7621 Pécs Tímár utca 21.
Kedd 16:30-18:00

 

SZÁZ EVES A TURISZTIKA Még augusztusban történt meg az eset. A Vasas Szakszer - vezet rendezett Pécsett, a Mecsek tövében országos természetbarát találkozót. A találkozón résztvevő szakosztályok vezetői, képviselői tanácskozásra gyűltek össze a rendező házigazdákkal, hogy kicseréljék tapasztalataikat, miként lehet az országos találkozókkal tovább erősíteni a természetbarát mozgalmat. Abban mindenki egvetértett, hogy vissza kell álliteni az országos rendezvények találkozó jellegét , mérthogy= ezt hiányolták leginkább-a pécsi rendezvénysorozatból. Szóval: a találkozó legyen találkozó ós ne rendezvénysoroat ! - adtak hangot többen kéréseiknek és aggályaiknak. M.ert abban rejlik a mozgalom legnagyobb ereje, hogy tagjait hallatlan szeretet fizi a természethez és soortbarátság egv-áshoz, még ismeretlenül is. Ez az e-gyüvétartozás az a kohézió, amely száz éven át életbentartotta,kiszélesítette és nem kis eredmények elérésére ösztönözte mozgalmunkat. És hogyne lenne jogos az igény: ezt a nemes kanos latot, s az ebből fakadó együvétartóz is élményét erősíteni kell minden alkalommal, minden körülmények között... Szóval javában folyt a vita, mikoris érv idős sporttársunk cmelke -dett szólásra. Ősz ha "'a, tisztes kora, a természetbarátok ügye i-ránti elkötelezettsége tiszteletet parancsolt be nőnk iránta. Olvany-jr nyira, hogy senkinek sem jutott eszébe elmosolyodni, amikor méltóságteljes nyugalommal hozzákezdett ss 'iát maga által szerzett versének bemutatásához. Igaz, rímei esetlenek, ritmusai botladozói,verstani szempontból nem kifogástalan a2 alkotás, de amit mondani kivínt , és a szándék, amiért megírta és magával hozta Pécsre, hogy majd a találkozó tábortüzénél felolvassa, minden elisnérést megérdemel. Idős snorttársunknak rém volt alkalma tábortűznél közreadnia nemes gondola, tait, hát közvetve tolmácsoljuk mi, abban a reményben, hogy Pál József borsodnádnadi sporttársunknak ezért még sok meghitt talál -közén lesz alkalma éltetni a száz éves turizmust. PÁL JÓZSEF SZÁZ ÉVES A TURISZTIKA Tíz hosszú évtized telt már el azóta , Apáink, nagyapáink iöttek a hivó szóra: Kormos gyárkémények, szűk irodák népe Turista szakosztályt hozott akkor létre. Füstbó'l és zabból a szabadba vágytak , És egymást biztatva szabad utat vágtak. Vonzotta - mint mágnes- őket a természet, A tiszta levegő és a szabad élet. Ha visszatekintünk a megtett nagy útra.: Volt sok-sok szép túra es kemény munka. Talán ez kovácsolt igy össze bennünket, Hogy a sok probléma végül egyszerűbb lett. A tüzes ifjakból ősz öregek lettek. Közülük biz’ sokan örökre elmentek... Utolsó túrára: végső nihéjiőré; Ki a háborúba, ki a temetőbe. A tiszta önzetlen természet-szeretet Igaz emberségre, hűségre vezetett. Nálunk nem számított ki kinek a fia, Száz éves nálunk a demokrácia. Bárki dől,go zhatott tollal, kalapáccsal, Mégis testvérként éltünk itt egymással. Sok uj ismeretség, barátság szövődött, Itt-ott szerelem is az ifjabbak között. Jónéhányan néztek itt egymásnak szemébe, Turista-házasság lett aztán a vége. Immár száz éve tehát a. turistaságunk: Jóban, rosszban száz éve, hogv együttjárunk. Örömmel látunk itt sok fiatal arcot. Nem maradnak árván a szeges bakancsok. Dolgozzunk tovább és becsüljük meg egy ást. Élvezzük még soká a természetiárást. Végül tiszta szívből csuaán annyit kérek: Háború nélkül, békében ...