7621 Pécs Tímár utca 21.
Kedd 16:30-18:00

BESZÁMOLÓ A BARANYA MEGYEI TERMÉSZETBARÁT SZÖVETSÉG 2002. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL I. Szövetségünk működése Szövetségünk közhasznú társadalmi szervezetként végezte munkáját. A szervezett (igazolt) természetjárók taglétszáma 2002-ben 946 fö volt, ami az előző évihez képest (860 fö) 10%-os emelkedést jelent. Megállt tehát az évek óta jellemző létszámcsökkenés, ami örvendetes. A természetjárók 34 tagszervezetben {egyesületek, szakosztályok) érvényesítették tagságukat. Ebből 27 pécsi és 7 vidéki. Sajnos ez évben is akadt olyan évek óta érvényesítő - tagszervezet, mely „elfelejtette” az éves érvényesítést. A részletes létszámadatok a beszámoló után közölt táblázatban láthatók. Szövetségünk címe: 7621 Pécs, Apáca u. 2/1. Immár harmadik éve működünk itt, a Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetsége helyiségeiben Az irodahelyiségeket 2002 novemberében átalakították, a nagyteremből három kisebbet alakítottak ki. Ennek következtében egy, csak általunk használt szobával is rendelkezünk, de azért maradt egy megfelelő terem a nagyobb létszámú rendezvények (pl. Túravezetők Klubja előadásai) megtartására is. A szövetség ügyeleti napja továbbra is a kedd volt. amikor délutánonként rendszeresen igen sokan keresték lel irodánkat, hogy ou ügyeket intézzenek. A működésünkhöz és rendezvényeinkhez ez évben is elsősorban pályázatok útján nyeri pénzösszegeket használhattunk fel, így a Wesselényi Miklós Sport Közalapítványtól. az Ifjúsági és Sportminisztériumtól, a Mobilitás Ifjúsági Szolgálattól. Működésűnket támogatta a Baranya Megyei Önkormányzat és a Baranya Megyei Sports/.ö-vetségek Szövetsége, tagszervezeteink pedig többen eredményesen pályáztak Pécs MJ Város Önkormányzata különböző szabadidős pályázatain. Évi rendes közgyűlésünket 2002. február 9-én tartottuk Pécsett a Baranyaház nagytermében. A közgyűlésen a hivatalos képviselőkön kívül ezúttal is részt vett Thuróczy Lajos, a Magyar Természetbarát Szövetség tiszteletbeli elnöke. Vendégünk volt továbbá Dománszky Zoltán, a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség, Kis-Oali János, a Somogy Megyei Természetbarát Szövetség, és Btikiné Törd Ágnes, a Fejér Megyei Természetbarát Szövetség elnöke, dr. Tóth Aladár a Mecseki Erdészeti Rt., valamint Nagy Gábor és Wágner László táj egységvezetők a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság részéröl, és számos tagtársunk. A résztvevőket ismét egy-cgy könyvvel ajándékoztuk meg. A közgyűlés elfogadta a 2001. évről szóló beszámolót és közhasznú-sági jelentést, az ellenőrző bizottsági jelentési, valamint a 2002. évi program- és költségtervet. A hivatalos rész után elismerések átadására került sor: az „Arany.Bakancs” dijat ez évben Király László, a Komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület vezetője, és Nagy Gábor, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Mecsek tájegységvezetöjc kapta. A természetbarát mozgalomban végzett sok éves munkájáért elismerő plakettet kapott Jakab Fcrencné, a PTTE Nyugdíjas Szakosztály vezetője, valamint az ifjúsági természetjárásban végzett munkájáért Takácsné llartmaiin Piroska, a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola természetjáróinak vezetője. A közgyűlés ez évben is -a hagyományoknak megfelelően - baráti beszélgetéssel és „finom falatokkal" zárult. A szövetség elnöksége az év során többször ülésezett, mely alkalmakkor az aktuális feladatok voltak napirenden. Az év kiemelt feladata az előző évben megkezdett munkák befejezése volt: az új Mecsek természetjáró kalauz megjelentetése, a 220 kin hosszon megváltozott turistaűtjelzések felfestése, és az űj Mecsek turistatérkép megjelenéséhez szükséges korrekciók elvégzése. Az év utolsó elnökségi ülésén a 2003. évi program- és költségterv, valamint a 2003. évi tisztújító közgyűlés előkészítése volt napirenden. 2002-ben a Természetjárók Napján, Dobogókőn Kondi Gyula (PTTE Vándorsport Szakosztály vezetője) a „Dr. Téry Ödön emlékérem”, Börcsök György (szövetségünk elnökségének tagja, oktatási felelős) pedig a „Dr. Pápa Miklós emlékérem” kitüntetést vehette át. A Természetjárók Napja alkalmából kitüntetetlek közölt hosz-szlí évek óta mindig vannak baranyai természetjárók. Úgy érezzük, sporttársaink munkájának elismerése mellett személyükön keresztül - a kitüntetések a Baranya megyei természetbarát mozgalom, valamennyi természetjáró által végzett munka elismerését is jelentik. MTermészetbarát kapcsolataink Napi rendszeres kapcsolatban álltunk a Magyar Természetbarát Szövetséggel -elsősorban Szabó Imre főtitkárral, Kalmár László és Pálmai Vencel titkárokkal és Bognár Mária gazdasági vezetővel. A Magyar Természetbarát Szövetség elnökségében Baronck Jenő (az MTSZ Gyaloglóra Bizottság verseny albizottságának vezetőjeként), a Természetjáró Fiatalok Szövetsége elnökségében pedig Strasser Péter 2002-ben is részt vett a munkában. Munkánkat a regionális együttműködés jellemezte a szomszéd megyékkel: a Dél-Dunántúli Regionális Természetbarát Szövetség keretében hangoltuk össze a programokat, szerveztünk közös rendezvényeket a Somogy Megyei Természetbarát Szövetséggel (Kis Gáli János elnökkel) és a Tolna Megyei Természetbarát Szövetséggel (Dománszky Zoltán elnökkel). Szoros kapcsolatban álltunk a Mecsek Egye-sülette], mely a következőkben nyilvánult meg: a Mecsek Egyesület, mint a megye legrégebbi egyesülete reprezentálja a Mecsek kultuszát. A több mint 1 10 éves múlttal rendelkező egyesület által létrehozott létesítmények, amelyek a Pécsi Parkerdőben találhatók, 2002-ben felújításra kerültek. Ennek a munkának az előkészítését, az építmények állapotfelmérését Arató Csongor sporttársunk, a felújítás előtti tervek helyszíni megbeszélését pedig Baronek Jenő végezte, aki a munkákat folyamatosan figyelemmel kísérte, és vette át. A felújítást - együttműködési megállapodás alapján a Pécsi Városüzemelési és Vagyonkezelő Rt. végezte. A Mecsek Egyesület által épített pihenők mellett felújították a Kis-Tubesi kilátót is. A munkákra a PVV Rt több mint 15 millió Ft-ot költött. A létesítmények újszerű állapotban várják a természetjárókat. 2002-ben jelent meg B. Horváth Csilla: A Mecsek Egyesület története c. könyve, Baronek Jenő szerkesztésében. A kötet az alakulástól napjainkig mutatja be az egyesület történetét. mEgyéb kapcsolataink A Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztérium részéről Ocsovai Tamás helyettes államtitkár és Tóth László osztályvezető tett látogatást szövetségünknél szeptemberben. A Tubesen, a János kilátónál tartottunk sajtótájékoztatót szövetségünk munkájáról, a megváltozott mecseki turistaút-jelzésekről, a mecseki és a Dráva menti kulcsosházak helyzetéről, a forrásokról és turistalétesítményekről. A tájékoztatón vendégeink és szövetségünk elnöksége mellett a Dunántúli Napló, a Pécsi Rádió, a Remény Rádió, a Pécs TV képviselői voltak jelen. A Baranya Megyei Önkormányzat elnökével, dr. Kékes Ferenccel és alelnökével. Bokor Bélával hagyományosan jó kapcsolatot ápoltunk, csakúgy, mint a Baranya Megyei Önkormányzat Gazdasági Ellátó Szervezetével, személy szerint Slráhl Ferenccel, valamint Tallósi István sportcsoportvezetővel. A 2002. évi önkormányzati választások után ezek a kapcsolatok továbbra is kedvezően alakultak. Tasnádi Péter alelnök úr segíti a működést. A munkakörülmények javultak, internet kapcsolat kiépítése van folyamatban. A Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetsége 2002-ben is nagymértékben segítette tevékenységünkéi. Köszönjük Tátrai Bea és Fenyvcsme Fehér Mónika ez irányú munkáját. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósággal továbbra is szoros együttműködésben álltunk. Ebben elsősorban dr. Iványi Ildikó igazgatót, Závodszki Szabolcs igazgatóhelyettest, Nagy Gábor és VVágner László tájegységvezetöket, Tóth István Zsolt természetvédelmi őrt. Varga Zsolt osztályvezetőt. Havasi Ildikó geológiai szakfelügyelőt és Lénán Éva oktatásiközpom-vezetöt illeti köszönet. Természetjáró programjaink helyszínét amelyek védett területeket érintettek - előzetesen egyeztettük, ennek köszönhetően, a szabályokat betartva, rendezvényeinken semmilyen természetkárosító esemény nem történt. Az igazgatóság munkatársaitól sok szakmai segítséget is kaptunk („A Mecsek természetjáró kalauza" szakírói, nyílt túrák vezetése. „Madarak és Fák Napja" rendezvény, Túravezetők Klubja - előadások stb.). Az igazgatóság anyagilag is támogatta rendezvényeinket, kiadványainkat. A Mecseki Erdészeti Rt. 2002-ben is kiemelkedő partnerünk volt. A természetbarátokat és a természetjárást segítő munkájukat ezúton is köszönjük, személy szerint is Kaidy József vezérigazgatónak. cJr. Tóth Aladárnak, Sajgó Ferenc szigetvári, Papp Kálmán Árpád-tetői és Szönyi János kárászi erdészeti igazgatóknak, Ambrus Sándor és Somogyi Zsolt kerítletvezetö erdészeknek, Varga Jenő erdésznek, és Adorján Ritának, az Árpádíetöi Erdészet Erdei Iskolája vezetőjének. Az erdészet segítette a technikai munkákat: elkészítették a Keleti-Mecsekben felállított tájékoztató táblákat és azok tartóoszlopait; faanyagot biztosítottak a büdös-kúti természetjáró panteon keresztjéhez, valamint a vágotpusztai nagy kereszthez, a helyszínre vitték és felállították azt; a Szigetvári Erdészet faanyaggal segítette a tcrccsenyi Zrínyi kulcsosház körül épült kerítés elkészültéi. Strasser Péter átjelzéseket festett az Árpád tetői Erdészet által kialakított „Mókus” tanösvényén. Ebben az évben jó kapcsolatot alakítottunk ki az Erdészeti Szolgálattal, személy szerint Kardi László igazgatóval, illetve a Geológiai Szolgálattal, személy szerint Gombor Lászlóval. A Baranya Megyei Önkormányzat Pedagógiai Intézete, s annak igazgatója, Kucsanda Ibolya 2002-ben is lehetőséget biztosított a versenykiírások eljuttatására az általános és középiskolákhoz a Palatábla c. kiadványukban. Az év folyamán rendszeres kapcsolatban álltunk a Turizmus Rt. Dél-Dunántúli Marketing Igazgatóságával, személy szerint Hegyi Zsuzsanna igazgatóval. Szakmai kérdésekben rendszeresen konzultáltak velünk, meghívtak szakmai megbeszélésekre, igénybe vették segítségünket. Véleményezésünk nélkül nem jelent meg kiadványuk. Segítették rendezvényeink szervezését, közreműködtek azok lebonyolításában: szakmai anyagokat készítettek, előadásokat tartottak. Anyagilag is támogatták munkánkat. A Pécsi Városüzemelési és Vagyonkezelő Rt.