7621 Pécs Tímár utca 21.
Kedd 16:30-18:00

MECSEK HÍRADÓ 59. szám 1998. május TÚRAVEZETŐI TANFOLYAMOK Bronzjelvényes tanfolyam Ismét véget ért egy bronzjelvényes túravezetői tanfolyam, amely február 3-án indult 11 fő részvételével. Az elméleti oktatásban Lakatosné Novotny Sarolta és Tóth Éva, a gyakorlati részben Benczes Gábor működött közre. A résztvevők kor szerint igen heterogén összetételűek voltak, ennek ellenére mégis nagyon kellemes hangulat alakult ki. A vizsgákon mindenki megfelelt és április 7-én a Túravezetők Klubja keretében ünnepélyes keretek között Baronek Jenő elnök adta át a túravezetői jelvényeket. Gratulálunk Balatonyi Lászlónak, Dalecker Ibolyának, Jancsi Attilának, Kaszás Károlynénak, Lehel Miklósnak, Nagy Ferencnek, Őri Zsu-zsannának, Pulai Lászlónénak, Romvári Tibornak, Szabóné Kurucsai Máriának és Szentklárai Gabriellának! A szervező: Börcsök György Ezüstjelvényes tanfolyam Az elmúlt év végén a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség egy ezüst jelvényes túravezetői tanfolyamot szervezett, melyen három megyéből, ezúttal nem jelentke-zés, hanem az elnökség meghívása alapján vettek részt a hallgatók: Baranyából Baumann József, Börcsök György, Király László, Márton Zoltán, dr. Novotny Iván, Rónoki Eszter, Schóber József és Tóth Klára, Somogyból Barabás József, Fodor Pé-ter, Lebó Gábor és Szép József, Vas megyéből pedig Biácsi Tamásné, Máyerné Kő-szegfalvi Katalin és Ruborics Sándor. A tanfolyam nem a hagyományos előadásos módszerrel folyt. Minden résztvevőnek meghatározott elméleti feladatok kidolgozásával egy dolgozatot kellett beadnia. Rendkívül színvonalas munkák születtek. Április 24-25-én a gyakorlati vizsgán egy éjszakai és egy nappali, tájékozódási feladatokkal ellátott pályát kellett teljesíteni. A rendezvény a Kiss Lajos kezelésében lévő Gubacsos kulcsosházban volt. A vizsgabi-zottság elnöke Gáspár László, helyettese pedig Pálmai Vencel volt; mindketten a Magyar Természetbarát Szövetség budapesti központjából érkeztek. A tanfolyam eredményesen zárult, szombaton minden résztvevő átvehette az ezüst túravezetői jelvényt. Gratulálunk! A szervező: Lakatosné Novotny Sarolta ≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈ Éjszakai tájékozódási vizsga A gubacsos turistaháznál gyülekeznek három megye túravezetői, hogy az éjszakai tájékozódási feladatokat elvégezzék. A napsugarak bevilágítanak a tisztásra, a virá-gok tarka színekben pompáznak a ház körül. Az asztal megterítve, rajta gusztusosan tálalva a sült csirkecomb hidegsalátával és rizzsel. Jó a hangulat, de a többségen azért látszik az előttünk álló feladatok nehézsége. Van, aki először vesz részt éjszakai tájé-kozódási versenyen. Az ágyakon különböző technikai megoldású kézi- és fejlámpák hevernek. Elfogyasztottuk a vacsorát, megtörtént a hivatalos eligazítás. Az indítás az első csil-lag megjelenésével kezdetét veszi. A sorsolás alapján először a baranyaiak indulnak. Ötpercenként indítják a versenyzőket. Mire elindulok, csak a fák vastag törzseit lá-tom szabad szemmel. Bekapcsolom a lámpámat és elindulok Abaliget irányába. Az 1. pont egy kis mélyedés. Betájolom az útkereszteződéstől, és hamarosan már látom a bója sárgán megvillanó