1999. május 69. szám
KÖ VESTETŐN JÁR TÜNK Március 13-án, szombaton Kövesictöre szervezeti túrát az iskola természetjáró szakköre (ami a tanév elején alakult) Strasser Péter tanár úr vezetésével. Reggel 8.20-kor a komlói buszpályaudvaron, a 3-as busznál találkoztunk. Közel 30-an voltunk, köztünk három felnőtt is. A 8.30-kor induló busszal utaztunk Zobákpusztára. Onnan már gyalog indultunk tovább a kék sáv turistajelzésen (ami a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kék Túra útvonalának szakasza), egészen Kövestetöig. Az út mellett egy nagyon öreg fát csodálhattunk meg. ami a Mecsek egyik legöregebb bükkfája. Tovább haladva egy forráshoz értünk, a Vasas-forráshoz, amit a Pécsi Vasas Természetjáró Egyesület természetjárói foglaltak még az 1960-as években. Ezt sajnos csak a tanár bácsi elbeszéléséből tudhattuk meg, mert a forrás táblája szél volt törve (verve), és az évszámot tartalmazó rész hiányzott. Sajnos a vandálok nem a táj szépségében gyönyörködtek. Az út szélén rengeteg májvirágot, kankalint és illatos hunyort találtunk, amik szemet gyönyörködtelöek voltak. Persze nem szedtünk le egy szálat sem (egyébként is legtöbbjük védeti virág volt). Rövidesen Kövestetörc értünk, ahol megálltunk reggelizni Itt a DEDÁSZ üdülőháza található, amit régen a természetjárók építettek egy turistaháznak, és ebből alakult ki a mostani szálloda. Nagyon szépen gondozott az épület és a hozzá tartozó park is. Jó volt itt megpihenni. Utunk következő állomása a felhagyott fonolitbánya volt Ezt a területet most javasolják védetté nyilvánítani. Mielőtt a bányaudvarra bementünk volna, két szarvast láttunk egy dombtetőn. Távolról figyeltük, nehogy elzavarjuk őket. A bányaudvarra belépve hatalmas dombok, kőfejtések vettek körül bennünket, mintha holdbéli táj lett volna. Természetesen mi mindegyikei meg akartuk mászni (ogy-kcitöt szabad volt). A bányában érdekes köveket láttunk, olyant is találtunk, amiben furatmaradványuk voltak, meg amelyiken írás is volt, de már elmosódott. A fonolit neve csengő-kő. mert állítólag megülőgetve csengő hangot ad. llát mi nemigen hallottuk csengeni, bár a hangja valóban éles volt. A bányából ..toronyiránt" mentünk le a zöld + jelzésű luristaútra, amelyen nagy ncvetgélésck közepette Vasasra, a Petőfi-aknához értünk. Itt eg> külszíni szén fejtés található (a Petőfi-akna már régebben bezárt), amiből a szenet a pécsi erőműbe viszik. Itt akkora por volt, hogy az egyik társunk a száraznak tűnő sárba ragadt. Csupa sár leit; az ö kárán mi is tanultunk, bizony oda kell figyelni, hogy hova lépünk! Azért mindannyian jót derültünk az eseten, vele együtt. Következő pihenőhely a Harsas kulcsosház volt. Elszomorodtunk, mert teljesen romos állapotban találtuk a házat. A természetjáróknak többszöri kísérlet ellenére sem sikerült felújítani, mert mindig szétrombolták. Itt ebédszünetet tartottunk, majd a kék sáv jelzésű úton indultunk vissza Kövestetö felé. Béta-akna alatt, az út mentén fakitermelés folyt, sajnos a jelzett fákat is kivágták, így az. arra járók könnyen eltévedhetnek Igen jó hangulatban és elfáradva érkeztünk vissza Kövestetörc. ahonnan távolsági