1996. január 35. szám
Összegzés a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség 1995. évi tevékenységéről 1995. január 14-én a Baranya Megyei Természetbarát Bizottság közgyűlésén megalakult (ismét) a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség, mint az MTSZ önálló jogi személyiséggel nem rendelkező tagszervezete. Ugyancsak e napon alakult meg a Pécs Városi Természetbarát Szövetség, a Pécs Városi Természetbarát Bizottság jogutódaként. Ez utóbbi szervezet tömöríti magába a Megyei Szövetségen belül a Pécs városában működő természetbarát egyesületeket, szakosztályokat, melyek tagsága a megyei taglétszámnak több mint felét adja. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség munkáját az újonnan választott hét tagú elnökség irányította. Szövetségünk - éves terveinek megfelelően -igyekezett sokszínű, gazdag programokat rendezni a szervezett és nem szervezett természetbarátoknak, természetjáróknak egyaránt. Elmondhatjuk, hogy ebben az évben is sikeresen valósítottuk meg terveinket, és rendezvényeinken nagy számbán vettek részt fiatalok és idősebbek egyaránt. A szövetség több más szervezettel, intézménnyel működött együtt az év során. A Baranya Megyei Közgyűlés különböző rendezvények (így például a megyei gyermek- és ifjúsági természetbarát találkozók) szervezését az erkölcsi támogatás mellett anyagilag is segítette, és támogatási adott egy új túramozgalom, a „Baranya legszebb templomai” indításához. A Baranya Megyei Sportigazgatósággal jó sportkapcsolatot tartunk fenn. Azon túlmenően, hogy szövetségünk működéséhez helyet és tárgyi feltételeket biztosítottak, egyéb problémák megoldásában is segítséget kaptunk. A Pécs Városi Önkormányzat Sport Csoportjával a külföldi kapcsolatok fenntartásában működött együtt a Pécs Városi Természetbarát Szövetség. E kapcsolat javítása kívánatos: elsősorban a tevékenysé-günkröl szóló folyamatosabb tájékoztatás szükséges, és ennek következményeként a városi természetbarát szervezetek által rendezett programokban várjuk a pécsi önkormányzat támogatását. Jó kapcsolatot tartunk fenn a Baranya Megyei Szabadidősport Szövetséggel, mellyel közös rendezvényeink is voltak. Évek óta, így 1995-ben is kifejezetten jó együttműködés volt szövetségünk és a Mecseki Erdészeti Rt., ezen belül is az Árpádtetői Erdészet között, erre a technikai munkáknál még visszatérünk. Folyamatosan és kölcsönösen tájékoztattuk egymást a Mecsek Egyesülettel, Kovács Szabó János révén. Támogatást kaptunk a Baranya Megyei Pedagógiai Intézettől - és személy szerint Kucsanda Ibolyától - egyes rendezvények programjának az iskolákhoz való eljuttatásában, illetve a természetjáró csoportvezetői tanfolyam lebonyolításában. Új kapcsolat van kialakulóban a Szivárvány Gyermekházzal, ahol szövetségünk támogatásával jött létre egy új természetbarát szakosztályvés amelynek igazgatójával, Varga Ferenccel már jövő évi közös rendezvényekről is tárgyaltunk. A Pécsi Zöld Körrel együttműködtünk a Dél-Dunántúli Természet- és Környezetvédők Szövetségén belül is. Támogatást kaptunk még munkánkhoz az Istenkúti Általános Művelődési Központtól, a Dél-Dunántúli Természetvédelmi Igazgatóságtól, a Mecsek Tours Kft.-től, valamint útfelújítási munkákhoz Orfű Község Önkormányzatától. Fontos, hogy a közvéleményt folyamatosan tájékoztassuk munkánkról, programjainkról. E téren az előző évekhez képest sikerült előbbre lépni. Az Új Dunántúli Naplóban az általunk szükségesnek tartott anyagokat rendszeresen közük, s ezek mellett több cikket, riportot is készítettek a szövetség munkájáról. Ezekben bemutatták a megye és a város természetjárását, így egyúttal propagandát is kifejteitek a szervezett turistáskodás érdekében. (Itt kell említenünk elsősorban Csuti János, Rozvány