A Dél-Baranyai-dombság természetjáró lexikona

A B C D E F G-Gy H J K L M N-Ny O P R S-Sz U T V

 

 

II. Lajos-emlékmű. Mohácstól északra, az 56-os út és a Csele-patak kereszteződésénél álló emlékmű, mely a hagyomány szerint a mohácsi csatából menekülő II. Lajos halálának helyét jelzi. Az eredeti emlékoszlopot  Turcsányi Soma, volt 1848-as huszár főhadnagy állíttatta a csatában elesettek emlékére. A szabadságharc számos csatájában részt vevő Turcsányi Somát a fegyverletételt követően a császári hadbíróság halálra ítélte, ő azonban megszökött az aradi várból és a Moháccsal szomszédos Bárban telepedett le. Munkaadója igazolta, hogy a szabadságharc idején is nála dolgozott, így elkerülte a hatóságok zaklatását. Állami útmesterként az utakat járva megfordult a mohácsi csata helyszínén is, így vetődött fel benne a gondolat, hogy emlékművet állíttat a csatában elesettek emlékére. Az 1864-ben felállított emlékmű egy kőoszlop volt, melynek csúcsát piramis alakúra képezték ki, és a tetején alvó kőoroszlán pihent. Az oroszlán azokat a vitézeket jelképezte, akik szembeszálltak a hódítókkal. A tölgyfából készült kerítéssel körbevett emlékművet Turcsányi Soma harminc éven keresztül, 1894-ben bekövetkezett haláláig saját költségén gondozta. Az emlékmű a millenniumi ünnepségek idején már omladozóban volt, ezért lelkes mohácsi polgárok 1896. március 15-én országos felhívást tettek közzé helyreállítására. A Saratko Albin, bécsi szobrászművész vezetésével átalakított emlékművet 1899. augusztus 29-én, a mohácsi csata háromszáz­hetvenharmadik évfordulóján adták át. Ekkor került a kőoszlop országút felőli oldalára a Kiss György szobrászművész alkotta bronzrelief, amely a lováról a Csele-patakba zuhanó II. Lajost ábrázolja. A relief alatti táblára Kisfaludy Károly Mohács című versének hat sorát vésték:

Ott vergőde Lajos, rettentő sorsu királyunk,

Sülyedező lova érczhimzetü terhe alatt.

Hasztalanul terjeszti kezét; nincs, nincs ki segitse!

Bajnoki elhulltak, nincs ki feloldja szegényt!

És te virulj, gyásztér! a béke malasztos ölében,

Nemzeti nagylétünk hajdani sirja Mohács!

1948-as kereszt (Kátoly). Lásd: Kátolyi horvát hősök keresztje.

 

 A

 

Agrártörténeti Múzeum. Bólytól 1,5 km-re, Bóly-Békáspusztán, festői környezetben, a hajdani Montenuovo-uradalom gazdasági központjában, a volt méntelepi istállók egy részében kialakított, országosan is elismert agrártörténeti kiállítás. Bóly és környéke magas színvonalú mezőgazdasági termelésének történetét és munkaeszközeit mutatja be. Bejelentkezés alapján, egész évben látogatható.

 

B

 

Babarc. Baranya vármegye keleti részén, a Borza-patak völgyében fekvő település, tíz kilométerre a Dunától. Lakóinak száma: 659 fő (2025). Megközelíthető közúton Mohács és Bóly, ill északi irányból Liptód felől az 56113. sz. mellékúton. A neve feltételezések szerint Bej-Barsnak, a hely hajdani török urának nevéből ered. Az első emberi tevékenységre a területen talált kora őskori leletek utalnak. Fontos újkőkori kerámialeletekre, avar és római sírokra is bukkantak a környéken. A falut elsőként 1015-ben említik a pécsváradi apátság alapítólevelében; az apátság kapta adományként. 1408-ban már vásártartási joggal rendelkezett. A török hódoltság alatt fokozatosan elnéptelenedett. 1602-ben már újra lakott, ekkor épült katolikus temploma. A 17. század végén a falut 10 család lakta. 1704-ben a rácok feldúlták a falut és felgyújtották a házakat. A kálvinista vallású lakosok 1712-ig a katolikus templomot használták, majd vályogból nádtetős, fatornyos templomot építettek, amit 1829-ben lebontottak (ennek a helyén épült 1832-ben a mai templom). A 18. század első felében sok német bevándorló érkezett a faluba, 318 család, akiknek kb. a fele hamarosan továbbvándorolt. A falu ebben az időben két utcából állt, a magyar és a sváb utcából. A II. József által elrendelt, 1784–1787 között tartott népszámlálás adatai alapján a községben akkor 180 család, összesen 1059 fő lakott, fából és agyagból épült házakban. Nagy részük szőlőműveléssel, állattartással, majd földműveléssel foglalkozott. Babarc 1836-ban jegyzőség lett. 1926-ban 1456 lakosa volt. A II. világháború után a németeket kitelepítették, helyükre – a csehszlovák-magyar lakosságcsere keretében – felvidéki magyar telepesek érkeztek. Látnivalók: 1807-ben épült római katolikus templom, 1832-ben klasszicista stílusban épült református templom, a település központjában álló Szent Flórián-szobor, Babarci Svábudvar (német nemzetiségi tájház, 2015-ben nyitották meg). A településen jelzett turistaút nem vezet.

Babarci-kilátó. Babarc és Lánycsók között, a domb tetején álló, fából készült kis kilátó. 2016-ban egy babarci magánszemély építette. Mellette felújított kereszt, erdei bútorok, szalonnasütő található. Jelzetlen földúton közelíthető meg.

Babarci löszmélyút. Babarcot Szajkkal összekötő aszfaltozott, mély szurdokút. Két szélét függőleges löszfal határolja. Kerékpárral való bejárása élvezetes lehet.

Babarci-tavak. Babarctól délre található két halastó, a délebbi már elmocsarasodó.

Babarcpuszta. Babarc és Liptód között, Babarctól 3,5 km-re északra fekvő, ma Liptódhoz tartozó puszta. 1946 őszén megalakult a Liptódi Állami Gazdaság. Egyesítették a három, egymással határos pusztát: a liptódit, a versendit és Babarcpusztát. Mind a három puszta a liptódi közigazgatási határ mellett fekszik. A tulajdonosaik elmenekültek, illetve elkobozták tőlük. 1949–50-ben kezdték felépíteni Babarcpusztán az új mezőgazdasági üzemet. Először egy nagy sertés ellető istállót és tehénistállót építettek. Utána sorba építették hozzá a többi istállókat, magtárt, javítóműhelyt. A gazdaság neve ekkor: Babarci Állami Gazdaság (később beolvadt a Bólyi Mezőgazdasági Kombinátba). A pusztán, amelyet kövesút kötött össze a faluval, az 1950-es évek elején 12 szolgálati lakás és az idénymunkások számára 60 fős munkásszállás is épült. Babarcpusztán autóbusz-megálló van.

Bácsfapuszta. Lánycsók délnyugati határában lévő kis puszta, az 57-es főút mentén. Tőle délre egykor település állt. Régészeti lelőhely: Ecsedy István régész leletmentő ásatása során az őskor újkőkori késői szakaszából származó telepre utaló leletek kerültek itt elő. A környéken sok csontdarab és pénzérme került napvilágra. A főút déli oldalán egy különösen szép, fosszilis talajhorizontokkal tagolt löszfalat vehetünk szemügyre.  Bácsfapusztán ma mezőgazdasági (állattartó) telep működik.

Bajor-malom-rét. Borjádtól északra, a Karasica-vízfolyás mentén található rét neve. Valamikor állatokat legeltettek itt.

Balokány-dűlő. Szellőtől keletre található dombhát elnevezése. Ma szántóföldek találhatók rajta. Közelében vezet a Baranyai Sárgatúra útvonala (S sáv jelzés).

Bár.  A Duna jobb partján, Mohácstól 5 km-re északra fekvő település, az 56. sz. főút mentén. Lakóinak száma: 549 fő (2025). A Bár területén fellelt vörösbetétű edénytöredék nyomán a régészek arra következtettek, hogy a falu területén már az újabb kőkorban is élt egy közösség. Római kori falmaradványokat, egy egykori országút maradványait, néhány avar kori sírt ugyancsak találtak a településen. A fennmaradt első írásos emlék 1296-ból származik, amely Boor, illetőleg Bor néven említi a települést. Neve a Bár-Kalán nemzetség valamelyik Bor nevű tagjának nevét őrzi. 1323-ban a Bor (Bár-Kalán) nemzetségből származó Bor fia János birtoka volt, aki a szomszédos településen Cselén birtokos margitszigeti apácákkal szemben volt megidézve egy perben, de a birtok fele még 1329-ben is az övé volt. A birtok másik felét 1298-ban, Kórogyi Cletus unokáinak osztozkodásakor Philipus fiai, Lőrinc, Fülöp és László kapták. 1328-ban Bári Benedek Besenyő birtoka volt. Hajdan fontos stratégiai útvonal mentén feküdt a község, II. Lajos serege ezen vonult fel a mohácsi ütközetre. A lakosság a török hódoltság korában sem vált meg otthonától, jóllehet már kétfelé volt kénytelen adózni. Fekvése következményeként rendszeresen portyázók garázdálkodásának esett áldozatául a település, mígnem 1599-ben a szabad hajdúk mindent elpusztítottak. Szlávok (köztük szerbek) és magyarok költöztek be, majd német telepesek érkeztek. A napóleoni háborúk idején a gabona-konjunktúrának köszönhette fellendülését a település, l800 körül két kastélyt is építettek a faluban. Ekkor jelentős szőlőültetvényeket is meghonosítottak itt. Az I. világháború után Bárt szerb csapatok szállták meg. A két világháború között a falu ismét fejlődésnek indult. 1946-ban Bárba telepítettek egy állami baromfitenyésztési mintabirtokot (ami az 1950-es években beolvadt volt Bólyi Állami Gazdaságba). A község 1757-ben épült temploma helyébe 1793-ban újat építettek, amelynek alapzata kőből, oldalfalai deszkából készültek. 1864-ben a régi templom helyétől valamivel lejjebb épült a még ma is fennálló, tiszta kőből és téglából, román stílusban épült templom. A templomot Nepomuki Szent János, a falu védőszentje tiszteletére szentelték. 1999-ben a templomtorony teljes felújítására került sor. A község építészeti látnivalókkal is büszkélkedik: a településen található klasszicista stílusú épületegyüttes, a Sauska-kastélyok (más néven Mattyasovszky-Zsolnay-kúria vagy Sárga- és Fehér-kastély) a 19. század első felében épültek. A két kúria egykor a Sauska család birtokközpontja volt. Mindkét épület védettséget élvez, a kastélypark helyileg védett természeti terület. A tetszetős faluképpé sűrűsödő belterületi lakóházak mellett üdülőterület is tartozik a faluhoz, a Mohács irányában található ún. bár-szőlőhegyi területen. A Duna-Dráva Nemzeti Park áthúzódik a község közigazgatási területén.

Baranyai Sárgatúra. A Dél-Baranyai-dombságban Kátolytól Véméndig vezető, 46 km hosszú jelzett túraútvonal. Jelzése: sárga (S) sáv. Az útvonala: Kátoly – Liptód – Kisnyárád – Görcsönydoboka – Somberek – Palotabozsok – Véménd. A S sáv jelzés tovább folytatódik a Geresdi-dombságban, majd Tolna vármegyében a Szekszárdi-dombság területén egészen Szekszárdig.

Baranyai Zöldtúra. A Dél-Baranyai-dombságban Máriakéméndtől a volt erdősmecskei vasútállomásig vezető, 25 km hosszú túraútvonal. Jelzése: zöld (Z) sáv. Az útvonala: Máriakéménd – Liptód – Maráza – Geresdlak – Erdősmecske, volt vasútállomás. A Z sáv jelzés tovább folytatódik a Geresdi-dombság területén Fekedig.

Barics. Liptódtól keletre, Erdősmárok irányában elterülő rét neve. Egy elpusztult középkori magyar falu nevét őrizte meg. A S sáv turistajelzés vezet erre (Baranyai Sárgatúra). A terület egyetlen – nem kiépített – forrása a domb oldalában ered.

Batthyány-Montenuovo-kastély. Bólyban található, klasszicista stílusban épült kastély. A Batthyány-birtok mai kastélyának helyén a 18. században vadászkastély állt, amelyet 1805 és 1807 között klasszicista stílusban átépítettek. Az építmény külsejében egyszerű, de belső berendezése annál nagyobb értéket képviselt a korábbi évszázadokban. A II. világháború végéig a leírások szerint gazdag, fényűző bútorokkal, fegyver- és trófeagyűjteménnyel volt berendezve a kastély. A bútorok I. Napóleon palotájából származtak, felesége, Mária-Lujza révén, aki Napóleon halála után férjhez ment Neipperg-Montenuovo Ádám Adalbert grófhoz. Házasságukból született 1821-ben Montenuovo Vilmos Albert, aki feleségül vette Batthyány Júliát. Így kerültek a bólyi kastélyba a Montenuovo családból Mária-Lujza Napóleontól kapott empire bútorai, amelyekből néhány darabot ma a szekszárdi múzeumban őriznek. A kastély berendezését a II. világháború végén az átvonuló katonaság részben elpusztította, a könyveket és a bútorokat elszállította. A kastélyban korábban szociális intézmény működött, ám évek óta használaton kívül áll, belülről nem tekinthető meg, csak a hozzá tartozó 11 hektáros kastélypark látogatható, amely természetvédelmi terület. A kastélypark bővelkedik természeti értékekben, megtalálható itt többek között a kocsányos tölgy, a fehér nyárfa, a platán és a tulipánfa. A kastély előtt részen sétány húzódik, ahol a kerítés falában fülkés márványülőkék vannak.

Batthyány-Montenuovo-mauzóleum. Bóly északi határában, a Szajk felé vezető műút mellett álló, jellegzetes formájú épület, a Mountenuovo hercegek neoromán stílusban épült családi mauzóleuma. A mauzóleum építését Montenuovo Vilmos felesége, Batthyány Julianna grófnő rendelte el 1879-ben, az építése 1895-ben fejeződött be. A neoromán-neogót stílusú épület művészi kiképzésével a maga nemében országos viszonylatban is párját ritkítja. A bejárati ajtó két oldalán négy-négy oszlop áll vörös és fehér márványból. Az oszlopok egy-egy reliefcsoportot tartanak. Az épület belsejében, a bejárattal szemben látható a vörös márványból készült oltár, a mögötte álló hatalmas fakereszten embernagyságú faragott krisztussal, mely Bach Márton németbólyi fafaragó művész munkája. Az előtérben egyetlen oszlop tartja a kórust, a karzatot, és a kupolát Az épület falaiban kialakított sírhelyekben nyugszanak a Montenuovo családhoz tartozók földi maradványai. A mauzóleum történetének legnagyobb és legátfogóbb renoválására 2005-ben került sor, megtörtént a mauzóleum eredetei állapotának helyreállítása. A mauzóleum nagyterme ma a település ravatalozójaként működik. Bejelentkezés alapján látogatható.

Béda-Karapancsa. A Duna-Dráva Nemzeti Park egyik tájegysége, a  Duna Dunaszekcső és a szerb határ közötti 45 km-es ártere. Holtágak, ártéri erdők, mesterséges erdőtelepítések, nádasok jellemzik a területet. Erdő- és vadgazdálkodás, szántóföldi növénytermesztés, hajózás folyik a területen.

Békáspuszta. Bólytól 1,5 km-re nyugatra lévő gazdasági telep, egykor a Montenuovo-uradalom gazdasági központja volt. Békási major és Agla puszta néven is ismert volt korábban. A környező mélyen fekvő területeken sok volt a béka, innen a név. Papd vagy Békáspapd, mint középkori magyar falu a török hódoltság elején néptelenedett el. A puszta területén a 18. században létesült Békáspuszta uradalmi majorság volt. A 19. század végétől volt állandó lakója. 1930-ban még 187 lakója volt. 1970-ben lakóinak száma már csak 72 volt. A szépen felújított vadászház ma igényes vendégházként működik. A békási központba vezető út jobb oldalán, attól délkeletre, egy kis ligetben áll az 1893-ban épült Szent József kápolna, melyet Montenuovo Alfréd herceg emeltetett a fiatalon elhunyt békáspusztai jószágkormányzó, Hauck József emlékére. A volt méntelepi istállók egy részében – országosan is elismert – különleges agrártörténeti kiállítás  látható (Bólyi Mezőgazdasági Zrt. agrártörténeti múzeuma), ami bejelentkezés alapján látogatható.

Bekefalva. Egykori elpusztult település, Romonya határában állt. Bekefalvának a török hódoltság végéig tiszta magyar lakossága volt, ekkor azonban a magyarok helyébe délszlávok érkeztek, majd 1700 körül újra magyarok is telepedtek közéjük. 1720 és 1730 körül azonban a település elnéptelenedett, és később sem települt újra.

Belső-réti-patak. Dunaszekcsőtől nyugatra folyó patak, rajta halastóval. Dunaszekcső alatt torkollik a Dunába.

Belvárdgyula.  Bólytól nyugatra fekvő zsáktelepülés, lakóinak száma: 345 fő (2025). Megközelíthető közúton az 57-es főútról leágazó 57102. sz. bekötőúton. (A falu területét érinti – csomópont nélkül – az M60-as autópálya).  A mai község Belvárd és Kisgyula egye­sü­léséből jött létre 1928-ban. A „Belvárd” elnevezés IV. Béla király Béla herceg nevű fiától eredhet, más feltételezések szerint jelenlegi nevét onnan kaphatta, hogy egy Belvárd Gyula nevű ember birtoka volt. Már az ókorban lakott terület volt, erre utalnak az itt talált leletek. A község Árpád-kori település, fejedelmi, királyi birtok volt. Az első hitelesen igazolható jelzés a faluról 1056-ból való, mely szerint a pécsi püspökség birtoka. A tatárjárás után kisebb erődítmény épült, Bélavára, mely közelében alakult ki a falu. 1285-ben említik először okiratban Jula néven. A 13. század végén a Győr nemzetségbeli Konrád pálos kolostort építtetett itt, melyet Szent László tiszteletére szenteltek. Béla herceg halála után a vár és környéke ismét a fejedelmi Gyula család egyik ágáé. A várat 1330 körül rombolták le, de a falvak (Belvárda, Yula) újraépültek. A középkorban a vidék egyik központja volt, 1356 óta vásártartási joggal rendelkezett. 1484-től káptalani iskola is működött benne. A török idők végére a település teljesen elpusztult. 1746–50-ben református magyarok települtek le, akiknek anyakönyve máig megmaradt. A falu késői utóda már a völgybe települt. Belvárd 1720 körül, Kisgyula 1818-ban települt át a mai helyére. 1730 körül lakossága eléri a 150 főt, mellyel a környék egyik legnagyobb települése volt. 1854-ben épült római katolikus temploma 2006. május 23-án statikai okokból kifolyólag összedőlt. Az épület tornya alatt beomlott a boltozat, a torony ráomlott a templomhajóra, és a templom csaknem teljes egészében romba dőlt, ezért le kellett bontani. Helyén a templom romjait részben megőrizték. Az új katolikus templomot 2007. december 22-én szentelték fel. A falu re­for­mátus temploma 1754-ben épült. Jelzett turistaút nem érinti a falut.

Berkesd. Pécstől 13 km-re keletre fekvő község, lakóinak száma: 763 fő (2025). Megközelíthető közúton a Pécs – Romonya – Pécsvárad közötti 5609. sz. mű­úton. A körülötte lévő dombokról körültekintve lenyűgöző panoráma, a dombok hajlatain végignyúló szántóföldek és az azokat körülölelő erdők látványa tárul elénk. A település első írásos említése 1015-ből való, melyben I. István adományozta a pécsváradi apátságnak egyéb községekkel együtt Villa Berkust néven. A község nevét egyes kutatók (változatai például: Berkust, Berközsd) a berkes, „ligetes, bozótos” elnevezésből, mások a berek (nedves, mocsaras, elsősorban égerfából álló liget) kifejezésből  származtatják. A török időkben is lakott település volt.  Az 1778. márciusi, Mária Terézia által kibocsátott rendelkezés alapján a falut az Egyetemi Alaphoz csatolták, vagyis jövedelmei a magyar tudományegyetemet szolgálták. A kutatók feljegyezték, hogy a 18. században a faluban volt kilenc fahíd. A lakók télen kocsmát, egész évben pedig mészárszéket tartottak fenn az uradalomtól bérelve. Jelentős volt a borgazdálkodás. Berkesd életében és történetében fordulópontnak számít az 1786-os év, amikor Baranyába – és így Berkesdre is – betelepítették a németeket. A beilleszkedés kezdeti nehézségei után a németek fő gazdálkodási ága a szőlőművelés lett. A malmok és a téglaégetők bérlőit kivéve iparral nem foglalkoztak. A németek gazdaságaikat jobban fejlesztették, mint a magyarok. Az egyházlátogatási jegyzőkönyvből lehet tudni, hogy az 1820-as évek végén Berkesden 1130 római katolikus és kis létszámú lutheránus élt. A faluban élők a 20. század elejétől egyre inkább foglalkoztak iparral is. Ebben főleg a németek jártak élen, volt köztük ács, bognár, kőműves, fémipari szakmunkás is. Az itt élők közül többen rendelkeztek törpebirtokkal is, főleg szőlőműveléssel egészítették ki a jövedelmüket. A faluban 1976-ig téglagyár is működött, melyben – a lakosság nagy részének munkát adva – kézi előállítású téglát gyártottak. A falu első római katolikus templomát a 16. században építették, és Szeplőtelen Szűzanya tiszteletére szentelték fel. Bár többször javították, de állapota a 19. század végére annyira megromlott, hogy le kellett bontani. Anyagát beépítették az új templomba, amit 1894–1896 között építettek. A falu nyugodt légköre, tiszta levegője kiváló lehetőséget nyújt a kikapcsolódásra. Közelében – Kátoly irányában – található a Berkesdi-tó, egy közel 8 hektár felületű, nyugodt hangulatú természetközeli horgásztó. Berkesden jelzett turistaút nem vezet.

Berkesdi-erdő. Berkesdtől délre található erdőtömb vegyes állományú fafajokkal. Az erdő egy mélyebben fekvő része mocsaras. Több foglalatlan forrás is ered itt. Keleti felét Két-ági-erdőnek is nevezik. Egykor juhtelep működött itt.

Berkesdi képoszlop. Berkesd Pereked felőli határában található képoszlop, a helyiek csak kápolnának nevezik. Érdekessége, hogy négy oldalára Berkesd és a szomszédos falvak (Szilágy, Ellend, Pereked) templomainak oltárképe van ráfestve.

Berkesdi-patak. Berkesdtől keletre, a Dió-völgyben eredő patak. Kátolytól délnyugatra, a Két-ági-erdőnél egyesül a Szilágyi-patakkal.

Berkesdi-tó. Berkesdtől keletre, a Szilágyi-patak felduzzasztásával létrehozott horgásztó. Szilágy község felől közelíthető meg. Halgazdaságként üzemelt már az 1980-as évektől. Eredetileg két tóról van szó, amelyek közül az új tulajdonos első lépésként a felső tavat mentette meg a pusztulástól, az eliszapolódástól és tette horgászatra alkalmassá.

Berkesdpuszta. Berkesdtől délkeltre, a Berkesdi-erdőben volt egykori puszta. A néhány házból álló pusztán majorság üzemelt. 1960-ban még külterületi lakott hely volt 10 lakóval. 1973-ra elnéptelenedett. Az utolsó házat az 1990-es években bontották le.

Berkesd-tető. Berkesdtől délre található széles, lapos, 216 m-es magaslat neve.

Bogád. Pécstől délkeleti irányban 3 kilométerre fekvő község. Lakóinak száma: 1056 fő (2025). Megközelíthető közúton a 6. sz. főútról Pécs keleti határánál leágazó 5611. sz. mellékúton. Északi határszélét egy rövid szakaszon érintette az egykori Pécs–Bátaszék vasútvonal, de a vasútnak itt nem volt megállója. Bogád területén már a római korban gazdálkodást folytattak. Itt haladt át a Pannoniát átszelő Mursa (Eszék) – Sopianae (Pécs) – Savaria (Szombathely) útvonal is. Római kori leleteket találtak a Romonya felé vezető út mentén feltárt temetőben, 1959–1960-ban pedig 21 sírhellyel rendelkező 4. századi temetőre bukkantak a település nyugati felén. Hamvasztásos temetkezési helyről származó sírleletek bizonyítják, hogy már a 2. században éltek a település területén. A településről fennmaradt legrégibb, 1058-as írás Bogad néven említi a pécsi püspök birtokaként. 1331-ben vallon telepesek érkeztek a faluba. Az 1559-es összeírás idején 8 házat írtak össze, de 1565-ben már 17 ház állt Bogádon. Az 1680-as évek elején a Bécs ostromára készülő törökök pusztítása egy időre elnéptelenítette, de rác menekültek hamarosan újra benépesítették. Az 1702-es összeírás idején 4 magyar és 3 horvát család élt a faluban. 1786-ban már 79 lakóház állt a településen, s a lakosok mind magyarok voltak. A falu római katolikus templomát (Kisboldogasszony templom) 1776-ban kezdték el építeni Klimó György pécsi püspök adományából, és 1782-ben szentelték fel. A településen lévő Szent Vendel-kápolna 1866-ban épült. Megtekintésre érdemes még a Zákonyi helytörténeti gyűjtemény, mely 2013-ban nyílt meg a helyi értékek és a falu történetének bemutatására. Bogádon jelzett turistaút nem vezet.

Bóly. Mohácstól mintegy 15 km-re nyugatra fekvő kisváros. Lakóinak száma: 3684 fő (2025). Megközelíthető közúton a Pécs–Mohács közt vezető 57. sz. főúton, illetve az M60-as autópályán; vasúton a Pécs–Mohács vonalon (a vasútállomás a településtől 3,5 km-re van).  A település neve korábban Németbóly volt, 1950 óta Bóly. Az egykori dél-baranyai sváb falvak egyik gyöngyszeme. Története, ahogy ezt a földből előkerült régészeti emlékek bizonyítják, a késői kőkorba nyúlik vissza. Ez azt jelenti, hogy Kr. e. több mint 3000 évvel e területen már pattintotta és csiszolta szerszámait az ember. A katolikus temető területén egy római kori erődítmény (castrum) maradványait tárták fel. Bólyról 1093-ból, Szent László idejéből származik az első írásos emlék, mely Bolok néven, egyházi birtokként emlegeti a települést. A török hódoltság alatt szinte teljesen elnéptelenedett. 1703-ban Bóly – a törökök kiverésében jelentős érdemeket szerzett – Batthyány Ádám gróf tulajdonába került. A kialakuló uradalmi központot Mária Terézia uralkodása alatt német jobbágyok népesítették be, akiknek utódai ma is lakják e települést. A falu birtokosai fokozatosan fejlesztették ki az elhagyott, elhanyagolt földeken a gazdaságukat. 1770-ben svájci tehenészetet létesítettek, a gazdaságban foglalkoztatott szakemberek irányításával. 1792-től pusztáikon nagyüzemi gazdálkodást vezettek be, s fejlesztették, korszerűsítették a szőlőművelést is. A 19. század végén a falu és az uradalom – házasságkötés révén – a Mountenuovo hercegi család birtokába került, és maradt 1945-ig. A Batthyányak–Mountenuovok idején alakult ki a település mai arculata, ligetes, széles utcáival, közterületeivel. Ekkor lett térségi központtá, vált híressé kézműipara. A II. világháború után a Németországba kitelepített lakosok pótlására bihari, valamint a csehszlovák–magyar lakosságcsere keretében felvidéki magya­rokkal népesítették be a falut. A magyar-sváb falu 1997. augusztus 31-én kapta meg a városi rangot. A termékeny földeken jelenleg is gazdagon virágzó növénytermelés folyik. A mezőgazdasági nagyüzemeinek gabona- és vetőmagtermelése európai hírű. A települést övező lankákon dúsan terem a zamatos borszőlő, melyből a híres pincesorban készül a hegy leve. Az 1980-as években uránércet kutatva termálvízre bukkantak 1300-1400 méter mélységben. 2005-től ezzel a geotermikus energiával fűtik a városban a közintézményeket. A város látnivalói: Batthyány-Montenuovo-kastély (1805 és 1807 között épült klasszicista stílusban, jelenleg fogyatékos személyek otthona működik benne, belülről nem tekinthető meg, a kastélypark látogatható);   Batthyány-Montenuovo-mauzóleum (bejelentkezéssel látogatható); helytörténeti kiállítás (a kiállítás az 1752-ben épült egykori Batthyány uradalom magtárában nyílt 2001. március 15-én. Az épület földszintjén a városi könyvtár, emeletén a helytörténeti és néprajzi bemutató látogatható); Agrártörténeti Múzeum Bóly-Békáspusztán; História Hall falfestmény; késő barokk stílusban épült Nepomuki Szent János római katolikus templom (épült 1756-ban); Szent Vendel – Szent Bálint-kápolna (épült: 1771-ben barokk stílusban), református templom (épült 1996–1997-ben). Bólyban jelzett turistaút nem vezet. A városon áthalad az EuroVelo nemzetközi kerékpáros túraútvonal.

