1990. február 2.szám
1990 február hó 2. sz. MECSEK HÍRADÓ Február 10-én tartottuk meg az ünnepélyes évzáró értekezletünket. Mivel nem minden szakosztály és ODK képviselte magát, először a gyűlésen elhangzottakról számolunk be. Budapestről Kalmár László jött el. Az elnök Karádi Károly megnyitója után Dudók Ilona titkár számolt be a Bizottság 1989. évi munkájáról. Kiemelkedő feladat volt a megyén áthaladó Rockenbauer Pál Emléktúra résztvevőinek segítése és az útjelzés felújítása. Értékelte a Túra szakbizottság munkáját a nyílt túrák lebonyolításában, a Túravezetők Klubjának megszervezésében, a Mecsek Híradó szerkesztésében. A Technikai Bizottság munkáját a kulcsosházak, jelzett utak és források figyelemmel kísérésében. Az Oktatási és Minősítő bizottságunk is önállóan és jól dolgozik. Gazdasági bizottságunk vezetője pontos munkát végez. A vízitúra szakági vezetője szervezte meg a dunántúli megyék vízitúra vezetőinek tanácskozását. Taglétszámunk 4223 fő, a megyék között az V. helyen állunk, ebből felnőtt: 924 és ifjúsági: 3299 fő. Négy túraversenyt és két városismereti versenyt rendeztünk. A Mecsek 50 teljesítménytúrán 240 résztvevő volt. A megyében 7 ezüst-, 36 bronzjelvényes és 2 ifjúsági minősítést adtunk ki. Bronzjelvényes túravezetői tanfolyamunk most folyik. Utána a Túra szakbizottság vezetője számolt be a munkájáról. Legfontosabb feladat a nyílt túra program lebonyolítása volt. Az 1989. évben 32 túrát tartottunk, ezen 639 fő vett részt. Az újságban rendben megjelentek. Köszönjük a túravezetők munkáját. Az ez évi program is elkészült 37 túrával. 2. oldal A szakosztályok közötti pontverseny eredménye: PTTE Nyugdíjas: 9086 pont Vándorsport: 7276 pont Spartacus: 6559 pont Dél-Zselic: 4328 pont PÉCSITERV: 4326 pont PTTE Mecsek: 2380 pont Komlói Bányász: 1732 pont Vasas Elektromos: 1692 pont Hargita: 708 pont PTTE Eszperantó: 557 pont POEÜ Vízi: 222 pont Érthetetlen és szomorú az a tény, hogy a 20 szakosztályból csak 11 adott be önértékelést. 1990-től megváltoztatjuk a szakosztályok közötti pontverseny szabályait, az új minősítési pontszámítás lesz az alapja. Egyéni versenyt is hirdetünk. A technikai szakbizottság vezetője beszámolt a kulcsosházak állapotáról: a szabási kh-ban végzett munkáról, a Gubacsos kh. konyhával bővül, a Hársas kh.-nak új kezelői vannak, a Vándorsport tavasszal már fogadhat vendégeket, májustól pedig Kánban készül el egy új kulcsosház a Hetvehelyi ált. iskola kezelésében. Göbölös István beszámolt a külföldi kapcsolatainkról. A fellbachi testvérváros turistái május 20-25. között látogatnak hozzánk. A bolgárokkal nem tervezünk cseretúrát. Jugoszláv természetjárókkal is felvesszük a kapcsolatot. A megyei természetbarát találkozót jún. 1-3. között tervezzük a Pásztorkútnál. Ugyancsak várjuk a szakosztályokat az Országos Természetbarát Találkozóra, amelyet június 13-17. között rendeznek Miskolcon, ahol a küldöttgyűlést is megtartják. Az 1991. év fontos számunkra, száz évvel ezelőtt alakult meg megyénkben az első turista egyesület. A centenárium méltó megünneplésére Karádi Károlyné elkezdte a gyűjtőmunkát. 3. oldal Karádi Károly elnök sporttársunk kérte felmentését, amit a jelenlévők tudomásul vettek. Új elnöknek Göbölös Istvánt választottuk. Megválasztottuk az Országos Kéktúra teljesítésének elbírálására a kéktúra albizottságot: Keczeli Vilmosné, Schwillinger Ferenc és Sáfár József. Az eddig a megyében hiányzó ifjúsági bizottság vezetője Strasszer Péter lett. Néhány hozzászólás: Balogh András: Az ODK-k részére közös túrát szervez a Dél-dunántúli Kék bejárására májusban. Magosi János: Idén április 7-én a TENKES 40 teljesítménytúrát a Spartacus szakosztály fogja rendezni. Vámos Mihály: A Gemenc Volán járatain a szervezett természetjárók 50%-os kedvezményt kaphatnak. Kérte, próbáljuk elintézni a Pannon Volánnál is. Sáfár József: A Pécsi Technikai Sport Club kedvezményes áron felajánlja autóbuszát kirándulásra. Tóth Tihamér: A három zselici teljesítménytúra közös jelvénye szigetvári Dél-Zselic klubtól is kérhető. Az erdészet felajánlja a lúri vadászházat kulcsosháznak. Jutalmazásban részesültek: Megyesi Tibor, Hochrain János, Keczeli Vilmosné, Magosi János, Molnár István, Schwillinger Ferenc, Uzsoki Csaba és Vámos Mihály. 4. oldal A legtöbb nyílt túrán résztvevők tárgyjutalomban részesültek: Hepli Anna, Futó József és Hochrein János. Kérjük azokat az ODK-kat, akik vízitúráznak, március 6-án kedden 15 órakor jöjjenek a Sporthivatalba megbeszélésre. Olcsó szálláshelyek kiadvány 60 Ft-ért megvásárolható. A Túravezetők Klubjának következő összejövetele március 6-án kedden lesz. Várjuk azoknak a jelentkezését, akik ezüstjelvényes túravezetői vizsgát kívánnak tenni. Teljesítménytúrák: Márc. 24: Nagy P-ás, 25 km, Keszthelyi h. Márc. 31: Bakony 50 Ápr. 7: Tenkes 40, Mátrabérc Ápr. 21: Gerecse 50 Ápr. 22: Zemplén 50 Ápr. 29-30: 2x50 Kiskunságban Baranya Megyei Természetbarát Bizottság