György, dr. Grünwald Géza, Pauska Zsolt és Peták Péter nevét, valamint a sport rovatot.) A nyílt túrákról rendszeresen és időben jelentek meg tájékoztatások a Pécsi Extrában. Sokat tett tevékenységünk bemutatása érdekében a Pécsi Rádió, melynek műsorában többször szerepeltek riportok, tudósítások. Rendszeres, jó kapcsolatban állunk személy szerint Kovács Zoltán stúdióvezetővel, Kovács Imrével és más munkatársakkal. A Pccs Városi Televízió, a Körzeti Televízió és a Baranya TV alkalmanként tudósított versenyeinkről. Szövetségünk taglétszáma növekedett az előző évihez képest (1995-ben 1434 fő). Sajnálatos, hogy elmaradt néhány általános iskola, és a középiskolák között is kevésben működik ODK vagy szakkör a Természetbarát Szövetség keretében. Ettől függetlenül rendezvényeinken nagy számban vettek reszt fiatalok. Új szakosztályok, egyesületek is alakulták: a Szivárvány Gyermekházban, az Istenkúti Általános Iskolában, a pécsváradi Kodolányi Általános Iskolában, a pécsi Ilevesy György Vegyipari Szakközépiskolában, a Magyarmecskei Általános Iskolában, valamint az AKELA TSE bodai és bicsérdi szakosztályokkal. Újjáalakult és új vezetőséget választott a Dél-Zselic Természetbarát Klub, mely ezentúl Szigetvár helyett pécsi székhellyel működik. Az elnökség havonta ülésezett, a szövetség munkájának irányítását folyamatosan végezte. Márciusban Baronek Jenő, a megyei és Strasser Péter, a városi szövetség elnöke tett látogatást dr. Páva Zsoltnál, Pécs város polgármesterénél. Az októberi elnökségi ülés meghívott vendége volt dr. Bödö László, Pécs Város Önkormányzata Közgyűlése Sport Bizottságának az elnöke; novemberben pedig Strasser Péter tájékoztatta a Sport Bizottságot a pécsi természetbarátok tevékenységéről. Baranya természetjárói a tavaszi vasutassztrájk miatt nem tudtak részt venni az MTSZ küldöttközgyűlésén. Képviseltük viszont megyénket februárban az elnök-titkári értekezleten (Baronek Jenő és dr. Lakatosné Novotny Sarolta személyében), az elnökség egy-egy tagja pedig részt vett a Somogy Megyei Természetbarátok Turista Szövetsége, illetve a Tolna Megyei Természetbarát Bizottság közgyűlésén. E két szomszédos megyével továbbra is rendszeres a kapcsolatunk, több kérdésben folyamatosan egyeztettünk (pl. rendezvények, térkép-korrekciók stb.) Ugyancsak képviseltük megyénket a dunántúli megyék természetbarát vezetőinek a tanácskozásán. Úgy véljük, hogy 1995-ben szövetségünk ismét tartalmas és eredményes ével zárhat. Működésünk folyamatos volt, tagszervezeteinkkel, a szakosztályokkal és egyesületekkel nemcsak formális, de a konkrét munkában is megmutatkozó kapcsolatban állunk. Külön is eredményként értékeljük, hogy a Mecsek Híradót, szövetségünk információs kiadványát továbbra is ingyen tudtuk eljuttatni minden tagszervezetünknek. Azoknak a szakosztályoknak azonban, amelyek márciusig nem érvényesítettek szövetségünknél MTSZ tagságot, a híradót nem tudtuk postázni, és ez a továbbiakban sem áll módunkban. Rendezvényeinkhez a Nemzeti Ifjúsági- és Szabadidősport az Egészséges Életmódért Alap pályázatán szövetségünk összesen 140 ezer, míg a Baranya Megyei Közgyűlés pályázatán 20 ezer forintot nyert. Szólnunk kell még az 1995-ben megjelent „A Mecsek természetjáró kalauza” című kiadványról, mely az utolsó, 1979-es útikalauz után 16 évvel, hiánypótlóként jelent meg, s amelyet a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség tagjaiból alakult szerzői munkaközösség írt. A következőkben az egyes szakági tevékenységekről, részletesebben: * Gyalogtúrák A gyalogtúra albizottságot clr. Lakatosné Novotny Sarolta vezette. Az éves programok sorában elsőként ismét a nyílt túrákat kell említeni, melyek közül a tervezett 41-böl 38-at taitottak meg (három elmaradt a kedvezőtlen időjárás miatt). A