A

 Adorjás: Vajszlótól 8 km-re keletre található ormánsági község. Lakóinak száma: 160 fő (2025). Közúton a Harkány–Vajszló közötti országútról induló bekötőúton közelíthető meg. A feljegyzések szerint 1251-ben Villa Azarias volt a település neve, s ezt a nevet használták még 1432-ben is. Egykor Siklós várához tartozó vámhely volt. Földesurai a Garaiak, Gerébek, Perényiek, Zrínyiek és a Batthyányiak voltak. Később a lakosság északabbra költözött. A falu jelenlegi területét a 13. században népesítették be. Az itt élő nép a reformáció korai szakaszában református hitre tért. A község egyetlen műemléke az 1837-es évből származó toronysisakos, késő barokk stílusú festett fakazettás református templom. A templom mellett egy műemlék jellegű paplak áll. A templom másik oldalán szépen gondozott park húzódik, I. és II. világháborús emlékművel. A faluban jelzett turistaút nem vezet. A települést érinti a Sztárai Mihály kerékpártúra-útvonal és az EuroVelo nemzetközi kerékpártúra-útvonal egyik ormánsági alternatív szakasza.

 

Adorjási fás legelő: Jellegzetes síkvidéki fás legelő Adorjás határában. A rajta lévő faállomány magyar kőrisből, kocsányos tölgyből, gyertyánból áll. Bokrosodó, cserjésedő terület.

 

A Dráva élővilága tanösvény:  Szaporcán, az Ős-Dráva Látogatóközpontból induló, 14 km hosszú tanösvény. A tanösvény a terület változatos és különleges élővilágába engedi bepillantani az érdeklődőket a nyílt vízfelületektől a part menti mocsaras területeken át a színpompás vadvirágokkal borított fás legelőkig. A terület élményszerű bemutatását többek között madármegfigyelő, madárgyűrűző állomás, kilátó, fotósles, fedett foglalkoztató és több pihenőhely szolgálja. A tanösvény szakvezetéssel, vagy önállóan a kihelyezett táblák vagy hanganyag segítségével járható be.

 

Adravica (Zalátai Ó-Dráva, Lajos-tanyai Ó-Dráva): A Dráva egyik legszebb, nagy vízterületű holtága Zalátától dél–délkeletre.  A Drávára közel merőlegesen helyezkedik el.  A változatos, gazdag vegetációja mellett tájképileg is rendkívül szép, természeti értékekben gazdag. Körben erdő, vagy legalábbis fák szegélyezik, így a környékbeli kultúrtáj növényzete nem látszik. Vízi növényzettel erősen benőtt, úszó- és lebegő hínárnövényzete gazdag, változatos. Partján öreg fűzliget is található. Vízgazdálkodási rendszerrel nincs kapcsolata, csapadékvízből és talajvízből kap utánpótlást. Déli végén, a Dráva töltésén vezet a Dél-baranyai Kéktúra útvonala (K sáv turistajelzés).

 

Attaki-tölgyes: Kisszentmárton határának délkeleti-részén, a „Megyei töltés” nyugati oldalán található. 110 éves kocsányos tölgyes. A dráva-sík egyik legszebb öreg tölgy, kőris, szil ártéri ligeterdeje. megközelíthető a régi „Megyei töltésről”. Helyenként szárad. Száradásának oka az általános talajvízszint süllyedés.

 

B

 

Baranyahídvég: Az Ormánság keleti részén, a Fekete-víz mellett fekvő település Vajszlótól 3 km-re, a Vajszló és Kémes közötti országút mentén. Lakóinak száma: 158 fő (2025.) Baranyahídvég (Hídvég) neve először középkori forrásokban maradt fenn Hydwegh, Hydvyg néven. Később Kishídvég alakban tűnt fel, akkor a nyúlszigeti (margitszigeti) apácák birtokolták. A török hódoltság alatt is lakott hely maradt, de a török elleni felszabadító háborúk alatt az itt folyó hadmozdulatok miatt lakosai elmenekültek, a település elnéptelenedett. A 18. század közepén reformátusok lakták, de az évszázad második felében katolikusok is betelepültek. A 20. század közepén horvát és német családok is megtelepedtek a faluban, de az etnikum többségében magyar maradt. A falu lakosainak megélhetését főleg a mezőgazdaság biztosította. 1795-ben épült a falu első fatemploma, amely helyett 1840–1844 között építették a ma is álló, műemléki védelem alatt álló kőtemplomot. A falu mellett horgásztó található. Baranyahídvégen folyik át az Ormánság jelentős patakja, a Fekete-víz. A falut a tőle délre, a közelben lévő Cseri-erdő szélén haladó Z sáv jelzésű a Z■ turistajelzés köti össze.

 

Becsali csárda: Egykori csárda, mely valaha a dél-dunántúli betyárvilág legendás fogadója volt Drávafok és Bogdása között. Pontosan a vármegyehatárra építették úgy, hogy egyik szobájából Baranya, a másikból Somogy vármegye irányába menekülhettek el az ott megszálló szegénylegények az ellenkező irányból érkező pandúrok elől. A 19. században még állt, ma már nyoma sincs.

 

Besence: Vajszló közelében fekvő település, közúton mintegy 7 kilométerre keletre Vajszlótól. Lakóinak száma: 101 fő (2025). Besence és környéke már az ókorban is lakott hely volt, területén a római korból származó telep nyomait tárták fel. Egykor földvár is állt egy dombon a falu jelenlegi területén. A Kisbesence nevű dűlőben középkori erőd nyomai láthatóak. E részt egy mély vízzel körülvett, Besanc nevű sáncrendszer védte. Az oklevelek 1338-ban említik először Olbescen néven. Nevének eredete kapcsolatba hozható a besenyő népnévvel, a feltevések szerint a királyi testőrséghez tartozó besenyő katonák lakhelye lehetett. A török háborúk kíméletlen pusztítása nyomán 1696-ban mindössze három családot regisztráltak errefelé. A falu később is nehezen talált magára, de 1784-ben már 239 lakosa volt. Fésűs beépítésű, egyutcás település. A falu gazdálkodását főleg az állattenyésztés határozta meg. A református templom egyházi források szerint 1835-ben, más források szerint 1882-ben épült. A falu határában áll egy másfél évszázados, 654 cm körméretű, 32 méter magas védett keskenylevelű kőris, és egy hasonló korú, 332 cm körméretű, 34 méter magas kocsányos tölgy is. A falutól délre, a Besence és Nagycsány közötti területen torkollik az Okor-patak a Fekete-vízbe. A településen jelzett turistaút nem vezet.

 

Bogádmindszent: Vajszlótól északkeletre 7 km-re fekvő település, a Vajszló és Baksa között vezető műút mentén. Lakóinak száma: 364 fő (2025). Bogádmindszent község Czinderybogád és Újmindszent egyesüléséből alakult 1935-ben. A legkorábbi írás Bogádról 1276-ból, Mindszentről pedig 1332-ből maradt fenn, ezekben Bugad, illetve Mendschent alakban szerepelnek. Mindszent később Újmindszent néven vált ismertté. Bogád mai településszerkezetének alapjai a török hódoltság idején alakultak ki, amikor egyesült Topor faluval. Nevezetessége a két református templom: az egyik Bogádon a 19. század elején, a másik pedig Újmindszenten 1847-ben épült (az elsőt 2010-ben, a másodikat 2012-ben felújították). A település katolikus kápolnáját a falvak 1935-ös egyesülésekor avatták. Bogádmindszenten jelzett turistaút nem vezet, tőle 3,5 km-re keletre, Hegyszentmártonban halad a Mecsek–Ormánság Sárgatúra (S sáv jelzés) útvonala.

 

Bogdása: Sellyétől 5 km-re nyugatra fekvő település, a Sellye–Drávafok közötti műút mentén. Lakóinak száma: 223 fő (2025). A falu nevének legkorábbi ma ismert említése egy 1266-os okiratban maradt fenn. 1466-ban a pécsi káptalan megvásárolta a területet. A török hódoltság idején a vidék elnéptelenedett, és a 18. század elején lakatlan pusztaként került vissza a káptalan birtokába. A 19. század közepétől német és délszláv családok telepedtek le a faluban. A mai lakosság vegyesen római katolikus és református vallású, s mindkét felekezetnek van temploma. A római katolikus templom Szent Péter és Pál tiszteletére épült, szentélye 15. századi gótikus formát őriz, így az Ormánság legrégibb ma is álló egyházi építménye. Az épületet 1749-ben restaurálták, a templomhajó és a torony akkor kapott barokk formát. A reformátusoknak már 1734-ben volt prédikátoruk Bogdásán, de kőből épült templomukat 1747-ben elvették tőlük, és csak II. József 1781-es türelmi rendelete tette lehetővé, hogy 1786-ban egy fatemplomot építsenek helyette. Jelenlegi templomukat 1836-ban építették. A környék fő vonzerejét a Duna-Dráva Nemzeti Park kezelésében lévő ártéri erdők és rétek képezik, melyek gazdag élővilágot, sok védett ritkaságot kínálnak a természetjáróknak. Bogdása határában található az ország egyik legnagyobb tölgyfája is. A község tereit Szatyor Győző helyi születésű, országosan elismert faműves szobrászművész (aki 2002–2010 között a falu polgármestere is volt) alkotásai díszítik. A település Faluháza jó állapotban megőrzött régi, tornácos parasztház. A falu egykor vasúti megállóhely volt a Villány–Középrigóc vasútvonalon, amelyen a forgalmat 2006–2007-ben megszüntették. A falu természeti értékét fás legelője és a közeli mocsár adja. Különlegességnek számít a település 400 éves facsoportja. Bogdása határában a 19. században még állt a környék akkori nevezetessége, a Becsali csárda, mely a dél-dunántúli betyárvilág egykori legendás fogadója volt Drávafok és Bogdása között, s pontosan a vármegyehatárra építették úgy, hogy egyik szobájából Baranya, a másikból Somogy vármegye irányába menekülhettek el az ott megszálló szegénylegények az ellenkező irányból érkező pandúrok elől. A településen jelzett turistaút nem vezet.

 

Bőköz: A mai Kelet-Ormánság régebbi elnevezése. Nevét a Bőköz-tanösvény őrzi, valamint az évente megrendezett Bőköz-fesztivál, ami négy ormánsági kistelepülés: Kémes, Szaporca, Tésenfa és Drávacsehi, valamint a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Ős-Dráva Látogatóközpont által megrendezett összművészeti rendezvény.

 

Bőköz tanösvény: Mailáthpuszta közelében, a kék „körút” turistajelzésen körbejárható, 4,5 km hosszú tanösvény. Hat ismeretterjesztő táblával mutatja be a Dráva ökológiáját, növényzetét és állatvilágát. A tanösvény a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság és a Dráva Természetbarát Sport Egyesület összefogásával készült 2006-ban. Az útvonala elhalad a mailáthpusztai faházacskás horgászparadicsom mellett is, mely a Dráva holtágán létesült. Tervezik a tanösvény átalakítását E-tanösvénnyé.

 

Bresztik-tó: A Dráva holtága Drávasztára déli határában, a falu és a Dráva folyó között. 1,5 km hosszúságú, átlagosan 70 m széles. Horgásztóként használják.

 

Bükk-hát erdőrezervátum: A Dráva-menti-síkságon, Baranyahídvég, Sámod, Páprád, Vajszló település határaiban elterülő erdőrezervátum, a védett terület nagysága 452,2 hektár. A területen síkvidéki gyertyános-tölgyesek és tölgy-kőris-szil ligeterdők értékes állományai találhatók, melyekben fekete gólya és vörös kánya is fészkel. Az erdőrezervátum vízgazdálkodási viszonyait alapvetően meghatározza, hogy a Fekete-víz és a Pécsi-víz közelében, ármentett területen fekszik. Az erdőrezervátumban a megfigyelés az elsődleges. 2007-ben került védelem alá.

 

Bükk-háti emlékbükk: Idős bükk hagyásfa Páprádtól keletre, kora kb. 200 év. Régebben a síkvidéki bükk őshonos volt a területen. A fa kerítéssel védett.

 

C

 

Cún: Kistelepülés az Ormánság nyugati részén, a Dráva völgyében, Kémes és Szaporca nyugati szomszédságában. Lakóinak száma: 184 fő (2025). Zsáktelepülés, közúton a Harkány–Vajszló közötti műútról Kémesnél leágazó bekötőúton érhető el. Cún nevét az oklevelek 1244-ben említik először Chun néven. 1332-ben Chun, 1479-ben Czwn alakban írták nevét. A falu a török hódoltság alatt is állandóan lakott volt. A település lakossága a 17. század és a 19. század folyamán is magyar volt. Nevezetessége az 1798-ban épült, festett kazettás mennyezetű református templom és a Gádoros ház. Cúntól keletre folyik az Ormánság jelentős patakja, a Fekete-víz. Cún külterülete napjainkban nagyrészt a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében áll, tekintettel arra, hogy az itt elterülő Cún–Szaporca-holtágrendszer a Dráva-medence legnagyobb, és érintetlen volta miatt természetvédelmileg a leg­jelentősebb egybefüggő holtágrendszere. A Z sáv turistajelzés vezet át a falun.

 

Cún–Szaporca-holtágrendszer (Cún–Szaporcai Ó-Dráva-meder): Nemzetközi véde­lem alatt álló vizes élőhely Cún és Szaporca községek határában. A Dráva folyó legnagyobb egybefüggő, emellett szinte érintetlen, ezért természetvédelmi szempontból is a legjelentősebb, magyarországi holtágrendszere. A vadvizes terület az emberi zavarásoktól mindig viszonylag érintetlen volt. Ehhez köze volt annak is, hogy a 20. század második felének nagy részében határvédelem alatt álló, idegenek számára nemigen látogatható zóna volt a környék. A Cún–Szaporca-holtágrendszer több mint 10 kilométeres együttes hosszúságú, a hajdani élővízről leválasztott folyószakasz, ahol mára – a természetes elöregedésből adódóan – minden szukcessziós stádium megtalálható. Nyílt vízfelülete nagyon kicsi, főként nádasok és bokorfüzesek borítják, fűz-nyár ligeterdők és a keményfaligetek is találhatók itt. A területén számos értékes növénytársulás alakult ki, sok védett növényfajjal. Az ember számára sok helyütt járhatatlan terület kiváló élőhelyet jelent a változatos állatvilág, benne számos védett állatfaj számára. Madárvilágát tekintve is fontos élőhely. A holtágrendszer öt nagyobb tóegységből áll: Kisinci-tó, Lanka-tó, Kishobogyi-tó (Külső-Hobogy, Belső-Hobogy), Szilháti-tó és a Sárga-víz. 1969 óta természetvédelmi terület, majd 1996-ban a Duna-Dráva Nemzeti Park része lett. Világszerte ismert a természetvédők körében, hiszen 1979 óta a vízimadarak nemzetközi jelentőségű tartózkodási helyei közé tartozó, a Ramsari Egyezmény hatálya alá eső terület. A sárga „körút” turistajelzésen járható körbe.

 

 

Csányoszró: Sellye és Vajszló között fekvő település, Sellyétől 4 km-re keletre. Kiscsány és Oszró települések 1934-ben történt egyesítése nyomán jött létre. Lakóinak száma: 531 fő (2025). Árpád-kori eredetű település, területe a honfoglalás után a Kán nemzetség birtokai közé tartozott; itt állt az oszrómindszenti apátság kolostora. A későbbi Kiscsány neve 1257-ben szerepel először az oklevelekben Chan alakban írva, Oszró nevét pedig 1475-ben említik először Osztro alakban. 1709-ben, a Rákóczi-szabadságharc idején a rácok betörésekor és pusztításakor a község teljesen leégett, és a lakosság a szilasi erdőbe, a mocsarak által elrejtett dombokra menekült („rác futás”). 1757. február 6-án kapott engedélyt a község a régi fatemplom községbe való vontatására. A török hódoltságot követő vadvízszabályozás következtében megváltozott a lakosság foglalkozási viszonya is. Előtérbe került a mezőgazdasági termelés és az intenzív állattenyésztés, amely a községben ma is jelentős. A falu szövőasszonyai híresek voltak a környéken, és a kis ormánsági település még ma is azok közé a falvak közé tartozik, ahol jó néhány háznál megtalálható egy-egy régi szövőszék. Az itt készült, fehér alapon vörös mintákkal díszített szőttesek művészi szépségűek. Látnivaló a református templom, ami 1822-ben épült késő barokk stílusban, berendezése copf stílusjegyeket őriz. Korábban festett fakazettákkal díszítették, de ezek egy átalakítás során eltűntek. A falunak egykor vasútállomása is volt a Villány–Középrigóc vasútvonalon, amelyen a forgalmat 2006–2007-ben megszüntették. Jelzett turistaút nem vezet a faluban. A települést érinti a Kákicsi Kiss Géza kerékpártúra-útvonal.

