 versenyzők is tetszésüket fejezték ki, Pécsnek egy kevéssé, vagy alig ismert részét járhatták végig. A versen) népszerűségét mutatja, hogy bár az időpont az őszi tanítási szünet vegére esett, így is 51 csapat (33 általános iskolás, 14 középiskolás és 4 felnőtt) nevezett. Valameny-nyien a megadott szintidő alatt járták végig az útvonalat, és oldották meg a feladatokat. Köszönetünket fejezzük ki a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának, személy szerint Lénárd Évának és Papp Viktóriának, hogy lehetővé tették és segítették a Pintér-kert megtekintését. Eredmények: Általános iskolás kategória: 1. Részvétel a fontos..., Belvárosi Általános Iskola. Pécs {Starkey Jenny-Jakab Renáta-Gaái Dorottya); 2. Ördögfiókák, Belvárosi Általános Iskola, Pécs (Székely Dalma-Blázsovics Barbara-Bartók Anita Pazaurek Diána); 3. Pécsi zsivánvok, Belvárosi Általános Iskola. Pécs (Orosz Alíz-Bodor Szabina-Kis Gadó Kata) Középiskolás kategória: 1. Öttörony őrzői, Leöwey Gimnázium-Janus Gimnázium, Pécs (Kósa Diána-Papp Dóra-Schrancz Tamás-Gaál Katinka); 2. Gumicsinimák, Babits Mihály Gimnázium, Pécs (Kelemen Melinda-Sipos Attila -Szennyai Tímea); 3. 13. Hadosztály, Árpád Fejedelem Gimnázium, Pécs (Töttösi Gergö-Szabó Cseke Bálint— Domaházi Dávid) Felnőtt-családi kategória: I. Big trió, KTTE Gyakorló Iskola, Kaposvár (Kósa Eszter Huszár Margit-Csima Zoltán); 2. Öszikék, Vasas-Hird-Somogy óvoda és Általános Iskola. Pécs (Horváth Ottóné-Nagyné Hering Anikó-Lépőid Edit-Nagyfcnyvesi László); 3. MAAM, Pécs (Marosfalvi István-Marosfalvi Péter-Marosfalvi István) Strasser Péter A mi Mecsekünk 2003 októberében kis csapatunk, a Felhőtlenek lelkesen benevezett a „Mi Mecsekünk” túramozgalomba, melynek célkitűzése 60 érintési pont leikeresése és lefotózása volt. Elkezdtük a túrákat sorjában, nyugatról kelet felé haladva; gyűltek a fotók és az élmények. Egyben a történelem országútiját is jártuk. A messzi távoli múltba vittek a Jakab-hcgy illír földsáncai, a halomsír-mező sűrű, szabályos dombocskái. Állammá válásunk kezdeti idejébe vezettek vissza a megkapóan szép, XH-X1II. századi Árpád-kori műemlék templomok Hetvehelytöl Mccseknádasdig. Mennyi mindent mesélhetne a sok vihart megélt kolostorrom a Jakab-hegycn! Közelmúlt történelmünk is nyomot hagyott Vágotpusztán az 1956-os „Mecseki Láthatatlanok” emléktábláján. Élveztük az évszázadok szépségeit, a fagy, majd a hóolvadás után szinte észrevétlenül kibúvó hóvirágokat, odvas keltikcket, a mindent zöld-fehérrel elborító medvehagymát (milyen finom a szendvicsbe rakott zsenge levele!). Alig múlt el a nyár, megérett a bokrokon az édes-fanyar szeder, a jó lekvárnak való csipkebogyó, majd a dércsípte kökény. Utolsó túráinkon már sűrűn hullatták aranypénzüket a bükkösök, zizegő, puha szőnyeggel borítva a turistautakat. Szinte minden hazai hegységet bejártunk már. de nem emlékszem, hogy valahol is ennyi szép, gondozott, felújított forrást találtunk volna, mint a mi Mecsekünkben. Csokonay Sanyi bácsi, Kiss Lajos forrásépítő munkájának lelkes, megszállott, szakavatott folytatói, Baumann Jóska és Tasnádi János keze munkája sok örömet jelent minden túrázónak. Az idei évben a sok csapadék hatására mindenütt bőségesen zubogtak a források, patakok, vízesések. Kalandokban is volt részünk, kapaszkodtunk fölfelé, csúsztunk lefelé, néha sziklákon, rönkökön, vízfolyásokon át - sokszor „pecsételtünk” nadrágféken is de minden pontot felkerestünk és ’.efotóztunk. Néha elvesztek dolgok - egyszer még egy túratárs