facebook_page_plugin

Beszámoló 2000

Beszámoló a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség 2000. évi tevékenységérõl

  1. Szövetségünk mûködése

Szövetségünk taglétszáma – ezen belül is elsõsorban az ifjúsági – az elõzõ évekhez képest csökkent. Ennek egyik valószí­nûsíthetõ oka a jelentõs mértékû tagdíjnövekedés, melyre hosszú évek óta nem került sor A kisebb létszám azonban egy valóban aktív, tevékeny tagságot jelent.

Szö­vetségünk és annak elnöksége az éves program- és munkaterv alapján végezte te­vé­­keny­­­­ségét. A nyár folyamán ismét költöztünk, a János utcai épületbõl a Baranya Megyei Önkor­mányzat Széchenyi téri épületébe (bejárat az Apáca utcai oldalon). Székhelyünk: 7621 Pécs, Apáca u. 2/1. Elhelyezésünk a Baranya Megyei Sportszövetségek Szö­vet­sége helyiségében továbbra is díjmentes, munkánkhoz a tárgyi, személyi és anyagi feltéte­lek biz­­to­­sítva voltak és vannak. Az új helyünk kulturáltabb körülményeket bizto­sít szövetségünk mûködéséhez, jól használható nagyterem ad helyet a Túravezetõk Klub­jának, eszözeink, anyagaink elhelyezésére nagyobb szekrény szolgál. A többi mûködési feltétel változatlan maradt.

A szövetség mûködéséhez és rendezvényeihez pályázatok útján is sikerült anyagi támogatást szerezni a Wesselényi Miklós Közalapítványtól, az Országgyûlés Társadalmi Szervezetek Bizottságától, a Mobilitás Ifjúsági Szolgálattól és a Megyei Önkormányzat Ifjúságért Alapítványtól.

Az évi rendes közgyûlésünket február 12-én tartottuk a Szivárvány Gyer­mek­ház­ban. Az utóbbi évek szokásainak megfelelõen mintegy 100 fõ vett részt a közgyûlésen, mely meg­vitatta és elfogadta a napirenden lévõ kérdéseket: az. 1999. évrõl szóló beszámolót és közhasznúsági jelentést, az ellenõrzõ bizottság jelentését, valamint a 2000. évi program- és költségtervet. A közgyûlésen egy-egy könyvvel köszöntük meg mindazok munkáját, akik egész éves tevékenységükkel hozzájárultak szövetségünk mûködéséhez. Eddig végzett lelkiismeretes, több éves munkája elismeréseképpen dr. Lakatosné Novotny Sarolta kapta elsõ ízben az újonnan alapított "ARANY BAKANCS" díjat. Ugyanezt a kitüntetést kapta Szabó Imre, a Magyar Természetbarát Szövetség fõtitkára szövetségünk munkájának rendszeres segítéséért. A közgyûlést jó hangulatú, kötetlen beszélgetés zárta.

Az elnökség az év során több alkalommal ülésezett, az elsõ félévben igen sûrûn. Ennek oka a Gyalogtúrázók és Turistadalosok Orszá­­gos Ta­lál­ko­zó­ja elõkészítése volt, mely az elnökségnek és a szervezõ bizottságnak egyaránt komoly feladatot jelentett.

  1. szeptember 23-án Dobogókõn, a Természetjárók Napján tagjaink közül Gida Tibor és dr. Novotny Iván a "Természetjárás fejlesztéséért bronz fokozat" kitüntetést vehette át, valamennyiünk örömére.

A 2000. évben is több szervezettel jól együttmûködtünk. Így ismét elsõként kell em­lí­te­nünk a Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetségét, mely a pénzügyi–gazdasági mun­­kát végezte, illetve a Baranya Megyei Közgyûlés Sport Csoportját, mely az ad­­mi­­niszt­ratív munkát segítette. Hagyományosan jó kapcsolatunk van Baranya Megye Köz­­gyûlésének elnökével, dr. Kékes Ferenc úrral, Bokor Béla alelnök úrral és Szõke Attila elnöki referens úrral, valamint a Baranya Megyei Önkormányzat Gaz­da­sági El­­látó és Vagyonkezelõ Szervezetével, elsõsorban Stráhl Ferenc hiva­talvezetõvel. A Ba­­ra­nya Megyei Önkormányzat biztosította a Gyalogos Természetjárók VII. és a Turis­ta­­­dalosok I. Országos Találkozójának megrendezéséhez az alap­felté­­tele­ket: az ön­­kor­­mányzat nyomdájában ingyenesen készítették el a találkozó program­füzetét, a ta­lál­­kozó idejére pedig ingyenesen biztosították az orfûi sporttábort. Az Ön­kor­­mányzat Gaz­­da­­sági Ellátó Szervezete biztosította – kérésünknek megfelelõen – a le­­bo­­­nyolításhoz szük­­séges eszközöket, anyagokat és a helyet az emlékkõ elhelyezéséhez. Külön kö­szö­­net Bódis Imrénének, az orfûi sporttábor gondnokának a jó és segítõkész együtt­mû­kö­dé­sért.

Együttmûködési megállapodás alapján segítette munkánkat a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, nagy segítséget nyújtottak az országos találkozó megrendezéséhez a berendezett klubsátor ingyenes biztosításával.

Ugyancsak együttmûködési megállapodás alapján tartottuk a kapcsolatot a Mecseki Er­­szeti Rt.-vel és személy szerint Káldy József vezérigazgató úrral, valamint a kü­lön­bözõ erdészetekkel (elsõ­­sorban az árpádtetõi, a kárászi, a szi­get­vári és a hetvehelyi erdészetekkel és ve­­zetõik­­kel: Pap Kálmán, Szõnyi János és Könyves Kálmán igaz­ga­tók­kal, illetve Fekete Miklós igazgatóval, aki saját lovas hintójával is színesí­tette az országos találkozó megnyitóját). Az erdészetek ez évben is sokoldalúan se­gí­tet­ték a természetjárás fejlesztését (utak tisztítása, esõházak, erdei pihenõk létesítése, for­­rá­sok foglalása, karbantartása, kü­lön­bö­­zõ anyagok biztosítása a kulcsosházak körüli mun­kák­hoz stb.). Külön említeni kell Sajgó Ferenc urat, a Szigetvári Erdészet mûszaki ve­ze­tõ­jét, aki a Dél-Zselicben végzett forrásfelújító munkákhoz nyújtott jelentõs támogatást. Az erdészet az országos találkozó megrendezését is segítette nyomdai költségekkel, a tábortüzi faanyag és a zászlórudak faanyagának biztosításával.