-vel szintén jó kapcsolatban álltunk. Személy szerint kell említeni Dr. Kelemen László vezérigazgatót, Nagy Jánost, a parkerdő erdészetének csoportvezetőjét, Soó László igazgatói, Jávor Attilát és Marton Józsefei, az Rt munkatársait. Valamennyi partnerünknek, akik szövetségünkkel az év során együttműködtek, munkánkat bármilyen módon támogatták, ezúton is köszönetéi mondunk. * Sajtó és propaganda Szövetségünk az interneten önálló honlappal rendelkezik (www.extra.hu/bmisz). Ezen olvasható a Mecsek Híradó, a természetbarát rendezvénynaptár, a jelvényszerző túramozgalmak kiírásai, fényképes tájékoztatók a baranyai kulcsosházakról stb. Sajnos a honlapra - melyei Rácz Róbert és Gcisz Ferenc szerkeszt - ősz óta új inforiná-ciö nem került fel. Reméljük, a honlap működtetése a jövőben zökkenőmentes lesz. és az minden aktuális információt tartalmazni fog szövetségünkről. Rendezvényeinkről ez évben is rendszeresen jelentek meg ismertetések, tudósítások a következő médiákban Új Dunántúli Napló (Pauska Zsolt főszerkesztő. Dunai Imre és Horváth László újságírók). Pécsi Rádió (Kovács Zoltán, Kis Tünde). Pécs TV (Keresnyei János. Nyilas László. Szíjártó Ildikó). Magyar Televízió Körzeti Stúdiója (Dcr Ágnes). Déli Extra (Cscfkó Judit), Pécsi Hét (dr. Bálint József. Bebessy Károly). Fordan-Zengö Rádió (Komor István, Szebeni János. Páli Márta). Remény Rádió (Kollár Gabriella). Természetbarát Híradó (Kalmár László). Elkészült, és a Pécs TV rendszeresen vetíti a ..Mecsek legszebb kirándulóhelyei'' c. sorozatot. melynek epizódjai több mint 60 percben mutatják be a Mecsek „legszebb" részeit. A film és annak szövege Baronek Jenő útmutatása alapján, helyszíni kalauzolásával készüli. A Mecsek Híradónak - melyet Strasser Péter szerkeszt - 2002 júniusában jelent meg a 100. („jubileumi") száma. Ez alkalomból Szabó Imre, a Magyar Természetbarát Szövetség főtitkára köszöntötte a Híradó olvasóit az első oldalon. A Híradóban • mely 2002-ben is havonta jelent meg - olvashatók voltak a természetbarát rendezvények, nyílt túrák kiírásai, élménybeszámolók cs útleírások az egyesületek, szakosztályok túráiról, táborozásairól, tudósítások természetbarát eseményekről. versenyek eredményei, könyvbemutatók stb., illetve minden hozzánk eljuttatott információ, mely a természetbarátokat érdekelheti. Néhány hír azért hiányzott: a Túravezetők Klubja programjairól előzetesen csak-egy két téma jelent meg: nem kaptunk híreket közlésre a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságtól (..DDNP1 Hírek" rovati, továbbá a versenyek és teljesítménytúrák adatairól sem minden alkalommal, vagy hiányosan. A í uravezetök Klubjának Tóth Klára személyében új vezetője van. reméljük, ez egyúttal azt is jelenti, hogy a klubfoglalkozások témái és előadói megjelennek a híradóban. A Mecsek Híradó 2002-ben is 170 példányban készült, és a hónapok első keddjén már négy óra előtt sokan várták a szövetségben a friss számot. Ez bizonyítja olvasottságát, népszerűségét. 2002-ben az alábbi „szerzők" írásait, tudósításait aduik közre: Arató Csongor, Baronek Jenő, Bal ta Ferenc. Baumann József. Bota János. Csiszár Gyula, Dománszky Zuhan. Gcisz Ferenc. Gémért Józsel’né, dr. Gundrum Károly. Hörnyéki Zsófia, lvasivka Mátyás. Jancsi Attila, dr. Jelenik Zsuzsanna, Karádi Károly. Keményít Balázs, Kondi Gyula, dr. Koncz Eszter, Kovács Szabó János, dr. Lakaiosnc Novotny Sarolta, Öli Zsuzsanna, Pál Krisztina, Pámer Jakab, Plaszauer István (rajzok). Raub Báliamé. Steiner Viktória. Strasser Péter, Szabó Imre. Takács István. Természetjáró Fiatalok S/.övctscge elnöksége, dr. Vidor György. Köszönjük mindazoknak, akik írásaikkal hozzájárultak a Mecsek Híradó híranyagának gazdagításához. 2003-ban is várunk minden tudósítást, információt! II. Részletesen az egyes területekről mVersenyek Mind a négy ..hagyományos" baranyai tájékozódási túraversenyt 2002-ben is megrendeztük. A Tavaszi Kupán (március 23.) 130 csapat, a Csellengő Kupán (szeptember 14.) 34 csapat, a Tubcs Kupán (szeptember 28.) 49 csapat, az elSant Őszi Kupán (október 26.) 61 csapat vett részt. A tájékozódási túraversenyek változó helyszíneken. változatos terepen biztosítottak versenyzési lehetőséget. A tájfutó térképes t..A" és ..B") kategóriák mellett továbbra is népszerűek a „C kategóriák, melyeken sok általános iskolás gyermek vesz részt. Ez fontos a versenyzés, a természetjárás megszerettetése szempontjából. A túraversenyek megrendezésében való közreműködésüket köszönjük a kővetkező sporuársaknak: Benczes Gábor. Benczes Gáboriul Bencz.es Dániel, Börcsök György. Csábi Mária. Csuport András. Belföldi Norbert. Geisz Ferenc. Hiovszky Gábor. Horváth Andrea. Jillek Kata. üllek Rita. Jónás Rudolf. Kelemen János, Kondi Gyula, Kondi Gyuláné. Kovács Zoltán. Kovács S/.abó János, Mazács Zoltán. Rác/ Róbert. Rónaky Gizella. Rónoki Eszter, Simonka Zsanett. Sípos Imréné. Szilágyi Gábor. Varga Anikó. A túraversenyeket színesítette a Mindszentgodisai Általános Iskola tcrmcs/.etjárói által - Schóbcr József tanár úr vezetésével rendezett - „A Zselic csücskében” természetjáró akadályverseny, mely az általános iskolásoknak nyújt(hatna) érdekes programot. Nagyobb propagandát érdemelne. Májusban a Madarak és Fák Napja túra és vetélkedő útvonala a Pécsi Parkerdőben vezetett, érintve ezúttal a Rotary-körsétányon elhelyezett, a mecseki fákat ismertető táblákat. A túrán ezúttal is általános