Borjád. Bólytól 6 km-re délnyugatra fekvő község. Lakóinak száma: 379 fő 82025). Megközelíthető közúton Bóly vagy Villány felől az 5701. sz. műúton. Az első írásos emlék 1311-ből maradt fenn a településről Barlad és Barlaad alakban, Borjádi Miklós nevében. 1330-ban egy oklevél szerint a borjádi nemesek tanúként szerepeltek. 1333-ban papja 25 báni pápai tizedet fizetett, tehát ekkor már egyházas hely volt a falu. 1333 és 1335 között neve  Boryad alakban szerepelt a pápai tizedjegyzékben. A feltételezések szerint a hajdan „színmagyar” község a pécsi püspökség birtoka volt. Magyar voltát egy 1571-ből, a török hódoltság idejéből fennmaradt adóösszeírás is tanúsítja. A mohácsi csata után a település lakosságát megtizedelte a török, a rablások, gyújtogatások súlyos veszteségeket okoztak. A török közigazgatás 1591-ben a baranyavári náhi körzetéhez csatolta. 1597-ben néhány szomszédos faluval együtt Borjád is a Budán székelő Ürejsz pasa kezére került. A törökök kiűzésének idején Batthyány II. Ádám 2000 fős seregével Borjádon is táborozott; később vitézségéért kapta meg a borjádi uradalmat. Ebben az időben ortodox szerbek telepedtek le a faluban, aminek emlékét máig őrzi a Dola-dűlő és az Atica-dűlő neve. A 18. században katolikus németek érkeztek Borjádra. Nagyobb arányú betelepedésük a 19. század elejére tehető. A település egyházközösségét 1770-ben alapították. Az elköltöző szerbek helyére protestáns németek is betelepültek. Házasság révén ekkor került a község a Batthyány-uradalomtól a Montenuovo családhoz. A borjádiak szorgalmáról, munkaszeretetéről gazdag mezőgazdasági és kézműves hagyomány tanúskodik. A férfilakosságot a háborúk megtizedelték, és később a településpolitika is hibás volt abban, hogy a falu lakossága jelentősen lecsökkent. A falu evangélikus temploma 1890-ben, katolikus temploma 1927-ben épült. Az evangélikus templomot 2016-ban felújították. Említést érdemel még az 1840-es években épült Szent Ambrus Vízimalom, melyet mostani tulajdonosa rendbe hozott, panziót, vendéglátóegységet és egy kis múzeumot alakított ki benne. Jelzett turistaút nem vezet a faluban.

Borjádi-erdő. Borjádtól keletre elterülő, síkvidéki erdőrész.

Borjádi vadászház. A Borjádi-erdő déli felében álló, téglából épített, gondosan karbantartott favázas épület, mely Montenuovo hercegé volt.

Borza-patak. Babarctól északnyugatra eredő, dél–délkeleti irányban folyó patak, mely Sátorhelytől délre – átlépve az országhatárt – Horvátország területén folyik bele a Karasica-vízfolyásba.

 

C

 

Cementlap Múzeum. Erzsébet faluban található különleges kiállítás, az egyetlen magyar cementlap múzeum, amely egy 100 éves, restaurált parasztház padlásán található. Egy holland művészettörténész, Simon Wintermans alapította a kiállítóhelyet, ahol ezt a 20. század elején népszerű burkolóanyagot minták szerinti rendezésben mutatja be. Az utolsó 100 év 100 féle lapja látható és vásárolható meg. A múzeum előzetes bejelentkezéssel látogatható.

Cseledoboka. Lásd: Görcsönydoboka.

Cselegörcsöny. Lásd: Görcsönydoboka.

Csele-hegy (174 m).  Mohácstól északra fekvő magaslat, a mohácsi Szőlőhegy legmagasabb pontja.

Csele-patak. Szűr községtől északnyugatra eredő patak. Dél­keleti irányban folyik, érinti Szűrt, Görcsönydobokát, elfolyik Somberek mellett, majd a mohácsi Cselepart üdülőtelepet elhagyva végül Mohácstól északra ömlik a Dunába. A torkolat közelében áll a II. Lajos-emlékmű, mely a hagyomány szerint a mohácsi csatából menekülő II. Lajos halálának helyét jelzi.

Csele-víztároló. A Csele-patakon létesített halastó Görcsönydoboka közelében.

Csencsevár. Mohácshoz tartozó szőlőhegy, a város egyik legmagasabban fekvő, kiváló adottságú szőlőhegyi dűlője és utcája, amely a helyi borászatról, panorámájáról és nyugodt környezetéről ismert.  Az elbeszélések szerint régen ez egy Csencse nevű gazda birtoka volt.

Cser-hát.  Dunaszekcső és Bár között elhelyezkedő széles, lapos magaslat. Legma­gasabb pontja 148 m-es.

Csiger-völgy. Szederkénytől délre, a Karasica-menti rétek egyik elnevezése.

Csoda-forrás. Kisnyárádtól nyugatra, a Keresztelő Szent János-kápolna előtt állt egykori kiépített forrás. Az 1970-es években elapadt. A története az, hogy egy vak ember megmosta benne a szemét, és visszanyerte látását. Egy kisgyermek szeme is meggyógyult a forrás vizétől. A kiapadt forrás helyén új kutat épített 2015-ben a Mecsek Egyesület, a neve: Csoda-kút. Megközelíthető a S sáv jelzésen (Baranyai Sárgatúra).

Csoda-kút. Lásd: Csoda-forrás.

Csű-völgy (Cső-völgy). Berkesdtől délnyugatra található völgy. Régen itt kendert áztattak. Az áztatást követő csöpülést végezték itt, innen a név.

 

 D

 

Disznó-völgy. Kisgeresdtől Fazekasbodáig húzódó, erdővel borított völgy.

Dobokai-pihenő. Görcsönydobokától 1 km-re délre, 181 m-es magaslaton lévő pihenőhely, ahol egy kopjafa is látható. 2001-ben állították, felirata: „A múltat őrzöm, a jövőt vigyázom. Ország építő alap”. A pihenőhelynél egy 19. századi Szent Orbán-képoszlop is áll. Régen Orbán napkor a helyiek körmenettel jöttek ide és a pap megáldotta a határt. A pihenőhely a S sáv jelzésű úton (Baranyai Sárgatúra) közelíthető meg.

Dobosvölgy. Pécsváradtól délre, a szederkényi út mellett található állattartó telep és majorság neve. Pécsvárad településrésze.

Domonkos-kút. Szellő településtől keletre, a Felső-hegytől keletre elhúzódó völgytalp közelében egy fás-bokros területrészen található forrás, melyet szántóföldek határolnak. 2005-ben foglalta Ripszám István erdészeti igazgató. A gránitból készült építményben a kifolyócső felett gránitlapba írva látható az elnevezése. Az agyagos, homokos képződmények rétegvize jelentkezik bő hozamokkal.

Dömörkapu. Véménd közelében, a falutól északkeletre, Tolna és Baranya vármegyék határán állt egykori település. A 20. század elején még több mint 100 lakosa volt. 1946-ban a német anyanyelvűek kitelepítése Dömörkaput is érintette. 1960-ban már csak 22-en éltek itt. Végül a település 1964-ben végleg kihalt, az épületeknek már a romjai is alig vannak meg. A falu elhanyagolt temetőjét a véméndi Csibi Gergelyné és családja újította fel. Szorgos kezeinek köszönhetően szépült meg, és nyerte el a mai állapotát. A temető folyamatos ápolásáról Véménd község önkormányzata gondoskodik.

Duna-Dráva Nemzeti Park. Hazánk sorrendben hatodikként létrehozott nemzeti parkja, 1996-ban alapították a Dráva és a Dél-Dunántúl természeti értékeinek védelmére. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igaz­gatóság (Pécs, Tettye tér 9.) természetvédelmi kezelési feladata Baranya, Tolna és So­mogy vármegyék nagy részére terjed ki: a nemzeti park területére, a tájvédelmi körzetekre és a természetvédelmi, valamint Natura 2000-es területekre. A Dél-Baranyai-dombság délkeleti szegletében, Dunaszekcsőtől délre húzódóan található a nemzeti park Béda-Karapancsa tájegysége.

Dunaszekcső. Baranya vármegye határán, a Duna jobb partján fekvő település, Mohácstól északra 14 km-re, az 56. sz. főút mentén. Lakóinak száma: 1723 fő (2025). Területének jelentős része dombos. A település széles patakvölgyben terül el, amely észak-dél irányú. A felszín a pleisztocén kori löszlerakodással egyenletes volt egész Dunaszekcső területén, amelyet a dombok körülbelül egyenlő magasságú teteje is mutat. A patakok bevágódásával és a szél munkájának eredményeként az egykor egyenletes térszín feldarabolódott. A dombtetők szélesek, általában 1-2 km terjedelműek, amelyeket kiemelkedések tesznek változatossá. Ezek a kiemelkedések legmagasabb pontja 158 méter, a tetők általában 140-150 méter magasak a tenger szintje felett. A falu főtere körülbelül 100 méter tengerszint feletti magasságban fekszik. A Duna partján lévő házak körülbelül 90 méter magasságban állnak. A Duna szintje közepes vízállásnál 85-86 méter magasan van a tengerszint felett. Maga a település a Lánka patak völgyében egy völgyperemre épült, a bal oldalán lévő dombok közül az első a Várhegy, amelynek a Duna felőli oldala meredek, a település felőli lankás, amelynek lépcsős emelkedésén épültek az utcák, melyeken az utolsó házak elhagyása után a Várhegyre lehet jutni. A Várhegyet mély és széles szakadék választja el a Püspökhegytől. Ezt a mélyedést a rómaiak készítették, hogy ezzel a hegy tetején lévő erősséget nagyobb eséllyel védhessék. A Püspökhegy után a Szent János-hegy és a Bőváros domb következik. A település már kelták és a rómaiak korában is nagy jelentőséggel bírt, számtalan lelet tanúskodik erről. A neve a 4. század végéig a kelta eredetű Lugio volt, ezután Florentiának hívták. Itt vezetett a Római Birodalom védelmét szolgáló határvonal, a limes. A hagyomány szerint a faluban Diocletianus római császár többször járt. A Várhegyen 1974-ben talált Marcus Aurelius bronzszobor-töredék igen értékes és a pécsi Janus Pannonius Múzeumban őrzik. Másolata a dunaszekcsői Falumúzeumban látható. A török hódoltság alatt valószínűleg folyamatosan lakott hely volt. A 17. század végén lakói magyarok és 1690 körül idetelepült szerbek voltak. 1711-től a szerbek kerültek túlsúlyba, majd 1733-ban megindult a németek lassú ütemű beköltözése. Ezt követően a szerb lakosság száma megállapodott, majd fogyni kezdett. A 18. század második felében Sauska Antal és Bésán Imre a település földesurai. Az I.  világháború után a szerb lakosság megfogyatkozott, nagy részük a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságba költözött. 1945 után a németek egy részét kitelepítették, helyükre a csehszlovák-magyar lakosságcsere keretében Felvidékről magyarok érkeztek. A szigeti rész 1956-ban Dunafalva néven önálló községgé alakult, majd ez a település az 1996-ban megtartott népszavazáson úgy döntött, hogy megválik Baranya megyétől, s így ma már Bács-Kiskun vármegyéhez tartoznak a dunafalvaiak. Dunaszekcsőn több templom is található. A római katolikus Sarlós Boldogasszony templom 1804–1810 között épült klasszicizáló stílusban, műemléki védelem alatt áll. A szintén műemléki védettségű szerb ortodox templom 1750–1759 között épült barokk stílusban, az 1740-es tűzvész során megsemmisült helyén. A református templomot egy présház átalakításával, megnagyobbításával alakították ki 1971-ben. A településen található még az 1773-ban barokk stílusban épült Szentháromság kápolna, az 1855-ben épült Szent Imre herceg kápolna és az 1888-ban épült Fájdalmas Szűz kápolna. Nevezetesség még a Piac téren álló Örökségház, melyet egy műemlékvédelem alatt álló magtárépületből alakítottak ki (az alsó szint konferenciák, időszaki kiállítások, örökségvédelmi tanfolyamok, gyerekprogramok és egyéb kulturális rendezvényeknek ad helyet, az épület második szintjére került a Halász Ferenc egykori iskolaigazgató régészeti gyűjteményét bemutató, valamint egy néprajzi kiállítási anyag is). Dunaszekcsőn jelzett turistaút nem vezet.

Dunaszekcsői Löszfal Természetvédelmi Terület. A dunaszekcsői Várhegy területe, mely 1998 óta áll természetvédelmi oltalom alatt Dunaszekcsői Löszfal Természetvédelmi Terület néven. A terület 145 méter tengerszint feletti magasságon található, 60 méterrel a Duna szintje fölött. A triász kori anizuszi mészkőn pliocén és pleisztocén korú lösz és löszszerű üledékréteg rakódott le. Ez a lösz meredeken szakad bele a Dunába, mely folyamatosan bontja-mossa a partoldalt, aminek eredményeként időről-időre hatalmas lösztömbök süllyednek meg, illetve hullnak alá. A Várhegyet a löszplató többi részétől az erodált völgyek választják el. A terület jellegzetes emberi hatásra keletkezett formakincsei a különleges hangulatot árasztó löszmélyutak, a mesterséges tereplépcsők, a várárok. A Várhegy bővelkedik kultúrtörténeti emlékekben is. Az első emberi jelenlét nyomai a kora bronzkorból valók (Péceli kultúra – i.e. 2100-1900). A bronzkor idején a földművelést is folytató zóki népek éltek itt. A vaskorban az illír és kelta népek telepedtek itt meg, utóbbiak elterjesztették a korongolást a fazekasságban. A terület kedvező földrajzi helyzetét sok nép kihasználta, a kelták után a pannonok, majd a rómaiak éltek itt. A területet az I. században hódítja meg Róma, a Duna mentén határvédelmi vonalat (limes) épít ki. A Várhegyen Lugio néven létesítenek erődöt. Az eddigi ásatások során a római korból került elő a legtöbb lelet. A feltárások során előkerült egy Marcus Aurelius szobor, sírkövek, téglák, használati tárgyak, pénzek. A partfalba vájt, török időkből fennmaradt „Töröklyuk” eredte bizonytalan. A löszfal tájképi értéke is kiemelkedő, a Dunáról félelmetes látvány a fölé magasodó csupasz löszfal. A Várhegy tetejéről pedig festői kilátás nyílik a Dunára és zátonyaira, valamint a Mohácsi-szigetre. A terület természeti értékekben is gazdag

Dunaszekcsői Töröklyuk. Dunaszekcső határában, a Vár-hegy keleti oldalában található földbe vájt üreg. A rendeltetését még pontosan nem sikerült meghatározni. Egyesek szerint kizárólag emberi tevékenység eredménye, míg mások szerint természetes folyamatok során keletkezett A néphagyomány azt tartja, hogy a törökök idejében börtönül szolgált. A népmonda szerint pedig ide rejtették a menekülő törökök az összegyűjtött kincseiket és a felette lévő partot rácsúsztatták a nyílásra. A part a Duna többszöri áradása után elmosódott, és 1860-ban a bejárata szabad lett. A szomszédos szőlőbirtokosok az üreg merőleges részét rőzsékkel tömték be, hogy megvédjék az itt játszó gyerekeket. Nincs kizárva, hogy a Töröklyuk ősember lakását képezte.

 

 E

 

Ellend. Kistelepülés Pécstől délkeletre, Pécs központjától mintegy 16 km-re. Lakóinak száma: 220 fő (2025). Megközelíthető közúton az 5611. sz. mellékúton, északról Pécs felől a 6-os főútról leágazva Bogádon át, déli irányból az 57-es főútról leágazva Olasz településen át. A község határa már a rézkorban lakott volt: Dombay János 1938-tól kezdődő ásatásai nyomán rézkori régészeti lelőhely került feltárásra. Országos jelentőségű lelet az itt talált "ellendi fibula". A település elődje a mai községtől északra volt, Geresd nevű Árpád-kori település. Két nemesi család és baranyai várjobbágyok lakták, első ismert birtokosa Geresdi Tamás vármegyei nemes volt. A község lakossága az 1300-as évek elején költözhetett a mai helyére. Az Ellend helységnevet először egy 1407. március 2-án kelt oklevél említi. Az 1600-as évek végéig nem része a pécsváradi apátságnak, néha püspöki, de többnyire királyi birtok. A török kiűzése után a pécsváradi apátság jobbágyközségei közé került, egészen az apátság végleges megszűnéséig. 1773-ban Mária Terézia a község egy részét (ellendi puszta) az Egyetemi Alaphoz csatolja. A királyi kamara sajátjaként kezelte, és 1775-től a Fekete-erdő környékéről németeket telepített be, akik a terület egy részén (Németföldek, Németrét) kaptak szántót és rétet (utcájuk a mai Kossuth út, régebben „Németutca”). A települést kettészelő Gyöngyös-patak (Ellendi-patak) egykor négy vízimalmot hajtott. Ezek közül a falu előtti „Noch-malom” épülete ma is áll, mint családi ház. A község műemléki templomát (Szent Őrangyalok templom) 1893-ban építette Resch Ferenc zengővárkonyi építőmester, a templomfestést Gebauer Ernő festőművész, orgonáját Angster József készítette. Ellenden jelzett turistaút nem vezet.

Ellendi-patak. Hosszúhetény déli határában eredő, észak-déli irányban folyó patak, mely Ellendet elhagyva Hásságynál, a halastóban egyesül a Vasas-Belvárdi-vízfolyással.

Ellendpuszta. Ellendtől 1 km-re északra, az út mentén néhány házból álló tanya, autóbusz-megállóval.

Erdőfű. Kölkedhez tartozó, a falutól délkeleti irányban található egykori uradalmi puszta, közel az országhatárhoz és a Dunához, a Duna-Dráva Nemzeti Park Béda-Karapancsa tájegységében. A 19. században lecsapolták az ártéri területet, Albrecht főherceg az 1860-as években majorságot hozott itt létre. 1889-ben iskola létesült kápolnával és harangtoronnyal. Frigyes főherceg 1892–1898 között egy keskeny vágányú iparvasutat létesített Mohács és Bellye között, ami az uradalom birtokait kötötte össze, és Erdőfűt is érintette. Az 1970-es évektől a lakosság folyamatosan fogyott, ma már csak néhány család lakik itt. Az utóbbi években kialakulóban van a falusi turizmus.

Erdősmárok. Himesháza és Liptód között fekvő kis zsáktelepülés. Lakóinak száma: 83 fő (2025). Közúton csak egy irányból, a Mohács–Pécsvárad műútról a Himesházától délre leágazó, 56126. sz. bekötőúton érhető el. Az Árpád-kori település Erdősmárok nevét 1261-ben említik először az oklevelek Mark néven. Mivel a pécsi püspök birtoka volt, később Püspökmárok lett a neve. 1950-ben változtatták meg Erdősmárokra. A török időkben is lakott volt, a felszabadító harcok során vált lakatlanná. 1720-ban horvátok, majd 1760 után pedig Würtenberg környékéről németek telepedtek le. A kis falu római katolikus temploma (Szent Lukács evangélista templom) 1882-ben épült. A II. világháború után a németek nagy részét kitelepítették, helyükre a környékről és Felvidékről jöttek magyarok. A szép helyen fekvő faluban kibontakozóban van a falusi turizmus. A faluból az autóbusz-fordulótól indul a Z■ turistajelzés, mely az erdősmároki halastavak érintésével a Lókúti-rétnél csatlakozik a Feked – Máriakéménd között vezető Z sáv jelzéshez (Baranyai Zöldtúra).

Erdősmároki halastavak. Erdősmárok és Liptód között található, észak–déli irányban elhúzódó három halastó. A felső tavon szép híd ível át, partján horgászház, esőbeállók és tűzrakó helyek találhatók. A déli tó közelében áll a Keresztelő Szent János-kápolna. A tavak nyugati oldala mellett vezet a S sáv jelzésű turistaút (Baranyai Sárgatúra).

Erdősmecskei gránitbánya. Erdősmecskétől délre, a ma már nem üzemelő Pécs–Bátaszék vasútvonal volt erdősmecskei vasútállomása mellett található felhagyott bánya. Az erdősmecskei bánya az 1800-as évek végén indult. Külfejtésként működött, robbantásos módszerrel fejtették a gárnitot. A kezdeti időkben négy szinten folyt a kitermelés. Az ún. mélyszinten úgy lehetett csak termelni, hogy a vizet szivattyúzással tartották távol. Amikor a mélyszintet felhagyták és megszűnt a szivattyúzás, a csapadék és talajvíz feltöltötte ezt a bányarészt és kialakult rajta a ma látható bányató. A bánya 2015-ben zárt be. A falon a bányászat nyomai ma is láthatók.  Szép környezetét a bányató teszi különlegessé.

Ereszény. A Berkesdi-erdő északi felének elnevezése, ami egy régi falu helyére utal.

Erzsébet. Pécsváradtól 7 km-re délre fekvő település. Lakóinak száma: 247 fő (2025). Megközelíthető közúton a Pécsvárad–Szederkény közti 5608. sz. műúton. A falu nevét Szent Erzsébetről kapta, neve először Szenterzsébet volt, majd 1710-től Püspökszenter­zsébetnek nevezték, utalva arra, hogy a pécsi püspök birtoka volt. Jelenlegi nevét 1949-ben kapta. A falu részben a Karasica völgyében, részben két kisebb patak által határolt dombháton terül el. A település jellege eltér a Baranyában megszokott úgynevezett német hosszú utcás típustól, ugyanis házai, utcái szétszórva, mintegy bokorszerűen helyezkednek el. Erzsébet és környéke ősidők óta lakott hely. Az avar korból is ismertek régészeti leletek. Területe a római korban birtokközpont volt, később hol a pécsi püspökség, hol a pécsváradi apátság tulajdonát képezte. Lakosai a 18. századig magyarok voltak. A török uralom alatt elnéptelenedett. Az 1687-ben végzett összeíráskor csak 20 lakost számoltak össze a településen. 1741-ben német telepesek is érkeztek a községbe. A II. világháború után a németek nagy részét kitelepítették, helyükre a Felvidékről jöttek magyarok, illetve a környező falvakból szegényebb családok. A falu katolikus templomát 1774-ben szentelték fel Szent Erzsébet tiszteletére. A templom barokk stílusban épült, az előző templom helyén. Színes freskói Árpád-házi Szent Erzsébet és magyar szentek alakjait ábrázolják. A szószék copf stílusú. A dombtetőre emelt épületet monumentális támfal erősíti. A templom mellett áll egy 19. századi, népi stílusú, fából készült harangtorony. A faluban található különlegesség az egyetlen magyar Cementlap Múzeum, amely egy 100 éves, restaurált parasztház padlásán található. Egy holland művészettörténész, Simon Wintermans alapította a kiállítóhelyet, ahol ezt a 20. század elején népszerű burkolóanyagot minták szerinti rendezésben mutatja be. Az utolsó 100 év 100 féle lapja látható és vásárolható meg. Erzsébeten jelzett turistaút nem vezet.

 

 F

 

Fábri-vízimalom (Gerst-malom).  Fekedtől délre, a halastó és az egykori vasút mellett található régi malomépület, Magyarország egyik különleges ipartörténeti műemléke. A malmot a Träbert testvérek építették 1788-ban, akik takarmányt őröltek benne, majd a Fábri család vette birtokba, akik lisztmalommá alakították. Később a Gerst családhoz került, jelenleg is ők a tulajdonosai. A nyeregtetős, többszintes malom vályogtéglából és fából épült. A feljegyzések szerint őrlésre 1951 óta nem használják, sokáig a helyiek találkozóhelyeként szolgált. A rendszeres karbantartás hiánya, a rágcsálók okozta károk, a szerkezeti pusztulás és az áradások miatt napjainkban a részleges vagy teljes összeomlás fenyegeti, 2025 novemberében egy fala már össze is dőlt. Az Europa Nostra európai civil szervezet 2026 márciusában nyilvánosságra hozta a 2026. évi listáját a 7 legveszélyeztetettebb örökségi helyszínről. Ezek közt szerepel – a jelenlegi tulajdonosok kitartó munkájának köszönhetően – a fekedi Gerst (Fábri)-malom is. A nemzetközi elismerés célja, hogy segítséget nyújtson az épület megmentésében és megújulásában.

Fazekasboda. Pécsváradtól 7 km-re délkeletre fekvő község, a Karasica-patak mentén. Lakóinak száma: 179 fő (2025). Közúton a Pécsvárad–Mohács között vezető 5607. sz. műúton érhető el. Nevének Fazekas előtagja a falu fazekas hagyományaira utal, boda nevű utótagja a régi buda=kemence szó boda nevű változatából (más elképzelés szerint a Buda személynévből) ered. A település és környéke már a rézkorban lakott volt. A település határában rézkori, római és avar kori leletek kerültek napfényre. Itt feltételezik a Gurumba nevű római őrhelyet is. A mai falutól északkeletre a Gemeindegipfel-nek nevezett helyen állhatott a mai falu őse, ahol a régészeti feltárásokkor avar korból való építőkemencéket tártak fel, amiből következtethetünk az egykor itt élt népek fazekas tevékenységére. Itt húzódott egy közlekedési útvonal is, mely Pécsről indult, Pécsváradot elérve Fazekasboda felé fordult, majd a hegytetőn Szebény fölött érte el Bátaszéket. Fazekasbodát az oklevelekben 1220-ban említik először egy apátsági alapítólevélben, mely szerint a falu Szent István király idején a pécsváradi bencések tulajdona volt. Később az 1232 előtti időkben királyi birtok volt. 1232-ben II. András király a pécsváradi apátságnak adományozta. Nevét ekkor Nagh Boda néven említették. A 15. században a pécsi kispréposté volt. A török hódoltság alatt nem néptelenedett el teljesen, a faluban még élt néhány család. A török elleni felszabadító háborúk alatt azonban a falu a hadi felvonulások útjába esett, és teljesen elpusztult. 1720 táján – a fennmaradt hagyományok szerint Fuldából érkezett – németek betelepítésével épült újjá a mai helyén. 1778-ban Mária Terézia uralkodásának végén – a pécsváradi uradalommal együtt – a település az egyetemi alapé lett. Jelentős változás volt a falu történetében, hogy 1896-ban a település bekerült a megye vérkeringésébe azzal, hogy elkészült a Mohács–Pécsvárad közötti, a falun áthaladó makadámút. Az I. világháború után Fazekasboda is szerb megszállás alá került, mely 1921 augusztusáig tartott. A II. világháború után 23 német családot telepítettek ki a faluból és helyükre a Felvidékről telepítettek be 14 magyar családot. A falu temploma 1735-ben épült, Mindenszentek tiszteletére. A régi helyére 1809-ben új templomot építettek, melyet először 1929-ben restauráltak, majd 1942-ben, a freskók Gebauer Ernő munkáját dicsérik. A templom tornyát 2022-ben felújították. Látnivaló még a német tájház, a helytörténeti kiállítás, illetve a falu közelében egy felhagyott gránitbánya. Jelzett turistaút nem vezet a településen.

Fehéregyháza. Árpád-kori település volt Szebény és Szűr között, egy kis völgyben. Ezen a helyen már a római korban is éltek emberek. Dombay János régész római épületek alapjait azonosította, melyeknek köveit valószínűleg felhasználták a későbbi kápolna építéséhez. I. István király 1015-ben a falut a pécsváradi apátságnak adta. A hajdani falu a völgyben helyezkedett el, Szent László tiszteletére emelt temploma a dombra épült. A török időkben elnéptelenedett, de temploma megmaradt, ami később az egész környék közös temploma és zarándokhely lett. A szebényi templom 1775-ös megépülte után nem használták, Fehéregyháza temploma gazdátlan lett. 1795-ben lebontották, kőanyagának felhasználásával épült a szűri templom.  A templom helyét ma már csak néhány kő és az emlékére állított kereszt jelzi.

Fehér Gólya Múzeum. Kölkeden található, az országban egyedülálló múzeum. A Mohácstól délre fekvő Kölked lakossága évszázadok óta együtt él a gólyákkal. A dunai ártér határában fekvő község mindig biztos fészkelő és táplálkozó helye volt a fehér gólyáknak. A 2002 óta működő, európai kitekintésben is egyedülálló tematikus kiállítás egyetlen állatfaj, a fehér gólya (Ciconia Ciconia) köré szerveződött. Az egykori iskolaépületben megismerkedhetünk a fehér gólyák táplálkozásával, fészkelési szokásaival, vonulásukkal. Kitekintést kapunk a gólyák családjának valamennyi tagjáról, melyek közül hazánkban csak két faj él. A gólya irodalmi, néprajzi vonatkozásai is megtalálhatók itt. A kiállítóteremben hatalmas, fénypontos demonstrációs táblán követhetjük nyomon a gólyák költözési irányait, kint az udvaron és a környező villanyoszlopokon élőben is megtekinthető a gyönyörű madár. Költési időben egy beépített kamera segítségével az interneten is nyomon követhetjük egy gólyacsaládnál a tojásrakást, költést, fiókanevelést. Költési időszakban a  környező villanyoszlopokon élőben is megtekinthető a gyönyörű madár. 2026 nyarán felújítási munkák kezdődtek, új múzeumépület épül, így jelenleg nem látogatható. . Az új múzeum 408 négyzetméteres, gólyafészekre emlékeztető formája szimbolikusan is összekapcsolja az ember és a természet világát. Várható átadása 2027-ben lesz.

Fehér-kastély. Lásd Mattyasovszky-Zsolnay-kúria.

Flórián-forrás. Babarc település autóbusz-megállójában, a névadó szobor mellett eredő forrás. A Babarci Önkormányzat 2012-ben felújította.

Földház-tető (254 m). Szilágytól északra található magaslat, dombhát.

Fritschi-kereszt. Görcsönydobokától északra, a Szebényi-vízfolyás közelében álló kőkereszt.

Fűrész-kereszt. Máriakéménden, a település és a kegytemplom között található kőkereszt. 1860-ban állította Fauszt József. Mivel a család később Fűrészre magyarosította a nevét, ezért ma Fűrész-keresztnek nevezik. A K jelzés vezet mellette.

Füzes. Árpád-kori falu volt, Geresdlak és Szebény között helyezkedett el. Jelentős falu volt, hiszen templommal is rendelkezett. A templom alapjait megtalálták. Nevét a közeli rét és patak fűzfáiról kapta. A néphagyomány szerint lakói kis emberek voltak, vékony hanggal. Ha megkérdezték tőlük, hová valósiak, füzesiek vagyunk, válaszolták. A legenda szerint a liptódi rác betyárnak Véménden volt szeretője, és Füzesen át járt oda. Olyan erős volt, hogy egy szamarat a nyakába vett, és néhány lépést vitte. Öreg Füzes területén jó szőlők, jó borok teremtek. A filoxérajárvány idején pusztultak el. Később a fekediek vásároltak itt földet és telepítettek szőlőt. 1527-ben templomában rejtették el a török elől azt a Mária-szobrot, ami ma Mohácson, a Fogadalmi templomban látható. Ma már csak a helynév emlékeztet arra, hogy egykor itt település létezett.

