2001. december 94. szám

MECSEK HÍRADÓ 94. szám 2001. december PÉCS VÁROSISMERETI VERSENY A Pécs Városi Természetbarát Szövetség november 3-án, szombaton rendezte meg hagyományos városismereti versenyét, melynek témája ezúttal Pécs történelmi belvárosa volt. Annak ellenére, hogy a versenyt egy hetes tanítási szünet előzte meg az iskolákban, szép számmal neveztek, és összesen 60 csapat versenyzett, három kategóriában. A rajt és a cél a Széchenyi téren, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában volt; a helyiségek biztosítását ezúton is köszönjük Páva Péter igazgató úrnak. Kategóriánként az első helyezett csapat kupát, az első három helyezett csapat tárgyjutalmat, az első hat helyezett csapat pedig oklevelet, valamint az összes versenyző névre szóló emléklapot kapott. Eredmények „Általános iskolás” kategória (32 csapat): 1. Belvárosi VII., Belvárosi Általános Iskola, Pécs (Gaál Katinka–Papp Dóra–Kósa Diána–Schrancz Tamás); 2. Belvárosi IX., Belvárosi Általános Iskola, Pécs (Farkas Réka–Pozsonyi Kinga–Tóth Réka–Sála Dorina); 3. Flúgosok, Mindszentgodisai Általános Iskola (Farkas Andor–Nidermayer Gergő); „Középiskolás” kategória (20 csapat): 1. Gép-ész, Eötvös Loránd Műszaki Középiskola, Kaposvár (Keil Ákos–Kozári Zoltán–Molnár Bence–Présel F. Tamás); 2. Forza Árpád!, Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola, Pécs (Révész Gábor–Vörös András–Aradi Gergő); 3. Anticarter, Leöwey Klára Gimnázium, Pécs (Apró Helga–Bendarzsevszkij Anton–Posta Eszter–Hoffecker Ákos); „Felnőtt–családi” kategória (8 csapat): 1. Kaposvári Ászok, KTTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Kaposvár (Kósa Eszter–Csima Zoltán); 2. Rüll József, Mecsek Egyesület, Pécs; 3. Bokréta, PTE 1. sz. Gyakorló Általános Iskola, Pécs (Jeney Virág–Benedek Györgyné–Benedek György–dr. Benedek György). Strasser Péter rendező Kulcsosházkezelők tanácskozása Csaknem teljes létszámban jelentek meg a kulcsosházak kezelői november 4-én a szokásos tanácskozáson, mely ez évben a Fehér-kúti kulcsosházban kapott otthont Nagy Balázs és felesége, valamint barátaik jóvoltából. A házigazda szerepét dr. Tihanyi László sporttársunk vállalta, és határozottan irányította a sok témát érintő eszmecserét. Elsőként az előző év tapasztalatait osztották meg egymással a jelenlévők. A problémák között szerepeltek: szakhatósági engedélyek körüli gondok, a néha még mindig tisztázatlan tulajdonviszonyok, a turista szálláshelyek fejlődésének lassú üteme, a fenntartásukhoz, felújításukhoz és fejlesztésükhöz szükséges pénzeszközök beszerzési nehézségei... Szorosan ide kapcsolódott a házakkal kapcsolatos adó- és pénzügyi kérdések megbeszélése, amelyben Csurka Szabolcs nyújtott értékes szakmai segítséget, adott hasznos tanácsokat. Nem kis nehézséget jelent a kulcsosházak belső és külső értékeinek megóvása és védelme a – nehezen kiszűrhető – nemkívánatos csoportok rongálásaitól, valamint a betörőktől és a vandáloktól. Az egymásnak adott ötleteken és javaslatokon kívül Nagy Lajos elektrotechnikus sporttársunk adott részletes tájékoztatást a védelem különböző lehetőségeiről, a riasztók hatékonyságáról. A délelőtt fontos témái között szerepelt a kulcsosházak ÁNTSZ előírások szerinti megfelelésének kérdése is. A házak általában megfelelnek a közegészségügyi előírásoknak, de a jogszabályok sokkal szigorúbbak, ha gyerekek táboroztatásáról van szó. Végül egyéb témák is napirendre kerültek. Ezek között Baronek Jenő, szövetségünk elnöke tájékoztatott az útjelzés-változásokkal kapcsolatos munkák állásáról, a készülő új Mecsek turistatérképről és a várhatóan tavasszal megjelenő új Mecsek turistakalauzról. A találkozót záró kötetlen beszélgetés során felvetődött az igény, hogy – a problémák és változások gyakorisága miatt – félévente kellene hasonló tanácskozást szervezni, a kulcsosházakat kezelők munkájának segítésére. Őri Zsuzsanna  DDNPI hírek A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség – Baronek Jenő elnöknek címezve – 2001. november 16-án kelt levelet kapott a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóságtól, melyet az alábbiakban változtatás nélkül közlünk: Tisztelt Elnök Úr! Bizonyára tudomása van arról, hogy a közelmúltban kiadott miniszteri rendeletben [13/2001 (V.9.) KÖM] újraszabályozták a védett és fokozottan védett növény- és állatfajok védelmi státusát, eszmei értékét. Ennek során kiemelt oltalmat kapott a Mecsek egy reliktum endemizmusa: a Mecseki őszitegzes (Chaetopterix schmidi mecsekensis). A fokozottan védett, 100.000 Ft eszmei értékű faj a jelenlegi kutatási eredmények szerint a hegység mészkő alapkőzetű területeinek forrásaihoz, a patakok oxigénben dúsabb vizű – rendszerint vízesés alatti – szakaszaihoz