autóbusszal mentünk haza Komlóra. Mindenki nagyon jól érezte magát a túrán. Budán Eszter 6. oszt. Kenderföldi Általános Iskola. Komló ITTA TAVASZ! Csodálatos Mecsekünk vár, hívogat bennünket. Minden kedden 9-kor az állomásról indul a "rehabilitációs" túránk Leiszter Józsefné, Pannika vezetésével. Nem pontokért, kilométerekért; az egészségért, az életben maradásért küzdünk: műtét utáni post állapotban, friss Angina pectorís; vagy alapító tagjaink, akik nem tudnak már annyit gyalogolni, csak nagyon szeretnének velünk lenni. Itt mindenki szeretetet és megértést talál. Programjaink rövidek, de változatosak és tartalmasak. Öröm és derít sugárzik arcunkról, mikor a virágzó erdőt látjuk. Az első illatos hunyort, a sok szép fehér hóvirágot, a kék ibolyákat. Magasra tartották lejüket az első napsugaraknak: lám. itt vagyunk. Ugye most már biztos itt a tavasz? Túratársaim is ilyen emelt fejjel, egyenesen vágtak neki az. útnak. Számukra is eljött a tavasz. Apró csokrokat készítettünk magunknak, másoknak is. Már itt-ott kacagás veri fel az erdő csendjét, mindenki egyszerre szerelné elmesélni az élet megpróbáltatásait, küzdelmeit. Az igaz. hogy már kissé derűsebben. Az élet szép! Mert a megosztott öröm kettős öröm, a megosztott fájdalom fele fájdalom. Mindenkit szeretettel várunk, aki tenni akar egészsége érdekében. Mindig az első lépés a legnehezebb. De ezt is meg kell tennünk. Megerősödve testben, lélekben újra ott lehetünk aktív túratársaink között, akik nem hagytak el a bajban sem bennünket. Vigyáztak ránk, gondoskodtak rólunk. Visszavárnak! "Jövünk, csak lassan!" És az erdőben a madarak tovább dalolnak szerelmesen. Álmodozóknak, mint le meg én... Raul) Bálintné RITE Nyugdíjas Szakosztály ^ NYÁRI TÚRAPROGRAM ERDÉLYBEN, A MÁRAMARO/I- Ú/ A RAI)NAI-HAVAZOKBAN A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség 1999. augusztus 6 13-a között erdélyi utat szervez a Máramarosi és a Radnai havasokba. A résztvevők naponta választhatnak hosszabb vagy rövidebb túrák közölt, melyeket helyi túravezetők vezetnek, valamint egy autóbuszos kirándulás is szerepel a programban. Utazás külön autóbusszal; szállás Borsalürdön 2-1 ágyas, fürdővel ellátott szobákban. Ellátás: meleg vacsora a közeit étteremben (reggeli saját megoldással). Várható költség kb. 30.000.- í t/fó. További információ, illetve jelentkezés a programra legkésőbb május 31-ig dr. Lakntosné Novotny Saroltánál keddenként a szövetségben, vagy a 72/412-796-os telelönszámon az esti órákban. Az erdélyi túra csak megfelelő számú jelentkezés esetén indul' o>í.vj>/v/u\ív/va/ jr«x«x-x ww '> > • A * * * * NEMZETKÖZI TÚRAKERÉKPÁROS TALÁLKOZÓ NYÍRTELEK, 1999. JÚLIUS S-11. A találkozót a Szabadidősport Egyesület Kerekesek Klubja rendezi a Gazdasági Minisztérium támogatásával. A találkozó programjából: kerékpártúrák Nyíregyháza-Sóstóra; Nyíregyháza-Nagykálló, Tiszalök-Tiszatardos-Tokaj. Gávavencsellö-Szabolcs-Rakamaz-Tokaj. Gávavencsellö-Balsa-Kenózlö-Sárospatak útvonalakon. vizitúra kenuval a Bodrogon; 100 km-es kerékpáros teljesítménytúra; kerékpáros tájékozódási verseny; turisztikai vetélkedő; fórum a kerékpáros turizmusról, stb Részvételi díj: 500 Ft/fö. szállás saját sátorral 150 Ft/fö/éj, épületben 500-1000 Ft/íö/éj Étkezés: reggeli 150.