iskolások vettek részt, minden eddiginél nagyobb számban: 30 csapat versenyzett. A túra megrendezésében segítséget nyújtott a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság. Októberben a Pécs Városi Természetbarát Szövetség Jevelezös" vetélkedőt hirdetett „A mi Mecsekünk” címmel, melyre 96 általános és középiskolás csapat nevezett Pécsről és a megye különböző településeiről. A verseny 6 fordulós, az. első öt fordulóban a Mécsekké! kapcsolatos feladatlapokat (földrajz, növény- és állatvilág, történelmi emlékek, mondák, luristatörlénclcm, turisudétcsítmények stb.) kell megoldani, a hatodik fordulóra egy túra keretében kerti] sor 2003 áprilisában. November 9-én szintén a városi szövetség rendezte meg a hagyományos Pécs Városismereti Versenyt, melyen három kategóriában (általános iskolás, középiskolás és családi-felnőtt) 65 csapat versenyzett. Ez évben a téma Pécs belvárosának nyugati területe volt. Szövetségünk valamennyi versenyéről a résztvevők általában elismerőleg nyilatkoztak. szívesen vettek részt azokon. A résztvevők létszámával összességében elégedettek lehetünk. m'Találkozók 2002-ben május I -jen a Remete-réten került megrendezésre a Turista majális. Az idő nagyon szép volt. Talán a propaganda hiánya miatt kevesebben vettek részt a rendezvényen. mint azt reméltük. A csoportok csillagára keretében érkeztek a helyszínre, a komlóiak Árpádtető felöl jöttek, mások a Mandulás irányából. üllek Rita szervezésében a gyerekek és felnőttek ügyességi versenyeken vehettek részt, a jó szereplést ajándékkal jutalmazták. A tábortüzei Baranyai Rudolf gyújtotta meg, majd túrát vezetett a Rózsa-hegyre. Benczes Gábor fóztc a résztvevők számára bográcsban a pörköltet. 2003-ban a Kis-réten lesz a majális. A Dél-Dunántúli Regionális Természetbarát Találkozót 2002-ben a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség rendezte Pakson. A találkozón megyénket kb. 30 fő képviselte. Az erdei találkozó programjában versenyek, éjszakai túrák, dunai hajózás, tábortűz, a paksi atomerőmű meglátogatása szerepeltek. 2003-ban szövetségünk rendezi a találkozót Abaligctcn. A Gyalogtúrázók Országos Találkozóján Balatonalmádiban a Komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület és a Dráva TSE természetjárói képviselték a baranyai ter mészetbarátokat. A Természetjáró Gyerekek Országos Találkozóját 2002-ben a Bakonyban, Városlödön rendezték meg. A találkozón melyen kb. 200 fö vett részt - megyénket a Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület és a komlói Kenderföldi Természetjárók (Kenderföldi Általános Iskola) képviselték, Bota János, ill. Slrasscr Péter vezetésével. A programban nappali és éjszakai túraverseny, Ajkán rendezett városismereti verseny, elméleti verseny szerepelt, valamint a „Lödi lödörgés” elnevezésű teljesítménytúra. A versenyeken mindkét baranyai csapat szép eredményeket ért cl. m Nyílt túrák Mint minden évben, 2002-ben is nagy gondot fordítottunk szövetségünk nyílt túra programjának elkészítésére és a túrák rendben való levezetésére. A munkát dr. Lakalosnc Novotny Sarolta fogta össze. A tervben 52 túra szerepelt, melyekből csak egy maradt cl (a túravezeíő más, váratlan elfoglaltsága miatt), és egy túrán esős időben - csak a tíiravezetö ment végig. A legsikeresebb túra ez évben is a Skóciai Szent Margit emléktúra volt 93 résztvevővel, dr. Novotny Iván vezetésével, üt olyan túra volt, melyen 30-nál többen vettek részt. A többi túrán a résztvevők száma változó volt, és nagy mértékben függött az időjárástól. Tovább folytatódtak Göbölös Istvánnak a kicsit távolabbi vidékeket (Hegyhát, Zselic) megismertető túrái. Kedveltek voltak Baumann Józsefnek a jelzetlen utakon, a Zseliciben vezetett gyaloglásai. Volt néhány túra a Villányi-hegységben is, mert - örömünkre a siklósi Tenkes Természetbarát Egyesület túravezetői is vállaltak vezetést. Sikeres volt Baranyai Rudolf bortúrája. 5 túrával a „Mecseki zöld túra" útvonalát járhatták végig az érdeklődők. Ezeken a résztvevők száma átlagosan 20 fö volt. Ez évben is voltak új résztvevők, akik a nyílt túrákon szerették meg a természetjárást. A túrák jó hangulatban, kellemes beszélgetésekkel zajlottak le. Köszönjük a felkészülést, a túra vezetést és a felelősség vállalását a következő társvezetőknek: Andrások Csaba. Baranyai Rudolf. Baronek Jenő, Baumann József, Becze László, Börcsök György. Búzás Endre, Csiszár Gyula, Dalecker Ibolya, Göbölös István, dr. Gundruni Károly. Hcrisztné Kincses Magdolna, Húsvétit Ilona, Jakab Ferencné, Járányi Lászlóné, Kalangya Attila, Kaszás Károlyné, Kcmcnyfi Balázs. Kondi Gyula, dr. Konc/. Eszter, Kcrb Györgync, Kovács János, dr. Lakatosod Növömy Sarolta, Marton József, Márton Zoltán. Minár Jolán, Miilier Norbert, dr. Novütny Iván, Őri Zsuzsanna, Pál Krisztina. Pulai Lászlóné, Sánta Lászlóné, Szabóné König Éva, Tollas Tibor, Varga István. m Teljesítmény tú rák 2002-ben tovább bővült a baranyai teljesítménytúrák köre: a PTTE Vándorsport Szakosztálya júniusban „2x50” (Zcngö-Misina) teljesítménytúrát rendezett, melynek két napján a Kelen-, ill. a Nyugati-Mccsckben vezetett az útvonal. A túrákon rövidebb résztávok is voltak. Összesen 199-en indultak. A „hagyományos” teljesítménytúrák közül valamennyi, a rendezvénynaptárban meghirdetett