7621 Pécs Tímár utca 21.
Kedd 16:30-18:00

MECSEK HÍRADÓ 95. szám 2002. január BESZÁMOLÓ A BARANYA MEGYEI TERMÉSZETBARÁT SZÖVETSÉG 2001. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL I. Szövetségünk működése Szövetségünk közhasznú társadalmi szervezetként végezte munkáját. A szervezett (igazolt) természetjárók taglétszáma az előző évekhez képest továbbra is alacsonyabb számot mutat (szövetségünknek 2001-ben 36 tagszervezetben – egyesületekben és szakosztályokban – 860 igazolt tagja volt, melyből 416 ifjúsági, 222 felnőtt dolgozó és szintén 222 nyugdíjas). Ez országos tendencia, mely alól me-gyénk sem kivétel. Az alacsonyabb taglétszám azonban nem jelentett kevesebb számú programot, és a rendezvényeken résztvevők száma sem mutatott csökkenést. Szövetségünk címe: 7621 Pécs, Apáca u. 2/1. Immár második éve működünk itt, a Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetsége helyiségeiben, ahol keddenként zavartalanul tarthattuk meg az ügyeleti napokat és programjainkat. E-mail címünk: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; internetes honlapunk: ww.extra.hu/bmtsz A működésünkhöz és rendezvényeinkhez elsősorban pályázatok útján nyert pénzösszegeket használhattunk fel, így a Wesselényi Miklós Sport Közalapítványtól, az Ifjúsági és Sportminisztériumtól, a Mobilitás Ifjúsági Szolgálattól. Működésünket támogatta a Baranya Megyei Önkormányzat és a Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetsége. Évi rendes közgyűlésünket 2001. február 10-én Pécsett a Szivárvány Gyermek-házban tartottuk. A közgyűlés elfogadta a 2000. évről szóló beszámolót és közhasz-núsági jelentést, az ellenőrző bizottsági jelentést, valamint a 2001. évi program- és költségtervet. A közgyűlésen a hivatalos képviselőkön kívül részt vett Túróczy Lajos, a Magyar Természetbarát Szövetség tiszteletbeli elnöke, Dománszky Zoltán, a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség elnöke, Nagy Gábor és Wágner László tájegység-vezetők a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, dr. Tóth Aladár a Mecseki Erdé-szeti Rt., Somogyi Zsolt kerületvezető erdész az Orfűi Lovasklub, és Sándor Tibor, a Zsongorkő Baráti Társaság képviseletében, valamint számos érdeklődő tagtársunk és vendég (összesen 117 fő). A résztvevőket egy-egy könyvvel ajándékoztuk meg. A közgyűlést a szokásos, jó hangulatú állófogadás és kötetlen beszélgetés zárta. A szövetség elnöksége az év során többször ülésezett, mely alkalmakkor az aktu-ális feladatok voltak napirenden. Az év kiemelt feladata volt az új Mecsek termé-szetjáró kalauz megjelenésének előkészítése, valamint ezzel összhangban a turistaút-jelzések felújítása és változása, illetve az új Mecsek turistatérkép megjelenéséhez szükséges korrekciók elvégzése. Ezekről a későbbiekben részletesebben szólunk. 2001-ben a Természetjárók Napján, Dobogókőn kitüntetést kapott Strasser Pé-ter, aki a "Természetjárás fejlesztéséért" érem bronz fokozatát vehette át. Szövetsé-günk közgyűlésén az Arany Bakancs díjat ez évben Kovács Szabó János, a Tubes Kilátó Alapítvány titkára és Wágner László, a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgató-ság tájegységvezetője vehette át, valamint dísztányért és oklevelet kapott Gida Ti-bor a Gyalogtúrázók Országos Találkozója táborvezetéséért, ill. "életműdíjat" Kiss Lajos és Vámos Mihály, eddigi természetjáró tevékenységéért. Szövetségünk elnök-sége a jó együttműködésért – köszönete jeléül – elismerésben részesítette a Mecseki Erdészeti Rt.-t és a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóságot. 2001-ben – hagyományosan – szövetségünket több szervezet támogatta, és több szervezettel tartottunk kapcsolatot, működtünk együtt munkánk során. ♦ Természetbarát kapcsolataink Napi rendszeres kapcsolatban álltunk a Magyar Természetbarát Szövetséggel – elsősorban Szabó Imre főtitkárral, Kalmár László és Pálmai Vencel titkárokkal és Bognár Mária gazdasági vezetővel. A Magyar Természetbarát Szövetség elnökségében Baronek Jenő (az MTSZ Gyalogtúra Bizottság verseny albizottságának vezetőjeként), a Természetjáró Fiata-lok Szövetsége elnökségében pedig Strasser Péter vett részt a baranyai természetba-rátok közül. Erősödött a regionális együttműködés a három dél-dunántúli megye természetjá-rói között, a Dél-Dunántúli Regionális Természetbarát Szövetség keretében. Ennek megfelelően hangoltuk össze a programokat, szerveztünk közös rendezvényeket a Somogy Megyei Természetbarát Szövetséggel (Kis Gali János elnökkel) és a Tolna Megyei Természetbarát Szövetséggel (Dománszky Zoltán elnökkel), utóbbival a Mecsek turistatérkép korrekciójában, a mecseki útjelzések festésében, a Rockenbau-er Pál Dél-dunántúli Kék Túra és a Dél-dunántúli Piros Túra útvonalának egyezteté-sében is együttműködve. ♦ Egyéb kapcsolataink A Baranya Megyei Önkormányzat elnökével, dr. Kékes Ferenccel és alelnökével, Bokor Bélával hagyományosan jó kapcsolatot ápoltunk, csakúgy, mint a Baranya Megyei Önkormányzat Gazdasági Ellátó Szervezetével, személy szerint Stráhl Ferenccel. A Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetsége 2001-ben is nagymértékben segítette tevékenységünket. Köszönjük Tátrai Bea és Fenyvesiné Fehér Mónika ez irányú munkáját. A Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatósággal – szerénység nélkül állíthatjuk – példaértékű kapcsolatot ápolunk. Ebben elsősorban dr. Iványi Ildikó igazgatót, Nagy Gábor és Wágner László tájegységvezetőket és Tóth István Zsolt természetvédelmi őrt illeti köszönet. A Mecseki Erdészeti Rt. 2001-ben is kiemelkedő partnerünk volt. A természetba-rátokat és a természetjárást segítő munkájukat ezúton is köszönjük, személy szerint is Káldy József vezérigazgatónak, dr. Tóth Aladárnak, Könyves Kálmán szigetvári, Papp Kálmán árpádtetői és Szőnyi János kárászi erdészeti igazgatóknak, Sajgó Fe-rencnek, a Szigetvári Erdészet műszaki mezetőjének, Ambrus Sándor és Somogyi Zsolt kerületvezető erdészeknek. A Baranya Megyei Diáksport Tanács, személy szerint Foki József a "Baranya–természetjáró szemmel" vetélkedő lebonyolításában és díjazásában működött közre, csakúgy, mint a Környezetünkért Alapítvány ill. annak elnöke, Gerentsér Gábor, aki szintén a vetélkedő díjazásához járult hozzá, ill. a helyszínt biztosította a záró ver-senyhez, valamint közös pályázatot írtunk. A Baranya Megyei Önkormányzat Pedagógiai Intézete, s annak igazgatója, Kucsanda Ibolya 2001-ben is lehetőséget biztosított a versenykiírások eljuttatására az általános- és középiskolákhoz a Palatábla c. kiadványukban. Új kapcsolatról is beszámolhatunk, melyet a Turizmus Rt. Dél-Dunántúli Mar-keting Igazgatóságával, személy szerint Hegyi Zsuzsanna igazgatóval alakítottunk ki. Valamennyi partnerünknek, akik szövetségünkkel az év során együttműködtek, munkánkat bármilyen módon támogatták, ezúton is köszönetet mondunk. ♦ Sajtó és propaganda 2001-ben szövetségünk – a megyei természetbarát szövetségek közül az országban elsőként – önálló honlappal