Fűzfa-forrás. Nagypall déli felén, a réten felbugyogó, vízinövényekkel szépen benőtt természetes állapotában található forrás.

 

 G-Gy

 

Geresd. Geresdlak keleti településrésze. Lásd még: Geresdlak.

Geresdlak.  Pécsváradtól 11 km-re délkeletre, Himesháza és Fazekasboda közt fekvő település a Pécsvárad–Mohács vezető 5607. sz. műút mentén. Lakóinak száma: 735 fő (2026). Három település: Geresd, Kisgeresd és Püspöklak egyesítésével jött létre 1968. június 30-án. Geresd már az Árpád-korban is lakott hely volt. Nevét 1292-ben említik először az oklevelek Gueresty néven. A falu ekkor több birtokos kezében volt; így például öröklött része volt itt Geresdi Tamásnak, aki részt vett a megyei közéletben is. Az 1293-ból fennmaradt feljegyzések a geresdi nemeseket olasz eredetűnek mondták. Lakkal 1296-ban két oklevél is foglalkozott. Lak 1334-ben szerepel a pápai tizedjegyzékben, tehát ekkor pápai tizedet fizető, pappal bíró település, mégpedig Noloch néven. Geresd falu a forrásokban legközelebb 1402-ben bukkan fel. A település ekkor részben a pécsi püspöké. Másik részét ebben az évben a rozgonyi csatában vitézül harcolt Németi Jakab nyerte el királyi adományként. Geresd és Lak települések mellett helyezkedett el egy másik középkori település, amit Füzes néven ismerünk. Jelentős falu volt, hiszen templommal is rendelkezett. A templom alapjait megtalálták. Geresdet és Lakot 1526 előtt csak magyarok lakták. Geresd 1542-ben az adólajstromban Gewersd néven szerepel. Baranya 1543-ban került török megszállás alá. Ezután Geresd és Lak az összeírásokban először 1554-ben tűnt fel. A két települést a török a pécsváradi náhijehez csatolta. A környék a 16. század végén a szekcsői-mohácsi szandzsákhoz tartozott. Geresd a török hódoltság alatt folyamatosan lakott helység volt, a megszállás végére azonban lakossága csaknem teljesen elpusztult. Lak teljesen elnéptelenedett ennek az időszaknak a végére.  A török kiűzése után először Geresd kezdett talpra állni. Geresd lakói a 18. század első felében magyarok. A falu életében 1704-ben jelentős esemény történt, ugyanis elkészült a Szent Pál remete tiszteletére felszentelt barokk stílusú templomuk. Lakot 1712–1716 között szerbek népesítették be, falujukat a török hódoltság alatt pusztává lett Femes település területén építették fel. A 18. század közepén Geresden fuldai németek telepedtek le, akik újjáélesztették a gazdasági és kulturális életet. A német hagyományok azóta is élnek, Geresdlak kiemelkedő szerepet játszik a baranyai németség népi kultúrájának és építészetének megőrzésében. A helyi sváb hagyományok, gasztronómia és a tájházak hűen őrzik a falu évszázados sváb gyökereit. Geresd falu temploma 1794-ben épült Remete Szent Pál tiszteletére, Laké 1828-ban,  Szent Bertalan apostolról lett elnevezve. Lakot az 1930-as évektől Püspöklaknak nevezték. A két templom mellett látnivalók még: Harangláb (Kisgeresd), Szent Flórián-szobor, Koffán-ház, Német nemzetiségi tájház, Nemzetiségi kézimunka kiállítás, Nemzetiségi vállkendő kiállítás, Mézeskalács falu kiállítás, Rumsauer ház (Templom szoba), Babakiállítás. A kiállítások előzetes bejelentkezéssel látogathatók. A település jelentős kulturális-gasztronómiai eseménye a Gőzgombóc fesztivál, ahol lehetőség van a hagyományos sváb étel, a gőzgombóc elkészítésére és megkóstolására. Geresdlakon vezet át a Z sáv jelzésű turistaút (Baranyai Zöldtúra).

Geresdlaki-kilátó. Geresdlaktól északra, a falu közelében 2014-ben épült faszerkezetű kilátó. A kilátó tetejéről körpanorámás kilátás nyílik a vidékre. A Geresdlakról Kisgeresd felé vezető, Z sávval jelölt úton (Baranyai Zöldtúra) érhető el.

Geresd-tető (301 m). Kisgeresdtől nyugatra található magaslat.

Gerst-malom. Lásd: Fábri-vízimalom.

Geszte. Egykori település, a mai Geresdlak délnyugati határában, a szintén elpusztult Hidágától (Alsó- és Felső Hidága) északra feküdt. Temploma is volt a középkorban, melynek alapozása hatalmas kövekből készült. A falu török időkben elpusztult. A Templom-dombon régészek azonosították a közelmúltban a templomépület maradványait, de már az 1960-as években – vízvezeték építése közben – a középkori falu maradványaira (faltörmelék, kard, szekerce, sírok) bukkantak. A templom helyének közelében igen bővizű források fakadnak, melyek egykoron ellátták a falu lakóit ivóvízzel. A templom helyén már a 18. század elejétől egy kereszt jelezte, hogy itt szakrális épület állt. A feszületet többször megújították. A 1970-es évek táján azonban ledőlt, s később sem állították helyre, csak az alsó talapzata maradt meg a bokrok közé dobva. A helyiek összefogásával a területet megtisztították a bokroktól, most már folyamatosan gondozzák. Egy barátságos kis ligetet hoztak itt létre, két asztal-pad garnitúrát is elhelyeztek, így tökéletes helyszín lett kirándulásokhoz. Az egykori templom helyére újra egy kőkeresztet állítottak, melyet a Vendel-napi körmenet során Matis Géza plébános áldott meg. A feszületet a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő, a Schmidt és Bayer családok támogatásával a Geresdlaki Német Önkormányzat állította.

Görcsönydoboka.  Mohácstól északnyugatra, 11 km-re fekvő község, a Dunába torkolló Csele-patak völgyében. Lakóinak száma: 324 fő (2025). Zsáktelepülés, így közúton csak egy útvonalon érhető el: a Mohácsot Pécsváraddal összekötő műútból Somberek északi szélén leágazó 56124. sz. bekötőúton. Görcsönydoboka két, egymás szomszédságában lévő falu, Cselegörcsöny és Cseledoboka egyesülésével jött létre 1944-ben. A környék már a római korban is lakott volt, római kori telep nyomát tárták fel. A településekről az első adat 1015-ből való; ekkor a pécsváradi apátság alapítólevelében mint a dobokai kőbánya nagy útját említik. Cseledoboka első említése 1150-ből, Cselegörcsöny első említése 1332-ből való. Az 1300-as években a Dobokai nemesek birtokai volt. A török időkben a falvak elnéptelenedtek, sokáig pusztán álltak. Doboka 1729-től Sauska János tulajdona lett, aki németeket hívott be. Cselegörcsönybe rácok telepedtek, ezért a neve Ráczgörcsöny lett. Később oda is németek jöttek, a szerbek elvándoroltak. Cseledobokán a 18. század végén épült templom, Szent Anna tiszteletére szentelték fel. A görcsönyi Szent Flórián-templom 1820-ban épült késő barokk stílusban, 1869-ben átalakították. Görcsönydobokán vezet át a S sáv jelzésű Baranyai Sárgatúra útvonala. Görcsönydobokától keletre, Somberek irányában, szántóföldek közepén található az egykor itt fekvő falu Keresztelő Szent János tiszteletére emelt Árpád-kori templomának romja. A 15. századi gótikus téglatemplomból csak néhány falrészlet maradt meg. Mellette pihenőhely található. Megközelíthető a S sáv jelzésről leágazva, 230 m-re.

Gyulapuszta. Belvárdgyulához tartozó kis település. Az 1850-es években uradalmi majort létesített itt a bólyi uradalom földesura, a Batthyány család. Fénykorában 170 lakója volt. Az itt álló kúriát az államosítás után 1947-től a TSZ használta. 1990 után magánkézbe került, állapota romlik. Korábban állagmegóvási munkálatokat végeztek ugyan rajta, ám jelenleg elhagyatott.

 

 H

 

Hajtánypálya. Lásd: Palotabozsoki Vasúttörténeti Múzeum.

Három Kívánság Tava. Töttös határában található tó, dombokkal és fákkal övezett völgyben terül el. 1960-ban alakították ki. A tó és partja alkalmas horgászásra, sátrazásra, kirándulások és piknikezések ideális helyszíne. Minden évben majális és pünkösdi rendezvény várja az érdeklődőket.

Hásságy. Pécstől 17 km-re délkeletre fekvő település, az Ellendi-patak és a Vasas-Belvárdi-vízfolyás találkozásánál. Lakóinak száma: 257 fő (2025). Megközelítése közúton a Pécs–Romonya–Olasz 5611. sz. műúton.  Gyönyörű táji környezetben fekvő, úgynevezett kétutcás völgyi falu. Nevének eredete: a hárs fanév „gy” képzős származéka. Árpád-kori település, neve az oklevelekben 1058-ban tűnik fel először Hashag néven. A falu a 13. század végén Győr nemzetséghez tartozó Óvári Konrád birtoka volt. Konrád 1295-ben Olasz–Hásságy és Hidor falu között alapította a Szt. László monostort, a pálos rendi szerzeteseknek. 1333-ban önálló plébániája volt a közösségnek. 1515-ben a kolostor ajándékba kapja a falut, amely feltehetően a jelenlegi településtől délre terült el, Hidor falu irányába. A török időkben elnéptelenedett, a hódoltság végére azonban újból lakottá vált a terület. Ekkor a Boszniából érkező ráczok, a hagyomány szerint a jelenlegi településtől északnyugatra lévő „Hátsó Rác-högy”-ön telepedtek meg. 1695-ben a falu magyar földesura a Zrínyi család volt. A település később a kincstárhoz kerül vissza, majd 1732-től Pálffy birtok lett. A Rákóczi szabadságharc után a rácok többsége elhagyta a területet. 1740 körül német telepesek érkeztek és a templom fölött építettek házakat: „Schwabendorf” a mai Kossuth L. u. északi részén, majd később tőle nyugatra alakult ki a másik utca a patakvölgy túlsó felén. Ez az úgynevezett „Raizedorf”. Az első templomot 1756-ban szentelik. A ma is álló templomot, az akkori falu szélén – ma közepén – 1763-ban szintén Páduai Szt. Antal tiszteletére szentelték fel. A falu északnyugati végén a fennsík szélén szép táji háttérrel áll az 1769-ben Szt. Rókus tiszteletére szentelt kápolna. A település földesura 1780-tól gróf Batthyány Fülöp. Ez időben a község lélekszáma már 400 fő körül van. A 19. század első harmadában Hásságy tiszta német falu. A földművelésből, bortermelésből élő település jelentős szőlőterületekkel rendelkezik. A település fejlődését jelzi, hogy 1869-ben 70 épület van, amelyből 3 középület és 67 magántulajdonú. 1880-ban 20 iparos működik a faluban. A falu római katolikus temploma (Páduai Szent Antal templom) 1753-ban épült barokk stílusban, a korábbi fatemplom helyett. A községben még két kápolna található: a Szent Rókus-kápolna 1769-ben épült, a szőlőhegyen álló Szentháromság kápolnát a terjedő filoxéra megállításáért fohászkodva 1890-ben építették. A II. világháború után több német családot kitelepítettek, helyükre a Felvidékről és Jugoszláviából kitelepített magyar családok érkeztek. A település nyugati határában nagy kiterjedésű halastó található. Hásságyon jelzett turistaút nem vezet.

Hásságyi-szőlőhegy. Hásságytól délre, Olasztól nyugatra húzódó 206 m magas domb, szántók és szőlők borítják. Több kereszt és képoszlop áll itt.

Hásságyi-tó. Mesterséges állóvíz a nevét adó falu mellett. A halastavat az 1960-as években hozták létre a Vasas-Belvárdi-vízfolyáson. A tóba hordja vizét az Ellendi-patak is.

Héhwald-kereszt. Máriakéméndtől délkeletre, az Új-hegy erdejében álló kőkereszt. 1903-ban állította a Hoffmann család. 2013-ban a Mecsek Egyesület felújította. Valamikor itt a kereszt közelében forrás eredt, melynek gyógyító erőt tulajdonítottak. A keresztnél található, 1951-ben elbontott Szentkúti-kápolnafülkét 2016-ban a Mecsek Egyesület újjáépítette, s egy Mária-szobrot helyezett el benne.

Herend. Lásd: Herendi-erdő.

Herendi-erdő. Borjádtól keletre elterülő síkvidéki erdő. Egykor a bólyi uradalom erdője volt. A környéken a középkorban két falu is létezett: Herend és Marótfalu, melyek a török időket követően elpusztultak.

Hidágai-kút. Lásd: Hidáki-völgy.

Hidáki-völgy. Marázától északra húzódó, észak–dél irányú hosszú, keskeny erdős völgy. Valamikor ezen a környéken volt a Hidák elnevezésű település, melynek nevét a völgy máig megőrizte. 1953-ban itt a régészek régi település nyomaira bukkantak. A fél kilométeres szakaszon talált edénytörmelékek és korom ősi település helyéről árulkodnak. A marázai bekötőút létesítésekor barlanglakásokra bukkantak. A völgyfőn ered a Hidágai-kút nevű forrás, mely kis patakot táplál. A Z sáv jelzés (Baranyai Zöldtúra) egy rövid szakaszon keresztezi a völgyet.

Hidor. Egykori önálló község, Olasz település mellett. Nevét az oklevelek 1295-ben említették először Hedrich, Heydreh néven. 1950-ben Olaszhoz csatolták, aminek északi részét a falu lakói még mindig az egykor önálló településként létező Hidorként említik.

Hidor-hegy. Olasztól nyugatra található 201 m magas domb neve. Szántókkal és szőlőkkel borított.

Himesháza. Település Mohácstól északnyugatra 15 km-re, a Mohács – Pécsvárad közötti 5607. sz. műút mentén. Lakóinak száma: 919 fő (2025). A falu területén egy kisebb, késő bronzkori telep nyomait tárták fel. A falu már I. István korában létezett, s egyike volt azoknak a magyar falvaknak, amelyek plébániát alkottak, és templomot építettek. Első írásos említése 1332-ben tűnik fel, ebben Hymishaza néven szerepel. A neve arra utal, hogy már ekkor „hímes”, azaz festett, díszes temploma volt. A Szent István korabeli temploma számos települést ellátott A török idők elején még létezett a falu, de a felszabadító harcok során elnéptelenedett. Még 1711-ben is pusztának említik. 1721-től kezdődött a pécsi püspök birtokát képező falu újratelepítése. Az új lakosok Németországból, a fuldai uradalomból kerültek ide, s a falut a mai helyén építették fel. 1724-ben fából épített kis kápolnát emeltek, ami azonban 1752-ben egy tűzvészben leégett. Klimó György pécsi püspök kezdeményezésére 1753–54 körül építették a ma is álló, Kisboldogasszony tiszteletére szentelt templomot. 1796-ban feljegyzések szerint német nemzetiségű, római katolikus vallású, gazdag, népes hely volt. A községben a földművelés volt a fő tevékenységi forma, de kézművesek is dolgoztak. A két világháború között a település már viszonylag szegény volt. A II. világháború után a német lakosság nagy részét kitelepítették, helyükre bukovinai székelyek és a felvidékről csallóközi magyar családok települtek be. Ma Himesháza a német hagyományú, gazdag település rendezett képét mutatja, a szűkebb térség fontos központja. A falu látnivalója még a templom mellett a Tájház (Heimatmuseum), az 1798-ban épült kálváriakápolna és a Hősök terén felállított Székelykapu. Himesházán jelzett turistaút nem vezet.

Himesházi-árok. A Csele-patak egyik jobb oldali mellékvize. A Geresdlak–Himesháza felől folyó patak Görcsönydobokánál egyesül a Csele-patakkal.

Himesházi-tavak. A Himesházi-árok két tava. Érdekesség, hogy a két tó között vezetve épült meg az M6-os autópálya (Himesházi-árok völgyhíd).

História Hall. Bólyban (Nyárádi u. 2. sz. alatt) látható falfestmény-együttes, König Róbert (1951–2014) Munkácsy Mihály-díjas magyar grafikusművész alkotása. A művész családjának egyik ága Bólyból származott, s a gyermekkorában megismert archaikus kultúra haláláig meghatározó élményt jelentett számára. A História Hall falfelületei a terem ajtó- és ablaktömegeinek megszakításával, de mégis egybefüggő festménykompozícióként értelmezhetők, így a látogatónak folyamatos vizuális élményben lehet része. A terembe lépve, az óramutató járásának megfelelően (tehát balról jobb felé haladva) kronológiai sorrendben következnek a historikus apokrif és valós visszaidézések, a művész szabad megfogalmazásában. A bejárati ajtó függőleges osztóvonalát tekintjük központi tengelynek, az e fölötti, keskenyebb falszakaszon az igazi, de egy kicsit a képzelet által is átrendezett és kiegészített Bóly látképével állunk szemben. A kép jobb oldalánál, folytatásként, áttűnik a valamikori lothai erdő. Legfelül, a távolban, jellegzetes sziluettjével láthatjuk a környéket meghatározó, nagynyárádi templomot, különleges ismertetőjegyeként ennek a szép, baranyai vidéknek, Bóly szomszédságában. A terem sarka felé haladva, a fal már teljes magasságáig festett, s az ebből adódó léptékváltás az ábrázolásban is érzékelhető. Itt kezdődnek a 12 fő egység jelenetei, amelyek sorrendben a következők: I. PFINGSTENREIDE, II. MÁRIAGYÜD III. VENDELINI, IV. EMMAUSZ, V. A SZŐLŐ- ÉS BORKULTÚRA VILÁGA, VI. A FÖLDMŰVELŐK ÉLETE, VII. A TELEPÜLÉSRE JELLEMZŐ IPAROSSÁG, VIII. KÉZMŰVES IPAROSOK, IX. KÉZMŰVES IPAROSOK, X. NAGYGAZDA HÁZÁNAK OROMZATA, XI. KARÁCSONYI KONCERT, XII. ULMER SCHACHTEL. A 12. jelenet után a látogató visszaér Bóly látképéhez és gondolatban fejet hajthat mindazok előtt, akik ittlétükkel gyarapítottták és a jelenben továbbra is gyarapítják ezt az egyedi hangulatú, baranyai kisvárost; a mindig megújuló és állandóan változó régi-mai Bólyt.

Horpács. Egykori Árpád-kori falu, Somberektől nyugatra feküdt. A török időkben vált lakatlanná. Az itt csörgedező patakot ma is így hívják.

Horpács-patak.  A Csele-patak egyik bal oldali mellékvize. Véménd határában ered, a vize a Csele-víztározóban egyesül a Csele-patakéval. A Somberek és Görcsönydoboka közötti részénél horgásztó és turistaszállás található. Itt vezet át rajta a Baranyai Sárgatúra útvonala (S sáv jelzés).

Horváth-kereszt. Lásd: Templom-kereszt.

Hosszú-hegy. Máriakéméndtől északra, a Török-várig húzódó domb elnevezése. Ebben az erdőrészben van a kiépített Lankás-forrás, mely mára már elapadt.

Hosszú-völgy. Marázától nyugatra, észak–déli irányban húzódó hosszú, erdős völgy.

 

I

 

István-kút. Liptódtól nyugatra, a Liptódpusztai-völgyben található forrás, a S sáv jelzésű turistaút mentén (Baranyai Sárgatúra), a volt Liptódpuszta területén. A forrás téglából épített merítős medencével rendelkezik, melyben egy kifolyócsövet is elhelyeztek. A medence tetejére fából faragott kútházat emeltek. A forrás jelenlegi építménye 1982-ben készült. A forrás régen a közeli Liptódpuszta lakóinak vízellátását szolgálta. A forrás előtt egy kis kőoszlopon látható a vörös gránit névtábla, melynek felirata: ISTVÁN-KÚT 1982. E TERÜLETEN ÁLLT AZ EGYKORI LIPTÓDPUSZTA. FELÚJÍTOTTA A MECSEK EGYESÜLET 2012-BEN. Mára a Dél-Baranyai-dombságban már csak ez az egy fatetős faragott kútház áll, mely eredeti állapotában látható. Mellette pihenőhely található asztallal, paddal.

 

 J

 

Jakabéczy-kereszt. Feked volt vasútállomásától délre 1 km-re található, 1850-ben állított kőkereszt, a Z jelzésű út mellett. 2000-ben felújították.

Jenyei-hegy (196 m). A mohácsi Szőlőhegytől északra található magaslat.

 

 K

 

Káposztás. Szederkénytől északra, a Nagy-erdőben található hely elnevezése. A nevét onnan kapta, hogy a mostani erdő helyén itt az 1960-as évekig a szederkényieknek voltak kertjeik. A Nagyerdei-patak vizét felduzzasztották és ezzel locsolták a veteményest.

Karasica-vízfolyás (Karasica-patak). A Dél-Baranyai-dombság jelentős vízfolyása, Feked közelében a Kökény-árokban ered. A patak a forrásától 2 km-t halad délnek, ezután nyugatra indul. Lovászhetény közelében ismét délnek fordul, majd Magyarbólytól dél-délkeleti irányban halad. Illocska után átlép Horvátországba, és Pélmonostornál a Báni-hegység északkeletnek téríti. A horvát-magyar határ mellett fut végig Kiskőszegig (Batina), ahol beletorkollik a Dunába. A folyásának alsó része azelőtt igen mocsaras volt. Míg eredésénél csak néhány liter/perces vízhozammal csörgedezik, addig alsóbb részét az 1950-es években egy rövid időre hajózhatónak minősítették.

Katolebergi-képoszlop (Katole Bildstock). Máriakéméndtől északkeletre, a Kéméndi-tetőn álló négyzet alapú, 3,5 m magas képoszlop, melyet a II. világháború előtt az itt lévő szőlőültetvények védelmére állítottak. Négy oldalán négy szentképet helyeztek el, melyek a környékbeli falvak (Máriakéménd, Kátoly, Liptód, Monyoród) templomainak védőszentjeit ábrázolják. A képoszlop évtizedekig ledőlve feküdt. A Mecsek Egyesület 2015-ben felújította, mellette padot és információs táblát helyeztek el, melyen elolvasható a Bildstock története. A képoszlophoz a S▲ jelzésről leágazó S „emlékmű” jelzésen lehet eljutni.

Kátoly. Pécsvárad 12 km-re délre, Szederkénytől 7 km-re északra fekvő település a Karasica-patak jobb partján. Lakóinak száma: 282 fő (2025). Zsáktelepülés, közúton a Pécsvárad–Szederkény közti 5608. sz. műútról leágazó rövid bekötőúton közelíthető meg (400 m). Kátoly Árpád-kori település, a 11. századtól a pécsváradi bencés apátság alapítólevelében olvashatunk említést a faluról, minden bizonnyal ószláv településként. A pécsváradi alapítólevélben Kátoly templomos helyként van feltüntetve. A község nevét más történelmi forrásokon 1296-ban az Árpád-kor végén említik először. Neve ekkor Katlh. Később nevét 1302-ben Kathl, 1436-ban Kathol néven írták. Ebben az időben a pécsváradi apátság birtoka. A 13. században már templomot emeltek, ami egészen a 20. század elejéig állt  a falutól 1 km-re délre, a mostani temető melletti domboldalon. A falu és templomának védőszentje Szent Katalin, egyes kutatók szerint innen származik a település neve is. A falu a török időkben is lakott volt, de kevesen éltek itt, és a hódoltság végére elnéptelenedett. A 18. század eleji összeírásban lakatlan pusztaként szerepel. 1733-ban épült fel újra, de nem a régi helyén. Először magyarok és horvátok, majd 1780 körül németek költöztek ide. Ekkor már a pécsi püspök tulajdona. A középkori templom már nagyon rossz állapotban volt, és a falutól is messze, ezért 1907-ben lebontották, és új templomot építettek, ami 1911-re készült el. A templomot szintén Szent Katalin tiszteletére szentelték fel. Benne egy 14. századi keresztelőmedence is látható, amit áthoztak a régi templomból. A templomot Gebauer Ernő festményei díszítik. A településen élő horvát népesség hű a hagyományaihoz, jeles ünnepeken még mindig magára ölti a sokác népviseletet. A település közeléből, a Kátolyi elágazástól (Ruzsek-malom) indul a Baranyai Sárgatúra útvonala (S sáv jelzés).

Kátolyi horvát hősök keresztje. Kátolytól nyugatra, szántóföldek mentén álló kereszt. A márványtáblával ellátott keresztet a kátolyiak állították 1948-ban. A tábla felirata horvát nyelvű, összesen nyolc név olvasható.

Kátolyi pihenőhely. Kátolytól keletre, a pincesoron, az aszfaltos út végén található pihenő, esőbeálló, benne asztal padokkal. A Szent Márton zarándokút nyomvonalán juthatunk el ide.

Kékfestő műhely. Nagynyárádon található műhely, melyet Sárdi János (1920–2017) kékfestő mester, a népművészet mestere alapított 1948-ban. A műhely eszközeinek a zöme, mint a nyomódúcok, a mintázó gép (perrotin), keményítő gép és a kalander több, mint 100 évesek, ma is az eredeti állapotukban állnak a műhelyekben. A műhelyben a kékfestést a család műveli tovább, fenntartva a kékfestés hagyományos eljárásait, kiszolgálva ezzel a helyi igényeket. A műhely turisztikai látványosságként is működik, fogad csoportokat és egyéni látogatókat is. A kékfestés a kihaló szakmák sorába került, 2015-ben felkerült a „Szellemi Kulturális Örökség Magyarországon” listára. Nagynyárádon minden év júliusának utolsó hétvégéjén megrendezik az Országos Kékfestő Fesztivált, melyen kékfestő kiállítás, gazdag kulturális program, kézműves kirakodóvásár és nyitott pincék várják az ide látogatókat.

Kékesd. Pécsváradtól délkeletre 8 km-re fekvő kistelepülés a Karasica völgyében. Lakóinak száma: 163 fő (2025). Közúton megközelíthető a Pécsvárad–Szederkény közötti 5608. sz. műútról: Ellendnél leágazva, vagy északkeleti irányból az 5606. sz. mellékúton. 1332-ben volt már temploma, plébániája. A községet említő első írásos emlék 1290-ből származik, amelyben Keykug néven szerepel. 1387-ben, de még 1542-ben is Tótkékesként említették. A török uralom alatt is lakott volt, viszont a templomukat a törökök lerombolták. 1656-ban nyolc éven át húzódó perben szerezte vissza a falut a pécsváradi Bertók apát a pécsi püspökségtől. 1686-tól a település földesura a délszláv Kararity Mihály, ebben az évben említik először Kékesdként. 1696-tól ismét a pécsváradi apátságé lett. A 17. században rácok települtek ide, akik a török elleni felszabadító háborúk után elköltöztek. A falu neve 1687-ben Rácz Kékes volt. A 18. században lakossága ismét magyar lett. A faluban a török uralom óta nem volt templom, így 1999-ben az itt élők új templom építésébe fogtak, melynek megálmodója Kungl Jánosné Erzsébet volt. A templomot Dévényi Sándor Kossuth-díjas építész tervezte. 2009-ben szentelték fel Szent Mihály arkangyal tiszteletére. A faluban jelzett turistaút nem vezet.

Kéméndi-csorgó. Máriakéménden, a Nagy-pincesor felé vezető út mentén található időszakos forrás, melyet 1998-ban foglaltak. Az utóbbi aszályos években nem folyik. A Kjelzésen közelíthető meg.

Kéméndi-kereszt. Máriakéménd északi végén álló kőkereszt. Kéméndi (Kerner) János és családja emeltette 1947-ben, amiért szerencsésen átvészelték a háborút. A keresztet 2014-ben szépen felújították, felirata fekete gránittáblán olvasható.

Kéméndi-tető. Máriakéméndtől északkeletre található magaslat, legmagasabb pontja 259 m. Helyen­ként erdő, másutt szántóföld borítja. A tetőn háromszögelési pont van elhelyezve. Megközelíthető a Liptódpusztai-völgyből, a Péter-saroktól induló S▲ jelzésen.

Kéméndi vadászház. A Török-vártól keletre húzódó kis mellékvölgyben állt egykori vadászház. A KL („rom”) jelzésű turistaút mellett még láthatók a romjai. A vadászházat a szederkényi vadásztársaság építette, mivel az 1950-es évek erdősítése nyomán gazdag őz és szarvas vadállomány jött létre a környéken. A ház romjai mellett található a kiépített Vályús-forrás, ám sajnos évek óta nincs vize. Erdei pihenő is található itt.

Keresztelő Szent János-kápolna. Kisnyárádtól 1,5 km-re nyugatra, a Lánycsók–Marázai-vízfolyásnál, a halastavak közelében található kis kápolna. Helyén egy kis fakápolna állt, amit 1756-ban építettek. A mostani kápolna az 1820-as években épült. A kápolnát és az előtte álló kőkeresztet a Mecsek Egyesület 2014-ben felújította. A kápolna közelében volt egy kiépített forrás, melynek neve Csoda-forrás volt. A forrás az 1970-es években elapadt, helyére 2015-ben építették a Csoda-kutat. A kápolna előtt erdei pihenőhelyet alakítottak ki asztalokkal, padokkal. Elérhető a S sáv jelzésű úton (Baranyai Sárgatúra).

Keresztelő Szent János-templom romjai. Lásd: Görcsönydoboka.

Két-ági-erdő. Lásd: Berkesdi-erdő.