 

Csányoszrói fás legelő:  Baranya vármegye egyik legnagyobb kiterjedésű fás legelője. Elszórtan elhelyezkedő facsoportokból áll, fűz, nyár, kocsányos tölgy, kőris alkotják az állományt. Déli fele beerdősülő.

 

Cseri-erdő: Vajszló és Baranyahídvég határában, a településektől dél–délnyugati irányban található erdőterület. A gazdag helyi erdőállomány része, a tájegység természeti értékét növeli. A Z sáv jelzésű turistaút vezet át az erdőn, melynek a keleti szélén ágazik ki északi irányba a Baranyahídvégre vezető Z■ jelzés.

 

Cseri őrkunyhó: Vajszlótól 2 km-re délkeletre, a Cseri-erdőben az erdészeti műút mellett álló erdei őrkunyhó. 1903-ban épült. Az eredeti házat Tiersch főerdész építette. Felújítása után az udvarán erdei iskola számára fedett oktatási hely épült. A Z sáv turistajelzés vezet mellette.

 

Csomoros nyár: Gordisa határában, Dázsonyban található koros nyárfa (fekete nyár), helyileg ismert, különleges természeti érték. A Dráva-töltésről a Gordisai-csatorna mellett futó erdei nyiladékról közelíthető meg. Becsült kora 150–160 évnél is több.

 

D

 

Dél-baranyai Kéktúra:  Baranya vármegye déli részén, a Villányi-hegységben és az Ormánságban végigvezető K sáv jelzésű túraútvonal. Végpontjai: Villány vasútállomás, Sellye vasútállomás. Az útvonal teljes hossza 99 km, ebből az ormánsági szakasz (Diósviszlótól Sellyéig) 62 km.

 

Diósviszló:  Az Ormánság keleti szélén, a Villányi-hegység peremén fekvő település. Lakóinak száma: 602 fő (2025). Közúton a Harkány–Görcsöny műútról, vagy a Rádfalva felőli mellékúton érhető el. Egykor vasútállomása is volt a Pécs–Harkány vasútvonalon, amit 1976-ban megszüntettek. Feltárt leletek igazolják, hogy a vidék az őskortól lakott volt. A falu nagy múltú település, az eddigi adatok alapján a honfoglalás utáni évtizedekben, vagy az 1100-as évek elején keletkezett. Valamikor még várszerűen kialakított udvarházzal is rendelkezett. A község eredetileg Márfa és a mai falu között lévő ingoványos területen, a későbbi Alsóerdő-dűlőben alakult ki. A mai helyén a 18. század második harmadában épült fel, 1730 után. A település neve először a 14. század elején jelenik meg írásos formában, mint a Kán nemzetséghez tartozó Vyzlau formában írt nevű család birtoka. Az 1300-as évek elején a falu már a környék egyik legjelentősebb települése volt (Wyzlau). Hiteles adatok igazolják, hogy a mai iskola és a parókia területén az 1300-as évek elején már állt a vár (romjai az 1800-as évek elején még megtalálhatók voltak, a református templom építésénél fel is használták a vármaradvány köveit). A 16. században földesura a pécsi káptalan, illetve az Istvánffy család volt. A török hódítás alatt is lakott magyar falu volt, lakói ebben az időszakban váltottak vallást, és lettek római katolikusokból reformátusokká. A várat, valamint a katolikus kegyúri templomot a törökök feltehetően a 16. század közepe táján rombolták le. A falu életében jelentős változás 1730-ban történt: a vármegye parancsára Szomorfalva, Kis-Puszta, Újnép 4-6 házas településeit felköltöztették a község mai területére. A lakosság a későbbi időkben a régi településeket Ó-Viszlónak, az újat Diásnak, Diás-Viszlónak nevezte. A lakosság 1800-ban határozta el, hogy új, téglafalú, harangtornyos templomot épít. A vármaradvá­nyokból – közadakozásból, többségében saját munkával – felépített, akkor a környék egyik legszebb templomát 1804-ben szentelték fel. A község történetében az 1800-as évek közepén kiemelkedő szerepe volt Beleváry Ferenc református lelkésznek, aki lelkészi munkája mellett jelentős energiát fordított a község fellendítésére is, jelentősen gyarapította az egyház és a település vagyonát. A falu 1852-től jogilag önálló községgé szerveződött. 1903. december 2-án hirdették ki a település új nevét: a településrészek elnevezéseiből adódóan lett az új név Diósviszló. A Harkány és Pécs közötti vasútvonal megépítésével, 1913-ban a falu is bekapcsolódott az országos vasúti hálózatba. Diósviszlót az Ormánság kapujának is nevezik, erre egy, a falu határában felállított emlékmű is utal (Ormánság-kapu). A településtől D-re a kék sávval jelzett turistaút mentén található a helyi védettségű hagyásfás legelő. Diósviszlón halad át a Dél-baranyai Kéktúra (K sáv jelzés), és érinti a települést a Sztárai Mihály kerékpártúra-útvonal, valamint az EuroVelo nemzetközi kerékpártúra-útvonal egyik ormánsági alternatív szakasza.

 

Diósviszlói fás legelő:  Diósviszló határában található, helyi védettség alatt álló terület. A síkvidéken kialakult legelő két részből áll. Jó minőségű gyeppel rendelkezik, a legelőn lévő faállomány 200-300 éves tölgymatuzsálemekkel és vadkörtével tarkított. Elérhető a település központjából a kék sáv turistajelzésen.

 

Draskovich-kastély: Sellye központjában álló, barokk stílusban épült kastély. A Batthyány család építtette barokk stílusban A főépület északi szárnya a legrégebbi rész, míg a keleti, nyugati és déli szárnyak az 1745–1750 közötti években készültek el. A kastély ekkor nyerte el mai formáját. Az uradalom, így a kastély is az 1800-as évek elején nászajándékként került a Draskovich család birtokába, amikor Draskovich Károly feleségül vette Batthyány-Strattmann Erzsébetet. A kastély műemléki védelem alatt áll. Egy ideig kollégium működött benne. A kastélyt egy 7,6 hektáros park (arborétum) veszi körül.

 

Dráva:  A Duna jobb oldali mellékfolyója, Magyarország és Horvátország határfolyója. Hossza 749 km, vízgyűjtő területének nagysága 40 095 km2. A folyó az olaszországi Tiroli-Alpokban ered, és a 237-es fkm-nél, Őrtilosnál éri el hazánk területét (Dráva-Mura torkolata), és a 70,2-es fkm-nél lépi át országhatárunkat Horvátország felé. E két pont között közel 170 fkm a távolság, azonban a magyar-horvát közös Dráva-szakasz ennél lényegesen rövidebb, tekintve, hogy a folyó 227,6–198,6 fkm-ek között kizárólag horvát területen folyik. A Dráva folyó – Somogy és Baranya vármegyében – gyakran keresztezi a magyar-horvát államhatárt, s nemritkán a bal parton horvát, illetve a jobb parton magyar területek találhatók. Eredetileg a Dráva sokkal északabbra folyt, mint ma; a Villányi-hegység nyugati és déli oldalát mosta. Egy 1820-ból származó írásban Kákics falu lakossága a Dráva kártékony kirohanásaitól szenved. A Drávához közelebb eső vidékek völgykanyarulataiban ma is jól kivehető az egykori folyómeder, melyekből fokozatosan lett Holt-Dráva. A Dráva árterülete a Baranya vármegyei szakaszon erősen kiszélesedik. A síkság területén a Dráva változatos holocénkori üledékei a talajképző kőzetek. A Dráva baranyai szakaszára a homok és az iszapos homok hordalékanyaga a jellemző. A gyakori mederváltozások miatt a talajtípusok mozaikos elhelyezkedésűek. A Dráva-menti területek erdősültsége a honfoglalás idején még 60-80 %-os lehetett, később ez fokozatosan csökkent. A kiirtott erdők nyomán mocsárrétek alakultak ki, melyeket kaszálással és/vagy legeltetéssel hasznosítottak. A hagyományos ártéri gazdálkodás visszaszorulása a folyószabályozásokkal és vízrendezésekkel kezdődött. A 18. században indult meg a Dráva szabályozása, mely különösen a Barcs alatti szakaszt érintette. A múlt századi vízi szállítás, illetve az 1860-as években gőzhajóval meginduló személyszállítás a második világháborút követően lassan megszűnt. A folyón jelentős a vízitúrázás, mely elsősorban kenutúrából, sétahajózásból vagy motorcsónakos közlekedésből áll. A Dráva teljes magyarországi szakasza a Duna-Dráva Nemzeti Park része.

 

Drávacsehi: Az Ormánság keleti részén fekvő kis falu, zsáktelepülés. Lakóinak száma: 155 fő (2025). Megközelítése közúton Drávaszabolcs felől, Drávapalkonyán át lehetséges. Drávacsehi középkori neve a Kecel helységnévvel azonosítható. Feltételezhető, hogy a kivonuló tatár seregek Kecel települést is lerombolták A tatárjárás után a nagybirtokosok kővárakat építettek, új nagybirtokok jelentek meg, és elindult a telepítés. A község neve az írott forrásokban először 1346-ban bukkan fel Chehy alakban. A Csehi helynév cseh nemzetiségű telepesekre utal, jelentése: cseh, cseheké. A megkülönböztető szerepű Dráva előtag a folyó közelségére utal. A török hódoltság alatt is folyamatosan lakott magyar falu volt, lakossága a 18. és 19. században is színmagyar. A 19. század végén két puszta alakult ki a falu határában, Csehipuszta és Jégverempuszta. A község templomát 1944-ben lebombázták, és a második világháború végén, 1945 márciusában, a nagy drávai ütközetben a település szinte teljesen elpusztult. Új templom nem épült, a mai kis kápolnának egy 1958-ban épült ház ad otthont. A reformátusok és a római katolikusok 1986-ban a lebombázott református templom romjai mellett, annak tornya helyén közösen egy haranglábat építettek, melynek tetején különleges csillagos kereszt található, utalva a kettős használatra. A faluhoz köthető a „Maláka” varázsgyökér-legenda, mely szerint a Maláka növény a mai napig a terület (a régi mocsár helyén lévő legelő) őrzője, amely csak a tiszta szívűeknek mutatja meg magát. Drávacsehin átvezet a Dél-baranyai Kéktúra útvonala (K sáv jelzés). Az autóbusz-fordulótól, a K sáv jelzésű turistaúttól indul nyugati irányba a Vajszlóig vezető Z sáv turistajelzés.

 

Drávacsepely: Az Ormánság keleti részén fekvő település Drávaszerdahely és Kémes között. Lakóinak száma: 178 fő (2025). Zsáktelepülés, közúton a Harkány–Sellye közötti országútról a Drávaszerdahelytől 2,5 km-re nyugatra leágazó bekötőúton közelíthető meg. Egykor vasúti megállóhely is volt a Villány–Középrigóc vasútvonalon, amelyen a forgalmat 2006–2007-ben megszüntették. Drávacsepely Baranya vármegye egyik ősi települése, mely a Dráva valamikor árvíz járta síkján, az Ormányság Bőköznek is nevezett keleti részén helyezkedik el.  Első okleveles említése 1177 körüli időből származik Chepely formában, mely elnevezés nemzetségnév eredetű, és a mai napig fennmaradt hol Csepely, hol Csepel alakban. 1903-ban kapta hivatalosan a Dráva előtagot. A tatárjárás alatt a falu lakossága a Dráva mocsaraiba menekült. A tatárok elvonulása után a falut újjáépítették. A török hódoltság alatt is lakott maradt. Katolikus lakosai ekkor református hitre tértek át. A falu a töröktől való visszafoglalás után a Batthyány család siklósi uradalmához tartozott. Református temploma 1802-ben épült copf stílusban. A falu mellett található a Hosszú-tó nevű horgásztó. A településen jelzett turistaút nem vezet.

 

Drávafok: Sellyétől 7 km-re nyugatra fekvő ormánsági település. Lakóinak száma: 426 fő (2025). 1950-ig Somogy megyéhez tartozott, akkor Baranyához csatolták. Az írott források először 1257-ben említik Fukó néven, mai névalakja 1493-ból való. A neve a Dráva folyónév és a fok főnév összetétele („fok” jelentése: egy folyó medre és ártere közötti oldalirányú meder vagy csatorna, amin a folyó vize áradáskor kifolyik az ártérre, apadáskor pedig vissza). A Nagyhomok nevű külterületi helyen Homok elnevezésű középkori magyar falu állt, amely a török uralom alatt elnéptelenedett. A településen a fokgazdálkodás volt jellemző. A falu lakossága az évszázadok során színmagyar volt. 2006–2007-es bezárásáig áthaladt a községen a Villány–Középrigóc vasútvonal; az állomás a település nyugati szélén helyezkedett el. A település szomorú nevezetessége a romos állapotú Bittó-kastély, ami Ybl Miklós tervei alapján a Bittó család megbízásából épült 1896-ban (más adat szerint 1870-ben), klasszicizáló, emeletes földesúri lakként, körülötte 40 hektáros kiterjedésű angolparkkal, melyben ritkaságszámba menő, óriási fák álltak. Az épülettömb felét az 1940-es évek végén lebontották, anyagából építették fel a katolikus templomot; az angolpark fáinak többségét ugyancsak elpusztították. Sajnos tervezett felújítása meghiúsult, ma romos állapotban látható. Másik említésre méltó épület a Fodor-kúria, helyi védettség alatt álló, egykori kisnemesi lak, ma az Ormánság Alapítvány központja. Szintén helyi védettség alatt áll a település két temploma: az 1863-ban épült református és a Szent László tiszteletére 1949-ben emelt római katolikus templom. A 19. században még állt a környék egyik nevezetessége, a Becsali-csárda, mely a dél-dunántúli betyárvilág egykori legendás fogadója volt Drávafok és Bogdása között, s pontosan a vármegyehatárra építették úgy, hogy egyik szobájából Baranya, a másikból Somogy vármegye irányába menekülhettek el az ott megszálló szegénylegények az ellenkező irányból érkező pandúrok elől. A faluban jelzett turistaút nem vezet.

 

Drávafoki fás legelő: Drávafok közelében található hagyásfás legelő, ma is használják legeltetésre.

 

Dráva-holtágak (holt medrek): A kanyargós Dráva-folyó egykori ágai, amelyek vagy természetes módon – azáltal, hogy a folyásirány megváltozása következtében a folyó az egyik, vagy mindkét végét beiszapolta –, vagy mesterségesen, folyószabályzás során végzett kanyarulat-levágással, részben vagy egészben elvesztették a kapcsolatot az élővízzel. A Dráva szabályozására – a nagy kanyarulatok levágására, a partvédő művek kiépítésére – a 19. század első évtizedében került sor. Egyes holtágak a Dráva-sík felől, kisebb vízfolyásokon, csatornákon kapnak valamilyen vízutánpótlást. A holtágak nagy része a Duna-Dráva Nemzeti Park területén található.

 

Drávaiványi: Az Ormánság nyugati részén fekvő település, Sellyétől mintegy 4 km-re délnyugatra. Lakóinak száma: 154 fő (2025). Közúton Sellye vagy Drávasztára felől közelíthető meg. Drávaiványi neve 14. században keletkezett oklevelekben olvasható először. 1332-ben már mint plébániás helyet említik. 1554-ben Iváni néven szerepel. Nevét a hagyományok szerint egykori földesuráról, Petrovszky Ivánról kapta. Valaha alig pár száz méterre a mai településtől folyt a Dráva, melyen hajók jártak Sellyére, ahol kikötöttek. Napjainkban a folyó majdnem négy kilométerre található a községtől. A hódoltság idején is éltek itt emberek, főként magyarok és kevés délszláv. A régészek tudnak egy török előtti faluelődről, aminek a neve Cilina, Célna volt. Történelmi értékű határrésznevek: Benntelek, Puszta, Mokra, Goráni Mokra, Börözde. Iványi a török hódoltság alatt is lakott maradt, nem néptelenedett el. A falu nevezetessége az 1792-ben épült, első fokú műemléki védettséget élvező festett fakazettás mennyezetű református temploma, mely az ősi magyar jelképrendszer és az ormánsági kultúra legszebb elemeit hordozza. A templom mennyezetét 167 db négyszög alakú kazetta borítja. Különlegessége, hogy itt található az egész Ormánságban az egyetlen figurális ábrázolás, a kardot tartó, halfarkú, koronás női alak (sellő), mellette csőrében olajágat tartó galambbal és hallal. A településen átvezet a Kákicsi Kiss Géza kerékpártúra-útvonal. Jelzett turistaút nem érinti.