túrát megrendeztük. így: „Téli Mecsek 30” (rendező: Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület), a „PITE 30” (rendező: Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület), a „Tcnkes 30, 15” (rendező: Dráva TSE), a „Mecsek 50, 30, 15” (rendező: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség), a „2x100 km Baranyában” kerékpáros teljesítménytúra (Rendező: Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub), a „Mecsek 1000, 1S00” (rendező: Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület), a „Papi pipa 30” (rendező: Dél-Zselic Természetbarát Klub), a „Mecsek Maraton” (rendező: Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület) és a „Szent Imre 10, 20” (rendező: Szent Imre Katolikus Iskola DSK, Siklós). A túrákon összesen több ezren indultak. Szövetségünk túrái mellett a Mecsek Híradóban meghirdettük az egyéb, Baranyában megrendezett teljesítménytúrát is. A teljesítménytúrák országosan igen népszerűek. A felsorolásból is kitűnik, hogy Baranyában számos rendezvény biztosítja az érdeklődőknek a lehetőséget erejük kipróbálására. Köszönet valamennyi rendezőnek. * Ifjúsági természetjárás Szövetségünk ifjúsági taglétszáma 2002-ben 456 fő volt. ami a teljes létszám közel felél teszi ki. Sajnos, az iskolák közül egyre kevesebb szerepel nyilvántartásunkban, 2002-ben mindössze 6 pécsi és 3 vidéki iskolából érvényesítettek természetbarát tagságot. Örvendetes viszont, hogy több „felnőtt” szakosztály, egyesület soraiban található jelentősebb számú ifjúsági tag. Közülük, ahol legalább 15 fó ifjúsági tag van: Dél-Zselic TK, Mecseki Erdészeti Rt. Erdei Iskola, Najád Vízi Sport Egyesület, PITE, Pécsi I'ura kerék páros és Környezetvédő Klub. Borota. (A részletes létszámadatokat a beszámoló mán közöli táblázat tartalmazzal. A rendezvényeken sok ifjúsági résztvevővel találkozhattunk. Népszerűek a tájékozódási üiraversenyek (általános iskolások körében a ..C" kategória, nagyobbaknál a ..B" is), illetve a teljesítménytúrák. Ugyancsak sok iskolás vett rés/1 a Pécs város-ismereti Versenyen. 2002 júniusában a Természetjáró Gyerekek Országos Találkozóján a komlói Kenderföldi Általános Iskola, ill. a PITE csapatai képviselték megyénket (lel.: ..Találkozók"). Általános iskolások részére szerveztük meg a Madarak és Fák Napja túrát és vetél kedöt. melyen 30 csapat vett részt. 2002 őszén hirdettünk meg egy új vetélkedősoro-zatot „A mi Mecsekünk” címmel, melyre 96 (!) csapat nevezett. Komlón Müller Norbert túrave/etö hirdetett túrasorozatot a város általános iskolásainak. Szokásunk szerint e beszámolóban is megköszönjük mindazon tanároknak és szakosztályvezetőknek n munkáját, akik az év során gondot fordítottak az ifjúsági természetjárásra. foglalkoztak a gyerekekkel: Adóiján Rita. Rélaváry Zsolt. Bota János. Jéki Mária. Kevy Albert. Lukácsivá bodor Enikő, Mészárosáé L. Mónika. Müller Norbert, dr. Novotny Iván. Pálinkás István. Schóber József. Slrasscr Péter, Takácsné Hartmami Piroska, üzsoki Csaba. Zeiler Simon. * Jelvényszerző túra mozgalmak 2002-ben A jelvényszerző túramozgalmak területén némi előrelépés történt 2002-ben. A Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kék Túra. és a Dél-dunántúli Piros Túra bélyegző helyei re szövetségünk tetszetős kivitelű, zománcozott táblákat készíttetett a Bonyhádi Zománcgyárban. A Kék Túra útvonalán valamennyi táblát elhelyeztük, a piros túra útvonalán is mindössze három van vissza, melyei a jövő év elején szeretnénk megoldani. A bélyegzödobozokat Rónaky Gizella tölti fel folyamatosan. A bélyegző lenyomatok (nyalókák) elhelyezése cs pótlása is megoldódott a Kék Túra bélyegzőhelyein. Legtöbb panasz (szóban és levélben is) a Fehér-kúti kulcsosházzal kapcsolatban érkezeit. Sikerült egy újabb dobozi kihelyezni, egy ideig talán a helyen marad. A Piros Túránál több helyen hiányzik még doboz. ígéret van ezek elkészítésére. A zománctáblák kihelyezését, a Fchér-kúton és a szőni kút i erdészhá/ná! elhelyezett doboz elkészítését és felerősítését Baumann József és felesége vállalta és végezte el, az Arany Horda Természetjáró Egyesület nevében. Sok gondunk van a ..Mecseki barangolások házlól-liázig” mozgalom bélyegzőivel és azok lenyomatainak kihelyezésével, pedig egy kis segítséggel ezt lehetne a legkönnyebben megoldani. A kulcsosházak kezelői elég gyakran megfordulnak a házaikban, egy kis odafigyeléssel pótolni tudnák a lenyomatokat. A mozgalom elindításakor sorszámmal látták el a házak bélyegzőit, .sok helyen még ma is ezt tudjuk használjuk. Évek óta szerelnénk lecserélni ezeket a házat ábrázoló bélyegzőkre, melyet a turisták nagyon kedvelnek. Ez a kérés az utóbbi években minden beszámolóban szerepel, de csupán a terecsenypusztai Zrínyi, a piispökszentlászlói Bazsarózsa és a tettyei Vándorsport kulcsosházaknál veszik komolyan, ahol állandóan megtalálhatók a bélyegzőlenyomatok. Köszönet érte a házkeze löknek. A kedvezőtlen bélyegzési lehetőségek ellenére azért van néhány „elszánt" turista, aki megoldotta a bélyegzést és teljesítette a mozgalmainkat A Mecsek Turistáját 3 fő, a Baranyai Várakat IS fő (ebből tizen nem baranyaiak), a Mecseki Barangolásokat 3 fő. a Kincses Baranya és a Baranya Legszebb Templomai túramozgalmakat l-l fő teljesítette. Nem teljesítette senki a Dél-Zsolic