- Ft. ebéd 200 Ft. vacsora 300 Ft. További információ és jelentkezés: Chrenko István, 4461 Nyírtelek. Szt. István u. 76, tel.; 42/210-074. Kovács János Korb György Takácsné Hartmonn Piroska (Plaszaucr István rajzai) Minik tileknc HÍREK * Bronzjelvényes lúravezclő és továbbképző tábort szervez a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség 1999. augusztus 2 7-c között Koszonyatetön. Részvétel saját sátrakkal (a kulcsosház udvarán). Részvételi költség teljes ellátással kb. 6.000,-Ft. A táborba jelentkezni lehet Börcsök Györgynél keddenként a szövetségben, vagy a 73/476-012-es telefonszámon az esti órákban. ♦ Tovább üzemel a kisújbányai kulcsosház: a nemrég'közreadott hírrel ellentélben egyenlőre tovább üzemel a népszerű kulcsosház Kisújbányán, mert a hosszúhetényi Önkormányzat - bár visszakérte a házat még nem tudja működtetni. Szállásrendelés Gida Tibornál (7630 Pécs, Eozin u. 9. tel.: 72/310-390). * Ismét járható a turistaút Tubesre: a Misináról Tubesre vezető sárga sáv jelzésű sétaúton visszatemették a még télen kiásott kábelárkot, így az út ismét járható. A felülete még egyenetlen a nagyobb kövek miatt, de ígéret van rá, hogy hamarosan apró zúzottkövei is leteritik, így újra a régi állapotába kerül. * Esöháza Zengő csúcsa alatt: rendbehozták az csőházat a Zengőn, melyet évek során vandálok megrongáltak, a tetőt fedő deszkákat és a lépcsőt eltüzelték. A túravezetök ismét tervezhetnek pihenőket a felújított esőháznál. Vigyázzunk együtt épségére! * Erdély hegyei: megjelent a népszerű sorozat hatodik és hetedik kötete, a Gyalui-havasok és a Kelemen-havasok. Kaphatók az Alkotmány utcai térképboltban * Természetbarát tagsági érvényesítés: felhívjuk tagszervezeteink figyelmét az 1999. évi tagsági érvényesítésre; az igazolványok ill. betétlapok keddenként megvásárolhatók a szövetségben Lakatosné Novotny Sarolta titkárnál. Nyílt túrák • május ti. szombat: Hetvehely-Hcrma-hcgy Éger-völgy (14 km). Találkozás a pécsi vasútállomás csarnokában 7.00 órakor. Túravezető: Baumann József. • május 15-16. szombat-vasárnap: Kétnapos túra a Kelcti-Mccsckbcn. Szállás u Vörösfenyő kulcsosházban. Találkozás szombaton reggel 9.45 órakor a komlói autóbusz-pályaudvaron /Pécsről 9.00-kor indul Komlóra busz;'. Túravczetö: Rác/. János. A túrára cgy-egy napra is lehet menni. További információ kérhető a 72/483-158-as telefon. • május 22, szombat: Zselici túra. Útvonal: Kishajmás Bakóca Hollófészek Gorica-Biikkösd (19 km). Találkozás a pécsi vasútállomás csarnokában 7.00 órakor. Túravczetö: Göbölös István. • május 30. vasárnap: "Írisz túra" a Villányi-hegységben. Találkozás a siklósi autóbusz pályaudvaron 9.00 órakor /Pécsről 8.15-kor indul busz .Siklósra/. Túravezetö: Tollas Tibor. A Komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái, komlói indulással: • május 30, vasárnap: Magyarhertelend-Sínai-hegy-Vágotpuszta-Sikonda (11 km). Indulás 6.50-kor vonattal. Túra vezető: Őri Zsuzsanna. • június (>, vasárnap: Szil vasi SPAR Pap-erdő Nláré-csárda VöröslenyŐ kulcsosház-Magyaregregy (1-1 km). Indulás 8 órakor, Túravezető: Németh Katalin. RENDEZVÉNYEK • májas 8: "Tavaszi csellengő" tájékozódási túrnverseny. Ny ugali-Mecsek R : Old Jumpers Természetjáró Szakosztály. Rajt. Gubacsos kulcsosház. 