1996. június-augusztus 40. szám
40. szám 19%. június-augusztus A tizenharmadik "Mecsek 50" teljesítménytúrát idén ismét immár negyedszer az Arany Horda Természetjáró Fgyesület rendezte. Változtattunk az útvonalon, most a millecenténárium alkalmából Pécsváradról indítottuk a túrát. Szép. és részben új útvonalakat tűztünk ki. melyek közül a "Mecsek 30" útvonala egy kicsit nehéznek sikerült. Sokat kellett dolgoznunk az utak kitisztításával, a téli jegesedés miatt igen sok ág hullott a jelzett utakra is. Négy alkalommal szerveztünk e célból munkáim at. A "Mecsek 50" túrán 10 ellenőrzőpont volt. A résztvevők a Zengőn csokoládét, l’usz-tabányán üdítőt, a célban pedig zsíros és vajas kenyeret kaptak zöldpaprikával, paradicsommal. savanyúsággal, valamint teái. A sikeresen teljesítők idén is kitűzőt kaptak, mely ezúttal az illatos hunyort ábrázolta. A túra főbb adatai: 167 induló a "Mecsek 30"-on, 194 a "Mecsek 50"-en. Sikeresen teljesítette a túrát: 156, ill. 192 fít. Kerékpáros indulók száma: 6, ill. 32 IÖ. Lakatosad Novotny Sarolta A PITE NYUGDÍJAS SZAKOSZTÁL YÁNAK ÜNNEPI ÖSSZEJÖ yETELE A Pécsi Testnevelési és Természet barát Egyesület nyugdíjas szakosztálya találkozóra invitálta tagjait, a kezelésükben lévő Kardos-úti kulcsosházba. A meghitt hangulatú kis ünnepségre a ház felújítása alkalmából kerüli sor. melyre meghívlak mindenkit, aki a ház régebbi bővítésében, átépítésében, rendezésében részt vett. A ház udvarát teljesen körülvevő, éppen most virágzó orgonabokorsor méltó keretet adott a jó hangulatú baráti találkozónak, ahol a résztvevőknek bőven volt miről emlékezni, beszélgetni. A szakosztály a közeli hetekben a Tényén lévő kulcsos turistaházba tervez csoportos kirándulást. Karádi Kárölyné A PTTE Nyugdíjas Szakosztálya összejövetelének hangulatát Hellényi Miksa sportlár-sunk (többünknek Miksa bácsi) tréfás "novellájának"felolvasása tette még vidámabbá, íme a történet: KIRÁNDULÁS Kellemes küllemű, kissé kövérkés, közismerten kedves kollégánknak, Kerekes Káz-mórnak kedve kerekedett kis kinti kiruccanásra, kódorgásra -./kettőspont/ kirándulásra. Kedden kerevetéről korén kelt. Könnyű konyakos kávéját kiitta. kevés keksszel. Kis kosarába kés, kalács, kenyér, kolbász, köde, kulacs (kadarkával) került. Köpenye, kalapja, kosarával kezében kinyitott kertkapuján kiment. Kiérve közúton kocogni kezdett. Közben komája, Károly kalaplengetvo kérdezte: kivel, kiéit, kihez? Kirándulok közönségesen - közölte kiállva Kózmér. Közútról külterületre kiérvén, kanyargós kőplatón kezdett kapaszkodni. Kis kút közelébe kijutva kissé kifáradt. Kötisfából készített kiapadón kimerültségét kipihente. Kabátja, kosarával kezében Kantavárnak kanyarodott. Kantaváron kevés kiránduló köszöntötte Kázmért. ki kútjához közeli köm kiülvén kis kosarából késével kenyeret-kolbászt ka-nyarított, közben-közben kulacsából kadad<át korlyolgatva. Kantavári környezet, kirándulás, kenyér, kolbász, kadarka: Kázmér kívánalmai kielógíttettek. Kelvén, kezében kabátja, kosarával kezdett keletre kanyarodni. Keleti kanyargós közút kivezette Kantavárból. Keitek között kocogott, közben kirándulók köszöntötték; kutyák kis híján kergették. Kiérve közúti közlekedéshez, kocsival közúton kertjéhez került. Kertkapuját ki tó tv a kirándulási kívánalmát kielégítette ./kettőspont/ kedden kétszer kilenc kilométert kocogott, kedvtelésből. Kívánja követésre kedves kollégáinak! Kelt: Kövágószölösön, kikelet 9-én. Kidolgozta: Hellényi Miksa FeHbachi természetbarátok látogatása Pécsett Május II 18-a