Komoly és tartalmas együttmûködést sikerült kialakítani – a megkötött együttmûködési megállapodás alapján – a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósággal (személy szerint dr. Iványi Ildikó igazgatóval, Nagy Gábor és Wágner László táj­­egy­­ség­­ve­zetõkkel, Tóth István Zsolt és Dudás György természetvédelmi õrökkel): az igaz­ga­tó­ság munkatársai tá­jékoztató, ismeretterjesztõ elõadásokat tartottak a túravezetõknek, ter­mé­­szet­­ba­­rá­­tok­nak, engedélyezték és segítették a fokozottan védett területekre vezetõ túrák lebonyo­lítás­át, segítséget adtak a Túravezetõk Klubja autóbuszos kirándulásainak lebonyolítá­sá­hoz, a Mecsek Híradóban "DDNPI Hírek" címen rendszeresen tájékoztatták a termé­szet­ba­rátokat az igazgatóság tevékenységérõl, az aktuális természetvédelmi kérdésekrõl. Az igazgatóság anyagi támogatást adott az országos találkozó megrendezéséhez: tá­mo­gat­ták két kiadvány megjelentetését, autóbuszt biztosítottak kirándulásokhoz, valamint Gergely Tibor, Wágner László, Dudás György, Tóth István Zsolt és Nagy Gábor sze­mé­lyé­ben szakmai segítséget is kaptunk a találkozón. Szö­vet­­sé­­günk az éves rendez­vény­­naptárát egyeztette az igaz­ga­tó­­ság­­gal, és – a törvényi elõ­­írá­­sok­­nak megfelelõen – a vé­dett területeket érintõ prog­ra­mo­kat engedélyeztette. Továbbra is állíthatjuk, hogy megyénkben a természetbarátok és a ter­­mészetvédõk teljes össz­hang­ban, egymást segít­ve dolgoznak, kölcsönösen fi­gye­­lem­be véve egymás érdekeit.

Hatékonyabb együttmûködést kezdtünk a Baranya Megyei Diáksport Tanáccsal (személy szerint Foki Józseffel) az iskolákban folyó természetjáró tevékenység fellendí­tése érdekében; elsõ lépésként együtt hirdettük meg a "Baranya – természetjáró szem­mel" c. vetélkedõt. A Diáksport Tanács az országos találkozó megrendezését is segítette fény­­má­soló biztosításával.

Új kapcsolatként kell említenünk együttmûködésünket a Környezetünkért Alapít­vánnyal (személy szerint annak vezetõjével, Gerentsér Gáborral), amely a Pécsi Túrakerékpáros Klub mûködését már eddig is segítette, s ez évtõl szövetségünk ren­dez­vé­­­nyeit is. Együtt mûködünk ifjúsági és környezetvédõ programok lebo­nyo­lí­tá­sá­­ban, éves rendezvényeinket összehangoljuk, azok idõpontját egyeztetjük. Az alapít­vány se­­gít­sé­get nyújtott a Mecsek Híradó – az országos találkozóra megjelent – különszámának elkészítéséhez a költségek 50%-ának vállalásával, valamint helyet biztosított Égertetõn, az alapítvány táborozóhelyén a Turista Majális rendezvényének.

Munkánkat ez évben is segítette – együttmûködési megállapodás keretében – a Ba­ra­nya Megyei Önkormányzat Pedagógiai Intézete Ku­­csan­­da Ibolya igazgató­helyettes és Koszta Zsuzsa, a Palatábla c. kiadvány szer­kesz­tõje ré­­vén, akik közremûködésével a Palatábla újságon keresztül az iskolás kor­osz­­tály­­­nak szó­­ló programjaink (Madarak és Fák Napja túra, "Baranya – Természetjáró szemmel" c. vetélkedõ, ifjú­sági turisztikai talál­­­ko­zók, Pécs Városismereti verseny stb.) kiírásait a megye összes általános és közép­­iskolájába el tudtuk juttatni.

Valamennyi együttmûködõ szervezet segítõ munkájáért ezúton is köszönetet mondunk.

A fentebb felsoroltak mellett köszönetet mondunk a Gyalogos Természetjárók VII. és Turistada­losok I. Országos Találkozója megrendezésében nyújtott támogatásért a következõk­­nek: A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma; Baranya Megyei Közigaz­gatási Hivatal; Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ; Him Singers Együt­tes, Komló; Jókai-Peac Tornaszakosztály; JUVE Utazási Iroda; Kárász Község Önkor­­­­mány­­zata; Kenderföldi Általános Iskola, Komló; Komlói Súgólyuk Színház; Kör­­nyezet­­védõ, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft; Magyar Madártani és Természetvédelmi Egye­sület Pécsi Irodája; Magyar Rádió Pécsi Körzeti és Nemzetiségi Szer­­kesztõség; MATÁV Rt. Matáv-Pont Pécs; Mezõszél u. Általános Iskola, Pécs; Orfû Község Önkor­mány­zata; Pécs M.J. Város Önkormányzata; Pécsi Erõmû Rt.; Pécsi Közüzemi Rt.; Pécsi Modellezõ Klub; Schmidt János ujságíró; SECUR-INTELL Kft.; Széchenyi István Gimnázium és Ipari Hírközlési Szakközépiskola, Pécs; Szigetvári Takarék­­szövet­­ke­zet; Új Dunántúli Napló; Varga Kálmán zenész; Vasasi Bányász Fúvószenekar, Pécs; Wesse­lényi Miklós Közalapítvány.