jelentkezett az Interneten. Ezen megyei információkat láthat az érdeklődő: olvashatja a Mecsek Híradót, a természetbarát rendezvénynap-tárt, a jelvényszerző túramozgalmak kiírásait, fényképes tájékoztatókat a baranyai kulcsosházakról; rejtvényeket talál stb. A honlapot Rácz Róbert és Geisz Ferenc szer-kesztették. Rendezvényeinkről ez évben is rendszeresen jelentek meg ismertetések, tudósítá-sok a következő médiákban: Új Dunántúli Napló (Pauska Zsolt főszerkesztő, Dunai Imre és Horváth László újságírók), Pécsi Rádió (Kovács Zoltán, Kis Tünde), Pécs TV (Keresnyei János, Dér Ágnes, Nyikos László), Magyar Televízió Körzeti Stúdiója, Déli Extra (Csefkó Judit), Pécsi Hét (dr. Bálint József, Bebessy Károly), Fordan-Zengő Rádió (Komor István, Szebeni János, Páli Márta), Remény Rádió (Kollár Gabriella), Természetbarát Híradó (Kalmár László). A Mecsek Híradó 2001-ben is – az eddigieknek megfelelően – havonta megje-lent, és tudósított a természetbarát eseményekről, rendezvényekről. A Híradót Stras-ser Péter szerkesztette. Örvendetesen nőtt az "élménybeszámolók" száma, ezek az írások tovább színesítették az újságot. Köszönjük mindazoknak, akik írásaikkal hozzájárultak a Mecsek Híradó anyagának gazdagításához. 2001-ben az alábbi "szerzők" írásait, tudósításait adtuk közre: Alföldi Zoltán, Arany Horda Természetjáró Egyesület, Baronek Jenő, Baumann József, Bencze János, Bota János, Börcsök György, Dezső József, Dománszky Zoltán, Gernert Jó-zsefné, dr. Gundrum Károly, Hevesi Zoltán, Hörnyéki Judit, Husvéth Ilona, dr. Iványi Ildikó, Kiss Gabriella, dr. Koncz Eszter, Kondi Gyula, Kovács Szabó János, dr. Laka-tosné Novotny Sarolta, Lévai Gábor, Mihovics Gaby, Montskó Péter, Németh Imre, dr. Novotny Iván, Orbán Jutka, Őri Zsuzsanna, Pál Krisztina, Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub, Plaszauer István, Raub Bálintné, Strasser Péter. II. Részletesen az egyes tevékenységekről ♦ Találkozók Május 1-jén – az előző év sikerén felbuzdulva – ismét megrendezte szövetségünk a Turista Majálist, ezúttal Zobákpusztán, a Természetjáró Napok Baranyában rendezvénysorozat keretében. A rendezést a Komlói Hétdomb Természetbarát Egye-sület vállalta és oldotta meg sikeresen: a majálison változatos, hangulatos programot biztosítottak a résztvevőknek. A júniusban Szegeden megrendezett Gyalogtúrázók Országos Találkozó-ján megyénket néhány természetjáró képviselte. Bár nem szövetségünk rendezte, de itt kell megemlíteni a Természetjáró Gyere-kek Országos Találkozóját (TEGYOT) és a Természetjáró Diákok Országos Ta-lálkozóját (TEDOT), melyeket a Természetjáró Fiatalok Szövetsége megbízásából tagszervezetünk, a Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület (PITE) és Az Ifjúsági Tu-rizmusért Alapítvány rendezett meg június végén és július elején Abaligeten, a kem-pingben. Mindkét találkozó jól sikerült, öregbítve a baranyai természetjárás jó hírne-vét. Sajnálatos viszont, hogy a rendezvényen megyénket mindössze egy iskola, a komlói Kenderföldi Általános Iskola képviselte. ♦ Regionális rendezvények A baranyai természetbarátok is részt vettek augusztusban – bár nem túl nagy szám-ban – a Dél-Dunántúli Regionális Természetbarát Találkozón a Somogy megyei Zselickisfaludon, melyet ezúttal a Somogy Megyei Természetbarát Szövetség rende-zett. "Zöld válaszok az új évezred kihívásaira" címmel regionális konferenciát ren-deztünk Sasréten, ahol a Mecseki Erdészeti Rt. vendégei voltak a résztvevők. A há-rom dél-dunántúli megyét 5-5 fő képviselte. A rendezvény lebonyolítását segítette a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatósága. A konferencián előadást tartott Káldy József, a Mecseki Erdészeti Rt. vezérigazgatója, dr. Iványi Ildikó, a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója, Németh Imre, a Magyar Természetbarát Szö-vetség elnökségének tagja, és Hegyi Zsuzsanna, a Turizmus Rt. Dél-Dunántúli Marke-ting Igazgatóság igazgatója, aki a rendezéshez is segítséget nyújtott. Szövetségünk közreműködött egy dél-dunántúli regionális idegenforgalmi tér-kép készítésében, mely térkép ábrázolja a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kék Túra és a Dél-dunántúli Piros Túra útvonalát, valamint a kulcsosházakat. A térkép 2002 tavaszán jelenik meg. Szövetségünk meghívást kapott a Magyar Turizmus Rt. Közép-dunántúli Mar-keting Igazgatóságával kötött együttműködési megállapodás aláírására. Megyénket 3 fő képviselte. ♦ Versenyek 2001-ben is megrendezésre került mind a négy hagyományos tájékozódási túraver-seny, melyek egyúttal a Magyar Természetbarát Szövetség által meghirdetett Orszá-gos Tájékozódási Túrabajnokság egy-egy fordulóját is jelentették: márciusban a Tavaszi kupa (122 csapat, 370 versenyző), októberben az elSant Őszi Kupa (73 csapat, 230 versenyző). A Tubes Kupa éjszakai (42 csapat) és a Csellengő Kupa (45 csapat) versenyek a Természetjáró Napok Baranyában rendezvénysorozat keretében kerültek lebonyolításra Zobákpusztán április 28-án és 30-án, köztük a Mecsek 50 teljesítménytúrával. Talán ez a "zsúfoltság" indokolja a viszonylag kisebb számú részvételt. Ettől függetlenül mind a négy verseny sikeres volt; a nappali versenyeken nagy érdeklődés mutatkozik a "C" kategória iránt, melyen elsősorban gyerekek ver-senyeznek, és amelyeken a teljes mezőny több mint 50 %-a indul. Indokolt volt ezt a kategóriát két részre (alap és emelt szint) bontani. Mind a négy versenyre az ország különböző részeiről érkeztek csapatok, melyek nagy része rendszeresen visszatérő résztvevő a baranyai tájékozódási túraversenyeken. A versenyek megrendezésében közreműködtek: dr. Angyal Tibor, Baronek Jenő, Benczes Gábor, Csuport András, Dalecker Ibolya, Geisz Ferenc, Jillek Rita, dr. Koncz Eszter és csapata, Pál Krisztina, Rácz Róbert, Rónaky Gizella, Sipos Imréné, dr. Tiha-nyi László. Áprilisban fejeződött be a "Baranya – természetjáró szemmel" című hat fordu-lós vetélkedő, melyet általános- és középiskolás tanulóknak rendezett szövetségünk, közösen a Baranya Megyei Diáksport Tanáccsal. Öt forduló "levelezős" rendszerű volt, melyek során megyénk más-más tájegységéhez kapcsolódó feladatlapokat kellett megoldani. A hatodik forduló egy Égertetőn, túra keretében megrendezett vetélkedő volt. Ennek helyszínét, az égertetői táborhelyet a Környezetünkért Alapít-vány biztosította, ami a díjazáshoz is hozzájárult: mindkét kategória első helyezett-jeinek táborozási lehetőséget biztosított. A nagy sikerű vetélkedőre 45 csapat neve-zett. Májusban a hagyományos Madarak és Fák Napja túrán és vetélkedőn általános iskolások versenyeztek Égervölgy és Égertető körzetében. A program megrendezésé-ben ez évben is részt vett a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság. Novemberben a Pécs Városi Természetbarát Szövetség rendezésében lebonyolí-tott Pécs Városismereti Versenyen 60 csapat vett részt, ami azért is szép szám, mert a verseny egy egyhetes őszi tanítási szünet végén volt. A verseny témája ezúttal Pécs belvárosa