 

Dráva kulcsosház: Lásd: Mailáthpusztai kulcsosház.

 

Drávakeresztúr: Az Ormánság nyugati részén, Sellyétől délnyugatra fekvő település, közel a Dráva folyóhoz. Horvát nemzetiségű falu, neve horvátul: Križevci, Križevce. Lakóinak száma: 110 fő (2025). Közúton megközelíthető Drávafok, illetve Felsőszentmárton felől. 1950-ig Somogy megyéhez tartozott, akkor Baranyához csatolták. A község neve 1554-ben bukkan fel különböző forrásokban. Az 1598–1599. évi adólajstrom szerint Tahy István volt a földesura. A török hódoltság idején lakott helység volt, de a népessége két háztartásra zsugorodott. 1713-ban újratelepült, ezt követően népesedett be magyar és horvát lakókkal. Az 1726. évi összeírás szerint már a pécsi káptalan volt a földesura. A magyar és a horvát nemzetiség aránya a 18–19. században többször megváltozott. 1978-ban magába olvasztotta a Dráva-parti kis települést, Révfalu (horvátul Drvljance) községet. Drávakeresztúr temploma, a Szent Kereszt Felmagasztalása kápolna (amire a település nevében a „keresztúr” elnevezés is utal) 1913-ban épült. Haranglába külön áll. A település külterületén halad el az EuroVelo nemzetközi kerékpártúra-útvonal. Jelzett turistaút nem vezet a faluban.

 

Drávakeresztúri fás legelő: Drávakeresztúr-Révfalu határában, a Korcsina és a Dráva-töltés közötti területen található fás legelő 150-200 éves fekete nyárfákkal. Gyomosodó, bokrosodó.

 

Dráva-mente: A Dráva ártérszéli, ártéri településeinek láncolatát jelölő tájnév a Dráva-síkon. Baranya vármegyei része Felsőszentmártontól Matty-Keselyősfapusztáig terjed.

 

Dráva-menti-síkság: Az Alföld nyugatra, a Dunán túlra átnyúló egyik középtája, főként a Dráva magyarországi szakaszának bal parti, 10–15 km széles ártéri területét foglalja magába. Területének nagy része a Duna-Dráva Nemzeti Park része, annak egyik területi egysége.

 

Drávapalkonya: Dráva-menti település, Drávacsehi és Drávaszabolcs között fekszik. Lakóinak száma: 268 fő (2025). Közúton az 58. sz. főútból Drávaszabolcsnál kiágazó bekötőúton közelíthető meg. A település története a középkorig nyúlik vissza. Az első okiratos említés 1336-ból való. Ekkori alakja: Palkanya (északi szláv szó, értelme tisztázatlan). Létezik egy népi névmagyarázat is, ami szerint egy Podgaiczi Schlavoniai Pál nevű pap erre járva lovaival belesüllyedt a mocsárba. Az állatok elpusztultak. A földrajzi jelölésben tehát a Pál személynév, valamint a ló jelentésű, ugyancsak szláv konya maradt fenn. A középkori falu feltételezhetően a mai helység mellett nyugatra volt. A Drávaszabolcsról ismert ősi Páli faluelőd egy része Palkonyán is megtalálható, azon a Dráva-parton, ahol az egyik legfontosabb rév is működött. Röpülő néven komp is dolgozott itt, amely 1906-ban szűnt meg, amikor a drávaszabolcsi hidat átadták. A falu református temploma 1836-ban épült (előzőleg fatemplom állt itt), a II. világháborúban találat érte. 2007-ig mementóként állt a faluban a templomrom, akkor egy vállalkozó megvásárolta, és 2008-ban felújította. 2009 nyarán fejeződött be az egykori templom tornyának újjáépítése, melynek során a torony alsó 2/3-a kapott toronysüveget. Október 31-én, a reformáció napján a 6 és fél mázsás harang újra megszólalt. A településtől délnyugatra torkollik a Drávába a Fekete-víz. Délre a Dráva gátján halad az EuroVelo nemzetközi kerékpártúra-útvonal. A faluban jelzett turistaút nem vezet.

 

Drávapiski: Kis település az Ormánság keleti részén. Lakóinak száma: 99 fő (2025). Zsáktelepülés, közúton a Harkány–Sellye között vezető műútról, a Kémestől északra leágazó bekötőúton közelíthető meg. Drávapiski nevét már 1177-ben említik a korabeli oklevelek Pyspeky néven. Nevéből következtethetően valószínűleg püspöki birtok volt, és 1177-ben a kémesi uradalomhoz tartozott. 1472-ben Pyzky és Pysky formában szerepel. Kora középkori falunyomai kevésbé ismertek, de a népi emlékezet tud arról, hogy a Puszta-dűlőben, a mai községtől egy kilométerre, Kórós irányában, egy erősen mocsaras részen terült el a hódoltság előtti falu, melynek házait cölöpökre erősített vastag gerendaalapokra építették vályogból. A környékben kis és nagy tavak, mocsarak húzódtak, és jól rejtették az apró szigeteken megbúvó helységet. Minderről kerámiatöredékek és csontmaradványok tanúskodnak. A falu a Dráva-menti térség, az Ormánság hagyományos paraszti kultúráját és építészetét őrző település. Református temploma 1802-ben épült, 1992-ben felújították. A festett famennyezetű templomok közé tartozik. A falun halad át a Mecsek–Ormánság Sárgatúra útvonala (S sáv jelzés).

 

Dráva-sík: Magyarország déli határvidékének egyik kistája, az Alföldhöz sorolt Dráva-menti-síkság része, a Dráva folyó keskeny bal parti völgysíkja. Területe 1143 km² – ennek nyugati része Somogy, keleti része, az Ormánság és a Pécsi-síkság Baranya vármegyéhez tartozik. Északi határa éles, teraszszerű, déli határa maga a Dráva folyó. Horvátországi része a Drávamellék. A terület nagy része a Duna-Dráva Nemzeti Parkhoz tartozik.

 

Drávaszabolcs: A Dráva folyó közelében fekvő település a Pécstől az országhatárig vezető 58-as főút mentén, Harkánytól dél–délkeletre. Nemzetközi határátkelőhely Magyarország és Horvátország között. Lakóinak száma: 663 fő (2025). A terület – az itt talált régészeti leletek alapján – már a bronzkorban is lakott hely volt. A későbbiekben a kelták, a rómaiak, az avarok és a frankok is megfordultak errefelé. Nevét a Szabolcs személynévből eredeztetik, Sobolci, illetve Sabolch alakban jegyezték le a 12–13. században (egy korábban elterjedt vélekedés szerint a neve a honfoglalás kori Szabolcs vezér téli szállására utalhat, de ezt régészeti leletek nem támasztják alá). A település nevét 1216-ban már Zobolson (Zobolsu) alakban írva említik, majd 1395-ben Zabolch, 1478-ban Zabolcz formában írták. A mai községhez tartozó területen létezett a középkorban Páli falu, amelyet évszázadokig az itteni rév tett nevezetessé. Páli a török korban jórészt elpusztult, lakói vélhetőleg Szabolcsra települtek át, ám Pálipusztaként még sokáig létezett. Egy 1385-ben keletkezett oklevélben jelent meg újra Szabolcs falu neve. A török idők alatt a település nem néptelenedett el, ekkor a Zrínyiek birtoka volt, majd a 18. században a Batthyány család volt a birtokosa. A település életében jelentős dátum 1906, amikor átadták a forgalomnak a Dráva-hidat, mely közúti, majd 1913-tól vasúti hídként is szolgált a Pécs–Harkány–Alsómiholjác (Donji Miholjac) vasútvonalon. Az I. világháború után az államhatáron átmenő közlekedés Donji Miholjac felé megszűnt. A vasúti közlekedés Harkány és Drávaszabolcs között még fennmaradt, 1971. július 1-jével szüntették meg. A régi vasúti nyomvonalon 2009-ben Harkány és Drávaszabolcs között kerékpárút épült. A II. világháború után a politikai okokból kialakult elszigeteltség, a határsáv kialakítása jelentősen hátráltatta Drávaszabolcs fejlődését. 1974. október 25-én ismét megnyílt a Dráva-híd. A falu 1837–1839-ben épült református temploma a II. világháború során elpusztult, 1993-ban építettek új templomot. A településen áthalad az EuroVelo nemzetközi kerékpártúra-útvonal. Drávaszabolcson hajókikötő is működik, ahonnan sétahajók indulnak a Dráván. Jelzett turistaút nem vezet a faluban.

 

Drávaszerdahely: Az Ormánság keleti szélén fekvő település Harkánytól 4 km-re nyugatra, a Harkány–Vajszló országút mentén. Lakóinak száma: 150 fő (2025). Területén valószínűleg római őrtorony állt, romjai 1838-ban még láthatók voltak, sőt a 20. század első harmadában is találtak a romok helyén téglákat, hamvvedreket és pénzérméket. Drávaszerdahely nevét az oklevelek 1177-ben említik először, Zeredahel néven. A Szerdahely helynév arra utal, hogy a falu valaha szerdánként tartotta a heti vásárt, amely egyben azt is mutatja, hogy a település egykor jelentősebb hely volt. 1332-ben több változatában is említették, így Zerada, Zeredahel, Zoradahel, Ziradahel, Zerehahelnek is írták. A török időben is folyamatosan lakott falu volt, bár magyar lakói a közeli ingoványos Szödönybe menekültek, ahol cölöpökön álltak a házak. Református templomát 1837 és 1839 között építették. 1972-ben felújították. A hajó külső felületét 2010-ben ismét tatarozták, festették, 2016-ban a torony is felújításra került. A települést 2007-ig, a forgalom megszüntetéséig érintette a Villány–Középrigóc vasútvonal, megállóhely a közvetlenül szomszédos Kovácshidán volt. A falu déli határában, Drávaszerdahely és Kovácshida között találhatók a Kovácshidai-halastavak. A településen átvezet a Dél-baranyai Kéktúra útvonala (K sáv turistajelzés), valamint a Sztárai Mihály kerékpártúra-útvonal.

 

Drávasztára: Az Ormánság nyugati részén, Sellyétől délre fekvő település. Lakóinak száma: 348 fő (2025). A horvát-magyar határ közelében fekszik, néhány száz méternyire a Drávától. A község neve Stara Vea, vagyis Ófalu volt. Ez azt jelenti, hogy első lakói a szlovinok voltak a középkori Szlavóniából. Aztán a lakosság kicserélődött, majd amikor a szlovinok visszatértek, új nevet adtak a településnek (Sztárin), amely a mai napig megmaradt. 1333-ban már fából és sárból épült temploma és plébánosa is volt. A 14. században a Sztárai nevű kisnemesi család birtokolta. A 15. században a falu a siklósi vár tartozéka volt. A török hódoltság alatt kis létszámmal, de lakott falu volt. A horvát betelepítés 1720–1744 között történt. A település történelmét nem kerülték el a katasztrófák: 1828-ban árvíz pusztított, 1864-ben a kolera szedte áldozatait, 1891-ben pedig a település egy része tűzvész következtében elégett. Saját kápolnája (Szűz Mária-kápolna) 1851-ben épült a falunak, ez egészen 1948-ig, a római katolikus templom felépítéséig szolgálta a híveket. Jelentős dátum a falu életében 1895. december 23., ekkor adták át az ormánsági Sellyét a Dráva túlsó partján, a Papuk-hegység lábainál fekvő kisvárossal, Našicével összekötő vasútvonalat, mely Drávasztára határában vezetett. Trianon után a Dráván átmenő határforgalom megszűnt, de a magyarországi, 9 km hosszú Sellye–Drávasztára-Zaláta szakaszon 1970. december 31-ig közlekedtek a vonatok. A falu látványossága az 1948-ban épült monumentális, neogótikus stílusban épített Nepomuki Szent János templom. A faluban látható, a horvát kultúra ápolását szolgáló emlékszoba az egykori élet tárgyait mutatja be. Drávasztáránál a Dráva-parton kikötési és tűzrakó hely, vízitúra-állomás (nomád vízitúra-táborhely) található. A kikötőből gyönyörű kilátás nyílik a Dráva folyó egyik nagy kanyarulatára. A közelben található természeti érték a Vájás-holtág, tele értékes és jellegzetes ártéri élővilággal. A településen áthalad el az EuroVelo nemzetközi kerékpártúra-útvonal.

 

Duna-Dráva Nemzeti Park: Hazánk sorrendben hatodikként létrehozott nemzeti parkja, 1996-ban alapították a Dráva és a Dél-Dunántúl természeti értékeinek védelmére. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igaz­gatóság (Pécs, Tettye tér 9.) természetvédelmi kezelési feladata Baranya, Tolna és So­mogy vármegyék nagy részére terjed ki: a nemzeti park területére, a tájvédelmi körzetekre és a természetvédelmi, valamint Natura 2000-es területekre.

 

Duna-Dráva Nemzeti Park bemutatóhelyek: A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság tíz bemutatóhelyet tart fenn, ezek közül a Dráva-mentén kettő található: a Dráva-Kapu Bemutatóközpont Drávaszentesen (Somogy vármegyében), és az Ormánság természeti értékeit és hagyományait megismertető Ős-Dráva Látogató­központ Szaporcán.

 

Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság kutatóháza: A Cún–Szaporca-holtágrendszer partján épült faház megfigyelők, természetvédők számára. Mellette stégek találhatók.

 

 

E

 

EuroVelo nemzetközi kerékpárút-hálózat: Az Európai Kerékpáros Szövetség által kialakított, egész Európát behálózó kerékpárút-hálózat, melynek egyik része a 13. számú „Vasfüggöny útvonal”, ami az egykori szocialista országok nyugati határán vezet végig a Jeges-tengertől Törökországig, 10 400 km hosszan. Magyarországi szakaszának egy része – a Barcstól Mohácsig tartó „Három folyó kerékpárút”– a Dráva-mentén (több helyen a Dráva gátján) halad, ormánsági településeket is érintve.

 

 

F

 

Fás legelők: A fás legelők, fás kaszálók, legelőerdők emberi használattal, legeltetéssel és/vagy kaszálással kialakított, fás-gyepes élőhelyek. Életközösségükben különleges átmenetet képeznek a fátlan gyepek és a zárt erdőtársulások között. Mesterséges élőhelyek; ha a hagyományos legeltetés/kaszálás megszűnik területükön, a szukcesszió révén lassan zonális erdővé alakulnak. A legeltetéssel kialakított fás legelőkön a gyep mellett az eredeti erdő ligetesen, távol álló fái is jelen vannak. A magánosan álló fáknak nem kell a fényért versengeniük, ezért alacsonyan elágazók, ágaik vaskosak, koronájuk terebélyes. Ha a fák borítása meghaladja a 25 százalékot, legelőerdőről van szó. Magyarországon a fás legelők többsége az alföldi vagy a medenceperemi nagy folyók mentén, azok hullámtereiben vagy a korábbi ártereken jött létre, így jellemzőek az Ormánságra és a Dráva-mentére is. Számuk az intenzív gazdálkodási formák terjedésével egyre csökken. Az élőhely tipikus idős fái: tölgyek, gyertyán, bükk, vadkörte, mezei juhar, magyar kőris, fehér fűz. Néhány fás legelő védettséget is élvez.

 

Fekete-tó: A Dráváról természetes úton lefűződött, 1 km hosszú holtág Zaláta határában, a falutól délnyugatra. Lakott területektől messze fekvő, nehezen megközelíthető, zavartalan holtág. Nyílt – de egyre kisebb – vízfelületén gazdag úszó- és lebegő hínárnövényzet van. Nedves években vízi madarak paradicsoma. Ellaposodó déli végén nagy kiterjedésű fehér fűzliget alakult ki. Széleiről egyre beljebb hatol a nád, szabad vízfelülete erősen zsugorodik. Vízgazdálkodási rendszerrel nincs kapcsolata, felszín alatti szivárgás útján töltődik.  Mára már kiszáradásközeli állapotba került.

 

Fekete-víz: Baranya vármegyei patak, az Ormánság jelentős vízfolyása. Marócsa településtől északra a Gyöngyös-patak, az Almás-patak és az Endrőc-Felső-csatorna összefolyásából keletkezik, és kelet–délkeleti irányban folyva Drávapalkonyától délnyugatra torkollik a Drávába.