között- a Pécs-Fellbach testvérvárosi kapcsolatok keretében immár negyedszer jártuk városunkban a német természetbarátok. Ezúttal nyolc fős "küldöttségük" volt a Pécs Városi Természetbarát Szövetség, illetve Pécs Város Önkormányzata sport irodájának a vendége. Német barátaink személyében többen régi ismerősöket üdvözölhettünk. Az. egy hetes látogatás során vendégeink orfííi szálláshelyükről ^kiindulva kirándulást tettek többek közölt Abaligetre, megtekintették a Gubacsos kulcsosházat, részt veitek egy dél-baranyai körutazáson, valamim gyalogtúrát tettek a Jakab-hegyre. Látogatásuk utolsó két napján "elköltöztek" Pécsről, s a Balaton-felvidék nevezetességeivel ismerkedtek. Német barátaink vendéglátásának, itteni programjának lő szervezője a természetbarát szövetség részéről Kiss Lajos, a pécsi önkormányzat részéről pedig Kovács János volt több természetbarát sporttársunk közreműködésével. Vendégeinktől szép élményekkel, a viszontlátás reményében búcsúztunk. Strasser Péter "A MBCSI'K CSÚCSAI ÉS KI LÁTÓ PONTJAI" A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség az 1995/96-os tanévre új túramozgalmat írt ki a fenti címmel, melyre az iskolásokon kívül bárki nevezhetett. A megadott határidőig. 1996. május 20-ig 103-an teljesítették a túramozgalmat. A teljesítők között - a kiírásnak megfelelően - könyvjutalmakat sorsoltunk ki (természetesen a további teljesítéseket folyamatosan elfogadjuk). A nyertesek: Ágotái Gábor (Kazinczy Szakközépiskola. Komló).Banmann József, fenyvesi Árpád (Ágoston téri Ált. Iskola). Grossmann Jenöné (Arany Horda TF), Keményít Balázs (Pécsi Túrakerékpáros Klub). Makk Lídia (Bánki Dónál u. Ált. Iskola). Márton Zoltán (BM TSZ Ifjúsági Szakosztály). Misángyi Andrea (Ágoston téri Ált. Iskola). Zadrnvecz. Réka (Mecseki Erdészeti Rt Túraszakosz-tálya). Zsurck József (Fekete Bárány TE). A nyertesek a kisorsolt jutalmakat a szövetségben átvehetik, keddenként 16-19 óra között. "A Mecsek csúcsai", illetve az előző tanévre kiírt "A Mecsek forrásai" túramozgalmakat a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség 1996. szeptember l-töl országos túramozgalomként is meghirdeti. Ezzel a Baranya megyei túramozgalmak száma újabb kettővel növekszik. A túramozgalmak folyamatosan teljesíthetők, igazolólűzetek szeptember 1 -töl a Baranya Megyei Természetbarát Szövetségnél igényelhetők. GVALOOOS TKKiM ÉS/,IT.JÁ RÓl< ORSZÁGOS TA1ÁIvKOZÓJA Sopron, 1996. május 24-27. Május 24-én reggel 5.40-kor indultunk vonattal Sopronba. Ez ideig csak felületes szemlélője voltam a városnak, idő hiányában. Most úgy érzem, jobban megismertein és megszerettem. A város kincsei a múltba visznek vissza: beszél a kö. regél a múlt, az ívbe hajló szürke utcák, a loggiás udvarok, a vaskopogiatús barokk kapuk és a háttérben az erdős hegyek. Megérkezésünk után a találkozó színhelyére, a brennbergi völgyben lévő ifjúsági táborba mentünk autóbusszal. A találkozón kb. 200 természetbarát vett részt, mi pécsiek nyolcán. A tábor megnyitása lő órakor kezdődött, egy helybeli fúvószenekar közreműködésével, valamint a városi és természetbarát vezetők beszédeivel. Másnap, május 25-én gazdag program várta a résztvevőket: teljesítménytúrák 40 és 80 km-en, autóbuszos kirándulás Ausztriába, kötetlen túrázások a Soproni-hegységbe. Mi voltunk a nehezen járható Ördög-árokban és a csodálatos Tol vaj-árok bán, amit a Mclcgmányi-völgyhöz tudnék hasonlítani. Ezenkívül megtekintettük a " Taródi" várat, amelyet a helybeliek "Bolond-vár"-nak ismernek. Megismerése számomra nagy élmény volt. Építőjét, Taródi Istvánt megszállott embernek tartom. A vár építését 1951-ben kezdte egy favárral, az. általa vásárolt telken, a Nádor-magaslaton. A hatvanas években azután köbe ment át. Ez ideig kb. 200 vagon követ használt fel az építéshez, ami a mai napig is folyik. Elképesztő, hogy az építkezést szinte egyedül végzi családjával. Ottlétemkor is láttam: keverte a habarcsot, hordta fel a magasba és rakta a terméskőfalat. 