7621 Pécs Tímár utca 21.
Kedd 16:30-18:00

Kulcsosházkezelők tanácskozása 2003. október I9-én Püspökszentlászlón, a Bazsarózsa kulcsosházban rendezte incg a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség a kulcsosházkezelők tanácskozását. A vendéglátó a Pécsi Vörös Meteor Sportkör Természetjáró Szakosztálya - a kulcsosház kezelője - volt. A tanácskozáson részt vettek a Bazsarózsa, a Büdös-kúti, a Betyár-tanya, a Fchcr-kúti, a Gubacsos-, a Kardos-úti, a Koszonyatetöi, a Mailáthpusztai, a Nagymányoki, a Vörös-fenyő, valamint a terecsenyi Zrínyi kulcsosház kezelői. A résztvevőket Baronek Jenő, a szövetség elnöke, ill. dr. Gundrum Károly, a vendéglátó szakosztály vezetője köszöntötte. Ezután tájékoztató hangzott el a non-proíit szervezetek kezelésében lévő szálláshelyek így a kuicsosházak működését szabályozó kormányrendelet-tervezetről, majd a házkeze-íök számoltak be az elmúlt év tapasztalatairól, illetve a házaknál történt munkákról, fejlesztésekről. Valamennyi kulcsosháznái a vendégforgalom csökkenése volt jellemző. A program hivatalos részét jó hangulatú beszélgetés követte, melynek során a házigazdák finom töltött káposztáját, és hozzá jófajta bort kóstolhattak a résztvevők. Köszönet a meteorosoknak a kitűnő vendéglátásért! Jövőre a Gubacsos kulcsosház lesz a találkozó házigazdája. Strasser Péter CSELLENGŐ KUPA 2003 Napsütéses, gyönyörű időben rendezhettük meg a VIII. Csellengő Kupát 2003. szeptember 27-én Remete-réten, a Vörös-hegy térségében. Sajnos némi zavart okozott a versennyel cgyidöben bonyolított Mecsek Rally autóverseny, melynek következtében a Pannon Volán téves információi miatt - nem engedte fel reggeli járatait a Remete-rétre. Fz sem akadályozta meg azonban a Csellengő Kupák történetében rekordnak számitó 55 lelkes csapatot abban, hogy a verseny helyszínét elérjék, és elrajtoljanak. A versenyt első ízben rendeztük hét kategóriában: újnak számított a tájfutó térképen rendezett „emelt C” kategória, és a 14 éven aluliak számára meghirdetett „C junior” kategória. A hét kategóriában összesen 55 csapat 106 versenyzője indult. A Csellengő Kupa az „A” kategóriákban második alkalommal került lebonyolításra a sportident elektronikus pontérintő rendszer segítségével, mely az eddigieknél sokkal több szakaszra képes bontani a versenyt, így annak jellegét jobban ki tudja emelni, mint a hagyományos rendszer. A pályával kapcsolatban két apróbb probléma merült fel, mindkettő valószínűleg a Mecsek Rally nézői csinlalankodásainak köszönhetően, az „A” cs az ,A36” kategóriákban. Az egyik sportidentes jelőlödoboz meghibásodása miatt az egyik ponton szúróbélyegzővel kellett jelölni, két átmenettel később pedig a bóját „helyezték át” 60-S0 méterrel távolabbi helyre. A harcedzett csapatoknak ez sem jelentett problémát, a második bakihoz tartozó szakaszidő túllépéséért pedig ncin adtunk hibapontot. A verseny végig nagyon barátságos légkörben zajlott, komolyabb reklamációk nélkül, amit ezúton szeretnék megköszönni a csapatoknak. Külön köszönet a Borond DSE, a komlói Kenderföldi Általános Iskola, valamint a pécsi Belvárosi Általános Iskola lelkes diákjainak cs tanárainak, akik szép számú részvételükkel nagymértekben emelték versenyünk rangját. Eredmények „A” kategória (7 csapot): 1. Katica Tanya Zöldpont, Kaposvár (Fodor Péter-Gróf