ünnepeliék a másik száz óvet. la jértekezlet. Vas megyében Október ic-ll-én Kőszegen találkoztak p dunántúli megyék természetbarát szövetségeinek vezetői, hogy megtárgyal .i dk a térné szét -járó sport fejlesztésének idő -szerű kérdéseit, és nem utolsó sorbán megismerjék Vas megye természetbarát mozgalmának helyzetét ás turisztikai érdekessé -gélt. Köszönet a vendéglátó megye ve -zetőinek, hogy gondos szervezéssel ió lehetősécet teremtettek az eredményes munkához, A hivatalos értekezleteken kívül hasznos, közvetlen beszélgetések folytak a- szombat délutáni gyalogtúrán és a már több évszázadot megélt "Strucc” szálló emel éti halijában is. Az értekezlet és a. közvetlen beszélgetések tel jcs anyagát is -mertetni egy rc%id tájékoz totóban nem lehet, ezért csak a lényeges kérdésekre terünk ki. Sok szó esett a sz övetségi és a szakosztályi munka szir.vona-1án&k javításáról, a szervezett tor készet járók lórszámánakncvelőséről, a technikai feltételek biztosításáról, röviden szólva a XII. Pártkongresszus irányéi -veiben megfogalmazó tt - a. természetjárás továbbié jlosztéséről szóló - feladatok végreh?jtusáról . A vitából leszűrhető tapaszta- lat az volt, hogv a. területi szövetségek szervezési munkáidnak megjavítása, mellett elsősorban a sportegyesül éti, sportcsoporti és szakosztályi munka, szervezettségén tervszerűségén kell javítani* Még ma is vannak soort: sülé tok, ahol egyszerűen nem vesznek tudomást a kongresszusi irányelvekről,? természetjáró sport szükséges fejlesztéséről. Le gondok vadnak e-gvec szakosztályon belüli munka színvonalíval is. Vannak nagylétszámú jel szervezett, rendszeres és tervszerű túrázást folytató szakosztályok, de van sok olyan is, amelyben a nagy létszám ellenére sem folyik tervszerű túrázás. Baranya megyében ál palában közepes létszámú szakosztályok van -nak, de mog kellett állapítani , hogv mind a szakoszt' lyoknál ,mine a.z 0ÖK-nál a. túr.a tevékeny ség íven különboz-ü színvonalú, A megvében a technikai lehetőségek tál án orsz á -*os viszonvl ? tban is a legkedvezőbbek, hiszen az utóbbi években átadtunk 1? kulcsos turistaházat, a Mecseket jól behálózó turistaút rendszert alakítottunk ki. 6 jelvényszerző mozgalom közül lenét választani, vagy folyamatosan tol icsitcr.i, /Folytatás a 4. oldalon/ /Folytatás a b&fía&aik oldalról:/ és részletes turista utiks.la.uz és korszerű turistatérkép is kiadásra kerül. A lehetőségek teáit .-javultak a szakosztályokon és ODX-kon a sor, hogy tar típusosabbá tegyék a szakosztályi ínunkat, tervszerűen készítsék elő éves turapj^&ramjai -kát és fordítsanak különös yen -dót a m.inősi to túrák sze rv ezé sere . A tanácskozáson arról is szó esett hogy a kivetkező évek szakmai ia -nácskozásain egy-egy előre meghatározó t.t kérdést részleteiben fognak mogvitatni-Összegezve az elmor-%ttakat, arra kell törekednünk, hogy minden tér mészet Lírást szerető és annak a fejlesztéséré vállalkozó terrné -s z o tt •? rá t: t ervszv r ü mun kával. jó szervezéssel segítse elő a szakosztályokban és a sz vétségekben folyó munkát. Karádi Károly xxx UJ NEMZETI PARK - SZLOVÁKllpAK A 3zlovíkiában levő két nemzeti park - a Tátrai és a Pieniny -u-tán 1979-ben e^v har -pdik létesült. Ez felöleli az Alacsony -Tátra begyvonulatát és 81 coc he-kt Irinyi nemző ti u rkból, v&l a-mint 124 oco hektár védett övezetből áll, ami által Csehszlovákia legnagyobb termeszc.