is egy csukló is eltörött a nagy igyekezetben, de végül szerencsésen célba értünk. Köszönjük a túrákat! Amikor Strasser Péter átadta az oklevelet és a kis négyszögletes, aranyszínű jelvényt, legalább olyan örömet éreztem, mint mikor a 2998. számú Országos Kék Túra jelvényt vehettem át' Járjuk ezek után is a Mecsek turistaútjait, szeressük, óvjuk, legyünk rá büszkék, hiszen ő a Mi Mecsekünk! Lengyel 'Zoltánná Bazalt-országban jártunk 2004 októberében - sajnos igen esős időben - háromszori átszállással járó utazás után a Salgótarjánhoz tartozó Somoskőújfalu „Somos” fogadójában szálltunk meg. Salgótarján a Medves és a Karancs hegységek által félkör alakban körülvett település, mintegy 50 ezer lakossal. Nincs még az országnak ilyen városa, mely így összeölelkezne a környezetével. A települést a környéken lelt barna kőszén és a nyomában kialakult ipar tette várossá. A bányászat ma már a múlté, de annak emlékeit az igen szép bányamúzeum őrzi. Palócföld fővárosának is nevezhetnénk; még mindig észlelhető a vidék ilyen jellegű beszédjárása. Csonkakontyos, faragott deszkaoromzatos, vízvezető tornácos házai szép látványt nyújtanak az arra járóknak. A környék hőmérséklete az országos átlagnál hidegebb, s a csapadék is több mint máshol. Utunk során mindenütt bazaltsziklákkal, s az abból készült úthálózattal találkoztunk, aminek következtében nemigen lettünk sárosak, pedig csőből volt elég az ottlétünk alatt. Az cső miatt első napunk során túrázni nem tudtunk, de estefelé - csak úgy személyi igazolvánnyal átsétáltunk Szlovákiába sztrapacskát enni. Másnap autóbusszal Ipolytamócra utaztunk. Itt a 20 millió éves ösleleteket őrző természeti örökség színhelyét, az 1995-ben Európa Diplomával kitünteteti természeti értékeket néztük meg. Ösorrszarvúak, krokodilok, párosujjú palások nyomait őrző homokkövek elevenítik fel a miocén kor élővilágát. Láthatók itt hatalmas köveseden fa, homokkőbe ágyazott levélnyoinatok. kis és nagy állatok lábnyomai, de még a fenyő ttílevelének a talajban hagyott nyomai is. A geológiai tanösvény - a zuhogó eső ellenére is - csodálatos látványt nyújtott valamennyiünknek Harmadnap felkapaszkodtunk a környék legmagasabb hegyére, a „Palóc Olimposzra", mely 729 m magas. A kilátó tetejéről kivehető volt a Tátra hegyvonulata, de jól látszottak a szlovák területen lévő fülcki vár romjai is. F. kilátó uralja a környéket. A hegyről leereszkedve érintettük a búcsúhellyé varázsolt Margit kápolnát is. A kápolna nyitott, telistele szentképekkel, vázákkal és bennük virágokkal. Szinte hihetetlen, hogy a hegyen ilyen érintetlen állapotban megmaradtak a kápolnában elhelyezett tárgyak. Érdekesnek találtuk a kápolna alatt elhelyezett és szállásul szolgáló zarándok kunyhót is. melyben több. emeletes ágy van. Utunk igen lejtős volt, amit az átnedvesedett bazalt kövek síkossá tettek, s eléggé elfáradtuk, mert a mintegy 500 m szintet lejtmenetben nem volt könnyű megtenni Bolyongásunk során többször átléptük a szlovák határt a Karancs hegységben. Meglátogattuk a közvetlenül a határ túloldalán fekvő Somoskövet is. Az 526 m magas bazaltkúpon álló vár gyönyörűen helyreállított állapotban van. A várat végigjártuk, sehol egy ellenőrzés, tiltó tábla nincs, mintha hazánkban jártunk volna. Hz a vár a XIII. században épült, ni éh Balassi Bálim szerelme, a megannyi szerelmes vers ihlelője. Losonczi Anna is. E vár alatti ligetben ál! a Petöfi-kunyhó; a költő nagy vándorlásai során egy napot itt töltött el, piheni meg. A vár lábánál fekvő