turistáját és a Baranyai Kerékpáros Körtúrát, pedig érdeklődés van, mert több igazolófüzetet kértek. A Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kck Túrát 2002-ben 3 fő: Arany Gáborné, Barkón Károly és Rüll József teljesítették. A Dél-dunántúli Piros Túra igazolóluzeté-böl I I db-ot. az új Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kék Túra füzetből pedig 12 db-ot vásároltak meg az év során. * Minősítések 2002-ben 130-an értek el különböző fokozatú természetjáró minősítést szövetségünk tagjai közül. Ez több mint kétszerese a tavalyi évinek. Ilyen nagy számban már régen adott ki minősítő jelvényeket szövetségünk. A minősítéseket 12 szakosztályból, egyesületből érték el. Ez - és a minősítések nagy száma azt mutatja, hogy egyre több egyesületben helyezik középpontba a természetjáró minősítést, mint a természetjáró tevékenység egyfajta elismerésé*. Ez különösen a gyerekeket, az ifjúsági korosztályt „motiválja”, de sokan a felnőttek közül is őrömmel veszik át a jelvényt. Az elért minősítések számában kitűnik a MATÁV SE (45), a Pécsi Postás SE (26) és a Komlói Hétdomb TE (16). Összesen 66 bronz, 39 ezüst, 20 arany, 3 érdemes és 2 kiváló minősítést vehettek át a baranyai természetjárók 2002-ben. Arany fokozatú minősítést érlek el: Benedek György, Gyöngyösi Tamás. Járányi Lászlóné, Németh Ferenc, Néinethné G. Éva. ilj. Németh Ferenc, Németh Dániel, Szecsödi Imre, Szecsödi Imréné (MATÁV SE); Balatonyi László, Baranyai Rudolf, Csábi Mária. Sulyok Ábris (Mecseki Kóborlók); Őri Zsuzsanna. Németh Katalin (Komlói Hétdomb TE); Kriszt Gáborné, Meskó János (PITE Vándorsport Szakosztály); Hörnyéki Judit (Kenderföldi Természetjárók. Komló); Farkas Katalin (Pécsi Postás SE); Koszorú Tamás (Pécsi Túrakerékpáros Klub); ..Érdemes természetjáró” minősítést értek el: Szabó Sándor, Vass Koppány (Mecseki Kóborlók); Eperjesi József (Pécsi Túrakerékpáros Klub): „Kiváló természetjáró” minősítést értek cl: Jankovich Béla. Máté Rita (MA'l'ÁV SE). Az elért minősítések Összesítése a beszámoló után olvasható. Valamennyi, minősítést elért sporttársunknak ezúton is gratulálunk! * Túravezetőképzés, Túravezetők Klubja Az elmúlt évben is a szokásos időpontokra meghirdettük az alapfokú bronzjelvényes társvezetői tanfolyamot. Februárban indult tanfolyamunkon 10 IŐ kezdte a felkészülést a vizsgára, végül 7 fö vizsgázott eredményesen. Az ifjúsági képz.és a regionális szövetség keretein belül valósult meg. a vizsga a kisújbányai kulcsosházban volt, a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség szervezésében A nyárra meghirdetett túravezetö tábor az alacsony jelentkezői létszám miatt nem valósult meg, és sajnos a továbbképzésekre sem mutatkozott igény. A következő évben (evekben) meg kell vizsgálni a túravezetöképzés megújításának lehetőségét. A Túra vezetők Klubját júniusig Börcsök György vezette, majd ősztől Rónoki Eszter vette át a vezetését. A klub havonta tartotta foglalkozásait, melyek témái közül különösen érdekes volt az „ökofalvak" helyzete és szerepe a mai társadalomban. A klub-foglalkozásokon több diavetítéses élménybeszámolót láthattak-hallhattak az. érdeklődök. 2003. januárjától a klubot Tóth Klára vezeti. A Túravezecök Klubja két kirándulást is szervezett. Az egyik Fejér megyébe vezetett Székesfehérvárra. Pákozdra és a Velencei-tóhoz Rónaky Gizella vezetésével, a másik pedig egy kétnapos kirándulás volt a horvátországi Papuk-hegységbe, melyet dr. Montskó Péter vezetett. m Kerékpáros szakág A Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub - szövetségünk kerékpáros egyesülete - 2002-ben is gazdag programot bonyolított le. Rendezvényeik, sorrendben (zárójelben a résztvevők szama): - március 22: Szezonnyitó előadóest és programismertető (76 fő) - április 20: Föld-napi kerékpártúra (38 fö) - május 20: Pécsváradi Túrakerékpáros Találkozó (55 tő) -június I: ..2x100 km Baranyában” kerékpáros teljesítménytúra (123 íö) - június 2: „Zsolnay Vilmos kerékpáros eniléktúra" fogadása július 13-26 Nyári vándortábor Ausztriában és Csehországban (10 fö) -szeptember 16 20: „SULIBA? BRINGÁVAL!" akció (744 fö) - szeptember 25: Pécsi Autómentes Nap, kerékpáros felvonulás (kb. 300 fó) november 16: Skóciai Szent Margit Emléktúra (98 fő) A nevesített túrákon kívül ez évben 22 alkalommal rendeztek meg a „Péntek esti tckcr(g)cs”-nck nevezett 15-20 km-es nyílt kerékpáros túrákat, melyeken összesen 284 fő vet: részt. 16 alkalommal rendeztek újságban meghirdetett „nyílt” kerékpártúrát. és 109 alkalommal klubtúrát, melyeken összesen 530 fő résztvevő volt. A nyári vándortábor során valamivel több, mint 1000 km-t bicikliztek a résztvevők Ausztria csodaszép tájain, hegyein. De I-Cseh ország gyönyörű középkori várai és városai között. Az egyesület bronzjelvényes kerékpáros túravezetöi tanfolyamot rendezett, melyen IS fő tett sikeres vizsgát. A tanfolyam résztvevői nem csak a Túrakerékpáros Klub tagjaiból verbuválódtak, hanem más egyesületekből is. sőt két igazolvány Tolna megyébe került. Az egyesület képviselte magát a XXXII. Országos cs Nemzetközi Túrakerékpáros Találkozón, Makón, a Mura-menti kerékpárosok találkozóján Bad Radkersburgban (Ausztria), és a ..Tourde Délvidékben, a vajdasági magyarok kerékpáros rendezvényén. A kerékpárosok a technikai munkákból is kivették részüket. Elkészült a Dráva-menti kerékpáros túraútvonal festése és táblázása az 58-as út (Drávaszaboics) és Barcs közötti, 80 km-es szakaszon az ISM támogatásával. A klub tartja fenn a Gubacsos kulcsosházat. A szakág közreműködésével kerültek a kerékpáros túra javaslatok a Mecsek természetjáró kalauzba, illetve kerülnek a 2003 elején megjelenő Mecsek turista atlaszba. Ugyancsak kerékpárosaink közreműködésével készül egy dél-dunántúli kerékpáros útikalauz a FRIGORIA kiadó gondozásában, mely több mecseki országúti és MTB túraleírást is tartalmaz majd, a túraútvonalba eső látnivalók részletes ismertetésével és természetesen térképmelléklettel. Megjelenése 2003 márciusára várható. 