7621 Pécs Tímár utca 21.
Kedd 16:30-18:00

114. szám 2003. december Pécs Városismereti Verseny A Pécs Városi Természetbarát Szövetség a hagyományos városismereti versenyt ez évben november 8-án, szombaton rendezte meg. A verseny témája Pécs történelmi belvárosának déli része és a hozzá kapcsolódó terület volt. A verseny rajt- és célállomása a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma volt. Ezúttal is sokan jöttek a versenyre (59 csapat), főleg diákok. A városismereti versenyről tudósított a Pécs TV, a Dunántúli Napló, a Pécs PONT MOST és a Pécsi Hírek újságok, valamint a Remény Rádió. A pécsi csapatokon kívül ezúttal is érkeztek vidékről: Kaposvárról, Komlóról és Mecseknádasdról. Ki kell emelni a pécsi Mezőszél Utcai Általános Iskolát és a Belvárosi Általános Iskolát, amelyekből tíznél több csapat nevezett. Eredmények: „Általános iskolás” kategória: 1. Városjárók, Bánki Dónál Ált. Iskola, Pécs (Bonyár Rita-Deme Krisztina-Galambos Nikolett Hegedűs Henrietta); 2. Paliasz Athéné, Belvárosi Ált. Iskola, Pécs (Hohmnnn Ágnes-Cyörke Alexandra); 3. Futó bolondok, Bánki Dónál Áll. Iskola, Pécs (Bognár Richárd-Frazon Tamás-Keresztúri Balázs-Marosfalvi Péter) „Középiskolás” kategória: I. Öttorony őrzői, Lcöwcy Gimnázium Janus Gimnázium, Pécs (Gaál Katinka-Kósa Diána-Papp Dóra Schranz Tamás); 2. X-treme, Árpád Fejedelem Gimnázium és Ált. Iskola, Pécs (Nagy Katalin Nagy Anita-Tüttösi Gergő-Schmidt Petra); 3. Lovagok, akik azt mondják: „NI”, Árpád Fejedelem Gimnázium és Áll. Iskola. Pécs (Vörös Amlrás-Körtcsi Gáspár-Révész Gábor-Aradi Gergő) Strassér Péter rendező „Családi-felnőtt” kategória: 1. Kaposvári Sztárcsapat, K'ITü Gyakorló Gimnázium és Ált. Iskola, Kaposvár (Kosa Észter-Huszár Margil-Csiina Zoltán); 2. Szellemváros, Pécs (Marosfalvi István -dr. Szabó Győzőmé-Marosfalvi István Novcczky Péter); 3. Túrázok, Majtényi József Hagyományőrző Csapat, Pécs (Takácsné Hartmann Piroska-László Barbara) Emlékezés Csokonay Sándorra A Pécsi Testnevelési és Természetbarát Egyesület Vándorsport Természetbarát Szakosztálya 2003. november 9-én. vasárnap megemlékezést és emléktúrát szervezett Csokonay Sándor, a „mecseki források atyja" halálának 20. évfordulója alkalmából. A pécsi köztemetőben, Csokonay Sándor sírjánál Kovács János, a szakosztály túrnvezetöje tartott megemlékezést: „Csokonay Sándor életét a családján és a testnevelő tanári munkáján kívül elsősorban a természetjárás jelentette. Rendszeresen járta a Mecseket források után kutatva. A turisták gyakran találkoztak vele források feltárása és kiépítése közben, nem tudván, hogy kitartó munkájával maradandó értékei hagy maga után. A források kötábláira a feliratokat saját kezűleg véste. A felújított források munkálatainál felkérésre szaktanácsadóként is közreműködött. A források elnevezését nagy körültekintéssel végezte, információkat gyűjtött a környékről és kikérte a hozzáértő barátok véleményét. Néhány forrást csak a hozzá közel álló személyekről nevezett el. Ma már méltán nevezhetjük Csokonay Sándort a „mecseki források atyjának". A megemlékezést követően Kovács János - aki maga is diákja volt Csokonay Sándornak cmléktúrát vezetett a Vörös-hegyen lévő Cinke-tanya emlékkőhöz. . ., A túrán közel negyvenen vetlek részi. hovars János rajza Kovács János - Snasser Péter Kerékpártúra Dél-Baranyában és a Duna mentén (Túróm „Kincses Baranyában” és „Baranya legszebb templomaiban”) (1. rész) 2003. augusztus 20. Sötétben kerekezek le a vasútállomásra. Szcntlörincig a kalauzzal kelten vagyunk az egész vagonban. Felajánlotta, beülhetek az egyik fülkébe felár nélkül (1. osztályú vagon). Hl fogadom. Hamar Szentlörincen vagyunk. A sellyci vonatra várni kell. Megérkezett. Csapattársam szállt le róla, Kálmán. Helló! Helló! Beszélgetünk pár percet, aztán elköszönünk; holnap találkozunk újra. Hamarosan indult az én vonatom is. Sellye. Jellegzetes ormánsági tájakon döcög a vonat. Hűvös van, de mire kiértem az. Ormánság fővárosából, már elmúlt ez az érzetem. Első állomásom Drávaiványi. Óriási kanadai nyárfák alagútja alatt jutottam el a faluba, ami cppcn ébredezik. Kis utánjárás után kézhez kapom a templom pecsétjét. Használhatatlan. csak egy nagy paca nyomot csinál. Kénytelen vagyok a régi bevált módszerhez folyamodni: irány a kocsma, ami persze már nyitva van ügy kisl'röccs, és már van is igazolásom Indulás