-tvé -deltái területét képezi. TUDNIVALÓK a T'-RÁZÓK XIKŐSITÁSI S2ApÁLYZATÁBéjj : Az al á b1 iákba r: k i vo n a to -kát közlünk "A túrázók minősítési s 7. r.bály z a tábó 1" , az z al a c él 1 a 1, höyv fia tál a.bb soorttársair.kkal megismertessük a áiinősi tás lehetősébe iné-’- íó!tételeit, idősebb sport-társaink koréber. pedig fel kivániuk elevo-nitori az r.4 íniott ismeretedet. A Kivonatolt ismertetést több szlmunkban közöljük foly-tr tanokban. A : I' L G--01 FOKOSATOK KÖVETELJ • II-?TEI: I -• _I í jus 1.TÍ- j el vény es_ im j áró 1. A minősítési fokozat teljesítésének me kezdésétől számított 1 év alatt 1? tur&nsp tol iesité.se a természetjárás bármely módján. 2. A tűrik során érinteni kell hat -igvarországon- kijei 311 minősítési pontot. II. Brpmz jel vényes t.járé Egy év alatt 1 5 t.urana.oot kell teljesite-ni és nyolc minősítési portot érinteni. Ezt a fokozatot csa1" azok kaphatják meg, akik bet Itc-ték ló. évű kot. III. Ez üstje lvényes_tj.járó Ehhez a fokozathoz Gr*v év alatt 25 túranaoot: '-<-11 teljesíteni és 1? Minősítési pontot kell érinteni minimum. Köve tel--6ny m >, hogv három éjszakát kell sátorban eltölteni. IV- Aranyj o 1 vCny e s t. járó az, aki p- minősítési fokozat megkezdésétől számított két év le forgása alatt 7o turanap tel je-sitése közben 3r minősítési pontot érint és a.z Országos Kék túrának 5o százalékát teljesiti. Továbbá: a 7o turanapből lega -lább 2o-at a rendszeres terme -szétjáró tevékenységtől eltérő módon kell tel iesiteni./Pl. A gyalogtúrázók viziturán, hegymászótúrán, vaa-y barlangturán vesznek részt. /Előírás még a legalább 3 napos sátortáborozás évenként. V. _írdom.cs_természetjáró a minősít sí fokozat megkezdéséi ' tői számított három év alatt 12c turanapot kell hogy teljesitsen. Teljesíteni kell az Országos Kék túra útvonalának teljes bejára -sát. A három év alatt 6o minősítési pontot kell érinteni. A rendszeresen végzett természet-járási módon kívül legalább 4o turanapot kell tel jesiteni még két másmilyen módon. /Ezen belül egyféle teljesítésnek meg kell ha 1adnia a lo turanapot/. Legalább egyhetes sátortáborozáson kell rósztvenni. VI1_Kiyáló_természetjáró fokozatot kaphat az a sporttárs; aki kimagasló természetjáró teljesítményt ér el sportpályafutása során, példamutató közösségi magatartásával a természetbarát mozgalom megbecsülését kiérdemelte, sportegv sülc-te, vagy a helyi illetve területi termeszetbarát szövetség javasolja és a budapesti, vágy a megyei természetbarát szövetség támogatja. Á fokozathoz adományozás utján juthatunk. /Folytatás a következő számban!/ X AKTUÁLIS X AKTUÁLIS X AKTUÁLIS X AKTUÁLIS X 0 5 K ÉRTÉKELÉS: Bár móg nem járt le a nsotári év, a számvetések mlris elkezdődtek. Az 1979-80-as tanév során elért eredmény eket ért .'kel te a Terme- -szeibarát Szövet.-ég Ifjúsági Bizottságé,. Örvendetes, hogy a mc— gye 31 középszintű iskolájából 3o t bari megalakult az ODK. Objektív o-kok miatt nem o.lakült mer még a Mü veszeti Gimnáziumban. Jó lenne, ha jövőre ett is megoldanák a diákok szervezett. tern érzet járását . A diákkörök -szervezett tevékeny -ségére jellemző, hogy rendszeressen - minimum lo alkalommal - túráznak, részt vesznek a megyei szövetség által rendezett versenyeken,Több százan teljesítettek valamely megyei, vagy országos jel vényszerző túra iozgalmat. tfa.id minden iskola ódékásái ki-ve1 ttok részüket a Technikai ' Bizottság által szervezett munkálatokból. Ott voltak a.z u tjei zések felújításánál, a források rendbetételénél, a kulcsosházak bán folyó tataroz ási munkáknál. Évente több százan táboroznak , illetve veszik igénybe a mecseki kulcsosházakat többnapos túráik alkalmával. Akadnak azért a minőségi színvonal ^evitása érdekében tennivalók is. Pólósul a kötelező tíz tu rát kilenc /!