8 órától. Információ és előzetes nevezés: Geisz. Ferenc, lel 72 .515-329 i.A verseny az országos tájékozódási uiiabajnokság fordulója). • májas 8: Sellye városismereti verseny. R Sellyéi Természetjárók. Rajt: 9.00. Nevezési díj nincs Információ Kábái Józscfné. tel.: 73/480-025 • május 9; "Madarak és Fák Napja" túra és vetélkedő általános iskolásoknak R.: Pécs Városi Természetbarát Szövetség. Rajt. Pécs-ligervölgy. 8 00-9.00. Cél Remeterét. Résztvevők 5-8 osztályos tanulók. 2-5 l'ós csapatokkal. Nevezési dij nincs. Információ és előzetes nevezés. Strasser Péter, délelőttönként a 72 181-961 vagy a -181-52-t-cs. vagy este a 72/256-508-as telcfonszámon, ill. keddenként a szövetségben. • májas 15: Mccsck-Tikkurila Kupa turisztikai akadályverseny. R. Lőrinci Barangolók Egyesülete. Baranya Megyei Szabadidősport Szövetség Rajt Orfú. Malommúzeum. 8.00-10.00. Nevezési díj' 150 Ft/fő Kategóriák Al" (1985-ben cs utálta születettek), "F" (1984-ben és előtte születetlek). Előzetes nevezés, valamint információ az alábbi címen: Lőrinci Barangolók Egyesülete, 7940 Szcntlórinc. Március 15 tér 3 I).. tel 73- 37Ö-394 • májas 24: Pünkösdi Túrakerékpáros Találkozó, Pécs várad R Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub Indulás Pécsről, a 48-as térről 9.00 órakor Program 12 órakor ünnepélyes megnyitó Pécsváradon a várban, majd városnézés 14 órakor Xengóvárkonyban a tájház. megtekintése, éló népviseleti bemutatóval Visszaindulás Pécsre kb. 16 órakor Pusztabánya Xobák -Koszonyatetö úivonalnn A teljes túratáv kb 55 km. Túravezető Kemény li Balázs. Információ dr Novolny Iván. tel.. 72 -166-326 • májas 28-80: Természetjáró Gyerekek Megyei Találkozója, Buda. R Baranya Megyei Természetbarát Szövetség Információ: Strasser Péter, tel 72/256-508 • május 29: Kerékpártúra, Kozármisleay. R Baranya Megyei Szabadidősport Szövetség; Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub Információ: Papp Csaba, tel 73/370-394 • június 4-6: Természetjáró Diákok Megyei Találkozója, Boda R. Baranya Megyei Természetbarát Szövetség Információ: Bölcsök György, lel : 73/476-012 • június 4-6: "Rips/.ám Henrik" tájékozódási hétvége. Nyugali-Mecsck. Lóri kulcsosház R Az Iljúsági Turizmusért Alapítvány Információ: Mátrai (iábor. lel.: 72/252-390. • június 5: 2\ 100 km Baranyában - kerékpáros teljesítménytúra R. Pécsi Túrakerékpáros és Környezel védő Klub Rajt: Pécs. Széchenyi tér. 7.00-9.00 óráig. Cél: Pécs. Rákóczi u 10. Nevezési dij: 200 TVKi (diákoknak, ill. MIS/, tagsági igazolvánnyal 100 Ft) Információ dr. Novolny Iván. lel. 72 166-326 Mecsek Híradó, ,-í Haranyn A/t-.iyio és o Pécs I'áron Természetbarát Szövetség információs kiadványa. Szerkeszd a Baranya Megírt Természetbarát Szövetség elnöksége I köztesre szánt anyagokat minden hónai) 20 tg kérjük a szövetséghez cijuttatni Ufi2i Pécs. Jánosit 22 2? ~2.HO 2 2 fi. fax 72-M 2-OI9 (‘gyetea idő kedd ! (>-19 árat