tovább, át Drávaszlárán. Dráva-part. Atinlegclek Horvátországba, de senki nem integet vissza. Indulok tovább, a Zaláta-Piskó-Vejtit összekötő aszfaltúton. Sík a vidék, gyorsan haladok. Hatalmas parlagfű-táblák kétoldalt. Gyanús. Megállók, megvizsgálom. Szójabab van közé elvetve! Ha egyszer benevezek az „egy szál parlagfű = egy forint'’ megmozdulásba, ide jövök aratni. Akár milliomos is lehelek. VeitincI a pusztulás lehangoló. A volt tejcsarnok romokban, szemben a volt határőr laktanya szinten. Eredetileg kastély lehetett (ez. egyemeletes épület, a kúria földszintes). Pecsét, szintén az italboltban. Kérdezik, mi járatban vagyok? Megmondom. Bólogatnak, hiimmögnek, látszik rajtuk, azt gondolják: „Na, ennek sincs jobb dolga, mint hogy a nemzet: ünnepen ilyen tájékon ezzel fárassza magát." Innen Hincs érintésével Kisszenunártonig löldesúton haladok. Útközben két helybéli jön velem szemben lovas kocsin. Nem tudok elég időben köszönni, ök megelőznek. Pedig ök vannak otthon. Jellemző, hogy a falvakban az emberek szinte elvárják az idegentől a köszönési. Tudom, ez egy túrázónak nem újdonság. Mivel nem akartam városi bunkónak látszani, a falvakban nem győztem jobbra-balra, boldog-boldogtalannak köszöngetni. Szinte mindig fogadták is. Kisszentmárton után kereszteztem a Fekete-vizet. Nevével ellentétben, kristálytiszta volt. Lementem a partjára. Elnézcgcllcm, miként úsznak a kis halak az árral szemben. Voltak síitnivaló példányok is. Tovább folytatva utamat Sámodon át Kórósra értem, szintén gyér forgalmú utakon. Kórós határában a Pécsi-víz folyik. Ekkortájt volt a balhé a pécsi szennyvíz-teleppel. A Pécsi-víz valóban úgy nézett ki, mint egy szennyvíz-csatorna. A Kórós kőtemplomának kulcsát őrző helybelit nem találtam (gázcseretelepes), kénytelen voltam újólag a presszóban pecsételni. Ismét földes úton haladok. Satnya kukorica-földek között, úgymond, a semmi közepén. Balra, a messzeségben, már látom a har.sányi hegyet. De messze van még a túloldala! Megint keresztezve a Sellye-Harkány vasútvonalat, beértem Kémesre. Búcsúra készültek. Ezt erősítette meg a felállított vásáros sátrak sokasága. Pecsét a presszó-étteremben. A konyha felöl pörkölt illatát éreztem: pacal készült ebédre. A számban összefutott, ami ilyenkor összeszokott. Gyorsan tovább! A kovácshidai faluszéli presszó fala tele van horgász-trófeákkal: csuka- és harcsafejek-kel, igazolván a kovácshidai tó méltán jó hírét. Végre Harkányban vagyok! Pecsét a vasútállomáson. Csóválja a fejét az állomnsfönök. mikor kérdésére közlöm a/ aznapi útvonalamat. Szegény! Úgy látszik, csak vonatban tud gondolkodni. Elkerekezek a strand mellett A parkolók tele vannak. A medencék is. Mint a beringok. Igaz, ök biztos nem izzadnak. Hamar átérek Siklósra. A buszpályaudvaron megállók néhány szendvics erejéig; ebédelek Közben a felállított térképet tanulmányozom. Érdemes megnézni! A Dunántúl van rajta ábrázolva úgy. hogy a domborzat is meg van festve' A vár melletti templom és a parókia is be van zárva. Sehol senki. Augusztus '0-;a:. ciciben. De a várban bezzeg nagy a forgalom. A pecsétre ki keli várnom a sorom! Muszáj körülnézni a várfalról, a táj most is rabul ejt. Nem csoda, hogy ragaszkodtak ehhez a vidékhez a törökök is, iabancok is. Bár ök nemcsak emiatt. Egy közkútnál feltöltöm a vizesflakonomat. A fejemet is aláteszem, sapkástól Szemmel láthatólag részvéttel néznek rám a mellettem elhaladó turisták. (Nem hosszú távú kirándulásra vannak öltözve.) Éppen delet kezdenek harangozni, amikor elindulok Végre a Nagyharsányig tarló hosszú egyenest is magam mögött tudom. Megvan a/ h leni templom pecsétje is. Valahonnan női nóta hangot hoz a szél Megkeresem Az iskola udvarán falunapot tartanak. A ió ebédhez meg szól a nóta. Élőben Itt is pörkölt a menü Kissé megorroltam, mikor a szakácsnők kérdésemre értetlenkedve, szemeket meresztve és kinevetve közölték, keressem meg a tömegben a főrendezőt, tőle vehetek ebédjegyet. Egy magas ember öltönyben. Mindenki Ünneplőben volt, csak ér. nem. Lehet, hog> ezért néztek rám furcsán?! Hát, nem kerestem sokat, inkább továbbindultam. A Szársomlyó lábánál sokan inkább szüretelésre használták ki az ünnepnapot. A szoborparkhoz épp. hogy felértem, rögtön ott termett a parkőr, hogy vegyek jegyet Mondom, mutatom, nekem csak egy pecsét kellene! Hát neki az nincs. Ennyiben maradtunk. Villányba érve meglátogattam az unokatestvéremet. Ö vezeti a néhai apósáról elnevezett Fritsch-pincét. Már neki is vannak a saját készítésű boraiért kapott érmei Erről bárki meggyőződhet, ha betér hozzá. Mindenkit biztosíthatok, hogy nagyon kellemes iz- és vizuális élményben lesz része. /Ez itt a reklám helye!