kötődik. A késő őszig tartó lárvaállapot után az imágók a források és a patakok közvetlen közelében leveleken, majd a fagyok után az avaron tartózkodnak, párosodnak. A fentiekről azért tartottuk fontosnak tájékoztatni, mert az Önök szövetségének keretei között jelentős számban végeznek forrásfoglalási és felújítási tevékenységet. A természetvédelmi törvény értelmében minden forrás védett, tehát bárminemű tevékenység folytatásához az Igazgatóság engedélye szükséges. Ezen felül a fentiekben ismertetett fokozottan védett állatfaj szempontjából is rendkívül fontos az előzetes egyeztetés, mivel az esetleges engedély nélküli beavatkozás súlyos természetkárosítást vonhat maga után. A problémák megelőzése érdekében tisztelettel kérjük, hogy tájékoztassa a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség tagságát a fentiekről. Végezetül a pontosítás érdekében a következő, a faj szempontjából fokozottan értékes élőhelyeket szeretnénk kiemelni: Melegmány-völgy, Petnyák, Nagy-mély-völgy, Kőlyuk, Vár-völgy, Óbányai-völgy, Hidasi-völgy, Takanyó-völgy, Réka-völgy. Tisztelettel: Dr. Iványi Ildikó igazgató Emléktúra szép élményekkel „Indulj el egy úton, én is egy másikon...” A Rockenbauer Pál és munkatársai által készített „Másfél millió lépés Magyarországon” című film dalának kezdő sorait pécsi túratársaink – néhányuk kivételével – talán túl komolyan vették, és ezért indultak el a komlói sporttársaik megérkezése, illetve a meghirdetett indulási idő előtt. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség november 24-én – az előző évekhez hasonlóan – emléktúrát szervezett Rockenbauer Pál sírjához. A Nap ugyan szórta sugarait, de meleg simogatásra már nemigen volt ereje. Pécsvárad felé haladva bal kéz felől láthattuk a színekben pompázó erdő vonulatát, amely még az ősz varázsát jelezte, de az egyre erősödő szél már a tél előhírnökeként „harapott”. Kellemesebb volt, amikor az utunkat szegélyező piros csipkebogyó és a dércsípte kökénybokrok védelmében haladhattunk. A szelídgesztenyésbe érve falatoztunk egyet, és szomjunkat oltottuk különböző nedűvel. Ezután kis műsorral színesítve emlékeztünk meg a természet szerelmeséről, akit sajnos többen nem ismerhettünk személyesen, és akinek végakarata volt, hogy ezen a – számára nagyon kedves – vidéken helyezzék örök nyugalomra. „Rockenbauer Pál 1933-ban született. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanult és földrajz–biológia szakos tanári oklevelet szerzett. A Magyar Televíziónál dolgozott, és természeti témájú dokumentumfilmeket rendezett. Filmezett a Földközi-tenger part menti országaiban, Indiában, Nepálban, az Antarktiszon, Észak- és Dél-Amerikában és Óceániában. A földközi-tengeri és antarktiszi útjáról könyvet is írt. A Másfél millió lépés Magyarországon és a Még egy millió lépés című filmsorozataival a hazai föld tájait mutatta be.” Fellobbant a mécses lángja és egy kis babérkoszorúval fejeztük ki őszinte tiszteletünket. A szél lobogtatta a fehér szalagot, rajta a felirattal: „Emléked megőrizzük. Baranya megyei természetbarátok”. A szelídgesztenyésben töltött röpke egy óra alatt átjárt bennünket a metsző hideg, ezért nem tudtuk a sírnál megvárni a Budapestről érkező honfitársainkat, akik Rockenbauer Pál munkatársai és személyes jóbarátai voltak. Zengővárkonyban a tojásmúzeumnál, ill. a tájháznál azonban találkoztunk velük. Visszafelé menet az emlékkőnél még egy rövid időre csatlakoztunk budapesti barátainkhoz. Kölcsönösen sajnáltuk, hogy nem tölthetünk több időt együtt. Megbeszéltük, hogy jövőre Zengővárkonyban találkozunk, onnan indulunk valamennyien és közösen emlékezünk Rockenbauer Pálra, akinek a természet szeretete mellett az önzetlen barátság legalább olyan fontos volt. Őri Zsuzsanna  Források a Keleti-Mecsekben (2. rész) A Boszorkány-forrást is lefényképezem, és nekivágunk az emelkedőnek a turistaúton. Szép bükkösön haladunk keresztül, ahol a napsugarak megvilágítják a ligetes erdőt. Meg kell állnom, mert ezt fényképezni kell. Ágit a tető előtt érem utol, ahol ő még nem tudja, de útjaink biztos elválnak egy rövid időre. A Dögkút-tetőnél megállunk egy szusszanásnyi időre és előhozakodok tervemmel: mivel a fényképezés és a tisztogatások sok időt elvettek, együtt nem tudjuk a betervezett forrásokat bejárni, ezért én egyedül – a legszükségesebb dolgokkal a hátizsákomban – elindulok tovább, te pedig itt a környéken gombázol, vagy napozol. Még el sem mondtam mondókámat, máris elkezdem kipakolni az innivalót és egyéb felesleges dolgot, amire nem lesz szükségem. – Másfél óra alatt végzek – szólok hátra, és sietek a Szószék irányába. Szaporázom lépteimet, majdnem szaladok felfele az úton, de így is észreveszek egy szép vargányát. Másodpercek