Kisbudmér.  Bólytól délnyugati irányban 11 km-re fekvő település. Baranya vármegye legkisebb falvainak egyike, lakóinak száma: 91 fő (2025). Zsáktelepülés, közúton a Bóly–Villány közötti 5701. sz. műútról Borjádnál nyugatra leágazó bekötőúton közelíthető meg. Budmér (Bodmér) neve az oklevelekben a 13. század végén tűnik fel először Budmer néven. A település a Budmér nemzetségbeli Budméri család birtoka volt. 1332-ben önálló plébániája volt a falunak. 1399-től a két Budmér települést Alsó- és Felső- előnévvel különböztették meg. Alsó-Budmérból alakult ki a mai Kisbudmér. A török hódoltság alatt elnéptelenedett, majd szerbek telepedtek le, 1724–52 között pedig németek. Az első templom a 18. század első felében épült Szent György tiszteletére. Ez még szerb ortodox templom volt, amit a németek átépítettek. A mai templom 1811-ben épült, klasszicista stílusban. Kisboldogasszony tiszteletére szentelték fel. A faluban jelzett turistaút nem vezet. A településen átvezet az EuroVelo nemzetközi kerékpártúra-útvonal.

Kisgeresd. Geresdlak szépen gondozott kis településrésze, a faluközponttól északra. A pécsi püspöki uradalom cselédjeinek lakóházaiból alakult ki a 18. században. 1968-ban egyesült Püspöklakkal és Geresddel. Központjában egy harangláb áll. A Z sáv jelzés vezet itt (Baranyai Zöldtúra). Lásd még: Geresdlak.

Kisgyula. Belvárdgyula településrésze. 1928-ig önálló falu volt, akkor egyesült Belvárddal, így jött létre a mai Belvárdgyula település.

Kiskéménd. Egykori középkori település volt a mai Máriakéménd területén. Lásd még: Máriakéménd.

Kisnyárád. Mohácstól 12 km-re északnyugatra található község. Lakóinak száma: 154 fő (2025). Zsáktelepülés, közúton Mohács felől, az 57. sz. főútról a Lánycsóknál északra leágazó 56112. sz. bekötőúton érhető el. Árpád-kori település, nevét 1285 körül említik egy oklevélben. A Nyárád helynév a magyar nyárfanév származéka. Mivel az 1330-as évek elején és közepén papja volt, aki pápai tizedet is fizetett, az akkori viszonyok között jelentős hely lehetett. A török alóli felszabadító harcok során pusztává lett. A török utáni első felméréskor nyolc szerb családot találtak itt. 1726–1731 között Rajna-vidéki németek telepedtek le a faluban, mely ekkor a pécsváradi apátság birtoka volt. A további években a megye egyéb falvaiból érkeztek lakosok. Mivel a fonott sövényből készült, szalmával fedett temploma rossz állapotban volt, 1777-ben új kőtemplomot építettek. A templom barokk stílusban épült meg. Kisnyárád első ismert községi pecsétje 1806-ból származik.  A falu lakossága a 19. század első felében zömében német volt. A II. világháborút követően a német Volksbund tagoktól elvették a földet, és kitelepítették őket. Helyükre felvidéki telepesek jöttek. A falu lakossága nagyrészt a mezőgazdaságban dolgozott. A Lánycsókkal összekötő szilárd burkolatú út 1972-ben épült meg. A falu temploma (Árpád-házi Szent Erzsébet-templom) műemléki védettség alatt áll. A településen kialakított Helytörténet Gyűjtemény előzetes bejelentkezéssel látogatható. Kisnyárádon vezet át a S sáv jelzésű turistaút (Baranyai Sárgatúra).

Kőfejtő (1). Szederkénytől északra, a máriakéméndi út közelében található mészkőbánya. Termelése az 1950-es években szűnt meg. A bányaudvarban szép rétegződött mészköveket láthatunk, helyenként tengeri állatok megkövesedett vázaival.

Kőfejtő (2). Lánycsóktól északra található mészkőbánya.

Kőfejtő (3). Lánycsóktól északra a Vaskapui úton, a mohácsi szőlőhegy közelében található kőbánya.

Kőfejtő (4). A Csele-hegy és a Csele-víztározó között elhelyezkedő mészkőbánya.

Kolgram. Máriakéméndtől nyugatra elhelyezkedő akácos terület neve.

Kölked. Mohácstól délre 5 km-re, a horvát határ közelében fekvő község. Lakóinak száma: 946 fő (2025). Közúton az 5117. sz. mellékúton érhető el Mohács felől, vagy Mohácstól délre az 56. sz. főútról leágazva. A római korban Kölked falu a limes vonalában felépített vár, katonai tábor, erőd, Altinum volt. Nagy részét a Duna később elmosta, de maradványokat így is feltártak az ásatások során. A környéktől 2-3 km-re levő ún. Várdombon régi pénzeket, faragott köveket, cseréptöredékeket, csontokat találtak. A honfoglalás után a földművelésre való áttérés idején jelentek meg az első lakók a falu területén. Kölked neve középkori eredetű, nevét már 1015-ben említi egy oklevél, Kulkedyként. Ezt követően különböző írásmódokban olvasható: Kwlked, Kewlked, Kelkedy, Kulkeedy, Kulkedy, Kulked, Külked stb. Az Árpád-korban a község lakott hely volt.  A környéken két hely volt alkalmas letelepedésre: a mai Várdomb és a mai falu területe, mivel mocsár és víz vette körül a települést. A mohácsi csata a falu tőszomszédságában zajlott le. A mocsaraknak és a Dunának köszönhette a lakosság a fennmaradását, mivel a törökök nem merészkedtek be az ingoványos, nádas területekre, a lakosságnak viszont búvóhelyet biztosított. A török uralom alatt viszonylag nyugodtabb körülmények között éltek az emberek. Kölked a lakosságát nem veszítette el. A terület 1686–87-ben szabadult fel a török uralom alól. Az első pontos leírás a faluról 1786–87-ben készült. A falu első – református – temploma 1710-ben épült fel. Alapjait kőből, falait vályogból építették, nádtetővel fedték be. A templom tornya 1812-ben épült fel bádog fedéllel. Ez többször is leégett. Végül az új templomot 1820. szeptember 24-én szentelték fel. A 19. század elejére a falu népessége jelentős fejlődésnek indult, a meginduló Duna-szabályozás hatására. A betelepülő katolikusok a régi iskolából létesítettek egy kápolnát (Magyarok nagyasszonya iskolakápolna). Kölkedet 1944-ben érte el a II. világháború. A Duna-szabályozás miatt szerencsés helyzetben volt, mert így távolabb került a frontvonaltól. A lakosság legnagyobb része ma is mezőgazdasággal foglalkozik, mint magángazdálkodó. A jellegzetes halászfalu máig megőrzött településképe romantikus hangulatot áraszt. 1996 óta a Duna-Dráva Nemzeti Park egyik centruma, közelében van a nemzeti park Béda-Karapancsa tájegysége. 2002-ben nyitotta meg kapuit az Európában egyedülálló Fehér Gólya Múzeum. Kölkedet jelzett turistaút nem érinti. A sík terep ideális kirándulóhely kerékpározásra, közel 30 km-nyi elsőrendű kerékpárút vezet csodálatos természeti környezeten keresztül. Itt vezet az EuroVelo nemzetközi kerékpárút-hálózat egyik útvonala is.

Közmosó-forrás. Nagypall belterületén, a templomtól nem messze található, már évszázadok óta közismert forrást. Kialakítását úgy oldották meg, hogy az természetes állapotában maradhatott, és mosási célokat is szolgálhatott. Ennek megfelelően történt az ötszög alakú támfalas építmény kivitelezése. A víz feltörése a medencében több helyen is történik. A fal mellett padlólapokon keresztül biztosították a járást, illetve a ruha mosását. Nagyon bővizű forrás.

Krémer-forrás. Szűr település déli végénél az út mellett, a keresztnél található bővizű forrás. A valamikor itt lakó családról nevezték el. Medrét kifalazták, fedéllel és kifolyóval látták el. A fél falu csak innen vitte a vizet a babfőzéshez.

Kremsberger-malom. Egykori urasági malom volt, Kékesdtől délre állt. A pécsváradi uradalomé volt, majd 1911-től a Kremsberger családé. A II. világháború után lerombolták.

 

 L

 

Laki-árok: Geresdlaktól északra futó völgy neve.

Lankás-forrás. Máriakáménd északkeleti határában, a Lankás-dűlő egyik szurdokvölgyében fakadó foglalt forrás. 2011-ben felújították. Mára a vize elapadt, építménye betemetődött, s a hozzá vezető egykori ösvény járhatatlanná vált.

Lankás dűlő. Máriakéménd keleti oldalán található terület, a volt sípálya környéke. Nagyrészt kopár mező néhány bokorral benőve. A területen időnként birkanyájak legelnek. Régebben nagy részét szőlős és gyümölcsöskertek borították. A dűlő északi részében található a Lankás-forrás. A dűlő északi részében egykor a – mára már elapadt – Lankás-forrás vizéből öntözték a környék gyümölcsöskertjeit.

Lánycsók. Mohácstól 5 km-re nyugatra fekvő település, az 57. sz. főút mentén. Lakóinak száma: 2181 fő. A település több mint 4000 éves múltra tekint vissza, Fennmaradását kedvező földrajzi fekvésének köszönhette, itt találkozik a Duna völgye sík vidéke a dunántúli dombos vidékkel. A falu környékén az őskor újkőkori korai szakaszából i.e. 4000–3800 közötti telepre utaló leletek kerültek elő, majd a későbbi bronzkori időszakokból is kerültek elő különböző régészeti leletek. Lánycsók első okleveles említése 1093-ban történik: a falut I. (Szent) László király Moháccsal együtt adományozta a pécsi püspökséghez. Kilenc évszázadon keresztül a pécsi püspök uradalmához kapcsolódott. A település neve Lanchuk néven már a török megszállás előtt is szerepelt. A mai neve csak 1905. január 1-től használatos. Nevének eredetéről két monda is szól. Az egyik szerint Lánycsóknak nevezték hajdanában a falut, mert volt három leánytestvér, kik e vidéket örökségképpen kapták, de összeperlekedtek rajta. Sokáig nagy haragban voltak, végre itt összecsókolózva kibékültek. A másik történet szerint egy török katona szép leányt látva e vidéken, utána futott és e helyen megcsókolta, s ezért kapta a település a Lánycsók nevet. Lánycsóknak a 14. században már volt önálló plébániája. A közelében több középkori kis falu is létezett, melyek kihaltak, csak a dűlőnevekben maradtak fent (pl. Bácsfalva, Gata). A mohácsi csata idején a településen állomásozott a magyar csapatok élelmezési osztaga. A csatatéren és közelében lévő falvak – így Lánycsók is – teljesen elpusztultak, de később a régi falutól nem messze újjáépült a község. A régió 1543-ban török kézre került. Az 1687. augusztus 12-i nagyharsányi csata után a Dunántúl délkeleti része felszabadult a török uralom alól. A településre valószínű Čarnojević Arzén patriarcha vezetésével görögkeleti szerbek, majd római katolikus horvátok kerültek a horvát származású Radonay Mátyás püspök telepítésével. A kurucok pusztítását a rácok dúlása követte, majd 1710-ben pestisjárvány tizedelte a lakosságot. 1711–1712-ben a Dráva vidékéről 41 telepes szerb jobbágy családfő költözött Lánycsókra, melyről az 1713-ban készült Conseriptio Rascianórum ad számot. A szerbek ortodox templomot is építettek (melyet 1964-ben bontottak le). A szervezett német telepítés első hulláma 1711–1736 között zajlott, majd folytatódott Mária Terézia uralkodása alatt. Az 1760-as év nagy változást hozott a falu életében: Klimó György pécsi püspök Hosszúhetényből magyarokat, Mohácsról és a környékbeli falvakból horvátokat telepített be. Létrejött a római katolikus plébánia, megindult az egyházi anyakönyvezés. Két év múlva megalapították az egy tantermes iskolát. 1771-ben – amikor Lánycsók lakossága 1339 fő volt – az iskolában német nyelvű oktatás folyt. 1849-ban kolerajárvány pusztította a falu lakosságát, 59-en vesztették életüket e betegségben. 1857-ben már két iskola működött a faluban, egy római katolikus és egy görögkeleti. 1872-ben a község szabályrendeletében még a német nyelvet használták, azonban az ezt követő évben – a nemzetiségi megoszláshoz igazodóan – már magyart, horvátot és szerbet is. Az 1901-es évhez fűződik a temetői kápolna felépítése, amit a Fájdalmas Szűz tiszteletére szenteltek fel. Az I. világháború után, 1918–1921 között Lánycsók szerb megszállás alatt volt. Ezt követően a szerb lakosság száma jelentősen lecsökkent, mivel sokan áttelepültek az Szerb-Horvát-Szlovén Királyságba. Ennek következményeként 1923-ban megszűnt a szerb iskola. A II. világháború után 1946–1947-ben Lánycsókról 592 német lakost telepítettek ki Németországba, helyükre Zala megyéből és a Felvidékről érkeztek magyarok. A község évszázadokon át megőrizte a többnemzetiségű formát, békében él egymás mellett magyar, német, horvát és cigány nemzetiség. Lánycsók római katolikus temploma 1766–1773 között épült, s Nagyboldogasszony tiszteletére szentelték fel. 1808–1809-ben Király József pécsi püspök renováltatta. 1939-ben a templomot Gebauer Ernő újra festette. A faluban német néprajzi gyűjtemény tekinthető meg. Lánycsókon jelzett turistaút nem vezet.

Lánycsók–Marázai-patak. Geresdlaktól északra eredő patak, mely dél–délkeleti folyásirányú, és vize Mohácsnál ömlik a Dunába. A patakon több halastavat is kialakítottak.

Lapisi-erdő. A Szilágy és Berkesd között vezető műút hajtűkanyarjánál elterülő erdőtömb elnevezése.

Lencse-hegy (220 m). Szajk közelében, a falutól 2 km-re északra található magaslat.

Lencsehegyi-képoszlop (Szajki-képoszlop). A Szajktól északra található Lencse-hegyen álló képoszlop, a németek Linserberger Bildstock-nak hívták. Kora nem ismert. A téglából épült, az idők során rossz állapotban került képoszlopot 2018-ban felújították. Három oldalán kis fülkék vannak, mindegyikbe annak a szentnek a képe került, amelyik templom irányába néz. Nyugatra a képoszlop Versend felé tekint, így abba a fülkébe Szent Mihály képe került, dél felé a szajki templom van, melynek védőszentje Szent András, a harmadik fülke kelet felé mutat, arra Babarc temploma áll, melynek titulusa Szent István, így a fülkébe ez a kép került. (A negyedik, északi oldalába valamiért nem került fülke az építésekor). Régen a pap itt áldotta meg a határt Szent György és Márk napján.

Liptód. Bólytól 11 km-re északra fekvő zsáktelepülés. Lakóinak száma: 175 fő (2025). Babarctól északra található kicsiny zsáktelepülés.  Közúton az 57. sz. főútról leágazó, Babarcon át vezető bekötőúton érhető el (56113. sz. mellékút). A falu első írásos említésére a pécsváradi bencés apátság alapításakor, azaz Szent István idejében, 1015-ben került sor. Az oklevelek 1158-ban említik először Likytowt alakban. Először Liktódra változott a neve, 1773 óta Liptód. A mai település a törökdúlás után korán elkezdett újraformálódni, eleinte katolikus magyarok költöztek ide, majd 1690 tájékán pásztorkodó horvátok és szerbek (rácok) is érkeztek. A belső vándorlás következtében 1751 után nagyszámú sváb lakosság érkezett ide, főként a Duna menti vidékekről. Ettől az időponttól a lakosság döntő részét sokáig a német etnikum adta, ami a település arculatán, építészeti megoldásokon a mai napig meglátszik. 1947 és 1948-ban a kitelepítési hullám – az utak járhatatlansága miatt – kevésbé érintette az itt élőket. A falu temploma  1788-ban épült későbarokk stílusban (Mindenszentek templom). A településen átvezet a Baranyai Sárgatúra (S sáv) és a Baranyai Zöldtúra (Z sáv) útvonala, valamint itt van a Mesevers tanösvény liptódi kiindulópontja.

Liptódi-csorgó. Liptód belterületén, az autóbusz-megállótól 200 m-re délre egy kis ligetes parkban található bővizű forrás. 2019-ben Biki Endre Gábor felújította.

Liptódi-szegély. A Kéméndi-tetőtől északra húzódó fennsíkszerű magaslat, szép kilátással. Korábban egy részét szántók és szőlők borították, ma már újra erdő borítja. Régen még pincék is voltak erre. Itt áll a Katolebergi-képoszlop. Északi részén, a vadföldeknél van a Schlossberg 217 m-es pontja.

Liptódi-tető (200 m). Liptódtól keletre, Erdősmárok déli oldalán található magaslat. Nagyobb része erdővel borított.

Liptódpuszta. Liptódtól nyugatra, a Liptódpusztai-völgyben állt egykori település. Az állattartással foglalkozó kis település az 1970-es években néptelenedett el, azóta lakatlan, már csak néhány ház romja fedezhető fel. Közelében található az István-kút. A S sáv jelzés (Baranyai Sárgatúra) vezet el mellette.

Liptódpusztai-völgy. Liptódtól keletre húzódó erdős völgy, időszakos vízfolyással. Három forrás ered a völgyben, ebből kettő időszakos. Az egykori Liptódpuszta romjai közelében lévő István-kútnál pihenőpadokat és asztalt találunk.

Livadszka. A Szederkény és Olasz közötti dombhát elnevezése.

Lókúti-pihenő. Liptódtól északra, az azonos nevű réten található pihenőhely. Az erdővel körülvett tisztáson táborozóhely van, asztalok, padok, tűzrakó hely és vezetékes vízzel működő kút található itt. Közelében, 50 m-re vezet a Z sáv jelzés (Baranyai Zöldtúra), az arról leágazó Z● jelzés mutatja a pihenőhelyet.

Lóré. Békáspuszta és a bólyi vasútállomás között működött egykori lóvasút elnevezése.

Lovászhetény. Pécsváradtól keletre 4 km-re fekvő település, a Dél-Baranyai-dombság és a Geresdi-dombság határán. Lakóinak száma: 261 fő (2025). Közúton a Pécsvárad–Mohács között vezető 5606. sz. műúton érhető el. Története a bronzkorig nyúlik vissza Ebben a régióban a bronzkor késői szakaszában (i. e. 1300–800 között) halomsíros, és urnasíros kultúrák népei laktak, ez bizonyítják a Lovászheténytől délkeletre vezető kövesút közelében előkerült leletek. Találtak még a rómaiak korából érméket és bronztárgyakat, valamint késő római sírokat is feltártak. A község neve először a pécsváradi apátság 1015-ben keletkezett alapító levelében szerepel, majd 1292–1297 között bukkan fel Luszhetyn alakban. Feltételezések szerint a 7-es számnév szerepel a névben, de más feltevések szerint a "-hetény" helynevek valamilyen népcsoporthoz kapcsolódnak. A Lovász előtag utalhat arra, hogy a falu lovakkal teljesített szolgálatot, vagy azzal adózott. Már a 14. században önálló plébániája volt, amelyhez valószínűleg fa, vagy nagyobbrészt fából készült templom is tartozott. A török időkben is lakott volt a község, ekkor lakói csak magyarok voltak. A török elleni felszabadító háborúkban elpusztult községet 1710 után németekkel telepítették be. Barokk templomát a német telepesek 1754-ben építették fel, és Szent Márton toursi püspök tiszteletére szentelték. A templom a 19. században egy tűzvészben leégett, a romok helyén 1891–1892-ben új templom épült neobarokk stílusban. Mint elődjét, ezt is Szent Márton tiszteletére szentelték fel. 2006-ban országos műemléki védettséget kapott. A Lovászhetényhez tartozó – már a Geresdi-dombság területén fekvő – Pusztakisfalu település Szent György-kápolnája 1825-ben épült. A kápolna orgonáját Angster József pécsi mester készítette 1834-ben. Lovászhetényben jelzett turistaút nem vezet.

 

 M

 

Magyarsarlós. Pécstől délkeletre 10 kilométerre fekvő település, a Nagykozári-patak mentén. Lakóinak száma: 271 fő (2025). Zsáktelepülés, közúton az 57. sz. Pécs–Mohács főútról leágazó 56127. sz. bekötőúton közelíthető meg. A területen már az őskorban is éltek emberek, az újkőkorból, i.e. 4000 körül a Mecsek vidékén élt lengyeli kultúra emlékei (kőbalták, marokkövek) Magyarsarlóson is megtalálhatóak. A római korból számos lelet került elő. 1009-ben, a pécsi püspökség alapításakor Baranya vármegye akkori területén két központ volt: Baranyavár és Kos vára. Ez utóbbi Magyarsarlós, Kozármisleny, Nagykozár határában álló erődítmények együttese volt. Magyarsarlóson, a mai temető mögött a „Vár Kos” dűlőben állhatott az akkori Baranya vármegye egyik legjelentősebb vára. A falunak kiemelkedő gazdasági jelentősége is volt az Árpád-kor elején. 26 féle mesterség képviselője élt a faluban, közöttük a sarlókészítők játszottak kiemelkedő szerepet. Talán innen származik a „sorlos” elnevezés, mely 1332-es okiratokban szerepel. A 13–14. században a falunak nagy gazdasági súlya volt. Ezt mutatja, hogy hogy kereskedők is letelepedtek itt. Ők voltak a középkori nevükön „kálózok”, a várral szemközti, déli dombon építették fel házaikat. Innen látták el ipari és mezőgazdasági termékékkel a déli országrészt. A falu 1543-tól török megszállás alá került, így körülményei jelentősen leromlottak. A török alatt – bár népességének jelentős részét elvesztette – mindvégig lakott maradt. A török kiűzése után a településre a magyarok mellé horvátok és németek települtek be. Feltehetően 1750 után kezdődött meg a barokk stílusú római katolikus templom építése, amely 1793-ra fejeződött be. Mária Terézia alatt, 1777-ben indul meg az iskolarendszerű oktatás Magyarsarlóson. Az 1800-as évek második felében jelentős fejlődésnek indult a falu, ezekben az években már három malom is üzemelt a településen. A 19. században a falu dinamikusan fejlődött, aminek az I. világháború vetett véget. A falu növekedése megállt, jelentős visszaesés nem következett be, de hosszú évtizedekig stagnált a gazdaság és a lakosságszám. A világháború után antant-szerb csapatok szállták meg a megye kétharmadát, így Magyarsarlóst is, ami 1921-ig tartott. A két világháború között a falu ismét fejlődésnek indult. Ennek a kibontakozó fejlődésnek a II. világháború vetett véget. A háborút követően a szocializmus időszakában Magyarsarlós életformáját továbbra is a mezőgazdaság jellemezte, de a kistelepülésekre hátrányos településpolitika miatt a település nem fejlődött. Az 1989–90-es rendszerváltás a közigazgatást is átalakította, az új önkormányzati törvény biztosította a települések önállóságát. Ezzel Magyarsarlós jövője, történetének alakítása ismét az itt élők kezébe került. A faluban jelzett turistaút nem vezet. A falun átvezető Mária út része az itt található Mária-kert.

Majs. Mohácstól 13 km-re délnyugatra fekvő település. Lakóinak száma: 828 fő (2025). Közúton megközelíthető Mohács felől az 56. sz. főútról Mohács alatt leágazó 5702. sz. úton, déli irányból Magyarbóly felől, illetve a falu közelében elhaladó M6-os autópályáról a Bóly–Nagynyárád, vagy a Lippó–Majs csomópontoknál lehajtva. A régészek már az időszámítás előtti időkből találtak itt településre utaló nyomokat.  Szent László király 1093-ban kelt okmányában még Obonyfaluként említi a települést, mint a nyárádi birtok déli határán levő helységet, amely a bátai bencések birtoka volt. Ezt az Obonyfalut nevezték el későbbi birtokosa, a Dáróy családból származó Moys nádor után Moys-nak. 1235-ben a falu neve Maysa. A 14. század közepén két részre oszlott a falu, Nagy Maisra, mely a Sári család, és Kis Maisra, amely a Töttös család birtoka volt. Az 1526-os mohácsi csata után, a török hódoltság ellenére az 1500-as évek derekán Majs még magyar falu volt. A későbbiek során csökkent a magyar lakosság száma, s helyükre a 17. század vége felé tömegesen költöztek délről jövő szerb családok. A törökök kiűzése után lakói már többségében szerbek voltak. A 18. század első évtizedeiben Majs a környék egyik legjelentősebb szerb falujává fejlődött. A 18. század közepétől kezdődött meg a német családok betelepítése. A németeket a szerb faluhoz csatlakozóan telepítették, annak északi részén szalagtelek-rendszerűen jelölték ki a háztelkeket. A németek nem keveredtek a szerbekkel, teljesen külön utcákat építettek. A faluról készült legkorábbi térkép 1781. évből ismert. Ezen a mai utcaszerkezet jól felismerhető: a szerb falurész a bokros utcáival és a két egyenes német utcasorral. Az I. világháború után Majs szerb megszállás alá került, amely 1921-ben szűnt meg. Ezután a még itt levő szerb lakosság is elhagyta a falut. A II. világháború végén pedig a német lakosság fogyatkozott meg. A front elől kb. száz német család hagyta el a falut, majd ezt követően a többségüket erőszakkal kitelepítették. A kitelepítettek helyére Délvidékről és Felvidékről érkeztek – a szülőhelyüket szintén kényszerűségből elhagyó – új magyar telepesek. A település kiemelkedő műemléke a 16–17. század fordulóján épült Szent Paraszkéva szerb ortodox templom, az akkor tiszta szerb lakosú Majs központjában. Többször esett át jelentős átalakításon, így pl. 1781-ben, 1859-ben, 1882-ben és 1896-ban. 1984 óta műemléki védettség alatt áll. A római katolikus Borromei Szent Károly-templom helyi műemléki védettség alatt áll. A II. világháború során bombatámadás miatt megrongálódott templomot a háború után építették újjá. Az egykori paplakban kapott helyet a település tájháza. Különleges látnivaló a helység központi parkjában Farkas Pál szobrászművész „Megbékélés” című alkotása, melyet 1992-ben avattak fel. A szobor egy 3 méter magas mészkőből készült búzakévéből és az azt összefogó bronzpántból áll, melyen a falu történetét ábrázoló dombormű látható. Majson jelzett turistaút nem vezet.

Majsi tavak. Majstól nyugatra, a Majsi-vízfolyáson kialakított, egyenként 4 hektár területű két halastó.

Majsi-vízfolyás. Töttös településtől északra eredő patak, Majstól keletre a Borza-patakba torkollik. A patakon több halastavakat alakítottak ki.

Maráza. Pécsváradtól 13 km-re délkeletre, Geresdlak és Kékesd között fekvő zsáktelepülés. Lakóinak száma: 168 fő (2025). Közúton a Pécsvárad–Mohács közötti 5607. sz. műútról a Geresdlakról nyugatra leágazó 56109. sz. bekötőúton érhető el. Nevét a történeti források számos alakban örökítették meg: Maráza, Morasa, Marasz, Máráz, Moráz, Maraz, Mráz, Mráza, Máráza, Marase, Márázá, Márázi, Márázu, Maraza, Moráz, Marasa, Maras, Marazá. A Maráza elnevezés eredetét taglaló tudományos feldolgozások és vélemények lényegében egybehangzóak. A községben élő horvátok szerint a település neve a „mráz" szóból származik, ami ködöt jelent. Még az 1887 évi kataszteri térképen is fel volt tüntetve a mai Maráza elődje Alsó- és Felső-Hidága, Maráza északi és keleti felén. Hidága nevét az oklevelek 1292–1297 között említették először Hidagay néven, mint a hídágai nemesek birtokát. A falu a török uralom alatt elnéptelenedett, és a régi falutól délebbre, mai helyén alakult ki az új falu; Maráza. 1720-ban délszláv-, majd tíz évvel később 1730-ban német telepesek kezdték benépesíteni a falut, később magyar nyelvű lakosok is letelepedtek itt. A magyarok érkezésével egyidőben pedig megkezdődött a sokácok elköltözése. Maráza a 19. század második felében vegyes nemzetiségű, német többséggel rendelkező falu volt. A községben 1890-ben új iskolát építettek és megkezdődött a római katolikus tanulók oktatása mellett a református és ágostai evangélikus gyermekek tanítása a római katolikustól elkülönülten. Az I. világháború végén Maráza is szerb megszállás alá került, egészen 1921-ig. A II. világháború után innen is kitelepítettek számos német családot, helyükre a Felvidékről érkeztek magyarok. 1960-ban jelentős esemény volt a falu életében, hogy elkészült az új bekötőút, és így a települést bekapcsolták az autóbuszközlekedésbe is, ezzel megszűnt a 4 km-es gyaloglás a legközelebbi megállóhelyhez. 1962-ben szeptember 30-án megszűnt az önálló községi tanács Marázán, október 1-től közigazgatásilag Püspöklakhoz tartozott. 1990-ben az első szabadon választott országgyűlés megalkotta az önkormányzati törvényt, ezzel minden településen – így Marázán is – kötelezővé tette a polgármester és az önkormányzati képviselőtestület megválasztását. Az ezt követő években a falu nagy fejlődésen ment át, a településen sok fejlesztés történt. Maráza helyi védettség alatt álló római katolikus temploma, a Szent József-templom 1793–1800 között épült. Mára állapota leromlott, jelenleg életveszélyes a templomépület. A településtől délre 1,5 km-re az erdő szélén, földút végén áll a Mária-kápolna (Kisboldogasszony kápolna), előtte kút (Szent-kút) és forrás is található. A kápolnában Kisboldogasszony ünnepén tartanak szentmisét. Marázán vezet át a Z sáv jelzésű baranyai Zöldtúra útvonala.