/ Eléggé cl volt foglalva. Együtt kóstoltam a pincében pesti cs cseh vendégekkel a vörös és fehér borokat. Kaptam természetesen egy üveggel útravalónak is, mivel sokat nem iratéin kóstolni. A pincében jó hűvös volt, kint meg rekkenö hőség, nekem meg tovább kellett még mennem. Elköszöntünk. Villány és Virágos között a benzinkút mögött éppen fogathajtó verseny zajlott. Szépek voltak a kocsik is, a lovak is. A hajlókat nem figyeltem meg! Virágos után Móroknak vettem az irányt. Ez a falu sem egy átjáró ház. Zsákfalu. A falu végén buszforduló. Megnézem a menetrendet. Vasárnap se ki, se be egyetlen egy járat sem. Ez ám a vidéki fejlesztés! Innen Lippóig újra földút, takarmány és pattogtatni való „tengeri" földek közön. Egy felújításra szoruló feszület mellett elhaladva megérkezem aznapi utam végpontjához. Lippóra Vegyes nemzetiségek lakta falu, van egy szépen felújított és egy lerobban: szerb temploma, egymás közelében. Rokonaim, mivel jeleztem, már várták érkezésemet. Ugyanolyan pörkölttel kínáltak min: amilyet Nagyharsányban kihagytam. Ugye, mondanom sem kell, bőven rcpetáztam is! Este házi sonka, paradicsom, paprika, saját fejésü tehéntejjel volt a vacsora. Elalváshoz r.cm kellett a bárányokat számolni! Ja, a hátsóm igencsak sajgóit Másnap reggel indultam tovább. Útravalónak kaptam egy nagyobb darab sonkát, paprikát, egy üveg tejet. Útközben szépen megaludt, másnap finom aludt-tcikcnt fogyasztottuk el. Majson és Sátorhelyen át háromnegyed óra alatt Mohácsra értem. Sátorhelynél áthatott a hely szelleme. Közben kukoricatáblák, gabona tarlók, az út mentén hatalmas gesztenyéink. Semmi nem utal rá, hogy a magyar történelem legnagyobb temetőjén haladok á: éppen (természetesen az Emlékhelyet leszámítva). Mohács. A katolikus templomban kapok pecsétet! Háát. nem tudom! De nekem, a kőszegi templomhoz hasonlóan (ezért megköveznek!), túlfestettnek tűnik! Szóval inkább egy mániái, egy velcméri ... Esetleg egy esztergomi Bazilika. Indulok a komphoz. Szerencsém van. gyors jegy vétel, egy „hosszú" lejtő, és már hajtják is fel a rámpát. Most tiszta az idő, jól látszik a túlsó part, nem is tévedünk cl! Az idő tiszta, bezzeg a víz zavaros. Csúnya látvány. Ezért iszok én otthon is inkább forrásvizet. Jó! Tudom! Az alacsony vízállás miatt most jobban felkavarja a meder alját a hajócsavar. De akkor :s! A túloldalon ismét nyeregbe pattanok. Nem okozok feltűnést. Nagy a forgalom, sok a nyaraló, a kerékpáros. Egy ideig a lábakon álló takaros nyaralók között haladok. Mindegyik cg;, külön kis világ. Egy-cgy egyéniséget, emberi tulajdonságot takar, vagy éppen árulkodik De az első pillanatban látszik, nem a felső tízezer pihenőhelye. Rátérek a gátra Apró kavicsos, a kerékpárt sem veszi nagyon igénybe. Gyorsan haladok rajta. Meleg van, köröttem csend és szárazság. A Dunát az ártéri erdőtől nem látni. Még mindig a töltésen haladok. Hatalmas ívekben kanyarog észak felé. Erősen verejtékezem. A táj olyan unalmas, hogy már szinte szép. Lehet, hogy a meleg teszi ?! A távolban egy templom tornya. Ez Dunafalva lesz'.! Fertály óra múlva az is volt. Lcgu-i .ilók a i évhez, szemben Dunaszckcsö. Már százszor átutaztam rajta, de a túloldalról most látom először. A Duna vize n szélén átlátszó. Lehet, hogy mégsem olyan koszos? Apró halrajok cikáznak a sekély parti vízben És ezernyi tenyérnyi nagyságú elpusztult kagyló a száradó iszapban. Jó! élnek közöttük a rákok. Van rengeteg, ott napoznak a víz szélén. Dunafalva. Ismét presszó. Früstökölök. Csúszik. Utána a sör még jobban. Egy kúlnál a víz alá dugom a fejem, és márts jobban érzem magam. Felfrissültem. Szép a világ, indulás tovább! Visszatérek a gátra, de innen már aszfaltos Szeremléig, onnan tovább Bajáig. Szép tempóban kai'ikázok. Figyelnem kell, itt már van autós forgalom is. Ez már közút. Baloldalt egy darabig a fák fölött látni a löszfalat a túloldalról. Többször a Duna is kibukkan. Innen nézve széles, és tényleg kék. A part és a töltés közöli több helyen sátorozókai látni a kisebb tisztásokon, igazán romantikus és kies környezetben. Eszembe juttatja gyerekkorom kedvenc filmjét: „Le a cipővel!” Lassan elérem Szeremlét is. Ennek a környékén viszont a „Gyöngyvirágtól lombhullásig" ciir.