alakját. Zsírkrétázok a versenyzőkartonra, majd a térké-pen a kettes ponthoz vezető legrövidebb, de határozott útvonalat keresem. A 2. pont egy útvonalkövetés: a térképen bejelölt útvonalat kell követni és az érintett bójáknál jelölni a kartonra. A 3. ponthoz menet többször felnéztem az égre, talán azért, hogy az égieket kérjem segítségül, hogy visszataláljak a turistaházhoz. Mint egy hatalmas tűzhely kihunyó parazsai, úgy villogtak a csillagok. A kezdeti összevisszaság az égen és a fejemben lassan helyreállt és már felismertem az ismer-tebb csillagképeket. A Holdat a vizsgabizottság egy fekete lepellel biztosan eltakarta, mert a verseny alatt egyszer sem láttam. A 3. pont egy száraz árok kezdete. Innen a 4. pont csak néhány perc távolságra van. Négy bóját kell beazonosítani meghatáro-zott sorrendben. Próbálok fix pontokat keresni és onnan tájolni. Sikerül az utolsót is megtalálnom; irány az 5. pont! Egy széles erdészeti úton haladok felfele, jobbról egy fenyves körvonalait kellene észrevennem. Olyan sötét van, hogy az orromig se látok el. A lámpámmal pásztázom az erdő jobb oldalát, hogy a fenyőfák jellegzetes kérgét meglássam. Végre az első fenyő, s mellette a többi! Letérek az útról, és néhány méter-re megtalálom a pontot. A térkép vakítóan tükröz a szemembe, alig látom a papíron berajzolt jeleket. Jobban kinyitom a térképet, és akkor látom, hogy már visszafelé kell haladnom egy ismerősebb terepen. Egy vadlestől elindulva keresem azt a léniát, ahol a 6. pontot elhelyezték. Alig ha-gyok el egy kis teraszos részt, ahol hatalmas robajjal egy nagy szarvas tör utat ma-gának a sötétben. Remélem nem történt baja. Nem venném a lelkemre, hogy álmá-ban felzavartam és így lábát törje. A szemem kezdi megszokni a lámpa fényében előtűnő lénia vonalát. Lefele haladok egy medvehagymával jól benőtt völgyben. A hagymalevelek alatt rejtőzködő ágak jobban csúsznak, mint a jég. Néhányszor majdnem közelről szagolom az illatát, de szerencsére állva maradok. A 6. pont egy útelágazás, és onnan a 7-es pontig iránymenet. Ettől a ponttól távolságmérési felada-tot kell megoldani, amit nehezít a délelőtt kivágott fák összevisszasága. A kimért távolságnál bejelölöm a kartonra a jelet. Megállok. A szívem dobogásánál csak az éjszakai madarak hangjelzései hangosab-bak. Irány fel a tetőre, ott a Vásáros út. A terep az erdészeti gépektől most összejárt, nehéz rajta a haladás. Közeledek a 8-as ponthoz; lámpám fénye a sötétben egyszer csak valamin megcsillan. Közelebb érve látom, hogy a budapesti vizsgabiztos áll egy fa mellett és az ő lámpájának a foncsorán csillant meg a lámpám fénye. A fa mellől kíséri figyelemmel a vizsga menetét. A 8-as pontnál három bóját kell meghatározott sorrendben megkeresni. Hamar megoldom a következő feladatot, és sietek vissza a Vásáros útra. Keresem a következő útelágazást, amin nyugati irányba kell hogy elin-duljak. Hatalmas brekegés kísér most utamon. Tudom, hogy már közel járok a turis-taházhoz. Nem messze van egy töbör, benne víz és békák. Jó érzés, hogy közeledek a célhoz. Az utolsó pont a 9-es, egy tisztás északi sarka, már messziről látom, hol lehet a bója. Gyorsan jelölök, és megtörlöm homlokom a kellemes éjszakai