7621 Pécs Tímár utca 21.
Kedd 16:30-18:00

ÚJ SZAKOSZTÁLYOK Újabb általános iskolákban alakultak természetbarát csoportok, s csatlakoztak a Magyar Természetbarát Szövetséghez. így a pécsi Bánki Dónál u. Általános Is kólában Jéki Mária vezetésével, az Apáczai Nevelési Központ 2 sz Általános Iskolájában Némethné Bornemissza Klára vezetésével, valamint a Mázai Általános Iskolában Vajda József vezetésével. Köszön tjük az új szakosztályokat, s kívánjuk, minél több természetbarát rendezvényen vegyenek részt TA VASZI RENDEZVÉNYEINKRŐL Április 0-én. immár tizedik alkalommal kerüli megrendezésre „TENKES -'.o" teljesít meny túra, ismét a PTTLi Vándorsport Szakosztálya szerv ezésében. Az idei ..TENKES 40” teljesítménytúrán a Villáin Vokányi vh. Vokány - Bisse Máriagyűd - Harkány útvonalon, melynek távja 39.6 km volt, 105-en vettek részt. A ,,TENKES 20 - keleti” túrán (útvonala: Villány Vokányi vh. Vokány vsútállomás; 17,8 km) 53-an, a ,.TENKES 20 - nyugati” túrán (útvonala: Vokány vasútállomás - Bisse - Máriagyűd - Harkány; 21.6 km) pedig 17 cn indultak. A túrákon valamennyi induló-szintidőn belül ért célba. A rendezők munkáját dicséri a kitisztított és jól jelzett útvonal. Az indításnál ugyan tapasztalható volt némi torlódás, ez azonban a túra további részét nem befolyásolta. , .NYUGATI-MPCShK KUPA" tájékozódási lúraverseny Az április 16-án a Gubacsos kulcsosháztól indított túraversenyt a Bicsérdi Általános Iskola DSK természetjáró csoportja rendezte. A versenyen négy kategóriában 49 csapat indult, a következő megoszlásban: ..A" kategória: 9 csapat, ,.B” kategória: 13 csapat, ,,C” kategória: 16 csapat, ..Általános iskolás" kategória: 11 csapat. Eredmények. ,,A " kategória: ,,B" kategória: ,.C" kategória. ,,Általános iskolás" kategória 7. POEÜ 2. ..Héjjók és Éliás Tóbiás" 3. ..Nagyok" 7. TÓD/ 2 500-as DSK 3. Poí/ack Delta Force 7. ,, Virgonc", Baja 2. ..Pumuk/i'', Pécs 3. Petőfi u. Ált. Iskola, PÉcs 7. Petőfi u. Alt. Iskola, Pécs 2. Meszest Ált. Iskola 3. Meszesi Ált. iskola A iúraversenyrol írják A ..Mecsek Tours - Nyugat-Mecsek Kupa" a Kelet-Mecsck Kupa "jogutódjaként" kerüli megrendezésre. (Sajnos, mert a Keleti-Mecsek térképei (tájfutó térképek) elavullak, elfogytak. így korrekt versenyrendezésre ott már nincs lehetőség. Kar. szívesebben vennénk, ha a Kelet-Mecsek Kupa mellett új versenyként jött volna létre ez a kupa.) A verseny rendezésének jogát - mint alakulóban lévő egyesület, jelenleg álla-, láno.s iskolai diáksportkör, ezen belül a természetjáró szakcsoport - a Pécs Városi Természetbarát Bizottságtól 1994. januárjában kaptuk. Céljaink a következők voltak: kellemes, szórakozást is nyújtó tájékozódási túraversenyt kívántunk rendezni. - fontosnak tartottuk , cs tartjuk ma is a/ általános és középiskolák érdeklődő csoportjainak bevonását a tájékozódási túraversenyzésbe. A hagyományos kategóriák mellett meghirdettünk általános és középiskolás kategóriát is. Az általános iskolás kategória szép számú nevezés mellett jó versenyzést hozott, a középiskolás kategóriát - az alacsony szánni nevezés miatt - összevontuk a „C” kategóriával. Az elért helyezéseken kívül különdíjat kapott az ,,A" kategóriában az Elektromos II. csapata (Kiss Lajos és Futó József), akik picit idősebb koruk ellenére is becsülettel megálltak a helyüket