bazalczuhntag sok-sok lépcső megmászásával volt elérhető A környék szinte mindenütt bazaltkövekkel borított. Negyedik nap autóbusszal Zagyvarónára utaztunk. Igen meredek emelkedőn felkapaszkodtunk a 625 m magas Boszorkányköre. Az emelkedő vége felé majdnem feladtuk a továbbmenést, de a visszaút még kilátástalanabb volt. A Boszorkánykö tetején fogadott kilátás viszont kárpótolt a keservesen megtett utunkért. Szinte hihetetlen, hogy a tetőn a Salgóvár felé már alig volt emelkedő. A helyreállított vár valamikor Balassi Bálimé is volt, és Petőfi Sándor is meglátogatta. A vár magaslatáról látható a Tátra és a Mátra hegyei, adó-vevö állomásai. Végigjártuk mg a csodálatos Medves fennsíkot is, ahonnan a rengeteg kökény, galagonya és vadrózsa éret; terméseitől felüdülve értünk le Somosköre. Elutazásunk délelőttjén még felkapaszkodtunk a dornyai turistaházhoz és a Bodzás-kúthoz is. Ercsztvény település buszmegállójából tértünk szállásunkra. Utunk során - az cső ellenére - az erdő színpompáját mutatta, amely kavalkád maradandó emléket hagyott bennünk. Most is azzal búcsúztunk el c tájtól, hogy de jó lenne még ide is ismét visszatérni! dr. Koncz Eszter „Baranya teljesítménytúrázója" A Baranya Megyei Teljesítménytúrázók Szövetsége 2005-ben is meghirdeti a „Baranya Teljesítménytúrázója” túramozgalmat. Célja: a Baranya megyei természetjárás, teljesítménytúrázás minél szélesebb körben való megismertetése, népszerűsítése. A túramozgalom teljesítésének feltételei: 2005-ben teljesíteni kell a szövetség és tagszervezetei által rendezett, alábbi teljesítménytúrák közül legalább hat túrát (bármely résztávon). 1. 2005. január 8. Téli Mecsek 30-15 2. 2005. február 19. PITE 30-20 3. 2005. április 2. Tenkes 30-15 4. 2005. április 30. Mecsek 50-30-15 5. 2005. június 4. Mecsek „1800-1000" 44-24 6. 2005. június 25. Zengö-Misma 50-30-15 7. 2005.szeptember 17. Papi Pipa 30 8. Í2IL 2005. október 1. ázás: Mecseki Duplamaraion 84-64-42-21 Akik a feltételeket elfogadja és teljesítik, azok egy a „Baranya Teljesítménytúrázója 2005”feliratú emléktárggyal lesznek gazdagabbak, a teljesítés számától függően: Arany fokozat: mind a nyolc teljesítménytúra teljesítése szintidőn belül (bármely rész távon). Ezüst fokozat hét teljesítménytúra teljesítése szintidőn belül (bármely résztávon) Bronz fokozat: hat teljesítménytúra teljesítése szintidőn belül (bármely résztávon) Díjkiosztó: 2005. október 1-jén a Mecseki Duplamaraton 84-04-42-21 teljesítménytúrán lesz Orrún, a Sárkány kulcsosházban Részvételi díj: 2005.05.01. ig történő nevezés esetén: 500 Fi/fö 2005.05.02-tö! történő nevezés esetén: 800 Ft/fő Igazolólap beszerezhető a fent említett rendezvényeken. A túrák teljesítésének igazolását utólagosan is elfogadjuk az emléklapok bemutatásával. Információ : Bota János 30/99-38-595; Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Sikeres teljesítést kíván a rendezőség! Baranya Megyei Teljesítménytúra Bajnokság 2005. évi versenykiírás 1. Célja: a teljesítménytúrázók számára lehetőséget biztosítani a folyamatos eröösszemé-résre, többfordulós bajnokság keretében; 2. Szervezője: a Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület (PITE) 3. Formája: gyalogos, többfordulós egyéni és csapatbajnokság; a bajnokság futamai az adott naptári évben megrendezésre kerülő teljesítménytúrák közül, az adott túra rendezőjével egyeztetve kerültek kijelölésre; ■f. Rendezői: a bajnokságba beszámító teljesítménytúrákat rendező sportszervezetek, a hivatalos versenynaptár szerint; 5. Ideje: 2005 január 1. és 2005. december 31. között kijelölt futamok. 