
IN MEMORIAM
Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy 2026. október 29-én este, 90 éves korában elhunyt egyesületünk elnöke, Dr. Tihanyi László.
Dr. Tihanyi László
(1936–2026)

Laci bácsi 1953 óta volt a Pécsi Orvos-Egészségügyi Sport Kör tagja. 1963-tól a természetjáró és tájékozódási futó szakosztály vezetője. 1967-től majdnem 60 évig egyesületünk elnöke. 1968-tól a Baranya megyei szövetség titkáraként több évtizeden keresztül fáradhatatlanul segítette a megyei és a dél-dunántúli tájfutás fejlesztését és megszámlálhatatlan verseny (Hungária Kupák, OB-k, Mecsek Kupák, megyei bajnokságok) rendezésében vett részt egyszerű rendezőtől az elnöki feladatokig. De ha kellett, akkor még térképjavításra is szakított időt. Egyesületünk vezetése mellett – amíg egészsége engedte – igyekezett a legtöbb versenyen személyesen is elindulni, mindig lelkesen és vidáman teljesítette az aktuális távokat. Szerénységére jellemző, hogy amikor 2012-ben középtávú magyar bajnoki címet szerzett, akkor befutást követően szerényen leült a székére, kipihente magát és csak annyit mondott, hogy meg kell várnia az eredményhirdetést, mert a rendezők szeretnének adni neki valamit. Halálával pótolhatatlan veszteség érte közösségünket. Laci bácsi nemcsak elkötelezett vezetőnk volt, hanem a hazai tájfutás iránti szenvedélyével, fáradhatatlan energiájával és emberségével mindannyiunk számára példaképként és mentorként szolgált. Az erdőben és az életben is utat mutatott nekünk; az általa képviselt értékek, a sportág szeretete és a közösségért végzett áldozatos munkája örökre beíródott egyesületünk történetébe.
Az utolsó pontot is érintve, földi pályafutását befejezve most egy ismeretlen, égi pályán fut tovább. Emlékét és szellemiségét a térképeken, az erdei ösvényeken és a szívünkben mindörökké megőrizzük. Egyesületünk osztozik a család mély gyászában.
Nyugodj békében Laci bácsi!
A POEÜ közössége
Laci bácsi halála szomorú aktualitást ad a büdös-kúti Baranyai Természetjárók Panteonja új emlékfája október 30-i avatásának. Ott még nem tudtunk haláláról. A megemlékezés végén azzal váltunk el egymástól, hogy reméljük, minél lassabban kerülnek fel új emléktáblák a fára. Aztán otthon fogadott a hír...
Laci bácsi – igazi természetjáróként – a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség munkájában is aktívan közreműködött. Az 1990-es, 2000-es években rendszeresen részt vett tájékozódási túraversenyek (Tavaszi Kupa, elSant Őszi Kupa…) rendezésében. Közel két évtizeden át vezette a szövetség ellenőrző bizottságát, munkáját lelkiismeretesen, precízen ellátva. Barátságos, közvetlen személyisége hiányozni fog a természetjáróknak. Emlékét megőrizzük.
Strasser Péter (BMTSZ)