Margaréta-szobor. Máriakéménd és Monyoród határpontján, a Nagy-pincesor déli végében álló szobor, Antiocheiai Szent Margitot ábrázolja. Ezt a helyet Margaréta-saroknak is hívják. 1904-ben állították fel a ma is álló szobrot, de ezt megelőzően is állt itt egy szobor. A magas talpazaton egy női alak áll, aki rátapos a sárkánykígyóra. Ez szimbolizálja azt, hogy Szent Margit legyőzi a gonoszt. A helyiek elbeszélése szerint a 19. században egy kislányt, amíg annak édesanyja a közeli szőlőben dolgozott, kígyó mart meg, aki ebbe belehalt. Az ő emlékére állították a szobrot. A legenda szerint a múltban heves vita folyt, kié, és kinek a területén áll, de valahányszor más területre akarták vinni, hatalmas vihar tört ki a környéken. A falubeliek ezért nevezték „időjós" szobornak. Az 1950-es években egy traktoros feldöntötte, ekkor elszállították a kegytemplomhoz. A templom 1976-77. évi felújításakor a szobrot is restaurálták, és a torony melletti beszögellésben felállították. Később ismét rossz állapotba került, majd 2014-ben a Mecsek Egyesület felújíttatta és az eredeti helyére visszaállíttatta. A szobor mellé egy ismertető tabló is készült, melyen elolvasható a hely története.

Mária-forrás. Marázától délre, a Mária-kápolnához bevezető Z● jelzésű úton jobb kéz felől található forrás, amit a Mecsek Egyesülettel közösen 2010-ben épített ki a marázai önkormányzat. A Mária-forrás nevet kapta, de a legenda szerinti gyógyforrás nem ez, hanem a kápolna épülete előtt álló kút vize.

Mária-kápolna (Maráza). Marázától délre, 1,5 km-re az erdő szélén, a faluból déli irányba kivezető földútról nyíló, enyhén emelkedő nyiladék végében található kis kápolna. Előtte egy kút található (Szent-kút), kissé lejjebb a Mária-forrás. A Mária-kápolnát, illetve az előtte lévő forrást (ma kutat) gyógyhelyként tartották számon korábban. Ehhez két legenda is fűződik. Az egyik szerint Mária megjelent egy juhász vak lányának álmában, aki a tanácsára megmosta szemét a forrásban, amely azután meg­gyógyult. Egy másik változat szerint egy, a közelben kapáló horvát asszony kétéves vak lánya belepancsolt a forrás vizébe, megdörzsölte a szemét, és ezután látni kezdett. A gyógyforrás mögé először deszkából, majd amikor az leégett, az 1700-as években kőből emeltek kápolnát a lakosok. A környékbeliek évszázadokon át zarándokoltak ide, itták a gyógyvizet, szemüket, kezüket, lábukat megmosták vele, s üvegekben vitték haza. Hálából gyermekingeket raktak a kápolnai Mária-szobor lábához, mások gyógyulásuk után a mankójukat hagyták ott. A Mária-kápolna búcsújáró hely lett, és Kisboldogasszony napján (szeptember 8.) a körmenetek alkalmával a szomszédos településekről is érkeztek zarándokok ide. Az 1980-as évekre elhanyagolttá vált a hely, benőtte az erdő, a forrást ellepte az iszap, és bedőlt a kápolna teteje. 1996–1997-ben újították fel Jégl Péter volt marázai lakos adományából. A munka először erdőtisztítással kezdődött, így láthatóvá váltak a kápolna még álló falai, a forrást pedig egy öreg szilvafa elkorhadt tuskója mellett egy méterrel, a hordalék alatt találták meg. A forrást kitisztították, majd az eredeti medernél egy nagyobb körben kutat alakítottak ki, hogy az esetleges csapadék vagy hordalék ne fedje el újra a forrást. A kút tetejére visszakerült a legendából ismert malomkő, amelynek közepén lyuk van, így ha belenézünk a kútba, látni lehet az eredeti meder kör alakban kirakott köveit. A kápolnában van egy kis vödör lánccal, amit ezen a lyukon leengedve lehet a forrásból vizet húzni. A kápolna felújítását az eredeti állapot visszaállítása szerint végezték, melyben nagy segítségére voltak az önkormányzatnak az idősek elbeszélései. Az épület ajtajának kazettáiba a legenda történetét faragták. A zarándokhely megújulása a hagyományt is újraélesztette, azóta is nagyon szép erdei környezet várja az idelátogatókat. Minden évben Kisboldogasszony napján, szeptember 8-án, délután kettőkor indul a körmenet Marázáról a kápolnáig, ahol szentmisét is tart a plébános. A rendezvényre mindig nagyon sokan érkeznek, de az évközi látogatottság is jelentős. A kápolnához a Z sáv jelzésű turistaútról (Baranyai Zöldtúra) leágazó Z● jelzés vezet.

Mária-kápolna (Sauska-kápolna). A bári Sauska-kastélyhoz tartozó kápolna, 1832-ben épült barokk stílusban. Szép kerítéssel körbevett gondozott parkban, idős fák árnyékában álló kis kápolna. Sauska Lajosné Hegedűs Anna földbirtokosnő építtette. Ide is temették. A kápolna eredeti tornya villámcsapástól leégett, ezt 1866-ban építették újjá. Külső homlokzatát a 19. század második felében romantikus elemekkel átalakították.

Mária-kápolna (Palotabozsok). Palotabozsoktól 2 km-re délkeletre, a Véméndi-patak völgyében, a halastótól 150 m-re található kápolna, a S sáv jelzés (Baranyai Sárgatúra) mentén. 1892-ben emelték Sarlós Boldogasszony tiszteletére. A kápolna tulajdonképpen az itteni Szent-kút fölé épült. A kút előzménye egy kő alól feltörő forrás volt. A helyiek szerint a csodatévő forráshoz emberemlékezet óta jártak a környékbeliek betegségükben enyhülést keresni. A kápolna szomszédságában pihenőhely található asztalokkal, padokkal, tűzrakóval.

Máriakéménd. Szederkénytől 4,5 km-re északra fekvő falu, a Pécsváradot Szederkénnyel összekötő 5608. sz. műút mentén, a Karasica-vízfolyás mellett. A Dél-Baranyai-dombság turistaközpontja. Lakóinak száma: 542 fő (2025). Már a csiszolt kőkorban is lakott hely volt, később trák-illír népcsoport, kelták, majd rómaiak is letelepedtek a környéken, az egykor itt áthaladó híres római borostyán út mellett. A település első írásos említése az oklevelekben 1280-ból származik Villa Kemed néven. A Győr nemzetséghez tartozó Óvári Konrád birtokaként említik, aki már 1264 körül megkezdte várának építését a Karasica-vízfolyás fölé emelkedő, ma Vár-hegynek nevezett magaslaton. Ezután népesült be a környék, így jött létre a falu.  Az 1300-as évek közepén három részből állt: Kiskéménd, Nagykéménd és a vár alatti Váralja. Már ekkor vámhely volt, s vásártartási joggal is rendelkezett. A török időkben még lakott volt, a hódoltság utáni felszabadító harcok és az 1701–1702-es rácdúlás során azonban a falu elnéptelenedett. Először horvátok telepedtek le itt, az ekkor a pécsváradi apátsághoz tartozó birtokra, majd 1720–1741 között Fuldából származó német telepesek érkeztek. Ettől kezdve a falu gyors fejlődésnek indult. A 19. században kezdődött meg a településen az erdők kiirtása, a föld feltörése, az állattartás megerősödése, valamint a nagyarányú szőlőtelepítés, aminek következménye volt a pincesor építése. Erről egy 1910-es feljegyzés szerint a következőket olvashatjuk: „Több a présház, mint a lakóépület”. Kiváló mezőgazdasági terményeket állítottak elő, és híres volt a boruk is. Az I. világháborúban a falu férfi lakosságának nagy részét besorozták katonának, többségük odaveszett. Róluk a falu népe 1938-ban emlékmű avatásával emlékezett meg. A II. világháború után, 1947-ben megkezdődött a németajkú lakosok kitelepítése. Ezzel egyidőben történt a felvidéki lakosság betelepítése és családok érkeztek az Alföld különböző vidékeiről is. Az 1960-as évektől a rendszerváltásig, a tanácsrendszer idején a település a szomszédos Szederkény község árnyékában vegetált társközségként. 1992-ben a községen önálló jegyzőség alakult, ettől kezdődően a település látványos fejlődésnek indult. A falu fő nevezetessége a településtől 1 km-re északra álló, részben gótikus, részben barokk stílusban épült Nagyboldogasszony-kegytemplom, melyet 1753-ban szenteltek fel. Híres búcsújáróhely, ahol a zarándokok és turisták szállást is kaphatnak. A régi kolostorépületben működik a Petri György zarándokszállás. A látnivalók közé tartozik még az 1749-ben épült Szent Márton-templom, a Nagy-pincesor (a környék leghosszabb pincesora), a falu- és iskolamúzeum és a közelben lévő 13. századi Török-vár romjai. Máriakéméndről indul a Z sáv jelzésű turistaút (Baranyai Zöldtúra), a Szederkénybe vezető K■ jelzés, valamint átvezet a falun a K útvonal, melyen a kegytemplom érhető el.

Máriakéméndi halastó. Máriakéméndtől északra, a Patkányos-patakon létesített tó. Nádas veszi körül. A Z sáv jelzésű turistaút (Baranyai Zöldtúra) a tó keleti oldalán halad.

Máriakéméndi kegytemplom (Nagyboldogasszony kegytemplom). Máriakéménd közelében, a falutól északra álló templom, melynek 15. századi gótikus szentélyéhez csatlakozik a 18. századi barokk hajó. A templomhoz kapcsolódó hajdani barokk kolostor épületében zarándokszálláshely, ill. turistaszálláshely található, udvarán táborozási lehetőség is van. A templom kertjében két helyen ivóvíz vételezésére is alkalmas kút található. A templomhoz a faluból a K jelzésű útvonal vezet, illetve innen indul a K˜ jelzés a közeli bővizű Templom-forráshoz. Története: a régi Kemendnek (később Kémend) nevezett falu itt a templom körül helyezkedett el, mely a török idők végére elpusztult. A mostani kegytemplom helyén állt a 15. században épített Szent Miklós-templom. A plébániatemplom és a körülötte elterülő középkori Kéménd a török idők végére teljesen elpusztult, a 18. század elejére már csak a templom szentélyének a falai álltak épségben. A német telepesek, amikor az 1720-as években ide érkeztek, a romoknál évente egyszer, Szent Miklós napján tartottak misét. 1740 tavaszán öt lány, köztük Margaretha Rogner és Anna Weiß füvet gyűjtött a templomrom körüli régi temetőben. Az egyik mélyedésből előbukkant Szűz Máriának fényességet árasztó képe, karján kisdedével. A kiáltásukra odasiető Elisabetha Blumenthaler fel akarta venni a képet, de az eltűnt. Néhány nappal később egy ifjú látta, amint Szűz Mária karján kisdedével, dicsfénytől övezve belépett a templomba. A történtekről a falu elöljárósága, valamint az egyházi hatóságok több ízben kihallgatták a fiatalokat. A jelentések hallatára megindult a búcsújárás, ezért Franz Blumenthaler bíró szalmával befedette a régi szentély tetejét, hogy misézésre alkalmas legyen. 1744–46 között hercegprímási engedéllyel a régi szentélyt (ma is a templom szentélye) átalakították Mária-kápolnává. Mivel már akkor szándékukban állt nagyobb templommá bővíteni, nagy sekrestyét, föléje pedig oratóriumot építettek. A pécsi Mária Pichler asszony Mária-képet festetett az oltár részére, amiért lánya hosszas szembetegségből meggyógyult a közeli Szent-kút vizétől (a képet 1765-ben egy Mária-szoborral cserélték fel). A búcsújárók ösztönzésére és adományaikból újabb prímási engedély kérése nélkül 1747-ben hozzáláttak, hogy a kápolnához egy jóval szélesebb templomot építsenek. Ezt az első plébános, Lipusy György 1753-ban szentelte föl. 1754-ben prímási engedéllyel plébániatemplommá nyilvánították. 1756-ban a templom körüli hatalmas területet kőfallal vették körül, fákat ültettek, hogy a nyári hőségben a zarándoklók enyhülést találjanak. 1758-ban új Mária oltárkép készült, rajta a filiálék védőszentjei is: József (Maráza), Miklós (Liptód), Márton (Kéménd), Lőrinc (Szederkény). 1800-ban kazettás mennyezetet kapott a templom. 1804-ben tölgyfatornyot ácsoltak a falakra, 4 haranggal. A súlyos tehertől a falak megrepedtek, ezért a fatornyot 1817-ben lebontották, és a templom mellé kőtornyot építettek. Nagyobb arányú renoválás 1893-ban, 1937–38-ban, 1976–77-ben és 2020-23-ban történt. 1966-ban az addigi templomhajóban lévő fából faragott, tiroli eredetű kegyszobrot, a földgömbön álló Madonnát, karján a kis Jézussal az oltárkép helyére állították vissza, ahogyan 1918 előtt volt látható. A verbita szerzetesek által hozott kép a hajóban került elhelyezésre. 1981-ben a volt kéméndiek (egy második) harangot adományoztak, és ünnepélyes falutalálkozó keretében elhelyezték a toronyban. A templom bejárata felett található mázas Magyarok Nagyasszonya Zsolnay-dombormű Lontay Lajos tervei alapján készült, 2016-ban restaurálták. (A Máriát és a gyermek Jézust ábrázoló alkotás másolata látható Budapesten a Mátyás templom főbejáratánál.) A 2020-as évek elején gomba és kártevő rovarok támadták meg a templomban a fafödém gerendáit; 2025 szeptemberében az egyik gerenda darabja a templomtérbe zuhant, a templomot életveszélyesnek minősítették és lezárták. Jelenleg a templombelső felújításra vár. A kegytemplom előtt álló angyalszobrok az 1890-es években készültek pécsi Zsolnay gyárban. Társaikat budapesti megrendelésre alkották a kőbányai Szent László-templomhoz, melyek azóta is ott állnak. További 3 társa Kishajmáson a kálvária felett áll. A szobrokat Lechner Ödön tervezte, a szobrász pedig a szászvári születésű Kiss György volt. Az alkotások a szecesszió kedvelte géniuszok heroikusságát előlegezik meg, magyaros jelleggel és erővel. A nagyméretű, honalapítás-kori domborműves magyaros öltözetű angyalszobrok a hitet és szeretetet szimbolizálják. A közel 30 évig törötten álló szobrok restaurálása a helyi és környékbeli lakosok, cégek, valamint az egyház és a természetjárók adományaiból és erőfeszítéseinek köszönhetően 2018-ra készült el. A templom előtt található Weidinger család és Petri György esperes-plébános kriptája is. Az 1930-as években még sok régi sírkő állt a templom nyugati térségében, a kőkerítés sarkaiban pedig kápolnaszerű fülkék voltak. Egy 1774-ből származó metszet hármat ábrázol. Ezeket a renováláskor eltávolították. A templom körüli kálváriát a stációkkal 1844-ben létesítették. Scitovszky pécsi püspök a stációképek beszerzéséhez nyújtott anyagi támogatást. A kegytemplom északi oldaláról akkor helyezték ide a három kőkeresztet. Feliratuk már teljesen lekopott. Mögéjük kálvária kápolnát emeletek, amit a 20. század elején sajnos lebontottak. A templom szentélyéhez 1844-ben épített Sarlós Boldogasszony-kápolnát szintén ekkortájt bontották le.

Máriakéméndi sípálya. Máriakéménd keleti felén lévő meredek domboldalon kialakított egykori sípálya. 1987 és 1994 között működött, felvonója is volt. A K jelzés vezet erre.

Mária-képoszlop (Székelyszabar). Székelyszabartól délnyugatra, a Molnár-hegyen álló képoszlop. Molnár-hegyi képoszlopnak is nevezik. A ma már erdőben álló képoszlop helyén egykor a székelyszabariak szőlői terültek el. Valamikor a 19. század második felében egy itt dolgozó házaspárra nagy vihar sújtott le. Az asszonyt villámcsapás érte, és életét vesztette. Férje az ő emlékére állította fel a nagyméretű képoszlopot ezen a helyen, ahol a tragédia történt. Az oszlop fülkéjében egy lemezre festett Mária-képet helyeztek el. A képoszlop szerepe az volt, hogy védelmezze a határt és a jövőben ne történjen hasonló eset. Az évszázadok során az oszlop fülkéjében lévő képet minden bizonnyal többször is cserélték. A képoszlopot a Mecskerdő Zrt. 2017-ben felújította. A képoszlopban utoljára egy betlehemi kép volt benne, melynek körvonalai még látszottak a rozsdás vaslemezen. Ebből kifolyólag a felújítás során hasonló témájú kép került elhelyezésre. A képoszlophoz a S sáv jelzésű turistaútról (Baranyai Sárgatúra) leágazó S „emlékmű” jelzés vezet.

Mária-képszobor. A bári Mária-kápolnától a falu felé eső erdő szélén, az út mellett álló, kőből épített kis fülke. 1910 körül Ebner Ignác bíró lebontatta. Ezután hamarosan megbetegedett, ezért két év múlva ismét felállíttatta.

Marótfalu. Lásd: Herendi-erdő.

Martonfa. Pécs és Pécsvárad között fekvő falu. Lakóinak száma: 203 fő (2025). Zsáktelepülés, közúton a 6. sz. főútról leágazó 56119. sz. bekötőúton érhető el. A falu és környéke már a bronzkorban lakott volt. Később kelták éltek e vidéken. Martonfa nevét először 1015-ben említetik a pécsváradi apátság alapítólevelében, Mortun néven. A pécsváradi apátság alapítólevele szerint I. István király 1015-ben adta az apátságnak. 1158-ban II. Géza király visszaítéli az apátságnak Martonfalva tizedeit a pécsi püspökkel szemben. 1292–1297 körül az apátság idevaló jobbágyait említik. A települést az Árpád-kortól folyamatosan magyarok lakták. A falu a török korban sem néptelenedett el. Csak a 18. században telepedett itt le a környékre érkezett német telepesek közül néhány német család. A falu római katolikus temploma 1874-ben épült, Szent István király tiszteletére szentelték fel. A faluban jelzett turistaút nem vezet.

Mitár. Kisnyárádtól nyugatra, a Keresztelő Szent János-kápolna északnyugati térségében húzódó terület neve. Az Árpád-korban falu volt itt ezen a néven, ami a török időkben elpusztult, és később sem népesedett be. A S sáv jelzés (Baranyai Sárgatúra) vezet a területen.

Mattyasovszky-Zsolnay-kúria. Bár településen található klasszicista stílusú épületegyüttes, Sauska-kastélyok (másnéven Sárga- és Fehér-kastély) néven is ismert. Az épületek a 19. század első felében épültek. A két kúria egykor a Sauska család birtokközpontja volt. Mindkét épület védettséget élvez, a kastélypark helyileg védett természeti terület.

Mesevers tanösvény. Babarc és Liptód környékén kialakított, két különálló szakaszból (egy 20 km-es babarci és egy 14 km-es liptódi körből) álló tanösvény, amelyet Aranyosi Ervin versei és a környékbeli természeti látnivalók tesznek különlegessé. 2021–2022-ben alakították ki. A tanösvény megálmodója Treitz Károly. Rendhagyónak mondható abból a szempontból, hogy a gyerekeknek szánt meseösvényekkel ellentétben hosszabb körökből áll és vannak kicsit nehezebb szakaszai is, valamint tematikáját illetően is nagyobb gyerekeknek ajánlott. Az egyes körökön 8-8 kihelyezett doboz található, melyeket kinyitva a természethez köthető versek és mesék olvashatók. Érdekessége, hogy egy QR-kód leolvasó segítségével még egy-egy zenét is végighallgathatunk az állomásokon. A tanösvény útvonala nincs kitáblázva, az egyéni bejáráshoz a kiindulópontnál található információs táblán lévő QR-kódot leolvasva kapunk egy térképet, vagy csatlakozhatunk a meghirdetett vezetett túrákhoz is. Ezekről a tanösvény Facebook-oldalán lehet információt kapni. A tanösvényről Babarcon és Liptódon a falvak központjában információs tábla van felállítva.

Mohács. Baranya vármegye harmadik legnépesebb városa a Dél-Dunántúl délkeleti szegletében, a Duna partján. Lakóinak száma: 17054 fő (2025). Magyarország egyik legdélibb városa. Az 56. sz. és az 57. sz. főutak kereszteződésében fekszik, vasúton is megközelíthető Pécs–Villány felől. A közúti közlekedés szempontjából kedvező, hogy 2010-re elkészült az M6-os autópálya itteni szakasza, ami a várostól mindössze 10 kilométerre halad el. A város nevének eredete ismeretlen. A helynévkutatók között különböző nyelvészeti találgatások születtek. Mohács nevét a történelem során többféle írásmódban használták. A városnév a honfoglalás előtt itt élő népek adománya lehet. Az indogermán eredetű „mu” és a „hats” szó együttesen „muhats”, földvárat jelent. A kutatások szerint Mohács és környékén az ember már az őskortól letelepedett. A kutatók kő-, réz-, bronz- és vaskori cölöpökre épített házak maradványaira bukkantak. Az i. e. 1. századtól a terület a Római Birodalom Pannónia provinciájához tartozott. A környék a Duna mentén, a provincia határán helyezkedett el, így a fontos védelmi vonal, a limes is erre húzódott. A római birodalom bukása után egy 6–7. századi, avar kori település állt vidéken. A középkorban nevét a források először 1093-ban említik, amikor Szent László király a pécsi püspöknek adományozta. A kis falu lakói a pécsi püspök jobbágyai voltak. A környéken állattartás, földművelés, halászat folyt. A 15. században már mezővárosként említették, a század közepén a kutatások szerint körülbelül 800 lelket számlált. Az erőteljes déli török terjeszkedés miatt palánkkal erősítették meg. A település határában lezajló 1526. augusztus 29-i tragikus kimenetelű vereség után (mohácsi csata) a törökök a várost elpusztították. A törökök csak másfél évtizeddel később tértek vissza Magyarországra. Ekkor a palánkot újjáépítették, és 1543-tól 1566-ig, majd 1570-től a mohácsi szandzsák központja lett. A török megszállás éveiben, illetve a 18. században érkeztek a városba a szerb, sokác és német betelepülők. A várostól mintegy 20 km-re nyugatra, Nagyharsánynál zajlott Magyarország török alóli felszabadulásának nevezetes eseménye, az ún. „második mohácsi csata”. Mohács 1724-ben mezővárosi városi rangot kapott. A reformkorban tovább erősödött Mohács kereskedelmi jellege. 1832-től a Duna Gőzhajózási Társaság hajói járták a folyót. 1857-ben megépült a Pécs és Mohács közötti 56 km hosszú vasútvonal, amelyen a Pécsett bányászott szenet szállították a Dunára, amit onnan hajókkal vittek tovább. 1868-ban mezővárosi rangját elvesztette, és nagyközséggé fokozták vissza. 1918 és 1921 között szerb megszállás alatt volt, 1921-ben a rövid életű Baranya-bajai Szerb-Magyar Köztársaság része. A trianoni békeszerződés nem sokkal Mohács alatt húzta meg az új határt. Sok szerb elköltözött a városból, de az 1920-as évek közepén a város létszáma ismét elérte a korábbit. Mai városi és járásszékhelyi státuszát 1924-ben nyerte el. 1949-ben a város környékére szándékozták felépíteni a Dunai Vasművet, melyet aztán Jugoszlávia közelsége miatt az akkori Dunapentelére, a későbbi Sztálinvárosba (ma Dunaújváros) költöztettek. 1956-ban a jeges árvíz miatt a szigeti tanyák 80%-a romba dőlt. Ezután alakultak ki a Mohács-szigeti falusias Újmohács és Sárhát települések, és elkezdődött a város intenzív iparosítása. Kedvező közúti, vasúti és vízi kapcsolatai az ország egyik jelentős kereskedelmi központjává tették. A város napjainkban is dinamikusan fejlődik. 2002-ben Hild János-emlékérmet kapott. Mohács kiemelt látnivalója a Széchenyi téren álló Fogadalmi templom, aminek alapkövét 1926-ban helyezte el Zichy Gyula kalocsai érsek, a mohácsi csata 400. évfordulójának emlékére. A bizánci stílusú templomot Árkay Bertalan budapesti műépítész tervezte. Az épület alapjába 3000 magyar község, 52 város és 25 megyeháza udvarából való egy-egy kilogramm emlékföldet helyeztek el. A templomot 1940. augusztus 29-én szentelte fel Virág Ferenc pécsi püspök. Védőszentje a Magyarok Nagyasszonya. A város másik neves temploma a Szepessy téren álló, 1742-ben épült püspöktemplom (Szent István király templom). Ipartörténeti emlék a Szent Miklós vízimalom, mely a 14. századból származik, mai formáját a 18. században nyerte el. A vízimalmot 2008–2009-ben felújították. A város eme egyedülálló ipartörténeti műemléke gazdag őrlés- és malomtörténeti kiállítással várja a látogatóit. Az épületbe 2009-ben erdélyi mesterek építettek középkori technológiájú malomszerkezetet. Mohácstól északra, az 56-os út és a Csele-patak kereszteződésénél áll a II. Lajos-emlékmű, mely a hagyomány szerint a mohácsi csatából menekülő II. Lajos halálának helyét jelzi. Mohács központjától délre, Sátorhely határában található a Mohácsi Nemzeti Emlékhely. Mohácson jelzett turistaút nem vezet, a várost érinti az EuroVelo nemzetközi kerékpártúra-útvonal.

Mohács–Bellye kisvasút. A Mohács–Bellye gazdasági vasút egy egykori keskeny nyomtávú (760 mm-es) hálózat volt, amelyet a Habsburg-család tagjai, Albrecht és Frigyes főhercegek építtettek az 1890-es évektől a hatalmas dél-baranyai és szlavóniai uradalmak fa- és terményszállítására. A vonal a mai Horvátország területén, Bellye (Bilje) központtal kötötte össze a környező erdőket és gazdaságokat Moháccsal. Eleinte lóvontatással közlekedett, fát és mezőgazdasági terményeket szállítottak rajta. A lovakat idővel gőzmozdonyra, végül dízelmozdonyokra cserélték. A 20. század elején 115 kilométeren közlekedett. A trianoni békeszerződés után a vasút nagyobbik része az újonnan alakult Jugoszlávia (később Horvátország) területére került. A magyarországi szakaszon már csak Mohácstól Erdőfűig közlekedett 23 km-en. A vasútvonal az évtizedek során fokozatosan elvesztette jelentőségét, a síneket az 1950-es évek végén és 1960-as évek elején nagyrészt felbontották.

Mohács-Szőlőhegy. Mohácstól területrésze, a várostól északra elterülő igen nagy kiterjedésű, Lánycsóktól Bárig terjedő szőlőhegy. Legmagasabb pontja a Csele-hegy (174 m). 

Mohácsi Nemzeti Emlékhely. Mohácstól délre, Sátorhely településhez közel található emlékhely, szimbólumokkal teli sírkert. Az 1526. augusztus 29-i mohácsi csata helyszínén, régészeti feltárásokat követően, 1976-ban nyitották meg. A park területe 1700 katona végső nyughelye. Az ország sorsát megpecsételő vesztes csatában mintegy 28 ezer magyar vitéz halt meg, az emléküket idézik a park szobrai. Hogy pontosan hol, a mohácsi sík melyik részén lehetett a csata, azt csak a 20. század közepén sikerült behatárolni, a jelenleg az emlékhely területén lévő öt tömegsírt az 1960–70-es években találták meg. A tömegsírok között II. Lajos király, Szulejmán szultán, Tomori Pál, Kanizsai Dorottya és sok-sok névtelen vitéz fából kifaragott szobrai láthatók. A Szent Koronát formázó impozáns kiállító- és kilátóépület több szinten ad helyet kiállításoknak, melyek között a korabeli fegyverek ugyanúgy megtalálhatóak, mint a digitális terepasztal. Az emlékhely építészeti tervezője az Ybl- és Kossuth-díjas Vadász György. Az emlékhelyet a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság működteti. 2025–26-ban, a mohácsi csata 500. évfordulójára felújították. Jelzett turistaút nem vezet az emlékhelynél.

Molnár-hegy. Lánycsók, Székelyszabar és Kisnyárád által határolt erdős terület neve. megközelíthető a kisnyárádi útról a Molnárhegyi vadászházhoz bevezető kavicsos úton. A vadászháztól délre, kb. 450 m-re egy régi képoszlop áll.

Molnár-hegyi pihenő. Székelyszabartól délnyugatra, a Molnár-hegyi vadászház udvarán található pihenőhely, a S sáv jelzésű turistaúton (Baranyai Sárgatúra). Innen egy S „emlékmű” jelzés vezet a közeli Mária-képoszlophoz.

Molnár-hegyi képoszlop. Lásd: Mária-képoszlop (Székelyszabar).

Monyoród. Szederkénytől északkeletre fekvő falu. Lakóinak száma: 171 fő (2025). Zsáktelepülés, közúton az 57. sz. főútról leágazó 56116. sz. bekötőúton érhető el. A településről az első fellelt írásos emlék egy Anjou-korabeli, 1389-ből származó oklevél. Ez Monorod néven említi. Később előfordul Monyaród és Manyorod változatban is. Története során földesura volt Török Bálint is. Erről egy 1552. évi adólajstrom tanúskodik. A török hódoltság korában – szerencsés fekvésének köszönhetően – nem pusztult el. A 18. század elejétől a pécsváradi apátság birtoka, majd annak megszüntetése után a Budapesti Tudományegyetem tulajdonába kerül. Magyar település volt, csak néhány horvát család települt Monyoródra. A 18. század végén erősen megcsappant a magyar lakosság létszáma, telkeiket a környező falvakban élő németek vásárolták meg. A németek közül 1940-ben többen tagjai lettek a Volksbundnak, s a szovjet csapatok elől menekülve 23 család Németországba távozott, ahonnan nem is tért vissza. Vagyonukat a megye különböző településeiről érkezett szegényparasztok kapták meg, s 1947-ben a Felvidékről is betelepítettek 18 magyar családot. A közigazgatási átszervezések szinte évtizedenként hoztak változást. Kezdetben a szederkényi körjegyzőséghez tartozott, majd 1950-től önálló tanács alakult. 1965-től ismét a szederkényi közös tanács tagja. 1990-ben önálló önkormányzatot hoztak létre. A falu temploma (Szent Kereszt felmagasztalása templom) 1876-ban épült. A helyi kőbánya rekultivációja egyedi turisztikai és geológiai látványossággá alakult. A felhagyott bánya területén szabadon megmaradt, impozáns kőfalak kiválóan szemléltetik a különböző földtani rétegeket, amiket dróthálóval is védenek. Monyoródon vezet át a Szederkény–Máriakéménd közötti K■ jelzés.