/ iskolában nem teljesítették /Kér. és Vendéglátó Szakmunkásképző, dr kerek Mg.Sz'k középiskola, Pollack M.Épitőipa ri Szakközép-iskola, a komlói Stcin -rnetz, a szigetvári Xrinyi, a sely-lyei, a pécsi 5o8-r-s sznkmunkáskóo-ző, a Zipernovrgépipari szakközépiskola ős a Nagy Lajos Gimnázium/ A túramozgalmak tel tesi ti se és p minősítések megszerzése terén is akad még tennivaló. Pedig ezek revén nagyon sok pontot lehet gyűjteni az iskolák közötti pontversenyhez, amely a, 79-8o-ns tan -évbon*igy &1akült: 1. Mg. Szakmunkás-képző Intézet Villány: 514,o ponttal. Gratulálunk! Mar .az elmúlt évben is kezel álltak a győzelemhez 2. helye|épükkel. Vezetőjük -3n.ilai Tibor igazgató - rendszeresen és módszeresen készíti fel odékása -it a sportrendezvényekre. Győzel műk nem véletlenszerű. 2. Az őoo-as Ipari Szakmunkásképző Intézet - Pécs: 4o4,5 ponttal. Egyenletes teljesítmény, az idén elért pontszám csak a második helyhez elegendő a múlt évi első helyezettnek. 3. Zrínyi Kákics Kér. Szakközépiskola - Pécs: 237,o ponttal. Posta György csapata, lépett ti.őr a ranglistán a legnagyobbat: a ta valyi 23. helyről /ioo helyezési pont/ a harmadik helyre, tündért elismerési megérdemelnek. 'Csak igy tovább ! Jelentősebb eredményeket értek még XAKTUÁLIS X AKTUÁLIS X AKTUÁLIS X AKTUÁLIS X — i el:az elmúlt ovi 19. helyezett pácsváradi szakmunkásképző most a 4. helyre került fel, a komlói Kun Béla Gimnázium csapata 12-ről az ötödikre, a Szentlőrinei hí e 7. őga z das ági S z a kko z ép iskola pe-dig e 22. helyről a 6.-ra került. Vannak azonban látványos vissza -esések is: Igv a tavalyi 3. helyezett Siklós /Táncsics M. Gimn. / jelentést sem küldött he /!/ Nem értékelhető a tel jesi tménvük. A 2ipernovszky Szakközépiskola volt a 4. helyezett, most pedig a 23. Látványos visszacsuszás! Akár a. Poliáck Mihály Építőipari Szakközépiskola 5-ről - 23-ra., vagy s Szigetvári Zrínyi Aiklós 0-imn. és Szakközépiskola. 11-ről - 24. helyre való vissz ncsuszása. Vajon mi okozhatja, e nagymérvű ingadozásokat az emlitctt OLX- k munká i iban? örvendetes jelenség viszont a szakmunkásképző intézetek előretörése. Az első kilenc helyezett között hat szakmunkásképző intézet CDK-ja. található. Úgy látszik a. munkás fiatalok tömegsport irányítása jó kezekben van. Talán az említett iskolatípusok intéz -menyeinek vezetői is nagyobb gondot forditanak a. természetjárás -ra. Kár, hogy a végzett szakmunka sok további tevékenysége már nem követhető nyomon. Egy részük ugyan leigazol valamely szakozz -ba, de ez csak kis hányadukra jellemző. Es csak Pécsett. A többiek kívül rekednek a szervezett ter-m ész é t j .1 rá són. Szemen Rudolf x x x NAPIRENDEK AZ ÖTTJRCK TERbÁSZKT-JÁRÁSA - BARANYÁBAN Bár az általános iskolák u.cs.a -patainál nem lehet szakcsztályo-kat létrehozni, ce az utánpótlás nevelése szempont iából, valamint az említett korosztály testi, fizikai nevelése érdekében is egyre több szó esik Baranyában az úttörők természetjárásának fej -liszteséről. A Baranya, megyei Úttörő Elnökség ós Természetbarát Szövetség közös akarattal mindent megtesznek ennek érdekében. Az elmúlt évtől