6. Helyszíne, a mellékleteknek megfelelően az egyes fordulók rendezői által megadott helyszíneken; 7. Részvétel: egyénileg férfi és női kategóriákban, illetve 3-5 fős csapatokkal 8 Kategóriák: egyéni: A) ifjúsági (10-18 éves korig) születési év: 1987 1995 B) felnőtt (19 éves kortól) 1986-ig született, csapat: (3-5 fő) A kategóriákban összevonva a tagszervezetek több csapatot is indíthatnak; egy versenyző egyéniben és csapatban is nevezhető, de csak egy csapatnak lehet tagja; 9. Szabályok: - az egyes futamokon elérhető pontszámúk a versenyző átlagsebességének és az adott verseny ún. képzett úthosszának figyelembevételével kerülnek megállapításra (a 2. számú melléklet szerint); - az összesített eredményt a futamokon elért eredmények összege szolgáltatja; - a csapattagoknak nem szükséges együtt haladniuk és egyénileg indítandók; - a csapatversenyben a csapattagok egyéni eredményei közül a három legjobb eredmény kerül beszámításra - a csapateredmény akkor érvényes, ha az égy-egy fordulóban induló csapattagok közül legalább 3 szintidőn belül beérkezik: - a további csapattagok sikeres részvételével segédpomok gyűjthetők (l pont/teljesítö); holtverseny esetén, a több segédpontta! rendelkező csapat, illetve a magasabb pontértékű versenyen elért pontszám dönt; 10. Ellenőrzés: a PITE a bajnoki futamokra ellenőrző bírót küld, aki a versenyek helyszínén annak tisztaságát ellenőrzi, a versenyeredményt tartalmazó jegyzőkönyvet vezeti és azt a PITE Versenybizottságához eljuttatja; 11. Jogon-oslat: az igazságtalannak vélt eredmények elleni óvást, a hivatalos eredmény-hirdetést (versenyzárás utáni 15. naptári nap) követő 15. napig van lehetőség írásban benyújtani, kivéve az utolsó futamot, ahol csak a helyszínen nyújtható be óvás; a hivatalos eredmények elleni benyújtott óvásról az PITÉ-nek újabb 15 napon belül döntést kel! hoznia és a döntéséről az érintett feleket írásban értesítenie; amennyiben a hivatalos eredményhirdetést követő 15. napig nem érkezik kérelem a határozat felülvizsgálatára, az eredményt később ivem lehet megváltoztatni; ¡2. Díjazás: az egyes kategóriák 1-3. helyezett egyéni versenyzői az elért helyezéseknek megfelelően, arany-ezüst-bronz érmet és oklevelet kapnak (a díjazás csak azokban a kategóriákban adandó ki. ahol legalább 5 induló nevezett); 1-3. helyezett csapatok tagjai arany-ezüst-bronz érmet, kupát és oklevelet, az l. helyezett csapat vándorserle-get is kap (a díjazás csak legalább 5 nevezett csapat esetén adható): díjazásra csak az jogosult, aki a futamok legalább felén értékelhető eredményt ért el. 13. Eredményhirdetés: a díjak átadására a tárgyévben kerül sor, ünnepélyes keretek között; az eredményhirdetésről a díjazottakat az PITE írásban értesíti, az eredményeket az írott és az elektronikus sajtó rendelkezésére bocsátja; 14. Költségek: a bajnokságban való részvétel egyénenként 500 Et. csapatonként 2000 Ft; az egyes versenyzőknek M'l'SZ tagsággal kell rendelkezniük, és őket az egyes verse nyék nevezési díjai is terhelik; 15. Nevezés: az első futam kezdetéig (csoportonként külön értendő), az egyéni indulókés a 3-5 fős csapatok tagjainak nevével, születési idejével írásban (7762 Pécsudvard, Fel szabadulás u.7l., e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., bankszámla: Szigetvári Takarékszövetkezet 50800111-11064686) 1. 2005. január 8. Téli Mecsek 30-15 2. 2005. február 19. PITE 30-20 3. 2005. április 2. Tenkes 30-15 4. 