telnek el, még a zsákba pakolom. Kissé lejt az út, ezért a hátizsák hevederét becsatolom, és lassú kényelmes futásba kezdek. A Dobogó alá érve felzavarok egy szarvascsapatot; az állatok a hegy felé igyekeznek kitérni előlem. Egy bikát és teheneket látok, szépen vonulnak. Lefele indulok és egy nagy leszakadásnál vélem látni a megmaradt forrás maradványait. Lemászok a megcsúszott földtömegen és megnézem, de amit a forrásnak hittem, az csak egy füves földkupac. Fölötte a földből erősen folyik a forrásvíz az elmosott talajon lefele. Keresem tovább a forrásokat a szép erdőben. Átvágok néhány járható ösvényen és hamar odaérek egy másik forráshoz, mely a Lencse-kút nevet kapta. Leveszem zsákomat; a hátam gőzöl a hűs levegőben. Megtisztítom a környezetet a lehullott ágaktól és kövektől és a forrásra lógó növények alatt megpillantom a forrás nevét a kőtáblán, melynek jobb alsó sarka le van törve. Megtörténik a fotózás és gyors pakolás után elindulok lefelé az erdészeti úton, ahol a forrás vize siet előttem. Jól átáztatta a talajt, mert a nagy gépek is nagy sárfalakat dagasztottak és kínlódva járhattak rajta. Hatalmas iszapos keréknyomokat kerülgetek, és az idő egyre fogy. Erdőmunkásokat hagyok el, akik a vékonyabb fákat szedik össze egy kis szamár vontatta szekérre. A Lapát-vár környékén úgy döntök, hogy a távolabbi forrásokat – a Kalán Miskát és a Vadvirág-forrást – majd egy más alkalommal keresem fel. A megbeszélt időre illik visszaérni, nehogy Ági elkezdjen izgulni értem. A Farkas-árkon átvágva megkeresem a kék kereszt turistajelzést. Gyönyörű az erdő még így rohangálás közben is. Lefele haladva ismerős a terep, és már figyelem az átfolyó eret a turistaúton. A térképen rosszul van a forrás helye berajzolva, de ez most nem zavar. Kíváncsian nézem a felújított forrást. A régi táblától egy méterre jobbra található az új tábla a kifolyóval. Fekete gránitba van a forrás neve kivésve, műanyag kifolyócsövén kellemes ízű víz csordogál. Elkészítem a felvételt és a forrás vízfolyását követve haladok a völgyben lefele a patak partján. Egyre fogy az idő, de még nem értem el az Amália-forrást. Felnézek a felettem magasodó Dögkút-tetőre és akármennyire nem tetszik, hogy a keresést fel kell hagynom, elindulok felfelé. Meredek a hegy, súlyosodnak lépteim. Szerpentinezve haladok egyre feljebb. Visszanézve már távoli a völgy, de felnézve még nagyon messze van a csúcs. Szederindás területen kell átgázolnom sok fiatal hárs- és bükkcsemete között. A sűrű, derékig érő tüskés ágak tépdesik bőrömet és csak a szép pókhálók formái adnak vigaszt kínlódásomért. Még két szusszanásnyi távolságra van a csúcs, a völgy messze alattam húzódik kanyarogva. Végre itt van! – sóhajtok egy nagyot, és mintha repülnék olyan könnyűek lépteim. Gyorsan haladok toronyiránt az erdészeti útra, ami kivezet a tisztásra. A tisztáson szikrázó napsütés, Ági sehol. Eszembe jut, hogy azt is mondtam: ha itt megunja, menjen fel a Cigány-hegyi kilátóhoz. Lassan futásnak eredek és a kilátóval szemben a csuszkák hangját utánozva hírt adok magamról. Ági ismeri ezt a hármas füttyjelzést és engem meglepve elősétál az út melletti farakástól. Örülünk, hogy látjuk egymást, de látva szétizzadt testemet csak annyit mond: mi a fenének rohantál ennyire? Ránéz az órájára és közli, hogy volt még negyed órám. Leültem a farakásra és némi kényszer hatására megettem egy szendvicset, majd – kevésbé a kényszer hatására – rá két pohár bort ittam. Indulunk tovább és a régi kék sáv jelzést elérve sietünk a Szürke-forráshoz. Szép ez a völgy, csak egyes részein nehezebb a haladás. A völgy jobb oldalában egy bükkfa gyökerei között felcsillan a forrás víztükre. Névtáblája lemezből készült és a fa kérge benőtte a sarkát, de a felirat jól látszik rajta. Rendezzük a forrás köveit és Ági a medrét szabályozza; munkája révén hamar megszépül ez a szép forrás. Kattan a fényképezőgép és a vaku fényét a víztükör széttükrözi. Otthagyva a forrást elérjük az erdészeti betonutat, majd jobbra letérünk róla a Hidasi-völgybe. A vidék tájvédelmi körzet, erre figyelmeztetnek a táblák. Haladunk a vadregényes ösvényen, ahol sok helyen keresgélni kell az utat, mert az erdő visszakövetelte jussát. Kis vadföld után megállunk, mert innen felszaladok lefotózni a Betyár-forrást. Nagyon megváltozott a környék. A forrás feletti területet majdnem hogy tarra vágták; nyitott, világos lett a környék. A forrás komolyabb felújítást érdemelne szépsége, hasznossága és régi turistatársaink miatt is, akik a régi Betyártanyától idejártak vízért. Visszatérve Ági a megmaradt szendvicseket eszi szorgalmasan. Lencsevégre kapok egy őszi kikerics csoportot, és folytatjuk utunkat tovább a völgyben. A megtett útból ítélve a