kiirtunk egy úttörő túra - pontversenyt, ez év végén -értékeljük először a bene-r vezett raíok teljesítményeit. Egy re népszerűbbek az uttörő-nyilí túrák, val'-mint; a "Gyermekek-szü-lők" elnevezésű nyílt túráink . Sza.kmai segítséget nyújtunk ■ r uttörő- termosze-t barát sza.kkörök-nek, de ez óv őszén beindítjuk az Úttörő Elnökség által delegált úttörővéZ' tok turavezetőkép -zését. A csapatvezetőknek kétnapos továbbképzéseket tervezünk:. A szakmai irányítást a BmTsz, a, szervezŐ és propaganda munkát po dig az Úttörő Elnökség vállalta. TB X TBSHNIXAI BIZOTTSÁG X TECHNIKAI BIZOTTSÁG X TB TÁJÉKOZTATÁS AZ IQSo. ÉVI TECHNIKAI . MUNKÁLATOKRÓL : Amint p.zt tudíuk a Magyar Természetbarát Szövetség a.z 19So - as évet a technikai munkák évének irta ki. A felhívás megjelent a Mecseki Híradó márciusi számiban f valamint a szakosztályok Írásban is ki lettek értesítve. Sajnos az eddig eltelt lo hónap alatt egyetlen jelentőlap sere érkezett be hozzánk, az elvégzett munkákról. Voltak látványos nagy akciók, fellángolások, de hiányolom a folyamatos, égés- éven it tartó szívós és megbízható munka-1 a, te kát a szakosztályok részéről. Ha nem hajtunk rá kicsit, a díjazásnál aligha léphetünk dobogóra. Sajnos, kevés az olyan lelkes természetjáró, aki rendszeresen tesz azért vala.-iit, hogy a mi Mecsekünk szebb legyen és kellően rendbontartott utak várják az i-de vetődő turistákat. Ennek érdekében bobban össze kellene fog nunk: sajnos "szakképzett” aktíváink sincsenek, akik ismerik az ut-jelzós szabályait, módszereit , tudnak térképet olvasni és javi -tani. Barangolásaim során láttam szép, szabályos jelzéseket is Az ő munkájukat dicséret illeti. Ilyen aktívák például Laí'forton Henrik, molnár István. S&inos még sok munka, vár ríjuk és társaikra.. Vannak utak, amelyeken aligha lehet keverés nélkül végigmenni. Például a kék sávon A-baligot Ss Sasrót kozott. Kapunk is reklamáló levelet bőven. Az erdőkben állandó fr-kitermeld3 folyik, az utak válioznak, jelzett . fákat vágnak ki, szóval megváltozik a táj arculata. A térkép r.lbi zottság igyekszik nyomon követni a. változásokat, eredményesen. Kéri azonban a túrázókat is, állandóan ügyeljék a terepet é-s jelezzék, ha módcsitísra var. szükség. Szomorú képet festenek a megrongál t 1 ó tusi. tmények. Megrongál ták az esőbeállókat, pihenőket, könnyé kük sokhelyütt rendkívül szemetes. Ezek megőrzésé, a további rongálások megakadályozása csak kö -zös összefogással képzelhető cl . Ha az állam ekkora összeget fektetett be ezekbe a létesítményekbe, miért nincs arra pénz, hegy egy-két nyu.jgdija.st fölfogadnának őrzésükre, javításukra? Az erdészeti dolgozók, erdészek is ritkábban keresnek meg bennünket gondjaikkal, íavaslataikkal. Pedig jó lenne velük a kapcsolatot ismét a régi,szoros együttműködési szintre hozni, hogy az erdei létesít é -nyék fejlesztésénél is figyelembe vs ui utat váz tünk ki Remeterét és Büdöskut között. A kulcsősházak működtetésével sem vagyok teljes mértékben elégedett. A Gyopár tatarozása igen elhúzódott, a Harangláb beázik.A hibák egy-egy munka.túrával megszüntetne tők. A Harsast a nyugdi jasok kezelik. Jobban be kellene illeszkedniük a közösségbe. Akkor a h*.z látogatottság- is nőne. A vágó ti Vándor helyett uj házat kell beállítanunk. Büdöskutat nesz kezeli senki. Jó lenne, ha még ebben az évben befejeződne- a kis -újbányái ház helyreállít Is a. is. Ezúttal szeretném megköszönni a pécsi és szigetvári szakmunkás tanulóknak S.asréten végzett társadalmi munkáját. -léikülük talán .most sem üzemelhetne e turistaház . Kérem az OBK-k tagjait ós a szakosztily©kát, hogy sóvátsók ha takonyabban a technikai bizottság munkáját. Kiss Lajos XXX/ XXXXXaXX..XX/'JÜUXXa.vX/. .aXXX ..