az ifjabbak között, valamint a ..B" kategóriában a Szekeres család és a Mecsek Toúrs Nyugai-Mecsek Kupa. de talán az eddigi összes tájékozódási túraverseny legifjabb versenyzője, a mindössze 1 (!) éves Szekeres Henrietté, aki édesapja, édesanyja karján becsülettel teljesítette a ,.B" pálya technikailag legnehezebb első szakaszát. Kezdő és tapasztalatlan versenyrendező csoportként örömmel és köszönettel vettük a versenyzők bíráló és elismerő megjegyzésit. Reméljük, ezek alapján a jövőben csiszolódik és javul a versenyrendezési technikánk. Végül köszönetét mondunk támogatóinknak: a MECSEK TOURS kft-nck. a Pécs Városi Sportirodának, a Pécs Városi Természetbarát Bizottságnak, a Pécsi Elektromos SK-nak, a szentlőrinci Újhelyi Mezőgazdasági Szakközépiskolának, a Bicsérdi Általános Iskolának és a Baranya Megyei Természetbarát Bizottságnak. Mindenkit szeretettel várunk jövő évi versenyünkön! Uardi András a versenybíróság elnöke Megjegyzések a Mecsek Tours Nyugai-Mecsek Kupa iúraversenyhe: Úgy gondolom, minden természetbarát nevében mondhatom: örülök. hogy egy lelkes társaság a túraverseny-rendezés nem kis feladatára vállalkozik, s le is bonyolítja a versenyt - nem is rosszul. Én ugyan nem vettem részt a versenyen (csak ..abszolút kezdő” tanítványim. akik rendesen el is tévedtek), de az eredménylistát látva három megjegyzésem lenne: l Javaslom a versenyt rendezőknek, hogy az általános iskolás (és a középiskolás) kategória kiírásában a rendezők tiltsák ineg felnőttek részvételét e kategóriákban. Egyúttal igazságtalannak tartom, hogy olyan csapat nyeri ez; a kategóriát, amelyikben felnőtt szerepelt. (Talán nem egészen rossz hasonlattal élve: tanulmányi versenyen sem indulhat el a gyerekek csapatában ..kísérő tanár”!) 2. Sem értem. hog> felnőtt kísérő hogy tudja elfogadni ennek a kategóriának a nyilván saját segítsége által eléri - 0 hibapontos első helyezését. 3. Az iskolásoknak kiírt kategória az iskolások versenyzését kellene, hogy szolgálja. Ha valaki a túraversenyeken gyerekekkel indul (pl. tanítás vagy .'.kár együtt versenyzés céljából), úgy induljon a ,,C” vagy ,,B” vagy „A" .sategói iákban. Úgy gondolom. ezzel a véleménnyel nem vagyok egyedül. Sírás ser Péter PTTE Mecsek Szakosztály Puimikli nyomában Ha március utolsó szombatja van. mi más lehetne a program, mim a TAVASZI KUPA tájékozódási versenyei! keresni Pl MUKJJ-l. a kis ravaszt a Mecsekben. így történt ez tdé:. is. Előzetes jelentkezés alapján sorsolták az induló csapatokat. Négy kategóriában folyt a ver>cny. Alapfokon a Mecsek térképen és szövegesen kapták meg a csapatok a iel).:ssieiHlő feladatokat A középfokú, a felsőfokú és a felsőfokú 50 év fölötti "senior" pálsákon az érintendő pontokat már a tájékozódási futók részére készült térképen adta n : c a versenyt rendező Pécsi Orvosegészségügyi Sportkör gárdája. A .ersenyközpont Orfíí Sportközpontjában volt. Itt az indulásra várakozás és verseny utáni fürdés európai körülmények között történhetett. A Raji nem volt azonos a versenyközpontul, autóbuszok szállították a csapatokat a r.. .oelyre. Kellemes benyomást tett az indulókra, hogy az általános utasítás teljesen é;ü etöeii köz iltc .i végrehajtandó feladatokat, és az abban szereplő szakmai fogalmakról kis lexikon volt az utasítás hátoldalán. így mindenki ugyanazt érthette, amit a rendezők is gondoltak a pálya tervezésénél. - A - Az 'irányfésű' egy nyiladékban éri végei. Nem tudhatták a kii!