nyílt túrákon összesen 705-en vettek részt (átlagosan 19 fő alkalmanként), a legtöbben a februári, Kiss Lajos által vezetett Csokonai Sándor Emlck-túrán (67 fö), a február 12-i, Plaszauer István által vezetett túrán (44 fő) és a novemberi, hagyományos Skóciai Szent Margit Emléktúrán, melyet dr. Novotny Iván vezetett (36 fő). A nyílt túrák útiköltségeihez szövetségünk a N1SZA pályázaton nyert pénzből 30 ezer Ft-tal járult hozzá, ebből az összegből 12 alkalommal fizettük a résztvevőknek az útiköltség egy részét (főként a távolabbi, hosz-szabb utazással együttjáró túrákon). Folyamatosan működött a Túravezetők Klubja, melynek összejövetelein a következő programok szerepeltek: Búzás Endre: A Mecsek kilátói (január), Bedecs György: A vadászat (február), Schoblocher Antal: A térképek készítéséről (március), látogatás a Komlói Múzeumban (március), Fekete László: Dénes Gizella, a Mecsek írója (április), Szolnoki György: Diafel vételek a Magas-latráról (május), Andirkó Sándor: A TcSz-munkáról, Baumann József: ..Négy évszak a Mecsekben” - diavetítés (június), Baronck Jenő, Kovács Szabó János: Beszámoló és videovetítés a franciaországi túráról (szeptember), „Nyáron a Magas-Tátrában jártunk” - diavetítés és élménybeszámoló (október), autóbuszos kirándulás Dél-Somogyba Perjés Sándor erdész vezetésével (október), dr. Bezerédy Győző: Baranya megyei pecsétek (november), Kosa Pál diasorozata a vízről (december). Az év során elkészüllek a baranyai túramozgalmak új igazolófiizetei. Változások történtek a Dél-Dunántúli Piros Túra, a Mecseki barangolások háztól-házig és a Mecsek turistája túramozgalmak érintési pontjaiban. Decembertől új túramozgalmat indítottunk „Baranya legszebb templomai” címmel, melynek kidolgozásában dr. Novotny Iván vállalt vezető szerepet. A Mecsek Híradóban folyamatosan közreadtuk az egyes szakosztályoknak a különböző szakosztályi túrákról írt tudósításait. 1995-ben ismét többen teljesítették a különböző jelvényszerző mozgalmakat, illetve több sporttárs szerzett természetjáró minősítéseket. Ezektől részletesen következő számunkban, az éves adatok összesítése után számolunk be. M Teljesítménytúrák 1995-ben öt alkalommal hét teljesítménytúrán vehettek részt megyénkben a természetjárásnak ezen ágát kedvelők: „Téli Mecsek 30” (január 21-én, rendezők: Kandó Kálmán Műszaki Főiskola, TIT, Arany Horda TE. Résztvevők száma: 88), „Tenkes 40” (április 1-jén, rendezők: Fekete Bárány és BMTSZ Ifjúsági szakosztályok. Résztvevők száma: 101). „Mecsek 30-50-90” (május 6-án, rendezők: Arany Horda TE, TIT. Résztvevők száma: 420 /M 30: 159 fő, M 50: 261 fő, M 90: 91/), „Mecsek 1800” (szeptember 3-án, rendező: TIT. Résztvevők száma: 56), „Papi pipa 30 - Dél-Zselic” (szeptember 23-án, /az előző években „Zselic 30” néven rendezett túra/, rendező: Dél-Zselic TK. Résztvevők száma: 103). A hét túrán tehát összesen 768 induló volt, ez a szám is mutatja e túrák egyre nagyobb népszerűségét. A túrákra az ország minden részéből jöttek, így a teljesítménytúrák is jól szolgálják azt a törekvést, hogy minél több természetszerető emberrel ismertessük meg a Mecseket és Baranya hegyes-dombos vidékeit. M Túraversenyek A természetjárás egy másik népszerű ága a versenyszerű túrázás. Az 1995-ben megrendezett hat tájékozódási túraverseny általában jól szervezett, változatos feladatokkal tarkított, szakmailag magas színvonalú volt, amint ezt a résztvevők is megfogalmazták. Természetesen apróbb technikai, rendezői hibák előfordultak, de ezek nem olyan mérvűek, hogy részletesebb említést érdemelnének. (A szakmai elemzést a rendezők megtették.) Sajnos két túraversenyről, a Csizmazia Kupáról és a Pollack Kupáról nincsenek összesítéseink. Ez a két verseny viszonylag szűk körben, a középiskolásoknak volt - és