levegőben. Szaporázom lépteimet, és pár perc múlva már látom az erdőben kivilágított turista-ház körvonalát. Semmi mozgás, mintha teljesen elhagyatott volna. Belépek a szobá-ba, és ott látom nagy örömömre a túratársaimat: kissé elfáradva ülnek az asztalnál és az ágyakon. Leadom a versenykartont és bekapcsolódok az élménybeszámolók izgalmas történeteibe. Baumann József ZÖLD SZÍVES TALÁLKOZÓ PÉCSETT A Zöld Szív Ifjúsági Természetvédő Mozgalom 1998. április 24-26-a között Pécsett rendezte IX. országos találkozóját. A több ezer tagot számláló mozgalom képviselői az ország 45 településéről, valamint Erdélyből és Londonból érkeztek, közel 350-en. Az országos találkozók hagyományos programja a "szakmai nap". Ennek keretében ismerkednek meg a résztvevők a találkozó színhelyével, környékének nevezetessége-ivel, természeti értékeivel. A mecseki programok elkészítéséhez kértük a Pécs Városi Természetbarát Szövetség segítségét. Nem igazán illik a rendezvény szervezőjének ilyet leírni, de a találkozó várakozáson felül jól sikerült. Hogy ezt mégis megteszem, annak az az oka, hogy ebben nagy sze-repe volt a Természetbarát Szövetség önzetlen túravezetőinek. A szakmai napon én indítottam és fogadtam a programokra induló, érkező csapatokat. Mindig megkér-deztem, hogyan érezték magukat, tetszett-e, amit láttak? De sokszor nem is kellett kérdezni, mesélték maguktól, mennyi szépet láttak, mennyi érdekeset hallottak, és milyen kitűnő túravezetőjük volt. A dicsérő szavak biztosan kitöltenék az egész Me-csek Híradót. Kiemelték a túravezetők felkészültségét, tájékozottságát, sokoldalú ismereteit. A rendezők, Märcz Éva (Környezetünkért Alapítvány), Dékány Renáta és Soós Jó-zsef (Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola), valamint a Zöld Szív veze-tői, Orgoványi Anikó elnök és dr. Victor András alelnök és valamennyi zöld szíves nevében szeretném megköszönni Baranyai Rudolfnak, Gida Tibornak, Jillek Ritának, dr. Koncz Eszternek, Lengyel Zoltánnénak, Rónaki Gizellának és Rónaki László-nak azt, hogy munkájukkal segítették és emlékezetessé tették a pécsi Zöld Szíves Országos Találkozót. Külön köszönet jár Strasser Péter barátomnak e kitűnő csapat megszervezéséért. Soós József tanár PITE 30 Hagyományteremtő céllal rendezte meg első alkalommal február 21-én a Pécsi Ifjú-sági Természetjáró Egyesület a PITE 30 elnevezésű teljesítménytúrát. A túrán 29,2 km táv és 960 m szintemelkedés várt az indulókra. A rajt és a cél az abaligeti általá-nos iskolában volt. A túra útvonala a következőképpen alakult: az iskolától elindulva az abaligeti cseppkőbarlang, majd Petőczpuszta érintésével következett a Jakab-hegy, a harma-dik ellenőrző állomás, ahol a résztvevők csokoládét kaptak. Remete-rét, Büdös-kút és Vágotpuszta felkeresése után a lóri kulcsosháznál finom meleg teával fogadtuk a résztvevőket. Majd Orfű és a Gubacsos kulcsosház érintésével tértek vissza a túrázók Abaligetre, ahol átvehették a túra teljesítéséért járó kitűzőt. Az időjárás kedvezett a rendezvénynek, talán ennek is köszönhető, hogy ilyen sok résztvevő volt. Összesen 34 településről 146-an indultak, ebből 32 nő és 114 férfi. Ebben a ragyogó időben öten mégis kénytelenek voltak feladni a túrát. Pécsen