•.XXXXXXaX.nXXXXXXX:<.XÁAa;l>.aXX ...XXi -XXXXXXXXXXX BEMUTATJUK: A KI3UJBÁ-TYAI KULCSOS TÖRI oTAHÁZAT A halálra Ítélt falu - Kisujbá-nya - sorsa is betelieseöwtt. Lakói elhagyták, más vidékre kői -tűztek. Mégsem jutott Gyűrűfü sorsira, nem vált kisértetfaluvá. Pestről, Debrecenből, mások Pécsről jöttek házat vevni hétvégi üdülőnek. Üdülőfalu lett Kisujbányából. Ebben a Keloti-me csoki falucskáh'vn valóban tökéletes a nyugalom, hatalmas erdőségek szűrik-csenddé körülötte a civilizált világ zaját. Kedvelt kirándulóhelye • turistáknak is. Északi irányban Maré vára, keletre őbánya, dél felé egy másik ü-dülőfalu - Püspökszentiászló- , nyugat felöl pedig a Kidésivölgy öleli, mind-mind keresett kirándulóhelyek. Autós turistáknak ó-bányárcl órányi sót- a. Mecsek o-gyik legszebb turistaútján: az ó-bányrd völgyön ’t. A volt iskola, épületét .töíst a Pécsi. TTL szakosztálya gondozza. Az elárvult híz h-.iyreállítása sok gonddal jár, ám munkájuk eredményeként már két szóbn használható. Az egyiket a szakosztály tagiadnak tartják fenn, a. másikat lo ággyal túrista..-vendé -gek igényelhetik. Villany, gáztűz -hely és hűtőszekrény áll a turisták rendelk, sé-sérc-. Igényelhető: Gida. Tibornál, Pécs, Móré F. u.2/A, Telefon: 1.1-ÖC3 EZ IS - AZ IS X EZ IS - AZ IS X EZ IS - AZ IS X EZ IS -AZ IS A TÚRA VEZETŐK KIÚT? ■ ÍNAK SORON KÖVETKEZŐ FOGL AI.KQZÁSAI : December 16-dn találkoznak legközelebb a túravezetők ? Megye utcában. A program szerint a POTE magashegyi túrázó csoportja tart kedvcsináló előadást a magashegyi túrák örömeiről. Az előadást dia -vetitós kisóri. a játékos kedvű tu rávezetek egy vetélkedősorozst el-s^' fordulójára nevezhetnek. Január ?o-án: bonyolítják le a ve- télkedő második fordulóját. Emel lett Gondolatok a népi épizészot -ről cimrael ta.rt előadást diavetítéssel Szigetvári János Ybl aljas épitész « Figyelem ! A klubtagok külön, értesítést csak prógra .változás erőtér. kapnak. Egyéb felvilágcsitdst dr.Vedrei Csongor klubvezető ad. xxx NYÍLT TÚRA ..VASLATAINK : 1. JAKABHEOYI TÚRA - N0V;16-ÁN: Égervólgy-Aoho si ku t-Zsongorkc-Babás szerkóvek-Égervölgy utvona Ion. Túratáv: 12 km. A túrát vezeti: Stuibcr Károly ?c TÚRA A "HARSAS" KULCSOSHÁZHOZ: Útvonala: Zobák puszta - Béta akna -Hársss forrás - kulcsosház és ugyanezen az útvonalon vissza. Vezeti: Patkó József a PTTE Nyugdíjas szakosztályából, Nov.23-án. 3. TÉLI TÚRA A PARKERDŐBEN: Domörkapu - Mandulás - Istenkut útvonalon, dec.l4-ón. Vezeti: Stuiber Károly. Táv. kb. 7 km. XXX 4. SÍTÚRA - ÚTTÖRŐKNEK: JAN.2-ÁN Útvonal: Dömorkapu - Kisrót -- Fehérkut - Dómdrkapu. Vezeti: Varga Ferenc XXX A MA^YnR TÉR. ’ÁSZETBARÁT SZÖVETIG KÜLFÖLDI SÍTÚRÁI: Bulgária: január 27 - febr.c. Utazás: repülőgéppel Irány ír: és autóbusszal 5.7co.-Ft Ausztria: január 17 - ?4. Utazás egyénileg. Irányár: 4.8oo.-Ft Csehszlovákia: febr.28 - mire. 6. Utazás: egyénileg.Irányár: 2.25o.-Ft Chopok deli oldala, Partizán szálló Csehszlovákia: március .2 - 8. Utazás egyénileg Irányár: 1.5oo.-Ft Chopok északi oldala, Björson ház Jugoszlávia: márciusban /7 nap/ Utazás: egyénileg. Irányár: 3.2oo.