van évek óta - meghirdetve. Bár az időpontjuk hétköznapra esik, azért jó lenne szélesebb körben is propagálni, lehet, hogy lennének más érdeklődök is (természetesen ha a rendezők is indokoltnak és kívánatosnak tartják ezt). A másik négy megyei rendezvény adatai: Tavaszi Kupa (március 25-én, rendezők: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség, POEÜ. Résztvevők száma: 205 csapat), AKELA KUPA - Nyugati-Mccsck Tájékozódási Túraverseny (április 29-én, rendezők: Pécs Városi Természetbarát Szövetség, AKELA TSE. Résztvevők száma: 40 csapat), Tubes-Juve Kupa (szeptember 30-án, rendező: Baranya Megyei Természet-barát Szövetség. Résztvevők száma: 120 csapat), Őszi Kupa (október 28-án, rendezők: Pécsi Elektromos SK, AKELA TSE. Résztvevők száma: 60 csapat). A négy tájékozódási túraversenyen összesen 425 csapat indult, ez mintegy 1200 fő résztvevőt jelent. A túraversenyek között szerepelt éveken át a Pécs városismereti verseny is, melyet a Pécs Városi Önkormányzat Sport Csoportjával közösen szokott rendezni a Pécs Városi Természetbarát Szövetség. 1995-ben a Sport Csoport a városi szövetség nélkül rendezte meg a versenyt, így annak részleteiről nem tudunk beszámolni. A túraversenyek mellett az általános iskolásoknak nyújtott még versenyzési lehetőséget a „Zselic-Triász Kupa” turisztikai akadályverseny, melyet Tere-csenyben rendezett meg az Újhelyi Imre Mezőgazdasági Szakközépiskola Országjáró Diákköre és a Baranya Megyei Szabadidősport Szövetség. A versenyen szeptember 24-én 44 csapat 214 tanulója vett részt. A verseny hozzájárult a Dél-Zsclic turisztikailag kissé mellőzött vidékének a népszerűsítéséhez is. Jí Oktatási tevékenység Fontos feladatunk a túravezetők folyamatos képzése, erre igény is mutatkozik. 1995-ben kél tanfolyamon, melyeket Hardi András szervezett és vezetett, összesen 62 fő szerzett bronz fokozatú túravezetői minősítést. Jó formának mutatkozik a nyári túravezetőkepző tábor, melyet ez évben Orfűn rendeztünk meg. A másik, a természetjáró csoportvezetői tanfolyam, melyet elsősorban pedagógusoknak hirdettünk meg még 1994 őszén, tematikáját tekintve több ismeretet adott a bronzjelvényes tanfolyam anyagánál, de időben kissé elhúzódott. Ugyancsak elhúzódott a tanfolyamok adminisztratív lezárása is, így néhány résztvevő késve kapta meg az igazolványt és a jelvényt. Erre a továbbiakban ügyelni kell. A túravezetői tanfolyamok rendezéséhez a szövetség a N1SZA pályázaton nyert pénzösszegből 30 ezer Ft-tal járult hozzá. Rendezvényeinken a résztvevők nagy hányada az ifjúsági korosztályt képviseli, akár szervezett természetjáróként, akár csak érdeklődőként. A természetjárás népszerűsítése az ifjúság körében mozgalmunk egyik legfontosabb feladata. Ezt a munkát csak akkor tudjuk megfelelően ellátni, ha ehhez - elsősorban a pedagógusok körében - megfelelő partnereket találunk. Sajnos az iskoláknak csak nagyon kis hányadában működik természetbarát, vagy hozzá hasonló szakkör, még kevesebb a természetbarát szövetség keretében. Ezért kell különösen megbecsülnünk azokat a sporltársakat - pedagógusokat és nem pedagógusokat egyaránt akik hajlandók erre a célra időt áldozni. A másik lehetőség, hogy a felnőtt szakosztályok minél több ifjúsági tagot szervezzenek be maguk közé. Ezt sajnos csak kevesen teszik, amint azt a felnőtt szakosztályok taglétszámainak számadatai is mutatják. 1995-ben lezárult az iskolásoknak meghirdetett „A Mecsek forrásai” túramozgalom, melynek célja az volt, hogy minél több gyereket hívjon ki a Mecsek erdeibe. A több mint 300 nevezőből csak közel a fele teljesítette a kiírásban foglaltakat. A teljesítést fényképekkel vagy rajzokkal, csoportosan kellett dokumentálni. Sajnos - reményeink ellenére - kevés rajz érkezett, inkább fényképek készültek a forrásokról, így a tervezett rajzkiállítást nem tudtuk megrendezni. 