  Természetbarát kapcsolatainkról

Napi rendszeres szakmai kapcsolatban álltunk a Magyar Természetbarát Szövetség­gel, elsõsorban Szabó Imre fõtitkárral, Pálmai Vencel és Kalmár László titkárokkal és Bog­­nár Mária gazdasági vezetõvel. A Baranya megyei természetbarátok 2000-ben is köz­vetlenül képviseltették magukat mind a Magyar Természetbarát Szövetség el­nök­sé­gében (Baronek Jenõ, aki az MTSZ Gyalogtúra Bizottság verseny albizottság ve­­ze­tõ­je), mind a Természetjáró Fiatalok Szövetsége elnökségében (Strasser Péter). A szom­­széd megyék közül a Tolna Megyei Természetbarát Szövet­­séggel – s személy szerint elsõsorban Dománszky Zoltán elnökkel – szinte napi kap­cso­­lat­­­ban álltunk, s erõsödött az együttmûködésünk a Somogy Megyei Természetbarát Szövetséggel elsõ­sor­­ban az új elnök, Kis Gali János személyén keresztül. Jelentõs lépést tettünk a két szom­széd megyével együtt a természetjárás regionális fejlesztése érdekében azzal, hogy a három megye szövetségei 2000. augusztus 22-én közösen megalakították a Dél-Dunántúli Regionális Természetbarát Szövetséget. A szövetség régióközpontja Pécs lett, elnöke: Baronek Jenõ, titkára: Börcsök György.

Sajtó és propaganda

2000-ben is rendszeresen jelentek meg ismertetések, tudósítások szövetségünk rendez­vényei­rõl, tevékenységérõl. A legfontosabb médiák, melyek a leg­­töb­­­bet tudósítottak és a legtöbb információt továbbították: Új Dunántúli Nap­­ló (Pauska Zsolt fõszerkesztõ, Horváth László és dr. Dunai Imre újságírók), Pécsi Rádió (Kovács Zoltán, Kis Tünde), Pécs TV (Kismányoki Károly, Tomek Noémi), Magyar Televízió Körzeti Stúdiója (Hár­ságyi Margit), Déli Extra (Csefkó Judit), Pécsi Hét (dr. Bálint József, Bebessi Károly), Fordan-Zengõ Rádió (Komor István, Sze­beni János, Páli Márta), valamint a két "belsõ", természetbarát kiadvány, a Me­csek Híradó (Strasser Péter) és a Ter­mészetbarát Híradó (Kalmár László).

Mecsek Híradó az év során rendszeresen, minden hónap elsõ keddjén "menetrend­sze­rûen" megjelent, és szokás szerint tudósított minden rendezvényrõl, valamint közölte a beérkezett cikkeket, élménybeszámolókat. Júniusban különszám jelent meg a Gyalogtúrázók VII. és Turistadalosok I. Országos Találkozója alkalmából. A Híradót ez év­ben is díjmentesen kapta meg valamennyi tagszervezetünk és a túravezetõk. A Mecsek Híradóban 2000-ben a következõ "szerzõk" írásai, tudósításai jelentek meg:

Baronek Jenõ, Baumann József, Benczes Gábor, Bota János, Börcsök György, Egry Péter Pál, Gida Tibor, Harnóczy Csabáné, Kalmár László, Karádi Károly, Kazal György, Kersák József, Kevy Albert, Kiss Róbert, dr. Koncz Eszter, Kondi Gyula, Kovács Szabó János, dr. Lakatosné No­­votny Sarolta, Látrányi Tünde, Lengyel Zoltánné, Nagy Gábor, Õri Zsuzsanna, Raub Bálintné, Rónaki László, Rónaky Gizella, Sipos Imréné, Strasser Péter, Szõke Tímea, Tarnai Tamás, Torma József, Tóth Klára.

Folytattuk a "Baranya megyei természetjárók arcképcsarnoka" címû rajzsorozatot, melyben Plaszauer István barátunk rajzai szerepeltek. Ezúton is köszönjük valamennyi írást, tudósítást, valamint a Híradó szerkesztését Strasser Péternek és feleségének.

2000 februárjában újra kiadtuk a "Szálláshelyek turistáknak a Mecsekben és Baranyában" c. füzetet, pontosított adatokkal. Ennek évenkénti megjelentetését tervezzük.

  1. Részletesen az egyes tevékenységi területekrõl

Találkozók

Május 1-jén Égertetõn rendezte meg szövetségünk a Turista Majálist, hagyomány­te­rem­tõ szándékkal. Az egynapos turistatalálkozón – melyen több, mint 500-an vettek részt – Jakab-hegyi túra, természetjáró akadályverseny, fejtörõ játék és fõzõverseny tette érde­kessé a programot. A sikeres rendezést követõen 2001-ben Zobákpusztán lesz a Turista Majális.

A 2000. év baranyai "nagyrendezvénye" a Gyalogtúrázók VII. és Turistadalosok I. Országos Találkozója volt, melyet szövetségünk rendezett Orfûn június 9-12-ike között. A találkozó rendezésében részt vett a Pécs Városi Természetbarát Szövetség, valamint számos egyesületünk.