Wein György-forrást már el kellett volna érni. Régebben készítettem róla képet, de kíváncsi lettem volna rá, hogyan változott környezete. Visszamenni nincs időnk, mindjárt elérjük a Piusz-forrást. Meglátom bal oldalon a mészkősziklákat és tudom, hogy alatta ott a forrás. A feliratok alig látszanak, benőtte a moha. Él a forrás, csak a medrét a patakmeder szintjéig ki kellene pucolni. Sötétedik a völgy, a Nap a fák csúcsait világítja és csak a vaku villanása szór szét elegendő fényt a kép elkészítéséhez. Tovább haladunk a „dzsungelban", itt a turisták már nem élvezik a Dél-dunántúli Kék Túra szépségeit, mert a hátizsákokkal nehéz átvergődni az akadályokon. Néhány ligetesebb részhez érve kitárul a völgy régi szépsége a beágazó völgyekkel, a meredeken felfutó hegyoldalakkal és a szép köves vízesésekkel. Kompromisszumot kellene kötni az illetékesekkel, hogy ez a gyönyörű völgy ismét járható legyen, és a természet értékei se szenvedjenek csorbát. A Lajos-forrás régi képét mutatja hangulatos mohával benőtt köveivel. Megtalálni és megközelíteni nem egyszerű feladat hátizsákkal. Visszamegyek Ágihoz és a Hidasi-forrás fele igyekszünk. A patak tekeregve halad a völgyben, mindig új utat keresve magának a vízmosások által. A piros kör jelzést elhagyva hamar odaérünk a most jól járható szakaszon a Hidasi-forráshoz. Kövei szét hevernek, a nevét viselő nagyobb kőtömb mellette szomorkodik. A forrásból szépen folyik a víz. Ági nekiáll a medret tisztítani, én a forrás medencéjét és megmaradt köveit illesztem vissza. A nevet hordozó nagy kőtömb felemelését meg sem kísérlem. Két ember egynapi munkával, kis anyagi erővel szépen megcsinálhatná. Amíg a patakot fényképezem, Ági a forrás tábláját mossa le a szennyeződéstől. Folytatjuk utunkat az évszázados hatalmas bükkök között, amelyek sokat mesélhetnének a völgy életéről. A mésztufából épült Csurgó tetejére érünk, ahol régen eldobált műanyagzacskók hevernek szanaszét. Gyorsan összeszedem a nagyját, és készítek egy képet az öreg bükkről, melynek a törzse alul átkorhadt: olyan mint egy alagút. Szomorú és mégis érdekes fotótéma. Leereszkedünk a Csurgó mésztufalépcsőin és a forrás alatti részen kicsit összepakolunk. A táblát félig eltakarja a frissen rátelepedett mésztufa. Tőrömmel megtisztítom, és felvételeket készítek erről az érdekes képződményről. Itt-ott csepereg a víz a mohás tufákon, odébb csordogál. Nagyon hangulatos ez a hely, csak a nem ideillő anyagokat kellene elszállítani. Tovább indulva csúszunk-mászunk a fák, bokrok között, keressük a járhatóbb vadcsapásokat. Kínlódunk a nagy hátizsákokkal, hol itt, hol ott akadunk el velük. Kedvetlenül megyünk tovább a ruhát szaggató akadályok között. Mi szeretjük a természet vad részeit, sokat megyünk vadcsapásokon, úttalan utakon, de akkor tudjuk, hogy mire számíthatunk. A jelzett turistaútnak jól járhatónak kell lennie az idelátogató turisták számára. Mikor kiérünk a szászvári útra, megkönnyebbülünk mindketten. Az úton további meglepetés ér, mert hatalmas pótkocsis teherautók követik egymást oda-vissza, és hatalmas zajt keltve füstöt okádnak arcunkba. Szállítják a komlói andezitet a távolabbi felhasználóknak. Letértünk jobbra az őszi kikericsektől virító rétre, majd az utolsó rövid erdőszakasz következik. Az erdőben rendbeszedjük magunkat, felvesszük melegebb ruháinkat és elindulunk a zobákpusztai buszmegállóba. Baumann József Egy elfelejtett forrás a Keleti-Mecsekben A Halász-patak völgyében az új erdészeti út építésekor megszűnt két forrás, a Kedves-forrás és az Erzsike-forrás. A Kedves-forrást még Csokonay Sándor bácsi foglalta. A Disznós-kút is nehezen található meg, gyenge vízhozama miatt alig észrevehető. Az 1999. júliusi hatalmas esőzések nyomán keletkezett árvíz több helyen megváltoztatta a Halász-patak medrét. A Réka-völgy elején épült hétvégi telep közelében az árvíz következtében eltűnt több név nélküli foglalt forrás. Ebben az évben magányos tavaszi és nyári túráim során gyakran jártam a Halász-patak csodálatos völgyében. E túrák célja az elfeledett, illetve elhagyott források megismerése volt. (Megjegyzem, hogy elég sok található ezekből a Keleti-Mecsekben.) A Róka-hegyi-patak és a Varasdi-patak medrének átvizsgálása után jutott több időm a Halász-patak völgyére. A régi turistatérképek és a „Baranya megye földrajzi nevei” című kötet tanulmányozása után továbbra is gyanítottam, hogy több régi forrást nem találtam meg. Igazán a Hideg-kút (Kaltes Bründl), vagy másik nevén Hidegvizű-forrás érdekelt. Harmadik célirányos túrám során sem sikerült megtalálnom. Az eredménytelen próbálkozások után már tudtam, hogy rossz helyen kerestem a forrást, az nem a Halász-patak völgyében van. A kutatást folytatva megkerestem