Monyoródi-patak. Monyoród északi határában eredő, déli irányban folyó patak. Borjádtól délre a Karasica-vízfolyásba torkollik.

 

 N-Ny

 

Nagybudmér.  Bólytól délnyugati irányban 7 km-re fekvő település. Lakóinak száma: 149 fő (2025). Zsáktelepülés, közúton a Bóly–Villány közötti 5701. sz. műútról Borjádnál nyugatra leágazó bekötőúton közelíthető meg. Régen fontos út vezetett erre, a római korban kisebb erődítmény is állt itt. Római fegyvereket és pénzeket találtak a környéken. Budmér (Bodmér) neve az oklevelekben a 13. század végén tűnik fel először Budmer néven. A település a Budmér nemzetségbeli Budméri család birtoka volt. 1332-ben önálló plébániája volt a falunak. 1399-től a két Budmér települést Alsó- és Felső- előnévvel különböztették meg. A török hódoltság alatt jelentősen lecsökkent a lakossága, a régi temploma is elpusztult. A felszabadító harcok után a magyarok mellé szerbek költöztek, a 19. században pedig németek. Szerb ortodox temploma is volt, melyet Szent Mihály arkangyal tiszteletére építettek, de azt 2001-ben lebontották. Helyén kegyeleti park létesült és két pópasír található itt. A faluvégi domb tetején álló római katolikus temploma 1908-ban épült, Szent Márton püspök tiszteletére szentelték fel. Az I. világháború után a szerb lakosság nagy része elköltözött, a II. világháború után pedig sok németet kitelepítettek, felvidéki magyarok és székelyek jöttek a helyükre. A faluban jelzett turistaút nem vezet, mellette halad el az EuroVelo nemzetközi kerékpártúra-útvonal.

Nagyboldogasszony kegytemplom. Lásd: Máriakéméndi kegytemplom.

Nagy-erdő (Nagynyárád). 80 hektár területű védett erdőrész Nagynyárád déli határában, a Töttösi-erdő Natura 2000-es terület része.

Nagy-erdő (Szederkény). Szederkénytől északra található tölgyes és akácos erdő. Északkeleti felén a domb oldalában régen pincék voltak, ezek maradványai még ma is fellelhetők. Egykor képoszlop is állt itt, melyet a Mammel család állított. Az 1970-es évekig parkerdő volt, az iskolás gyerekek ide jártak kirándulni a Nagy-erdei-patakhoz és az Őrszem-forráshoz. Az erdő keleti felén 1945 előtt vályogot termeltek ki és kendert áztattak.

Nagykéménd. Egykori középkori település volt a mai Máriakéménd területén. Lásd még: Máriakéménd.

Nagynyárád. Mohácstól 11 km-re, Bólytól 5 km-re fekvő település. Lakónak száma: 607 fő (2025). Közúton megközelíthető Bóly és Mohács felől az 5703. sz. műúton, illetve vasúti összeköttetése is van, vasúti megállóhely a Pécs–Vilány–Mohács vasútvonalon. Neve eredetileg Narad, majd Nyárád volt A név a területét hajdan övező nyárfaerdőről eredhet, amely a gyakran használt „Nyáras" alakjával megegyezik. A falu története – okmányokkal igazolhatóan – a 11. század elejéig nyúlik vissza. Nevét 1093-ban már említi egy oklevél Narad néven, mely szerint I. László király 1093-ban a bátai apátságnak adta. II. Endre király 1235-ben Bertalan pécsi püspöknek adományozta. A neve 1241-ben: Narad. Az 1332–1335 közötti pápai tizedlajstomban önálló plébániaként szerepel, tehát már akkor is jelentősebb hely volt. A török uralom ideje alatt is lakott település volt, de a felszabadító háborúk idején elnéptelenedett. Az 1710-es években szerbek érkeztek, akik később elvándoroltak. A 18. században Fulda környékéről németek telepedtek itt le. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején magyarbólyi fiatalok csatlakoztak a nyárádi szabadcsapatokhoz, akiknek a Dráva-vidék védelme volt a feladatuk. A II. világháború után a falu német lakosságát Németországba telepítették át. A kitelepített lakosság helyére az ország különböző részeiből, valamint a csehszlovák-magyar lakosságcsere keretében felvidéki magyarok telepedtek be. A falu régi, 14. századból való temploma elpusztult. 1757-ben új templomot kezdtek építeni, ami 1766-ra épült fel. A barokk stílusban épült templom neve: Szűz Mária Szent Neve templom. 1944-ben a II. világháború során a templomot több ágyúlövés érte, erősen megrongálódott. Az újjáépítése csak 1957-ben történt meg. A falu híres nevezetessége a kékfestő műhely, melyet Sárdi János kékfestő mester alapított 1984-ben. A kékfestés 2015-ben felkerült a „Szellemi Kulturális Örökség Magyarországon” listára. Nagy jelentőségű esemény a faluban a tradicionális Kékfestő Fesztivál, melyet minden év július utolsó szombatján és vasárnapján rendeznek meg. Látnivaló még a falumúzeum, amit a régi iskola egyik nem használt épületszárnyának átalakításával hoztak létre 2002-ben. A múzeumban az iskolatörténeti kiállítás mellett egyéb régiségek, régi használati eszközök tekinthetők meg. Itt látható a régi templomóra szerkezete is. Nagynyárádon jelzett turistaút nem vezet, a települést érinti az EuroVelo nemzetközi kerékpártúra-útvonal.

Nagynyárádi-vízfolyás. Nagynyárádtól északnyugatra a Versendi-vízfolyás és a Szajki-vízfolyás egyesülésével létrejött patak, mely Nagynyárádon át vezet, és Bóly közelében torkollik a Borza-patakba.

Nagypall.  Pécsváradtól délkeletre 2 km-re található település, a Pécsváradot Moháccsal összekötő 5607. sz. műút mentén, a Geresdi-dombság határán. Lakóinak száma: 339 fő (2025). Közúton kívül 1997. május 31-ig vasúton is elérhető volt, a Pécs–Bátaszék vasútvonalon. Ekkor a vasúti közlekedést megszüntették. Régészeti leletek: a késői kőkorból és rézkorból származó edénytöredékeket találtak itt, valamint 1940-ben Dombay János régész egy 215 síros avar temetőt tárt fel. A település nevét először 1015-ben a pécsváradi bencés apátság alapítólevelében említik, mely szerint I. István király népeket adott itt a monostornak. Nagypall nevét 1220 körül írt oklevél említi először Pol alakban, a pécsváradi bencés apátságnak adót fizető falvak között. A hagyomány szerint az 1700-as években egy Nagy Pál nevű földesúrnak voltak itt birtokai. A Pall helynév a magyar Pál személynévből alakult ki. A török hódoltság ellenére sem néptelenedett el, lakossága a törökök távozása után magyar volt. A németek a 18. század második felétől kezdtek betelepedni, az I. világháború  után a falu lakosságának már több, mint fele volt német. A II. világháborúig a falu két utcájában külön éltek a magyarok, akik reformátusok, és a németek, akik katolikusok voltak. Ezért van két temploma a falunak: az 1793-ban épült református templom, mely műemlék épület (mai formáját 1823-ban nyerte el, amikor átalakították), és az 1885-ben épült katolikus templom. A németek és a magyarok gyermekei 1852-től két külön iskolába jártak, a katolikus iskolában németül és magyarul folyt a tanítás. Jelentős esemény volt a falu életében a községet is érintő Pécs–Pécsvárad–Bátaszék-vasútvonal 1911-es megnyitása. 1928-tól már ismerjük az itt élő iparosok neveit is. Élt itt bognár, borbély, cipész, kovács, kőfaragó, lakatos, molnár, vegyeskereskedő. Volt tejcsarnok, vasútállomás, postahivatal. A II. világháború után Nagypallból 43 németet telepítettek ki, ami a lélekszámhoz viszonyítva jelentős veszteség volt. Amikor az 1960-as években átszervezték a közigazgatást, 1966. június 30-án megszüntették Nagypall külön tanácsát és Pécsváradhoz csatolták. A falu 1993. január 1-jén alakított újra külön önkormányzatot és fejlődése ekkortól felgyorsult. A két templomon kívül látnivaló még a faluban a falumúzeum és a pincegaléria. Nagypallon jelzett turistaút nem vezet.

Nagypalli-halastavak. Nagypalltól délre a Nagypalli-patakon kialakított, 5 tóból álló tórendszer.

Nagypalli-patak. Nagypalltól északra eredő, a falun átfolyó, déli irányba tartó patak. Szellő településnél a Karasica-vízfolyásba torkollik.

Nagy-pincesor. Máriakéménd keleti részén található, a környék leghosszabb pincesora. Szép kilátás nyílik innen a Mecsek vonulatára. A faluból a K■ jelzésen érhető el.

Nagykozár. Pécstől 1 km-re (a város központjától 7 km-re) keletdélkeletre fekvő község. Lakóinak száma: 2011 fő (2025). Közúton Pécs-Újhegy vagy Bogád felől közelíthető meg az 5611. sz. műútról leágazó bekötőúton (56122. sz. mellékút). A falu környezetében régészeti feltárások során kő- és rézkori edénytöredékek, a római korból egy oroszlános sírkőtöredék és avar kori sírok kerültek elő. Nagykozár neve, a Kozár helynév, a kabarokkal a magyarsághoz csatlakozó kozár néptöredék itt letelepített csoportjára emlékeztet, akiket Belső-Ázsiából nyugatra vándorolt nomád türk népként ismerünk. A falut a tatárjárásig a kazárok földjeként is emlegették. A falu a honfoglalást követő első századokban létesült. Egyes források a néveredetre vonatkozóan szláv származtatást feltételeznek – tévesen. A megkülönböztető szerepű Nagy előtag Kiskozár (Kozármisleny) miatt került az elnevezésbe. Nagykozár az 1332-es pápai tized-összeírásban Kosar néven fordul elő, mint plébániahely, így nyilván temploma is volt. Későbbi oklevelekben Kozár és Kazaj néven említik, majd 1542-ben először Naghkozárként szerepel. A falu a török hódoltság alatt részben, majd a török kiűzésének idején teljesen elnéptelenedett, pusztává lett. Később egy 1711-ben keletkezett összeírás szerint 9 család élt itt. Birtokosa ekkor Levenau, majd 1717-ben Bana János, a bellyei uradalom prefektusa vásárolta meg. Innen kezdve neve Bana-Kozár formában jelenik meg. A faluban ekkor már horvátok és magyarok élnek, majd az 1740-es években megkezdődött a németek betelepítése is. Nagykozáron 1785–1786-ban két malom működött. A településen 1810-ben már folyt oktatás, de a tanító – iskola hiányában – a gyermekeket otthonában tanította. Az 1848-as polgári forradalom előtt a községben 111 család élt. Főként szántóföldi növénytermelés és az állattenyésztés jelentette a megélhetés forrását. Az 1900-as évek elején megindult a település kulturális fejlődése. Könyvtárat hoztak létre, bővítették az 1900-ban alapított állami elemi népiskolát. Ez az iskola 1924-ben magyar tanítási nyelvű intézmény lett, amelyben kiemelt óraszámmal tanították horvátul és németül az írást, az olvasást és a hittant. A II. világháború után a német lakosság kitelepítése Nagykozárt is érintette, a kitelepítettek helyére a Felvidékről érkeztek magyar családok. A falu római katolikus temploma, a Keresztelő Szent János-templom helyi műemléki védelem alatt áll. A templom eredetileg egy családi kápolna volt. Az egyhajós homlokzati harangtornyos szentély a település büszkesége, ugyanis korábban a hívőknek nem volt saját temploma. Látnivaló még a templom előtt álló egyedi Mária-szobor és a kereszt, amit Erzsébet királyné emlékére állítottak. Nagykozáron jelzett turistaút nem vezet.

Natúr-Életmód Tanya. Székelyszabar közelében, a Szabari-erdőben, az ország egyik legnagyobb egybefüggő vörös tölgyes erdőjében álló tanya. Az erdő mellett felépült gazdasági udvar, lakóépület és a pajtamúzeum elmúlt korok népi iparos munkáinak eszközeit, berendezéseit szemlélteti. A tanyán óvodás és iskolás csoportoknak ismeretterjesztő és gyakorlatias hagyományőrző programokat kínálnak. 2019-ben elnyerte az  „Év Hagyományőrző Tanyája” címet.

Németbóly. Bóly korábbi elnevezése (1950-ig).

Nógrád. Szellő és Maráza közti egyik területrész, dűlő elnevezése. Egy Árpád-kori magyar falu nevét őrzi, ami már 1015-ben a pécsváradi apátság birtoka volt, és a török idők végére néptelenedett el. A mai turistatérképek feltüntetik az elnevezést.

Nyomja. Egykor önálló település, ma Szederkény része (lásd még: Szederkény).

Nyomjai-oldal. Szederkény és Olasz közötti szántóterület neve.

Nyomjai-kereszt. Máriakéménd ma is álló legrégebbi keresztje a településtől 700 m-re délnyugatra. 1821-ből ismert. Nevét onnan kapta, hogy a Nyomjára (ma Szederkény része, de egykor önálló falu volt) vezető út elágazásnál áll. Putz János állíttatta, és később a Freisz család gondozta, ezért Putzen-Freisen-Kreuz-nak is nevezték. Ide évenként búzaszentelő körmenet vonult. A kereszt a 2000-es években ledőlt, majd teljesen benőtték a bokrok. A földes út valamikor a feszület előtt vezetett el, később került át a kőkereszt mögé, ezért volt, hogy háttal állt az útnak. 2014-ben a Mecsek Egyesület adományokból újra rendbe hozatta és felállította az ősi keresztet, 2021-ben pedig meg lett fordítva, hogy az útnak ne háttal legyen.

 

  O

 

Olasz. Pécstől délkeletre 16 km-re, az 57-es főút közelében fekvő település, a Vasas-Belvárdi-vízfolyás mentén. Lakóinak száma: 559 fő (2025). Közúton az 5611. sz. mellékúton érhető el északi irányból Pécs felől Bogád–Romonya–Ellend–Hásságy úton, vagy déli irányból 57-es főútról leágazva. Olasz nevét az oklevelek 1181-ben említik először Uloz néven, majd 1295-ben Olozy, 1316-ban Olaz néven írták. Az itt letelepedett vallonok alapították a 12. században. 1295-ben a Győr nemzetségbeli Óvári Konrád birtoka volt. Később Héder nemzetségbeli Henrik fia János foglalta el. 1316-ban Károly Róbert király visszaadta Konrád unokáinak, az övék volt még 1330-ban is. Itt, az Olasz, Hásságy és Héder melletti Szentága-forrásnál állt egykor a pécsi pálosok Szent László kolostora is 1295 körül. A török hódoltság alatt sem néptelenedett el a magyarok lakta falu, kolostora azonban elpusztult. Az 1700-as években katolikus délszlávok és németek telepedtek le itt, s később magyarok is. A falu ekkor a Batthyány család birtoka volt. Ekkor építették a szlávok a templomot és a plébániát. Az 1785-ben készült első katonai felmérés feljegyzése szerint Olaszon magyarok, németek és illyrek laktak, akik katolikus vallásúak voltak. A falu plébániájához öt leányegyház tartozott. Az 1828-as években már csaknem 500 lakója volt a falunak. Kiemelkedő volt a gabonatermelés és a szőlőművelés.  1890-es filoxérajárvány súlyos csapást jelentett, mert a falut elsősorban a bortermelés tartotta fenn. Ezt követően a kukoricára alapuló sertéstenyésztéssel igyekeztek kiváltani a kiesett bortermelést. Az I. világháborút követően Olasz is szerb megszállás alá került, 1921-ig. A II. világháború után 20 német családot telepítettek ki a faluból, és helyükre új magyar telepesek érkeztek. 1950-ben a településhez csatolták a vele szomszédos Hidor falut. Olasz északi részét még mindig Hidorként említik. A községnek két római katolikus temploma van. A Hidor falurészen álló Szent Jeromos-templom 1754-ben épült, a falu déli részén álló, barokk stílusú, műemléki védelem alatt álló Szent Fülöp-templom 1776-ban. Ennek építéséhez felhasználták a pécsi pálosok 13. századi Szent László-monostorának köveit is. A faluban jelzett turistaút nem vezet.

Olaszi-tó. Olasztól keletre létesített, 350 m hosszúságú horgásztó, benne kis szigettel.

Öreg-hegy. Máriakéménd keleti felén a pincesor környékének elnevezése.

Öregtemplom romjai. Somberek és Görcsönydoboka között, a Baranyai Sárgatúra (S sáv) útvonalától 200 m-re a szántóföldön található 15. századi, műemléki védelem alatt álló gótikus templomrom. Az Öregtemplomnak (vagy Török-templomnak) nevezett épület töredékes maradványai – faltöredékei – látszanak.

Őrszem-források. Szederkény nyomjai részétől északnyugatra, a Nagy-erdőben található forráscsoport. Az egyik egy régi téglával kiépített merítős forrás, a másik foglalatlan. Régen a forrást az itt lakó németek „Posten Wasser”-nek nevezték. Vízhozama stabil, egész éven át közel állandó.

Ötvályús-forrás. Véménd keleti részén, a pincesor közelében fakadó forrás. Vize kifolyócsövön egy kővályúba folyik, valamikor állatok itatását is szolgálta. Ahogy régen is, a felújítás óta ismét öt vályú van elhelyezve, innen ered a neve. A forrás mellett vezet a S▲ jelzés.

 

 P

 

Palotabozsok. A Dél-Baranyai-dombság keleti részén fekvő község, Mohácstól 15 km-re északra, közel a baranya-tolnai vármegyehatárhoz. Lakóinak száma: 752 fő (2025). Közúton Pécsvárad és Mohács felől közelíthető meg az 5606. sz, műúton, ill. a  M6-os autópályán, mely a település északi határában halad el, és közvetlenül a határszéle mellett csomópontja is van. A településnek a Pécs–Pécsvárad–Bátaszék-vasútvonalon vasútállomása is volt, de 1997-től Pécs felől, majd 2003-ban a Palotabozsok és Bátaszék közötti szakaszon is megszűnt a személyforgalom. A település és környéke már ősidőktől lakott hely volt. Ezt tanúsítják a területén talált leletek, melyek a péceli kultúra, a mészbetétes edények népének és a rómaiaknak itteni megtelepedéséről vallanak. A falut az 1015. évi pécsváradi bencés apátság alapítólevele már említi. Az oklevelek 1329-ben említik először Bosok néven. 1329-ben úgy említik egy oklevélben, mint Bárral határos települést Doboka és Monyoka között, tehát a mai Somberek területét is magába foglalta. Neve 1499-ben Palutha-Bosok írásmóddal tűnt fel. A nevéhez kapcsolódó Palota nevéből arra lehet következtetni, hogy itt egykor várszerű erődítmény, megerősített kastély vagy palota állt. 1687-ben szabadítja fel a települést a török alól Lotharingiai Károly herceg. 1694-től érkeznek rác telepesek a községbe, hogy benépesítsék azt. A német telepesek Jáni Ferenc pécsváradi apát kérésére jönnek először Bozsokra, akik 1724-ben a Dunán tutajon érkeznek a dombokkal övezett, patakok szelte völgybe. A falu fejlődését III. Károly és Mária Terézia uralkodásának köszönheti. A betelepített németajkú lakosság szorgalma, szakértelme és kitartása gyors fejlődést, gyarapodást eredményezett az itt lakóknak. A község plébániatemploma 1773-ban épült barokk stílusban, a pécsváradi apát adományából. Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére szentelték. Az 1839-ben pusztító pestisjárványt követően építik Szent Rókus tiszteletére a máig jó állapotban őrzött Rókus-kápolnát. A község a nevét 1903-ban változtatja meg Palotabozsokra, megkülönböztetésül az ország többi Bozsok nevű településétől. 1904 és 1911 között épül meg a – mára már megszűnt – Pécs–Bátaszék vasútvonal, amelynek egyik állomása volt Palotabozsok. Az I. világháború a község lakói közül 81 áldozatot követelt. Számukra állít emléket a ligetben levő hősi szobor. A II. világháború után 459 német lakost telepítettek ki, helyükre felvidéki magyarok és bukovinai székelyek jöttek. A felvidéki reformátusok templomukat 2003-ban építették. Említést érdemel még a faluban található tájház, illetve a falutól délkeletre található Szent-kútnál 1892-ben épült Sarlós Boldogasszony kápolna. A volt palotabozsoki vasútállomáson vasúttörténeti múzeumot hoztak létre. Palotabozsokon vezet át a Baranyai Sárgatúra útvonala (S sáv jelzés).

Palotabozsoki Vasúttörténeti Múzeum. Palotabozsokon, a volt vasútállomáson kialakított vasúttörténeti kiállítás, egy folyamatosan gazdagodó magángyűjtemény. Az állomást 2003-ban hagyta el az utolsó vonat Bátaszék felé,  majd évekre elhagyatottá vált. 2019-ben azonban a forgalmi iroda ajtói újra szélesre tárultak: megnyílt a Palotabozsoki Vasúti Múzeum. A vasútállomás épületének teljes körű felújítása után a homlokzat visszakapta eredeti, díszes, 1911-es arculatát. Az épület előtt egy ritkaságnak számító Abmot 441 motorvonat és a BCx 44168 mellékkocsi van kiállítva. A kiállítás különleges élményt kínál a látogatóinak: lehet kezelni valódi sorompót és váltót, jegyet lyukasztani a korabeli jegypénztárnál, megtekinthető a működő vasútmodell-terepasztal, és ki lehet próbálni a motoros hajtányozást. A múzeumot 2020 óta a Vasúti Múzeum Palotabozsok Hagyományőrző Egyesület működteti. A múzeum egész évben látogatható, előzetes bejelentkezéssel.

Palotabozsoki-vízfolyás. Véméndtől északnyugatra, a Szent-kút forrásnál eredő patak, mely Palotabozsokon átfolyva, Somberektől északra a Véméndi-patakba torkollik.

Patkányos-patak. Máriakéméndtől északkeletre eredő patak elnevezése. Máriakéménd­nél folyik a Karasica-vízfolyásba. Közelében vezet a Z sáv jelzésű turistaút (Baranyai Zöldtúra).

Pécs–Bátaszék vasútvonal. 1911-ben épült, 68 km hosszú egykori vasútvonal. Szerepe kezdettől fogva igen sokrétű volt: Pécs közelében a város elővárosi forgalmát, továbbá a mecseki szénbányákat, a Pécsváradtól keletre eső szakaszon pedig az érintett falvak közötti forgalmat szolgálta, illetve az ott megtermelt mezőgazdasági termékeket (elsősorban fát) szállították rajta. Korábban jelentős teherforgalmat generált az erdősmecskei gránitbánya is: a falu vasútállomására a követ egy kisvasút szállította, melynek a nyomai máig láthatók.  A vasútvonal földrajzi helyzete lehetővé tette, hogy a távolsági forgalomban is jelentős szerepet játsszon. Ezen a vasútvonalon lehetett ugyanis Pécs felől a legrövidebb úton eljutni az Alföldre: a Kiskunfélegyháza–Szeged felé közlekedő gyorsvonatok egészen az 1990-es évekig erre jártak. A vonalnak az 1970-es években a hálózatban betöltött szerepe miatt fővonali besorolása volt. Az 1970-es években a személyszállító kocsikban kihelyezett MÁV vonalhálózati térképek (Magyarország vasúti térképe) kiemelt színezéssel jelölték a „különösen szép vonalvezetésű” vasutakat (pl. a ma is működő Cuha-völgyi vasutat, és a Pécs–Bátaszék vasútvonalat is). A vasúti pálya Pécsváradtól Bátaszékig a Geresdi-dombság és a Dél-Baranyai-dombság határán, gyönyörű erdős területen kanyargott, ennél fogva turisztikai jelentősége is volt. Sajnos a vasúti pálya állapota a folyamatos karbantartás ellenére fokozatosan romlott, 1996-tól – egy személyvonat kisiklását követően – több szakaszon 20 km/órás sebességkorlátozást vezettek be. A személyforgalmat aztán fokozatosan megszüntették: 1997-től Pécsvárad és Palotabozsok, 2003-tól Palotabozsok és Bátaszék, végül 2009-ben Pécs és Pécsvárad között. A vasútvonalnak Pécsvárad és Palotabozsok között a következő megállóhelyi/állomásai voltak: Nagypall, Erdősmecske, Feked, Szebény, Véménd, Palotabozsok.

Pécsváradi-patak. Pécsváradnál eredő, délkeleti irányban folyó patak. Erzsébet településnél a Nagypalli-patakba torkollik. Szilágypuszta térségében öt halastóból álló tórendszert alakítottak ki rajta.

Pécs–Villány–Mohács vasútvonal. A dél-dunántúli térség első vasútvonala, komoly szerepet játszott a térég fejlődésében. A Pécs környéki bányászatban érdekelt Dunagőzhajózási Társaság kezdeményezte a vasútvonal építését, a Mecsekben kitermelt szén szállításának megkönnyítésére a dunai kikötőkbe. A teljes vonalszakaszt 1857. május 2-án adták át a forgalomnak. A vonalon eleinte kizárólag szenet szállítottak, később, 1859. április 24-én indult meg a személy- és egyéb áruforgalom. A vasútvonal kezelőjét, a Mohács-Pécsi Vasúttársaságot 1946. január 1-jével államosították. A ma is működő vasútvonal megállóhelyei/állomásai a Dél-Baranyai-dombság területén Villánytól: Bóly, Nagynyárád, Mohács.

Pereked. Pécstől 10 km-re keletre fekvő község. Lakóinak száma: 154 fő (2025). Közúton nyugatról Pécs, keletről Pécsvárad felől közelíthető meg az 5609. sz. műúton. Pereked nevét 1015-ben említik először az oklevelek Perecud néven. A pécsváradi apátság alapítólevele szerint I. István király 1015-ben adta a monostornak. A 14. században is az apátság birtokának írták. Temploma a török megszállásig plébániaközpont volt. 1543-ban Péccsel és Pécsváraddal együtt elfoglalták a törökök. A falu a török hódoltság alatt is folyamatosan lakott magyar falu volt. A török uralom alatt temploma elpusztult. A 18. század elején, a törökök kiűzése után a szomszédos községekkel együtt a berkesdi plébániához csatolták. A 18. század második felében megjelentek itt német anyanyelvű családok is, de népességének többsége azóta is magyar. A következő században 1829-ben 455-re nőtt a lakosság létszáma, ekkor már iskolája, tanítója is volt a falunak. A történelem későbbi szakaszaiban jelentősebb szerepet már nem töltött be. A falu római katolikus temploma (Szűz Mária Szent Neve templom) a kálváriával a településtől egy távolabbi dombon áll. 1887–1889 között építtette a molnár felesége saját vagyonából hálából, mert családja megmenekült a malomban keletkezett tűztől. A templom műemléki védelem alatt áll.  Perekeden jelzett turistaút nem vezet.

Perekedi-tó. Pereked nyugati határában, az Ellendi-patak felduzzasztásával kialakított 500 m hosszúságú, észak–déli irányban elterülő halastó.

Péter-sarok. Máriakéméndtől északkeletre, a Liptódpusztai-völgynél található, 171 méteres tengerszint feletti magasságban fekvő hely elnevezése, turistautak elágazója. Itt ágazik ki a S sáv jelzésből (Baranyai Sárgatúra) a Kéméndi-tetőre vezető S▲ jelzés.

Petz-malom. Lásd: Ruzsek-malom.

Pipacsos. Szederkény déli határában álló rét neve. A 2010-ben megépült M60-as autópálya a gyönyörű rétet kettévágja.

Püspöklak. Geresdlak egyik településrésze. Lásd még: Geresdlak.

 

 R

 

Remete-lyuk. Máriakéméndtől északra található barlangi üreg a Várhegyen, a Török-vár romjainál. A német szájhagyomány szerint valamikor egy remete lakott a Török-vár alagútjában, ezért Remete-lyuk az elnevezése. Az I. világháború éveiben is volt lakója a barlangnak, a faluba járt kéregetni. A régmúltban rablóbanda is tanyázott itt. Mindmáig titokzatosság lengi körül a nyílásokat. Megközelíthető a KL („rom”) jelzésen.

Római-kút. Dunaszekcsőn, a templomtól nyugatra található aknás kialakítású, falazott építményű foglalt forrás. A támfal tetején egy homokkőből faragott római kori váza áll. Falazatának egyes homokkő tömbjei is a római korból valók.

Romonya.  Pécstől keletre 6 km-re fekvő község, a Vasas–Belvárdi-vízfolyás mellett. Lakóinak száma: 547 fő (2025). Közúton megközelíthető a 6-os főútról leágazva Pécs vagy Pécsvárad felől, illetve déli irányból az 57-es főútról leágazó műúton Olasz–Hásságy–Ellenden át, az 5611. sz. műúton. A település legrégebbi időkből való emlékei arra engednek következtetni, hogy Romonya valaha rómaiak lakta terület volt (az úgynevezett Nagyliknál római telepnyomot találtak a kutatók). Avar kori leletek is előkerültek, mely azt bizonyítja, hogy a terület folyamatosan lakott volt a 6–9. században. Romonyán két temetőt is találtak ebből az időből, egymástól mindössze 200–300 m-re. Az avar kori temetőket Dombay János vezetésével tárták fel 1939–1940-ben, illetve 1943-ban. A települést írásos formában 1542-ben említik először. Nevének eredete vitatott, valószínűleg a valaha ott élt szerb-horvát népesség nevezte el a falut, eredetileg Rumenja vrata = Rumen kapuja, vagyis Romonya elnevezéssel. Romonya a török hódoltság alatt is valószínűleg lakott volt. A magyarok mellé németek is érkeztek a 19. század folyamán, az 1900-as évek közepére azonban jelentősen lecsökkent a számuk. A falu határában állt Bekefalva, később elpusztult település. Bekefalvának a hódoltság végéig tiszta magyar lakossága volt, ekkor azonban a magyarok helyébe délszlávok érkeztek, majd az 1700 körül újra magyarok is telepedtek közéjük. 1720 és 1730 körül azonban a település elnéptelenedett, és később sem települt újra. Romonya külterületi határában kitűnő minőségű gyógyvízre illetve melegvíz-forrásra bukkantak 1970-ben, hasznosítása azonban nem történt meg. A falu értéke az 1871-ben épült Rózsafüzér Királynője kápolna. Romonyán jelzett turistaút nem vezet.

