1987. március 2. szám
Bm. Természetbarát Szövetség Pécs, Megye u 21. 7621. Tel: 12-433 2. sz. MECSEK HIRADÓ. 1987. márc. hó. 1./ Hivatalos fogadónapok időpontja. Mint azt már előző híradónkban is közöltük, a szövetség hivatalos időpontjai: minden kedden 9-19.00 óra, és minden csütörtökön 13-16.00 óra között tart, a megyei sportosztály helységében, Pécs, Megye u 21. sz. alatt. Ezidőben lehet felkeresni Karádi Károlynét, mindennemű természetbarát jellegű ügyintézés végett. 2./ Természetbarát szállásdíjak igénylése. A szakosztályvezetői munkaértekezleten kiosztásra került a természetbarát szállásdíj igénylő nyomtatvány. Kérjük a sz.o. vezetőket, ODK vezetőket, hogy azt kitöltve, legkésőbb márc. 20-ig visszajuttatni szíveskedjenek. Ugyancsak kérjük, hogy azok akik nem voltak itt az értekezleten, szíveskedjenek a nyomtatványért fenti időpontokban bejönni a szövetséghez. A beérkezett igények ezeréét, e létszám és az aktivitás figyelembevételével osztjuk majd fel a térítést, melynek összegéről egyidőben levélben értesítjük az Sz-k és ODK-k, valamint a szakosztályok vezetőit. 3./ Túravezetők klubja. DIAFILM VETITÉS ÉS ELŐADÁS DÉLDUNÁNTUL TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEIRŐL. Az ujjászervezett „Túravezetők Klubja” első eseményére március 19-én csütörtökön kerül sor, a megyei sportosztály helységében, / Pécs, Megye u 21./ A 17.00 órai kezdettel kezdődő, Déldunántúl természetvédelmi területeiről szóló előadást és diafilm vetítést dr. Uherkovich Ákos muzeológus, a múzeum osztályvezetője tartja. Az előadásra meghívjuk a túravezetőkön kívül minden eziránt érdeklődő természetbarátot, a TESZ ifjúsági részlegének fiataljait, és a TESZ tagokat. 4. Olimpiai Ötpróba tavaszi túra. Az újból induló Olimpiai Ötpróba első eseményének, a tavaszi túrának versenykiírását mellékelten küldjük, azzal a kéréssel, hogy a szakosztályok, ODK-k úttörő szervezetek minél nagyobb számban vegyenek részt ez eseményen. 5./ Szövetségünknél átvehetők: Ezévi megyei eseménynaptár, felnőtt sz.o túrapontversenyének kiírása, Kirándul a család igazoló lap, ezévi nyílt túra program, túravezetői tankönyv és Tereptan c. füzet. Pécs, 1987. márc 2.-án Természetbarát üdvözlettel: Bm. Természetbarát Szövetség