öreg óbányai barátomat, Neubauer János bácsit, aki nagyon jól ismeri a környéket. Az ő útbaigazításával bebizonyosodott, hogy a feltételezésem helyes volt, a Hideg-kút nem a völgyben található, hanem az Óbánya fölött épült vadászlak közelében. János bácsi információjának a nyomán 2001 augusztusában siker koronázta keresésem. A Döngölt-árok melletti turistaútról letérve a Háromkút földrajzi névvel jelölt helyen, a vadászlak és a Köves-tető (475 m) között egy kiépített forrást találtam. Sajnos táblája nem volt, így nem tudtam, melyik forrást találtam meg. A kíváncsiságtól hajtva újra felkerestem Neubauer János bácsit, akitől a következőket tudtam meg: a forrást ő gyermekkora óta ismerte, az öregek helyi dialektusban „Kaltes Brünnlein” néven illették. Az 1960-as évek elején a pécsváradi Zengő Vadásztársaság építette a vadászlakot. A vadászlak vízellátására foglalták (építették ki) a vadászok a Hideg-kutat. A vadásztársaság 1996-tól nem gazdálkodik e területen, a ház a pécsváradi erdészet kezelésébe került. A forrás lassan feledésbe merült. A bőséges információ után már azt tervezgettem, hogyan lehet kitakarítani a forrást. November 17-én, a Skóciai Szent Margit túra alkalmával turistatársaimtól az óbányai vadászlaknál elváltam – mert a többiek siettek elérni a menetrend szerinti autóbuszt – és már ismerősként kerestem fel az újra felfedezett Hideg-kutat. A túra végén, hazafelé igyekezetemben a térképet vizsgálva azon gondolkodtam, hogy a szintén Óbánya közelében eredő elfelejtett Katica-forrás, más néven Turista-forrás meglelése mikor sikerül. Dománszky Zoltán SZÜLŐFÖLDEMEN ÚJRA SZÜLETETT EGY VÁROS „Szívem csücskéről”, a Magyarország legészakibb megyéjében található Gönc városáról szeretnék pár szót írni. Az utóbbi években többször, az idén nyáron két alkalommal is módomban állt hazautaznom szülőföldemre, Göncre és környékére. Minden alkalommal lenyűgöz e táj szépsége. Mivel vonattal utazom, elég időm van ahhoz, hogy fokozatosan éljem át a hazaérkezés örömét. Szívem szerint gyakrabban vágnék neki a hosszú útnak, de az 500 km távolság és a szabadság behatárolják utazásom gyakoriságát, az otthon töltött idő hosszát. Megfigyeltem, hogy Budapest a választóvonal az utasok viselkedésében. Feltűnt, hogy Pécstől Budapestig – ha nem helyjegyes vonaton utazom – már beszálláskor a távolságtartás a jellemző. Mindenki igyekszik minél messzebb letelepedni a másiktól és arra törekszik, hogy egyedül ülhessen egy négyes ülésen, ha teheti. Bezzeg másképp van ez a Budapest–Hidasnémeti szakaszon! Itt az emberek keresik a másik utas társaságát, helyet kérnek és természetes módon azonnal beszélgetésbe elegyednek a mellette ülőkkel. Ők már tudják, hogy így gyorsabban telik az idő, nem beszélve arról, hogy rengeteg információ cserélhet így gazdát egy-egy ilyen utazás alkalmával. Nekem ez a szakasz a szimpatikusabb. Kedvesebbé teszi ezt az ilyenkor hallott tájszólás, mely „zene füleimnek”. Emiatt már Miskolctól elnémulok és szinte iszom az utasok szavait. Ekkor kerülnek felszínre a nagyszüleim által is használt szavak, kifejezések, melyek a gyerekkori nyaralásaimat idézik fel bennem. Sokan lenézik az e vidéken lakókat, mert az országnak ez a része a média segítségével „elmaradott térségként” vonult be a köztudatba, pedig az itt élők egyszerű, becsületes, minden iránt fogékony emberek, akik naprakész információkkal és reális gondolkodással rendelkeznek. Arról nem ők tehetnek, hogy Magyarországon csak a nyugati térséget fejlesztik jobban, és nem egyformán a keletivel. Ahogy a tájat figyelem – mely minden alkalommal más arculatát mutatja – várakozással telve szállok le a gönci állomáson. Igyekszem minél előbb a szálláshelyemre érkezni, ahol már családtagként fogad Dombainé Ica, akivel a több évi találkozásunk folyamán barátság fon össze. Eddig még minden alkalommal otthonos légkört biztosított számomra. Sok hasznos tanáccsal lát el a programjaim szervezésekor és ő vár esténként haza barangolásaimból. Ekkorra általában a nap nagyobb részén túl vagyok, de még van annyi időm, hogy kielégíthetem kíváncsiságomat, és végigmenjek az „alvégtől a felvégig”, és leltárt készíthetek magamban a változásokról. Ilyenkor tölt el a HAZAÉRKEZÉS felemelő érzése, boldog ember vagyok. Megszűnik minden más, a táj szerves részének érzem magam. GÖNC nevét 1219-ben a Váradi Regestrum említi először. 