7621 Pécs Tímár utca 21.
Kedd 16:30-18:00

87630 2

A játék a tájékozódási futás szabályaira épül. Két pályát készítettünk, indulás elött ezekből lehet választani. Az egyik egy rövidebb és egyszerűbb, a másik hosszabb és egy kicsit nehezebb. A pályát egyénileg kell teljesíteni. Van rá lehetőség, hogy akinek megtetszett, mindkét pályát teljesítse!!

A pályák 14:00- 16:00 óra között állnak, így ezen időn belül lehet kipróbálni.

Mit kell tenni:

-  Először jelentkezni kell  a versenyközpontban és felvenni egy dugókát, amivel a pálya teljesítését kell majd igazolnod, ezt fogjuk ellenőrizni.

 Itt hívom fel a figyelmet arra, hogy a dugókára vigyázzatok és ne felejtsétek el azt visszaadni!

- A jelentkezéskor kell jelezned melyik pályát szeretnéd teljesíteni.

- A pálya teljesítésének ellenőrzése elektronikusan, a dugóka és a pontokon elhelyezett ellenőrződobozok segítségével történik. (bővebben itt )   

Dugóka:

dugókaa

Ellenörződoboz:

Kép1

Ez a gyakorlatban úgy működik, hogy a térképen bejelölt körök közepén lévő pontokat kell megkeresni (a térképen megadott sorrendben!) és a pontoknál lévő dobozba kell bedugni a dugókát (rövid csippantás és fény jelzi a sikert!) A térképen jelezzük melyik bója mellett hányas számú doboz van kirakva! (pl az 1. ponton a 31-es doboz) Ezzel tudod kontrollálni, jó helyen jársz-e!

- Jelentkezés után a rajtban kell menni (ez ott van közel) és először a dugókákat kell előkészíteni a játékhoz. Ehhez a rajtban levő dobozokba egymás után (törlés és ellenőrzés) be kell dugni a dugókát.  A sorrend törlés (ezzel törlöd a dugókában lévő adatokat, csippantás, fény jelzi a műveletet), ellenőrzés (ezzel ellenőrződ a törlés sikerét, ezt is csippantás és fény jelzi). Ezután megkapod a térképet. A rajt pillanatában a rajtdobozba kell bedugni a dugókát és majd  teljesíteni a pályát. Az utolsó ellenőrző pont a cél. Itt is be kell dugni a dugókát.

Fontos!  Az ellenörző pontokat, a térképen megadott sorrendben kell begyűjteni!   Eltérő sorrend esetén érvénytelen a feladat megoldása!

- Célba érkezés után a jelentkezési ponton ki kell olvastatni a dugókát. Ezzel fogod megtudni, mindent helyesen csináltál-e és megtudod mennyi idő alatt mentél végig a pályán. Természetesen az lesz a legjobb, aki a legrövidebb idő alatt a térképen megadott összes pontot(sorrendben)megfogta! Aki kihagy pontot az eleve az összes pontfogó mögé fog kerülni az eredménylistán. Az eredményedet az interneten itt fogod  megtalálni! Ismételten felhívjuk a figyelmedet, hogy a dugókát a feladat elvégzése után add le! (Kell másnak is!)

A térképet a feladat befejezése után le kell adni! (hogy más ne tudjon “puskázni”). Ha vége lesz a játéknak mindenki visszakapja!

Jó szórakozást!

Az eredményedet itt tudod megnézni!  Vagy olvasd be az alábbi qr kódot!

qr

egy szazalek