önho/,<5 kategóriák csapatai, hogy milyen irányszög érték alapján választón a másik csapat az egymást-i 6-8 méterre lévő bóják közül. Aki bizonytalan lett. az visszament és újra kezdte. Jópofa volt látni a megtorpanást a csapatoknál a sok hója láttán. A pálya közepén a rendezők -I pontnak nem határozták meg az érintési sorrendjét, 'á-bízták azt a versenyzőkre. Az egyes pontok felé haladva minden irányból érkeztek csapatok. Ha nem a saját feladatára figyelt valaki, a másik csapatot figyelve könnyen összegyűjtheictt 100 hibapontot egy tévesztő pont érintésével. A jó útvonal választás sokszor több perc előnyt is jelenthetett. Akik a rendezők iltal megadott irány meneténél nem számítottak arra, hogy Pumukli nyomában járnak, ráfizethettek le/serségü-.rc. figyelmetlenségükre. Érdekesen tették próbára a versenyzők távolságmérő képességéi. Eg> kötelező útvonalon lévő 2 bója közötti távolságot kelleti lemérni A kb. 250 in távolságii.! a mérési pontatlanság nem haladhatta meg az 5#-ot. Sokán vesztettek ó :t. mert i in tudtak dönteni, hogy a bóján lévő négy bélyegző közül melyikkel lyukasszanak, n.e k felel meg a pontos távolságnak. Mint versenyző azt kell mondanom, hogy sportszerű viselkedés jellemezte a --t-vevőket. Erre egy példa: az utolsó ellenőrző pont közeiében mát zuhogott az eső. Szemüveget viselő ember ilyenkor nagy gondban van. \ víz teljesen beborítja az. "ablaktörlővel" nem rendelkező segédeszközt így volt ez velem is. Kgy másik csűrni tagja nyújtott segítséget, a saját idejéből a lyukasztás pontos helyét :k meghatározásában a térképen. Nevét nem mondom, nehogy megóvják az eredményét, de annyit mindenképpen: köszönöm. Sokan választottuk ezt a sikerélmények sorozatát nyújtó játéklormát ezen a szombat -n Idén már nem volt hóvihar a verseny végére, csak eső Talán jöv re már napsütés -z végig. Igen jól esett az eső és tényleg nagyon jói esett a meleg tv.i az. időmérő állói; r son és a célban. Látszott minden rendezőn az a szándék amivel biztosítani akart, a versenyzőknek a kellemes időtöltést, jó szórakozási. Ez nagyszerű csapatmunka mit A kis ravasz koboldot közvetlenül nem láttam, de éreztem a verseny minden pillanaté bán, hogy ha nem figyelek, bizony meg tréfái. Az értékelésnél tudtam meg. hagy n meg is tette, rögtön az első ellenőrzőpontnál. A sok jellegfa közűi nem a megfelelőnél lyukasztottam. Én jól szórakoztam. Remélem, azok is eljönnek jövőre, akiknek ;t hazajutásúknáí 1 -nyodalmat jelenteti a mentesítő autóbuszok kimaradása, késői étkezése. Kár. hogy a szállítási végzők nem rendelkeztek a rendezők megszállottságával. így látta az 199-1. március 26-án rendezet' V Tavaszi Kupa Tájékozódási Tűravcrsei yt a Nyugat-Mecsekben egy senior versenyző: Georgiádé*. Gábor * A MECSEK MÚLTJA ÉS JÖVŐJE" Kiállítás a Szivárvány Gyermekházban. A Mecsek Egyesület . a Baranya Megyei Természetbarát Bizottság, a Baranya Megyei Levéltár, a Pollack Mihály Műszaki Főiskola, a Janus' Pannonius Múzeum, a "Zsongorkő Baráti Társaság" és a Szivárvány Gyermekház által rendelkezésre bocsátott anyagból rendezett kiállítást április 30-ig lehetett megtekinteni. A szépen rendezett vitrinek és tablók