1872-ben vesztette el, és idén július elsejével kapta vissza városi rangját. Életemben a 70-es években élte fénykorát. Több évtizedes hanyatlása után ismét fellendülést tapasztalok. Az ide látogató turista a híres bibliafordító, Károli Gáspár emlékével találkozik elsőként, aki itt fordította le a teljes bibliát magyar nyelvre és küldte segédeivel – köztük Szenci Molnár Alberttel – nyomtatásra Boldogkőváraljára a nyomdába. Református pap volt Károli Gáspár, mégis a katolikus templomban alussza örök álmát. A református templom kertjében a nagyságához méltó szobor áll, Mátrai Lajos (1850–1906) alkotása. A templom bejáratával szemben a Biblia Múzeum tekinthető meg ahol Fűzi Edina lelkes kalauzolásával ismerhetjük meg a Biblia történetét. A múzeum anyagát az odaadó hívek adományai gazdagítják, teszik teljessé. Sok a könyvritkaság is, melyre méltán lehetnének büszkék! A Huszita-ház – mely e tájegységen is ritkaságnak számít – méltón hívja fel magára az idelátogatók figyelmét. Göncön a hatból már csak ez az egy áll eredeti formájában. Mennydörgős Andrásné és Tóth Gézáné teljességre törekedve kalauzol végig a helyiségeken és mesél a régi időkről. Itt vásárolható meg 350,- Ft-ért Dr. Iványi Béla: Göncz szabadalmas mezőváros története, plusz a mellékletül szolgáló II. Rákóczi Ferenc hajdúvárosi kiváltságlevele Gönc számára 1706. című könyve. Utazásom során élménynek számított, mikor Arkán, a református templomtól jobbra felfedeztem két Huszita-házat, sajnos nagyon rossz állapotban. Kár veszni hagyni e ritkaságokat!… További nevezetessége Göncnek híres kajszibarackja, melyet a 70-es, 80-as években mélyhűtött vagonokban szállítottak külföldre. Mióta nincs megfelelő piaca, a termelők látják kárát. Az idén leírni is szégyellem: 50 Ft-ért (1 gombóc fagylaltért) vették át kilogrammját akkor, mikor a városokban 450–500 Ft volt az ára. Az itt élőknek ez nagy érvágás volt, mert sokuknak ez az egyetlen plusz jövedelem forrása. A belőle készült kajszilekvárnak egyedi íze van! Aki kóstolta már, igazat ad nekem. A gönci barack- ill. szilvapálinka is kuriózumnak számítanak. Újabban gusztusos, 0,5 l-es karcsú üvegekben forgalmazzák „Gönczi pálinka” elnevezéssel. A gönci hordó egyedi űrmértékével már régóta megszerezte Gönc város számára a hírnevet. 2,5 akó=136,5 l a mérce a világhírű 4–5 puttonyos Tokaji aszú készítésénél. Ezekből 8 hordó fért fel 1 szekérre, melyen Lengyelországba és Kijevbe vitték a tokaji borokat. Göncön négy idős ember végzett egy-egy ritka mesterséget az utóbbi évtizedekben a korábbi híres iparosok közül: Dévényi István – kádár (elhunyt), Fojtó Gyula – mézeskalácsos (elhunyt), Menyhért János – szíjjártó, Veress Lajos – fazekas. Lajos bácsi szívesen invitált műhelyébe, hogy bepillanthassak a hajdani mesterség alkotásaiba. A műhelye még mindig üzemképes állapotban áll, de idős kora miatt már ő sem dolgozik. Néhány munkája ki van állítva szemléltetőeszközként. Büszkén vallja, hogy minden eddigi munkáját megismeri, ha látja. Inkább gyakorlati tárgyakat készített élete során. Fia is elsajátította a mesterséget, de nem tudna megélni belőle, ezért más területen dolgozik. A strandnál a Faipari Kft. nyaralójának kertjében impozáns környezetben van egy faragott szobor, mely a négy fentebb említett iparost ábrázolja munkájuk végzése közben, méltó emlékként megörökítve az utókor számára. AMADÉ néven Na-szegény ásványvizet palackoznak a városban, mely a gyomorbetegek számára hat gyógyírként. A KONCSOL Pékség olcsó, felejthetetlen ízű péksüteményei hajnali szállítással jutnak el a környező falvakba. Délután 7 órától reggel 8-ig mindenki részesülhet e finomságokból, ha elsétál a pékségig és vásárol belőle. Gönc a Borsó-hegy lábánál terül el, fekvése gyönyörű. Kedvenc látványom, mikor eső után „pipál” a hegy. A hegy tetején egy fából készült kilátó volt a szlovák határ közelsége miatt, ahova 1970-ben sikerült egyszer feljutnom a gyerekkori játszótársak jóvoltából. A látvány azóta is bennem él. A környező falvakat olyan picinek láttam, mintha kagylóban ültek volna szétszórtan a hegyek között. Kíváncsi lennék, ma is ilyennek látnám-e (ha egyáltalán még megmaradt belőle valami). Félek attól is, hogy eltűnne e varázslat és szegényebb lennék egy látomással, ezért inkább nem kockáztatok! A Gönci-patak a Rákóczi (fő) utca két házsora között párhuzamosan folyik változó vízhozammal. Vizét Telkibányáról kapja a hegyeken, patakon keresztül. Impozáns táj ez is! A patakot nagyon sok hangulatos híd íveli át. A volt megyeházával szemben a patak belső partjánál található a Tímár Céh 1831-ben készült Nepomuki szobra, melyet szégyellem, de csak az idén fedeztem fel. Valószínűleg egy fa lombja takarhatta el eddig. Nem messze tőle egy-egy „csurgó” folydogál csendesen. Ez tulajdonképpen vályú, melyből az állatokat – teheneket, lovakat – itatták régen, szomját olthatta számos embernek is az idők folyamán. Ez még szerencsére érintetlenül maradt és folyatja vizét változatlanul azóta is. A tér elég tágas itt, amit a régi időkben ki is használtak vásárok rendezésére, melyre a környező