 

Felsőszentmárton: Település az Ormánság nyugati részén, Somogy vármegye határán, a Dráva közelében (mintegy 1,5 km-re a folyótól). Lakóinak száma: 715 fő (2025). Közúton megközelíthető Sellye felől Drávafokon vagy Drávakeresztúron át, nyugati irányból Szentborbás felől. 1950-ig Somogy megyéhez tartozott, akkor Baranyához csatolták. A településen jelentős a horvát nemzetiség aránya. A helység neve – a Szentmárton – a falu templomának védőszentjére utal. Neve először 1235-ben fordul elő Waska-Szentmarthun alakban. A középkorban hívták Vaskaszentmártonnak, Tótszentmártonnak, Drávaszentmártonnak, végül Felsőszentmártonnak. 1532. július 24. napján Szulejmán szultán tábort vert a faluban, amikor a Dráva mentén vonult Bécs felé. A települést a török defterekben Szent Martin városként írták össze. A törökdúlás idején a falut felégették, a horvát lakossága elhagyta. 1712-ben népesült be ismét Boszniából és Szlavóniából érkező horvátokkal, azóta folyamatosan lakják a sto nyelvjárást beszélő horvátok. Gazdasági életére a legnagyobb csapást a trianoni döntés hozta, mert elcsatolták a korábban a községhez tartozó területet, mely a Dráva jobb partján terült el közel olyan nagyságban, mint a község jelenlegi kiterjedése. A II. világháború után az ellenséges országnak tartott Jugoszlávia közelsége miatt belügyileg ellenőrzött határsávba esett, mely évtizedekig tartott. Ezért a gazdasági és társadalmi fejlődés megállt, ehhez hozzájárult az Ormánsággal szembeni rossz településpolitika. A falu Szent Márton-temploma 1727-ben épült az ősi templom romjai közelében, 1852-ben bővítették. A templomot 2021-ben felújították. Felsőszentmárton rendezett főutcáján a népi építészet emlékeit, egy talpasházat és gazdasági épületeket láthatunk. A község területéhez tartozik Táborpuszta, a hagyomány szerint Szent László király itt kelt át a Dráván seregeivel. A falutól délre elterülő Mrtvica-tó – körülbelül 16 hektáros vízfelületével – a magyarországi Dráva-szakasz legnagyobb, máig megmaradt holtágainak egyike. A környék természeti értéke a helyi védett legelőerdő. Jelzett turistaút nem vezet erre. A település része az európai Szent Márton zarándokútnak, és külterületén halad el az EuroVelo nemzetközi kerékpártúra-útvonal.

 

Felsőszentmártoni fás legelő: Felsőszentmárton szélén található kis területű fás legelő szép kocsányos tölgyekkel.

 

G

 

Gilvánfa: Vajszlótól északnyugatra fekvő település. Lakóinak száma: 324 fő (2025). Közúton megközelíthető északról Magyarmecske, délről Csányoszró felől. A falu nevének eredetét illetően két számottevő teória ismert. Az egyik szerint a név a régi magyar Gilván személynévből alakult volna ki, ebben az esetben bizonyára e név viselője birtokolhatta hajdan ezt a területet. Egy másik verzió a környéken nagy mennyiségben tenyésző farontó gombák (gilva=sárga gévagomba, késői laskagomba) nevéből véli eredeztetni az elnevezést. Gilvánfa területén, a magyarmecskei út árkának ásásakor került elő a környék egyik érdekes régészeti emléke, egy ellentett élű rézcsákány, melynek keletkezési idejét a régészek a korai rézkorra datálják. A falunév első ismert írásos említése az 1332–1335-ben keletkezett pápai tizedjegyzékben, majd egy 1410-es oklevélben jelenik meg, „Gylwánfalwa” formában. Gilvánfa ősi tulajdonosai a Harasztyak voltak. A török uralom idején a falu Draskovics grófé volt. A török uralom végén a faluban 6 ház volt, 7 lakossal. 1775 után a település a Batthyányak birtoka lett. Lakosai földművelők voltak. Az itteni lakosok között először 1775-ben jegyeztek fel cigányokat, akkor még csak két családot. A 19. század közepén már nagyobb létszámú kolónia élhetett itt, ezt jelzi egy 1851-ből származó adat. A cigányoknak a Gilvánfa melletti területekre történt letelepedésében – csakúgy, mint a szomszédos ormánsági települések esetében – valószínűleg az uradalom és az itteni birtokosok által biztosított munkalehetőségek játszottak döntő szerepet. Ma a lakosság legnagyobb része cigány származású. A falu turisztikai jelentősége jelentéktelen, jelzett turistaút nem vezet erre.

 

Gilvánfai fás legelő: Gilvánfa közelében található síkvidéki, egyenletes felszínű fás legelő. Faállománya: magyar kőris, kocsányos tölgy, mezei juhar, mezei szil, gyertyán. A fák életkora 90–150 év.

 

Gilvánfai fahíd: Gilvánfától délnyugatra, az Okor-patakon átvezető, földutakat összekötő nagy méretű fahíd, látványos építmény. A Vadas-erdő és a Szilasi-erdő erdőterületek között vezető, egykori keskeny nyomközű kisvasút lebontott hídja helyén épült Túrós László erdőmérnök tervei alapján. 2001. augusztus 27-én adták át.

 

Gordisa: Dráva-melléki település Drávaszabolcs és Matty között, a Drávától 2 km-re. Lakóinak száma: 285 fő (2025). Közúton Siklós vagy Drávaszabolcs felől közelíthető meg. Az Árpád-kori település Gordisa (Geredistye, Gradistye, Hídvég) nevét az oklevelek 1251-ben említik először Gradustan, Gradistan alakban írva, majd 1256-ban Gradiscam, 1296-ban Gueredystha írásmóddal fordul elő. Más forrás szerint az első említés 1332 és 1336 között történt Gerdesse, Kerdiste alakban. A település sokáig a Haraszt nemzetség birtoka volt. Lakói a történelem során végig magyarok voltak, többségében katolikusok és reformátusok. Római katolikus temploma 1773-ban épült, Nagyboldogasszony tiszteletére szentelték fel. Református temploma 1796-ban (más forrás szerint 1830-ban) épült, ma műemléki védelem alatt áll. A településtől 1 km-re keletre található a Dráva egyik lefűződött holtága, a Mattyi-tó, horgásztó. A faluban jelzett turistaút nem vezet.

 

Gürü-tó: Sellye délnyugati határában található kis tó, horgásztó. Eredetileg a Dráva lefűződött holtágának a része. A talajvízre telepítették, vízutánpótlását 2020 után, az Ős-Dráva program keretében, a Dráva vizének idevezetésével oldották meg.

 

Gyöngyfa: Kistelepülés az Ormánság északi részén, Sellyétől 15 km-re északkeletre, a Szentlőrinc–Sellye országút mentén. Vasúti megállója is van a falutól távolabb (2,5 km-re), a Szentlőrinc–Sellye vasútvonalon. Lakóinak száma: 123 fő (2025). A község mai területén 1929-ig két település, Rónádfa és Hernádfa terült el, a kettő közül Rónádfa foglalta el a mai közigazgatási terület északi–északnyugati részét, míg a jelenkori községhatár déli–délkeleti része a jóval kisebb Hernádfához tartozott. Rónádfa, régi nevén Románfölde névadója Nagyvátyi Román volt, aki a 13. század közepén élt. A település nevét 1326-ban említik először az oklevelek Romanfeulde néven. 1331-ben Herranth fia, Miklós és Chabaka fia, János hatalmaskodott Románföldén. Az imént említett Herranth nevét őrző Hernádfa Sumony mellett keletre elterülő, önálló kisközség volt egészen a 20. századig, míg az ugyancsak fentebb szereplő Chabaka nevét pedig a jelenlegi Csobokapuszta őrzi Mónosokor (ma Okorág) határában, attól északkeletre. Az egymás tőszomszédjában kialakult Hernádfa és Rónádfa 1929-ben egyesült, így jött létre Gyöngyfa mai települése. Az egyesítés utáni név korábban Rónádfa egyik dűlőneve volt, és valószínűleg azért kapott az egyesített falu a korábbi elnevezésekhez képest harmadik nevet, hogy egyiknek a lakói se érezhessék úgy, hogy alávetett szerepbe kerültek a másik faluval szemben. Az egyesítés óta eltelt időben a két, egymáshoz amúgy is közel fekvő belterületekkel bíró település szinte egybeépült, már aligha venni észre, hogy nem olyan régen még két külön falu volt ugyanitt. A Gyöngyfa dűlőnév, majd falunév egyébként valószínűleg ugyancsak személynévi eredetű elnevezés: az egykori Gég személy- és nemzetségnevet őrző, mára megsemmisült Gégfalva helységnév lerövidült, és népetimológiával átalakult változata. Gyöngyfa református temploma 1826-ban épült, copf stílusban. Külön­legessége a kazettás mennyezete. A településen jelzett turistaút nem vezet.

 

Gyűrűspuszta: Mattyhoz tartozó kis puszta a falutól délkeletre, közel a Drávához. A Dráva töltésénél gátőrház áll. Érinti a Három folyó kerékpáros túraútvonal.

 

 

H

 

Hagyományos gazdálkodás tanösvény: Szaporcán, az Ős-Dráva Látogatóközpont területén kialakított rövid, 900 m hosszú tanösvény, melyet végigjárva az állattartás, a rétgazdálkodás, a gyümölcstermesztés, a méhészkedés, a kosárfonás, a fűszer- és gyógynövénytermesztés eszközei és szakmai fortélyai ismerhetők meg. A tanösvény szakvezetéssel, illetve vezetőfüzettel vagy mobilapplikáció segítségével járható be.

 

Három folyó kerékpárút:  Több országon átvezető kerékpártúra-útvonal, a Mura–Dráva–Duna folyók összeköttetését hivatott biztosítani. Ausztriából indul, Szlovénia északi vidékét érintve fut Horvátország és Magyarország határvidékén keresztül, míg eléri a Dunát Mohács városánál. A Dráva mentén részben lefedi az EuroVelo 13 („Vasfüggöny”) nevezetű nemzetközi kerékpártúra-útvonal egy szakaszát.

 

Hegyszentmárton: Az Ormánság keleti részén fekvő település Siklóstól északnyugatra, Kórós északi szomszédságában. Lakóinak száma: 383 fő (2025). Megközelítése közúton: keletről az 58. sz. fűútról Garé felé letérve, nyugatról Vajszló felől. Feltételezhetően már a kőkorszaki ember állandó tartózkodási helye volt, ahol hosszabb-rövidebb ideig letelepedett. A község nevét az Árpád-kor után, a 14. században először írott formában S. Martinus de Monte néven, később Villa Zenthmarton, majd 1473-ban Zentmarton alakban említik. Mai alakjában először 1554-ben jegyzik, mégpedig Högyiszentmárton néven. A község a török időkben is lakott volt. 1930-ban Hegyszentmártonhoz kapcsolták Alsóegerszeg és Monyorósd községeket, melyek jelenleg Egerszeg és Monyorósd utcaként tartoznak a községhez. Bár a községnek nincs temploma, viszont harangtornya mindhárom településrésznek van. Területén horgásztó és üdülőfalu is működik. A faluban halad át a Mecsek–Ormánság Sárgatúra útvonala (S sáv turistajelzés). Az innen induló K+ turistajelzés Diósviszlóra vezet, a Dél-baranyai Kéktúra (K sáv jelzés) útvonalára.

 

Hernádfa: Lásd: Gyöngyfa.

 

Hétöles-tó: Szaporca térségében, a Fekete-víz déli oldalánál elnyúló holtág darabja, a Cún–Szaporca-holtágrendszer északi maradványa. Felülete alig több mint fél hektár. A területet hajdanán a Dráva árvizei borították el, a tó ennek nyomán alakult ki, feltehetően a 18. század elején. A partján nádas, és néhány idős fa található. Tájképi értéke a vidéken meghatározó. A szóbeszéd szerint onnan ered a tó neve, hogy minden irányban mérve hét öl széles és mély volt. Egy rege úgy tartja, hogy a Hétöles-tó soha nem fog kiszáradni, mert egy hajdani pásztorkút rejtőzik a közepén. A tó évszázadokon keresztül szolgálta a környéken élő embereket, például a jószágok itatása céljából. 1972 után a helyi termelőszövetkezet szivattyúzással cukorrépa-öntözésre is használta. Ez a beavatkozás azonban nem múlt el nyomtalanul: a homok fokozatosan beáramlott a tó mélyedésébe, feltöltve annak tölcséres formáját. A tó mélysége mára körülbelül 4 méter. 2015–2016-ban rekultiválták, és ma már újra rendezett, természetközeli formában látható. A part mentén pihenőpadok vannak. A tó felszínén egy különleges vízi színpad is található, amely időről időre a térség egyik legnagyobb fesztiváljának, a Bőköz Fesztiválnak az egyik fő helyszínéül szolgál. A tó az Ős-Dráva Látogatóközpont közvetlen szomszédságában fekszik, a K sáv, S sáv és Z sáv turistautak kereszteződésénél, a Fekete-víz hídjának közelében.

 

Hét vezér bükkfák: Gordisától délkeletre, a Hótedra-tó déli kiszögellésénél, a Dráva-gát északi oldalánál található facsoport. A „Hét vezér” elnevezés onnan származik, hogy a facsoport létrehozását a honfoglalás évfordulója ihlette 1996-ban.

 

Hirics: Vajszlótól 4 km-re délre fekvő település. Lakóinak száma: 232 fő (2025). Zsáktelepülés, közúton a Vajszló–Vejti közötti országútról leágazó bekötőúton közelíthető meg. Hirics nevét egy 1244-ből származó oklevél említi először. 1346-ban ugyancsak említik egy oklevélben p. Kuhyrich néven. Református temploma 1849-ben épült. A településen jelzett turistaút nem vezet.

 

Hiricsi-tó: Hirics község nyugati oldalán, a falu mellett található horgásztó. Az egykor a Drávához tartozó mellékág helyén megkotorva jött létre a tó mai formájában. A tavon jó horgászati lehetőséget biztosít egy kis sziget, amelyre fahíd vezet, valamint a kiépített a horgászállások.

 

Hobogy (Kishobogyi-tó): A Cún–Szaporca-holtágrendszer részét képező tó a holtágrendszer északi felén, Szaporcától délre. Az egykori Dráva medrének (Szaporcai Ó-Dráva meder) egyik maradványa. Két ága (keleti: Külső-Hobogy, nyugati: Belső-Hobogy) szigetszerűen fog közre egy kisebb területet. Vize természetes körülmények között felszín alatti szivárgással pótlódik. Országos védettségű természetvédelmi terület, a Duna-Dráva Nemzeti Park része, a vízimadarak védelmére létrejött Ramsari Egyezmény hatálya alá tartozik. Közvetlen közelében található a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatóság bemutatóhelye, az Ős-Dráva Látogatóközpont. A tó mellett turistajelzés nem vezet. A Külső-Hobogy mellett halad egy részen a K sáv (Dél-baranyai Kéktúra) és a S sáv (Mecsek–Ormánság Sárgatúra) útvonala, a S „körtúra” útvonal, és a DDNPI tanösvénye.

 

Hód E-tanösvény: Drávakeresztúr-Révfalu határában található, 4 km hosszú tanösvény a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében. Gazdag növény- és állatvilággal átszőtt vadregényes tájon vezet, egyes szakaszain közvetlenül a Dráva partján. A tanösvény állomásait fákra vagy kövekre festett fekete „hód” emblémák és számok jelzik. Az egyes állomáshelyekhez tartozó ismertetők a DDNPI honlapjáról letölthető vezetőfüzetben olvashatók.

 

Hosszú-tó: Drávacsepely keleti szélén található, 3,3 hektár területű horgásztó. Észak–déli kiterjedése 4,5 km. Egy elmocsarasodott, lápos területen alakították ki medermélyítéssel.

 

Hótedra (Hótedra-tó):  A Dráva lefűződött holtága a Mattyi-tó alatt déli irányban. Hossza 1 km, átlagos szélessége 80 m. Keleti partján keskeny, elsősorban rekettye füzes, kisebb részben nádas sáv szegélyezi, míg nyugati partján szélesebb, változatos természetes növényzet él, e mellett itt található a Dráva-mente egyetlen, nagyobb területű ingóláp társulása. A nádast és az ingólápot szinte végig fehér tündérrózsa hínára övezi. A holtág gyékényes úszólápja páratlan botanikai érték. A Drávával a folyó magas vízállása esetén van kapcsolata, a Gordisa-csatorna és a Hótedra között létesített árkon keresztül. Ebben az esetben zsilipen keresztül tölthető. Felszín alatti szivárgásból is töltődik. A tavat horgászati célra is használják. A Mattyi-tótól kövesúton közelíthető meg, jelzett turistaút nem vezet a tónál.