ü örökzöld természetfilmet forgatták. Az „átkosban” a felső vezetés kedvenc vadászterülete volt. Gondolom, most sincs másképpen. A falu különben elég alföldi jellegű. Már csak pár kilométer Baja. Hamar be is értem Áthajtok a Ferenc csatorna hfdján. Szebb napokat látott hajószervizek mellett visz az utam. Rozsdásodó toló-hajók, uszályok a parton. Szomorú látvány. Na. elég n sirámból! A piros jelzést követve beérek az óvárosba. Kezdem megérteni a bajaiak lokálpatriotizmusát. Ez valami nagyon hangulatos! Földszintes házakkal övezett, sok helyen macskakövcs utcák, közök. Finom illatot érzek. Kis pékséghez érek, mellette saját bolttal A polcokon az az igazi alföldi, hatalmas (1-3 kg) barna, ropogós, foszlós és finom kenyér. Ezt igazolják a csapattársak is. Na de hát nem(csak) ezért jöttem Jclky András szülővárosába, a dunai halló fővárosába! A főtéren muszáj megpihenni. Szerintem az or- szág egyik legszebb főtere. Ezt én mondom, született pécs:. Beteltem a látványtól, kai tovább indulok. Már nem vagyok messze utam végcéljától. Felérek a bajai hidra. Nem mai gyártmány. Ha ez mesélni tudna ". Var rajta kerékpíuut is már. Megállók a közepén. Ezt is megértem. Addig már hányszor átkeltem rajta autóval, busszal, vonattal, alatta komppal. (Csak négyszemközt említem, gyerekkoromban itt szoktattak le a cumiról. Beledobták a kompról a vízbe, é.s azt mondták, elvitte a harcsa Én meg elhittem!) Szóval állok a hídon. Félelmetes! Ahogy elhalad egy-egy kamion vagy vonal Remeg n híd alattam, a korlát meg szó szerint centiket rczonál. Na, haladjunk csak tovább! Túloldalt le. Meglepően, rögtön rátaláltam az Aqua íldíllöházra, utam \cgpor.ijara. Csapattársaim már egy napja itt voltak. Csak én különcködtem kerékpárral, De más nem vállalkozott rá. Biztosabb nekik kéllábon! Az üdülő családias jellegű. Egy család üzemelteti: szeréin, de tiszta hely. Csak a viz tíil messze van! Eredetileg a kerítés alatt folyt, de most úgy kétszáz métert kell gyalogolni .1 Dunáig, igaz, fövenyen. Olyan lídós jellegű. A többiek éppen kenuzni voltak, úgyhogy csak este találkozhattam velük. (folytatjuk) Balaton) i Uhzió Őszi (?) túra a Bakonyban A Matáv Pécsi SE októberben ismét megtartotta szokásos őszi túráját. Szerencsére az ünnepnap és a munkanap áthelyezés miatt szabadságot nem kellett kivennünk. íg> a szükséges négy nap gondtalanul rendelkezésre állt. Idén a többnapos túráink szállítási feladatairól árajánlatkérések után döntöttünk. Az őszi túránkat a Pannon Volán buszával oldottuk meg. mindenki megelégedésére. Úti célunk Pápa volt. Pannonhalma érintésével Mivel elég jó ütemben haladtunk a busszal, Zircen egy kis pihenőt tudtunk beiktatni. Az apátságban a rekonstrukciós munkákról kaptunk egy gyors tájékoztatót, és amikor az előadónak elmondtuk, hogy hová megyünk, sajnálkozva marasztalt, mert szerinte ott kevesebb a látnivaló, mint it: Pannonhalmán a Főapátságot idegenvezetővel néztük meg. Korábban már többen voltunk itt, de a magas belépődíjért sok újdonságban nem igazán részesültünk. Itt még gyönyörű idő volt, de a meteorológia már előre jelezte a télies időt Ez akkor egy kicsit hihetetlennek tűnt. Mikor Pápára értünk, már hűvös volt, a délutáni városnézésnél pedig fáztunk. A Kékfestő Múzeum előzetes telefonon való bejelentkezésünket örömmé! vette október 23-án délutánra is. Amikor azonban odaértünk, meglepetésünkre zárva volt. A szállásunk egy középiskolai kollégiumban volt (volt már jobb is). A városnézések sajnos r.cm mindig adták meg azt. amit vártunk. Pápán több. Veszprémben pedig mindegyik múzeum zárva volt. Amit láttunk, azok közül a Kékfestő Múzeum, a református templom és a bencés templom volt szép és érdekes Pápán, valamint a Bakonyi Természettudományi Múzeum Zircen. Másnap reggel, pénteken arra ébredtünk, hogy minden csupa fehér, esik a hó. és hideg szél fúj. Ezt a „kellemetlen" élményt még a reggeli is fokozta A közeli étteremben, ahol kedvező áron kaptuk a vacsorát és a reggelit, asztalonként bőségtál várt minket jó meleg teával, de péksütemény nélkül. Egy darabig vártunk, türelemmel, de aztán a/ elfogyott. A személyzet minden pillanatban ígérte, de csak nem jött. Többen átmentek a szomszéd boltba és pékségbe, végül 