-Ft Kranska - Gora Szovjetunió: mire.13 - 27. Utazás: vonattal, repülővel, autóbusszal Kaukázus /..orabaj/ . Irányár: 6.4oo.-Ft Jelentkezés: Nemzetközi Turabizottságnál /Bp. Bajcsy Zs.u. 31. II.e.3. szerdán: 16-18 órakor XXX X ZómJViZüfS XXX .ZÓlMm&ÉP XXX %;LE.8 VEZET Varga Ferenc SZÁLLJ KI LS ^YALOOOLJ ! Folytatás: /II. rész/ Szóval behúztem r csőbe. A többi már ment mint ? karíkacsa-pás . Szitui tojtam arra a nagy társadalmi összefogásra, amely a túramozgalom kisz 1 esit'sót, népszerűéi tésót volt hivatva támogatni. Sorra vettem a lehetőségeket. Első közös utunkon ? kipufogó dobot rágtam el útközben. Jól számitóttá, mire egy szerelőt találtunk úgy legyalogoltuk a tiz kilométert, mint a . % pinty. Kezdetnek elóg ennyi dörzsölhettem le elégedetten bajszomról az olajat. Legközelebb majd ebédelni megyünk : családos túl, va.sáma.p, i démoníörgal-mi csúcsidőben. Nem kapkodtam hebehurgya módon. Először állókőpességfejlesztő fyakorlatokai, vé eztünk. A söó-foki talponállóban kezdtük. Nyár volt, jó idő és mire sorra kerültünk már alig álltunk a lábunkon. - Na, nekem ebből elóg! - keseredett neki barátom. Örökös gyalogos legyek, ha mégegyszer el -csalsz ilyen helyre. Jól ven, na - mondom- ne-;n kell úgy kétségbeesni. Van étterem is a. világon. Igaz is! Étterem az van. Be menynyi. És milyen szépok! Csakhogy mire egy elfogadható hevet találjunk, ahol ótel is volt, pincér is akadt és ki is szolgált, addig legalább 15 kilométer dagadt bele Miklós bokájába. Egy ODK-s is megirigyelhette volna ezt a túrát. Mire elnyertük az "Étteremtől ótterémig" túramozgalom kerámia plakettjét, leszoktunk a főtt ételről. Szent esküvéssel megfogadtuk, hogy csak olyan ótelt eszünk, amit a. föld torom. No, meg néha bontottcsirkét. A Sajdik miatt. Szegény barátom! - sajnálkoztam rajta. Ez még c-ak a kezdet kezdete. Hegyvidéken még nem is Kr tünk. Erre az akcióm a Camir.ant szemeltem ki. Jó terep. Jó magas. Tudtam, hogy aki augusztusban ránöul át Romániába, és netán sátrazni is akar, mert másként hol is száll hatna meg? a. barátja -nál?...- ... no, de ne vágjwik a dolgok elébe. /Folytatás kivetkezik!/ X SPORTTÁRSAT'’K LEVELEIBŐL X SPORTTÁRSAINK LEVELEIBŐL ÉJSZAKAI TUPISTaKALAND Aki még nein .járt éjszaka erdőben r.y'ron, amikor teljes a lombosad, az ég pedig borult,annak fogalma sincs'arról, hogy mi 0.2 a sötétség. Ez a tömény sötétség ige csak megtrófalhatja a természet,]Írót , amint megtrófáit engem is réten , mikor még kezdő erdő .iáró voltam. Egy országos találkozón vettünk reszt a Bükkben-Jivorkuton. Egyéb ként Csiokóskuton táboroztunk. A Fradi éppen Diósgyőrben iátszott, s mert egyik társunk nagy Fradi drukker volt, legyalogoltunk a mérkőzésre. Jó kis turalehetőség is adódott belőle, Ment minden, mint a kérik? csapás. A Fradi gye zött, mi pedig jókedvűen indul tünk visszalelé. A lilafüredi útról széles erdei kocsiutra kanyarodtunk, észre sem vettük, hogy 2’ánksötótodett. Semmi baj, az utat jól ismertük, nappal mir többször jártunk rajta. Egy tisztást kel -lett keresnünk, ahonnan ösvény ve zetett Csipkéskut felé. Persze a gyalogúdon már olyan sötét volt , hogy egymást sem láttuk. Ott derült ki, hogy senkinél sincs zseb lámpa, de még gyufa sem akadt. Vil logtattuk 8. szemünket, mint a. bak-macskák, de csak nem szoktuk meg a. .sötétséget. Mentünk iát szépen sorjában.' Vagy egy órája, hogy ott botladoztunk, mig végre egy tisz -tusra. nem értünk. Mondanom sem kell, arra a tisztásra értünk visz sza, amelyikről elindultunk. X Ragyen nekikeseredtünk: már-már ott akartunk aludni. Sikerült s-2onban a fiukat rábeszélni, hogy induljunk el újra. Egymás kezét fogtuk, úgy indultunk el újra az ösvényen. Nagyon izgalmas volt , mert egy mély horhos szélén vezetett az ut. A percek ólomlábakon jártak. Megnyugtató érzés volt, mondhatom, mikor kutyaugatást hal lőttünk. így még kutyának nem örül tem soha. Örök élmény maradt. Kiss Lajos PÉCSI VASAS E. XZXZXXaXX.XXa XX.-. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxx. AZ ŐSZ VARÁZSA A csendes "szi szél-ködöt kavarható, Kö do t kavarga tó, arcom pi ro s i tó -, Perbe ti a. fákról a sok színes lévőiét, Teríti az útra. a legszebb szőnyeget, Dércsipte erdőkben iázó3 fuvalsttal Pajkosan játszik a lehullott avarral. Kopaszodé fák fölött vadludak húznak, Megtörik v csöndet, aztán elnémulnak. Mint játszi álom, az egész oly csodás, Nem is lehet igaz, hogy ez az elmúlás! -hisz még a tó vizén nap sugara villan Am meleget nem ad, simogat bágyadtan<, Ne menj cl, maradj még bágyadt nap sugara, Tarka erdőt festő évszakunk varázsa* ha én megfoghatnám az idő kerekét, Itt fognám örökre az ősz vdrőíőnyót! Kovács Elemér Melegmány, 1978. Pécsi Vörös Meteor xxxxxxxxxxxxxaxxxxxxxxxxxxxxxxxxaxxx HOGYAN KERÜLT A KECSKE A2 ASZTALRA ? Kisu jbányinak egyetlen őslakó jg. - Agdtz Józsi bácsi - minden arrajá-ró turista jó barátja. Minden jószándéku embert szivosen kisegít, de ha ve laki megbántja, ő sem mered .az illetőnek adósa. Sok mulatságos történetet tud az öreg, a sok közül is ?.z egyik legújabb^ mesélte ott .árt?;tkor. Én lejegyeztem, közreadom: Javában élte megszokott nyári öle tét ?.2 üdülőfalu. Lakói - lévőn egymásrautaltság köztük - megszokták, megbecsülték egymást. Ám uj telepesek érkeztek a faluba. A fővárosból odaszirmazott fiatal pár vala-hógyrkilógott a. többiek közü . Viselkedésük volt hiv3.lkodób’;', vagy csak egyszerűen fcülinvonultabran éltek, fene tudi... Már az is furcsa volt, hogy fővárosi enberek lévén kecskepás?torsáéra adták a fejüket. Vagy kétszáz illattal próbáltak gazdálkodni. Próbáltak, de érteni nem nagyon értettek az cgészK-ez. Ráadásul azt a ibát :r elkövették hogy Józsi bácsival is összeakaszkodtak. Érvben szólva eljátszották a. jóindulatát. Józsi bácsi ejsügy is kétkedve- figyelte az álla.tokkal való próbálkozásaikat, de mert nagy tró famester volt, megvárta, síig hozzá fordultak tárácsokért. Annak is eljött az ideje. - Józsi bácsi! - ;kc?este fel nagy kelletlenül, de most már békülő szándékkal a fiatalember, - mosdja már meg, hogyan kell a kecskéket megfejni? - Rugdalódznak ugye? - játszott alá szándékának az öreg. - Hát, fiam, az roopant egyszerű dolog. Az egy Kolombusz tojása. Csak tudni kell a módját. Itt van egy pár gumicsizma - látod-e? Itt meg egy asztal. Ka a kecskét az asztalra dili tód, s hogy ne rugdaló-zon az állat, két hátsó lábát a csiz-.ába bedugod, 'lomkönnyű lesz fejni. Ugrott ? fiú, vitte a csizmát Ö ró nőst - fejezi be elégedetten a történetet az öreg - hogy aztán a tejjul együtt ;oi került még a rocská-ba az állat hátsó fertályából,... az erőlködés miatt...? - a.zt ne tőlem kérdezzék. Mecseki Híradó A Baranya megyei Termeszét’árit szövetség Elnökségének t|Mükozta tó ja. Megjelenik negyedévenként, v.sszcállitóttá: Varga Ferenc, illusztrálta: Ííargáné Várhalai Edit Leveleim: S m T Sz Pécs, Megye u. 21. Készült stenciles eljárással 15o példányban.