volt. A rendezésben a Dél-Zselic TK tagjai működtek közre. ♦ Nyílt túrák Szövetségünk egyik fontos közhasznú feladata a nyílt túrák szervezése, melyeken bárki részt vehet. A 2001. évre szövetségünk 45 nyílt túrát tervezett, melyből csupán kettő maradt el a rossz időjárás miatt. A nyílt túrák tervezetét dr. Lakatosné Novotny Sarolta állította össze a túravezetők ajánlatai, vállalásai alapján, s ő tájékoztatta a sajtót és más médiákat a túrákról, tartotta a kapcsolatot a túravezetőkkel. Mindez nagy feladatot jelentett az év során. A legsikeresebb túra ez évben is a Skóciai Szent Margit emléktúra volt, melyet dr. Novotny Iván vezetett, és amelyen 127-en vettek részt. Tovább folytatódtak Gőbö-lös István kissé távolabbi vidékeket (Zselic, Hegyhát) ismertető túrái. Kedveltek vol-tak Baumann József jelzetlen utakon vezetett gyaloglásai. Volt néhány túra a Villá-nyi-hegységben is. Minden évben többen vesznek részt a magyar kikericset és a feke-te kökörcsint bemutató túrákon. Érdekes színfolt volt a nyílt túrák sorában az al-mamelléki kisvasút 100 éves jubileuma alkalmából szervezett túra Strasser Péter vezetésével, melyen a résztvevők ezúttal ingyen vonatozhattak, és – Baumann Jó-zsef értékes és érdekes ismertetésével – megismerhették a Sasrét közelében foglalt Almás- és Kis-Almás-forrásokat, valamint a Mecseki Erdészeti Rt. tanösvényét, és a sasréti erdei iskolát is megtekinthették. A túrákon a résztvevők száma igen változó volt, átlagosan 25 fő. Ez évben is vol-tak új résztvevők, akik a nyílt túrákon szerették meg a természetjárást, és vált az kedvelt időtöltésükké. Köszönjük a túrák vezetését, a felkészülést és a felelősség vállalását a következő túravezetőknek: Baranyai Rudolf, Baronek Jenő, Baumann József, Becze László, Börcsök György, Budai Jánosné, Eperjesi József, Gőbölös István, dr. Gundrum Ká-roly, Herisztné Kincses Magdolna, Jakab Ferencné, Járányi Lászlóné, Kaszás Károly-né, Kazal György, Keményfi Balázs, Kondi Gyula, dr. Koncz Eszter, Korb György, Korb Györgyné, Kovács János, dr. Lakatosné Novotny Sarolta, Marton József, Már-ton Zoltán, Mezei Anikó, dr. Novotny Iván, Őri Zsuzsanna, Pál Krisztina, Petrovics Márta, Rónoki Eszter, Sánta Lászlóné, Strasser Péter, Szabóné Kőnig Éva, Szecsődi Imre, Varga István. ♦ Teljesítménytúrák A hagyományos túrákon ez évben is sokan vettek részt: a PITE 30 (február, rende-ző: Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület); Tenkes 30, 15 (április, rendező: Dráva TSE); Mecsek 50, 30, 15 (április, rendező: Baranya Megyei Természetbarát Szövet-ség, Mecseki Kóborlók); 2x100 km Baranyában – kerékpáros teljesítménytú-ra (június, rendező: Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub); Papi pipa 30 (szeptember, rendező: Dél-Zselic TK) teljesítménytúrák több száz résztvevőt von-zottak. Ugyanakkor bővült is a baranyai teljesítménytúra-kínálat a Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület (PITE) és a siklósi Szent Imre Általános Iskola és Gimnázi-um DSK természetjáró jóvoltából: a PITE májusban Mecsek Turista Maraton és Félmaraton, míg a siklósi természetjárók októberben Szent Imre 20 néven rendeztek teljesítménytúrát – sikerrel. Ezeket a túrákat a következő években is meg kívánják rendezni. Szövetségünk túraajánlataiban ez évben is szerepeltek más szervezeteknek (Feke-te Bárány TE, Szent Orsolya Rendi Gárdonyi Géza Általános Iskola) a Mecsekben rendezett teljesítménytúrái is, melyek további helybeli túrázási lehetőséget jelentettek a teljesítménytúrák kedvelőinek. A teljesítménytúrák egyre népszerűbbek, és mind nagyobb tömegeket vonzanak. Ez egyrészt örömmel tölti el a rendezőket, másrészt viszont sokszor nem várt többlet-feladatokat ró rájuk: nemegyszer kellett menetlapokból csoportosan kiadni az indu-lóknak, ill. jelvényekből utánrendelést készíteni, mivel a vártnál több résztvevő jelent meg. A rendezők nevében ezúton is köszönjük azoknak a természetjáróknak a tü-relmét, akik ez esetekben várni kényszerültek a jelvényekre. ♦ Jelvényszerző túramozgalmak A túramozgalmakat 2001-ben is Rónaky Gizella gondozta, akinek munkájához több segítségre és segítőre lenne szüksége, elsősorban a bélyegzőhelyek karbantartásában. A Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kék Túra – melynek útvonalában és a bé-lyegzőhelyekben 2000-ben változások történtek – új igazolófüzete 2001 januárjában készült el, amiből 22-t vásároltak az év során, de ebből még nem teljesítette senki. A Dél-dunántúli Piros Túrát 2001-ben ketten teljesítették, és hat igazolófüzetet adtunk ki. A túrázók beszámoltak arról, hogy a somogyi útvonalszakaszon nem mindenhol megfelelőek a jelzések, nincsenek kialakítva a bélyegzőhelyek, sok gon-dot jelentett a bélyegzés. Fennakadás volt az igazolással is: a Somogy megyei szövet-séghez elküldött füzetek az év végére – többszöri telefonálás után – kerültek elő. A baranyai jelvényszerző mozgalmak teljesítése továbbra is csökkenő tendenciát mutat. Az év során a túrákat igen kevesen teljesítették: a Mecsek turistáját 4-en, a Baranyai várakat szintén 4-en, a Mecseki barangolásokat ketten, a Kincses Ba-ranyát pedig mindössze 1 fő. A Kerékpáros körtúrát egy salgótarjáni egyesület teljesítette 15 fővel. 2001-ben egy jelvényt sem adtunk ki a Dél-Zselic turistája és a Baranya legszebb templomai túramozgalmakból. Nem történt előrelépés a bélyegzőhelyek felújításában, a dobozok biztonságos kihelyezésében. Új dobozt csak Zobákpusztán, a Patacsi-mezőn és Felsőkövesden helyeztünk ki, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kék Túra útvonalán. Akadozott a bélyegzőlenyomatok pótlása: sajnos sokkal több bélyegző, ill. lenyomat fogy, mint amennyire valóban szükség lenne. Továbbra is szétdobálják, vagy zacskóstól viszik el a kihelyezett lenyomatokat az arra illetéktelenek. Tudjuk azt is, hogy nem csak a túramozgalmakat teljesítők használják fel a lenyomatokat, de az arra túrázók is szívesen ragasztják a túrajelentésekre. Ez nem baj, de nem lehet előre tervezni, hogy melyik útvonalon hány lenyomat fog elfogyni. Az előző évben már kértük a kulcsos-ház¬kezelők segítségét, most ismét megtesszük ezt: pótolják folyamatosan a hiányzó dobozokat, bélyegzőlenyomatokat, s ahol nincs még a kulcsosházat ábrázoló bé-lyegző, ott készíttessék el azt is. Fel kellene mérni, hogy az alacsony számú teljesítés-nek mi az oka: a bélyegzők hiánya, a túramozgalmak "elavulása", vagy esetleg a nem megfelelő propaganda. ♦ Minősítések 2001-ben összesen 62 baranyai természetjáró ért el természetjáró minősítést, kö-zülük 32-en bronz, 21-en ezüst és 9-en arany fokozatot a következő egyesületekből, szakosztályokból: Dráva TSE; PTTE Nyugdíjas Szakosztály; PTTE Vándorsport Szakosztály; Kenderföldi Természetjárók (Kenderföldi Általános Iskola), Komló; Komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület; Mecseki Kóborlók; Szent Imre Katoli-kus Általános Iskola és Gimnázium Sportköre, Siklós. Arany fokozatot értek el: Gőbölös István, Papp