2005. április 30. Mecsek 50-30-15 5. 2005. június 4. Mecsek ..1800-1000” 44-24 6. 2005. június 25. Zengö-Misina 50-30-15 7. 2005. szeptember 17. Papi Pipa 30 8. 2005. október 1. Mecseki Duplamaraton 84-64-42-21 2005. évi futamok: A futamok részletes kiírásai a www.pi te.hu elérhetőek 2004. december 15-töl. Egyéb információ: Bota János 30/99-38-595 HÍREK m A „Mecseki Ötös” természetismereti-turisztikai vetélkedő második túrájára november 27-én kerüli sor Pusztabányán, ahol újabb csapatok neveztek. A vetélkedő során ót túrán kell részt venni a csapatoknak a meghirdetett hét időpontból. így a kővetkező helyszínen még be lehet kapcsolódni a vetélkedőbe (2005. január 22.: Büdös-kúti kul-csosház), ahol 11-13 óra között várjuk a csapatokat általános iskolás, középiskolás cs felnőtt kategóriában. Nevezni keddenként a szövetségben is lehet. További információ Strasser Pétertől kérhető {tel.: 72/256-508). ■ Tűravezetők figyelmébe: 2004. december 11-én lép életbe az új vasúti és távolsági autóbusz menetrend! m Turista Magazin: a természetjárók körében kedvelt, havonta megjelenő folyóirat 2005. januártól új formában, HTM néven jelenik meg. Az új újság a Mount Everest hegyisportmagazin és a Turista Magazin egyesülésével jött létre; a HTM elnevezés a Hegyisport és Turista Magazin kezdőbetűiből tevődik össze. NYÍLT TÚRÁK ♦ december //., szombat: Nagydeindol-Renicte-rét-Biidös-kút-Vágot-Cifra-malom (12 km). Találkozás a pécsi uránvárosi buszvégállomáson a 22-es busz megIhíjában 8.30-kor. Túravezetö: Márton Zoltán. ♦ december 26. vasárnap: Mecseknádasd-Rcka-völgy-Pusztabánya-Zobákpuszta (16 km). Találkozás a pécsi távolsági autóbusz pályaudvaron. 8.45-kor. Túravezetö: Kalangya Attila. ♦ december 28., kedd: Máriagyűd-Tenkes-hcgy-Siklós {12 kin). Találkozás Máriagyű-dön a templom elölt 9 órakor. Túra vezető: Tollas Tibor. A Komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái komlói kiindulással • december 12: Zobákpuszta-Zobákakna-$/öge-hegy-Gadányi tavak-Cseresznyák-Papp tanya (S km). Indulás a 9 órai bétái buszjárattal. Túravczetö:Kuizs Sándor • január 2: Pezsgös-túra a Vörösfenyö kulcsosházhoz (10 km). Indulás a 7.35 órai mekénycsi buszjárattal. Túra vezető: Bora Tiborné. • január 9: „Jcgesap-túra”. Útvonal: Zobákpuszta-Csurgó-Pusztabánya-Zobák-puszta (10 km). Indulás a S órai hosszúhetenyi buszjárattal. Túravezetö: Kuizs Sándor-nc. A Szivárvány Gyermekház programajánlatai * december 9, csütörtök, ¡7 óra: Hegymászók és világjárók: Gál György előadása a Hétpróbás Klubban „Mi van a csúcson? - hegymászó kalandok az Alpokban” címmel. * december 20-21-22: Adventi Három-kívánság Túranapok kirándulássorozat általános iskolásoknak. Flsö nap: Rotary körsetány Mandulás; találkozás 9.20-kor a pécsi vasútállomás előtt a 34-cs busz megállójában. Második nap: Hosszúhetény -Püspökszentlászló. A harmadik napi túrát az első kettőn résztvevő gyerekek választhatják meg. A harmadik túrán közös gyertyagyújtás; a résztvevők ajándékcsomagot kapnak. Túravezető: Varga Ágnes. Jelentkezési határidő a túrákra: december 16. a Szivárvány Gyermekházban (tel.: 72/253-142). Békés, boldog karácsonyi ünnepeket és az új esztendőben élményekben gazdag, szép túrákat kívánunk! Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség és a Pécs Városi Természetbarát Szövetség információs kiadványa. Szerkeszti az elnökség. A közlésre szánt anyagokat minden hónap 20-áig kérjük a szövetséghez eljuttatni (7621 Pécs. Apáca u 2/1). 