kívül néhány település, ahonnan érkeztek résztvevők: Budapest, Dunaújváros, Székesfe-hérvár, Győr, Szentlőrinc, Dombóvár, Kaposvár, Veszprém, Paks, Nagykanizsa, Vise-grád, Hódmezővásárhely, Szekszárd, Aszód, Tolna, Mohács, Bonyhád, Göd ... Bár nem mondhatjuk, hogy nemzetközi volt a mezőny, mégis volt egy vendégünk Szabadkáról is. Továbbá egy kis statisztika: a túrán elfogyott 60 liter tea, 18 kg ke-nyér, 6 kg hagyma, 7 kg zsír, 8 kg cukor, só, paprika stb. És 146 csokoládé és ugyan-ennyi kitűző. A rendezvényt támogatták: Bogádmindszenti Hús Kft, Papp Kft. - Szentlőrinc, Az Ifjúsági Turizmusért Alapítvány, az Abaligeti Általános Iskola és a Hungária Biztosító. Továbbá köszönöm a PITE minden tagjának, akik hozzásegítet-tek, hogy ez a rendezvény létrejöjjön. Bota János Tavaszi varázs Szép tavaszi reggelre ébredtünk április 26-án. Tíz perccel a túraprogramban szereplő indulási idő előtt még csak néhányan álldogáltunk a gyülekezőhelyen. Aztán mintegy jelzésre minden irányból vidám, hátizsákos felnőttek és gyerekek köszöntöttek. Ami-kor Zobák-aknán leszálltunk a buszról, örömmel nyugtáztuk, hogy harminc "minden-re elszánt" turista vág neki a kellemesnek ígérkező 12 km-es útnak. A kék kereszttel jelzett útvonalon előbb Pintó-tető, majd a Baglyas-hegy következett. A jó levegő hatására többen már korán megéheztek, így a Baglyas kunyhónál fala-toztunk egyet, aztán tovább baktattunk a Balázs orma felé. Utunk során sokszor meg kellett állnunk pár percre, hogy megcsodáljuk mindazt a gyönyörűséget, amelyet a zöldellő erdő és a virágok színpompája, a Hármas-hegy valamint a Zengő távolról felénk integető csúcsai jelentettek. Mohón ittuk magunkba a tavaszi természet friss illatát. A még ritka lombozaton áttörő napsugarak simogatva öleltek körül és feltöl-töttek bennünket valami különleges energiával. Mivel a tél pusztítása miatt a Hidasi-völgy járhatatlan, változtatva a tervezett utunkon tovább haladtunk a Szürke-rét mellett, míg elérkeztünk Pusztabányára. Nagy örömünkre a Betyár-tanyán régi, ked-ves túratársakkal üdvözölhettük egymást. Egy hosszabb pihenő után felkerekedtünk, és izmainkban kellemes fáradtsággal, tüdőnkben friss levegővel, lelkünkben pedig csodálatos, megfoghatatlan szárnyalással érkeztünk a zobákpusztai megállóhoz. Vala¬mennyiünk szemében ott csillogott egy varázs, mellyel a természet ismét meg-ajándékozott bennünket. Őri Zsuzsanna Hétdomb Természetbarát Egyesület Komló  Emléktáblák a tubesi János-kilátón Áprilisi számunkban számoltunk be Hellényi Miksa tavaly elhunyt természetbarát társunk emléktáblájának avatásáról (Hellényi Miksáról az 1997. évi áprilisi Mecsek Híradóban emlékeztünk meg). Ez az emléktábla már a második a János-kilátó falán. 1977-ben avatták dr. Makoviczky Gyula emléktábláját. Azoknak, akik nem ismerik az ő munkásságát, álljon itt annak rövid ismertetése, mely egyik fiától, dr. Mako-viczky Gyulától származik, és Kovács Szabó János juttatta el a Mecsek Híradónak: Dr. Makoviczky Gyula, aranydiplomás tanár, 1911. április 21-én született Nagyka-nizsán. Egyetemi tanulmányait Pécsett az Erzsébet Tudományegyetem bölcsészetén végezte, és ekkor szerette meg a várost és a Mecseket. Doktori disszertációját Nagy-kanizsa