Lászlóné, Nagy Ferenc (Mecseki Kóborlók), Kaszás Károlyné, Polhammer Magdolna (PTTE Nyugdíjas Szakosztály), Hammer Emil, Kondi Gyula, Kriszt Gábor, Zsoldos Gyula (PTTE Vándorsport Szak-osztály). Valamennyi, minősítést elért sporttársunknak ezúton is gratulálunk! ♦ Túravezetőképzés, Túravezetők Klubja A tevékenységet az év során Börcsök György szervezte, irányította. A Túravezetők Klubja havi rendszerességgel működött. A foglalkozások között szerepelt előadás és filmvetítés Európa vulkánjairól, madarakról, a Mecsek növénye-iről, kedvelt kirándulóhelyekről, a zengővárkonyi szelídgesztenyésről, Angliáról. Má-jusban a klub autóbuszos kirándulást szervezett az Ormánságba. A túravezetőképzés folytatódott az egyetemisták körében. A szövetségben meg-hirdetett tanfolyam – kellő számú jelentkező híján – elmaradt. Sikeres volt viszont a nyár folyamán a Somogy Megyei Természetbarát Szövetséggel közösen rendezett bronz jelvényes túravezetői tábor és tanfolyam. A képzésben résztvevők jól felké-szültek voltak. A vizsgáztatáson részt vett Dománszky Zoltán, a Tolna Megyei Ter-mészetbarát Szövetség elnöke is. Novemberben regionális szintű levelezős ifjúsági képzés kezdődött, melynek 2002 áprilisában lesz vége. ♦ Ifjúsági természetjárás 2001-ben szövetségünknek 16 olyan tagszervezete volt, melyben elsősorban ifjúsági természetjárással, fiatalokkal foglalkoztak: Pécsett a Babits Gimnázium, a Pollack Mihály Szakközépiskola, a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola, az Apáczai Nevelési Központ 2. sz. Általános Iskola, a Bánki Donát u. Általános Iskola, a Me-cseki Erdészeti Rt. Erdei Iskola, a PTE Testnevelés Tanszék, a Najád Vízisport Egye-sület, a Mecseki Remeték Szakosztály, a PTTE Hétpróbás Szakosztály, valamint a komlói Kenderföldi Általános Iskola és a Kazinczy F. Szakközépiskola, a Mindszent-godisai Általános Iskola, a siklósi Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Gimnázi-um, a sellyei Kiss Géza Általános Iskola és a Görcsönyi Általános Iskola. Ezúton is köszönjük azok munkáját, akik fontosnak érezték az ifjúsági termé-szetjárás ügyét és szabadidejükből nem keveset erre áldoztak: Adorján Rita, Béla-váry Zsolt, Csonka Miklósné, Fogaras Csaba, Gyenis Ilona, Jéki Mária, Kabai Jó-zsefné, Kevy Albert, Nagy Ákos, Pálinkás István, Schóber József, Strasser Péter, Szép Attila, Takácsné Hartmann Piroska, Uzsoki Csaba, Varga Ferenc, Zeiler Simon. Ugyancsak köszönetet kell mondanunk azoknak a szakosztályoknak, egyesüle-teknek, amelyekben ifjúsági tagság is van, s így gondoskodnak a természetbarátok az "utánpótlásról". ♦ Technikai munkák A 2001. év legnagyobb feladata a mecseki turistaútjelzések felújítása volt, a válto-zásoknak megfelelően. Szövetségünk az Ifjúsági és Sportminisztérium által kiírt pá-lyázaton nyert erre pénzösszeget, azonban feltételként szabták, hogy a mecseki útjel-zéseket "igazítsuk" a magyar szabványhoz. A Mecsekben a jelenlegi útjelzésrendszer a valamikori számjelzések "átszínezésével" alakult ki, és ez – természetszerűleg – nem felelt (nem felelhetett) meg a jóval később, 1988-ban életbe lépett szabványnak. Ez a probléma más hegyvidékeken is felmerült, de többségükben már elvégezték a korrekciókat. Ennek megfelelően – a minisztérium illetékes szakemberével, Bánhidi Attilával egyeztetve – határoztuk meg a szükséges változásokat; szövetségünk részé-ről Baronek Jenő, Király László és Strasser Péter vett részt a munkában. Az elfoga-dott terv alapján a Mecsek közel 700 km hosszú turistaút-hálózatából 217 km-nyi szakaszon változnak meg a jelzések. A változások legfontosabb jellemzői: rövidebb útvonalak helyett több hosszú, egy jelzéssel rendelkező útvonal jön létre; megszűn-nek a szabvánnyal alapvetően ellentétes jelzések (pl. 3-4 km hosszú sávjelzések, vagy völgyben vezető háromszög jelzések), tehát a felfestett jelzések alakja igazodik a jelzés tartalmához. Az új jelzések kialakítása egyúttal lehetőséget biztosít néhány útvonal-módosításra is: néhány – amúgy járhatatlan, vagy turistaút kialakítására alkalmat-lan terepen vezető – útvonal megszűnik, néhány szakaszon viszont új jelzett utak jönnek létre. Ezek száma és hossza azonban nem jelentős. A legfontosabb: a válto-zás a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kék Túra mecseki szakaszát egyáltalán nem érinti, a Dél-dunántúli Piros Túra útvonalát csupán a Dömör-kapu és Petőcpuszta közti szakaszon, ahol is a piros négyzetet felváltja a túraútvonal egészének piros sáv jelzése. Létrejön viszont – három, eddig különálló zöld sáv jelzésű út összekapcsolá-sával – egy közel száz km hosszú, zöld sáv jelzésű útvonal, a "Mecseki zöld túra", mely kanyarogva vezet végig a Mecsek különböző tájain. Ezután a Mecseket három, más-más útvonalon és különböző tájakon vezető túraútvonalon lehet "végigtúrázni". Az új útjelzések felfestését a szerződés alapján 2002. június 30-ig kell elvégezni. A munka 2001 nyarán elkezdődött, és az új jelzések közel 3/4 része elkészült az év végéig. Az új jelzések mellett a turistautak kiindulásánál és kereszteződéseinél meg-hagyjuk a régi jelzéseket is, fekete X-szel áthúzva, így az eddig forgalomban lévő térkép alapján is azonosíthatók az útvonalak. A változások nagy száma miatt itt nem soroljuk fel részletesen a megváltozott jelzésű útvonalszakaszokat, hiszen a 2002 tavaszán megjelenő új Mecsek turistatérkép valamennyit tartalmazza. A festési munkákat a Keleti-Mecsekben Király László, a Nyugati-Mecsekben Strasser Péter irányítja és végzi társaival. 2001-ben a festési munkákban közremű-ködtek: Both Ákos, Cigány Sándor, Gyenis Ilona, Iván Attila, Hörnyéki Judit, Király László, Király Lászlóné, Kormány Zsófia, Kuizs Sándor, Kuizs Sándorné, Kürtösi Péter, Martyin Erika, Miklovits György, Praks Xénia, Rácz János, Strasser András, Strasser Éva, Strasser Péter, Strasserné Csapó Ilona. Folytatódott a kerékpáros útjelzések felfestése is, melyet a Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub tagjai végeztek dr. Novotny Iván vezetésével. A jelzésváltozások miatt a 2001-re tervezett új Mecsek természetjáró kala-uz kiadása 2002-re tevődött át, ebben már az új útjelzéseknek megfelelő leírásokat találja az olvasó. A kalauz az előző kiadásokhoz képest teljesen új fejezeteket is tartalmaz, részletesen ír a mecseki forrásokról, a természetvédelmi területekről, a mecseki tanösvényekről. A könyv 2002 tavaszán – várhatóan márciusban – jelenik meg. Szerzői: Balogh István, Baronek Jenő, Bódog József, dr. Kevey Balázs, Kraft János, dr. Lakatosné Novotny Sarolta, Nagy Gábor, dr. Novotny Iván, Parragh Tibor, Rónaky Gizella, Strasser Péter, dr. Strasser Tibor, dr. Tóth Aladár. A könyvet Baronek Jenő és Strasser Péter szerkesztette. Ugyancsak 2002 tavaszán várható az új Mecsek turistatérkép megjelenése (szin-tén a tervezetthez képest egy éves "eltolással"), mely természetesen már az új jelzése-ket tartalmazza. A térképkorrekció ettől függetlenül is fontos volt, mivel az elmúlt évek során rengeteg változás történt a Mecsekben (pl. a bányabezárásokat követő rekultivációs munkák során, valamint a Mecseki Erdészeti Rt.