8 72/525-376 (napközben); 72/525-377 (ügyelet, időben). Fax: 72/525-377. Ügyeleti idő: kedd 16-19 óra. Internet: www.bmtS7.ini.hti E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. BARANYA MEGYEI TERMÉSZETBARÁT ESEMÉNYNAPTÁR 2005 A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség és a Pécs Városi Természetbarát Szövetség rendező szervezeteit vastag betűkkel, az egyéb rendezőket vékony betűkkel jelöltük. Valamennyi rendezvényről érdeklődni lehet a Baranya Megyei Természetbarát Szövetségnél. 7621 Pécs, Apáca u. 2/1. Tel./1'ax: 72/525 >77; e mail; Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., p Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., internet; www.bmtsz.ini.hu. Ügyeleti idő: kedd 16 -19 óra. Dátum Esemény Helyszín Rendező Információ Január 8. „Téli Mecsek 30” teljesítménytúra N yugati-M ecsc k Pécsi Ifjúsági Természctjá ró Egyesület Bota János 2 (30) 993 8595 Internet: www.pi-te.hu Január 15. „Baranyai Aurél” emléktúra Nyugati-Mecsek Baranya Megyei Természetbarát Szövetség Tóth Klára S (20) 527-8913 Január 22. „Mecseki Ötös” vetélkedő túrája Büdös-kút Pécs Városi Természetbarát Szövetség Strasscr Péter 2 (72) 256-508 Február 12. Baranya Megyei Természetbarát Szövetség közgyűlése Pécs, Baranyaház Baranya Megyei Természetbarát Szövetség Baronek Jenő 2 (72) 259-345 Február 19. „PITE 30” teljesítményűi ra Nyugati Mecsek Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület Bota János 2 (30) 993-8595. Internet: www.pi-tc.liu Február 26. „Mecseki Ötös” vetélkedő túrája Kánya-forrás Pécs Városi Természet-barát Szövetség Strasscr Péter 2 (72)256-508 Február 26-27. I é rmészet ba rá t Vcze t ö k Országos Tanácskozása Budapest, Csillebérc Magyar Természetbarát Szövetség Baronek Jenő 2 (72) 259-345 Március 12. „Csokonay Sándor” emléktúra Közép-Mecsek Baranya Megyei Természetbarát Szövetség Baumann József 2 (72) 252-770 Március 19. „Mecsek Éjszakai”, „Esti Mecsek” teljesítménytúrák Nyugati- és Kü/ép-Meesck Fekete Bárány Természetjáró Egyesület Szabó László Attila 2 (72)226 315 Dátum Esemény Helyszín Rendező Információ Március 20. „Mecseki Ötös” vetélkedő túrája Zengő Pécs Városi Természetbarát Szövetség Strasser Péter S (72) 256-508 Március 26. „Tavaszi Kupa” tájékozódási tűraverseny Mecsek Pécsi Ifjúsági Tcrmészetjáró Egyesület Bota János Q (30) 993-8595. Internet: www.pt-te.hu Április 2. „Tenkes 30” telj esítmc ny t ú ra Villányi-hegység Dráva TSK Gida Tibor S(72) 10-390 Április 16. Az Almamelléki Kisvasút Napja Dél-Zselic Dél-Zselic Természetbarát Klub; .Mecseki Erdészeti Rt. Szigetvári Erdészete Strasser Péter Ö (72) 256-508 Április 23. „Mecseki Ötös” vetélkedő túrája Vörüsfcuyó kulcsosház Pécs Városi Természet-barát Szövetség Strasser Péter S (72)2 56-508 Április 23. „Kovács Béla” emlék- és teljesítménytúra Mecsek, Misinn-lető Szent Orsolya Rendi Gárdonyi Géza Általános Iskola, Dombóvár Gaálnc S/ücs Edn a (74) 565-135: (30) 444-7944 Április 30. „Mecsek 50, 30, 15” telj esítménylú rá k Kelcti-Mecsek, Zobákpuszta Baranya Megyei Természetbarát Szövetség Dr Lakatosnc Novotny Sarolta a (72)412-796 Május 8. Magyar Természetbarát Szövetség Közgyűlése Budapest Magyar Természetbarát Szövetség Baron ck Jenő S (72) 259-345 Május 14. „Mecseki Ötös” vetélkedő túrája Tubes Pécs Városi Természetbarát Szövetség Strasser Péicr S (72) 256-508 Május 14-16. Gyalogtúrázók Országos Találkozója Debrecen, Veken-tó llajdü-Bihar Megyei Természetbarát Szövetség Baronck Jenő a (72) 259-345 Május 16. Pécsváradi Pünkösdi Túrakerékpáros Találkozó