7621 Pécs Tímár utca 21.
Kedd 16:30-18:00

Erőpróba a Tenkesen A DRÁVA TSE már harmadik alkalommal rendezte meg április első szombatján a Tenkes Teljesítménytúrát. Szerencsére az időjósok ismét tévedtek és szép, gyalogláshoz kedvező napot töltheted a több mint kétszáz résztvevő a jó levegőn. A versenyzők remek hangulatban és panasz nélkül teljesítették a 17,6 km-es rövidebb és a 31,4 km-es hosszabb távot. Tudatos útvonalválasztással és lazább szintidővel igyekeztünk hozzájárulni, hogy az ország számos pontjáról étkező túratársaink megismerhessék a Villányi-hegység ezen részének szépségeit és a csodálatos kilátást a Mecsekre, a Feketehegyre, a Szársomlyóra, a siklósi várra és a hegy ölében - templomával és présházával -megbúvó Máriagyíklre. Reméljük a felejthetetlen látvány és az átélt kellemes élmény maradandó emléket hagyott mindenkiben, és szívesen visszatérnek jövőre is. Az idei évben először, jutalmaztuk a legidősebb és legfiatalabb résztvevőt. Mivel hölgyekről lévén szó, a „Legtapasztaltabb túrázó "címet adtuk ki. melyet a Komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület tagja, Molnár Árpádné, Olgi vehetett át. aki a rövidebb távon száguldott végig, a legifjabb pedig a MATÁV SE színeiben induló 1996-os születésű Németh Tamara volt, aki a hosszabb távot győzte le szintidőn belül. Gratulálunk nekik és minden teljesítőnek! Ezúton is szeretném megköszönni - a szervezők nevében a rendezésben nyújtott nélkülözhetetlen segítséget (Komlói Héldomb TE 1 fő, Tenkes TE 6 fő, Dráva TSE 14 fö és barátaik A fő). Köszönettel tartozunk támogatóinknak is: a Toronyi Önkormányzatnak, a Tollas-pincének, a Partner Autósboltnak és a Quattro Mobili Bútoráruháznak. Szeretettel várunk mindenkit 2003-ban is! Jonesi A tufa Interneten ci megijei szövetség Az Internet lassan napjaink életének elválaszthatatlan részévé válik, egyik legfőbb információs forrásunk. Ezért is örömteli a hír. hogy immár egy éve a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség is Internetre került. A honlap címe: www.extra.hii/hmtsz, készítője, és első számú kezelője Rác/ Róbert, a/ Old Jumpers túraszakosztály tagja. És, hogy mit is kínál nekünk ez a honlap? A túrázásnak egy rendkívül széles skáláját öleli fel, bármely szakág kedvelője megtalálja rajta a saját kedvenc programjait, eseményeit, beszámolóit. Mit is jelent ez konkrétan? Először is, a honlap tartalmazza a Mecsek Híradót, az eddig megjelent számok több mint 50%-a felkerült már ide. Aki tehát idetéved, az ezeket a számokat elolvashatja, vagy letöltheti magának. Bemutatkozásként tartalmazza a szövetség alapszabályát, és a Mecsek Híradókból már jól isméit Baranya Megyei Természetjárók arcképcsarnokát. Ezek után a honlap szálláslehetőségeket ajánl, egyrészt Baranya megyében, másrészt az ország más tájain is. Ha valaki más megyéből szándékozik idejönni túrázni, vagy éppenséggel Baranya megyéből menne el az ország más tájára, ezen az oldalon talál lehetőségeket arra, hogy miként tudná a szállását megoldani. A lap egyik legfontosabb része a „Programok ”menü, mely nagyon sok lehetőséget kínál a természetjáróknak arra az esetre, ha a természetben idejüket valamilyen szervezett formában kívánják eltölteni. Először is benne van a Baranya megyei eseménynaptár, mely az összes Baranya megyei eseményt tartalmazza, időrendi sorrendben. Benne vannak a nyílt túrák, így mindenki előre készülhet, és kedvére választhat a neki tetszők közül. Szerepel a programok között az országban lebonyolításra kerülő összes teljesítménytúra, a hozzájuk tartozó hasznos információkkal együtt. A tájékozódási túraversenyek is helyet kaptak a programok között; országos verseny-naptár, a Természetjárók Tájékozódási Túrabajnokságával a középpontban. A lapon találhatók a futamok kiírásai, eredményei, és