-nek és a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóságnak a természetjárást segítő tevékenysége nyomán [tanös-vények, erdei létesítmények]). Mindezek alapján 2002-ben egy "megújult" Mecsek várja a természetjárókat és az ide látogatókat. A Mecseken kívül megkezdődött az Ormánság turistaútjainak kialakítása, a jelzések felfestése, a Villányi-hegység úthálózatához kapcsolva. A Villányi-hegység kék sáv turistajelzésének meghosszabbításával egy új dél-baranyai túraútvonal, a "Dráva-menti Kék Túra" is létrejön. A munkákat a Dráva TSE tagjai végzik Gida Tibor vezetésével. Források felújítása: Baumann József sporttársunk, felesége és barátaik 2001-ben folytatták a mecseki és a dél-zselici források felújítását. Ez évben a Nyugati-Mecsekben a Négy barát-forrás és a Pipás-forrás, a Közép-Mecsekben a Bikfa-forrás és a Rózsa-forrás került sorra. A Dél-Zselicben – a Mecseki Erdészet Rt. Szigetvári Erdészetének közreműködésével – három új forrást foglaltak: a Lukafai-kutat (Sas-rét közelében), a mozsgói Szent-kutat és Almáskeresztúron egy forrást. Tasnádi János felújította a Büdös-kutat, valamint a Keleti-Mecsekben a Csurgót, a Török-kutat és a Mária-kutat. A baranyai kulcsosházak működésében 2001-ben nem számolhatunk be számot tevő eseményről. Változás csak a Gubacsos kulcsosháznál történt, ahol a ház kezelé-sét a Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub vette át, és megkezdték a ház (első lépésben annak berendezései) felújítását. A házkezelők a szokásos karbantartá-si munkák mellett komolyabb fejlesztéseket nem végeztek. Említést érdemel a tettyei Vándorsport kulcsosház, melyet az év során háromszor is felgyújtottak, harmadjára majdnem "teljes sikerrel", így ez a ház teljes felújításra szorul. Szövetségünk novem-berben a Fehér-kúti kulcsosházban – ahol Nagy Balázs és dr. Tihanyi László voltak a házigazdák – rendezte meg a szokásos kulcsosházkezelők tanácskozását, melyen hasznos és tartalmas eszmecsere folyt a házak működtetésével kapcsolatban (töb-bek között szó esett az üzemeltetés jogi és egészségügyi szabályozásairól). 2001 elején megjelent a Szálláshelyek turistáknak a Mecsekben és Baranyá-ban c. kiadvány javított változata, melyben a tagszervezeteink kezelésében lévő kulcsosházak adatai mellett más olcsó szálláshelyek is szerepelnek. Örömmel mond-hatjuk el, hogy ez a címlista évről-évre bővül. Bár közvetlenül nem szövetségünk tevékenységéhez kapcsolódik, de itt kell emlí-tést tennünk a 2001. év nagy természetjáró eseményéről, a tubesi János kilátó elké-szültéről és szeptemberi 15-i avatásáról. A kilátó a Tubes Kilátó Alapítvány, és sze-mély szerint Kovács Szabó János természetjáró társunk évekig tartó munkája során készült el, főként támogatásokból, adományokból, a természetjárók és kirándulók nagy örömére. Élvezzük és használjuk sokáig, és vigyázzunk rá együtt! Ugyancsak itt kell említést tennünk arról a munkáról, melyet a Mecseki Erdészeti Rt. és a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság végzett és végez – a Pécsi Erőmű Rt., ill. jogutódja, a Pannonpower Rt. támogatásával – a természetjárás érdekében: tanösvények kialakítása, tájékoztató táblák kihelyezése, erdei pihenők létesítése, források foglalása stb. Mindezekért ezúton is köszönetünket fejezzük ki a turista társadalom nevében. ♦ Kerékpáros szakági tevékenység A kerékpáros szakág bázisegyesülete, a Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub ez évben ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját. Ez alkalomból a szokásos kerékpáros évadnyitó esten a szép számú hallgatóság diavetítéssel színesített vissza-emlékezést hallhatott az eltelt tíz év legemlékezetesebb túráiról, élményeiről. 2001-ben az egyesület 19 kerékpártúrát szervezett közelebbi és távolabbi tájakra. A Föld Napján a kisgyermekes családok részére szerveztek biciklis kirándulást. Foly-tatódott a "Vasárnapi túrák" és a "Péntek esti teker(g)ések" sorozata, valamint a "Suliba? Bringával!" akció is. Ismét megrendezték a "2x100 km Baranyá-ban" kerékpáros teljesítménytúrát 126 résztvevővel. Június 30–július 8. között került megrendezésre a Mura–Dráva–Duna kerékpár-túra, ami az ausztriai Bad Radkersgburgból indult, és Szlovénián keresztül Magyar-országra vezetett. A résztvevők (akik között Ausztriából és Szlovéniából is voltak) többnyire – ahol lehetett – a Mura és a Dráva árvízvédelmi gátjain haladtak, majd Keselyősfapusztánál elhagyva a gátakat a Siklós–Villány–Bóly–Sátorhely útvonalon érkeztek Mohácsra. Ez a túra egyfajta próbája volt annak a tervnek, mely szerint az osztrákok Mura-menti kerékpártúra útvonalát meg lehetne hosszabbítani Szlovénián át Magyarországra, és a Mura torkolata után a Dráva mentén a Dunáig vezethetne az útvonal. Ez kapcsolódási pont lehetne az európai kerékpáros turizmus érrendsze-réhez. Az egyesület közreműködött a tavaszi budapesti vásárra készített "Kerékpártú-rák a Dél-Dunántúlon" c. kiadvány elkészítésében. A Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatósággal újabb, a kerékpározás számára felszabadítandó erdei utakban álla-podtak meg, ezúttal az eddig teljesen elzárt Keleti-Mecsekben. S végül fontos hír a kerékpáros szakágban, hogy megalakult a Dél-Dunántúli Regionális Kerékpár-turisztikai Egyesület pécsi székhellyel. Az elnökségben helyet kapott dr. Novotny Iván is. A kerékpáros szakági tevékenység segítéséért köszönetet mondunk Pécs M. J. Vá-ros Önkormányzatának, dr. Iványi Ildikónak, a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgat-óság igazgatójának, Káldy Józsefnek, a Mecseki Erdészeti Rt. vezérigazgatójának és a Várkői Ferenc Diák- és Szabadidősport Központnak. Végezetül megköszönjük mindazok munkáját, akik az év során bármilyen mó-don segítették szövetségünk tevékenységét. Pécs, 2001. december 31. Összeállította a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség Elnöksége Források a Keleti-Mecsekben (3. rész) 2001. november 11. Lassú léptekkel haladunk felfelé az óbányai kocsmától a temető irányába. Sajnos az időjárás borultas, de bízunk benne, hogy később kitisztul. A temető még mindig illatozik a halottak napi virágoktól, az öntözőkannák mozdulat-lanul nyugszanak az ágasfán. Egyre feljebb jutunk és a táj ezt meghálálja nekünk. A zöld legelőket sárga hársak és pirosodó cseresznyefák levelei tarkítják. A szemközti oldalon festőpalettához hasonlítanak a kedves őszi színek. Megcsípte a dér a csipke-bogyót és a kökényt, így már élvezni lehet a finom gyümölcsök ízét. Az út szélén még virágzik elszórtan az imola, a katángkóró és a seprence. Felérve a tetőre még jobban kitágul a panoráma és megállásra készteti kis csapatunkat. Forgolódás közben van idő egy kis toroköblítő elfogyasztására. Kicsit kifújtuk magunkat, és elindulunk a Baka útján lefelé a Farkas-árokba. Szép ez az út, nagyon régen jártam erre. Szépen megnőtt, tiszta átlátható