1995 szeptemberében új túramozgalmat hirdettünk, erre a tanévre, „A Mecsek csúcsai cs kilátópontjai” címmel. Ennek a teljesítéséi már egyénileg lehet végezni, és az iskolásokon kívül mások is bekapcsolódhatnak. Immár hagyományosan, a tanév végén rendeztük meg az általános és középiskolás természetbarát találkozókat, Strasser Péter és Hardi Ildikó vezetésével. Az idei rendezvények helyszíne Orfü volt. A június 12-17 közötti, kétszer három napos találkozók győztesei /ált. iskola: Mindszcntgodisai Általános Iskola, középiskola: Újhelyi Mezőgazdasági Szakközépiskola, Szentlörinc/ képviselték Baranya megyét a Természetjáró Gyerekek és a Természetjáró Diákok Országos Találkozóin a Gerecsében, Pusztamarótól). A TEGYOT és TEDOT részvételhez a csapatok felhasználhatták a Baranya Megyei Közgyűléstől pályázat útján e célra nyert 20 ezer Et-ot, míg a két megyei rendezvény költségeihez a NISZA pályázaton nyert pénzből 70 ezer Ft-tal járult hozzá a szövetség. Az általános iskolás találkozót az Ormánság Alapítvány is támogatta. Az ifjúsági szakágnak a Természetjáró Fiatalok .Szövetsége elnökségében pécsi képviselője is van, Strasser Péter személyében. A kerékpárosok dr. Novotny Iván szakági vezető irányításával szervezték programjaikat. A túrakerékpáros mozgalom magját a Pécsi Túrakerékpáros Klub képezi, de örömmel tapasztaltuk, hogy egyre több, eddig csak gyalogosan túrázó természetjáró próbálkozik meg a kerékpártúrázással is. Elsődleges célunknak a kerékpáros túrák szervezését és lebonyolítását tartottuk. 1995-ben hét nyílt túrát, egy kerékpáros teljesítménytúrát (2x100 km Baranyában) és egy háromhetes nyári nagytúrát (1500 km, Erdély) szerveztünk. E mellett a Pécsi Túrakerékpáros Klub még 12 túrát szervezett. A túrákon összesen 88 fő vett részt (egy-egy vagy több alkalommal). A szervezett túrák összes hossza kb. 3 ezer km volt. A kerékpárosok részt vállaltak a Mecsek 50 teljesítménytúra és a Baranyai Ötpróba őszi kerékpáros fordulójának a megszervezésében. 1995-ben is megszerveztük a kevésbé edzett túrázóknak a „péntek esti tekergések”-ct, május 12. cs szeptember 22. között, minden pénteken. Ez alkalmanként 15-30 km bringázást jelentett. A szervezett kerékpárosok egyénileg és kisebb csoportokban is aktívan túráznak, s 1995-ben 6 bronz, 3 ezüst és 1 érdemes természetjáró minősítést értek el. A téli hónapokban gyalogtúrák is szerepeltek a programok sorában, valamint balesetvédelmi és kerékpárteelmikai előadások és a kerékpár-közlekedés általános kérdései. A Föld Napja (április 22) alkalmával a Pécsi Túrakerékpáros Klub által szervezett kerékpáros demonstráción több mint 500 bringás vett részt, s az ebből az alkalomból a polgármesternek átadott petícióban a városi kerékpározási lehetőségek fejlesztését, kerékpárutak létesítését kérték. A kerékpáros szakág képviselői résztvevői a városi bringás operatív bizottságnak, melynek keretében sikerült egy belváros-kertváros kerékpárút tervezéséhez anyagiakat szerezni. Dr. Novotny Iván személyében elnökségi tagunk van a Kerékpárral Közlekedők Országos Szövetségében (KEROSZ), valamint kapcsolatunk az MKTSZ-szel és az ADFC-vel (Magyar Kerékpáros Túrázók Szövetsége, ill. Allgemcine Deutsche Fahrrad Club). ■ Barlangász szakági tevékenység A barlangászat viszonylag sziík kört érintő szakági tevékenység. A barlangász események propagálására, ismertetésére nagyobb súlyt kell fektetni, hogy az érdeklődök több információt kaphassanak a természetjárás e szép ágáról. 