30 perc késéssel, a várva várt zsemle megérkezett. A vacsorák egyébként ízletesek, bőségesek voltak, desszerttel kiegészítve. A reggeli stresszek után útra keltünk Bakonybélbe. Általában kél túracsoportot szervezünk, de a bizonytalan időjárás miatt csak egy csapat indult fel a Kőris-hegy tetejére. Egy kisebb csoport velünk indulva egy kis erdei séta után visszatért Bakonybélbe és az ottani látnivalókkal múlatta idejét. Az erdő most is csodálatos volt. Az indulás előtti hetekben mindig ábrándozunk, hogy milyen lesz az erdő. Lesz-e olyan gyönyörű színes, mint tavaly a kőszegi erdők? Nem volt. Minden csupa zöld volt Az alacsonyabb helyeken az út mentén egy-két cserje már felvette sárga-piros ruháját, de a hegyi erdők kihasználva az utóbbi idők csapadékát zölden dacoltak az időjárás kihívásaival. Tavasszal a túránkon az volt a szép. ahogy a kopár ágakon a sok hó megtilt, és az ágak alatt bújócskázva tudtunk a turistautakon haladni úgy. hogy néha a hó a nyakunkba hullott. Most a hó a szép zöld levelekre tapadva mutatta szépségét. A hidegtől sok körisfa levél is lehullott, de ez a zöld a hóban inkább vidámmá tett bennünket. A Köris-hegv megmászása után utunk Szépalma-puszlára vezetett. Itt egy szép szálloda várja az elég pénzzel rendelkezőket, valamint egy csodaszép arborétum. E miatt érdemes ezt a helyei felkeresni. A sok szép fa körbejárás., után volt. aki megkérdezte, hogy hol van itt a szép alma. Végül egy kis figyelemmel azt is megtaláltuk. A hóval borított almafákon alulról virítottak a szép piros almák. Szombaton már két külön útvonalon túrázhattunk. Mindkét csoport Csesznekröl indult, és Csesznekre érkezett. A hosszabb utat választók a Kő-árkon át, Gézaháza érintésével a Cuha-völgy felé vették irányukat. A völgyben nagyon szép tanösvényt alakítottak ki faragott fatáblákból Az általam vezetett csapat a Kő-árkon át - Gézaházát érintve az Ördögárokban való átkelés után jutott vissza Csesznekre. Először kicsi; féltünk, hogy a tegnapi csapadék megolvadva nehézzé teszi a sziklák közötti közlekedési és a sziklákon való lemá-szást, de csak a levegőből a kövekre kicsapódott párától volt csúszós a patakmeder. A résztvevőknek nagyon tetszett ez az útvonal is. Délutánra a hó már teljesen elolvadt, és a Csesznek előtti dombtetőn már sártengerben tudtuk megközelíteni a falut. Vasárnap reggel az időnyerés miatt az óránkat nem állítottuk vissza. Terv szerint Ba-konynánáról indultunk a Római-fürdőt érintve Tésre. A térkép szerint jó minőségű út vezetett Zircröl Olaszfalun keresztül Bakonynánára. De csak a térkép szerint. Olaszfalu után pár km-re az út egyre keskenyedett, majd úgy lefogyott, hogy a szembejövő kisteherautó és a buszunk alig fért el egymás mellett. De ekkor még nem tudtuk, hogy mi vár ránk. Egy-két szűk kanyar után elénk tűnt egy fahíd. A sofőrrel leszálltunk, hogy megnézzük, mit lehet tenni. A híd deszkái ropoglak a lábaink alatt. A terepviszonyok miatt megfordulni nem lehetett, a kanyarok miatt a tolatásnak sem lett volna értelme. Páran lementek a híd alá. és jelezték, hogy ez egy jó erős híd, csak a deszkáit lelte már tönkre az idő. Mindenki leszállt a buszról, és az fohászunk kíséretében, deszkaropogások közben - átjutott a híd túlsó leiére. Bakonynánáról kel út vezet a Római-fürdőhöz, bíztunk benne, hogy a jobbikon menüink. de így is voltak olyan csúszós szakaszok a meredek szakadék mellett, hogy csak egymást segítve éltük el célunkat. A Római-fürdő után is próbáltunk a térkép szerint jobbnak ttmö úton haladni, de ez csak addig sikerült, amíg el nem tűnt az út. A térképet tanulmányozva nem volt más megoldás, mint egy kis kaptalón felmászni, és akkor valamikor találunk egy nekünk megfelelő utat. Találtunk is. minőségre kiválóan megfelelt, de nekünk kék kereszt kellett volna, ez pedig a sárga sá\ volt Volt nálunk több fajta és kiadású térkép. de sárga jelzés a közelben még véletlenül sem fordult elő. Mivel ez az utolsó napunk volt, időben szerettünk volna hazatérni, úgy döntöttünk, hogy nem térünk le az. útról, mert minősége alapján biztos, hogy valahová vezet. Legrosszabb esetben a buszt majd odarendeljük. ahová kiértünk. Felvetődött, hogy fel kellene hívnunk a Tudakozó Pluszt. Később kiderült, hogy jó úton haladunk, csak a jelölése teljesen más. Végül elértünk Tésrc, ahol megtekintettük a szélmalom múzeumot. l és után. útban Veszprémbe