 

 

I

 

Ipacsfa: Az Ormánság keleti részén fekvő település, Harkány nyugati szomszédságában. Lakóinak száma: 185 fő (2025). Zsáktelepülés, közúton a Harkány–Kovácshida közötti országútról leágazó bekötőúton közelíthető meg. A településtől északra vezetett a Villány–Középrigóc vasútvonal, melyen a forgalmat 2006–2007-ben megszüntették. Ipacsfa nevének első megjelenését 1554-re datálják, azonban valószínűleg már korábban is létezett. Egyesek az 1237-es évszámhoz kötik a falu első említését. Ez annál is valószínűbb, mivel Ipacsfa határának déli részén található Iszró nevű dűlőnév még az 1852-es kataszteri térképen is szerepelt Izro-, az 1883-as térképen pedig Iszró néven. Iszró (Sztró) falu volt egykor a mai Ipacsfától délre, első említése pedig igen korai időből, 1177-ből származik. A tatárjárás alatt valószínűleg elpusztult, és az elpusztult Iszró helyén alakult ki később a mai település. Ipacsfa neve 1554-ben bukkan fel először az oklevelekben Ipacsfalu alakban. A török uralom alatt végig lakott hely volt, lakói magyarok voltak. Református temploma a 18. század végén épült késő barokk stílusban. 1840-ben bővítették és részlegesen átalakították klasszicista stílusban. 1973-ban felújították. Utolsó felújítása hazai és külföldi támogatással, 2002-ben fejeződött be. Az eseményre a torony homlokzatán elhelyezett réztábla emlékeztet. A településen jelzett turistaút nem vezet.

 

K

 

Kákics: Az Ormánság nyugati részén fekvő település, Sellye közvetlen északi szomszéd­ságában. Lakóinak száma: 193 fő (2025). Közúton Szentlőrinc és Sellye felől érhető el. A Szentlőrinc–Sellye vasútvonal is érinti a falut, Kákicson megállóhelye van. A Kákics településnév eredete bizonytalan, de feltételezések szerint a terület növényzetére utalhat: eszerint vagy a káka, vagy a gyermekláncfű egyik népi elnevezése lehet a név eredete. Kákics nevét az oklevelek 1410-ben említik először Kakych néven. A települést az ismert történelme során mindvégig magyarok lakták (akik közé csak elvétve költözött egy-egy német vagy horvát család), a falu a török időkben sem néptelenedett el. Birtokosai voltak többek között a pécsi káptalan, a Traun és a Batthyány család, majd 1848 után a Draskovichok birtoka lett. A falu jelenlegi területén két kisebb, régészeti jelentőségű területet tartanak számon: az egyik az ótemető területe a faluközpont délkeleti részében (a jelenkori temető a központtól jóval messzebb, északnyugati irányban található a marócsai út mentén), a másik pedig a központtól mintegy másfél kilométerre nyugatra fekvő Gilicze-dűlő, ahol a közelmúltig a falu kanászháza és erdészháza is állt. Gilicze (máshol Gellice, Görice vagy Zsilice) a középkorban még önálló falu volt a mai Kákics területén, és egy nagy méretű, erős kőtemplommal is rendelkezett. A lakók azonban idővel Kákicsra költöztek át, a templom köveit pedig a törökök a hódoltság idején elhordták, hogy a szigetvári vár védelmének megerősítésére használják fel azokat. A Gilicze-dűlőben a múltban aranypénzeket, beomlott pincéket találtak, illetve egy kovácsműhely maradványai is előkerültek, a terület tényleges, érdemi régészeti feltárása azonban nem történt meg. A falutól északra folyik az Ormánság jelentős vízfolyása, a Fekete-víz. A református templom a falu legmagasabb pontján épült 1836-ban klasszicista stílusban, országos védettség alatt áll. A falu nevezetessége a marócsai és az okorági országutak szétágazásánál álló Pásztorház, földszintes építmény. Szintén országos védettségű, mint az Ormánság népi építészetének egyik jellegzetes emléke. Kákicson született Kiss Géza református lelkész, író, az Ormánság népművészetének, néprajzának, nyelvjárásának kutatója, aki 1915-től haláláig dolgozott szülőfalujában, s ebben az időben Kákics az Ormánság egyik szellemi központja volt. A parókia, ahol Kiss Géza élt, ma helytörténeti kiállításnak és fejfagyűjteménynek ad helyet. A falut érinti a Sellyéről induló Kákicsi Kiss Géza kerékpártúra-útvonal. Jelzett turistaút nem vezet itt.

 

Kákicsi fás legelő: Kákics település közelében található gyomosodó, bokrosodó fás legelő. Egy részét már beszántották.

 

Kákicsi Kiss Géza kerékpártúra-útvonal: Sellyéről induló, 60,8 km hosszú, turisztikai táblákkal jelölt kerékpáros túraútvonal, mely 7 állomást (Kákics, Sellye, Drávaiványi, Zaláta, Kemse, Vajszló, Csányoszró) érintve tárja fel az Ormánság központi területét, bemutatva a térség legnevezetesebb református templomait. A túraútvonal – melyet a Dunamelléki Református Egyházkerület hozott létre 2023-ban – a Kákicson született Kiss Géza (1891–1947) református lelkipásztorról kapta a nevét, aki az Ormánság népművészetét, néprajzát és népnyelvét kutatta, és először írta le legteljesebben az Ormánság kultúráját.

 

Kémes: Az Ormánság keleti részén fekvő település, Szaporca északi szomszédságában, a Harkány–Sellye országút mentén. Lakóinak száma: 433 fő (2025). Egykor vasúti megállóhely is volt a Villány–Középrigóc vasútvonalon, amelyen a forgalmat 2006–2007-ben megszüntették. E terület első lakóira utaló leletek a bronzkor késői szakaszából valók. A római időkben itt élőkre utaló lelet egy feltárt sír volt. A község nevének első írásos említése 1077–1095 közötti időkből való, a Rád (Dráva) birtok I. László király kori határjárásban tűnt fel Kemus néven, 1177-ben pedig Kemes alakban említik. Még a tatárjárás előtt kerülhetett a Kán nemzetséghez tartozó Siklósiak kezére. A középkori település az 1333–1335 közötti pápai tizedjegyzékben önálló plébániaként szerepel. A török uralom ideje alatt végig lakott volt, lakói azóta is magyarok. A település népessége sajnos lassú, de folyamatos apadást mutat. Református temploma 1795-ben leégett, helyette új templomot építettek a 19. század elején. A templom festett kazettás karzata és mennyezete 1826-ból való. Érdekes látnivaló az 1931-ben épült kéttornyú katolikus templom. Kémes nyugati határában folyik a Pécsi-víz, mely a falutól délre, Szaporca mellett torkollik a Fekete-vízbe. Kémesen halad át a S sáv jelzésű Mecsek–Ormánság turistaút, és a Sztárai Mihály kerékpártúra-útvonal.

 

Kemse: Kistelepülés Vajszlótól 8 km-re délnyugatra, a Vajszló–Zaláta országút mentén. Lakóinak száma: 52 fő (2025). Az egész falu egy, a környezetéből kissé kiemelkedő földhalomra épült, amit szinte minden irányból egykori Dráva-holtágak vesznek körül. Emiatt a falukép is jellegzetes: a házak nem egy vagy több utca hosszában épültek meg, hanem egy kör alakú térség körül, gyűrű alakban, ennélfogva Kemse bokortelepülésnek tekinthető. A település első ismert okleveles említése 1320-ból való, ekkor már a maival azonos névalakban bukkan fel a falu neve. Múltjáról évszázadokat átívelően kevés adat került elő; ismert történelme nagy részében valószínűleg a pécsi káptalan birtoka volt. 1721-ben három-három magyar jobbágy- illetve zsellércsalád lakta a falut. 1807-ben 20 háza és 140 lakosa volt, 1828-ra pedig már 220-ig kúszott fel a lakosok száma, ám ettől az időszaktól kezdve a lélekszám nagyjából folyamatos csökkenésnek indult. Kemsét az „egykézés” hatásai is az Ormánság átlagánál jobban sújtották. A falu határa mindig vízjárta terület volt, több 18. századi térképen is ártéri erdők és vadvizek szövevénye öleli körül a települést. A történelem során a lakosságnak mindig jelentős hányada élt pákász életmódot, a hosszabb-rövidebb ideig vízzel elöntött egykori holtágak, morotvák adottságait kihasználva. Korábban a településnek fatornyos temploma volt, amit az 1910-es évekre rossz állapota miatt felhagytak, majd lebontottak; díszes, festett mennyezeti fakazettái ma a Magyar Nemzeti Múzeum anyagának részét képezik. A falu mai kőtemploma 1913-ban épült. Kemsét érinti a Kákicsi Kiss Géza kerékpártúra-útvonal. Jelzett turistaút nem vezet a faluban.

 

Kenderáztató(-tó): A Dráva kis lefűződött holtága Drávapalkonya és Drávaszabolcs határában, a Dráva-töltés és a folyó között.

 

Kenderáztató tanösvény: Drávapalkonyától délre, a drávaszabolcsi közúti határátkelőhely közelében (Dráva-híd) található, 6 km hosszú tanösvény. A tanösvény a Duna-Dráva Nemzeti Park Kelet-Dráva Tájegységének természeti értékeivel, a gazdag ártéri élővilággal, valamint az egykor itt hagyományos kenderfeldolgozás történetével és módszereivel ismerteti meg a látogatókat. Elnevezése a Kenderáztató-tóval van összefüggésben: a második világháború előtt minden településnek megvolt a maga kenderáztatója. A Dráva mellett a kenderáztató az esetek többségében – mint jelen esetben is – egy lefűződött holtág volt.

 

Kerek-tó: Kis tavacska Cúntól délkeletre, a Cún–Szaporca- holtágrendszer közelében a Z sáv és S sáv turistajelzések elágazásánál.

 

Kertekalja-tó: Lásd: Kovácshidai horgásztavak.

 

Keselyősfapuszta: Matty településrésze a községtől délkeletre, közel a Dráva-parthoz. Érinti a Három folyó kerékpáros túraútvonal.

 

Királyegyháza: Az Ormánság északi részén fekvő település, Szentlőrinctől délre. Lakóinak száma: 809 fő (2025). Közúton északról Szentlőrinc felől érhető el. A Szentlőrinc–Sellye vasútvonal is érinti, két megállóhelye is van. A település mai területe már a rézkor késői szakaszában is lakott hely volt. A mai község Magyarszentiván és Vásárosszentgál egyesítésével jött létre 1940-ben Királyegyháza néven (ezt követően néhány hónapig Szentgálosivánnak hívták, ezután vette fel a végleges Királyegyháza nevet). Szentiván neve először az írott forrásokban 1274-ben bukkan fel. A Szentiván helynév a falu templomának védőszentjére, Keresztelő Szent Jánosra utal, akit az ómagyarban Szent Ivánnak neveztek. A magyar előtag a lakosság anyanyelvével kapcsolatos. Szentgál neve az írott emlékekben már 1292-ben Zenthgal néven olvasható. A Vásáros előtag a vásártartás jogára utal. Vásárairól 1376 óta vannak adatok. A török uralom ideje alatt is lakott volt, a felszabadító háborúk alatt azonban elnéptelenedett. A falvak lakói ekkor a szomszédos falvakba menekültek. A 18. század elején egykori lakossága visszaköltözött Szentgálra. A környék ekkor a Pálfy család birtoka lett. Királyegyháza évtizedeken át híres volt arról, hogy lakói többségükben állattartásból tartották el magukat és családjukat. A szarvasmarhákat hatalmas csordákban legeltették, még a 20. század utolsó éveiben is. A település életében jelentős változást hozott a határában épült cementgyár, mely 2011-ben kezdte meg működését. A falu nevezetessége a copf stílusban épült római katolikus temploma, melyet Magyarszentiván és Vásárosszentgál közösen épített 1806-ban. A településen jelzett turistaút nem vezet.

Kisasszonyfa: Az Ormánság nyugati részén fekvő település Szentlőrinctől délre, Sellyétől északkeletre. Lakóinak száma: 181 fő (2025). Közúton nyugati irányból a Szentlőrinc–Sellye közötti országútról Magyarmecskénél leágazó mellékúton, keletről Baksa felől közelíthető meg. Kisasszonyfa és környéke ősidők óta lakott hely. Területén a római korból vagy a török hódoltság korából való cölöpvár maradványaira, régi mészégető kemence és avar sírok nyomaira bukkantak. Nevét 1270-ben említi először egy oklevél Kisasszonyfalva néven. Nevét védőszentje után kapta, középkori templomának Boldogasszony védőszentje után. Itt van az Istvánffy család egykor vizesárokkal körülvett várkastélya (itt a várkastélyban született 1538-ban Istvánffy Miklós nádori helytartó, történetíró is). Kisasszonyfa közigazgatási területének legészakibb részén, a faluközponttól jó két kilométerre észak–északkeleti irányban fekszik Körös-puszta, amelynek területe már a római időkben lakott hely lehetett. A Körösi-dűlőben folytatott feltárások eredményeként késő római kori téglasírokból különböző leletek kerültek elő. Ugyanezen a helyen a középkorban is falu állhatott. Kisasszonyfa jelentős vízfolyása a nyugati határában folyó Pécsi-víz. Látnivalók: 1765-ben épült római katolikus templom, Istvánffy-kastély (mai nevén Tyoszics-kastély). A faluközponttól délre horgásztó található. A településen jelzett turistaút nem vezet.

 

Kisasszonyfai fás legelő: Kisasszonyfa település közelében lévő fás legelőterület, napjainkban már fokozatosan beerdősül.

 

Kishobogyi-tó:Lásd: Hobogy.

 

Kisinci (Kisinci-tó): A Cún–Szaporca-holtágrendszer legnagyobb egybefüggő egysége a délkeleti részén, Szaporcától délre, közel a Dráva-parthoz. Az egykori Szaporcai Ó-Dráva medrének egyik maradványa. Vízmennyisége természetes úton felszín alatti szivárgás útján pótlódik, de a Dráva magas vízállása esetén a kisinci-zsilipen keresztül a Drávából lehet bevezetni vizet a holtágba. Országos védettségű természetvédelmi terület, a Duna-Dráva Nemzeti Park része, a vízimadarak védelmére létrejött Ramsari Egyezmény hatálya alá tartozik. A tó keleti partján halad a Dél-baranyai Kéktúra útvonala (K sáv jelzés), nyugati partján a sárga „körtúra” turistajelzés vezet. A tavat körüljárja a DDNPI tanösvénye.

 

Kis-rét: Sellye külterületén, a várostól északra található, 79 hektár területű rét, 1993 óta helyi védettség alatt áll. Fás-ligetes láprét, magassásos- és mocsárrét-társulásoknak ad otthont, ahol ritka nőszirom és orchidea fajok fordulnak elő nagy egyedszámban. A réten gyönyörű, 100–120 éves kocsányos tölgyek és hasonló korú magyar kőrisek emelik a tájképi értéket. Mára jelentős része beerdősödött.

 

Kiss Géza Ormánsági Múzeum és Skanzen: Sellye főterén található múzeum, melyet az 1960-as években alakítottak ki, fokozatosan bővítve a múzeumi gyűjteményt. 1968-ban az udvarán egy skanzen is létesült. A múzeumban visszapillanthatunk a Drávával napi kapcsolatot tartó nép korábbi archaikus életformájára, az Ormánság messze földön híres szőtteseire, népi bútoraira és kerámiáira, és a skanzenben a magyar népi építészetben külön fejezetet jelentő talpasházra. A múzeum névadója Kiss Géza (1891–1947) református lelkész, néprajzkutató, akinek a múzeum előtt álló mellszobrát 1969. október 12-én leplezték le.

 

Kisszentmárton: Az Ormánság déli részén fekvő település, Hirics keleti szomszédságában. Lakóinak száma: 201 fő (2025). Zsáktelepülés, közúton a Harkány–Sellye országútról Sámodnál leágazó bekötőúton érhető el. Hiriccsel aszfaltút köti össze. Kisszentmárton területe bizonyítottan már a bronzkor óta lakott, Fenyerföldek részén került elő ebből a korból egy telep. A későbbi korból is több lelet ismert: Szigecske és Törökdomb lelőhelyen középkori telep, Attaki lelőhelyen középkori telep és temető maradványai. Az Árpád-korban már magyarlakta település, első írásos említése a sámodi uradalom 1257-es határjárásban szerepel, az okori egyház (Okrimindszent) földjét és szigetét említik ott, ahol ma Kisszentmárton fekszik. 1332-ben már plébániája volt. Később a pécsi káptalan tulajdona lett, ekkor Pusztaszentmárton néven említik. Az apátság birtoklásának emlékét az 1883-as térképen még feltüntetett Apáti puszta őrzi. A falu lakott területe a török előtti időben a maitól délebbre volt. A török időkben a magyarok lakta falu lakossága megfogyatkozott, az 1559-es összeíráskor már csak pár családot számoltak össze. A török uralom után csak lassan népesedett újra, a régi falu helyére 1701-ben telepítettek lakosokat. A 19. században a lakosok a földművelés mellett drávai halászattal foglalkoztak. 1928-ban a faluhoz csatolták Mailáthpusztát. Kisszentmárton református temploma 1852-ben épült. A világháborús emlékművet Szatyor Győző készítette. A falun átvezet a Z sáv turistajelzés, melyen Mailáthpusza is elérhető.