1995-ben a meghirdetett barlangász nyílt túrák mellett egy osztrák magashegyi autóbuszos barlangász lúra is szerepelt a tervek között, amely a szervező megbetegedése miatt elmaradt. Rónaki László szakági vezető írását a barlangász lehetőségekről külön ismertetjük. ■ Technikai munkák 1995 igen eredményes évnek tekinthető: a mecseki turistautakon az év során 131,1 km átjelzést újítottak fel szövetségünk tagjai, a Kcicti-Mecsekben Király László, a Közép- és Nyugati-Meesekben pedig Balogh István szakági vezető és Strasser Péter irányításával. A felújított jelzések: • kék sáv: Kisújbánya - Óbánya, ifj. tábor (2,4 km); Zobák - Harsas kh. (5,0 km); • piros sáv: Dögkút-tetö - Mecseknádasd, 6-os út (9,9 km); • zöld sáv: Sikonda Koszonyatetö (7,3 km); Vízfő - Lóri bekötőút (2,4 km); • sárga sáv: Orftii elágazás • Abaliget (3,3 km); • kék kereszt: Orfüi elágazás - Patacsi mező (3,4 km); Pécsbánya Fehérkút (2,1 km); • piros kereszt: Komlói sporttelep - Erzsébet út Dömörkapu (13,6 km); Váraljai tavak - Szederfa /piros négyzetig/ (1,5 km); Máré-völgy - Somosi kút (1,5 km); • sárga kereszt: Jánosipuszta - Máré-völgy (13,3 km); Tekercs - Magyarhertelend (4,7 km); • zöld kereszt: Máré-völgy - Akai-tetö /sárga keresztig/ (1,1 km); • kék négyzet: Váraljai-völgy /kék kereszt/ - Szölöskertek bejárata /377 m/ (2,8 km); Zobák - Püspökszentlászló /zöld sávig/ (3,4 km); • piros négyzet: Nagymányok - Kappenvasszer (7,2 kin); Dömörkapu - Fehérkút (3,7 km) • sárga négyzet: Abaligeti barlang - Orfüi tó (3,0 km); • zöld négyzet: Kisrét Tripammerfa (8,4 km) • kék háromszög: Takanyó bejárata - Barnakö (10,2 km); • sárga háromszög: Misina parkoló - Stiglicfogdosó (2,9 km); • zöld háromszög: Szentkút buszforduló - Orfüi elágazás (4,6 km); • kék kör: Hősök tere - Kánya-forrás (7,1 km); Fehérkút - Hármas-forrás (0,7 km); sárga négyzet - Zipernovszky-forrás (0,8 km); • zöld kör: Óbánya, ifjúsági tábor - Bargyag /sárga keresztig/(2,8 km); Pécsbánya -Tripammerfa (2,0 km). Az átjelzés felújítás költségeihez a technikai bizottság a NISZA pályázaton nyert pénzből 30 ezer forintot tudott felhasználni. A fakitermelések okozta jelzéshiányokat nem mindig tudjuk folyamatosan pótolni. Kérjük az erdőt járó sporttársainkat, hogy az átjelzések hiányosságait továbbra is jelezzék a technikai bizottságnak. A kulcsosházakban szerényebb mértékű fejlesztések történtek az év során: • Vándor kulcsosház, Tettye: ciszternaépítés, belső korszerűsítés; • Kisújbányai kulcsosház: étkezőépület befejezése, belső korszerűsítés; • Kardos-úti kulcsosház: a betörések okozta károk helyrehozatala; • Fehérkúti kulcsosház: belső WC építése, tetöcserepezés; • Aligvár kulcsosház, Terecseny: lambériázás, nhianyagpadlózás, világítás korszerűsítés; • Zrínyi kulcsosház, Terecseny: a ház „újraindítása” kb. egy éves szünet után. Az év legnagyobb munkája Pusztabányán a Betyártanya „áthelyezése” volt néhány száz méterrel. Igazából ez egy új ház építését jelentette, amelyet Kiss Lajos végzett a Karászi Erdészet segítségévei és a turistatársak áldozatos közreműködésével. A technikai munkák kapcsán külön meg kell említenünk az Árpádtetöi Erdészetet, amely idén is sokat tett területén a turistákért. Teljesen felújították a Mélyvölgy Kölyuk felé eső szakaszán a fajárdát. Foglalták a régóta csak „dagonyaként” működő Fekete-kő forrást, kedves kis pihenőt és tűzrakól építettek mellé. Szintén ők foglalták újra a Mecsek forrást, sőt mellette néhány méterrel egy másik vízkijelentkezést is foglalattal láttak el. A munkákban elévülhetetlen érdemei vannak Papp Kálmánnak, az Árpádtetői Erdészet vezetőjének és Jerszi Lajosnak, az Árpádtetöi Erdészet Jóléti erdészének”. Köszönjük! A Nyugaíi-Mecsckben , a Jakab-hegyen az erdészet megkezdte a Cigány-kút felújítását, amivel jövőre készülnek el. Emellett folyamatosan végzik a területükhöz tartozó pihenők, tíízrakók és az általuk kitelepített szeméttartók takarítását is. Kérésük, hogy segítsünk nekik a rendtartásban! Köszönettel