város településföldrajzáról, a kandidátusi fokozatot a göcseji helységnevek magyarázatával szerezte. A II. világháború után 5 év hadifogság következett, majd 1949 decemberében költözött Pécsre a család. Itt a Zrínyi Miklós Közgazdasági Szakközépiskola tanáraként, majd igazgatóhelyetteseként dolgozott. Diákjai rajongva szerették, hiszen minden hétvégén kirándult velük a Mecsekbe, a Dunántúlra és az országba. Tőle tanulták - a kiránduló Makó tanár úrtól - az erdő, a Mecsek, a természet, a virágok, állatok szeretetét. Tanítványaival gyakran festették a jelzést a mecseki turistautakon. Nyugdíjasként is a Természetbarát Szövetség akti-vistája volt. Naponta 2-3 órát kirándult feleségével a Dömörkapu-Kisrét-Tettye kör-nyékén. A Tüdőgyógyintézet intenzív osztályán is azt emlegette, hogy már nyílik a hóvirág, az ibolya, a kankalin. 1990. március 1-jén halt meg a nagy Mecsek-barát, akit tanítványai hosszú sora kísért utolsó útjára, akik sohasem felejtik a sok szép kirándulást, hiszen Tőle tanulták a Mecsek, az erdő szeretetét. BARANYA MEGYEI TERMÉSZETJÁRÓK ARCKÉPCSARNOKA XIV. Strasser Péter Kazal György (Plaszauer István grafikái) HÍREK • Felhívjuk ismét a természetjáró rendezvények (versenyek, teljesítménytúrák) szervezőit, hogy ha a rendezvény természetvédelmi területeket is érint, a rendez-vényt előzetesen jelentsék be a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságnak, és az útvonalat - egyeztetés után - engedélyeztessék. • Túraútvonalak nyomvonalváltozása: a Mecsekben a Kövestető környékén a vasasi külfejtés "terjeszkedése" miatt meg kellett változtatni a kék túra nyomvo-nalát egy rövid szakaszon (l. első térképrészlet). A Villányi-hegységben Kistótfalu-tól délre pedig a zöld sáv jelzésű utat kellett a Csicsó-hegynél "elterelni", mert az eredeti nyomvonala járhatatlanná vált. Az új nyomvonal az útszéli keresztnél csatlakozik a piros sáv jelzésre (l. második térképrészlet). RENDEZVÉNYEK • május 9, szombat: Madarak és Fák Napja - túra és vetélkedő általános iskolá-soknak. Rendező: Pécs Városi Természetbarát Szövetség. Részvétel: ált. iskolás fölső tagozatos tanulók, 2-5 fős csapatokkal. Rajt: Majális-rét (a Hősök-tere au-tóbusz végállomástól 5 perc a kék kör jelzésen), 8.00-9.30. Cél: Gesztenyés. Neve-zés és információ: Strasser Péter, tel.: 72/311-387. • május 9, szombat: Mecsek-Tikkurila Kupa turisztikai akadályveseny. Rendező: Lőrinci Barangolók Egyesülete; Baranya Megyei Szabadidősport Szövetség; Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület. Rajt: Fehér-kúti kulcsosház, 8.00-10.00. Kategó-riák: A1 (1984-ben és később születettek), F (1983-ban és előtte születettek). Rész-vétel 4-6 fős csapatokkal. • május 16, szombat: "Hegyhát-Völgység" kerékpártúra. Táv: 70 km, terep! Indu-lás reggel 9 órakor Pécsről, a Mecsek áruház elől. Túravezető: Eperjesi József. • május 30, szombat: Kozármislenyi kerékpártúra. Rendező: Baranya Megyei Szabadidősport Szövetség; Pécsi Túrakerékpáros Klub. Rajt: Kozármislenyi Álta-lános Iskola (Alkotmány tér 54), 9.00-10.00. Cél ugyanitt. Távok: 20 km, 60 km. A kerékpártúra egyúttal "A víz az élet" akció rendezvénye is. • június 1, hétfő: Pünkösdi túrakerékpáros találkozó. Rendező: Pécsi