Regina-Koch Eszter); 2. Totova II., Budapest (Serestey Áron-Harsányi Rita); 3. Kóma, Miskolc (Fazekas Gábor-Pethc Zoltán) ,,A36‘‘ kategória (5 csapni): 1. Dráva Talpasok, Dráva TSE, Pécs (Jancsi Attila-Romvári Tibor); 2. Tiszafa, Tiszaűjváros (Szalai Zita-Szalai Bcla—Kilián Mária); 3. Tiszagyöngye, Tiszaújváros (Farkas János-Gccsi Viktor) „A50” kategória (7 csapat): 1. Katica Tanya Zöldpont, Kaposvár (dr. Pavlovics György-Jónás Péter); 2. Böfkös család, Pécs (Bötkős Tamás-Bötkös Lászlóné); 3. Kőbányai Barangolók, Budapest (Komoróczki András-Komoróczki Andrásnc) „B” kategória (12 csapat): 1. Kaposvári TTE, Kaposvár (Hegedűs András Miklós Ákos); 2. BIOKOM-PITE, Pécs (Bota János-Sikó Emese); 3. Végtelen dinamika, Pécs (Kertész Anikó-Stefanovits Ágnes Szigeti Alexandra) „Emelt C” kategória (5 csapat): 1. Egyetértés, Baja (Farkas Judit-Marusa István- Boruzs Dóra-Marusa Fanni); 2. Piros Cérna, Pccs (Koczor László -Orsovai Bemadctt-Vígh Alcxandra-Antalovics Adrienn); 3. Hegyről le, Bonyhád (Cseke Zsófia-Kárpáti Adrienn-Szigeti Katalin-Éretb Attila) kategória (9 csapat): 1. Illés szekerén, Bonyhád (Illés Attila Balog Éva-Adoiján Gábor-Adorján Boglárka); 2. Leőwey Klára Gimnázium, Pécs. (ódor Mátyás-Borbély Éva-Ódor Kata); 3. REZÉT V„ Baja (Marcsányi Mária-Varga Éva-Sziráczki István ne- Szalainc Burszki Mónika) „C junior” kategória (10 csapat): 1. Luca, Pécs (Morton Klaudia-Bcckli Pctra-Eg>'házi Ramóna-Parkas Adrienn); PITE-Pécsudvard II. (Beid Krisztina-Lukács Zsaklin-Juhász Bcmadctt-Farkas Judit); 3. Bárányhús, Pécs (Angyal Levcnte-Ódor Botond-Mohácsi Balázs-Förböi Zsigmond). Geisz Ferenc Old Jttmpers Szakosztály . -> _ vij. elSant Őszi Kupa tájékozódási túraverseny Az elSant Bt. és a Pécsi Orvosegészségügyi SK 2003. október 24-én Orfii térségében rendezte meg az Őszi Kupa tájékozódási túraversenyt, a kiírás szerinti kategóriákban. Az időjárás nem volt kedves hozzánk: a verseny már reggel esővel dúsított, később havas eső és hó keverékével cifrázott, hideg őszi időben zajlott. Az erdő talaja és az utak a versenyt megelőző időszak és az éjszakai, majd a nappali esőzés miatt sárosak és csúszósak, de járhatóak voltak. A versenyen - feltételezhetően a rossz időjárás miatt, a rendezőség nagy bánatára -mindössze 23 csapat vett részt, 51 fővel. A csapatok 8 helységből érkeztek. Az "A” kategóriában 2 csapat; az "A 36" kategóriában 1 csapat; az "A50" kategóriában 1 csapat; a "B" kategóriában 5 csapat; a "C" kategóriában 2 csapat, az "Emeltszintű C" kategóriában 4 csapat; az újonnan meghirdetett „Ifjúsági (általános iskolás) C" kategóriában 4 csapat, valamint a szintén újonnan meghirdetett egyéni versenyben 4 ío indult. A verseny lebonyolításában 14 fo vett részt. A versenypályák az előre meghirdetett rajtidőre álltak, a verseny időben történő kezdését nem akadályozta semmi. A versenyzők valószínűleg bíztak az idő jobbra fordulásában, mert nagyrészük csak a rajtoltatást időintervallum második felében kezdte meg a versenyzést. A verseny pályáival kapcsolatban kisebb hibákat jeleztek, amit a rendezőség okulásként tudomásul vett ía helyezési sorrendbe ez nem szólt bele). Óvást nem nyújtott be senki. A verseny az apró hibáktól eltekintve a tervezettnek megfelelően zajlott le. Az értékelés időben megtörtént, az eredményhirdetést az előre tervezett időponthoz