 

Kisszentmártoni fás legelő: Egyenletes felszínű, síkvidéki fás legelő Kisszentmárton közelében. Becsült területe 20 ha. A faállomány kocsányos tölgy és vadkörte, elegyben előfordul a mezei juhar és kőris is.

 

Kisszentmártoni-tó: Kisszentmártontól délkeletre, az Attaki-tölgyes mellett fekvő kis tó, a vége égerláp.

 

Kis-(Zászlós)-tó: Lásd: Lúzsok.

 

Kodolányi János Emlékkönyvtár és Múzeum:  Vajszló központjában, a régi erdőgondnoki épületben kialakított múzeum, 1979-ben nyitották meg. Hajdan Kodolányi János apjának, Kodolányi Gyula erdőfőtanácsosnak volt itt az irodája. Kodolányi János (1899–1969) író szellemi szülőföldjének tartotta az Ormánságot, néhány jelentősebb alkotásában felbukkan az Ormánság ihlete. A múzeumban látható a 20. század eleji erdészeti hivatal, az író munkásságát és abban az Ormánság megjelenését bemutató fotók, plakátok, személyes tárgyak, valamint 19. század végi paraszti használati tárgyak.

 

Kormorános erdő tanösvény: 2 km hosszú tanösvény volt Matty-Keselyőfapusztától délre. A tanösvény a Duna-Dráva Nemzeti Park területén a Dráva egykori mellékágain, mai holtmedreken keresztülhaladva vezetett, a folyópartra kiérve látható volt a túlparti népes kormoránkolónia. Az évek során nagyon tönkrement, ezért megszüntették.

 

Kórós: Az Ormánság keleti részén fekvő település. Harkánytól nyugatra, Rádfalva és Adorjás között fekszik. Lakóinak száma: 171 fő (2025). Közúton keleti irányból Harkány felől Diósviszlón át, nyugati irányból Vajszló felől Adorjáson át közelíthető meg. A falu neve a forrásokban legalább négyféle változatban szerepel: Koros, Kórós, Kóros és Kőrös. A nyelvtudomány álláspontja szerint a Kórós név a kóró szóból származik. A népi etimológia szerint Kőrösből azért lett Kórós, mert a 19. századi lecsapolások következtében a kiszáradt tavak földjét ellepte a sok száraz kóró. A névalak valójában sokkal régebbi és eredetileg a mocsári erdők valamely elterjedt növényére utalhatott. A falu határában ma is létezik Kórós cser és Kóróscseralja nevű határrész. Kórós és környéke már az őskortól folyamatosan lakott hely volt, a környéken talált leletek tanúsága szerint. Bizonyíthatóan csak a 9. századból maradt fenn emlék az állandó lakosságról: a jelenlegi területétől körülbelül egy kilométerre lévő Palaj-pusztán találtak ezt alátámasztó tárgyi emlékeket. A település nevét az oklevelek 1341-ben említik először Villa Korus néven, a Zalai oklevéltár adatai szerint, majd 1444-ben Poss Karos néven említik a pozsonyi káptalan egyik oklevelében. 1478-ban is említi egy oklevél Koros néven, ekkor a siklósi várhoz tartozott, és valószínűleg a siklósi vár (vár)jobbágyai lakták. Siklós várának török kézre kerülése (1543) után kettős adóztatás alá került. A török időkből nem maradt fenn sok adat, valószínűleg nem néptelenedett el teljesen a falu. Az 1848–49-es forradalomban és szabadságharcban a fennmaradt adatok szerint több kórósi lakos is részt vett. A falu különlegessége az 1793-ban épült fakazettás mennyezetű késő barokk stílusú református templom, amit 1834-ben megnagyobbítottak. A templom teljes mennyezete festett kazettás. A két korszakból származó mennyezet szerkezete és stílusa egymástól teljesen eltér. Az egész mennyezetet 1976-ban restaurálták. A templomot sokan keresik fel Európa különböző részeiről is. Kórós nyugati határában folyik a Pécsi-víz. A településen átvezet a Mecsek–Ormánság Sárgatúra útvonala (S sáv turistajelzés), a Sztárai Mihály kerékpártúra-útvonal, és az EuroVelo nemzetközi kerékpártúra-útvonal ormánsági alternatív szakasza is.

 

Kovácshida: Az Ormánság keleti részén, Harkánytól délnyugatra, Drávaszerdahely mellett fekvő település, a Harkány–Sellye országút mentén. Lakóinak száma: 202 fő (2025). A falunak egykor vasúti megállója is volt a Villány–Középrigóc vasútvonalon, amelyen a forgalmat 2006–2007-ben megszüntették. A falu az Árpád-korig visszanyúlóan régi magyar település, amely hajdan a Dráva kiöntéses, mocsaras területére épült. Neve először egy okleveles forrásban 1342-ben bukkan fel először, Koachyda alakban. A név eredetének legvalószínűbb magyarázata, hogy egy kovács foglalkozású, vagy esetleg Kovács nevű személy birtokán lévő híddal kapcsolatos. S mivel régebben Baranyában a kovácsnak a kács változata volt ismert, talán ehhez kapcsolható a helynév korábbi formája, a Kácshida, mely egyébként nyelvjárási változatban ma is él. A 13. században a siklósi várúr vámszedőhelye volt. A 15. században a pécsi káptalan birtoka lett. A 16. században a falu reformátussá vált. A település a török hódoltság alatt végig lakott maradt, később néhány horvát család is letelepedett itt. A község református temploma 1833-ban épült klasszicista stílusban, karzata festett fakazettás. A templom műemléki védettséget kapott. A római katolikus templomot 1949-ben egy pajtából és istállóból alakították ki; az Assisi Szent Ferenc tiszteletére szentelt kápolna az 1962-es átépítésekor kapta jelenlegi formáját. A református parókia épületében található a Baranyai Református Egyházmegye Egyházművészeti Kiállítása, melynek alapja Szigethy András lelkész gyűjteménye. A település mellett, a falu nyugati határában, Kovácshida és Drávaszerdahely között találhatók a kovácshidai horgásztavak. A horgásztavaknál halad a Dél-baranyai Kéktúra útvonala (K sáv turistajelzés).

 

Kovácshidai horgásztavak: Kovácshida és Drávaszerdahely között található, kör alakban elhelyezkedő tórendszer, melyet egy tőzegbányászat után maradt mederből alakítottak ki. Három tó alkotja: Szödönyi-, Kertekalja- és Új-tó. A tavakat horgásztónak használják.

 

 

L

 

 Lajos-tanya (Lajostanya): Egy sokáig virágzó falu volt Zaláta mellett, amit fénykorában majd másfélszázan (!) lakták. A falu a Sellye–Drávasztára-Zaláta vasútvonal közelsége miatt fejlett volt, iskolával, rakodóval, számos betelepülővel. Az 1950-es években kérte Zalátához való csatolását. 1955-ben 139 lakosa volt Lajostanyának, melynek különlegessége az, hogy az ide települtek 13 megyéből érkeztek, a legtöbben Szabolcs-Szatmárból. Mára egy épület maradványait találjuk csak.

 

Lajos-tanyai Ó-Dráva: Lásd: Adravica.

 

Lanka (Lanka-tó): A Cún–Szaporca-holtágrendszer tagja Szaporcától délre a holtágrendszer keleti részén, a Kisinci és a Hobogy tavak között. Az egykori Szaporcai Ó-Dráva medrének egyik maradványa. Országos védettségű természetvédelmi terület, a Duna-Dráva Nemzeti Park része, a vízimadarak védelmére létrejött Ramsari Egyezmény hatálya alá tartozik. A tó keleti partján halad a Dél-baranyai Kéktúra útvonala (K sáv turistajelzés), nyugati partján a sárga „körtúra” turistajelzés vezet. A tavat körüljárja a DDNPI tanösvénye.

 

Lankai őrkunyhó: A Hóttedra déli szögletében épült hagyományos erdő őrkunyhó, egy szobával, fából épült tornáccal, piknikhellyel. udvarán áll a „Hét vezér bükk”.

 

László-tó: Lásd: Lúzsok.

 

Lúzsok: Vajszlótól 4 km-re délnyugatra fekvő település. Lakóinak száma: 198 fő (2025). Közúton északról Vajszló, délről Piskó vagy Zaláta felől közelíthető meg. Az oklevelek 1346-ban említik először, Lusok módon írva. A település környéke valamikor híres lótenyésztő hely volt, erre utalhat – egyes, valószínűleg népetimológián alapuló, vitatott szómagyarázatok szerint – a neve is: Lusok a régi magyar beszéd szerint sok ló. A török hódoltság alatt is folyamatosan lakott falu volt, magyar lakossággal. Lakói azóta is többségében magyarok. A Csőszi dűlőben hajdan Csőszi falu létezett. A környékbeli tavak: Nagy-(Zászlós)-tó, Kis-(Zászlós)-tó és László-tó híres kender- és lenáztató tavak voltak. A Kis-Zászlós tó közelében matuzsálemi korú öreg hárs-, fűz- és kőrisfa áll. A falu református temploma 1853-ban épült, barokk stílusban. Látnivaló még a 2018-ban felújított talpasház, melyben tájházat rendeztek be. A településen jelzett turistaút nem vezet.

 

M

 

Madár Emlékpark (Madár Panteon, Panthium Avium): Mattytól délkeletre, Mattyipuszta határában, a Matty és Gyűrűspuszta közötti országút mellett található impozáns faemlékmű és kopjafák. Kácsor László újságíró, fotóriporter hozta létre. Európában szinte egyedülálló nevezetesség, Európa első madár emlékparkja. 1991. szeptember 20-án avatták fel. A madáremlékmű kopjafái az országban már kihalt madárfajoknak állítanak emléket. A kopjafák mellett ismertetőtábla is áll a madarak képével, rövid bemutatójával, és elterjedési térképpel. Ez a madárvilágban különleges értékű táj felhívja a figyelmet a madárfajok veszélyez­tetettségére is. A kopjafákat 2024-ben felújították. Az emlékpark alapítása óta időben néhány madárfaj (pl. a vándorsólyom, a kis kárókatona, a daru és a kis csér) újra visszatelepült Magyarországra. A Madár Emlékpark a Három folyó kerékpáros túraútvonal mentén helyezkedik el.

 

Magyarmecske: Az Ormánság nyugati részén található település, Szentlőrinctől délre, Sellyétől északkeletre, a Szentlőrinc–Sellye országút mentén. Lakóinak száma: 304 fő (2025). A település nevét viseli a Szentlőrinc–Sellye vasútvonal egyik megállója, (Gyöngyfa-Magyarmecske megállóhely), ez azonban a falutól igen távol, több mint 5 km-re északra fekszik. Már az őskor idején is lakott terület volt, melyet egy előkerült rézcsákány bizonyít. Magyarmecske (Mecske) nevét az oklevelek 1332-ben említik először Mekcheként, később 1542-ben Meche, 1557-ben Mecske néven szerepel. A 16. század második felében a Mechey család, Mechey László és István birtoka volt. A török hódoltság idején a település lakosságának nagy része elpusztult. A 18. századi összeírások idején már több magyar család is élt itt. A Magyarmecske lakosságának döntő többségét alkotó református gyülekezet temploma 1839-ben épült, de leégése miatt 1841-ben klasszicista stílusban újra kellett építeni. A kisebbségben lévő római katolikusok kápolnája a 19. század vége felé épülhetett, a népi építészet kiemelkedő értéke. A településen jelzett turistaút nem vezet.

 

Magyartelek: Az Ormánság nyugati részén fekvő település Szentlőrinctől délre, Sellyétől északkeletre. Lakóinak száma: 198 fő (2025). Közúton megközelíthető nyugati irányból a Szentlőrinc–Sellye közötti országútról Magyarmecskénél leágazó mellékúton, keleti irányból Baksa felől. Magyartelek környéke az ősidők óta lakott hely lehetett, erre utal, hogy a település közigazgatási területén vaskori, a környékben pedig rézkori, illetve a római korból származó leleteket tártak fel. Egy másik adat szerint, szórványleletként római kori vaskasza és sarló is előkerült a mai Magyartelek területéről. A Mátyás király korából származó első írásos emlék Kysthelek néven említi. A falu a középkortól egészen az 1900-as évek közepéig uradalmi birtokközpont volt, lakói mindvégig magyarok voltak. A település közepén védett parkban áll a klasszicista stílusú Országh-kastély (a genealógiai kutatások alapján a kúriát Czindery László kezdte építeni). 1945-ben az elvonuló oroszok után a kastélyt kifosztották, a könyvek nagy részét elégették, a bútorokat széthordták. Az 1950-es évektől tsz iroda és kultúrház működött itt, valamint különféle rendezvények helyszínéül szolgált az épület és a park. Az 1990-es évektől a kastély gazdátlanná vált. 2020-ban új tulajdonosa lett, és megkezdődött a műemlék épület szakszerű és teljes körű felújítása. Ma Czindery-kúria néven színvonalas szálláshely, mely családi, közösségi rendezvényeknek is helyt ad. A temető szélén védett természeti értékek láthatók: millenniumi tölgyfák és Erzsébet királyné hársfái, melyeket Erzsébet királyné tiszteletére ültettek a Millennium idején. A település legfontosabb vízfolyása a Pécsi-víz, amely a falutól keletre folyik, az itteni szakasza nagyobb részén egyúttal természetes határt képezve Magyartelek és Kisasszonyfa között. A Pécsi-vízbe ezen a szakaszon torkollik bele a Magyarteleki-árok. A faluban jelzett turistaút nem vezet.

 

Mailáthpuszta: Kisszentmárton településrésze, a faluközponttól 6 km-re délkeletre, a Dráva-part közelében. Közúton a Vajszlót és Harkányt összekötő leágazó útról közelíthető meg. Mailáthpuszta benépesülése a török háborúk utáni időkben kezdődött, először talán szláv, majd többségében magyar telepesekkel.  Az I. világháborút lezáró trianoni szerződést követő határkijelölésig Horvátország része volt, akkori neve: Adelin Stan. A Dráva szabályozása elvágta anyatelepülésétől, Viljevótól, de a Dráván vízi összeköttetés volt a két part közt. A határmegállapítás itt végül nem követte a girbegurba, az 1920 előtti horvát–magyar határt, hanem a Dráva főfolyása lett a határ. Így került Magyarországhoz Adelin Stan is, a mai Mailáthpuszta, melynek neve a Mailáth családra utal. Környezete vizekben gazdag: délre 1,2 km-re folyik a Dráva, keletre a Mailáthpusztai-tó (horgásztó) található, odébb pedig a Cún–Szaporca-holtágrendszer. A pécsi székhelyű Dráva Természetbarát Sport Egyesület kulcsosházat üzemeltet itt. Több turistaútvonal is érinti a települést: Sámodról a kék négyzet turistajelzés vezet ide, áthalad itt a Dél-baranyai Kéktúra (K sáv) és a Mecsek–Ormánság Sárgatúra (S sáv) útvonala, a Z sáv jelzésű turistaút, valamint déli határában a Dráva-partra is levezető K „körtúra” turistajelzés. A település külterületén vezet az EuroVelo nemzetközi kerékpárút-hálózat Dráva-menti útvonala (Három folyó kerékpáros túraútvonal).

Mailáthpusztai kulcsosház (Dráva kulcsosház): Mailáthpusztán, a pécsi székhelyű Dráva Természetbarát Sport Egyesület tulajdonában és üzemeltetésében álló, egykori cselédlakásból kialakított kulcsos turistaház 20 szálláshellyel. A ház turistautak csomópontjában áll.

 

Mailátpusztai-tó (Mailáthi-tó): Mailáthpusztától 1 km-re keletre található tó, a Dráva lefűződött holtága. Hossza 1,2 km, átlagos szélessége 80 m. Horgásztóként használják, jelentős tájformáló szerepe van. A Drávával csatorna köti össze, így vízállása zsilippel szabályozható. Csatornán keresztül keleti irányból a Fekete-vízből is kap vízpótlást. A tó közúton Mailáthpuszta felől közelíthető meg, partján üdülőtelkek vannak. Érinti a Dél-baranyai Kéktúra (K sáv) és a Mecsek–Ormánság Sárgatúra (S sáv) útvonala, a Z sáv jelzésű turistaút, valamint tőle a Dráva-partra is levezető K „körtúra” turistajelzés.