Az országos találkozót komoly elõkészítõ munka elõzte meg, mely már két évvel a találkozó elõtt megkezdõdött. Egy évvel a találkozó elõtt megjelentettük a találkozó ki­­írá­­sát és a tervezett programját ismertetõ programfüzetet. Az elõkészítõ bizottság õsztõl rend­sze­resen összeült, így a munka gördülékenyen folyt. Az elõkészítésben és a találkozó lebonyolításában mindenki – vállalásainak megfelelõen – maximálisan kivette részét és helyt állt, ennek köszönhetõen – néhány apróbb hibától eltekintve, amelyeket remél­jük, a résztvevõk nem vettek észre – öndícséret nélkül mondhatjuk, kifogástalan volt a rendezés: jól szervezett, változatos, non-stop programok, jó körülmények jel­­le­mez­ték a négy napot, melyekhez még a kiváló (néha már túl jó) idõjárás is hozzá­se­gí­tett. Ezt igazolják a vélemények, visszajelzések is. Nyugodtan állíthatjuk: szövetségünk, a baranyai természetjárók nagy sikere volt ennek a több, mint ezer fõs (1267 résztvevõ), négynapos találkozónak a megrendezése. A találkozó emlékét az orfûi spor­ttábor területén felállított emlékkõ és a résztvevõk szép emléke õrzi. Úgy gon­dol­juk, méltányos közzétenni az éves beszámolóban is a rendezõk névsorát, ezzel is meg­­kö­szönve munkájukat: Baranyai Rudolf, Baronek Jenõ, Baumann József, Benczes Gá­­bor, Börcsök György, Dalecker Ibolya, Geisz Ferenc és csapata, Gida Tibor és csa­pata, Gõbölös István, Jakab Ferencné, Jillek Rita, Klír Hajnalka, Kovács János, Kovács Szabó János, dr. Lakatosné Novotny Sarolta és csapata, dr. Makoviczky Gyula tábor­orvos, Márton Zoltán és csapata, Mezei Anikó, Nagy Ferenc, Németh Katalin, dr. No­votny Iván, Õri Zsuzsanna, Plaszauer István – emblématerv, Rácz János, Rácz Róbert, Rónaky Gizella, Rónoki Eszter, Sipos Imréné, Strasser Péter, Székely Tamás, dr. Tihanyi László, Tóth Klára és csapata, Varga Anikó.

Augusztus 25-27-ike között Bicsérden rendeztük meg a Dunántúli Megyék Termé­szet­­barát Vezetõinek Találkozóját, mely alkalommal "A régiók szerepe a termé­szet­­rás­­ban" címû szakmai tanácskozáson túl tartalmas, változatos programokon is részt vehet­tek a jelenlévõk: túra a zóki várhegyre, autóbuszos ormánsági kirándulás, drávai hajózás, templomi hangverseny, szabadtéri programok stb. A találkozón az összes du­nán­­túli megye képviseltette magát, a résztvevõk valamennyien el­is­me­rõen szóltak a ren­­de­­zésrõl. A találkozó megrendezésében nagy segítséget nyújtott a bicsérdi és a zóki ön­kor­­mányzat (Vér József és Nagy Gábor polgármesterek): ked­vez­mé­nyes szállást és étke­­zést biztosítottak, templomi hangversenyt, a Várhegyen ré­gé­szeti bemutatót, séta­ko­csi­ká­zást, a faluházban vacsorát szerveztek. Köszönjük segít­ségü­ket!

Versenyek

Az elmúlt évben a szövetségünk által rendezett négy tájékozódási túraverseny (Tavaszi Kupa, Csellengõ Kupa, Tubes Kupa, elSant Õszi Kupa) a hagyományoknak megfelelõen színvonalas volt. Újdonságot jelentett, hogy a Tubes Kupa és a Csellengõ Kupa egymást követõ napokon, a Gyalogtúrázók Országos Találkozója keretében került megrendezésre, s a Tubes Kupa éjszakai verseny lett. A négy versenyen összesen közel 900 résztvevõ indult, ami ismét szép létszámnak nevezhetõ. Mind a négy verseny az Országos Tájékozódási Túrabajnokság fordulója volt, abban kiemelt szerepet játszottak. A versenyek rendezésében részt vett: Geisz Ferenc és csapata, Benczes Gábor és csapata, Márton Zoltán és csapata, Baronek Jenõ és csapata, Jillek Rita, Dalecker Ibolya, Rónoki Eszter, Csuport András, dr. Tihanyi László, Rácz Róbert, Sipos Imréné.

Jól sikerült a májusi Madarak és Fák Napja túra és vetélkedõ, melyet a Pécs Városi Természetbarát Szövetség rendezett a Pécsi Parkerdõben általános iskolások számára, s melynek lebonyolításában a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság is részt vett Nagy Gábor tájegységvezetõ közremûködésével. Ugyancsak a Pécs Városi Természetbarát Szövetség rendezte meg novemberben a hagyományos Pécs Városismereti Versenyt, melyen ezúttal 53 csapat vett részt, s melynek témája ez évben Uránváros és Rácváros volt. Mindkét verseny fõrendezõje Strasser Péter volt.

Õsszel hat fordulós "levelezõs" versenyt hirdettünk a Baranya Megyei Diáksport Tanáccsal közösen Baranya – természetjáró szemmel címen, melyre 47 általános és középiskolás csapat jelentkezett, s melynek zárása 2001. április 23-án, a Természetjáró Gyerekek és Diákok Megyei Találkozóján lesz. A hat forduló feladatlapjaiban témaként a Nyugati-, Közép- és Keleti-Mecsek, a Dél-Zselic és Dél-Baranya (Ormánság, Villányi-hegység) szerepel, ill. a hatodik feladatlap turisztikai ismeretekkel kapcsolatos. A feladatlapok megoldása mellett a csapatoknak a versenyben szereplõ tájegységekre is kell egy-egy túrát szervezniük a tanév során.

Nyílt túrák

A 2000. évre 45 nyílt túrát terveztünk, mindegyiket megtartottuk. A résztvevõk száma igen változó volt, nagymértékben függött az idõjárástól. A legsikeresebb túra ez évben is a Skóciai Szent Margit emléktúra volt dr. Novotny Iván vezetésével, amelyen 51-en gyalogoltak és hallgatták meg az elõadást Szent István unokájának az életérõl. Sokan voltak még az Õri Zsuzsanna, Schóber József, Strasser Péter, Leiszter Józsefné és Iván Attila által vezetett túrákon. Az év túráin összesen 784-en vettek részt, ez 17 fõs átlaglétszámot jelent.