Túrakerék-páros Klub. Helyszín és időpont: Pécsvárad, vár, 12 órakor. A találkozóra Pécsről a 48-as térről kerékpártúra indul 9.00 órakor. További információ: dr. Novotny Iván, tel.: 72/466-326. • június 5-7, péntek-vasárnap: Ripszám Henrik Tájékozódási Hétvége. Rendező: Az Ifjúsági Turizmusért Alapítvány. Helyszín: Nyugati-Mecsek, Lóri kulcsosház. Versenyek: Meteor Kupa éjszakai tájfutóverseny (június 5, 20.00 óra); Csokonai Sándor nappali tájékozódási túraverseny (június 6, 9.00 óra); Küllő Kupa tájéko-zódási kerékpárverseny (június 6, 14.00 óra); Angster Imre éjszakai tájékozódási túraverseny (június 6, 20.00 óra); Meteor Kupa nappali tájékozódási futóverseny (június 7, 11.00 óra). Nevezés a versenyekre május 31-ig a következő címen: Mát-rai Gábor, 7633 Pécs, Építők útja 18/a; tel.: (72) 252-390. Június 5, 6, 7-én éjszaka a Lóri kulcsosház udvarán sátrazási lehetőség van. • június 6, szombat: 2x100 km Baranyában – kerékpáros teljesítménytúra. Ren-dező: Pécsi Túrakerékpáros Klub. Távok: 100 és 200 km. Nevezés és rajt: Pécs, Széchenyi tér, 7.00-8.00 óra között. Információ: dr. Novotny Iván, tel.: 72/466-326. NYÍLT TÚRÁK  május 9, szombat: Orfűi elágazás – Virágos-völgy – Herma-hegy – Jakab-hegy – Éger-völgy (14 km). Találkozás a pécsi távolsági autóbusz pályaudvaron, 7.15-kor. Túravezető: Baumann József.  május 16, szombat: Autóbuszos kirándulás a gyulaji vadrezervátumba (előzetes jelentkezés alapján). Jelentkezés és útiköltség (800 Ft) befizetése a szövetségben május 5-én.  május 23-24, szombat–vasárnap: kétnapos túra a Vörösfenyő kulcsosházhoz. Szombat: Komló – Szöge-hegy – Máré-csárda – Márévár – Németdöglés – Vörös-fenyő kulcsosház (14 km). Szállás a kulcsosházban. Vasárnap: Vörösfenyő kh. – Dobogó – Harács-mező – Óbányai-völgy – Kisújbánya – Püspökszentlászló – Hosszúhetény (16 km). Találkozás szombaton reggel 9.00 órakor a komlói autó-busz pályaudvaron. (Csak a szombati napra is lehet jönni.) Túravezető: Rácz Já-nos. A Komlói Bányász Természetjáró Szakosztályának túrái, melyekre mindenkit szere-tettel várnak (komlói kiindulással): • május 10: Hosszúhetény – Nagymező – Kis-tóti völgy – Zobák (11 km). Indulás 8 órakor a hosszúhetényi autóbuszjárattal. Túravezető: Nagy János. • május 17: Zobák – Mátépart – Kiskaszáló – Pusztabánya – Hászé-tető – Barna-kő – Szöge-hegy – Szilvás (14 km). Indulás 8 órakor a hosszúhetényi autóbuszjárattal. Túravezető: Király László. • május 24: Kökönyös, Petőfi tér – volt Kossuth-akna – Anna-akna – Zobák-akna – Pintó-tető – Mézes-rét – Kő-kút – Szilvás (10 km). Indulás 8 órakor. Túravezető: Király László. • június 1: Mecsekpölöske – Kisvaszar – Kisbattyán (17 km). Indulás 6.50-kor vonattal. Túra-vezető: Müller Norbert. • június 7: Máré-csárda – Iharos-kút – Szederindás-kút – Hidasi-hát – Fehérpart – Zobák-akna (10 km). Indulás 7.35 órakor a mekényesi autóbusz járattal. Túravezető: Iván Attila. Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség és a Pécs Városi Természetbarát Szövetség információs kiadványa. Szerkeszti az elnökség. A közlésre szánt anyagokat minden hó-nap 20-ig kérjük a szövetséghez eljuttatni (7623 Pécs, Rákóczi u. 34.  72/310-226; fax: 72/312-019. Ügyeleti idő: kedd 16-19 óra).