 

Markóc: Az Ormánság nyugati részén fekvő kistelepülés, Sellyétől 7 km-re nyugatra. Lakóinak száma: 62 fő (2025). Egyutcás település. Közúton Drávafok felől, vagy a Felsőszentmárton–Drávakeresztúr útvonalon közelíthető meg. 1950-ig Somogy megyéhez tartozott, akkor Baranyához csatolták. Markóc nevét az oklevelekben 1403-ban említik először Markochel néven, később 1492-ben Markowcz néven írták. A falu első ismert birtokosa a pécsi főesperes volt, majd a későbbiekben az Istvánffy, a Doby és a Somssich családok birtoka. 1480 körül a Festetics család volt a település birtokosa. A török hódoltság kezdetén a mai falu mellett állt Mokárfa nevű falu, mely a törökök alatt elpusztult. A lakosság a szomszédos Markocz nevű rétre költözött át, s később ez lett a falu neve is. A falu református temploma 1853–1858 között épült, műemléki védelem alatt álló épület. A település határában három irányban is olyan, íves formában elhelyezkedő ártéri erdőfoltokat találhatunk, amelyek egykori Dráva-holtágak maradványai. Nyílt víznek már egyik erdőrészben sincs nyoma. Az egyik ilyen terület, a Markóci-rét 1996 óta helyi védettség alatt áll, a környék jellemző mocsári-réti növény- és állatfajaival. Jelzett turistaút nem vezet a faluban.

 

Marócsa: Sellyétől északnyugatra fekvő kis zsáktelepülés. Lakóinak száma: 73 fő (2025). Közúton a Sellyétől északra, Kákics településnél leágazó bekötőúton érhető el. A település nevének eredete nem egyértelmű, de a délszláv nyelvek valamelyik, alakilag hasonló kifejezéséből származhat az elnevezés. Horvátul két elnevezése létezik a falunak: a drávakeresztúriak által használt Marača és a felsőszentmártoniak által használt Maroč alak. Az oklevelek 1332-ben említik először Morocha, Morol, Morolcha, Morocha, Morolka, Morossa neveken. 1431-ben már mint önálló plébániával rendelkező falu szerepel. A középkorban több kisebb-nagyobb falu határolta, közülük az egyik Legéncsi vagy Legencse volt a Fekete-víz folyása mentén. A török hódoltság alatt elnéptelenedett. Hosszú ideig tartó lakatlanság után a 19. század végén ismét kis lakott település alakult ki itt. A 20. század elején Alsó- és Felsőlegencse-puszta is létezett, 1970-ben már csak Felsőlegencse volt lakott hely, 9 lakossal. Ma a területen kutatás nélkül már épületromok sem nagyon fedezhetők fel. A 19. században az akkor csupa faházból álló Marócsa leégett. A falu földesura, Draskovics gróf 1886-ban iskolát építtetett ide, mely 1974-ig, az országos körzetesítésig működött. Jelenleg a település közigazgatási területének több részét tartják számon régészeti jelentőségűként. A falu református temploma 1869-ben épült. A településtől északra található az Almás- és a Gyöngyös-patak összefolyása, innen ered az Ormánság jelentős vízfolyása, a Fekete-víz. Jelzett turistaút nem vezet a területén.

 

Matty: Dráva-melléki kis település Drávaszabolcstól keletre, a Drávától mintegy 3 km-re. Lakóinak száma: 326 fő (2025). Közúton Siklós vagy Drávaszabolcs felől közelíthető meg. A település nevét már egy 1221-ből fennmaradt oklevél is említi Moch alakban írva, melyben magyar személynév: Mot, Mod, Mogy bújik meg. 1355-ben is Moch alakban írták. A kora újkori Magy, Maghy, Mag, Matthy, Math elnevezések bizonyosan rá vonatkoznak. A falu határában található Rác rét, Rác temető nevű földrajzi helyek arra engednek következtetni, hogy a török időkben szerbek is éltek a faluban. A török felperzselte a területet, ezért egy mocsarak ölelte szigetre húzódtak a lakók, a mostani belterületre. Az új falut, amelynek Siklós felől volt a főbejárata, árvízszelídítő csatornák óvták. 1754-ből tudunk a Mocs falunévről. A falu lakói még boronafalú („fából emelt”) vagy talpasvázas hajlékokban éltek, a faépítkezés meghatározó maradt az 1827. évi nagy árvízig, amikor Szaporca és (Dráva)Iványi között 28 helyen szakadt át a Dráva gátja. A medréből kilépett folyó rengeteg házat elmosott. A falu népessége a 19. században jelentősen gyarapodott. A II. világháború alatt súlyos csatákat vívtak erre a szovjet, bolgár és német csapatok. A heves harcok miatt majdnem minden házat újjá kellett építeni 1945 után. A falu református temploma 1800-ban épült. Matty határa természetvédelmi terület, ahol egy szép tó (Mattyi-tó) és egy madár emlékpark is található. A településen jelzett turistaút nem vezet, a Három folyó kerékpáros túraútvonal érinti a falut.

 

Mattyi Madár Emlékpark: Lásd: Madár Emlékpark.

 

Mattyipuszta: Matty településrésze a községtől délkeletre. Határában található a Madár Emlékpark. Érinti a Három folyó kerékpáros túraútvonal.

 

Mattyi-tó: A Dráva lefűződött holtága, Matty és Gordisa között, az országút mellett terül el. Hossza 1 km, átlagos szélessége 110 m. Kiépített, egyik legintenzívebben horgászott holtág a Dráva mentén. Északkeleti, rendszeresen kaszált és kotort partját kivéve nádas, és lápi fajok nélküli rekettye füzes szegélyezi. Ezen kívül gazdag hínárnövényzete van, melynek leglátványosabb tagja a tündérfátyol. Előfordul még vízitök és a hínárnövények több faja. A tavat csatornával összekötötték a Hótedra-holtággal, vízszintjét a csatornán levő műtárgyakkal lehet szabályozni. Felszín alatti szivárgásból töltődik. Jelzett turistaút nem vezet a tónál.

 

Mecsek–Ormánság Sárgatúra: A Mecseket az Ormánsággal összekötő egyetlen jelzett túraútvonal. A Mecsek és a Zselic határától, a bükkösdi vasútállomástól indulva Mailáthpusztáig tart. Hossza 58,2 km, ebből a mecseki szakasz 15 km-en keresztül vezet a Mecsek nyugati peremvidékén, és a 6. sz. főközlekedési utat átlépve, a Markó-csárdánál hagyja el a Mecseket és éri el az Ormánságtól északra fekvő területet, majd Bicsérd–Zók–Pécsbagota–Baksa útvonalon ér Tengeribe, az első ormánsági faluba. A turistautat teljes hosszban 2009-ben alakították ki.

Mérnökházi-tó: Mailáthpuszta és Hirics között, közvetlen a Dráva mellett található tó, régi holtág. A vízfelülete folyamatosan csökken.

 

Mónosokor: Évszázadokon keresztül külön település volt Okorágtól kelet–délkeleti irányban. Neve korábbi forrásokból Monos-, Monás- és Malmosokor formában is előkerült, ebből nyilvánvaló, hogy a falunév előtagja minden említett formájában a malom szó tájnyelvi változatát őrzi és egy egykor itt állt, ám már rég elbontott malomra, míg a második tag a ma is Okor nevet viselő, itt folyó patak nevére utal. A 18. század végén lakossága 150 fő körül volt. A település a 20. század közepén kezdett elnéptelenedni (1967-ben még 93 lakója volt), amikor a mezőgazdasági szerkezetváltás és az iparosodás miatt a lakók elhagyták. Az utolsó néhány család az 1970-es években költözött el, és a települést 1978-ban – közigazgatásilag Okorághoz csatolva – hivatalosan is megszüntették. A falu református templomát 1856-ban építették. Mára már elhagyott, használaton kívüli, romos állapotba került. Értékeit, vagyis a két harangot és a márvány úrasztalát kölcsönadták. Itt készült 2001-ben a Mónosokor: Portréfilm egy faluról című dokumentumfilm. Jelzett turistaút nem vezet erre.

 

Mrtvica(-tó): A magyarországi Dráva-szakasz egyik legnagyobb, máig megmaradt holtága Felsőszentmárton mellett. Vízfelülete kb. 16 hektár. Feltételezhetően az 1860-as években végrehajtott folyószabályozáskor lett leválasztva a Dráváról. A holtágban több védett növényfaj is megtalálható.

 

 

N

 

Nagycsány: Az Ormánság nyugati részén fekvő település, Vajszló nyugati szomszédságában, a Harkány–Sellye országút mentén. Lakóinak száma: 124 fő (2025). A falunak egykor vasútállomása is volt a Villány–Középrigóc vasútvonalon, amelyen a forgalmat 2006–2007-ben megszüntették. Nagycsány (Csány) nevét 1244-ben említik először az oklevelek. 1257-ben Chan néven írták, 1457-ben pedig Nagchan néven szerepel. A 18. században a környék egyik legjelentősebb települése. A falu református temploma 1840–1841-ben épült klasszicista stílusban. A közeli temetődombon régi török temetőt tártak fel. A falu északi határában folyik az Ormánság jelentős patakja, a Fekete-víz, amibe itt torkollik bele az Okor-patak. A településen jelzett turistaút nem vezet.

 

Nagyhídi-tó: Vejti keleti határában található kis területű tó, közel a Dráva-gáthoz. Lefűződött holtág.

 

Nagy-(Zászlós)-tó: Lásd: Lúzsok.

 

O

 

Okorág: Sellyétől 6 km-re északra fekvő település. Lakóinak száma: 139 fő (2025). Közúton Szentlőrinc és Sellye felől érhető el. A Szentlőrinc–Sellye vasútvonal is érinti, vasúti megállója (Okorág-Kárászpuszta) a falutól 1 km-re van. A mai Okorág közigazgatási területe – a környék több településéhez hasonlóan – már az ókorban is lakott hely volt, erre utalnak a térségből sok helyütt előkerült vaskori, rézkori vagy éppen római kori leletek. Római eredetűek a közelben fellelt épület- vagy településnyomok, amikre a ma Okorághoz tartozó, korábban Mónosokor község határában elterülő Köves mezőn találtak rá, és amelyek vagy egy nagyobb kiterjedésű római villa, vagy egy kisebb település nyomai lehetnek. A falu neve a közelében folyó Okor-patakra utal. 1978-ban Okorághoz csatolták a tőle 1 km-re lévő (már majdnem kihalt) Mónosokor községet. Okorág református temploma 1833–1856 között épült, klasszicista stílusban. Harangtornya csak 1910-ben épült hozzá. A templom mára romos állapotba került. A falu déli határában folyik az Ormánság jelentős vízfolyása, a Fekete-víz. A településen jelzett turistaút nem vezet.

 

Ormánság (Ormányság): Baranya vármegye délnyugati részén fekvő terület, elsősorban néprajzi, csak másodsorban földrajzi fogalom. Az Árpád-korból ered az Ormán kifejezés, amellyel a Szigetvártól keletre és délre eső térséget illették. Ormánköz volt a neve az Ormán és a Dráva közötti résznek, ami ma az Ormánság nyugati tájegysége. A jelenleg Kelet-Ormánságnak nevezett Bőközt és a középső részt, Ormánközt együtt is hívták Ormánságnak a későbbiekben, ahogy ezek a tájegységek a századok során összekapcsolódtak. Nyugati részét nevezték Okorvidéknek, keleti szélét Bőköznek, középső részét Ormányköznek, vagy egyszerűen Ormánynak. Délről a Dráva folyó, nyugatról részben Somogy vármegye határolja. Északi és keleti természetes határa nincs, a táj körülhatárolása különleges néprajzi sajátosságok alapján történt. A ma elfogadott besorolás szerint az Ormánságban 45 település található. Az Ormánság területe jellemzően sík, nagy része a Dráva folyó árterületéhez tartozik (Dráva-sík). Ezekből a vizes területekből kiemelkedő dombokra, az ún. "ormákra" épültek a falvak, innen származik a térség neve. Az Ormánság falvai egymáshoz közel – általában nem több, mint 3–5 kilométerre – épültek. A tájegység különlegességei voltak a talpasházak (erős fatalpak, sárral tapasztott oldalfalak és zsúptető), melyeket a környék lakossága a gyakori árvizek miatt épített a térségre jellemző, különleges megoldással. Az ilyen épületek jellemző építési metódusa az volt, hogy a ház alapjaként gerendákat fektettek a földre, ezekre építették függőleges faoszlopokkal a ház vázát. Így nem forgott fenn az a veszély, hogy a falak egyes részei megsüllyedjenek az altalaj elnedvesedése miatt, sőt az így épített házakat árvízveszély esetén állítólag (megemelve és görgőkre helyezve) arrébb is tudták vontatni, biztonságosabb helyre. Az Ormánságban évszázadokon át főként református magyarok éltek. Templomaikat festett fakazettákkal díszítették: a fenyőfára temperával festett díszítőelemek szimbólumrendszerei az ősi eredeti magyar szimbólumokból erednek. Festett kazettás templomaik különleges értéket képviselnek. A 20. század eleji gazdasági válság után a környéken a súlyos gazdasági kényszer hatására alakult ki az „egykézés” szokása: egy családban csak egy gyermek született. A térséget határmentisége (Jugoszláviával volt határos) elzárta a gazdasági fejlődés gyors folyamataitól, ugyanakkor ennek révén megőrizte táji, természeti, néprajzi, építészeti értékeit. Az Ormánság növény- és állatvilága igen gazdag, egyes helyeken ritka és gazdag populációk élnek, számos védett növény- és állatfajjal. Különleges természeti értékek a Dráva-folyó természetes úton lefűződött, vagy folyószabályozás során leválasztott holtágai, vizes élőhelyek.   Az Ormánság déli határán a Dráva-folyó és partvidéke (Dráva-mente) a Duna-Dráva Nemzeti Park része.

 

Ormánság-kapu: Diósviszló község határában álló, az Ormánság tájegység keleti bejáratát jelképező, fából készült emlékmű, mely egy szökrönyt ábrázoló „ládika” fölé emelkedik. Torma József építészmérnök tervei alapján Szatyor Győző Kós Károly-díjas fafaragó művész (aki az Ormánság szülötte) készítette, 2001-ben állították fel. Turisztikai látványosság, szimbolikusan arra utal, hogy Diósviszló az Ormánság keleti „kapuja”, és jelzi a látogatóknak, hogy a hagyományőrző tájegységre léptek, amely híres sajátos néprajzáról.

 

Ormánsági Múzeum: Lásd: Kiss Géza Ormánsági Múzeum és Skanzen.

 

Ózdfalu: Az Ormánság keleti részén fekvő település, Vajszlótól északra. Lakóinak száma: 140 fő (2025). Közúton Bogádmindszent felől közelíthető meg. Írott dokumentum először 1296-ban említi a nevét, Owzd alakban. A falu a 14. században a székesfehérvári főesperesség birtoka volt. 1561-ben Szigetvár várához tartozott, annak adólajstromában szerepel a neve. A török időkben is folyamatosan magyarok lakta hely volt. Vályi András 1796-os „Magyar Országnak leírása” című helytörténeti művében (mely a legelső magyar nyelven megjelent betűrendes helységnévtár) a falu Ozd néven szerepel. Az 1907-es magyarországi helységnévrendezés során – mivel az országban két Ózd nevű település is volt – az ormánsági Ózd neve a falu toldalékkal egészült ki, így lett Ózdfalu (és a Borsod vármegyei település maradt simán Ózd). A falu római katolikus templomát az egykori iskola épületéből alakították ki (Szent Mihály iskolakápolna). A településen jelzett turistaút nem vezet.

 

Ős-Dráva Látogatóközpont: A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság ökoturisztikai látogatóközpontja és bemutatóhelye Szaporcán. A településtől 2 km-re délre található, a Cún–Szaporca-holtágrendszer közelében. 2015-ben adták át. Célja az Ormánság, a Kelet-Dráva Tájegység természeti értékeinek, valamint hagyományainak komplex, élményközpontú bemutatása. A természeti értékei, a Dráva folyó bemutatása mellett nagy hangsúlyt kap az ormánsági élet, a hagyományos gazdálkodási formák, a hagyományok élő, interaktív formában történő bemutatása, valamint a természetvédelmi, gazdálkodási, tájhasználati problémákra való figyelemfelkeltés. A látogatóközponttól kiindulva három, különböző hosszúságú tanösvény is végigjárható.