falvakból is eljöttek az emberek. Nagy eseménynek számított ez abban az időben! Idén egy alkalommal lesétáltam Zsujtára, a Hernád partjára is. Gyerekkorunkban naponta lelógtunk biciklivel egy-egy mártózásra a folyóhoz. A mai nap is iszonyattal tölt el, ha arra gondolok, hogy úszástudás nélkül lubickoltunk az örvényes, gyors sodrású, sáros színű folyóban. Ilyen a gyerek, nincs veszélyérzete… A Hernádhoz csak a STROBAL Kft dolgozóinak engedélyével mehettem le. Beszédbe elegyedtünk és megtudtam, hogy a szlovákiai építkezések miatt telepítette a cég ide a kavicsbányáját. Sajnos ez a piaci lehetőség is meghiúsult. Maradt a magyar, ami a nagy távolság miatt kiaknázatlan a mai napig. Gyermekkorom e szeretett helyén is óriási meglepetés ért. Elújságolták, hogy 2001 májusában egy alkalommal a kavics kitermelése közben egy 25–30 m hosszú, kb. 1,30 m átmérőjű megszenesedett fát sikerült több darabban a felszínre emelniük. Szerintük nyárfa lehet – itt topolyafának nevezik –, hiszen ennek a környéknek ez az uralkodó útszéli fája ma is. Szívesen látnék belőle egy darabot valamelyik geológiai múzeumban kiállítva! Megígértem, hogy e ritka lelet megtalálóit „halhatatlanná” teszem, hiszen kevés embert ér olyan szerencse, hogy munkája során „egyedülálló leletet” hozzon a felszínre. Itt az alkalom, ezért név szerint is megnevezem őket: Brunszlik István, Kiss Albert, Radácsi Csaba gönci, Fekete Bertalan abaújvári, Varga András vilyvitányi lakosok, akiké a dicsőség. Fényképet is készítettem a helyszínen, de meghiúsult a kép előhívása. E térség polgármesterei mindent elkövetnek annak érdekében, hogy felhívják a tájegységre a figyelmet. A megyében évente fafaragó tábort szerveznek – idén gönci szálláshellyel –, fogathajtó versenyeket, Hejcén fényképész tábort tartottak, Kékeden vizitúrákat. Október 23-án Tállyán volt a tokaji aszús szüret, melyen a Danubius Rádió stábja is jelen volt és élőben közvetítette a műsort. Közösen szerkesztik a havonta megjelenő „Mi újság?…” kistérségi folyóiratot, melyben az érdemesnek tartott eseményekről számolnak be az itt élőknek, hiszen egy hajóban eveznek, közös a gondjuk és az örömük. Gönc megfelelő kiindulási pontja lehet akár egy 10 napos túrának. Egyszerű, olcsó szállást lehet kapni az iskola kollégiumában. Az alapkomfort biztosított. Számtalan turista programot lehet szervezni, mert az Országos Kék Túra és a Rákóczi Piros Túra útvonala is érinti a környéket (Nagy-Milic, Amadé-vár, Potács-háza, Fűzéri vár, Regéci vár). Abaújvár, Kéked, Hollóháza, Telkibánya, Fűzér, Fűzérradvány, Boldogkőváralja, Regéc, Sátoraljaújhely, Sárospatak, Széphalom… mind-mind felejthetetlen látnivalót biztosít az odautazó érdeklődőknek. E táj nevezetességeiről, a történelem viharaiban elszenvedett veszteségeiről a szakkönyvekben, iskolai tanulmányaink során már olvashattunk. Én a jelenlegi, emberközeli életüket szerettem volna bemutatni, bízva abban, hogy a sok tenni akarás belátható időn belül fellendülést és az életminőségük javulását eredményezi majd az itt élőknek. Mi addig is látogassunk el e gyönyörű tájra és élvezzük a látottakat ! Husvéth Ilona  Ködesőből szikrázó napsütésbe Október végén – a szokásos szombati napon – sűrű ködben indultunk túránkra. A Kis-mély-völgyben a kerítések mögött ugató kutyákat elhagyva értünk az erdőbe. Először azt hittük, hogy az eső esik, holott csak a köd ereszkedett le, de olyan intenzitással, hogy esőköpennyel kellett ellene védekezni. A Széchenyi- és a Kismélyvölgyi-forrásokat érintve értünk a Remete-rétre. Itt egy nagyobb társaság várakozott, ők is a Vörös-hegy és Orfű útirányt vették célba. Mi a kék sáv jelzést követve kapaszkodtunk fel a Rózsa-hegyre. A vastorony közelében a fáradságunk jutalma egy nagyon szép nagy őzlábgomba volt, s rengeteg csipkebogyót is találtunk. Jelzetlen úton, egy lénián haladva leltünk rá a valamikori Cinke-tanya maradványaira. Itt pihenőt tartottunk, a kicseréltük gondolatainkat a hajdani építők fáradságos munkájáról. A nagy ködben utat tévesztve ismét a kék sáv jelzésen kötöttünk ki, holott a zöld háromszögön kellett volna észak felé haladnunk. Sebaj, kalandra fel! Máris a helyes úton jártunk, és sárosan ereszkedtünk le az abaliget–orfűi műútra. Hihetetlennek tűnt, de szikrázó napfény fogadott bennünket. Kis bámészkodás után máris a Sárkány-forráshoz ereszkedtünk lefelé. Korábban célul tűztük ki a Sárkány szakadék felkeresését is, de erről most lemondtunk, mert sáros, vizes bejárattal találkoztunk. A turistajelzést követve előbb a Pécsi barlangkutatók forrásához, majd a Vízfő-forráshoz értünk. A Malommúzeumot nyitva találtuk, és a fafaragó műhelyt is megtekinthettük. A malom nyáron működik is. Az Orfűi-tó elszomorító látványt nyújtott, mert