71 évesen. A 80 Et-os belépődíjat anyagvársái lásra fordítja. Talán 2000-re elkészül a várral, ha árkiig bírja. Erre mit lehet mondani: "nem normális", mint sok más turista. 26- án aztán volt tájékozódási lúravciseny, városismertetö verseny, kirándulás a Fertő-tóhoz és Fertőrákosra. I lajókázásimk alkalmával volt szerencsénk látni a pünkösdi vitorlásversenyt, melyen kb. 200 vitorlás veit részt, magyar és osztrák versenyzőkkel. Két autóbusz indult Ausztriába a Sclmecbcrg megmászására elszánt természetjárókkal Pécsiek is feljutottak a 2000 m-en felüli csúcsra, ahol viharos szél és hideg fogadta őket. Legnehezebb napja mégis a csoportvezetőnek volt (egy bokatörés, útlevél elhagyás, valamint a megbeszélt találkozási idő után még kél ember hiányzott). Végül minden rendbejött és a résztvevők egy felejthetetlen élménnyel tértek vissza. Az esti záróünnepségen adták át az "Érdemes" természetjáró minősítési, többek közölt öt pécsinek is. 27- én a "Tómaloinhoz" kirándultunk, ami Orííihöz hasonló, csak kisebb. Ez alkalommal megtekintettük n Balfi-dombságon lévő Kecske-hegyi kilátót is. Városi sétáink alkalmával betértünk a Sopron főterén található "Gyógygödör"-bc is, ahol a pécsi természet iái ókat is nagy szeretettel fogadták minőségi borokkal és ételekkel, elfogadható áron. Kivívták az elismerést! Az időfelclős is kegyes \ olt hozzánk, és sok szép élménnyel távoztunk. Köszönjük a lelkes rendezőgáidának a fáradozását! Kiss Lajos Baranyai Popsi Ölpróba A Maranya Megyei Szabadidősport Szövetség új helyszínen, Sz.enllör incen rendezte meg május 18-án a kerékpártúra rendezvényéi. A rendezésben a Pécsi Túrakerékpáros Klub, a Lőrinci Barangolók, a Mecseki C'sTF. tagjai, valamint az. Újhelyi Szakközépiskola dolgozói és tanulói segédkeztek. Mivel a rendezvény egyúttal az Országos Olimpiai Ölpróba része is volt, ezért valamint a jó időnek köszönhetően több mint 500-an vettek részt rajta. Mindenkinek sikerűIt teljesítenie az. általa választott 15. 40 vagy 80 km-es távot. Minden résztvevő kulacsot kapott, illetve a szerencsések különféle ajándéktárgyakra nyerhettek támogatóink jóvoltából. Június 1-jcn levezetésképpen egy úszás lesz az ANK uszodájában. A nyári szünet után, szeptember 21-én a Dél-Zselic TK-val közös rendezésben Bükkösdön egy zselici gyalogtúrával folytatódik az ölpróba. A már hagyományosan aktív általános iskolák (Bánfa u„ Rácváros) mellett újak is nagyobb létszámmal vesznek részt a próbákon (Kozármislcny, ANK 2. Iskola). Külön öröm, hogy a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség több tagja is megtiszteli részvételével a próbákat (különösen az Ifjúsági Szakosztály aktív). Pap/) ('soha rCxKöSDi ki: rí; kp. íros találkozó A PÉCSI ARADI VÁRBAN A már hagyományosnak nevezhető pünkösdhétfői rendezvényen pécsi, bonyhádi és szekszárdi hringások találkoztak, közel ölvenen. A történelmi falak sajátos hangulatot árasztottak, s ezt még lóko/ta Kárpáti Gábor régésznek, a romok feltárójának igen érdekes és szemléletes vezetése. Most kivételesen meg szabadott fogni, kézbe szabadiul venni a múzeumban kiállított köfaragvánvokat. s ez. inimlanny inuknak élményt jelcinéit. Hálom óra után vettünk búcsút egymástól, s indult ki-ki hazafelé. /)>■. Xovotnv Iván. becsi Túrakerékpáros Klub TLSZ-TALÁ LKOZÓ A Természetvédelmi Szolgálat XXXI. Országos Találkozóját az idén Veszprém megye rendezte, 1996. május 4 5-én. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség TeSz-lagjai közül Papp Csaba és Sáfár József a Magyar Természetbarát Szövetségtől. Baconok Jenő pedig a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium Természetvédelmi Hivatala államtitkárától kapott dicsérő oklevelet. Az Erdészeti Rgyesület könyvjutalomban részesítette LalTerton Henrik és Andirkó Sándor sporttársakat. Vala-mennyiüknek gratulálunk! Az országos találkozón szólva kctüll a környezetvédelmi törvény és a számunkra adódó lehetőségek a természetvédelmi értékek megőrzésére. Javaslat hangzott el arra vonatkozóan, hogy az általunk bejárt környezetet egy-egy szakosztály ellenőrzése alatt tarthatná. így minden területnek lehetne "gazdája". Andirkó Sándor Ú.J SZÁLLÁSIIEI/V A DÉ1 .-ZSELICIJÉN, A ROCKENRAIJER PÁL DÉL-DUNÁNTÚLI KÉK TÚRA ÚTVONALÁHOZ KÖZEL: RUDOLFTANYA A /.selic völgyei között hiix-•.I«V aprófalvak egyike S/ágy. A festői környezetben elhe-Ijezkedö kis "zsákfahr-han találhatón hosszú tornácos parasztház. mely kulcsos luris-laliázként nyílott meg. A portát a hátul keresztben épült magas istálló osztja két részre, az udvarra és a dombra felmúló "hos(eU"-re, így a területen lehetőség nyílik sátrak fel verésé re is. A házban nyolc parasztiig)at helyeztek el. A szabadtéri zuhanyzó, a fészerben kialakított - akár 30 fo részére is alkalmas - ebédlő, gáztűzhely, a főzéshez és étkezéshez használható edények és a falusi környezetnek megfelelő berendezések, a 15 méterre található vezetékes víz, valamint a közelben működő vegyesbolt biztosítják az. idelátogató turisták felhőtlen, vidám időtöltését, pihenését. A kulcsosházhoz n Baranya Megyei Természetbarát Szövetség technikai bizottsága a kék túra útvonaláról leágazó új útjclzésl fog felfesteni a nyár folyamán. A szállás felöl érdeklődni leltet a következő lelelönszámon: Schncllné Rudolf Anna. (72)447 210. BARANYÁI TERMÉSZETJÁRÓK "ARCKÉPCSARNOKA" II. 8 HÍREK • A Mecseki Erdészeti Rt. n honfoglalás 1100. évfordulója alkalmából emlékművet épített a Lapison. Az emlékmű hétféle köböl a Mecsek hét legjellemzőbb kőzetéből - készült, szimbolizálva a hét honfoglaló törzset. Az emlékmű ünnepélyes avatására májusban került sor. Ezzel egyidejűleg terméskő alapra helyezték a Csörgey Titusz-cmlékct is, valamint kőből készült madáretetőt és itatót is építettek. M • A megyei középiskolás természetbarát találkozó - a kellő számú jelentkezés hiányában - elmarad. Az általános iskolások találkozóját a szövetség a kiírásnak megfelelően rendezi meg, Váralján. • Értesítjük az alacsony-tátrai utazásra jelentkezőket, hogy 1996. július 2-án, kedden 17 órakor megbeszélést tartunk a természetbarát szövetségben (Pécs, Megye u. 21), melyen ismertetjük a részletes programot. Kérjük, hogy az előlegen felüli részvételi díjat (14 ezer Et-ot) mindenki hozza magával! • Kérjük a TcSz tagjait, hogy jelentéseiket folyamatosan adják le Andirkó Sándornak. • A Túravczetök Klubja legközelebb szeptember első keddjén tart összejövetelt. • Június I-tői ismét megnyílik a táborozóhely Zobákon. a Mecseki Erdészeti Rt. kárászi erdészetének kezelésében. Néhány évi szünet után - amikor is egy alapítvány vette bérbe a területet, de a tábort nem működtette ismét lehetőség