képest kicsit később, pár perc csúszással, kategóriánként megtartottuk. A verseny az időjárás kedvezőtlen alakulása ellenére is jó hangulatban zajlott le. Bízva, hogy továbbra is módunk lesz rá, az Őszi Kupát jövőre is megrendezzük a majdani résztvevők örömére. Minden megjelent versenyző „grátiszként" - a szutyok idő valamelyes kárpótlásaként - a Club Orfii Kistó étterem által készített uzsit fogyaszthatta. Ezen felül a verseny első három (ahol volt) helyezett csapata oklevél és érem díjazásban, valamint a támogatók által felajánlott ajándékokban részesült. Az elsők a kategóriájuknak megfelelő kupát is elnyerték, amit egy évig őrizhetnek, kiállíthatnak, mutogathatnak, büszkélkedhetnek vele, de jövőre vissza kell hozniuk, hogy újra elnyerhessék. A helyszíni visszajelzések alapján a többség megelégedésére sikerült lebonyolítani a versenyt, ami a rendezésben résztvevők lelkiismeretes munkájának köszönhető. Akik ezt megtették: ifj. Baronek Jenő, Bárdos Tibor, Benczes Dani, Benczes Gábor. Benczes Gábomé, Börcsok Réka, Csábi Mária, Csurka Szabolcs, Jillek Kata, Mazács Zoltán, Márton Zoltán, Németh Katalin, Szabó Dávid, Varga István. Akiknek tetszett és jel érezték magukat, azokkal együtt örülünk, akiknek bosszúságot okoztunk, azoktól elnézést kérünk. Az elért eredményekhez gratulálunk és mindenkinek köszönjük, hogy eljött! Eredmények: „A” kategória: 1. Katica Tanya Zöldpont V.} Kaposvár (Fodor Péter-Izsáki Boglárka-Jakab Albert); 2. Katica Tanya Zöldpont EL, Kaposvár (Koch Eszter-Hemer Ágnes) „A egyéni” kategória: 1. Moha és Páfrány Feri, Pécs (Gcisz Ferenc); 2. Moha és Páfrány Tiké, Pécs (Ró n oki Eszter); 3. Moha és Páfrány Robi, Pécs (Rácz Róbert) „A36” kategória: 1. Dráva talpasok, Dráva TSE, Pécs (Jancsi Attila-Romvári Tibor-Valkai Zsolt) „A5Ü” kategória: 1. Katica Tanya Zöldpont, Kaposvár (dr. Pavlovics György-Jónás Péter) „B” kategória: 1. PITE-BIOKOM, Pécsudvard (Bota János); 2. Ákátláj, Bonyhád (Bischof Tamás-Deák Tamás-érseke Zsófia); 3. Kóbor, Királyegyháza (Karch Ádám) „Emeltszintű C” kategória: 1. Egyetértés, Kiscsávoly (Farkas Judit-Marusa István); 2. Vesztes űrturisták. Bonyhád (Varsányi Attila-Molnár Géza-Velncr Viktor-Molnár Erik); 3. ZS-V, Kenderföldi Természetjárók, Komló (Hörnycki Zsófia-Stciner Viktória) „C” kategória: 1. Horváth Attila, Pécs; 2. Csibecsapat, Bonyhád (Kuli Imre-Jakab Adrienn Kovács Kinga-Chlcbovics Miklós) „Ifjúsági C” kategória: 1. Mineral, Bonyhád (Somogyi Márk—Illés Attila); 2. Túragalambok, Bonyhád (Szász Norbert-Varsányi Tibor-Szász Ákos); 3. PITE, Pécsudvard (Heid Kriszti :ia-Lukács Zsáklin-Bcmáth Fruzsina-Katona Ivett) A rendezőség nevében: Benczes Gábor „Dagonyatúra” Idén harmadik alkalommal rendeztük meg a „Szent Imre 20", és második alkalommal a „Szent Imre 10” teljesítménytúrát. Jó időben, jó hangulatban érkeztek a túrázni vágyók. Kilenc óráig volt indítás, a 20 km-es távnak 111 fo vágott neki, míg a 10 kilométert 46-an választották. Negyed órával az utolsó indulók után eredtem. Borús, de kellemes idő volt. Az első ellenőrző pont előtt értem őket utol. Meg-megálltunk, távcsövei végignéztük az alattunk elterülő tájat. A felhők egyre jobban fenyegettek. Mire elértük az ellenőrző pontot, már csöpörgött az eső. Igazoltattuk a túralapokat, előkerültek az esőkabátok. Tovább indultunk, egyre szaporábban