Ruzsek-kereszt. A kátolyi elágazástól keletre található kereszt, a Ruzsek-malom feletti domb tetején. A Ruzsek család állíttatta, akinek vízimalma volt a közelben. A kereszt az évek során elhanyagolt állapotba került, a bozót is benőtte. 2016-ban a Kátolyi Önkormányzat a területet kitisztította, és a Mecsek Egyesület felújította a keresztet.

Ruzsek-malom. Kátoly délkeleti határában, a kátolyi műút-elágazásnál található malomépület, a Ruzsek családé volt. Eredeti formájában maradt meg. A változás csupán annyi, hogy évtizedekkel ezelőtt a patakot néhány száz méterrel elterelték, így a malomépület szárazon maradt. Ma lakóházként funkcionál. Régen Petz-malomnak is hívták. Innen indul a Baranyai Sárga túra, mely a Dél-Baranyai- és a Geresdi-dombságon át Szekszárdig vezet.

 

 S-Sz

 

Sárga-kastély. Lásd: Mattyasovszky-Zsolnay-kúria. 

Sátorhely. Mohácstól 7 km-re délnyugatra fekvő község. Lakóinak száma: 582 fő (2025). Közúton megközelíthető Bóly és Mohács felől, az 5703. sz. és az 5702. sz. országutakon. A falu elődje valószínűleg Sátorhelytől délre, a Borza-patak mentén állhatott valahol. A településről először 1333–1334. évi pápai "annata" jegyzékben tesznek említést. Az akkoriban Földvár nevet viselő falu a török megszállás kezdetéig élte csendes életét, a török időkben azonban osztozott a hódoltság területén maradt falvak szomorú sorsában. A végzetes mohácsi csata 1526. augusztus 29-én e területen zajlott le. A török megszállás alatt az 1580-as években szerb nemzetiségűek alapították a jelenlegi falut "Satoristye" néven, arra emlékezve, hogy itt táboroztak a törökök. A török megszállás után betelepítésekkel pótolták a hiányzó földművelő lakosságot. 1704-ben a rác- illetve kurucdúlások következtében újra elnéptelenedett a falu. Az 1700-as évek elején német telepesek érkeztek Fulda környékéről. Az így betelepedett svábok ezentúl meghatározták a település etnikai összetételét. 1784-ben Mária Krisztina főhercegnő, Albrecht főherceg felesége vette meg a kincstártól az uradalmat. 1785-ben Sátorhely, Borza, Lajmér, Vizslak, és Nyárád határrészek voltak a bellyei uradalom kezelésében. Csak később lettek ezek fiókmajorságok, de Sátorhely központi jelleget kapott közöttük. Még ma is megtalálható a Várudvar az épületekkel – tiszti lakások, cselédlakások, magtár –, melyeket Mária Krisztina főhercegnő kívánságára 1786-ban építettek. Az uradalmat 1822-ben Károly Lajos főherceg kapta. Az uraságnak itt jól működő gazdasága volt. 1847-ben Albrecht főherceg veszi át az 1826-ban hitbizománnyá alakított bellyei uradalmat. 1895-ben, a főherceg halála után, Frigyes főherceg örökli. 1901-ben ő építteti az iskolát, ahol 1902-ben megkezdődik a tanítás. A belügyminiszter 1908. március 18-án Sátoristye puszta nevét (tükörfordítással) az 1898. évi IV. törvény alapján Sátorhelyre változtatta. Az elő világháború szétszakította a birtokot, így Sátorhely most már végleg az uradalom központja lett.  1926-ban a kis kápolna helyett rendes templomot építettek. 1948-tól már Nagynyárádtól különálló plébániaként tartják nyilván. Frigyes főherceg után Albrecht főherceg lett a bellyei uradalom birtokosa. A birtokot a II. világháború után felosztották az itt élő cselédek között, de mivel önállóan nem boldogultak, 1949-ben állami gazdaság lett. Ekkor erőteljes fejlődésnek indult a település. 1961-ben a Bólyi Állami Gazdasággal egyesül. 1976-ban, a mohácsi csata 450. évfordulójára 7,5 hektáron megépült az Emlékpark, melyet augusztus 29-én nyitottak meg. 1984-ben Sátorhelyt pusztából községgé nyilvánították. Az 1989–90-es rendszerváltás után, teljes önállósodása révén, új lendületet kapott a falu fejlődése. Sátorhely temploma 1864-ben épült, 1926-ban kibővítették. Megtekintésre érdemes a Falusi kiállítótér, amit 2014-ben alakított ki az önkormányzat az egyetlen eredeti állapotban megmaradt magtárrészből. A háromszintes épületben az uradalom területén megmaradt és évtizedekig gyűjtött régi tárgyak vannak kiállítva. Itt kapott helyett a több mint ezer plüssmackóból álló mackó kiállítás, illetve a Könyvmentő műhely, valamint Kiss Béla helytörténész emléksarka is. Érdekesség még a 2016-ban átadott Füstölő múzeum, egy régi, felújított füstölő, amit az uradalmi cselédek közösen használtak. A füstölőben a régi disznóvágásokhoz használt eszközök vannak kiállítva. Sátorhelyen jelzett turistaút nem vezet, a település mellett halad el az EuroVelo nemzetközi kerékpártúra-útvonal.

Sauska-kastélyok (Bár). Lásd: Mattyasovszky-Zsolnay-kúria. 

Schlossberg (1). Máriakéméndtől északra található 217 m-es magaslat. A Török-vár romjai ettől a helytől délebbre vannak.

Schlossberg (2). Somberektől északra, a Palotabozsok irányába vezető út menti terület neve. A feltételezések szerint egykor vár állhatott itt. Ennek ma már nincsen nyoma.

Schlossberg-képoszlop. Palotabozsoktól délre, a Schlossberg-dűlőben található képoszlop. A Hepp és a Troszt család építette.

Schmeizl-malom. Szűrtől keletre, a Szebényi-vízfolyáson található egykori malom. Nevét a tulajdonosáról kapta.

Schleicher-kereszt. Máriakéménd keleti részén, a Nagy-pincesor északi végén található található kőkereszt. Az 1800-as évek közepén állította a Schleicher család, nekik itt volt szőlőjük. Régen ezt a helyet Ötös úti kereszteződésnek nevezték, mert öt felé lehetett innen elindulni. Ma már csak háromfelé vezet innen út. Később Kroatenfeld-Kreuz (Horvátmezei-kereszt) volt a neve. 1944 novemberében – a front átvonulásakor – Keller Tamás lovaskocsival jött erre. Egy katonaszökevény el akarta venni az egyik lovat, de Keller Tamás nem adta oda, ezért lelőtte. Itt halt meg, a keresztnél. A lovak megbokrosodtak, és a gazda nélkül hazavágtattak. Ezután a Keller család gondozta a keresztet. Régebben esőért vonult ide körmenet. Ez a kereszt itt, a pincesor végén az 1960-as évekig békében állt. Akkor egy traktoros szántás közben ledöntötte. Az eset után állítólag a traktoros fiát halálos szerencsétlenség érte a pécsváradi malomban, ahol belefulladt egy kukoricaliszttel teli tartályba. A falubeliek akkor összefüggést láttak tette és fia halála között. Ezután a keresztet a Gerner család állította helyre. Az 1990-es évek közepén ismét ledöntötte egy traktoros. A keresztet akkor nem állították helyre. 2014 nyarán a Mecsek Egyesület gyűjtést kezdeményezett, és ennek köszönhetően harmadszor is felállításra került. Megszentelése kis ünnepség keretében 2014. július 20-án volt.

Schram-kereszt. Az erdősmároki horgásztónál, a Z■ jelzés mentén álló kőkereszt. Az eredeti keresztet 1936-ben állította Josef Schram és felesége. Akkor még fontos útelágazási csomópontban állt. A keresztet az 1950-es évekig rendszeresen gondozták, majd ahogy elköltözött a család, úgy egyre kevesebben viselték gondját, bár még az 1970-es, 80-as évekig valamilyen szinten törődtek vele. Akkor még kis fakerítéssel volt körülvéve. Az 1990-es évek elején – valószínűleg egy fa kivágása során – dőlt le a kereszt, és sajnos a kárt okozók nem vállalták tettükért a felelősséget, a feszületet nem állították helyre. Azóta még inkább feltöltődött a környezete. 2018-ban a környékbeli lakosság összefogásával, civil adományokból a keresztet helyreállították. Az új kereszt felszentelésére 2018 pünkösdhétfőjén került sor.

Somberek. A Dél-Baranyai-dombság keleti részén fekvő település, Mohácstól 11 km-re északra. Lakóinak száma: 1289 fő (2025). Közúton Mohács felől az 56-os főútról leágazó 5606. sz. mellékúton, illetve északi irányból az M6-os autópálya véméndi csomópontja felől közelíthető meg. Somberek környékének legrégebbi régészeti leletei a rézkorból származnak, a pécsi Janus Pannonius Múzeumban találhatóak. A vidék az emberek által folyamatosan lakott település, római kori emlékek is előkerültek a környékről. Határában a honfoglaláskor szláv törzsek éltek. A 14. század elejéig Bar-Kalan nemzetség birtokaihoz tartozott a község. A falu első írásos említése egy oklevélben, 1382-ben történik, történelmét ettől az időponttól tudjuk nyomon követni. Somberek nevét a történelem folyamán többféleképpen írták, s a falunév valószínűleg a som növényre, valamint a sombokrokkal benőtt cserjés helyre utal. Az 1526-ban bekövetkezett törökök elleni mohácsi csatavesztés után a lakosság megfogyatkozott. A török megszállás alatt, 1566–1603 között szerb lakosok települtek be a községbe. Ennek két oka volt: egyrészt a törökök a hazájukban elnyomták a szerbeket, a Magyarországra települőket viszont támogatták, arra gondolván, hogy a katolikus magyarok és a görögkeleti szerbek majd nem férnek össze egymással, és ezáltal, mint hódítóknak kevesebb gondjuk lesz az őslakosokkal; másrészt a hadjárat során elnéptelenedett magyarországi falvakba új adózókat akartak telepíteni. A törökök 1683-ban megkezdődődő, Magyarországról való kiűzése során Somberek és környéke újra a felvonuló hadak útvonalába esett, s így az itt lakók ismét elbujdostak. A törökök kiűzése után, 1732-ben a falu a Sauska család birtokába került. 1745-től  német telepesek érkeztek Fulda-Pfalz és a Schwarzwald környékéről. Az itt lakó népek békésen éltek egymás mellett, de külön iskolájuk, papjuk volt, s külön tartották meg rendezvényeiket saját szokásaik szerint. Mezőgazdasággal és állattenyésztéssel foglalkoztak. Nehéz időket hozott a falura az I. világháború kitörése. A férfiakat elvitték katonának, az asszonyok otthon maradtak a gyerekekkel, a földeket nem tudták megművelni. A háború végére Somberek hősi halottainak a száma 88 férfi volt. Nevük az első világháborús emlékművön olvasható. Az I. világháború végén a szerb királyi csapatok megszállták Sombereket is. A megszállás végén, 1921-ben a szerb nemzetiségűek nagy része a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságba költözött, így aztán a falu csaknem teljesen német község lett. Ez a tény az 1930-as évek második felétől nagyban befolyásolta a község lakóinak sorsát és a falu történetét. Számos magyarországi németet sikerült a Volksbundba beszervezni, ez a sombereki németséget is megosztotta. A II. világháború után több mint 100 német családot telepítettek ki, helyükre 1945-ben székelyeket, és l947–48-ban felvidéki magyarokat telepítettek be. Ezzel megváltozott a falu nemzetiségi összetétele. A ma is fejlődő községben békességben és egyetértésben élnek magyarországi németek, székelyek és felvidékről származó magyarok. A településnek sok látnivalója akad. A gótikus eredetű Szűz Mária Szent Neve római katolikus templomot 1782-ben építették át mai formájára, barokk stílusban. A temetőben álló Szent Kereszt kápolna 1829–1832 között épült, klasszicista stílusban. A Szent György Szerb Ortodox templomot – melyet magas kőfallal vettek körül – a helyi szerbek építették 1700–1710 között. Mindhárom templom műemléki védettség alatt áll. Megtekintésre érdemes még a Sauska család egykori kastélya a hozzátartozó szép parkkal, ma időseket gondozó és ellátó szociális otthon. A Hagyományok Háza állandó kiállítása bepillantást enged az itt élő népcsoportok múltjába, kulturális sokszínűségébe. A Német Tájház az itt élő németek életét mutatja be. A falu melletti szántóföldön, Somberek és Görcsönydoboka között egy 15. századi, műemléki védelem alatt álló gótikus templomrom áll. Az Öregtemplomnak vagy Török-templomnak nevezett épületnek töredékes maradványai – faltöredékei – látszanak, amit érdemes megnézni. Sombereken vezet át a Baranyai Sárgatúra útvonala (S sáv jelzés).

Sombereki-horgásztó. Somberektől keletre, a Véméndi-patakon létesített horgásztó.

Süssloch. Lásd: Vaskapu.

Szabari autóspihenő. Székelyszabar északi felén, a műút mellett található pihenőhely rönkasztalokkal, padokkal, esőbeállóval. Egy szépen megújított kőkereszt is áll itt. A dombság egyetlen gépjárművel is megközelíthető autóspihenője. Székelyszabarról a S■ jelzésű úton érhető el.

Szabari-erdő. Székelyszabar és Himesháza közötti, viszonylag nagyobb összefüggő erdőterület neve, az ország egyik legnagyobb egybefüggő vörös tölgyes állományával. Itt található a Natúr-Életmód Tanya. A S sáv jelzés (Baranyai Sárgatúra) vezet erre.

Szabari erdészházi pihenőhely. Székelyszabartól 1,5 km-re északnyugatra, a Szabari-erdőben az erdészház mellett található pihenőhely rönkasztalokkal, padokkal, tűzrakókkal. Megközelíthető a S sáv jelzésen (Baranyai Sárgatúra).

Szajk.  Mohácstól 13 km-re nyugatra fekvő település, az 57. sz. főút mentén, az M6-os és M60-as autópályák elágazásának a közelében. Lakóinak száma: 747 fő (2025). A környékről származó réz- és bronzkori leletek igen gazdag kultúra emlékét őrzik. Számos népcsoport, közöttük gótok, longobárdok, avarok, majd a honfoglalás idején szláv törzsek laktak itt. Az első írásos emlék a pécsváradi apátság 1015-ben keletkezett alapító okirata, melyben a falu Zajar (Zeyk) néven szerepel. A 13. század végéről fejlett szőlőművelésre utaló adat maradt fenn. A pécsváradi apátság uradalmához tartozott. 1526 után a lakók elbujdostak. Később a török hódoltság alatt ideiglenesen újra benépesült. Ekkoriban még főképp magyar népesség lakta a települést, majd a későbbiekben délről szerb (rác) családok telepedtek le a faluban. A török elleni felszabadító háborúk, a kuruc-labanc harcok, az adózások, járványok, természeti csapások következtében a falu elnéptelenedett. Ezt követően első lakói Boszniából érkezett katolikus délszlávok voltak, akik újra beindították az életet a területen. A németek letelepítése 1715–20 között kezdődött. Egy részük Bajorországból, más részük Elzász-Lotharingiából jött. A 18. század közepére a falu szinte teljesen német nemzetiségűvé vált. Az elkövetkező évtizedek fejlődését, gyarapodását mutatják az építkezések. Jelentős lett a bortermelés is. A település katolikus temploma 1753-ban Szent András apostol tiszteletére épült, barokk stílusú temetői kápolnáját 1760-ban, Szent Vendel tiszteletére szentelték. Iskolája 1770 körül létesült. A kálvárián levő Krisztus Feltámadása kápolna 1861-ben épült. Az I. világháború után lassan fejlődésnek indult a település mind szociális, mind gazdasági területen. A falu szomszédságában téglagyár létesült, mely munkalehetőséget biztosított a szajkiaknak. Az igazi veszteséget a II. világháború után a mintegy 300 német lakos kitelepítése jelentette. Helyükre a csehszlovák-magyar lakosságcsere keretében a Felvidékről érkeztek magyarok, némiképp pótolva a veszteségeket. Szajk látnivalói a templomok mellett a Szentháromság-szobor, Szent Flórián-szobor, a Harangvölgyi sétány és a védett pincesor. A faluban jelzett turistaút nem vezet.

Szajki-képoszlop. Lásd: Lencsehegyi-képoszlop.

Szajki-vízfolyás. Szajk területén eredő patak, a falutól délre a Versendi-vízfolyással egyesülve folyik tovább, mint Nagynyárádi-vízfolyás.

Szebény. Baranya vármegye keleti részén elhelyezkedő település, Véméndtől 4 km-re délnyugatra. Lakóinak száma: 288 fő (2025). Közúton megközelíthető északról a Pécsvárad–Mohács között vezető műútról Feked–Véménd között leágazó 5614. sz. országúton, délről Himesháza felől. Szebény közelében halad az M6-os autópálya. A falu régebben vasúton is elérhető volt, a Pécs–Bátaszék vonalon volt állomása, de a vasúti közlekedést 1997-ben megszüntették. A falun folyik át a Szebényi-patak. Szebény területe és közvetlen környéke igen gazdag régészeti kincsekben. Számos régészeti ásatás bizonyítja, hogy ez a terület már az őskorban is lakott volt. A legkorábbi időkből származó 7 sírt Dombay János régész tárta fel 1939-ben a falutól délre. Az M6-os autópálya építését megelőző leletmentő ásatások során római korból származó villa és út nyomait tárták fel, a népvándorlás korából pedig a falutól délre 3 avar temetőt. A középkorban ebben a térségben számos olyan falu volt, melyeknek ma már nyoma sincs, csak régészeti leletek és írásos források tanúskodnak valamikori létezésükről: Fehéregyház, Horpács, Émen, Karakó, Enyezd. Szebény már Szent István korában is létezett, a pécsváradi bencés apátság alapítólevelében Mikusek pusztaként szerepel. 1251-ben írják le Zubugun alakban (neve a Zebegnyő személynévből ered). A török időkben végig lakott hely volt, sőt sokaknak védelmet nyújtott, mivel eldugott helyen, völgyben feküdt és annak idején még sűrű erdő vette körül. A falu népe kezdetben feltehetően állattartással foglalkozott, mivel sok volt a rét, legelő. Később áttértek a gyümölcs- és szőlőtermesztésre. Már az 1700-as évek közepén számottevő iparos is dolgozott itt. A jelenlegi templom alapkövét 1771. augusztus 20-án tették le és 1775-ben lett felszentelve Szent István tiszteletére. Ekkor még állt a falun kívül, Szűr felé a dombocskán egy régi templom, mely Szent László tiszteletére volt szentelve. 1730-ban német telepesek jöttek. A római katolikus iskola 1789 óta állt fenn. 1827-ben szentelték fel a Havas Boldogasszony kápolnát a mai temető mellett. Az 1830-as évek elején kolerajárvány pusztított Szebényben és környékén. Az I. világháborúban Szebény 65 hőst áldoz, kiknek tiszteletére 1923-ban felavatták a Hősi emlékművet. A háború után 1921 augusztusáig Szebény területe is szerb megszállás alatt állt. A II. világháború után 1946-47-ben összesen 39 német családot telepítettek ki házaikból, helyükre felvidéki magyarok jöttek. Az 1998–99-es rendszerváltásig Szebény közigazgatásilag Véméndhez tartozott. A faluban tájház és helytörténeti gyűjtemény látható. A falu határában áll egy 400 éves korúnak becsült molyhos tölgy, egyedi látnivaló. 2018-ban „Az év fája” versenyen 6. helyezést ért el. Különleges látnivaló még a falu közelébe az M6-os autópálya hídja, Magyarország második leghosszabb völgyhídja. Szebényben jelzett turistaút nem vezet.

Szebényi molyhos tölgy. Szebény határában álló, 400 éves molyhos tölgy, természeti érték, amit tábla is jelöl. 2018-ban „Az év fája” versenyen 6. helyezést ért el.

Szebényi-vízfolyás. A Csele-patak egyik jobb oldali mellékvize. Szebény északi hatá­rában ered, és Görcsönydobokától északnyugatra folyik a Csele-patakba.

Szebényi völgyhíd. Az M6-os autópálya legnagyobb és egyben műszakilag is legbonyolultabb hídja a 176,9 km szelvényében, Szebény közelében. A híd 866 méteres hosszával Magyarország második leghosszabb völgyhídja a Szebényi-vízfolyás völgye felett.

Szederkény. Az 57. számú főút mentén, Pécs és Mohács között félúton elhelyezkedő település a Karasica-patak völgyében. Lakóinak száma: 1650 fő (2025). A település közelében halad az M60-as autópálya, 4 km-re csomópontja van. Szederkény környéke már az őskorban is lakott volt, a közelben őskori telephely nyomaira bukkantak, a késő bronzkorból pedig 40 hamvasztásos sír került elő. A település déli határában római villa nyomait fedezték fel. A település neve először 1272-ből származó Árpád-kori oklevélben szerepel, mely szerint Szolnok (Zoulnuk) nembeli Péter V. István királytól engedélyt kapott, hogy Szederkényt a Szent keresztről elnevezett templomával együtt a nyulak szigeti (ma Margit-sziget) apácákra hagyja. Az okmány említi egy Nyomja nevű település Szederkény felé eső hídját is, amely a Krassó- vagy Karasó-patakon (ma Karasica-patak) vezetett át.  Valószínűsíthető, hogy a település a 13. század közepén jöhetett létre a tatárjárás után, az első írásos feljegyzésekben a két falu Zederkyn és Namya néven szerepelt. Szederkény 1320-ban Óvári Konrád unokái kezén volt, majd 1424-ben a cikádori apátság birtokolta egészen a mohácsi vészig. Nyomja a 16. század elejéig az Óvári család birtoka maradt. 1542-ben Szederkény Török Bálinthoz került, majd 1543-ban a két falu török kézre jutott. A 17. század közepén mindkét község Zrínyi Ádám birtoka lett. A várva várt felszabadulás 1686-ban következett be. A visszavonuló török haderő ahol csak tehette, a falvak kifosztása után azokat felgyújtotta. Így pusztult el Szederkény és Nyomja, valamint több környékbeli település. A 18. század elején a birtokviszonyok rendezése után Szederkény a pécsváradi apátsághoz, Nyomja a bólyi Batthány családhoz került. A lakatlan községek benépesítése 1720-ban kezdődött meg németországi, Hessen tartományból jövő Fulda környéki katolikus németekkel. Ezek a családok az otthoninál nagyobb telekhez jutottak és kedvezőbb földesúri terhek mellett gazdálkodhattak. Az 1750-es években a háromnyomásos gazdálkodás általánossá válása a termőterület rohamos növekedését eredményezte. A 19. század első felében jelentősen gyarapodott a szőlőterület, mert a szőlőművelés már a középkortól kezdve a lakosság legfőbb bevételi forrásának bizonyult. A nyomjai templomot 1759-ben (más adatok szerint 1788-ban) szentelték fel, a szederkényi templomot 1812-ben. Az I. világháború után itt is szerb megszállás következett, egészen 1921. augusztus végéig. A II. világháborút követő időszakban a helyi németek jelentős részét kitelepítették Németországba, 1948 júliusában Szederkényből 24, Nyomjáról pedig 18 család került ki Zwickau és Plauen környékére. Helyüket a Felvidékről betelepített magyarok foglalták el. A történelem során a lakosság összetétele komoly változásokon ment keresztül, ennek köszönhetően a magyarok mellett a sváb és a horvát nemzetiségek ma is képviseltetik magukat a településen. 1948. augusztus 1-jén Szederkény és Nyomja egyesült Szederkény néven. Látnivalók a faluban: a nyomjai részen álló Szent Simon és Júdás Tádé Apostolok templom, a szederkényi Szent Lőrinc-templom (mindkettő műemléki védettség alatt áll), az 1992-ben megépült közös fenntartású evangélikus-református templom (melyet ma már csak az evangélikusok használnak), falumúzeum, tájház, Nepomuki Szent János szobra a Karasica-vízfolyás hídjánál, illetve két történelmi pincesor. Szederkényből indul a Monyoródon át Máriakéméndre vezető K■ turistajelzés.

Szederkényi-halastó. Szederkénytől délre a Monyoródi-patakon létesített tó. A közeli erdőt az 1950-es években létesítették a szántóföldek helyén.

Szederkényi-kereszt. Máriakéménd déli végén, a Szederkénybe vezető út mentén felállított kőkereszt. Állításának pontos évszáma nem ismert, eredeti felirata már lekopott.

Székelyszabar. Mohácstól 9 km-re északnyugatra fekvő település. Lakóinak száma: 515 fő (2025). Közúton megközelíthető a Pécsvárad–Mohács közti 5607. sz. országúton. A község neve először az írott forrásokban 1389-ben bukkan fel Zabar változatban. Később Hercegszabarnak is hívták. A Szabar helynév alapjául a Sobor személynév szolgált. A megkülönböztető szerepű Herceg előtagot az magyarázza, hogy a falu Károly főhercegnek, illetve örököseinek volt a birtoka. A középkorban a falu nem a mai helyén, hanem tőle délnyugatra egy dombon állt, ahol romokban álló templomát is megtalálták. Ma egy kereszt jelzi a helyét. A település a török hódoltság végére elnéptelenedett. 1720 körül telepítették be német jövevényekkel. Az első nem német lakói a 19. század közepén érkeztek. A II. világháború után a németség egy részét kitelepítették. Helyükre székelyek és felvidéki magyarok költöztek. Emiatt jelentősen megváltozott a lakosság összetétele, s 1970-ben már 502 magyar és 479 német lakost írtak itt össze. A község nevét 1950-ben változtatták Székelyszabarra, a Székely előtaggal a kitelepített németek helyére beköltözött székelyekre utalva. A község mai templomát 1806-ban Sarlós Boldogasszony tiszteletére szentelték fel. Főoltárát Olaszországból hozták 1927-ben. A régi főoltárt a templom oldalfalán helyezték el. A templom mellett két kápolna van. Az egyik 1877-ben épült Szent Rókus tiszteletére, a másikat a Kálvárián alakították ki 1882-ben és a Fájdalmas Szűz tiszteletére szentelték fel. Kiemelkedő természeti érték a Szabari-erdő vörös tölgyese. A Szabari-erdőben található a Natúr-Életmód Tanya. A Székelyszabarról kiinduló S■ turistajelzés köti össze a települést a közelben haladó Baranyai Sárgatúra (S sáv) útvonalával.

Székelyszabari Alsó-erdő. Székelyszabartől délre fekvő erdő, melynek jellemző fája a vörös tölgy. Számos madárodút helyeztek el benne. A Mecsekerdő Zrt. kezelésében áll.

Szellő. Pécsváradtól 11 km-re délre fekvő kistelepülés a Karasica-vízfolyás völgyében. Lakóinak száma: 118 fő (2025 fő). Közúton megközelíthető a Pécsvárad–Szederkény között vezető 5608. sz. országúton. A falu a völgyben dombokkal övezve, széltől védtelen területen helyezkedik el, a feltételezések szerint a Szellő név is innen ered. Szellő és környéke már a honfoglalás előtt lakott hely volt. Az őslakos szlávok a jelenlegi falutól keletre, a vízfolyás mentén található akácerdők közötti legelőkön telepedtek le. A falut körbeívelő bővizű patakok és legelők jó feltételeket biztosítottak a földművelésre, állattartásra. Az akácerdők nemcsak tűzifát, hanem az építéshez szükséges faanyagot is biztosították. Később az akácerdők helyén szőlőt telepítettek. Innen kapta nevét az erdőszőlő. A 9. században a szlávok magukba olvasztották a viszonylag kis létszámú avarokat. Az avarok itt létét régészeti feltárások igazolják: az 1940-es években Dombay János egy 72 sírból álló avar kori temetőt tárt fel. A település 1015-ben az I. István-kori pécsváradi bencés kolostor fennhatósága alá került. Az itt élő szerzetesek elsősorban vízimalmokban dolgoztak, szőlőtelepítéssel, borászattal és halászattal foglalkoztak. A település nevét az oklevelek 1291-ben említik először egy tizedjegyzékben. A gyakori áradások miatt az emberek a völgyből a falu jelenlegi helyére, a dombra települtek. Az 1500-as években a betelepült, fejlettebb mezőgazdasági kultúrával rendelkező németeknek a jelentősebb állattartás miatt az épületek bővítésére volt szükségük, ezért a helyszűke miatt közel építkeztek a mai főúthoz. A falu a török időkben sem néptelenedett el, mindvégig lakott maradt, bár lakói megfogyatkoztak. A 18. században a megfogyatkozott lélekszámú településre német telepesek érkeztek, akiknek magukkal hozott fejlettebb mezőgazdasági kultúrája által fellendült a falu fejlődése. A II. világháború után a faluból kitelepített német lakosság helyére a csehszlovák-magyar lakosságcsere keretében felvidéki magyarok jöttek. Szellőnek nincs temploma, csak egy kis harangtorony áll a falu központjában. A településen jelzett turistaút nem vezet.

Szellői pihenőhely. Szellő település déli végén található pihenőhely asztalokkal, padokkal, tűzrakóval. Megközelíthető a Szent Márton zarándokút nyomvonalán.

Szent Ambrus Vízimalom. Borjádon található műemlék vízimalom, melyet a tulajdonosa rendbe hozatott. Az épületben helytörténeti és méhészeti kiállítás is megtekinthető. Ma Szent Ambrus Vendégházként működik. Előzetes bejelentkezéssel látogatható.

Szent Antal-képoszlop. Maráza északi végén álló képoszlop. A kis építmény déli oldalán egy fülke található, benne egy Szent Antalt és a gyermek Jézust ábrázoló szoborral. A Z sáv jelzés (Baranyai Zöldtúra) vezet mellette.