lecsapolták, a medrét tisztítják meg az iszaptól. Mecsekrákos szép házait elhagyva műúton felkapaszkodva értünk Bánosra. Visszatekintve gyönyörű panoráma fogadott bennünket: a TV-torony, a Rózsa-hegy – ahol utunk elején jártunk – , az újonnan avatott Balázs-hegyi kilátó. A Pécsi-tó egész hosszában pompázott előttünk. Továbbra is napsütésben, jelzetlen úton ereszkedtünk le Mecsekszakálra a buszmegállóhoz. Ismét bevált a régi mondás: el kell indulni reggel, és a turista csak élménnyel térhet haza. Nem hittük volna, hogy a Mecsek déli oldalán a ködeső hullik, az északi részen pedig szikrázik a Nap, aminek melege a turista jutalma. dr. Koncz Eszter A Dél-Dunántúli Piros Túra Kaposvár–Siófok közötti szakasza Ősszel néhány napot rászántunk, hogy végigjárjuk a Dél-Dunántúli Piros Túra útvonalát Kaposvártól Siófokig. Élvezetes tájon jártunk, dombokon-völgyekben, kedves kis faluk között. Útközben látható érdekességek: a Deseda-tó, Igalban szép hotelek és épületek, a József-hegyi kilátó, a törökkoppányi Árpád-kori templom, az andocsi kegytemplom, Zichy Mihály Múzeum Zalán, Tabon Nagy Ferenc fafaragó galériája, a Flóra-hegyi kilátó, amelyről a Balaton látható, az Ali-rét környéki szép erdő, és végül Siófokon a víztorony falán a Dél-Dunántúli Piros Túra táblája. Mindenkinek javaslom ezt a túrát, de nem a nyári nagy melegben. Sajnos a jelzések nehezen követhetőek, kopottak és hiányosak, az útvonalon csak térképpel lehet haladni. Remélem, hogy a Somogy megyei sporttársak újrafestik a jelzéseket, és akkor sokan kedvet kapnak, hogy végigjárják ezt az útvonalat. dr. Lakatosné Novotny Sarolta HÍREK ■ Megváltozott telefonszám: a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség új telefonszáma megváltozott. Az új szám: 72/525–376, fax: 72/525–377. ■ Természetbarát szövetségi tagsági díjak: a Magyar Természetbarát Szövetség elnökségének döntése alapján a szövetségi tagsági díjak 2002-re a következők: dolgozóknak 600 Ft, nyugdíjasoknak 300 Ft, diákoknak és gyermekeknek 200 Ft. ■ GólyaHír – egy honlap Baranyáról, a természet barátainak. Az alábbiakban egy nemrég indult, és még fejlesztés alatt álló internetes honlapot mutatunk be. A neve GólyaHír, címe: www.golyahir.hu. Elsősorban azzal a céllal készült, hogy internetes megjelenési lehetőséget adjon minden olyan baranyai civil szervezetnek, amelyiknek valamilyen köze van a természethez. Amennyiben a szakosztályok, egyesületek adataikat (név, cím, vezető vagy kapcsolattartó személyek, telefon/fax/e-mail/web elérhetőségek) eljuttatják az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre, azokat felteszik a honlapra. Ha logót, emblémát küldenek elektronikus formában, azt is megjelenítik. Ezen kívül a GólyaHír oldalain más idegenforgalmi, kultúrális isnformációt is elhelyeznek. Szívesen veszik a javaslatokat a „Civil szervezetek” és a „Ki ő?” rovathoz is, küldhetnek fotókat a „Galériába", és bárki írhat az „Itt jártam” rovatba is. Várja jelentkezésüket, véleményüket: Alföldi Zoltán (levelezési cím: 7623 Pécs, Mártírok útja 42/5). ■ A Mecsek Híradó januári száma 2002. január 8-án jelenik meg. NYÍLT TÚRA ● december 8, szombat: Év végi beszélgetés a Büdös-kúti kulcsosházban. Útvonal: Dömörkapu – Stiglicfogdosó – Remete-rét – Büdös-kút – Szentkút (10 km). Találkozás 8.50-kor a pécsi főpályaudvar előtt a 34-es busz megállójában. Túravezető: dr. Lakatosné Novotny Sarolta. A Komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrája, komlói kiindulással ● december 8-9 : Mikulás-túra a Vörösfenyő kulcsosházhoz (10 km). Indulás a 7.35 órai mágocsi buszjárattal. Túravezető: Pilinger Jenő. RENDEZVÉNYEK ● december 8: Mikulás-túra Kisújbányára. A Tolna Megyei Természetbarát Szövetség a hagyományos Mikulás-túrát a kisújbányai kulcsosházhoz szervezi. A túra csillagtúra, szabadon választott útvonallal. A túrázókat 10 és 14 óra között várják a kulcsosháznál, ahol a gyerekeket a „Mikulás” meleg teával, zsíros kenyérrel várja (poharat vinni kell!). Csoportok előzetes bejelentkezését Berengyán Károlynál várják a 72/490–584, vagy a 30/9653–426-os telefonszámon. A túrára a baranyai természetbarátokat is szeretettel Békés karácsonyi ünnepeket és szép túrákban gazdag boldog új esztendőt kívánunk minden természetbarát társunknak! Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség és a Pécs Városi Természetbarát Szövetség információs kiadványa. Szerkeszti a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség elnöksége. A közlésre szánt anyagokat minden hónap 20-ig kérjük a szövetséghez eljuttatni (7621 Pécs, Apáca u. 2/1.  72/310-226; fax: 72/312-019. Ügyeleti idő: kedd 16-19 óra). Internet: www. extra.hu/bmtsz E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.