esett az eső, mi pedig egyre szaporáztuk lépteinket. Mire elértük a második ellenőrző pontot, már erősen eláztunk. Gyors pecsételés után begyűjtöttük a csokoládét és már indultunk is tovább. Az eső szakadt, mi pedig sáros úton „tocsogtunk” tovább. Hamarosan elértük a harmadik ellenőrző pontot, de akkor az eső már nem esett. Ezután agyagos út következett, mi pedig kezdtünk hasonlítani a dagonyázó vaddisznókhoz. A vokányi vasútállomásra érve már sütött a nap, ennek nagyon örültünk. Néhány kilométer megtétele után örömmel fogadtuk a kulcsosháznál kapott zsíros kenyerei, teát, és megkóstoltuk a „hegy levét" is. Mire indultunk volna, ismét eleredt az eső. Negyed óra plusz pihenő után elindultunk. Az eső már nem esett, de nagyon sáros, csúszós úton haladtunk fölfelé a hatos ellenőrző ponthoz, Gyors pecsétclés, begyűjtöttük a jól megérdemelt csokoládét és elindultunk a cél felé. Nyakig sárosán érkeztünk célba, ahol megkaptuk a kitűzőket. A célban kiderült, hogy néhányan igyekeztek meghosszabbítani a távot. Mindössze négy fo adta fel félúton a túrát. A sár és cső ellenére jól éreztük magunkat. Reméljük, hogy jövőre is találkozunk; mindenkinek köszönjük, hogy megtisztelt bennünket részvételével. Pálinkás István rendező HÍREK ■ „A mi Mecsekünk” túramozgalom: a Pccs Városi Természetbarát Szövetség túra-mozgalmat hirdet „A mi Mecsekünk" címmel. A túramozgalom egyszeri alkalommal kerül megrendezésre, időtartama: 2003. október 1. - 2004. október 31. A túrák során kötelező, ill. választható érintési pontokat kell felkeresni, ezeket fényképekkel kell igazolni. A felkeresett pontok függvényében bronz, ezüst, illetve arany fokozatot elehet el érni. Díjazás: jelvény, oklevél. Nevezési díj: 150 Ft/fo (egyénileg és csoportosan is lehet nevezni). Nevezés a szövetségben keddenként 16-17 óra között, vagy írásban a Pécs Városi Természetbarát Szövetség címére (7624 Pécs, ifjúság u. 5/b. ÍV. em. 14.). A túramozgalomba 2003. november végéig lehet nevezni. További információ: Strasser Péter, tel.: 72/256-508. ■ Kardos-úti kulcsosház: a kulcsosház felújítási munkák miatt átmenetileg nem üzemel. A tervek szerint november végétől fogad ismét vendégeket. Szállásigénylés új cimen: Lázár Tamás, tel.: 30/424-1325. ■ 2004. évi nyílt túrák: kérjük a túravezelöket, hogy a jövő évi nyílt túra terveket november 20-ig adják le dr. Lakatosné Novotny Sarolta titkárnak. ■ Természetbarát szövetségi tagság érvényesítése: a 2003. évi tagsági érvényesítő igazolványokat november végéig leltet még megvásárolni a szövetségben. Kérjük az egyesületeket, szakosztályokat, hogy az elmaradt érvényesítéseket rendezzék dr. Lakatosné Novotny Saroltánál. ■ Túravezetők Klubja: december 2-án, kedden 17 órakor Rozvány György tart videovetitéssel egybekötött előadást a mostanában igen népszerű Tunéziáról. Utána kérdezni lehet az előadótól személyes élményeiről. ■ Új távolsági autóbusz díjszabás: a Pannon Volán Rt. 2003. november l-jétől megemelte a viteldíjakat. Tájékoztatásul a túravezetőknek közöljük az új (teljesáru) jegyárakat: 5 km-ig: 91 Ft; 5-10 km: 124 Ft; 10-15 km: 169 Ft; 15-20 km: 225 Ft; 20-25 km: 282 Ft; 25-30 km: 338 Ft; 30-35 km: 394 Ft: 35-40 km: 451 Ft; 40^5 km: 507 Ft, 45-50 km: 563 Ft. NYÍLT TÚRÁK ► november 8, szómba/: Villány-Szársomlyó-Villánykövesd (12 km). Találkozás a pécsi