tartozunk az erdészet vezetőinek és dolgozóinak. B Térképészeti munkák 1995 nyarán megjelent a Mecsek új kiadású turistatérképe, a Kartográfia Kft. gondozásában. A térképhez szövetségünk elküldte a korrekciós javaslatokat. Újszerű elem a.térképen a túrakerékpározásra javasolt utak feltüntetése, melyek szintén szövetségünk, illetve a Pécsi Túrakerékpáros Klub javaslatai alapján kerültek rá a térképre. Novemberben a Dél-Zselic TK tagjai elvégezték az új Zselic turistatérképhez szükséges helyszíneléseket a Dél-Zselic meglévő és leendő turistaútjain. Tervek szerint „felélednek” a Sasrét környéki turistautak is, melyeket kényszerűen kellett megszüntetni a 80-as években. Ez ügyben felvettük a kapcsolatot a Szigetvári Erdészet vezetőjével, Könyves Kálmánnal is, aki támogatta terveinket. Újdonság még, hogy az új térképen ábrázolt terület össze fog érni a Mecsekkel, így megszűnik a Mecsek és a Zselic közötti „térképészeti űr”. M Természetvédelmi Szolgálat A TeSz-bcn dolgozó tagok létszáma 1995-ben gyakorlatilag nem változott. Sajnos a TeSz-túrák adminisztrálása továbbra is elég hiányos, a december közepéig beérkezett 12 szolgálati jelentésen 58 fo részvétele szerepel. A szolgálattevők hat esetben oltottak el elhagyott tábortüzet, 13-szór figyelmeztettek erdőben dohányzókat, felvilágosítást nyújtottak az arra rászorulóknak. Szövetségünk tagjai több esetben vetlek részt erdötakarítási akciókban. Egyes szakosztályok túráik során folyamatosan takarítják az általuk bejárt útvonalakat, a források környékét stb. Ezekről a munkákról azonban kevés információ jut el a TeSz vezetőjéhez, Andirkó Sándorhoz. 1995-ben Egerben rendezték az országos TcSz-találkozót, ahol az eddigi tevékenységük elismeréseként Sáfár József és Vámos Mihály 10 éves szolgálatukért emléklapot, Strasser Péter névreszóló jelvényt, Bota János, Köntis Katalin és Rónoki Eszter pedig emléklapot kapott. M Vízi túra, hegymászó és sí szakág Az e szakágakban végzett tevékenységekről 1995-ben szövetségi szinten nem tudunk beszámolni, egyes szakosztályok és tagok saját programokat valósítottak meg. Barlangász túralehetőségek a Mecsekben A barlangász szakágazat a természetbarát szövetségben - sok éves szünet után -újra teret kapott. A szakágazat első megjelenése még 1904-re tehető, amikor a Mecsek Egyesület tizennegyedik működési évében „barlangkutató bizottság" alakult meg, hogy később, az ME megszüntetése után különböző természetjáró szakosztályok (Bástya SK, Lendület) keretében mint barlangkutató csoportok elégítsék ki a turista társadalom speciális érdeklődési körét. A mai szakági tevékenység- tekintve, hogy a területen vannak működő barlangkutató csoportok - nem szakosztályi programokat, és nem szervezett, csoportszerű közösségeket jelent: mindig az egyéni érdeklődés kielégítését hivatott szolgálni. Sajnos az 1995-re meghirdetett ausztriai magashegyi autóbuszos barlangász túra a szervezőjének, Vukov Péternek a megbetegedése miatt elmaradt. Reméljük, hogy rövideden megvalósulhat ez a program. A korábbi években meghirdetett nyílt túrákon a résztvevők érdeklődését kielégítendő szőkébb túrák megszervezésére nyílott lehetőség, mely csakúgy, mint 1995-ben, a következő években is fennáll. Tájékoztatásul közzétesszük, hogy az újjáalakult Mecsek Egyesületben is létezik barlangkutató csoport Vass Béla mérnök vezetésével. Hétvégeken feltáró tevékenységet végeznek, amelyeken a turista fiatalság is bekapcsolódhat a föld alatti kutatómunkába. Azok pedig, akik csak egy-egy alkalommal kívánnak ismereteket szerezni a terepen vagy egy-egy barlang bejárásával, külön barlangtúra megszervezésére a keddi szövetségi napokon keressék meg c sorok íróját, a szakágazat vezetőjét. Rónak i László ÉPÜL A KILÁTÓTORONY A TUBESEN A tubesi