Szent Apollónia-képoszlop. Kisnyárádtól nyugatra, a S sáv jelzésű turistaút mentén található képoszlop, Szent Apollónia – a fogorvosok és fogfájósok védőszentjének – képe van elhelyezve rajta. A Mecsek Egyesület 2016-ban felújította.

Szent Bálint-képoszlop. A kisnyárádi Keresztelő Szent János-kápolnától 1,3 km-re délre, a földút mellett álló nagyméretű, fehérre meszelt kőkép.

Szent Flórián-szobor (Babarc). Babarcon, a faluközpontban álló szobor. Mellette fakad a Flórián-forrás.

Szent Flórián-szobor (Máriakéménd). Máriakéménden található szobor. 1903-ban állították fel hálából, mert az itt lakó Petzné ki tudott menekülni az égő házból. A szobrot a Mecsek Egyesület 2015-ben felújította. 2026-ban folyamatban van a szobor felújítása és áthelyezése a szemközti térre.

Szent Flórián-szobor (Szajk). Szajk déli szélén, a kálváriás temetővel szemközt, a Pécs–Mohács közötti 57-es főút északi oldalán áll egy Szent Flórián-szobor.
Szép kovácsoltvas kerítés veszi körül a szobor talapzatát. Barbara Staub adományozta 1910-ben. A szobrot 2010-ben felújították.

Szentháromság kápolna (Hásságy). A hásságyi szőlőhegyen álló kis kápolna. A terjedő filoxéra megállításáért fohászkodva építették 1890-ben.

Szent István-képoszlop. Palotabozsok déli határában álló képoszlop, felül félkörívesen záruló kis építmény. „Kis kápolnának” is nevezik. Benne egy szép, színes kép van elhelyezve, amit lakattal zárható vasrács véd. A kép azt ábrázolja, amint István király felajánlja a magyar koronát Szűz Máriának. A képoszlopot a helyi Rózsafüzér Társulat építette, 1951. augusztus 20-án szentelték fel. 2003-ban felújították.

Szent György-képoszlop. Babarc és Lánycsók között, a szántóföldek közepén álló, a Dél-Baranyai-dombság egyik legrégebbi képoszlopa. A 2000-es évek elejére teljesen romossá vált. A 2010-re megépült autópálya az előtte elhaladó utat kettévágta, így megközelítése nehéz volt. 2018-ban a Mecsek Egyesület – önkormányzati, egyházi, civil és magán adományokból – a képoszlopot a régi mintájára újjáépítette, és az eredetihez közeli helyen állította fel. A fülkében elhelyezett Szent György-képet egy babarci festőművész készítette.

Szent Jakab-kápolna (Mohács). A mohácsi Szőlőhegy kápolnája, 1833-ban készült el. Belseje paraszti festő alkotása. Az 1950-es évekig búcsús körmenet indult ide a városból.

Szent József-kápolna (Bóly). A Bólyhoz tartozó Békáspusztán található kápolna, Békási-kápolnának is nevezik. Montenuovo Alfred herceg építtette a 19. század végén. Szent József volt Békáspuszta védőszentje. Évente csak egyszer van itt szentmise, József nap alkalmával.

Szent-kút (Maráza). Lásd: Mária-kápolna (Maráza).

Szent-kút (Palotabozsok). Palotabozsoktól 2 km-re délkeletre, a Véméndi-patak völgyében, a halastótól 150 m-re található Mária-kápolnánál található forrás. A kápolna tulajdonképpen az itteni Szent-kút fölé épült. A forrás vize a Mária-kápolna falából egy alumíniumcsőből folyik ki, mely túlfolyóval is ellátott. A kút előzménye egy kő alól feltörő forrás volt. A helyiek szerint a csodatévő forráshoz emberemlékezet óta jártak a környékbeliek betegségükben enyhülést keresni. A helyi hagyomány szerint a török előtti időkben itt állott a régi Bozsok falu temploma. Lerombolása után itt a forrás közelében kőoszlopot állítottak Mária-képpel. A kápolna mellett vezet a S sáv jelzés (Baranyai Sárgatúra).

Szent-kút (Mohács). A mohácsi Szőlőhegyen, a Vodica-kápolnánál található kút. Egykor a szerbek szent forrása volt. Állítólag a forrásban való mosdás után sokan meggyógyultak, ezért a görögkeleti egyház megvásárolta a területet, s 1902-ben kis épületet (kápolnát) emelt a kút fölé. A kutat és a kápolnát a szerbek Vodicának nevezték el. 2026-ban teljes körűen felújították

Szent-kút (Véménd). Másik elnevezése: Vodica. Véménd északnyugati részén, az északra irányuló mellékvölgy kezdetében található kiépített forrás, az 1851-ben fölé épített ikonosztázas kápolnával. Építésük az itt élt rácokhoz köthető. Mivel a szerbek 1921-ben kénytelenek voltak elhagyni a falut, így a szent hely kultusza feledésbe merült, végül az 1980-as években a kápolna összedőlt. 2013-ban – Csibi Gergelyné helyi lakos kezdeményezésére – a kutat Baumann József forrásépítő vezetésével újjáépítették, és a kápolna romjait konzerválták.

Szentkúti-kápolnafülke. A máriakéméndi Héhwald-keresztnél álló kis kápolnafülke. Ezen a helyen gyógyító vizű forrás fakadt egykor. Az itt eredő Szent-kút (más néven Alajos-forrás, Heiliges Brünnlein) vize a hiedelem szerint az epilepsziát és a szembetegséget gyógyította; a kegyhelyhez távoli vidékekről is érkeztek zarándokok. Fennmaradt történet szerint egy szalántai vak kislányt például két éven át vittek a forráshoz, majd a harmadik évben, miután a forrásnál megmosták a szemét, visszanyerte látását. A szent forrás tövében egy vastag falakból épült kápolna és forrásház állt, rajta egy képoszlop, amely Szűz Máriát ábrázolta, karján a kis Jézussal. A hely kultusza már az 1930-as években csökkenőben volt, majd 1951-ben a kis kápolnát lebontották, így csak a kereszt és a forrás maradt meg. Néhány évvel később a forrás is elapadt. A keresztet 1903-ban állíttatták, 2013-ban újította fel a Mecsek Egyesület. A kereszt mellé készült egy pad is, valamint egy tabló, amely a hely történetét ismerteti. A Szentkúti-kápolnafülkét a Mecsek Egyesület 2016-ban újjáépítette, és egy Mária-szobrot helyezett el benne. A cél az volt, hogy a gyönyörű környezetben elhelyezett kápolnafülke és a kereszt valódi emlékhelyként működhessen, ahol a helyiek, zarándokok, turisták megpihenhetnek vagy elmélkedhetnek. A hely a K■ leágazó K „kápolna” jelzésen érhető el.

Szent Lukács-képoszlop. Liptódtól nyugatra, a Z sáv és S sáv jelzésű utak elágazásának közelében álló képoszlop. A szerb lakosság állította 1901-ben.

Szent Miklós Vízi- és Taposómalom. Mohács északi részén, a sombereki útelágazástól északra 1,2 km-re, közvetlenül az út mellett a Csele-patak völgyében álló vízimalom. Régebben Heréb-malomnak és Fölső-malomnak is nevezték. 14. századi gyökerű műemlék vízimalom, az 1950-es évekig működött. Romos állapotából a Mohácsi Városszépítő és Városvédő Egyesület – Bugarszki Norbert vezetésével és ötleteinek nyomán – építette újjá 2007–2009-ben. 2014-ben épült taposómalma Európa egyetlen ismert, emberi erővel hajtott malomberendezése. Az épületben őrlés- és malomtörténeti kiállítás, Magyarország egyik legnagyobb liszteszsák kiállítása, valamint egy papírmalom is megtekinthető. A taposómalmot és a bemutatott eszközök jelentős részét a látogatók kipróbálhatják. A malom előzetes bejelentkezéssel látogatható.

Szent Orbán-képoszlop (Görcsönydoboka). Görcsönydobokától 1 km-re délre, a 181 m-es magaslaton lévő Dobokai-pihenőnél és kopjafánál álló képoszlop. A 19. századból származik. Régen Orbán napkor a helyiek körmenettel jöttek ide és a pap megáldotta a határt. A S sáv jelzésű úton (Baranyai Sárgatúra) közelíthető meg.

Szent Rókus-kápolna (Mohács). Mohácson a Kossuth Lajos utca katolikus temető felőli végénél balra található kápolna. Elődje Mohács egyik legrégebbi építménye volt. A korábbi temető helyén épült 1710-ben. Az egykori temető helyére utal az épületet körülvevő néhány sírkőtöredék. A helyére időtállóbb anyagból emelték a mai kápolna épületét. Az I. világháborút követően a kápolna körül temették el az elesett mohácsi katonák egy részét. 1931-ben a Hősök ligetévé alakították a valamikori temetőkertet. 

Szent Rókus-kápolna (Hásságy). Hásságy északnyugati végén, a fennsík szélén álló kis kápolna. 1769-ben épült barokk stílusban. Helyi védelem alatt áll.

Szent Rókus-kápolna (Palotabozsok). Palotabozsokon, a település délkeleti végén álló kápolna. 1739-ben építették későbarokk stílusban. A S sáv jelzés (Baranyai Sárgatúra) vezet előtte.

Szent Vendel-kápolna (Bogád). Bogád nyugati szélén, a Pécsi út mellett álló kápolna. 1866-ban épült. 1999-ben felújították és újraszentelték. Előtte kőfeszület áll.

Szent Vendel és Szent Bálint-kápolna (Bóly). 1771-ben, barokk stílusban épült kápolna Bóly belterületén.

Szent Vendel-kápolna (Nagynyárád). Nagynyárádon, az Arany János utcában álló kápolna. 1896-ban épült, 1897. szeptember 29-én szentelték fel.

Szent Vendel-képoszlop (Palotabozsok). Palotabozsoktól keletre, a Bátaszék felé vezető földúton található képoszlop. A Theisz család állította. Az 1920-es évekig körmenettel vonultak ide a helyiek.

Szent Vendel-szobor (Véménd). Véménd keleti határában, az egykori Dömörkapura vezető út mellett (S▲ jelzésű út) álló színes szobor, német felirattal („Heiliger Wendelin”).

Sziebertpuszta. Bólyhoz tartozó kis puszta. Régen Öregpuszta volt a neve. A birtok Sziebert Károlyé volt 1945 előtt. 1920–30 között bővítette a pusztát. Ma a Bóly Zrt. telephelye van itt.

Szilágy. Pécstől keletre, Pécsváradtól 9 km-re délre fekvő község. Lakóinak száma: 277 fő (2025). Közúton megközelíthető a 6-os sz. főútról leágazó 5609. sz. mellékúton. Szilágy a pécsváradi apátság jobbágyfaluja volt. Nevét a pécsváradi apátság alapítólevele 1015-ben már említette Zylag néven. Az 1015-ös alapítólevél szerint I. István király földet és népeket adott Szilágy faluban a monostornak. 1276-ban birtokosai Tanch fia János ispán és rokona, Egyed voltak. A településnek ekkor már temploma is volt. A falut 1543-ban a törökök foglalták el, azonban a török idők alatt is lakott hely volt, de a falu súlyos veszteségeket szenvedett, lakossága megfogyatkozott vagy elmenekült.  A falu a 18. és a 19. században épült újjá. A 18. században jelentős bortermő vidék volt. A falu római katolikus temploma, a Szent Kereszt Felmagasztalása templom a 14. században épült gótikus stílusban. A 18. században átépítették, barokkos jegyeket viselő klasszicista tornya 1832-ben épült. A templom műemléki védelem alatt áll. A faluban védett népi lakóházak láthatók. A településen jelzett turistaút nem vezet.

Szilágypuszta. Szilágytól északra található kis puszta, közigazgatásilag Pécsváradhoz tartozik. Megközelítése közúton a 5609-es számú mellékútról leágazó bekötőúton lehetséges. A terület már az ókorban is lakott volt, amit bizonyít az itt előkerült, a Janus Pannonius Múzeumban őrzött római kori sírsztélé is. A középkorban a közeli Pécsvárad vált a vidék legfőbb vallási és közigazgatási központjává. A mai puszta története szorosan összefonódik a régió mezőgazdasági múltjával. A 20. század közepén az állami gazdaságok idején mint a Pécsi Állami Gazdaság kerülete, jelentős mezőgazdasági és állattartási központként működött. A szilágypusztai halastavak és a környező Berek-rét 1958-as kialakítása nemcsak a gazdaságot, hanem a helyi horgászturizmust is megalapozta. A puszta jelenleg is őrzi hagyományos mezőgazdasági jellegét. Viszonylag ma is népes, több család is lakik itt.

Szilágypusztai halastavak. Szilágypusztától keletre a völgyben, a Pécsváradi-patakon kialakított tórendszer, öt tóval.

Szilágyi-forrás. Szilágy északi végén, a falu utolsó házával szemközti patakmeder keleti oldalán fakadó kis forrás. Kőből körkörösen kirakott merítős medencével rendelkezik, melyből a víz szabadon kifolyhat.

Szilágyi-patak. Szilágytól északra eredő vízfolyás. Délkeleti irányba tartva keresztülfolyik Szilágyon, majd tovább déli irányba tartva – a Berkesdi-patak vizét is felvéve – Máriakéménd közelében torkollik a Karasica-vízfolyásba. Több halastavat hoztak létre rajta.

Szűr. A Csele-patak mellett, Szebény és Himesháza között fekvő település. Lakóinak száma: 237 fő (2025.) Közúton észak felől a Véménd–Feked közötti műút-elágazástól, déli irányból Himesháza felől közelíthető meg az 5614. sz. mellékúton. A falu környékén a réz- és vaskorból, valamint a római és az avar korból is kerültek elő régészeti leletek (edénytöredékek, urnasírok és temetők nyomai). Szűr neve az írott forrásokban először 1542-ben bukkan fel Zewr változatban. Valószínű a magyar szürke melléknévből keletkezett. A település a török hódoltság végére elnéptelenedett. Lakatlan volt a 18. század elején is. A németek az 1720-as évek elején kezdték benépesíteni. Az I. világháború után Szűr is szerb megszállás alá került, egészen 1921 augusztusáig. A II. világháború végéig a lakosság csaknem teljes egészében német ajkú. A háború után a kitelepített németek helyébe magyarok költöztek Pest és Hajdú megyékből, valamint a Felvidékről. A falu első kis templomát 1730 körül építették még fából, agyagból, szalmatetővel, Szent Imréről elnevezve. 1795-ben kezdődött el a kőtemplom építése, amit 1810-re készült el késő barokk stílusban, és Szent László tiszteletére szentelték fel. Műemléki védelem alatt áll. Szűrben jelzett turistaút nem vezet.

 

 U

 

Új-hegy (208 m). Máriakéménd és az egykori kőbánya között elhelyezkedő magaslat neve. Részben szántóföld, részben cserjés erdő. A K■ jelzés vezet erre.

 

 T

 

Tábor-hegy. A mohácsi Szőlőhegy keleti végénél található magaslat. Neve onnan ered, hogy itt táboroztak 1526-ban a mohácsi csata előtt három napig a magyarok. Sok helyen találtak csontmaradványokat, sőt régi település nyomait is.

Templom-forrás. A máriakéméndi Nagyboldogasszony kegytemplomtól észak­nyugat­ra, mintegy 300 méterre található forrás a Templom-dűlőben. 2012-ben építette ki Biki Endre Gábor irányításával a Mecsek Egyesület. A kegytemplomtól a K● jelzés vezet a forráshoz.

Templom-kereszt (Horváth-kereszt). Máriakéménden, a Szent Márton templomnál álló kőkereszt. 1933-ban az Úr halálának 1900 éves évfordulójára állította Horváth József és neje Bischof Margit. A feszületet 1967-ben felújították.

Töröklyuk (Dunaszekcső). Lásd: Dunaszekcsői Töröklyuk.

Török-vár. A máriakéméndi Várhegyen, a falutól északkeletre található vár romjai. Története: 1273 körül az itt birtokos Győr nembeli Óvári Konrád építette a várat, melyet először Lodomér esztergomi érsek említ levelében. A várat egykor mély bevágások, árkok és földsáncok védték. A várat és uradalmát Óvári Konrád fia I. Jakab, majd halála után kiskorú fiai örökölték. Azonban 1316-ban a Héder nemzetségből származó Henrik fia János – Szekcsői Herczegh János – erőszakkal elfoglalta. Miután Károly Róbert király e cselekményről értesült, Zsibó mellett kiadott oklevelében még ebben az évben azt visszaadta jogos tulajdonosainak. Jakab fiai, Miklós és Konrád 1330-ban a birtokot egymás között felosztották és a Herczegh János által lerombolt várat Konrád kapta meg, aki újból felépítette. Véglegesen a török időkben pusztult el. Az ismeretlen körülmények között elpusztult várnak ma már csak csekély alapfalmaradványa található a felszínen. Dombay János régész az 1930-as években végzett itt ásatásokat. A vár három részre tagolódik, mindegyiket mesterségesen vájt sáncárok veszi körül. A legjelentősebb rom alatt barlangi nyílások fedezhetők fel, melyek szabadon látogathatók. A vár romjai megközelíthetők a máriakéméndi K jelzésű útvonalról kiágazó KL („rom”) jelzésen.  

Törökvári-pihenő. Máriakéméndtől északkeltre, a Várhegy tövében kialakított pihenőhely. Padokat, asztalokat, hintát, tűzrakót ésegy Norton kutat találunk. A Z sáv (Baranyai Zöldtúra) és KL („rom”)” jelzések vezetnek a pihenőhelyhez. 2026-ban a pihenőt felújították.

Töttös. Mohácstól 14 km-re délnyugatra fekvő település. Lakóinak száma: 540 fő (2025). Közúton megközelíthető északról Bóly felől, vagy déli irányból Lippó felől az 5704. sz. műúton. A falu közelében halad az M6-os autópálya, Töttöstől 8 km-re van a Lippó–Majs csomópontja. A falu határában római kori leletekre bukkantak. Az oklevelek 1289-ben említik először Tuteus néven, majd 1302-ben Thutheus, 1321-ben Thuteus, 1328-ban Theuteus, 1339-ben Teuteusként írva. 1750-től Ráctöttösnek, 1933-tól Hercegtöttösnek hívták, a Töttös nevet 1950-től viseli. Töttös egy régi magyar személynév, amely később jelentős nemesi családnévként, majd helységnévként is fennmaradt. A település a török időkben még lakott volt, majd elnéptelenedett. 1703-ban a Batthyány család birtokába került. A 18. század első felében szerbek lakták, innen a Ráctöttös elnevezés. 1757 után a megye más falvaiból jövő németek telepedtek le, a 19. század végére német többség alakult ki, a szerbek nagy része elköltözött. A II. világháború után 55 német családot kitelepítettek, helyükre felvidéki és erdélyi magyarok érkeztek. Egykor állt egy szerb templom is a faluban, melyet 1796-ban építettek, védőszentje Szent Demeter volt. A templom később villámcsapás miatt megsérült, le kellett bontani. A római katolikus templom 1895-ben épült Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére. A pincesor dombjáról szép kilátás nyílik a környékre és a Három Kívánság Tavára. Töttösön jelzett turistaút nem vezet.

Töttösi-erdő. Töttös településtől déli irányban húzódó erdőterület, egykor a bólyi uradalomhoz tartozott. Akkoriban ezt a területet Bólytól Villányig összefüggő erdő borított. Mára már csak foltokban maradt meg, de területe így is jelentős. Főleg tölgy, akác, cser és gyertyán alkotja. Natura 2000-es védett terület.

Turistautak. A Dél-Baranyai-dombság területén régebben nem vezettek jelzett turistautak. A mai turistautak kialakítása, jelzéssel való ellátása 2010–2011-ben történt meg. A turistaút-hálózat tervezője Biki Endre Gábor volt, aki segítőivel a jelzések felfestését is elvégezte. A térség két fő útvonala a S sáv jelzésű Baranyai Sárgatúra és a Z sáv jelzésű Baranyai Zöldtúra (a címszavaknál lásd ott). A jelzett turistautak összes hossza a Dél-Baranyai-dombságban mintegy 90 km.

 

 V

 

Vadászházi pihenőhely. Máriakéméndtől északkeletre, a Vályús-forrás közelében, az egykori vadászház alapjain létesült pihenőhely asztalokkal, padokkal. Megközelíthető a máriakéméndi Nagy-pincesor felől a KL („rom”) jelzésen, mely a Török-várhoz vezet.

Vályús-forrás. Máriakéméndtól északkeletre, a volt vadászháztól 15 m-re található forrás, a KL („rom”) jelzésű turistaút mellett. Régen állatok itatóhelye volt. Neve onnan ered, hogy valamikor három vályú volt itt elhelyezve. Vize eredetileg egy fatörzsből kivájt csorgóból folyt. Az 1960-as években a vadászház vízellátása érdekében átalakították. Később a vadászházat lebontották, a forrás pedig elhanyagolt állapotba került. 2011-ben a Mecsek Egyesület és a Máriakéméndi Hagyományőrző és Sportegyesület felújította.

Varasdi-patak. Apátvarasdtól északnyugatra, a Kelet-Mecsek területén eredő vízfolyás. Délkeleti, majd déli irányba tart, Fazekasboda közelében ömlik a vize a Karasicába. Több halastavat hoztak létre rajta.

Vár-hegy (Dunaszekcső). Lásd: Dunaszekcsői Löszfal Természetvédelmi Terület.

Várhegy (Máriakéménd). Lásd Török-vár.

Váralja. Máriakéméndtől északkeletre, a Z sáv jelzésű út (Baranyai Zöldtúra) mentén, a Török-vártól kb. 1,5 km-re északra található terület elnevezése. A helynév egy egykori középkori település emlékét őrizte meg. Lásd még: Máriakéménd.

Vasas-Belvárdi-vízfolyás. A Dél-Baranyai-dombság egyik legjelentősebb patakja. Pécs-Vasas területén ered, 27 km hosszan folyik dél-délkeleti irányban, és Borjádtól északra torkollik a Karasica-vízfolyásba.

Vaskapu. Székelyszabar külterületi része a faluközponttól délkeletre, a Mohácsra vezető országút mentén. Elnevezéséhez a magyar történelem kötődik. Ete János mohácsi helytörténeti kutató véleménye alapján: ”a hagyomány szerint Vaskapu neve onnan származik, hogy 1526-ban a pécsi egyetem hallgatói itt, mint egy vaskapu álltak ellen a törököknek”. E részt nevezik Süssloch-nak is. Valamikor a katonaság lőtere volt. Az itteni csárda közelében még a 18. század végén, vagy a 19. század elején jött létre a német kistelkesek települése.

Vasúttörténeti Múzeum. Lásd: Palotabozsoki Vasúttörténeti Múzeum.

Véménd. A Dél-Baranyai-dombság és a Geresdi-dombság határán fekvő település, Palotabozsoktól északnyugatra. Lakóinak száma: 1144 fő (2025). Közúton elérhető a Pécsvárad–Mohács közti 5606-os országútról leágazó 5621-es sz. műúton, vagy az M6-os autópályáról a falutól délre lévő csomópontnál lehajtva. A település régebben vasúton is elérhető volt a Pécs–Pécsvárad–Bátaszék-vasútvonalon, de 1997-ben megszűnt a vasúti forgalom. A település már a bronzkorban lakott volt: előbb a mészbetétes kultúra, később a kelták szórványleletei tanúskodnak erről. A falu első említése az 1332–35 közötti időszakban történt Emen, Émun, Émel néven. Az 1500-as években Émely, majd Émen néven találjuk, 1568-ban Zemely néven szerepel. 1672-ben Emend néven tűnik fel a pécsváradi apátság községeit felsoroló listákon. A falu a török megszállás alatt elnéptelenedett. 1690 körül rácok telepedtek meg itt, ekkor kapta a neve a „V” előhangot, és lett Véménd a neve, ebben a formában leírva 1735-ben szerepel először. 1748 körül érkezett az első német telepes csoport. A németség lélekszáma gyors ütemben növekedett. 1911-ben elkészült a Pécs–Pécsvárad–Bátaszék-vasútvonal, melynek egyik legfontosabb állomása volt Véménd, ahol a kezdetektől fogva jelentős teherforgalom bonyolódott.  A rácok száma az I. világháborúig lassan fogyott. 1921 után az itt élő szerbek többsége visszaköltözött a hazájába. A két világháború közti időszakban Véménden működött a Fleischer fivérek (Arnold és József) Pécsváradi Tejgazdasági Vállalata – más néven Első Baranyai Tejgazdasági Vállalat – egyik vaj- és sajtüzeme. A vállalat jelentős piaci szereplőnek számított, a nemzetközi piacon is sikeres volt. Az üzem egy ideig az 1948-as államosítása után is tovább működött. 1945 után a németek egy részét kitelepítették, helyükre 100 bukovinai székely család (Hadikfalváról) és a csehszlovák-magyar lakosságcsere keretében 70 felvidéki magyar család érkezett. A faluban cigány családok is éltek, a teknővájó cigányok egy része a mecseknádasdi, erdősmecskei, majd fekedi erdők cigánytelepeiről vándorolt be. A falu katolikusai első kis kápolnájukat 1776-ban Szent Mihály arkangyal tiszteletére építették. A mai Szent Mihály templom 1796-ban épült barokk stílusban, műemléki védelem alatt áll. Látnivaló még a faluban a Tájház, melyet egy 1912-ben épült házban alakítottak ki 2008-ban, miután az épületet helyreállították. Véménden vezet át a Baranyai Sárgatúra (S sáv jelzés) útvonala, valamint innen indul a S▲ jelzés keleti irányba, amelyen fel lehet keresni a közelben állt egykori falu, Dömörkapu szépen felújított temetőjét.

Véméndi-csorgó. Véménden, az Ötvályús-forrás szomszédságában, attól 25 m-re található forrás. Egy boltíves téglapillérű aknából folyik ki a víz, mely vízesésszerűen hullik alá. A forrás kifolyásánál erős mésztufakiválás figyelhető meg.

Véméndi-patak. Véménd keleti határában eredő patak, ami Bár település alatt torkollik a Dunába. Vizének felduzzasztásával több halastavat is létrehoztak rajta.

Véméndi szerb kápolna. Véménd északnyugati részén, az északra irányuló mellékvölgy kezdetében található kiépített forrás (Szent-kút, más néven Vodica) fölé épített egykori ikonosztázas kápolna. 1851-ben építették az itt élő rácok. Mivel a szerbek 1921-ben kénytelenek voltak elhagyni a falut, így a szent hely kultusza feledésbe merült, végül az 1980-as években a kápolna összedőlt. 2013-ban – Csibi Gergelyné helyi lakos kezdeményezésére – a kutat Baumann József forrásépítő vezetésével újjáépítették, és a kápolna romjait konzerválták.

Versend. Mohácstól 15 km-re nyugatra fekvő település az 57. sz. főút mentén. Közelében halad az M60-as autópálya, 1,5 km-re található a Szederkény–Villány–Bóly autópálya-csomópont. Lakóinak száma: 877 fő (2025). Már az Árpád-korban lakott volt. Versend községről az első írásos adatok 1015-től találhatóak, amelyből kitűnik, hogy István király Pécsváradot és hozzá negyven falut adományozott az egyháznak. Az oklevélben említett Velentha falu feltehetően a mai Versendnek felel meg. Nevét az oklevelek 1268-ban Wirsindh néven említik, majd 1276-ban Wersund, 1288-ban Wersend, 1292-ben Versundyként írták. A török hódoltság alatt az itt átvonuló csatározások miatt elnéptelenedett. A török idők végén horvátok telepedtek le, majd az 1780-as évektől németek, akik az 1845 utáni újabb betelepüléssel többségbe kerültek. A mezőgazdaság, szőlőtermesztés és juhtartás volt a jellemző, de több iparos is élt a faluban. A 19. század végén jelentős cigány kolónia alakul ki Versenden. A német nemzetiségűek száma a II. világháború utáni kitelepítések következtében megfogyatkozott, helyükre felvidéki magyar családok jöttek. A településen horvátok, németek, magyarok és romák élnek együtt, tisztelve egymás hagyományait, anyanyelvét és kultúráját. Versend legrégibb épülete a római katolikus templom és a hozzá kapcsolódó paplak, melynek elődjét még 1732-ben építették fából, nádtetővel, majd a mai Szent Mihály-templom 1775–1792 között épült fel. A templomot 1928-ban helyreállították, freskóit pedig 1941-ben Gebauer Ernő festette. A temetőnél egy kápolna áll 3 kereszttel. Érdemes felkeresni a falu szép pincesorát. A pincefalu 105 pincéből áll, és közvetlenül csatlakozik a szőlőtermő területekhez. A pincesor neve "Orás", horvát eredetű, mely magyarul „diós”-t jelent. A csodálatos környezetben fekvő pincefalu nem véletlenül kapta a nevét, hiszen még ma is diófák övezik a völgy és a pincék környékét. Versenden jelzett turistaút nem vezet.

Versendi-vízfolyás. Versend határában eredő patak, mely Nagynyárádtól északnyugatra a Szajki-vízfolyással egyesül, és innen Nagynyárádi-vízfolyásként folyik tovább.

Vizslakitanya. Kölked külső településrésze, a falutól nyugatra. Néhány épületből áll.

Vodica-kápolna. A mohácsi Szőlőhegyen, a Csencsevár utcában álló kis kápolna. 1902-ben épült. A szerbek a kápolnát a gyógyvizű kút (Szent-kút) fölé építették. 2026-ban teljes körűen felújították, március 28-án volt az ünnepélyes felszentelése. A megújult kápolna megszentelésével egy régi hagyomány éledt újjá, és ismét méltó találkozási pontja lehet a mohácsi szerb közösségnek.

Vöő-malom. Szellő település északi oldalán található malomépület. A régi malom ma lakófunkciót tölt be. Nevét az egykori tulajdonosáról kapta. A malom környezetében jelentős régészeti lelőhely található, ahol az 1940-es években Dombay János egy 72 sírból álló avar kori temetőt tárt fel.