főpályaudvar csarnokában 6.40-kor. Túravezető: Baranyai Rudolf. ► november 15, szómba/: „Skóciai Szent Margit emléktúra”. Útvonal: Mecseknádasd- Réka-vár-Pécsvárad (16 km). Találkozás a mecseknádasdi plébániatemplom előtt 10 órakor (Pécsről 9 órakor indul autóbusz). Túravezető: dr. Novotny Iván. ► november 29, szombat: „Rockenbauer Pál emléktúra”. Útvonal: Ilosszúheícny- Zengő-Geszienyés-Hosszúhetény (21 km). Találkozás a hosszúhetényi autóbusz megállóban 8.15-kor (Pécsről 7.15-kor indul autóbusz). Túravezető: Őri Zsuzsanna. ► november 30, vasárnap: Pécsvárad-Zengő-Réka-kunyhó-Pécsvárad (10 km). Találkozás a pécsi távolsági autóbusz pályaudvaron 6.45-kor. Túravezető: Kondi Gyula. ► december 6, szombat: „Évvégi beszélgetés a Büdös-kúti kulcsosháznál”. Útvonal: Szamár-kút-Zsuppon-parrag-Büdös-kúti kulcsosház-Lapis-Mandulás (15 km). Találkozás a pécsi vasútállomás elöli a 39-es autóbusz megállójában $.30-kor. Túrave-zetö: dr. Lakatosnó Novotny Sarolta. A Komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái, komlói kiindulással • november 9, vasárnap: Zobákpuszta-Püspökszentlászló-Réka-kunyhó-Skóciai Szent Margit emlékkereszt-Réka-vár-Pusztabánya-Zobákpuszta (25 km). Indulás a 8 órai hosszúhetényi autóbusszal. Túravezető: Rácz János. • november 16, vasárnap: Maré csárda-Máré-vár-Hászé-tető-Barna-kő-Mézes-rét— Szöge-hegy-Komló, Szilvás (10 km). Indulás a 7.35 órai mágocsi busszal. Túravezető: Iván Attila. e november 23. vasárnap: Zobákpuszta-Pintó-tető—Szöge-hegy-Gadányi tavak-Komló, Szilvás (7 km). Indulás a 9 órai bétái (3-as) busszal. Túravezető: Király László. • december 6-7, szombat-vasárnap: „Mikulás túra”. Útvonal: Szászvár -Vörösfenyő kulcsosház-Magyaregregy (10 km). Indulás a 7.35 órai mágocsi busszal. Túra vezető : Őri Zsuzsanna. Rendezvények • november $, szombat: Pécs Városismereti Verseny. R.: Pécs Városi Természetbarát Szövetség. Rajt: A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma (Pécs, Széchenyi tér 11.), 7.30-9.00. Információ: Strasser Péter, tel.: 72/256-508. • november 9, vasárnap: Megemlékezés Csokonay Sándorról. A PTTE Vándorsporl Szakosztálya megemlékezést cs emléktúrát szervez Csokonay Sándor, a „mecseki források atyja” halálának 20. évfordulója alkalmából. Találkozás a pécsi köztemető főbejáratánál 7.30 órakor, egy-egy szál virággal a kézben. A megemlékezést követően emlék-túrát vezet Kovács János, az egyesület túra vezetője a Mandulás - Remete-rét - Cinke-tanya - Laci-forrás - Éger-völgy útvonalon (12 km). • november 22. szobát: „Szuadó 17, 40” teljesítménytúrák. R.: Fekete Bárány Természetjáró Egyesület. Rajt: Pécs-Égervölgy. Teca mama kisvendéglője. 6.00-7.30 (40 km); 7.30-9.00 (17 km). Cél ugyanott. Nevezési díj: 350 Ff fő (40 km); 200 Ff'fö (17 km). Információ: Beczc László, tel.: 72/259 940. Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség cs a Pécs Városi Természetbarát Szövetség információs kiadványa. Szerkeszti a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség elnöksége. A közlésre szánt anyagokat minden hónap 20-áig kérjük a szövetséghez eljuttatni (7621 Pécs. Apáca u. 2/1). ® 72/525 376 (napközben); 72/525-377 (ügyeleti időban). Fax: 72/525-377. Ügyeleti idő: kedd 16-19 óra. internet: www. extra.hu/bmtsz H-rnail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.: pvtsz