a bajnokság állása is. Jelenleg külön menüpontban bár, de szerepelnek a honlapon a jelvényszerző túrák is, részletes leírásokkal, hasznos információkkal, nemcsak a megyén és a Mecseken belül, hanem szerte az országban található körben. És végül a programok közt szerepelnek a természetjárással szorosan rokon tájékozódási futó rendezvények, megyei és országos bontásban. A „Nevezetességek "menti folyamatosan bővül, és a Mecsek nevezetes pontjait tartalmazza, lehetőleg fényképpel. Bárki, aki megnézi e lapot, és fényképpel rendelkezik még lél nem került nevezetességről, küldje el a Szövetségbe, és, ha tudjuk, mielőbb bővítjük a menüpontokat. Ezen felül túraajánlatok, történetek, érdekességek szerepelnek kerékpáros túra, vízitúra. hegymászó és barlangász szakágban. A honlap útján lehetségessé válik, hogy más szövetségek és túraszervezetek lapjait is elérhessük, betekintést nyerve az ottani munkába és programokba. Két fórumra is elérési lehetőség nyílik immár a weblapunkról: a tájékozódási és a teljesítménytúrákról cserélhetnek hasznos tapasztalatokat azok, akik ezekben a szakágakban versenyeznek, szerepelnek, az ország más tájékain élő túratársaikkal. Végezetül, mivel a túrázás is sport, a készítők szükségesnek látták, hogy a világban zajló legfontosabb sporteseményekre is felhívják a látogatók figyelmét. így például a közelgő labdarúgó világbajnokságnak is egyre bővülő információs háttere található a lapon. Az egyik legfontosabb pont a főmenüben az „Újdonságok" pont. Ha valaki gyakran látogatja a honlapot, akkor elég csak ideklikkelnie, és máris láthatja, hogy mióta utoljára itt járt, milyen újdonságok kerültek lel. A szerkesztők játékos kedvű olvasói számára folyamatos játéklehetőséget biztosítanak. Ezek mindig valamilyen szinten a természettel, természetjárással összefüggő kérdések, megválaszolásuk nem túl nehéz, és a szerencsés nyertesek a határidők lejártával valamiféle jutalomban részesülnek a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség elnökének jóvoltából. Összességében elmondható, hogy a honlap új és széles dimenziókat kínál mindazoknak, akik a túrázásról bármit meg szeretnének tudni. Mindenkinek ajánlom, keresse fel legalább egyszer, és nézzen szét rajta, valószínűleg állandó látogató válik majd belőle! Egyszer megéri! És a cint, még egyszer, emlékeztetőül: www.extra.hu/bmtsz Geisz Ferenc 80 Cg fiO C# SS 03 EO 03 A kismányoki székely templom Az április 20-ai nyílt túrát úgy terveztük, hogy útközben megnézhessük a sokat emlegetett székely templomot Kismányokon. A templom azért épült 1988 -89-ben, hogy legyen a Bukovinából hazatelepült székelyek számára egy közös zarándokhely. Az egyik oltáron a Hadikfalváról hozott, hársfából faragott, festeti Mária-szobor áll. A teljes berendezést fafaragás díszíti, dió- és tölgyfából készült népi munka. A szentély előtti székely kapu, a keresztelőkéit, az olvasóállvány, a képek keretei, a gyertyatartók és az oltárok faragásai egy székely ember 11 éves alkotásának eredményei. A padokat, a csillárokat és a keresztutal más mesterek faragták. Csodálatosan szép, érdemes megnézni. A templom melletti házban lehet kérni, hogy kinyissák a templomot. Mecsekuádasdról, Hagyniányokról, Hidasról vagy Váraljáról gyalogosan megközelíthető. dr. Lakatosné Novotny Sarolta XO 03 EO 03 BO 03 EO 03 20 000 lcpés az életért .Jótékony célú sportesemény Az Avon kozmetikai cég szervezésében idén másodszor kerül megrendezésre az „Egynapos gyaloglás az életért "elnevezésű, nemes célokért indított országos program. 