Több érdekes, kevésbé járt útvonalon is vezetett túra, így Gõbölös István, Baumann József és Sánta Lászlóné túrája. A túrák jó hangulatúak voltak; ez évben is voltak új résztvevõk, akik a nyílt túrákhoz kapcsolódva kedvelték meg a természetjárást. A túravezetõk felkészültek voltak, és szívesen mesélték el az útközbe esõ látnivalókkal kapcsolatos érdekességeket. Köszönjük a túravezetést a következõ sporttársainknak:

Baranyai Rudolf, Barkúti Károly, Baronek Jenõ, Baumann József, Becze László, Börcsök György, Budai Jánosné, Dalecker Ibolya, Eperjesi József, Gõbölös István, Iván Attila, Jakab Ferencné, Járányi Lászlóné, Kaszás Károlyné, Kiss Lajos, dr. Koncz Eszter, Korb György, Kovács János, Kremling Lajos, dr. Lakatosné Novotny Sarolta, Leiszter Józsefné, Márton Zoltán, Medovarszky László, Mezei Anikó, Németh Ferenc, dr. Novotny Iván, Õri Zsuzsanna, Petrovics Márta, Rónaky Gizella, Sánta Lászlóné, Schóber József, Strasser Péter, Szabóné Kõnig Éva, Szilágyi Tiborné , Varga István.

Teljesítménytúrák

Szövetségünk hagyományos teljesítménytúráit 2000-ben is megrendeztük, az elõzõ évekhez képest annyi változással, hogy a "Tenkes 40" helyett "Tenkes 30" névvel, részben új útvonalon rendezett teljesítménytúrát a Dráva TSE. A "Mecsek 15, 30, 50" túrá­­kon, melyeket a Mecseki Kóborlók szakosztály rendezett, ez évben is sok induló volt (170, 180 ill. 199, összesen 469 fõ). A túra útvonala ezúttal is a Keleti-Mecsekben veze­tett. Sikeres volt a PITE 30 (rendezõ:Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület)2x100 km Ba­­ra­nyában kerékpáros túra (rendezõ: Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédõ Klub)valamint a Dél-Zselicben rendezett Papi pipa 30 telje­­sít­ménytúra (rendezõ: Dél-Zselic Természetbarát Klub) is.

Újdonság volt az egyszeri alkalommal, a Gyalogtúrázók Országos Találkozója kereté­ben június 10-én, a Mecseki Kóborlók szakosztály által megrendezett "Szent Jakab" teljesítménytúra, melynek mindhárom (15, 25 és 35 km-es) útvonala érintette a Jakab-hegyet. A túrán a három távon összesen 389-en indultak, a teljesítõk egyedi jelvényt és emléklapot kaptak.

Valamennyi teljesítménytúrát színvonalasan rendezték meg, azok továbbra is népszerûek, és sok résztvevõt vonzanak minden évszakban, színesítik a természetjáró eseményeket.

Megemlítjük még a Fekete Bárány Természetjáró Egyesület teljesítménytúráit (Téli Mecsek, Szuadó, Mecsek 1800, Esti–éjszakai Mecsek), melyek bõvítik és vál­to­za­to­sabbá teszik a baranyai teljesítménytúra-kínálatot. Az egyesület ugyan nem tag­­ja szövetségünknek, de túráikat – egyeztetés után – közzétesszük a ren­dez­vény­nap­tá­runk­ban; azok szintén kedveltek és sok résztvevõt vonzanak – szövetségünk tagjai közül is.

Túravezetõképzés

A nyár folyamán Koszonyatetõn ezüst jelvényes túravezetõi tábort rendeztünk a Tolna Megyei Természetbarát Szövetséggel közösen. A kulcsosházban – ideális körülmények között – Kiss Lajos biztosította a helyet. A résztvevõk között két baranyai volt: Bota János és Koroknai László. A technikai feltételeket Börcsök György és Sipos Imréné biztosította, az elõadók–oktatók Baronek Jenõ, Benczes Gábor, Börcsök György, Dománszky Zoltán és dr. Tihanyi László voltak. Az országos vizsgabizottság (MTSZ) a tanfolyamot eredményesnek minõsítette, és jónak tartotta a felkészítést is.

Az év során újdonságot jelentett a vízitúra-vezetõi képzés megindítása, mely ugyan nem szövetségünk nevéhez fûzõdik, de a tanfolyam megszervezéséhez szakmai se­­gít­sé­get adtunk. A Drávamenti Tájvédelmi és Turisztikai Egyesület indította decemberben a tanfolyamot; az egyesülettel hosszabb távú együttmûködés kialakítását tervezzük az ormánsági gyalogos és kerékpáros, valamint a drávai vízi turizmus fejlesztése céljából.


Túravezetõk klubja

A Túravezetõk Klubját Börcsök György vezette. Az év során a klub havi rendszeres­ség­gel mûködött, a foglalkozások között szerepelt elõadás a talaj kialakulásáról és védel­­mé­­rõl, Magyarország és Baranya megye talajairól, az Ormánságról, vetítéseket láthattak a résztvevõk a Dinári-hegységrõl, Mongóliáról, védett természeti értékekrõl, a Zók kör­­nyéki régészeti leletekrõl. Májusban nagy sikerû kirándulást szervezett a klub a Kis-Balatonhoz, és szerepelt a programban egy nyílt túra is Bicsérdre és Zókra.     Sajnos a felkért elõadók többször változtattak az ígért (vállalt) idõpontokon, így a Túravezetõk Klubja soron következõ témáit nem tudtuk a Mecsek Híradóban idõben megjelentetni, erre pedig igény lenne.

Természetjáró minõsítések

Az év során 8 egyesület 55 természetjárója ért el különbözõ minõsítési fokozatot. 25-en bronz, 17-en ezüst, 12-en arany jelvényt szereztek, s 1 érdemes fokozat is született.

Arany fokozatot értek el: Járányi Lászlóné, Szecsõdi Imréné, Friedszám Józsefné, Németh Dániel (MATÁV SE), dr. Nagy Gábor, Nagy Barnabás, Húsvéth Ilona (PTTE Vándorsport), Vass Koppány, Szabó Sándor, Mezei Anikó (Mecseki Kóborlók), Rácz János (Komlói Hétdomb TE), Romvári Tibor (Dráva TSE).

Érdemes fokozatot ért el: Lévai Gábor (Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédõ Klub).

Valamennyi minõsítést elért sporttársunknak ezúton is gratulálunk!

Ifjúsági természetjárás

Szövetségünk 1024 fõs tagságából 537 az ifjúsági tag, ami 52%-os arányt jelent. Az év során összesen 14 iskolában mûködött természetjáró csoport szövetségünk keretében.