kilátó építéséi szervezőknek 1995-ben dönteniük kellett, hogy lemondanak az építésről, mert a több év alatti pénzgyüjtés nem járt sikerrel, vagy elfogadják a támogatók munkában, szállításban, anyagban történő segítését. Abban biztosak voltak, hogy nagyon sok pécsi és nem pécsi, de a Mecseket szerető ember várja, hogy ezen a csodálatos hegytetőn új kilátótorony álljon. Az építést támogatók és akik eddig tettek az új toronyért, nem érdemelték azt, hogy az eddigi fáradozásuk semmivé váljon. Tudva, hogy a részfeladatok elvégzését vállalók munkáját összehangolni nem lesz egyszerű feladat, mégis az építkezés elkezdése mellett döntöttek. 1995. június 2-án légkalapácsok hangjától lett zajos a 611 méter magas hegytető. Miután a város lakói megtudták, hogy épül a torony, a vártnál többen jelezték segítő szándékukat. Nehézségek vannak, lesznek, de annak kell örülni, hogy október 9-én már az alap elkészült. Jelenleg az anyagok gyűjtése és helyszínre szállítása folyik: Ha az időjárás 1996-ban megengedi, tovább épül az új János-kilátó. Kovács Szabó János Természetszeretők jó kapcsolata Az 1993-ban újjáalakult Mecsek Egyesület és a Baranya Megyei, valamint a Pécs Városi Természetbarát Szövetség kapcsolata jónak mondható. A szervezetek rendszeresen tájékoztatják egymást, ha lehetőség adódik, egymást segítve dolgoznak azért, hogy a Mecsek szebb, egészségesebb legyen. A tagok közösen vettek részt erdőtakarításon, ismeretterjesztő előadásokon, túrákon. Céljuk megismertetni és segíteni egymás munkáját. A közös célokért, ha kell, összefogva tettek és tesznek. Ahhoz, hogy mindegyik szervezet eredményesen végezze munkáját, ebben a szellemben keli tevékenykednünk a jövőben is. Kovács Szabó János a Tubes Kilátó Alapítvány és a Mecsek Egyesület titkára Rendezvények Valamennyi rendezvényről információ kérhető keddenként 16-19 óra közölt a Baranya Megyei Természetbarát Szövetségnél; Pécs, Megye u. 21. l el.: 312-433. ♦ január 13: Téli Mecsek 30 teljesítménytúra. Rajt: Kardos úti kulcsosház, 6.30 8.00. Szintidő: 9 óra. ♦ január 20: a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség közgyűlése. Időpontja: 8.30 óra, helyszín: ÁFÉSZ Szövetség székháza (Pécs, Irgalmatok u. 5, Konzum Irodaház). A közgyűlésre a szakosztályok, egyesületek - alapszabály szerinti - képviselőin kívül minden természetbarát társunkat szeretettel várjuk. Nyílt túrák ♦ január 14. (vasárnap): Vasas - Kövestető - Hármas-hegy - Cscngölak Ptispökszentlászló - Hosszúhetény (14 km, túravezetö: Lakatosné Novotny Sarolta); ♦ január 21. (vasárnap): Égervölgy - Panoráma út - Pctöc - Farkas forrás — Égervölgy (16 km, túravezető: Egres Béla); ♦ január 27. (szombat): Árpádtető - Tripammcrfa - Döinörkapu (14 km, túra-vezető: Jankovics Béla); • ♦ február 3. (szombat): Égervölgy - Petöc akna - Vásáros út - Orfü -Büdöskút - Lapis •- Mandulás (16 km, túravezető: Szabó László). HÍREK A nyílt túrák indulási idejét az Új Dunántúli Napló és a Pécsi Extra közli. • A baranyai természetbarát mozgalom 1995. évi összesített számadatait a Mecsek Híradó februári számában közöljük. • Kérjük a TeSz tagjait, hogy igazolványaikat az 1996-os érvényesítés céljából bélyegzésre hozzák be a szövetségbe. • A „Természetjárás”, a Természetjáró Fiatalok Szövetségének kéthavonta megjelenő lapja 1996-ban is Változatlan áron, évi 150,- Ft-ért fizethető elő. Megrendelőlap a szövetségben Strasser Pétertől kérhető. Az előfizetési díjat rózsaszín postautalványon a TFSZ címére kell elküldeni (1369 Budapest, Pf. 483). Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség információs kiadványa. Szerkeszti az elnökség. A közlésre szánt anyagokat minden hónap 20-ig kérjük a szövetséghez eljuttatni (7621 Pécs, Megye u. 21. S 72/312-433, ügyeleti idő: kedd 16-19 óra).