van az előre felállított sátrakban táborozás szervezésére, de saját sátrakat is fel lehel verni. Meleg étkezésre is van lehetőség csoportoknak. További felvilágosítás és jelentkezés a (72) 390-510-es telefonon, a kárászi igazgatóságon. Rendezvények • június 8. "Júniusi csellengők" tájékozódási túra verseny. Rendező: Old Jumpers Túraszakosztály. Rajt: Abaliget vasútállomás 8.30-tól 10.00. Cél: Abaligct barlang. • június 17-19: Természetjáró Gyerekek Megyei Találkozója, Váralja. • június 24-28: TEGYOT (Tölgyes turistaközpont. Balinka, Fejér megye). • július 1-6: TEDOT ( Tölgyes turislaközpont, Balinka, Fejér megye). • augusztus 3-10: Túravezetőképző tábor és tanfolyam. Mecsek, Gubacsos kulcsosház. Szervező: Balogh István. • augusztus 3-10: Táborozás a Szlovák Paradicsomban. Szervező: Kiss Fajos. • augusztus 12-15: Túra az Alacsony-Tátrába. Szervező: Fakatosné Novotny Sarolta • szeptember 7: TOLNA 50 és TOLNA 25 teljesítménytúra. Rendező: Tolna Megyei Természetbarát Bizottság. Rajt: Mecscknádasd, Bagoly csárda, 6.00-8.00 (gyalogosok), 8.30 9.00 (kerékpárosok). Cél: Szekszárd. Táv: 48. ill. 24 km. Szint-emelkedés: 880 m, ill. 400 m. Nevezési díj: 200 Ft (MTSZ tagoknak 100 Ft). * .V7\epiemher 8: MI'CSI'K 1800 teljesítménytúra. Rendező: Fekete Bárány Termeszei járó ügyesedet. Rajt: Zobákpus/.la, 6.00 7..10. Táv: 40,2 km. Szintemelkedés: 1780 m Nevezési díj: 150 l'l Cl T I' és CSBT lúgoknak 100 Ft). Információ: Szálló [.ászló Attila. Pécs, Pacsirta n. 8 Tel.: 72 -212-044 (napközben). Nyílt túrák * június .5, szombat: Mamin lás Remetéről - Rózsa-hegy Csokonay-taiiya I .nejlon ás- Fgervölgy (14 km). Találkozás: a vasútállomáson, a.TI-e.s busz végállomásánál. 8.20-kor. Túra vezető: Sáfár József * június IS. szóin Imi: llelvcliely Nyárás-völgy PetŐc Bakonya (a "Baranya legszebb templomai" túramozgalom túrája). Táv: 20 km. Találkozás: a pécsi vasútállomás csarnokában. 6.45-kor. Túravezető: Rónnky Gizella. * június 22. szombat: Séta a barcsi ősborókásban Találkozás: a pécsi vasútállomás csarnokában 6.20-kor. * június 2.9. szombat: "Fürdő túra". Misina l.apis Vágót Sikondaf 12 km). Találkozás: a vasútállomáson, a 25-ös busz. végállomásánál, 8.15-kor. Túravezetö: Varga István. A következő nyílt túrák találkozási helyei és időpontjai az, Uj Dunántúli Napló, illetve a Pécsi Fxtra újságokban olvashatók: v július 6, szombat: "rilKuufü gyűjtő túra". I losszúlietény - Réka kunyhó Patakos-víllgy /.engövárkonv Pécsvárad (15 km). Túravezető: Andiikéi Sándor. * július 13, szombat- "Fürdő Inra". Zobák - Pusztabánya Püspök szent lászló -Zengő - Dombay-tő (14 km). Túravezetö: Kori) György. t július 21, vasárnap: "Hűvös völgyek túrája". Pécsbánya Kánya-forrás - Nagy-Mély-völgy Páfrányos I lösök tere í 14 km). Túravezetö: I lochrein János. * július 27, szombat: Fgervölgy Jaknb-hegy - Orfü - Sikouda Budal'a Koszonyatetö - Vasas (20 km), '"" -v * augusztus .?, szombat: Váralja Farkas-árok Cigány-hegy - Pusztabánya Takanyó Zobák (10 km). Túravezetö: Sáfár József. * augusztus 24, szombat: Mecsekjánosi Kisimítván Kisvaszar - Mec.sekpölöskc (18 km). Túravezetö: Baronek Jenő. * szeptember 1, vasárnap: Szabolcsfahi - Cscrtctö István-akna Rücker-akna -Józscfliáza Bndaf'a (I I km). Túravezetö: Vámos Mihály. Mfiv.wk Híradó A Knroma Megvet c.i a Pécs tarost Tennészetharát Szövetség információi kiadványa Szerkeszti nz elnökség. /I közlésre szám anyagokat minden hónap 20 ig kérjük a szövetséghez eljuttatni i~('2t Pécs. Megye u. 21 .W2 $t' -f2T ügyeleti idő kedd Ifi 19 órai