1999 õszén hirdettük meg újból (második alkalommal) a "Mecsek forrásai" túra­­moz­­gal­­mat, melyre 120-an jelentkeztek, akiknek kb. kétharmada fejezte azt be, ill. telje­­sí­tet­­te.

"Baranya–természetjáró szemmel" címû vetélkedõre 47 általános és középiskolás csapat jelentkezett, reméljük, végig is játsszák.

Néhány ifjúsági csoportunk bekapcsolódott a Természetjáró Fiatalok Szövetsége által meghirdetett millenniumi "Õseink nyomán" elnevezésû túramozgalomba, melyet 2001. szeptember végéig kell teljesíteni.

2000-ben a Ter­mé­szet­járó Diákok Országos Találkozóján (TEDOT) – melyet Debre­cen­ben rendeztek – megyénket a Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület (PITE) képviselte, akik az összesített versenyben ötödik helyezést értek el.

Szokásunkhoz híven most is ezúton köszönjük meg azoknak a tanároknak, nevelõknek a mun­­káját, akik foglalkoznak a természetjárás ügyével, ennek keretében bekapcsolódnak tanít­­­ványaikkal a szervezett természetbarát mozgalomba, s szövetségünkhöz csatla­­­koz­va vezetik az iskolai, ifjúsági természetjáró csoportokat, szakosztályokat: Adorján Rita, Csonka Miklósné, Fogaras Csaba, Gátszeginé Scheitler Adrienn, Gyenis Ilona, Jéki Mária, Kabai Józsefné, Kevy Albert, Nagy Lajosné, Pálinkás István, Schóber József, Strasser Péter, Szabó Mihályné, Takácsné Hart­mann Piroska, Tigelmann József, Tóth Klára, Varga Ferenc.

Jelvényszerzõ túramozgalmak

A megyei túramozgalmak teljesítését az év során Rónaky Gizella értékelte. Szö­vet­sé­günk­nek 8 állandó jelvényszerzõ túramozgalma van. Ebbõl a Dél-Dunántúli Piros Túra – melyet a Somogy Megyei Természetbarát Szövetség Siófokig meg­hosszab­bított – a három megye (Somogy, Baranya, Tolna) közös túramozgalma, melynek baranyai szakaszát mi gondozzuk. Ugyancsak mi felügyeljük a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kék Túra baranyai szakaszát is.

Az útvonalak rendbetételét és a jelzések felfestését nagy szorgalommal és eredmé­nyésen végzi a technikai bizottság, ám a bélyegzõhelyek fenntartása (jelölése, dobozok, bélyeg­­­zõk, vagy bélyegzõlenyomatok kihelyezése) komoly gondot okoz. Állandó "harcot" vívunk az erdõt járó vandálokkal és virtuskodókkal. A dobozokat lefeszítik, a bélyegzõ­lenyomatokat szétszórják, vagy elviszik. Sajnos maguk a mozgalmakban részt vevõ turisták sem mindig megfelelõen járnak el, nem zárják le a do­boz fedelét, nem takarják vissza a lenyomatokat tartalmazó nylon zacskót, mely az esõtõl védi azokat. A dobozok bélyegzõlenyomattal történõ feltöltése normális esetben is sok gyaloglást és munkát igényel, de szívesen tesszük, ha annak értelmét látjuk. Viszont elveszi a kedvün­ket, ha azt tapasztaljuk, hogy a felszerelt és bé­lyegzõ­lenyomattal feltöltött dobozt a következõ bejáráskor (de lehet, hagy már a következõ napon) nem találjuk a helyén. Feltétlenül szükség lenne valami új megoldásra, a bélyegzõk más formában történõ kihelyezésére, a dobozok biztonságosabb, stabilabb rögzítésére. Minden ezzel kapcsolatos javaslatot, felajánlást szívesen fogadunk. A költségek fedezetét pályázattal tervezzük megoldani.

A kulcsosházaknál lévõ bélyegzõhelyek rendben tartásában sokat segíthetnének a házak kezelõi is, ha a ház rendben tartása mellett ezt is egy kicsit a sajátjuknak éreznék. A Mecseki barangolások háztól-házig túramozgalommal kapcsolatban mindenképpen kérjük a házkezelõk segítségét. A mozgalom bélyegzõi 1-22-es sorszámmal ellátott bélyegzõk, melyek a hely nevét nem tartalmazzák. Tekintettel arra, hogy a házak nagy része rendelkezik a ház képét ábrázoló bélyegzõvel, a sorszámozott bélyegzõket ezekkel szeret­nénk felváltani. Az a tapasztalat, hogy a turisták ezeket a bélyegzõket nagyon szeretik, és nem csak a túramozgalmak füzeteibe bélyegzik, de a túrajelentõkre is szívesen használják. Kérjük a házkezelõket, hogy ahol elvesztek a bélyegzõk, próbálják pótolni, s ahol még nincs, lehetõség szerint készíttessék el a többihez hasonló formában. Ehhez – ha szükséges – segítséget nyújtunk.

A túramozgalmak igazolófüzeteinek felülvizsgálatára is szükség lenne, elõfordul, hogy az azokban megjelölt bélyegzõhelyek már nem aktuálisak, hiszen kulcsosházak szûnnek meg (visszaveszik a tulajdonosok, vagy éppen szétverik, lásd: Hársas kh.) vagy újakat alakítanak ki. A Rockenbauer Pál Kék Túra felülvizsgálatát az MTSZ elvégezte, az új füzet néhány hete megjelent. Azt tapasztaljuk, hogy évrõl évre kevesebb azok száma, akik ezekben a túramozgalmakban részt vesznek, feltehetõen az õ kedvüket is elveszi az, hogy nem találnak bélyegzõt, nem tudják igazolni, hogy ott jártak. Semmiképpen nem szabad hagyni, hogy ezek a mozgalmak elsorvadjanak, hiszen a túraversenyek, teljesítménytúrák stb. mellett azok számára is kell programokat biztosítani, akik "csak" túrázni szeretnek. Ha a következõ évben sikerül valami eredményt elérni ezen a téren, talán új lendületet vehetnek a jelvényszerzõ túrák is.