kívülről megnéztük az. ösküi kerektemplomot, ami szintén egy kellemes látvány. Veszprémben a múzeumok zárva tartása miatt többen a vár megtekintése után. egy vendéglátóhelyen melegedlek a hideg szél miatt. Ezután már nem volt más hátra, mint a hazafelé vezető út. Mániánál pár percre megálltunk, meri sokszoros mitársunk, Anikó, aki most nem tudott velünk tartani, gyermekével kijött elénk Kölcsönösen üdvözöltük egymást, ami az új túratársainknak is kicsit példát mutatott (ár saságu n k össze tar tásáró I. Csiszár Gyula 90 írj fcjíO 90 íO90 írj Újabb kirándulási lehetőség a Zsebében A Baranyán áthaladó Rockcnbauer Pál Dél-dunántúli Kék Túra útvonala alig 150 méterre halad el Nagymáié melleit. Az Abaliget vagy Gálosfa irányából megközelíthető vendégház és az azt körülvevő arborétum a közeljövőben megvalósuló fejlesztések által alkalmassá és érdemessé válik arra. hogy bevonják a túrázók számára oly népszerű útvonal állomásai kő/é. A /.selicben fekvő Nagymátc a Mecseki Erdészeti Rt. Sásdi Erdészetének része. A II. világháború elölt gróf Majláth György hitbizományi uradalmához tartozott, és Györgymajor-nak nevezték. Itt volt uradalmi intéző Fekete István iró is. A major 1953-54 között került a .Mecseki Állami Erdőgazdaság Alsókövesdi Erdészetéhez. Itt éltek az. erdészeti dolgozók családjaikkal. A 60-as évek elején felmerült az igény a vadászvendégek fogadására. Először az egyik istállói alakítottak át néhány szobás szálláshellyé - ez lett a „kis kastély" -majd 1966-ban elkészült n vadászvendégek fogadására alkalmas, korszerű épület. Ezután csak kisebb felújításokat végeztek rajta, így a 2000-es évek elejére az épület állapota jelentősen leromlott A felújítás során az eredeti funkciók megőrzése mellett nagy hangsúlyt kapott az ember és a természet kapcsolatának szolgálata. Az eddig vadászházként működő épület alkalmassá vált kirándulók, iskolai csoportok fogadására, számukra ismeret- terjesztő c'rkidásnk tartusára. konferenciák. erdészén szakma-. összejövetelek leb.myolíiíí- S.it'íl A vendégházat körülvevő arborétum telepítését 1967 tavaszán kezdték el Ekkor vélhetőleg 50 különböző, nem őshonos, nagyrészt örökzöld Fafaj elültetésére kerüli sor. A közel 9,5 hektáros arborétumnak két jól elküld nülö része van. Az északi - az előbb mái említeti nagyreszt örökzölden terület, a déli pedig az 1975 után telepítőit, hazai fa- és cserjefajokból álló gyűjtemény. Ez a rész kevésbé látványos, mint a parkszerűen telepített örökzöldek, inkább az erdész szakma számára érdekesek. A vendéghez cs az arborétum fejlesztésének elsődleges célja az. hogy a térségben növekedjen az fikoturizmus jelentősege. A jövőben sétautakat alakítunk ki, amelyek elkalauzolják a látogalóka: íz arborétum legszebb részeire, az utak mentén pedig táblák fogják bemutatni az olt élő növényeket. A séta során a kihelyezett padokon pihenésre is 'esz lehetőség. \ színvonalas vendégház nem csak pihenő- és szálláshely lenne a túrázók számára, hanem itt szeretnénk lehetőséget biztosítani szakmai ismeretterjesztő előadások meghallgatására -az erdőről, a környék természeti és kultúrtörténeti értékeiről prospektusok, kiadványok megvásárlására, az erdészettel és a turizmussal kapcsolatos konferenciák megrendezésére, cs ami a legfontosabb: :t: '.enne a kék túra egyik pecsételő helye is. Nidennay, Kalangya Attila További egyéni helyezések: ifjúsági fiú III. hely: Eiscnbcrg Péter; felnőtt férfi I hely: Bota János; II. hely: Hammer L. Emil. Gratulálunk a PITÉ-nck! ■ Kitüntetés: a Mecseki Erdészeti Rt. a „Mecseki Erdőkért Dij” kitüntetést és az erdészet ezüst gyűrűjét adományozta Baumann Józsefnek a mecseki források felújításában, építésében végzett munkájáért. A dijat négy éve adományozzák, es ez volt az első év. hogy az erdészei munkatársain kívül másnak is odaítélték. Gratulálunk és további eredményes munkái kívánunk! ■ 2003. évi túrák értékelése: kérjük azon szakosztályokat, egyesületeket, amelyek a túrapontversenyben reszt kívánnak venni, hogy a 2003. évi túrák összesítései 200-. január 27-ig adják le dr. Lakatosné Novotny Sarolta titkárnak. ■ Új kilátó a Tettye fölött: a Pécsi Parkerdőben új kilátót avattak november végén. A tettyei sziklafal tetején álló, fából készült kilátó Szatyor Győző fafaragó művész munkája. és Balázs Jánosról, a pécsi parkerdő nemrég elhunyt erdészéről nevezték el. A kilátót a