2002 januárjában országos kerékpáros érdekvédelmi szervezetként megalakult a Magyar Kerékpáros Klub. az alakuló közgyűlés dr. Novotny Ivánt az elnökség tagjává választotta. A nyolcadik évfolyamát kezdi meg 2003-ban a kéthavonta megjelenő ingyenes biciklis újság, a „KERÉKVÁROS”, aktuális túraprogrammal, a városi biciklizés híreivel, érdekességekkel, alkalmanként 1500 példányban. (Hozzáférhető a kcrékpárboltokban, de bárkinek elküldik, aki felbélyegzett, megcímzett borítékot eljuttat a szerkesztőséghez (Pécs, Ferencesek utcája 20.) A kerékpáros lúraszczon elején sokan keresték meg az egyesületet az ország legkülönbözőbb részeiből, sőt küllőidről túrajavaslaíokat, egyéb kapcsolódó információkat kérve. A kéréseket igyekeztek lehetőségeik szerint teljesíteni. A túrázáson kívül a kerékpáros szakág a környezetvédelem terén is dolgozik. Fő feladatuk e téren a „Tájsebészet” nevű országos programban való részvétel, ennek keretében az illegális szemétlerakó helyek felderítése és dokumentálása. A munka eredményességének érdekében digitális fényképezőgépeket és GPS helymeghatározó műszert szereztek be a KAC támogatásával. Technikai munkák A 2002. év legnagyobb feladata a Mecsek turistaútjain a megváltoztatott átjelzések felfestése volt. A munkák 2001 tavaszán kezdődtek, és 2002 szeptemberében értek véget. 220 km hosszon készülték el az új átjelzések, ami a mecseki turistaűt-Jiálózal közel egyharmadát jelenti. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ilyen jelentőségű munka a Mecsekben akkor folyt, amikor a számjel zésekről áttértek a színjelzésekre. A munkához az anyagi feltételekéi az Ifjúsági és Sport Minisztérium pályázatán nyert támoga-lásból biztosítottuk. Az új jelzések elkészültét 2002 szeptemberében megtekintette Ocsovai Tamás, a Gyermek. Ifjúsági és Sport Minisztérium helyettes államtitkára és Tóth László osztályvezető. A jelzések felfestését a Keleti-Mecsekben Király László, a Nyugati-Mecsekben Strasscr Péter vezetésével végezték cl a Komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület, illetve a Dél-Zselic Természetbarát Klub természetjárói. Álljon itt azok neve, akik ebben a nagy munkában részt vettek: Both Ákos, Cigány Sándor. Fogaras Csaba, Gyenis Ilona. Iván Attila, Hörnyéki Judit. Iván Attila, Király László, Király Lászlóné. Kormány Zsófia, Kuizs Sándor. Kuizs Sándorné, Kürtösi Péter, Manyin Erika. Miklovits György, Őri Zsuzsanna. Praks Xénia, Rácz János, Strasser András, Strasser Éva, Strasser Péter, Sirasscrnc Csapó Ilona. Tasnádi János. A megváltozott jelzések felfestését követően, ősszel folytatódott a többi turistajelzés felújítása. A Keleli-Mecsckben a komlói természetjárók festettek új jelzéseket. A Dél-Zselic TK tagjai felújították a jelzéseket a Pécsi Parkerdő néhány útján, valamint a Dél-Zsclicben a Dél-dunántúli Piros Túra Ibafa-Tcrccscny közötti szakaszán, illetve a sárga négyzet jelzést Kisibafától északra, a sárga sáv jelzésig. Az Ormánságban a Dráva TSB tagjai felfestették az új turistaíít-hálózat jelzéseit a következő szakaszokon: - K sáv: Tcnkes csárda - Majláthpuszta (30 km), S sáv: Majláthpuszta Baksai elágazás (28 km), K körtúra: Majláthpuszta • Dráva-part - Majláthpuszta (5 km), S körtúra: Majláthpuszta Gátörház - Dráva-gát - Kisincc - Horgásztavak Majláthpuszta (13 km). Ezen kívül a Dráva TSE felújította a Villányi-hegységen végigvezető K sáv jelzést végig, Villány és a Tcnkes csárda között. Visszatekintve az elmúlt öt esztendő ilyen jellegű munkáira, elmondhatjuk: öt év alatt a Mecsekben és a Dél-Zselicben közel 600 km felújított, ill. részben új átjelzés készült el. ehhez jönnek még az Ormánság új útjelzésci (kb. 80 km), a Villányi-hegység felújított jelzései, ill. a kcrőkpárút-jelzések. Mindezek alapján nyugodtan állíthatjuk, hogy Baranya az egyik legjobban jelzett turistaút-hálózattaI rendelkező megye, mely utak jelzései rendszeres karbantartás, fejlesztés alatt állnak, festésük felújítása folyamatos. A kulcsosházak körében az év során a következő munkálatok folytak: • A Gubacsos kulcsosházat a Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub elkezdte felújítani. Sajnos a nyár elején néhány csoport vandál módon viselkedve, komoly károkat okozott a ház berendezésében. A klub elnöksége úgy döntött, hogy a jövőben csak igazolt természetjárók vehetik igénybe a házat. A háznak 2002 őszétől új gondnoka van Sárszegi Attila személyében. « Elkezdődött a tettyei Vándorsport kulcsosház felújítása is, miután egy évvel ezelőtt tűz pusztította el a ház berendezésének nagy részét. A PTTE