2000-ben a baranyai jelvényszerzõ túramozgalmakat 22-en – közülük 7 baranyai –teljesítették, az alábbiak szerint:

Mecsek Turistája: 2 fõ, Baranyai Várak: 1 fõ, Kincses Baranya: 4 fõ, Mecseki Baran­­go­­lá­­sok: 2 fõ, Dél-Dunántúli Piros Túra: 7 fõ,  Dél-Zselic Turistája: 2 fõ, Baranya leg­szebb templomai: 4 fõ.

Az új Dél-Dunántúli Piros Túra igazolófüzetbõl 7 db-ot adtunk ki (elõzõ évben 20-at), teljesítésükrõl nincs információnk, a Somogy Megyei Természetbarát Szövetség értékeli azokat.

Technikai munkák

Turista útjelzések felújítása

2000-ben is terv szerint folytatódott a mecseki útjelzések felújítása, melyeket a Keleti-Mecsek területén a Komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület tagjai végeztek Király László, a Nyugati-Mecsekben és a Dél-Zselicben pedig a Dél-Zselic TK tagjai Strasser Péter vezetésével. Az év során 75 km hosszúságban újították fel a jelzéseket, az alábbi útszakaszokon:

  • P négyzet: Nagymányok – Kappenvasszer (11 km);
  • K négyzet: Váralja v.m. – Stein-malom (11 km);
  • Z kör: Máza – Nagy-árok (5 km);
  • S kereszt: Bargyag – Kangyásma (5 km);
  • S kereszt: Vár-kút – Csurgó (4 km);
  • Z kereszt: Vékény – Vörösfenyõ kulcsosház (5 km);
  • S sáv: Kárász – Vörösfenyõ kulcsosház (4,5 km);
  • Z sáv: Sikonda – Koszonyatetõ (7 km);
  • Z háromszög: Szentkút – Vöröshegy (1,5 km);
  • S négyzet: Kismélyvölgy – Remeterét (2,5 km)
  • P négyzet: Remeterét – S négyzet elág. (0,5 km)
  • P négyzet: Szentkúti erdészház – Éger-völgy (0,5 km);
  • P négyzet: P + elág. – Lámpásvölgy (0,5 km);
  • S sáv: Orfûi elág. – Gubacsos kh. – K sáv elág. (3 km);
  • Z sáv és Z kör: Orfûi elág. – Sárkány-forrás – Orfû (0,5 km);
  • Z sáv: Vízfõ – Lóri erdészeti út (2 km);
  • P sáv: Petõcpuszta – Bükkösd (11,5 km);

A Dráva TSE elkészítette az elõzetes terveket az Ormánság turistaútjainak kialakítására. A mecseki és az ormánsági útjelzésekhez 2000. novemberében pályázatot nyújtott be szövetségünk, valamint a PITE, a Komlói Hétdomb TE és a Dráva TSE; ezek elbírálása még nem történt meg. A mecseki turistaút-hálózat jelzések szempontjából országos összehasonlításban igen jónak mondható, ezt az itt túrázó, más országrészekbõl érkezõ turisták véleménye is tükrözi. Sajnos továbbra is vannak erdõirtások, melyeknél a jelzett fákat sem kímélik (bár már jó példákkal is találkozunk egy-két helyen, ahol a jelzéseket – ha nem is mind – meghagyják).       Ezeken a helyeken igyekszünk folyamatosan pótolni a jelzéseket; köszönjük és továbbra is kérjük az erdõt járóktól a tájékoztatást az észlelt     hiányosságokról.

Források felújítása

2000-ben tovább végezte "forrásfelújító" munkáját Baumann József segítõivel: Baumann Józsefnéval, valamint a Szigetvári Erdészet részérõl Sajgó Ferenccel és munkatársaival. Ez évben a Dél-Zselic területére koncentrálták a munkát, felújították az Almás-forrást, és foglalták a Kis–Almás-forrást. Ezen kívül folyamatosan karban tartották, tisztították a Nyugati-Mecsekben az elõzõ évben felújított forrásokat.

A Keleti-Mecsekben Tanádi János és segítõi: Tasnádi Jánosné, Uhrin György és családja és Dománszky Zoltán felújították a Gödör-forrást, a Gyertyános-forrást, a Baglyas-forrást és az alatta lévõ Zoli-forrást, a Kisújbányai-patak induló forrását, a János-Ágnes forrást, és új táblát helyeztek el a Csurgóra. Ugyancsak Tasnádi János munkájaként elkészült a Büdös-kútnál egy új, merítõs forrás.

A Vörösfenyõ kulcsosház vízellátását szolgáló Balincai-kútnál a Komlói Hétdomb TE kiépítette a kút alatti forrást, mert a fölötte lévõ kút elapadt.

Kulcsosházak

A baranyai kulcsosházak mûködésével kapcsolatosan 2000-ben a következõ munkákról, válto­zá­sok­­ról kaptunk híreket:

    a kisújbányai kulcsosházat Berengyán Károly üzemelteti, aki komoly belsõ felújításokat végzett a házban;

    Az Óbányai-völgyben lévő "Dr. Pataki József kulcsosház" – melyet a Duna–Dráva Nemzeti Park Igaz­­ga­­tó­ság üzemeltet – továbbra sem üzemel, az átalakítási–felújítási munkák megkezdődtek;

    A Vörösfenyő kulcsosháznál a Komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület felújította a kulcsosházhoz tartozó mellékhelyiségeket, valamint szárítókat szereltek fel a házban;

    a Kardos-úti kulcsosházban a PTTE "Hétpróbás" szakosztálya a következõ felújításokat végezte: tetõjavítás, csatornacsere, kályhaátrakás, mûanyagpadlózás, belsõ festés;

    a Büdös-kúti kulcsosháznál meszelés, az ágyak, nyílászárók és a gang faszerkezetének mázolása, forrás- és hídépítés történt;

    a Dél-Zselic TK terecsenyi Zrínyi kulcsosházában megtörtént a cserépkályha átrakása, környezet- és tereprendezési munkákat végeztek;

    a terecsenyi Aligvár kulcsosház kezelését az önkormányzat visszavette, s a ház teljes felújításra kerül, ezért átmenetileg nem üzemel;