Pécsi Városüzemelési és Vagyonkezelő Rt (PVV RT.) építtette, egyúttal felújítva a Tcttyéröl odavezető turistautat és annak 122 lépcsőjét is. ■ Kulcsosházkezelők figyelmébe: novemberben megjelent a 173/2003. (X. 2S.) sz. kormányrendelet a nem. üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatásról A rendelet szabályozza a kulcsosházak működtetését, tartalmazza az ezzel kapcsolatos előírásokat. A rendeletben foglaltak végrehajtási határideje: 2004. február 2$.! ■ Új Mecsek turistatérkép: a Cariographia Kft. 2003-ban másodszor jelentette meg a Mecsek turistatérképet. Az új kiadás kölsöre teljesen egyezik az előzővel (első borilón a Babásszerkövek fényképe látható), de tartalmazza a mintegy 40 apróbb módosítást. Segítség az új kiadás felismeréséhez: az új térkép ábrázolja a Cinke-tanya emlékkőhöz v ezető kék „rom” jelzést. ■ „Kárpátinfo’*. Egy évvel ezelőtt indítottuk útjára a Kárpátinfo-t, mely Kárpátalja egyetlen magyar nyelvű internetes tartalomszolgáltatója. A honlapon olvashatók a kárpátaljai magyar nyelvű lapok írásai, a legfrissebb ukrajnai és megyei hírek. A hírszolgáltatáson kívül megtalálhatók a helyi műemlékek (várak, templomok, szobrok, épületek) bemutatásai, leírásai, történelmük. Turista-ajánlatokkal tudunk szolgáim az idelátogatni vágyóknak. A kárpátaljai településeket bemutató mellékletünk is folyamatosan bővülni fog a közeljövőben. A „tudományra éhesek” minden héten rövid összefoglaló; olvashatnak a Mindentudás Egyeteme legfrissebb előadásáról és a Fórumban pedig a legkülönbözőbb témakörökben vitázhatnak az éppen arravágyók. Végül szeretném figyelmükbe ajánlani a Galériát, ahol majd 800 kép között tallózhatnak, s ahol rengeteg fotót találhatnak a Kárpátok ezen részéről (Vereckei-hágó, Tatár-hágó, Európa közepe, Tisza). (Pál Ferenc, a Kárpátinfo webmestere) NYÍLT TÚRÁK ► december 6, szombat; „Évvégi beszélgetés a Büdös-kúti kulcsosháznál”. Útvonal: Szamár-kút-Zsuppon-parrag-Büdös-kúti kulcsosház-Lapis-Mandulás (15 km). Találkozás a pécsi vasútállomás előtt a 39-es autóbusz megállójában 8.30-kor. Túrave-zetö: dr. Lakatosné Novotny Sarolta. ► december 14, vasárnap: Tettyc-Misina-Remete-rét-Égcr-völgy (12 km). Találkozás a pécsi föpályudvar előtt, a 33-as autóbusz megállójában. Túravezetö: Márton Zoltán. ► december 26, péntek: Éger-völgy-Vörös-hegy-Mély-völgy (Kánya-forrás)-Hösök tere (18 km). Találkozás 9.10 órakor a pécsi uránvárosi autóbusz végállomáson, a 2-'.-es busz megállójában. Túravezetö: Kalangya Attila. ► december 28, vasárnap: Máriagyűd-Tenkes-hegy-Siklós (10 km). Találkozás Máriagyüdön, a templom előtt 9 órakor. Túravezetö: Tollas Tibor. A Komlói Hctdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái, komlói kiindulással • tic-.'i '-iha- 6 ~ • •'."Kví-i■(ssárnap: „Mikulás túra’*. Útvonal: Szászvár-Vörösfenyő kulcsosház-Magyaregregy 110 km). Indulás a 7.35 órai mágocsi busszal. Tűravezetö: Őr; Zsuzsanna; ■ december i-i vuKántap: Körtvélycs-Mecsckfalu-Mecsekjánosi-Gadányi tavak-Szilvás (8 kn:> lr.au!as a 9 órai körtvelyesi busszal Tűravezetö: Kuizs Sándor • i.'W /.// .■(i\(inuto: „Pczsgös túra” a Vörös fenyő kiilcsosházlioz. Indulás a 7 35 órai mágocsi autóbuszjárattal. Tűravezetö: Németit Margit. • .cininii I! ■.■íistíni;:p: Zobákpuszta-Csurgó-Pusztabánya-Zobákpuszta (10 km), indulás a S órai hosszuhetényi busszal Tűravezetö: Rácz János. Rendezvények • Mecsek Jakab-hepy Baranya Megyei Természetbarát Szövetség Geisz Ferenc 2 (20)955-9125 Április 3. Dél-dunántúli Kék Túra Baranya megyei szakasza 12 km Mecsek BM TSZ Pécsi AVON Gyalogló Klub Pál Krisztina 2 (20) 331-4448 Április 3. „Tenkes 30, 15” teljesítménytúrák Villányi-hegység Turonv Dráva TSE Gida Tibor 2 (72)310-390 Április 17. Dél-dunántúli Kék I ura Baranya megyei szakasza 13 km Mecsek B.MTSZ Pécsi AVON Gyalogló Klub Pál Krisztina 2 (20)331-4448 Dátum Esemény Helyszín Rendező Információ Április 17. Az Almamelléki Kisvasút Napja Dcl-Zsclic Dél-Zselic Természetbarát Klub. Mecseki Erdészeti Rl Strassei Péter £ (72) 256-508 Ápnlis 24. „Kovács Béla” emlék- és teljesítménytúra Mecsek Misina tető Szene Orsolya Rcr.di Gárdonyi Géza Általános Iskola. Dombóvár Gaálné Szűcs Edit £ (74)565-135 Április 24-25. Dcl-dunántúli Regionális Természetbarát Szövetség kirándulása Bács-Kiskun megye Tolna Megyei Természetbarát Szövetség Dománszky Zoltán £ (74)454-167 Május 