írásos és tárgyi emlékek, fotók bemutatásával jelenítették meg a Mecsek geológiai, biológiai, építészeti és turisztikai történetét, emlékeit és - részben - jelenét. A kiállítás ideje alatt a témához kapcsolódó előadások is elhangzottak a Mecsek régészeti emlékeiről, a természetvédelem kérdéseiről, a mecseki barlangokról és a természetjárásról. A rendezvény április 27-én a Mecseki Parkerdő jövőjéről szóló lakossági fórummal zárult. A kiállítást a Konzum Áruház Kft. támogatta. ERDŐTAKARÍTÁS A MECSEKEN A "Föld napja" alkalmából a Mecsek Egyesület április 23-án nagyszabású erdőtakarítást szervezett a Mecseken. A takarítás nyomán megtisztult városunk "tüdeje", a pécsi parkerdő, de a Mecsek több más részén is szedték a szemetet, így a Zengő oldalában és a Jakab-hegyen. Az "eredmény" sajnos több teherautónyi szemét volt. Szomorú, hogy nemcsak uzsonnamaradékokat, műanyag zacskókat és poharakat "gyűjtöttek" az erdőtakarítók, de matracot, auióajtót, vaskályhát, karosszéria-elemeket stb. is össze kellett szedniük, ezeket pedig nem "rendetlen turisták" dobálták el. Köszönet az alábbi iskoláknak, intézményeknek, szervezeteknek és tagjaiknak, akik részt vettek az akció szervezésében és lebonyolításában: - Baranya Megyei Rendőrkapitányság - Baranya Megyei Természetbarát Bizottság. Hosszúhetényi Általános Iskola, Istcnkúti Általános Iskola, Kővágószőlősi Általános Iskola, Mecsek Egyesület, Pécsi parkerdő munkatársai Pécsi Városgondnokság, - Pécsszabolcsi Általános Iskola, - Rácvárosi Általános Iskola, - Szivárvány Gyermekház, - Testnevelési Általános és Sportiskola, Tiborc u. Általános Iskola, Zsongorkő Baráti Kör. valamint az akciót támogató magánszemélyeknek. A HÁRSAS kulcsosháznak új kezelője van Új gazdára talált a Vasas fölötti HÁRSAS kulcsosház: a Vasasi Általános Iskola a szülői munkaközösség segítségével elvállalta a kulcsosház rendbetételét és további üzemeltetését. A csoportot Nagy fenyvesi László tanár úr vezeti. Reméljük, munkájuk sikerrel jár, s a szép környezetben lévő, régebben igen népszerű kulcsosház mielőbb ismét a természetbarátok rendelkezésére áll. A ház újbóli megnyitásáról a Mecsek Híradón keresztül is tájékoztatjuk majd a szakosztályokat. A szakosztályok életéből Az Arany Horda Természetjáró Egyesület 16 tagja április közepén három napot töltött a Balaton-felvidékcn. Szállásunk a szentantalfai kulcsosházban volt. Sokat túráztunk, nagyon szép volt a tavaszi erdő. Több középkori templom- és kolostorromot tekintettünk meg, voltunk Dörgicsén, Nagyvázsony bán. a Hegyestűn és a Csobáncon stb. A szentantalfai kulcsosházai mindenkinek ajánlom: tiszta, rendes, jól felszerelt konyhával,, hideg-meleg vízzel. Szállásköltség /jelenleg/: 150 Ft/fő/nap, hálózsákkal. A szállás megrendelhető a kővetkező címen: Király István, 8200 Veszprém, Kossuth u. 6. Tel.: /88/320-390. Lakatosi lé Novotny Sarolta KERÉKPÁROS HÍREK - Május 6-án. pénteken újra indítjuk a "péntek esti tekergés"-t. Találkozó: minden pénteken este 18 órakor a 48-as téren, a Petőfi-szobomál. Táv: 15-20 km (kényelmes tempóban). Mindenkit várunk! - Május 7-én: "Mecsek 50 és 30’ teljesítménytúrák. Kerékpárral is teljesíthetők! - Május 23-án: pünkösdi kerékpártúra Pécsváradra. Útvonal: Pécs - Bogád - Romonya - Szilágy - Pécsvárad Pusztabánya - Zobák- Koszonyatető - Pécs. Túratáv: kb. 50 km. Találkozó: reggel 9 órakor a 48-as téren. Túravezető: Dr. Novotny Iván. A túra keretében: a pécsváradi várban találkozó a komlói kerékpárosokkal. - Június 4-én: "Pedálozz az egészségedért" kerékpáros nap. Ennek keretében: - 2x100 km Baranyában országúti teljesítménytúra, - 40 km-es kistúra, 20 km-es MTB túra, - kerékpáros ügyességi verseny, - KRESZ vetélkedő. A teljesítménytúra rajtja reggel 7 és 8 óra között lesz a 48-as téren. A többi rendezvény helyét és idejét a napi sajtóban tesszük közzé. A résztvevők pólót, emlékjelvényt kapnak. ELŐZETES Június 23-28: Nemzetközi Kerékpáros Találkozó Csillebércen (Budapest). A műsorban: BMX nemzetközi verseny, MTB kupaverseny, gyalogos és kerékpáros túrák, kerékpáros felvonulás Budapest utcáin, vidám, zenés, műsoros esték. Bővebb felvilágosítás kérhető Dr. Novotny Ivántól (Pécs, Móra F. u. 56. Tel.: 438-730) vagy közvetlenül a rendezőbizottságtól (1091 Budapest, Kálvin tér 9, I. em. Tel.: 217-7208). RENDEZVÉNYEK Május 7: "Mecsek 50 és 30" teljesítménytúra. Rajt: Zobák, Gyopár kulcsosház, reggel 6.00-7.30. Nevezési díj: 150 Ft (MTSZ igazolvánnyal 100 Ft; igazolvány felmutatása mellett!). A túrák útvonala a tavalyival azonos. A túrákat szintidőn belül teljesítők a kaukázusi zergevirágot ábrázoló kitűzőt kapnak. Május 21 -23: GYALOGOS TERMÉSZETJÁRÓK ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA, Orosztony-Örömhegy Május 27-29: TDMT, Siklós - Harkány (Egyéb rendezvényekről tájékoztatás kérhető a BMTB-nél, keddenként 16-19 óráig). ! Túravezetők klubja A Túra vezetők Klubja júniusi összejövetelén (június 7-én) Dr. Bátai ^István tart diavetítést a Szlovák Paradicsomról. TERMÉSZETJÁRÓ GYEREKEK MEGYEI TALÁLKOZÓJA A Baranya Megyei Természetbarát Bizottság idén szeptember 2-4 között rendezi meg az általános iskolások megyei találkozóját, melynek helyszíne a Dombay-tó melletti vándortábor. Részvétel: 4—6 fős csapatokkal, saját sátrakkal. Jelentkezési határidő: május 25. Részvételi költség: 1200 Ft/fő (MTSZ igazolvánnyal 950 Ft). További felvilágosítás Strasser Pétertől kérhető a BMTB-nél keddenként, vagy munkaidőben a 311 - 387 telefonon. (A találkozó kiírását az általános iskoláknak elküldtük.) TÚRAVEZETÓ-KÉPZÓ TÁBOR Ebben az évben is megrendezzük középiskolások részére a túravezető-képző tábort. Ideje: 1994. augusztus 5-10. Helye: Gubacsos kulcsosház Részvételi költség: 1600 Ft/fő (szállás, napi kétszeri étkezés, tankönyv, vizsgadíj). Kötelező felszerelés: Mecsek turistatérkép, laptájoló. (Ezek beszerzésében igény esetén - segítünk).) A táborba ágynemű huzatot hozni kell. A tábor végén a sikeres vizsgát tett tanulók bronz jelvénycs túravezetői minősítést kapnak. A szakmai oktatást végzik: Baronek Jenő és Hardi András. További felvilágosítás kérhető: Papp Csaba iljúsági szakági vezetőtől keddenként a BMTB-nél (T.:312-433). vagy naponta 8-15 óra között a /73/-371 104 telefonon. Jelentkezési határidő: június 5. A jelentkezéseket a Baranya Megyei Természetbarát Bizottság címére (7621 Pécs, Megye u. 21) kell elküldeni, vagy telefonon Papp Csabának jelezni. Minden érdeklődőt várunk! MÉCSEK JÍIRADÓ. A /taranya Megyei Terméséétbarát Bizottság információn ‘Kiadványé. A közlésre szánt információkat kérjük minden hónap 20-ig a Bizottsághoz eljuttatni!