    Majláthpusztán a Dráva TSE kulcsosházában tetõcsere történt, kialakították a fürdõszobát és a konyhát, valamint az aljzatbetonozással megkezdõdött a tetõtér beépítése;

    a tettyei Vándorsport kulcsosházat üzemeltetõ PTTE Vándorsport szakosztálynak új vezetõje lett az egészségi állapota miatt lemondott Vámos Mihály helyett, a ház Kondi Gyulánál igényelhetõ;

Külön kell említést tennünk a Gubacsos kulcsosházról, melynek állapota az utóbbi években rendkívüli módon leromlott, errõl sajnos szövetségünkbe is egyre több jelzés érkezik az ott megszálló vendégektõl. Bár a tavasz folyamán történt egy belsõ meszelés és egy mûanyagpadló lehelyezése, de ennek ellenére a ház belsõ és külsõ állapota, berendezési tárgyai, környezete, felszereltsége egyaránt igen sok kívánnivalót hagynak maguk után. A Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédõ Klub szívesen vállalná a ház teljes felújítását és megfelelõ üzemeltetését (az erre vonatkozó, 2000. január 1-jétõl hatályos új szerzõdést meg is kötötték az erdészettel), de ez ideig nem sikerült Kiss Lajossal megállapodni az átadást illetõen, pedig a felújítás (a ház környezetének a rend­­be­­tétele, berendezési tárgyainak felújítása és cseréje) nagyon sürgõs lenne. Kiss Lajos barátunk nagyon sokat tett a mecseki kulcsosházakért, de ma már egyszerre három házat mû­­ködtetni – korára való tekintettel – bizonyára meghaladja erejét. Re­mél­jük, ezt õ is belátja, s mielõbb sikerül a ház átadása ügyében elõre lépni, hogy a házat egy lelkes – és arra méltán érdemes – csapat átvehesse, és a Gubacsos kul­­csosház ismét régi hírnevéhez méltóan szolgálhassa a természetjárókat, kép­vi­sel­hesse színvonalasan a baranyai természetjárást.

Egyéb létesítmények

Bár nem közvetlenül szövetségünk tevékenységéhez kapcsolódik, de feltétlenül említést kell tenni Mecsekünk új "büszkeségérõl", az új János kilátóról, melyre 2000 végére a tetõ is felkerült. A kilátó felépülte Kovács Szabó János barátunk munkáját dícséri, amit ezúton is köszönünk. Reméljük, sikerül ezt a sok éve tartó építkezést befejezni, a visszalevõ szigetelési munkákat és a burkolást elvégezni, hogy a majdani ünnepélyes avatásról is mielõbb hírt adhassunk.

Szintén örömmel számolhatunk be a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság által végzett munkáról, melynek során tanösvények, erdei pihenõk, tájékoztató táblák készültek. Az igazgatóság igazi partnerünk a természetjárás fejlesztésében.

Ezúton is külön köszönjük valamennyi természetbarát társunk közremûködését, akik az útjelzések, források és kulcsosházak felújítási munkáiban segédkeztek.

Kerékpáros szakág

A kerékpáros szakági programokat a Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédõ Klub szervezi, melynek fõ célkitûzése 2000-ben is a kerékpáros túrázás minél szélesebb körû elterjesztése, népszerûsítése volt. A tavaszi "UTAZÁS 2000" kiállításon került az érdeklõdõk kezébe a dél-dunántúli régió kerékpározásra ajánlott, kisforgalmú útjainak a térképe.

A kerékpáros szezont Baranyában március 24-én egy elõadóesttel kezdték, melynek témája a Duna–Dráva–Mura kerékpárút tervezett útvonala volt, valamint egy vetítettképes elõadás a Dráva menti természetvédelmi területek élõvilágáról. A szezon­ban a klub 12 egynapos kerékpártúrát, három hétvégi (háromnapos) túrát és egy kéthetes, sátras vándortábort rendezett, ez utóbbit Erdélyben. Kiemelkedõ ren­dez­vény volt a "2x100 km Baranyában" kerékpáros teljesítménytúra (112 nevezõvel), valamint a Pécsváradon megrendezett Pünkösdi Túrakerékpáros Találkozó, melyen a pécsieken és pécsváradiakon kívül bajai, bonyhádi, komlói és szekszárdi kerékpárosok is részt vettek. Folytatódtak a hagyományos "Péntek esti teker(g)és"-ek is, átlagosan 20 fõ résztvevõvel. Ismét megrendezték a "Suliba? Bringával!" akciót, melyben ez évben kilenc pécsi általános és középiskola mintegy 2000 diákja és tanára vett részt. Folyamatosan megjelent a KERÉKVÁROS c. újság, melyhez a Környezetünkért Alapítvány adott támogatást.

A klub elnöksége októberben Grazban viszonozta az ARGUS STEIERMARK vezetõi­nek tavaly novemberi pécsi látogatását.

A Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédõ Klubot a cégbíróság 2000. szeptember 8-iki határozatával "közhasznú szervezet"-té nyilvánította.

Térképek

2000 júniusában jelent meg a Zselic turistatérkép új kiadása, melyrõl szövetségünk sajnos csak utólag, "a könyvesboltokból" értesült. Sajnáljuk, hogy a Cartographia Kft. – az eddigi hagyományosan jó együttmûködéstõl eltérõen – ezúttal nem értesítette szövetségünket elõre a térkép megjelenésérõl, így az a Zselic baranyai részén számtalan hibát, hiányosságot tartalmaz, melyet módunkban állt volna korrigálni. Kifogásunkat jeleztük az illetékeseknek; reméljük, a következõ kiadásnál ilyen hiba nem fordul elõ!

Végezetül megköszönjük mindazok munkáját, akik bármilyen módon segítették szö­vet­sé­günket és hozzájárultak ahhoz, hogy a Baranya megyei természetbarátok ismét tar­tal­mas és sikeres évet zárhatnak.

Összeállította a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség Elnöksége