1. Dcl-dunántúli Kék Túra Baranya megy ei szakasza 14 km Mecsek BMTSZ Pécsi AVON Gyalogló Klub Pál Krisztina £ (20) 331-4448 Május 1 Turista majális Kövágószólös Baranya Megyei Természetbarát Szövetség Börcsök György £ (30) 267-6716 Május I. „Mecsek 15, 30, 50” teljesítménytúrák Kclcd-Mecsck. Zobákpuszín Baranya Megyei Természetbarát Szövetség Dr. Lakatos né Novolny Sarolta £(72)412-796 Május 8. Magyar Természetbarát Szövetség Közgyűlése Budapest Magyar Természetbarát Szövetség Baronek Jenő £ (72) 259-345 Május S. Madarak cs Fák Napja - túra és vetélkedő általános iskolásoknak Közép-M eexek Pécs Városi Természetbarát Szövetség Strasscr Péter £ (72) 256-508 Május 15. Dél-dunántúli Kék Túra Baranya megyei szakasza 16 km Mecsek BMTSZ Pécsi AVON Gyalogló Klub Pál Krisztina S (20) 331-4448 Május 15. „Baranya—Tolna” teljesítménytúra (30 km, 60 km) Közép-Mecsek Kardos út Komlói Hctdomb Természetbarát Egyesület Ón Zsuzsanna £ (20) 376-6437 Tasnádi János £ (30) 997-9504 Május 28-31 - Gyalogtúrázók Országos Találkozója Felsőtárkánv Heves Megyei Természetbarát Szövetség Május 31. Pécsváradi Pünkösdi Túrakerékpáros Túra Pécs várad Pécsi Túrakerékpáros cs Környezetvédő Klub Di. Novolny Iván £ 172) 466- 326 Június 5 „Mecsek 1000.1S00" teljesítőién vtúrák Mecsek Zobákpuszta Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület Matécz Péter £ (30) 914-8354 Június 5. 2x100 km Baranyában kerékpáros teljesítménytúra Baranya megye Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub Di. Novotny Iván £ (72) 466-326 Június 2-1-27. Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Találkozó Fonyódügei Somogy Megye: Természetbarát Szövetség Kis-Galt János £(20)984-4719 Június 26-30. Természetj;iró Gyerekek Országos Találkozója (TEGYOT) Kazincbarcika Természetjáró Fiatalok Szövetsége. TUTI Búzás Károly £ (1) 311-2467 Dátum Esemény Helyszín Rendező Információ Június 26-27. „Zcngö-Misina” teljesítménytúra (2x50 km) Mecsek Baranya Megyei Természetbarát Szövetség; PITE Vándorsport Szakosztály Kondi Gyula 2 (30) 355-3024 Június 30 -júljus 4. Természetjáró Diákok Országos Találkozója (TEDOT) Kazincbarcika Természetjáró Fiatalok Szövetsége. TUTI Búzás Károly 2 (1) 311-2467 Augusztus 2-6. Bronzjelvényes túravezető továbbképző tábor Mecsek Baranya Megyei Természetbarát Szövetség Bőrcsok György « (30) 267-6716 Augusztus 27-29. Dunántúli megyék természetbarát vezetőinek találkozója Kaposvár Somogy Megyei Természetbarát Szövetség Kis-Gali János 9 (20) QS4-4719 Augusztus 27-29. Teljesítmény túrázók 11. Országos Találkozója Mecsek Orfú Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület Bota János 9 (30) 993-8595 Szeptember 18. ..Papi pipa 30.50" teljesítménytúrák Dél-Zsebe. Bükköse Dél-ZsclicTK Slrasser Péter 3 (72) 256-508 Szeptember 25. Természetbarátok Napja Dobogókő Magyar Természetbarát Szövetség Bőrcsok György 3 (20)267 6716 Szeptember 25. „Csellengő Kupa” nappali tájékozódási híraverseny Mecsek. Remctc-réi Baranya Megyei Természetbarát Szövetség. Old Jumpers Természet-járó Szakosztály Geisz Ferenc 3 (20) 955-9125 Szeptember 26. „Tubes Kupa” tájékozódási túra verseny Mecsek Baranya Megyei Természetbarát Szövetség Gcisz Ferenc S (20) 955-9125 Október 2 „Szent Imre” teljesítménytúra (10. 20 km) Villányi hegység Szent Imre Katolikus Alt. Iskola és Gimnázium DSK. Siklós Pálinkás István 3 (72) 716-207 Október 6. Baranya megyei kulcsosbázkezelők tanácskozása Gubacsos kulcsosház Baranya Megyei Természetbarát Szövetség Sárszep Attila 3 (20)216-9191 Október 6. ..A Zsclic csücskében” természetjáró akadályverseny Zsclic Baranya Megyei Természetbarát Szövetség. Mindszentgodisal Általános Iskola DSK Schóber József 3 (72) 478-093. Október 23. „elSanl Őszi Kupa” tájékozódási túra versen v Mecsek Baranya Megy ei Természetbarát Szövetség Benczcs Gábor 3 (72) 448 596 November 6. Pécs Városismereti Verseny Pécs Pécs Városi Természetbarát Szövetség Sirassa Péter 3 (72) 256-508 November 33 ..Skóciai Szent Margit** emléktúra Keleti-Mecsek Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub L>r Novony Iván 2(72)466-326 November 20 .Rockcnbaucr Pál” emléktúra Keleti Mecsek Baranya Megyei Természetbarát Szövetség Dr Lakatos né Novotny Sarolta 2(72)412-7% November 20 Jszuadó 40.17” teljesítménytúrák Mecsek Fekete Bárány Természetjáró Egyesület Szabó László Anila 9 (72) 226- 315 este)