Vándorsport Szakosztálya által üzemeltetett ház 2002-ben már korlátozott számban fogadott vendégeket. • A Kardos-úti kulcsosházban a PTTE Hétpróbás Szakosztálya belső felújítási munkákat végzett. • A Keleti-Mecsekben, a Komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület Vörösfenyő kulcsosháza mellett új WC épület készült el, melyhez anyagot a Karászi Erdészet biztosított. • A Dél-Zselic TK terecsenyi Zrínyi kulcsosháza körül elkészült egy 140 m hosszú fakerítés. A nagy értékű munkát faanyaggal a Szigetvári Erdészet is támogatta. Ezzel a ház körüli tereprendezés, környezetalakítás utolsó munkálatai is véget értek. • Az Ormánságban a Majláthpusztai kulcsosháznál a tetőtérben két hálószobát és egy társalgót alakított ki a Dráva TSE. • A többi kulcsosháznál a kezelő egyesületek, szakosztályok folyamatosan végezték a karbantartási munkákat. A kulcsosházkezelők 2002. október 12-én Terecsenyben, a Zrínyi kulcsosházban tartották meg szokásos éves találkozójukat. A források felújítása is folytatódott 2002-ben. Baumann József, felesége és segítőik felújították és átalakították a Pálos kutat, és felújították a Szuadó-völgybcn a Bagolyforrást. Baumann József elkészítette az új vágotpusztai keresztet, melyhez az erdészet és a VI. Cserészkerület adott segítséget. Ugyancsak ő készítette el a BUdös-kútnál lévő Baranyai Természetjárók Panteonja keresztjét is, melyhez segítséget nyújtott a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma, ill. Baranyai Rudolf sporttársunk. Szólnunk kell még azokról a munkákról is, melyeket ugyan nem szövetségünk végzett, de a mecseki erdők szebbé tételével valamennyi természetjáró érdekeit szolgálják. Elsősorban említeni kell a Pécsi Parkerdő épített turistapihenőinek, valamint a Kis-Tubesi kilátónak a felújítását, melyet a Pécsi Városüzemelési és Vagyonkezelő Rt. végzett a Mecsek Egyesülettel kötött együttműködési megállapodás alapján, a Mecsek Egyesület szakmai segítségével. Ugyancsak a PVV Rt, valamint a Mecseki Erdészeti Rt. több helyen készített erdei pihenőket, esöházakat. Ezek között legjelentősebb az Éger-völgyi munka, ahol a tó partját védendő faoszlopokkal rakták körül, erdei fajátékokat, esöházat helyeztek el, valamint erdei tomapályát alakítottak ki. A Pécsi Parkerdő területen több helyen tájékoztató táblákat állítottak fel. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság felújította a Kclcli-Meesekben a Vár-völgyi tanösvény tábláit, és egy új tanösvényt alakított ki a Szársomlyón. A Mecseki Erdészeti Rt. Árpádtetöi Erdészete az erdei iskolától kiinduló „Mókus” tanösvényt alakított ki. Új turista út-jelzések készültek Boda környékén: a bodai önkormányzat pályázati pénzből elkészítette a Bodát a Dél-dunántúli Piros Túra útvonalával összekötő sárga sáv jelzést (mely a Markó csárdától folytatódik majd az Ormánság irányába), illetve Boda és Bükküsd között felfestettek egy piros négyzet jelzést. Ezeket majd a Zsebe turistatérkép következő kiadása ábrázolja. * Kiadványok 2002 legnagyobb ..eseménye' az új Mecsek turistakalauz megjelenése volt. mely „A Mecsek természetjáró kalauza” címei viseli. A kötetei a Gálos Nyomdász, Kiadói és Kereskedelmi Kft adta ki. zöld műbőr kötésben, először színes fényképmellékletekkel. A könyv több mint 400 oldalon szól a Mecsek természet földrajzáról, növény-cs állatvilágáról, a mecseki erdőkről, a természetvédelmi területekről, tanösvényekről, a Mecsek vidékének történelméről, mondáiról. Újdonságként külön fejezet ismerteti a Mecsek fonásait A gyalogos és kerékpáros túraajánlatok mellett a függelékben olvasható a Mecsek kislexikona, a pécsi és baranyai szervezett természetjárás rövid történeti összefoglalása, a baranyai jelvényszerző túramozgalmak és a kulcsos turistaházak rövid ismertetése. Az 1995-ös természetjáró kalauz megjelenése után hét évvel nagy igény mutatkozott már egy új könyv megjelentetésére, melynek aktualitását a megváltozott mecseki ú tjei zések is növelték. A kötetet Baronck Jenő és Strasser Péter szerkesztette, szerzői: Balogh István. Baronek Jenő. Bódog József, dr. Kevey Balázs. Kiáll János. dr. Lakatosné Novolny Sarolta, Nagy Gábor. dr. Novotny Iván. Parragh Tihor, Rónaky Gizella, Strasser Péter, dr Strasser Tibor. dr. Tóth Aladár. A természetjáró kalauzzal közel egy időben. 2002 márciusában jelent meg a Mecsek turistatérkép új kiadása, a Cartographia Kft gondozásában. A térkép lektorálásában szövetségünkből részt vett Baronek Jenő, Iván Attila. Király László, dr. Novotny Iván és Strasser Péter. Sajnosa térkép változatlan címlapfotóval és felirattal jelent meg. így külsőre teljesen azonos az előző kiadással, tartalmában viszont már az új átjelzéseket tartalmazza. így ez sok vásárlót megtéveszthet. Reméljük, hogy a következő megjelenésnél az új kiadásra a címlap változása is utal majd. A 2002. évi közgyűlésre jelentette meg szövetségünk a „Szálláshelyek turistáknak a Mecsekben, a Dél-Zselicbcn, a Villányi-hegységben és az Ormánságban” c. szálláscím jegyzékei, r'riss adatokkal. E füzet kiadását minden évben tervezzük. Végezetül megköszönjük mindazok munkáját, akik 2002-ben bármilyen módon segítették. támogatták szövetségünket. Pécs. 2ftf)2. december 31. Összeállította a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség Elnöksége