Pécsvárad Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub Dr. Novotny Ivan a (72) 466 326; (20)336-2237. Internet: http://ptkk.haranya.com Dátum Esc meny Helyszín Rendező Információ Május 21. „DOKK 75, 50, 25” országúti kerékpáros tcljcsíutiénytúra Komló DOKK. Komló Iván Attila 2 (72)281 9S0 Internet; www.doke.hu Május 21-22. „elSant Kupa” tájékozódási túraverseny 1. forduló Közép-Mecsek Pécsi Orvos Egészségügy i Sportkör; elSant Bt. Bcnczcs Gábor 2 (72) 448 596: (30) 957-3262 li-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Június 4. „Mecsek 1000, 1800" teljesítmény túrák Keleti-Mecsek Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület Bota János 2 (30)993-8595. Internet: www.pi-tc.hu Június 4. „2x100 km Baranyában” kerékpáros teljesítménytúra Baranya megye Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub Dr. Novotny Iván 2 (72)466 326: (20)336-2237. Internet: hup://ptkk.baran ya.com Június 18. Autóbuszos túra Ópusztaszerre ópusztaszer Túra vezetők Klubja Pál Krisztina 2 (20)331-4448 Június 24-26. Dél-Dunántúli Regionális Természetbarát Találkozó Váralja Tolna Megyei Természetbarát Szövetség Dománszky Zoltán 2 (20) 365-9550 Június 25-26. „Zengő-Misina” teljesítménytúra (2x50 km) Mecsek PTTE Vándorsport Szakosztály Kondi Gyula 2 (30) 355-3024 Június 27-július 1 Természetjáró Gyerekek Országos Találkozója (TKGYOT) Orfü Természetjáró Fiatalok Szövetsége; Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület Bota János 2 (30) 993-8595. Internet: www.pi-te.hu Július 4-8. Természetjáró Diákok Országos Találkozója (TKDOT) Orfű Természetjáró Fiatalok Szövetsége: Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület Bota János 2 (30) 99.3-8595. Internet: www.pi-te.hu Augusztus 18-20. XXXV. Országúti és Nemzetközi Túrakerékpáros Találkozó Pécsvárad Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub l)r. Novotny Iván 2 (72) 466-326: (20) 336-2237. Internet: http://ptkk.baranya.com Augusztus 27-28. Dunántúli Megyék T c rmészCt barát Vezető inek Ta Iá 1 kozój a Paks Tolna Megyei Természetbarát Szövetség Dománszky Zoltán 2 (20)365-9550 Dátum Esemény Helyszín Rendező Információ Szeptember 3. ,,2x50 km Baranyában” országúti kerékpáros teljesítménytúra Komló DÖKE. Komló Iván Attila 2 (72)281 9$6. bitemet: www.dokc.hu Szeptember 10. „elSant Őszi Kupa T ájékoződási I lét vége” (benne: „elSant Kupa” tájékozódási túra verseny 11. forduló) Közép-Mecsek Pécsi Orvos Egészségügyi Sportkör: elSant Bt. Benc/es Gábor 2 (72) 448 596; (30) 957-3262 E mail: clsant Waxclcro.hu Szeptember 17. „Papi pipa 30" teljesítmény túra Dél-Zsclic Dél-Zselic TK Strasscr Péter 2 (72)256-508 Szeptember 24. „Csellengő Kupa” tájékozódási 1 ura versen) Közép-Mecsek Old J iniipers Természetjáró Szakosztály Gcis/ Ferenc 2 (20) 955-9125 Október I. „Szent Imre” teljesítménytúra (10, 20 km) Villányi-hegység Szent Imre Katolikus Alt. Iskola és Gimnázium DSK, Siklós Pálinkás István 2 (72)716-207 Október 8. „A Zselic csücskében” természetjáró akadályversen} Zsebe Mindszentgodisai Általános Iskola DSK SchóbcrJózsef 2 (72)478^093 Október 8. Baranya Megyei Kulcsosba/kezelők Tanácskozása Pécs, Vándorspon kulcsosba/ Baranya Megyei Természetbarát Szövetség Kondi Gyula 2 (30) 355-3024 November 12. Pécs Városismereti Verseny Pécs Pécs Városi Természetbarát Szövetség Strasscr Péter 2 (72)256-508 November 19. „Skóciai Szent Margit" emléktúra Keleti Mocsok Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub I)r Novotm Kán 2 (72>466 326;