elegyes erdőben haladunk. Jól látszanak a kisebb-nagyobb völgyek, vízmosások és a kibúvó talajrétegek az út bevágásában. Találunk néhány fekete trombitagombát, ami meg-szárítva kiváló fűszer ételek ízesítésére. Már közeledünk a völgyhöz, amikor több kihelyezett számozott odút veszünk észre. A közelieket leakasztom és megnézem: volt e bennük költés? A 22-esben volt három fészek egymáson, a 23-asban csak egy. Kitisztítom az odúkat és visszateszem eredeti helyükre. Lent a völgyben elég nagy a nyüzsgés, mivel az idő is elfogadható és vasárnap van. Autók állnak a házak udvarán. A fákon az új turista útjelek virítanak büszkén, új „ruháikban”. Rengeteg munka hárul most az útjelzések festőire, akiknek 220 km-es útszakaszt kell a Mecsekben átfesteniük a szabványnak megfelelően. Haladunk felfelé a Váraljai-völgyben, ahol most több nagyobb kátyú kövekkel van kitöltve, így gyorsabb a haladás. A csoport megéhezett, és egy kis ligetes részen megállunk elfogyasztani egy szendvicset. Én még nem vagyok éhes, ezért előreme-gyek, hogy megkeressem a Jágerok kútját, ami már a Farkas-árokban található és még nincs róla felvételem. Kétszáz méterrel feljebb, a patak túloldalán egy mésztufa-sziklára leszek figyelmes, melyen csorog le a víz. Átlépek a patakon és felmászok a kis teraszra egy nagy bükkfa alá. A gyökerek között kaparászok: keresem a víz ere-dését. Ágak, avar, kődarabok akadnak ujjaim közé, majd elérek egy vascsövet, melyből folyik a víz. Ez tehát az a forrás, melyet még egyszer sem volt időm megke-resni. Erdőgyérítés volt és a terepformák most jobban látszanak, ezért is leltem rá könnyebben. Visszasietek a csapathoz és bekapok én is egy szendvicset. Jólesik az ízletesen el-készített étel, csúsznak lefelé a falatok. A patak kellemesen csörgedezik a megkopta-tott kövek között, odébb egy hegyi billegető fészkelődik a habok között, sárga hasát mossák a vízcseppek. Felvesszük a zsákokat és elindulunk a közeli forráshoz, ahol éppen erdőmunkások állnak neki a szalonnasütésnek. A farakáson lepakolunk és nekiállunk a forrás és környékének rendbe hozásához. Kikaparom a cső körüli köve-ket és az oldalba helyezem. Megigazítom a forrásmezőben a lazán bedugott vascsö-vet, hogy a víz jobban csorogjon rajta. A kibontott köveket elkezdem visszatenni és megkérem Imrét, hozzon még néhányat a patak mellől. Szép formás kis falat építet-tünk a cső köré, most igazán forrás lett ez a vízfolyás. Poharat vagy üveget lehet alátenni, ha megszomjazik a vándor. Ági és Marcsi az elvezető medret tisztítják meg a mésztufa szikláig, ahol egyenletesen csorog le a víz és folytatja építő tevékenységét a továbbiakban. A vízhozam három liter percenként és tizenkettő fokos a víz hőmér-séklete, a levegőé pedig nyolc fok. Lefényképezem az "újjászületett" forrást, és elin-dulunk tovább felfele a következő forráshoz. Imre műanyagzsákjában gyűlnek az összeszedett műanyagflakonok és tejes zacskók. Felfele haladunk, és odaérünk a Kalán Miska kútjához. Az öreg bükkfa gyökerei kapaszkodnak az évszázados mésztufa rögbe, közöttük megcsillanva víz csordogál. A homlokfalból már kihullott néhány befalazott kő, a medence tele van avarral. Belépek a szűk mederbe és kikaparom a medencéből az összegyűlt iszapot. Apró kövek, ágdarabok, rothadó levelek töltik meg egymás után markomat. A többi-ek alkalmi szerszámokkal az úton átvezető medret tisztítják. Percek alatt használha-tóvá vált a kút és akár ihatnánk is belőle. Villan a vaku, és a dolgos csapat meglepet-ten tekint felém. Indulni kell tovább, mert még néhány forrás visszavan. A patakmeder balról egyre mélyebbre kerül, de így is jól látszanak a hatalmas ve-tők, melyeken átbukva szép vízesések képződnek. Elértük a keresztező turistautat, ami most zöld keresztnek van festve. Jobbra a völgyben kb. harminc méterre az ol-dalban meglátjuk a felújított táblájú Vadvirág-forrást. Szépen, az eredetit lemásolva készítették a Tolna megyei természetjárók. A forrásból két csövön folyik a víz, a forrás előtt nagy fatorlatot gyűjtött össze a lezúduló csapadék. A környéken néhány flakon és üdítős doboz éktelenkedik, amíg a nagy műanyagzsák el nem nyeli őket. Ágiéknak elmondom, hogyan találják meg az Amália-forrást, mert én két távolabbi forrást keresek fel, amíg ők odaérnek és megtisztítják. A fölösleges dolgokat átadom nekik és elindulok felfelé a meredek oldalban a Büdös-kút felé. Szép tiszta erdőben visz az út; régen jártam erre, ezért időnként rácsodálkozok egy-egy szép területre. Elérem a vadkerítést és mellette haladok egészen az erdészeti gerincútig, itt a sárga kereszt jelzésen balra fordulva követem tovább. Szemben feltűnik három szép vul-kanikus hegy: a Szamár-hegy, a Dobogó és a Szószék. Oldalaikat jutalmul kicsit megvilágítja a Nap és így az őszi színekben még csodálatosabbak. Elérem a Büdös-kutat, mely az összedőlés határához közeledik. Deszkái elöreged-tek, cserepei hiányosak, a kút teledobálva mindennel. Kár érte, mert bővizű és kris-tály tiszta. A vadászházat már évekkel ezelőtt lebontották, a nyoma sem látszik, kivéve a turistatérképet, ahol zavart okozhat a kezdő turistáknak. Haladok tovább, és néhány perc múlva az út mellett jobbra egy vizes leszakadás tűnik fel magas sásokkal és kákákkal. Bemegyek egy vadcsapáson és megpillantok az oldalban egy üreget és felette egy táblát. Éppen ezt kerestem: ez a Gyertyános forrás, amit múltkor már nem volt időm megkeresni. Szép új faragott tábla van be-építve a forrás fölé, csak a sás és a káka teljesen eltakarja. Tőrömmel megritkítom a növényeket, hogy a forrásba láthassak. Mély medence – alig érek bele –, tiszta víz csillog benne. Lábam alatt sorcognak a fonolitból töredezett kődarabok, melyek között az út felé igyekszik a víz. Száz méterre voltam múltkor innen, amikor vissza-fordultam a Dögkút-tetőre. Sietek tovább az ismerős területen a leszakadt kanyar felé, majd a Lencse-forráshoz. A forrástól lefelé a Farkas-árok oldalában az erdészeti út még rosszabb, mint két hete volt. Az úton a lenyesett fák ágait kerülgetem és egy óvatlan pillanat-ban a bakancsomat elnyeli az iszap. Cuppanva rántom ki lábbelimet, melyet egy pillanat alatt átfestett a sár. Végre a forrás vize eltekint a hegymenettől és lefordul balra a mély völgybe. Hollópár rekedt hangját vízhangozza az öreg bükkös, harkály kalapál a korhadt faágon. Elérem a Lendület-forrást és most a vízfolyást követem lefelé. A Csalán-hegy lábánál a patakpartnál felismerem barátaimat, amint az Amá-lia-forrásnál serénykednek. Örülnek, hogy megérkeztem és „dicsekednek” az elvég-zett munkával: szépen rendbe tették a forrás környezetét, kipucolták az ereket. Készítek egy felvételt, és elindulunk felfelé az erdészeti úton a forrásmezők men-tén. Szép sárgalevelű juharok és bükkök között haladunk lassan felfele a meredek emelkedőn. Barátaink nincsenek edzésben, ezért többször megállunk és visszapillan-tunk a völgybe. A Nap ismét bevilágít az erdőbe és vidámságot varázsol a megfáradt csapat arcára. Felérünk a "török mészégetőhöz", melynek nyomait csak a beavatot-tak ismerik: érdemes lenne egy táblát elhelyezni a közelében. Leülünk egy farakásra és elfogyasztjuk a maradék szendvicseket. Kis idő elteltével a piros sáv jelzésen hala-dunk Óbánya felé. Egyre több flakon kerül a zsákba, még régi piros motorolajos flakon is, amit már húsz éve nem forgalmaznak. Szép ez a gerincút a mélybe induló sok völggyel és a ligetes erdővel. A baracklevelű harangvirág és a csalánlevelű ha-rangvirág büszkén lógatja csengettyűit ebben az őszi hidegben. Elérjük az új zöld kereszt jelzésű turistautat, ami a piros sávot keresztezi (ez volt a zöld kör). Szép úton haladunk jobbra lefelé a csodaszép völgyben. A völgyből már hallani a falu hangját, kutyák ugatnak egykedvűen. A turistaház szemeteskonténerébe dobjuk a meghízott szemeteszsákot és Imrével elindulunk a pisztrángos tavak felé. A lányok sétálnak a falu központja felé. Sok a kiránduló a tó körül, a vízikerekek kellemes hangon csapkodnak a vízbe és oxigént kevernek a halaknak. Kifele elolvassuk az új információs táblát és megnézzük rajta, merre is jártunk a mai napon. A lányokat a kocsma előtt érjük utol, ahol reggel a túránkat kezdtük. Egy tartalmas napot töltöttünk el a Keleti-Mecsekben barátainkkal. Baumann József  Elmúlt egy év... Elmúlt ismét egy év. December 15-én tartottuk évzáró túránkat a Dömör-kaputól indulva a Misinán, Tubesen, Lapison át a Büdös-kúti kulcsosházig, majd – az itteni kis pihenő után – Teca mama kisvendéglőjénél fejeztük azt be. A nagy hideg ellenére tizenöten összejöttünk. Nagyjából a szokásos társaság, de mint máskor, most is tartottak velünk új túratársak. Az időjárás, mint általában, kedvező volt. A gyönyörű napsütés a behavazott faágak között feledtette velünk a hideget, és a vasútállomás előtt toporgásunk már eszünkbe sem jutott. A Büdös-kúti kulcsosháznál Baronek Jenő várt bennünket egy év végi pezsgős koccintásra. Kelle-mes meglepetés volt számunkra, hogy régi kedves ismerősünkkel, Kovács Szabó Jánossal is találkozhattunk itt az év utolsó napjainak egyikén. Távozásunk előtt vendéglátónk megmutatta a Baranyai Természetjárók Panteonját. Utunkat folytatva Szentkúton keresztül jutottunk el Teca mamához, ahol finom forralt borral és hagymás zsíros kenyérrel pótoltuk elveszett energiánkat. Szokásunk-hoz híven – mert most már szerencsére vannak szokásaink – kellemes hangulatban elevenítettük fel a múlt kedves dolgait, és pár szóval a jövőt is előhoztuk. A múltról, a szokásainkról... Kik is vagyunk mi? Hivatalosan a Matáv Rt. Pécsi Sportegyesületének Természet-járó Szakosztálya. A szakosztály már több évtizede a Posta Természetjáró Szakosz-tályaként alakult, és bízunk benne, hogy még sokáig működhetünk az átalakulások, átszervezések mellett is. Túraprogramjainkat negyedévente készítjük el, általában minden hétvégére tervezve túrát, kihasználva a nyílt túra programokat és a teljesít-ménytúrázási lehetőségeket is. Már több éve szervezünk tavasszal és ősszel is több-napos autóbuszos túrákat az ország más tájaira. Lassan eljön az idő, hogy a régi túratársainknak nem tudunk új területet mutatni, ezért a kicsit költségesebb külföldi (szlovákiai, erdélyi) utak szervezésével is meg kell próbálkoznunk. Néhány túratár-sunk már több éve horvát turistákkal magashegyi programokon vesz részt. Az évente most már hagyományos évzáró és évnyitó túrákon kívül rendszeresen szervezünk ősszel borkóstolóval egybekötött villányi túrát is. A természetjárók társaságából alakult meg két éve a kerékpáros csoportunk is. Ez a kis csapat általában háromhetente szervez közös túraprogramokat, tavasztól őszig, 6-20 fő közötti létszámmal. Most már ennek a csapatnak is vannak hagyományos túrái. Nagy sikerrel, 36 fővel rendeztük meg – 2001-ben másodszor – a Mohács-szigeti kerékpáros hétvégét, melyet a következő évben is meg kell rendeznünk. Szin-tén kellemes élményekkel tértünk haza a tavaszi Balaton körüli négy napos túránk-ról, melyen 42 fő vett részt. Kerékpározóinknál is igény már a tavaszi és őszi többna-pos program. Az előző évtől túrázásunkhoz, kerékpáros programjainkhoz igénybe vehettük a sportegyesület mikrobuszát is, mely a kisebb létszámú csoportjaink részére biztosít könnyebb utazási lehetőséget távolabbi teljesítménytúrákhoz, illetve kerékpározó-inknak segítséget ahhoz, hogy ne mindig Pécsről kelljen indulni, és oda érkezni. Túrá-inkon általában részt vesznek nem szakosztályi tagok is, ők korábbi élményeikkel, tapasztalataikkal színesítik túráinkat. Programjainkban is mindig jelezzük, hogy szívesen látunk bárkit, aki velünk tart. Elkezdtük tervezni – az igények és lehetőségek alapján – a 2002. évi túráinkat. Hogy milyen eredménnyel? Az majd év végén kide-rül. De mindnyájan bízunk benne, hogy élményekkel teli programokkal gazdago-dunk. Csiszár Gyula Nosztalgiavonat Hosszúheténybe Nádor Rudolfné, Hosszúhetény polgármesterasszonya álmodozó típus. Ugyanez elmond¬ható a pécsi Győri Béláról is, aki a Magyar Államvasutak munkatársa. Szinte egyszerre merült fel bennük az ötlet: a vasúti síneket, amelyeken a szénbánya mű-ködésekor járt utol¬jára vonat, ne hagyjuk kihasználatlanul! Egy döcögő kis nosztal-giavonat ugyanis nemcsak kedves színfoltja lenne a környéknek, hanem a rajta utazó kirándulók révén a Mecsek keleti részének ismertebbé válását, a falusi turiz-mus fejlődését segítené elő. December közepén az ötlet a megvalósulás útjára lépett: első mozzanatként egy véleménycserével egybekötött próbautat szerveztek. A különvonat Pécsről indult a bátaszéki vonalon, majd áttért a volt bányaüzem iparvágányára és ezen érkezett meg Hosszúhetény községbe. A vasutas személyzet figyelte a vágányok műszaki-technikai igénybevételét, és meglepődve tapasztalták, hogy a régi sínek állapota a "terheletlen évek" alatt semmit sem romlott, sőt, nagyobb sebességet lehet elérni, mint a szomszédos fővonalon. A megállóhelyen óvodás csoport várakozott a befutó sze-relvényre, és a kicsiknek óriási élményt jelentett a képeskönyvekből ismert "csihuhu"-ra felszállni és néhány kilométert vonatozni. A vélemények kicserélésére a falu fölött az erdőben elhelyezkedő Kövestető nevű, színvonalasan felújított szállodában került sor, ahol a polgármesterasszony vendégül látta a 21 fős társaságot. Az ország különböző részeiből, így Pécsről, Budapestről, Szegedről, Bátaszékről is érkeztek meghívott vendégek: a Magyar Államvasutak, a természetjárók, a turizmusszervezők, a környezetvédők és nagyobb helyi cégek kép-viselői. A hideg, havas erdőből betérve jólesett a harapnivaló és a forró borleves, ami minőségi, nyertes villányi borból készült. A konferenciát Nádorné tanárnő nyitotta meg, és mesélt terveiről Győri Bélával közösen, akivel hetek óta napi telefonkapcsolatban voltak, de személyesen itt talál-koztak először. Szendrey András, a MÁV Nosztalgia Kft. igazgatója már több hason-ló kezdeményezésben részt vállalt, ecsetelte az ott felmerült problémákat, átadva tapasztalatait az e területen "kezdőknek". Dr. Kassai Miklós a volt bányaterület re-kultivációs munkálatairól beszélt. Schnell Mihály, aki gyermekéveit Hosszúhetény-ben töltötte és ma az önkormányzatnál építésügyi tanácsos, a közelben lévő egye-dülálló volt fonolitbányáról, Baronek Jenő, a Dél-Dunántúli Regionális Természetba-rát Szövetség elnöke pedig a természeti szépségekben gazdag Mecsekről tartott kis-előadást. A hegység keleti vonulatának ölében húzódik meg a hangulatos kis község: Hosszúhetény. Innen kiindulva szinte karnyújtásnyira találhatunk turista szemmel nézve csodálatosan szép természeti képződményeket, valamint a környék bővelke-dik építészeti látnivalókban és történeti érdekességekben is. A polgármesterasszony a kérdésekre válaszolva azt is elmondta, hogy a falu szolgáltatói már felkészülten vár-ják a vendégeket, a turistákat, és a településhez tartozó Kisújbánya és Püspökszent-lászló lakosai is szívesen fogadják a kezdeményezést. A beszélgetés eredményeként elmondhatjuk, hogy a nosztalgiavonat beindítását minden résztvevő jó ötletnek tartja, és ki-ki a saját szakterületéről ígért segítséget a megvalósításhoz. Egyelőre – amíg a MÁV-nál a gazdasági számítások folynak – mi abban tudunk közreműködni, hogy minél szélesebb körben terjesztjük a hírét, fel-keltve az esetleges támogatók és a potenciális utazóközönség, a turisták figyelmét erre az új lehetőségre. Pál Krisztina Lovastúra útvonalak Orfűn és környékén Új színfolttal gazdagodik a mecseki természetjárás eddig is változatos palettája. A 2000. évben megalakult, és jelenleg már mintegy 30 tagot számláló Orfűi Lovas Klub Orfűn és környékén (Abaliget, Kovácsszénája, Husztót, Bodolyabér, Magyarherte-lend) jelölt és a turistatérképen is feltüntetett lovastúra útvonalak kialakítását tervezi. A környék örvendetesen szaporodó – lovaglást és természetet egyaránt szerető – "lovasemberei" részéről már régóta meglevő igény, hogy ajánlott és jelzett biztonsá-gos útvonalakon hódolhassanak szenvedélyüknek és juthassanak el a Mecsek szebbnél szebb tájaira. A tereplovaglás – mint hobbi lovassport – eddig is létezett, azonban jobbára gyalogos túraútvonalak, esetlegesen kipróbált és bevált utak, vagy ötletszerűen kialakított irányok szerint történt. A lovasklub vezetése felismerte a lovastársak ilyen irányú igényét, és gondolva a környék lovasturizmusának jövőbeli lehetőségeire elhatározta, hogy létrehoz néhány ajánlott túraútvonalat. Egyeztetve a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság szakembereivel és a Baranya Megyei Ter-mészetbarát Szövetséggel, valamint alapozva a már jól bevált lovas tapasztalatokra, Orfű központtal három, jelzéssel ellátott lovastúra útvonalat szándékozik kialakítani, egyenként mintegy 10-15 km hosszban. Az utak vonalvezetésének tervezése és bejárása megtörtént, és az útvonalak – külön jelöléssel – a 2002. évi kiadású Mecsek turistatérképen már feltüntetésre kerül-nek. Az útjelzések felfestését is vállalta a lovasklub, és reményeik szerint 2002 nya-rán már valamennyi útvonal jól láthatóan bejárható lesz. A lovasútvonalakat egyér-telműen azonosítható "ló sziluett" jelöli majd, és egy-egy útvonalon külön szín igazít-ja el a túrázót. A jelek felfestése természetesen a turistautak jelzéseire vonatkozó szabályok szerint fog történni. A tervezett útvonalak: 1. Tekeres – Kovácsszénája – Husztót – Bodolyabér – Magyarhertelend – Mecsek-szakál – Tekeres; 2. Orfűi-tó (Kistó) – Lipóc – Abaliget – Tekeres – Mecsekrákos – Orfűi-tó; 3. Orfűi-tó (Kistó) – Malommúzeum – Vágotpuszta – Lóri vadászház – Bános – Mecsekrákos – Malommúzeum – Orfűi-tó. Az útvonalak külön-külön és összekapcsolva is bejárhatóak lesznek, ami azt jelenti, hogy a három útvonal együtt történő teljesítése lovat és lovast egyaránt próbára tevő feladatot jelent. A lovasklub tagjai, lovasvendégeik és minden lovastársuk tereplovaglásaik, túrá-zásaik során is elsősorban a természet megóvását, a táj, a flóra és a fauna természe-tes állapotának fenntartását tartják legfontosabb feladatuknak. Ahogy eddig is, a lovas túrázók tisztelve "bakancsos" társaikat, békésen, egymást támogatva szándé-koznak jelen lenni az erdőben, mezőkön. Ugyanakkor azt remélik, hogy ezen újabb természetjárási lehetőséggel további híveket tudnak toborozni a Mecseket járók és szeretők népes táborába. Bartha Ferenc HÍREK • HELYREIGAZÍTÁS: a Mecsek Híradó 2001. decemberi számában közzétett 2002. évi természetbarát rendezvénynaptárban a Dél-dunántúli Regionális Ter-mészetbarát Találkozó időpontja rossz dátummal jelent meg. A rendez-vény időpontja: 2002. július 25–28 • Szakosztályi értékelések: kérjük a túrapont-értékelésbe benevező szakosztályo-kat, egyesületeket, hogy a 2001. évi túrákról szóló összesítéseket (túrapontszá-mok, munkatúrák pontszámai, 1000 pont feletti egyéni túrapontok, túrajelenté-sek) január 22-ig adják le dr. Lakatosné Novotny Saroltának. • Kerékpáros túravezetői tanfolyam: a Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub januárban kerékpáros túravezetői tanfolyamot indít. A részvétel alapfeltéte-le: kerékpározni tudás. Jelentkezni lehet dr. Novotny Ivánnál (7720 Pécsvárad, Kossuth tér 2., tel.: 20/336-2237, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. • Természetbarát szövetségi tagsági díjak: a Magyar Természetbarát Szövetség elnökségének döntése alapján a szövetségi tagsági díjak 2002-re a következők: dolgozóknak 600 Ft, nyugdíjasoknak 300 Ft, diákoknak és gyermekeknek 200 Ft. NYÍLT TÚRÁK  január 12, szombat: "Mecseki Zöld Túra I.". Útvonal: Pécs-Vasas – Koszonya-tető – Rigó-kút – Hősök tere (14 km). Találkozás a Budai állomás autóbusz-végállomáson a 14-es busz megállójában 8.45-kor. Túravezető: dr. Lakatosné Novotny Sarolta.  január 19, szombat: "A téli Mecsek". Útvonal: Dömörkapu – Andor-forrás – Hősök tere (8 km). Találkozás a pécsi vasútállomás előtt a 34-es busz megálló-jában 8.50-kor. Túravezető: Buzás Endre.  január 26, szombat: "Magyar kikerics" túra a Szársomlyóra. Táv: 14 km. Találkozás a pécsi vasútállomás csarnokában 6.45-kor. Túravezető: Börcsök György.  február 3, vasárnap: "Zengő túra". Útvonal: Pécsvárad – Zengő – Püspök-szentlászló – Pécsvárad (15 km). Találkozás a pécsi vasútállomás csarnokában 6.45-kor. Túravezető: Kondi Gyula. RENDEZVÉNYEK  január 12: "Téli Mecsek 15, 30" teljesítménytúrák. R.:Pécsi Ifjúsági Természet-járó Egyesület. Rajt: Pécs–Éger-völgy, Teca mama kisvendéglője, 6.30–8.00 (30 km), 8.00–9.00 (15 km). Nevezési díj: 300 Ft (30 km), 200 Ft (15 km). Információ: Ma-técz Péter, tel.: 30/224-4377. Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség és a Pécs Városi Természetbarát Szövetség információs kiadványa. Szerkeszti a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség el-nöksége. A közlésre szánt anyagokat minden hónap 20-ig kérjük a szövetséghez eljuttatni (7621 Pécs, Apáca u. 2/1.  72/310-226; fax: 72/312-019. Ügyeleti idő: kedd 16–19 óra). Internet: www.extra.hu/BMTSZ E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.