2002. június ló-án vasárnap Szentendréről gyalogolunk át több ezer résztvevő társaságában a Margitszigetre. A közel 23 km-es távot 5-6 óra alatt teljesítjük. A résztvevők nevezési díjait és az egyéb felajánlásokat az Avon emlőrák elleni küzdelmére fordítjuk, mammográf készülékeket szeretnénk vásárolni. A tavalyi rendezvény eredményeként sikerült venni egy 28 millió forint értékű berendezést, amely a kazincbarcikai kórházban működik. Segítségével az idejében észrevett betegség gyógyszeres kezeléssel 100%-osan gyógyítható. Addig gyalogolunk, amíg Magyarországon elegendő mammográf nem lesz, hogy senkinek se kelljen szenvednie a súlyos betegségben! Ila csatlakozni szeretne programunkhoz... Az alábbi részvételi feltételek nőkre és férfiakra is érvényesek: - 4. életév betöltése. 1000 Ft regisztrációs díj befizetése a Programirodának, - május 15-ig 10.000 Ft adomány összegyűjtése cégektől vagy személyektől (a bizalom érdekében a támogató csekken fizeti be adományát, amely az adóalapból leírható), - csoportos nevezés lehetséges a jövedelemmel nem rendelkezők (diákok) számára: a 10 fős csoport vezetője lehet egy felnőtt is, nekik együttesen kell 20.000 Ft-ot gyüjteniük. Hogyan zajlik le egy „gyaloglónap”? Külön autóbusszal indulunk Pécsről kb. 6 órakor, Szentendrén közös bemelegítés, köszöntő, átvesszük a pólót, rajtszámot, 11 órakor rajt. A tempó közepes, a csoport ugyanúgy együtt halad, mint egy gyalogtúrán. 5 km-enként frissítő állomások, ahol vendégül látnak bennünket: szendvicsek, üdítők, ásványvíz, cukorkák, sok-sok gyümölcs. Célba érés kb. 16 órakor a margitszigeti Sportcentrumba, ahol ajándékcsomag, átadási ünnepség, koncert, meglepetés vár. A buszunk Pécsre 21 óra körül ér vissza. Felkészülés a Klubban 2001 februárjában alakult meg és azóta folyamatosan működik a Pécsi Avon Női Futó-és Gyalogló Klub. A szentendrei eseményre készülvén 12 héten keresztül minden hétvégén szervezünk egy túrát, fokozatosan növelve a távokat 8-18 km-ig. Az edzésterv a teljesen kezdők számára is teljesíthető, különösebb megerőltetés nélkül. A rendszeres testmozgás egészségünk alappillére, a természet szépsége és a jó hangulatú társaság testi-lelki felüdülést nyújtanak. A kirándulásokra a hölgyeken kívül a gyerekeket és a férfiakat is várjuk. (Akik a szentendrei rendezvényen nem tudnak részt venni, de szeretnének egy kicsit kikapcsolódni a tavaszi hétvégeken, ük is csatlakozhatnak társaságunkhoz.) Jöjjön velünk! Tegyünk együtt húszezer lépést az egészségünkért, a családunkért, a nőkért! Szeretettel vár minden kedves érdeklődőt, tájékoztatást és programfüzetet ad Pál Krisztina klubvezető-edző. Telefon: (06 20) 976 8499. Pál Kirsztina 0/^ o/* u w ö/* as Egy nyílt túra viszontagságai Elszánt és jó időre számító kilenc szentélyből álló turista gyűlt össze a pécsi vasútállomás várótermében, hogy részt vegyen a fekete kökörcsint megtekintő nyílt túrán (április 13.). Napok óta esett az eső, még szombat reggel is hullatta könnyeit az ég. Kétséges volt, hogy egyáltalán lesz-e bátor ember, aki a túrát választja szombati programként. A vonattal Iletvehclyig mentünk, itt rátértünk a Sás-völgyön végigvezető piros négyzet jelzésre. Körülöttünk üde zöld rétek, a fák bontogatják zöldes leveleiket, a kökény fehér szirmaival a ráhulló nap fényétől nagy-nagy hópehelynek látszik. Az erdei úton haladva a talajviszonyokkal nem volt baj, de amikor a hegynek felfelé igyekeztünk, neki kellett vetkőzni, mert nemcsak a meredek út, de a sártenger is lassú menetelesre fogott bennünket. Útközben látvány volt a rókalyukak, az ibolya, kankalin, májvirág és még sok-sok, tavasszal nyíló növény pompája. A Viganvárhoz felérve nagy meglepetésben volt részünk, mert a korábbi épületeket eltüntették, csupán a harangláb áll és egy felvonulási épület. A terület rendezett, gycpesiiell, nyoma sincs a korábban itt folyó munkának, épületek halmazának. Kis pihenő után folytattuk utunkat a kék négyzet jelzésű úton, a Panoráma út bejáratáig. Itt megtorpantunk. A nyílt túrának nemcsak vezetője,