 

Ős-Dráva tanösvény: Szaporcán, az Ős-Dráva Látogatóközpontból induló, 3 km hosszú tanösvény. A tanösvényen megismerhető a régi tájhasználat, a folyószabályozás, valamint a rehabilitáció és a revitalizáció lehetőségei. A tanösvény szakvezetéssel, illetve önállóan, a kihelyezett táblák vagy hanganyag segítségével járható be.

 

 

P

 

Páprád: Vajszlótól 4 km-re északkeletre fekvő település, a Sellye és Bogádmindszent között vezető országút mentén. Lakóinak száma: 139 fő (2025). Tipikus ormánsági aprófalu. Nevének eredete a „páfrányos” kifejezéssel hozható kapcsolatba. A falu nevét az oklevelek 1322-ben említik először Paprad alakban, ekkor a margitszigeti apácák sámodi uradalmához tartozott. A török hódoltság alatt egyházi birtok, először a klarisszáké, majd a római katolikus egyházé volt. A falu református temploma 1836-ban épült, klasszicista stílusban. Műemléki védelem alatt áll. A faluban látható tornácos parasztház műemlék. A település északi határában folyik a Pécsi-víz. Jelzett turistaút nem vezet itt.

 

Pécsi-víz: Vízfolyás Baranya vármegyében, az ormánsági terület jelentős patakja. Pécsett ered. A forrásától kezdve délnyugati irányban a Pécsi-síkságon folyik keresztül, majd délkeletnek–délnek veszi útját, és az Ormánságban torkollik a Fekete-vízbe (ami a Drávába viszi a vizét).

 

Piskó: Vajszlótól 8 km-re délnyugatra fekvő település, közel a Drávához. Lakóinak száma: 214 fő (2025). Piskót 1318-ban említi először egy oklevél, Boksi néven. A falu a fennmaradt adatok szerint valószínűleg a pécsi káptalan birtokai közé tartozott. 1554-ben Piskeként említik nevét. A török időkben Piskó a szigetvári Hasszán bég tulajdonába került. 1571-ben a török összeírás szerint hét adózója volt a falunak. Akkori templomát a törökök bontották le, hogy anyagából a szigetvári vár megrongált falait javítsák ki. Magyar ura a török hódoltság ideje alatt a Zrínyi család volt. A hódoltság végére elnéptelenedett, 1664-ben a török hadak elpusztították a falut, lakosai Baskiba menekültek, ahonnan az 1700-as évek elején települtek vissza. Piskó a 19. században főként a földműveléséről, dohánytermesztéséről volt híres, búzát és kendert, lent termeltek az itt élők. A gazdák jövedelmüket jószágkereskedéssel gyarapították, Szlavóniába jártak át, ahol olcsón lovat, marhát és sertést vettek. Ez a kereskedés Trianon után megszűnt. A 20. század második felében nagy lett az elvándorlás, a falu lakossága egyre csökkent. A falu református temploma 1861–1862 között épült. A falu és a Dráva-gát között található a Versági-tó néven ismert Dráva-holtág. A település külterületén, a Dráva töltésén vezet az EuroVelo nemzetközi kerékpárút-hálózat „Vasfüggöny” útvonalának a horvát-magyar határ menti szakasza. Jelzett turistaút nem vezet a faluban.

 

Piskói-tó: Lásd: Versági-tó.

 

 

R

 

Rádfalva: Az Ormánság keleti részén fekvő település, Diósviszlótól délkeletre. Lakóinak száma: 191 fő (2025). Közúton Diósviszló felől közelíthető meg. Rádfalva (Rád, Drávarád) nevét 1077-ben említik először az oklevelek Drawa, Draua formában. I. László király 5 birtokon 200 háznépet (mansionses) adott a pécsváradi apátságnak. Az oklevél határleírásában szereplő Rádtartója (Radtorloua) és Radó hida helynév a falunak nevet adó Rád (Radó) nevét tartotta fenn, aki azonos lehet az 1057-ben a megyében birtokos Radó nádorral. A kémesi uradalom 1177 évi határjárásában ugyancsak a Szent Benedek, azaz a pécsváradi apátság birtokának mondják. A falu református templomát 1840-ben építették klasszicista stílusban. A településen halad át az EuroVelo nemzetközi kerékpártúra-útvonal egyik ormánsági alternatív szakasza. A falutól 3 km-re nyugatra, Kórósnál vezet a Mecsek–Ormánság Sárgatúra útvonala (S sáv turistajelzés).

 

Ramsari Egyezmény: Az egyik legrégebbi nemzetközi természetvédelmi egyezmény. Hivatalos elnevezése (magyar fordításban): Egyezmény a nemzetközi jelentőségű vadvizekről, különösen mint a vízimadarak tartózkodási helyéről. A 20. század közepén minden addiginál gyorsabban pusztultak, sérültek az addig érintetlen vizes területek, s ez nemzetközi összefogáshoz vezetett. Egy iráni kisvárosban, Ramsarban 1971. február 2-án tartott nemzetközi találkozón fogalmazták meg és fogadták el az egyezmény szövegét, amely 1975. december 21-én lépett érvénybe. Az egyezmény célja a vizes élőhelyek megőrzésének elősegítése, és az ehhez szükséges jogi, intézményi keretek megalapozása. Magyarország 1979-ben csatlakozott az egyezményhez. A Ramsari Egyezmény hatálya alá tartozik a Dráva-mentén a Cún–Szaporca-holtágrendszer.

 

Recska(-tó): A Dráva lefűződött holtága. A Matty-Keselyősfapuszta mellett fekvő Gyűrűspuszta északi határában található. Hossza 800 m, átlagos szélessége 50 m, területe 4 hektár. A Drávával összeköttetése nincs, vízpótlása felszín alatti szivárgásból történik. Védett növények élőhelye. Jelzett turistaút nem vezet mellette.

 

Révfalu: Egykor lakott település Drávakeresztúrtól 3 km-re délkeletre, a Dráva partjánál. Horvát neve: Drvljanci. Neve arra utal, hogy hajdan itt kompátkelés volt a Dráván. 1950-ig Somogy megyéhez tartozott, akkor Baranyához csatolták. A Dráva gátján belül helyezkedik el, a Duna-Dráva Nemzeti Park területén. A kis települést többségében horvátok lakták. Írott források a faluról csak az 1711-es szatmári béke utáni időszakból vannak, de az biztos, hogy már a török hódoltság előtt lakott volt. A 18. század első felében a Rindsmaul családot említik birtokosként, a század második feléből pedig a Petrovszky családot. Későbbi ismert birtokosa az Udvari Kamara, majd a Draskovich család. A falut a Rákosi-korszakban a „vasfüggöny” gyakorlatilag elzárta a külvilágtól. Ebből adódó elszigeteltsége, perifériális helyzete pusztulásra ítélte, s lakóinak többsége fokozatosan elvándorolt. 1978-tól Drávakeresztúr része. Révfalu a határsáv megszűnése óta egyre inkább üdülőfaluvá válik. Az 1980-as években dokumentumfilmet forgattak a faluról Kilenc ember faluja címmel. A település mellett, a Dráva-gáton halad el az EuroVelo nemzetközi kerékpárút-hálózat „Vasfüggöny” útvonalának horvát-magyar határ menti szakasza, a faluban kerékpáros pihenő található. Jelzett turistaút nem vezet itt.

 

Rónádfa: Lásd: Gyöngyfa.

 

Roza-tó: Lefűződött holtág Tésenfától délkeletre, a Dráva hullámtérben, a Fekete-víz torkolatánál. A Dráva magas vízállása esetén közvetlenül kap elöntést. Partján nádas, idős füzek, fekete nyárak állnak. Védett növényfaja a rucaöröm.

 

S-Sz

 

Sámod: Vajszlótól 5 km-re keletre fekvő település. Lakóinak száma: 192 fő (2025). Zsáktelepülés, közúton a Harkány–Vajszló közötti műútról a Baranyahídvégtől keletre leágazó bekötőúton érhető el. A falunak egykor vasúti megállója is volt a Villány–Középrigóc vasútvonalon, amelyen a forgalmat 2006–2007-ben megszüntették. Az Árpád-kori település nevét 1244-ben említik először az oklevelek Samud néven. A település a Bár-Kalán nemzetség birtoka volt. 1266-ban a margitszigeti apácáké lett. 1782-ig apácarendek birtoka volt, II. József rendelete alapján ekkor a „Méltóságos Kamarára ment át” a birtok. A középkorban többször feldúlták, de a környező kis községek között mindig rangos helyet foglalt el. A falu első, 1741-ben épült református temploma 1763-ban leégett. A mai templom 1810–1813 között épült. A falutól délkeletre folyik az Ormánság jelentős patakja, a Fekete-víz. Sámodról indul a kék négyzet turistajelzés, mely a Dráva közelébe, Mailáthpusztára vezet.

 

Sárga-víz: A Cún–Szaporca-holtágrendszer egyik tava a holtágrendszer nyugati részén. Az egykori Szaporcai Ó-Dráva medrének egyik maradványa. Országos védettségű természetvédelmi terület, a Duna-Dráva Nemzeti Park része, a vízimadarak védelmére létrejött Ramsari Egyezmény hatálya alá tartozik. A tó mellett jelzett turistaút nem vezet.

 

Sellye: Város az Ormánság nyugati részén, Szigetvártól mintegy 25 km-re délre. Az Ormánság „központja”. Lakóinak száma: 2288 fő (2025). Közúton több irányból megközelíthető, vasúton Szentlőrinc felől (régebben a Villány–Középrigóc vonalon is, de ezen 2006–2007-ben megszüntették a vonatközlekedést). A település történetét a hatezer éves lengyeli kultúráig követhetjük nyomon, ide vezetnek vissza a legkorábbi településnyomok. A római korszakot különböző pénzleletek jelzik. Az első írásos okirat egy birtoklevél 1292-ből, ebben Sylle néven szerepel. Ekkor még a Dráván túli Suhopolje is a sellyei területhez tartozott. A 14. században már mezővárosi rangja volt és vásártartási joggal is rendelkezett. Lakóit palánkvár védte, mely a mai Vár utca környékén állt. Mátyás király korában már egyházi központ, amelynek a viszonylagos nyugalmát a törökök érkezése dúlja fel. 1532-ben az oszmánok elfoglalták, a palánkvárat felgyújtották. Ekkor ölték meg az utolsó ferences szerzetest is a helyi rendházban, és ettől fogva egészen 1721-ig nem volt katolikus papja Sellyének. A település az 1700-as évektől a Batthyány család birtoka. A református iskola mellé 1779-ben Batthyány gróf német tisztviselői számára német iskolát állíttatott fel. Sellye 1781-ben II. Józseftől mezővárosi rangot kapott, ezt majdnem egy évszázadig, 1872-ig sikerült megőriznie. A 18–19. században uradalmi központ volt. Az 1800-as évek elején a sellyei uradalom házasság révén a Draskovich család tulajdonába került. Ekkor még jelentős szerepe volt a környéken a szőlőtermesztésnek. Sellye az 1800-as években élénk ipari központ volt, itt épült a Duna első gőzhajója, az 1817-ben vízre bocsátott Carolina. A 19. és 20. század fordulója körül két vasútvonal is épült Sellyét érintve: az egyik a horvátországi Szalatnokot Szentlőrinccel összekötő, a másik pedig a Középrigóc és Pélmonostor között húzódó vonal volt. Így Sellyéről négy irányban is lehetett vasúton utazni. A Pélmonostor felé vezető vasútvonalat a meghúzott trianoni határok miatt később módosították, és Pélmonostor helyett Villánynál csatlakozott az eszéki vonalhoz. Ma már csak a Szentlőrinc–Sellye vasútvonalon folyik személyszállítás. A település fejlődése a második világború után felgyorsult. 1950-től járási székhely, 1970 júniusától nagyközség, majd 1997. július 1-től város. A város nevezetessége a 18. században barokk stílusban épült Draskovich-kastély és az azt körülvevő arborétum, az Ormánsági Múzeum, az 1870–1873 között épült, műemléki védelem alatt álló református templom (az ország egyetlen háromtornyú, neogót műemlék temploma) és az 1913-ban épült, magtárból átalakított katolikus templom. A város nevezetessége még a termálfürdő, mellette csónakázótó is van. Sellyéről indul a kék sáv jelzésű Dél-baranyai Kéktúra turistaútvonal, mely az Ormánságban és Villányi-hegységben végighaladva Villányban ér véget, valamint a 60,8 km hosszú Kákicsi Kiss Géza kerékpártúra-útvonal is, mely az Ormánság központi területét tárja fel, bemutatva a térség legnevezetesebb református templomait.

 

Sellye–Drávasztára–Našice vasútvonal: Sellyét a Dráva túlsó partján, a Papuk-hegység lábainál fekvő kisvárossal, Našicével összekötő vasútvonal, melyet 1895. december 23-án adtak át. A Magyar Királyság területére két komolyabb műtárgy jutott: a Dráva 107 fkm-énél egy híd a Dráva folyón, valamint ettől északra egy mocsaras terület felett áthaladó százméteres híd. A trianoni békeszerződés után megállapított határvonal a Dráva vonalában a vasútvonalat kettévágta, és a Dráván átmenő vasúti forgalom megszűnt. A vonatok ezután Sellyétől Drávasztára-Zaláta állomásig közlekedtek. (A II. világháború során, 1944-ben a Dráván átívelő vasúti hidat felrobbantották.) A 9 km hosszú Sellye–Drávasztára-Zaláta szakaszon a forgalom 1970. december 31. szűnt meg. Ezt követően a pályát elbontották.

 

Sellyei Arborétum: Sellye központjában, a Draskovich-kastély parkjában létesített, 7,65 hektár területű arborétum. A kastély körüli park kialakítása a 18. század második felében, Draskovich Iván idején indult meg. A terület botanikai értékei miatt 1965-ben védelem alá került, és lett arborétum. A kastélyparkban a nyilvántartások szerint mintegy 355 fa- és cserjefajta fordul elő (240 lombhullató és 115 örökzöld), és összesen 20 védett növényfaj él, ezek közül kettő fokozottan védett; a legmagasabb eszmei értékkel a királypáfrány szerepel. Az arborétumban kora tavaszi különleges látványt nyújt az illír sáfrányok tömeges virágzása. A park közparkként működik, napközben szabadon látogatható.

 

Sósvertike: Sellyétől 4 km-re délre fekvő település. Lakóinak száma: 145 fő (2025). Zsáktelepülés, közúton Sellye felől közelíthető meg. 1970-ig vasúti megállója is volt a Sellye–Drávasztára-Zaláta közötti vasútvonalon (ez a vasútvonal 1895-től kötötte össze Sellyét a horvátországi Našicével, egészen a trianoni békeszerződés utáni határkijelölésig, amikor a határvonal a Dráva vonalában a vasútvonalat kettévágta, és a Dráván átmenő vasúti forgalom megszűnt. A vonatok ezután Sellyétől Drávasztára-Zaláta állomásig közlekedtek egészen 1970-ig). Sósvertike (Vertike, Vertege) Árpád-kori település, nevét az oklevelek 1322-ben említik először Wertegey alakban írva. A település nevét egy 1322-es oklevélben szereplő vertikei nemes, Sztárai Pál serviens nevéből ismerjük. A 18. században 1742-ben gróf Traun, majd 1748-ban gróf Batthyány Lajos birtokaként említik a források. A falu református temploma 1804-ben épült klasszicista stílusban, 1843-ban megnagyobbították. A mai aszfaltos út csak az 1960-as években épült ki a település és Sellye között. Jelzett turistaút nem vezet a faluban.

 

Sumony: Az Ormánság északi részén fekvő település, Királyegyházától délnyugatra, a Szentlőrinc–Királyegyháza–Sellye országút mentén. Lakóinak száma: 396 fő (2025). A települést érinti a Szentlőrinc–Sellye vasútvonal, megállóhelye is van itt. Sumony nevét az oklevelek 1290-ben említik először Sumon írásmóddal, majd 1332-ben Somon alakban írták. Középkori forrásokban felbukkant nevét többen szláv eredetűnek tartják (a Sumonje helynév olyan embert jelent, akinek háza az erdő közelében áll). Sumony a török hódoltság alatt sem néptelenedett el, ekkor is magyarok lakták. A 18. századtól a pécsi káptalan birtoka. A falu római katolikus temploma 1866-ban épült barokk stílusban. Két mellékoltára, a Szent István-oltár és a Szent Mihály-oltár 1882-ben került ide a pécsi székesegyházból, annak átépítéskor. Sumony nyugati határában nagy kiterjedésű halastórendszer található, ahol 1981 óta működik a gyűrűzéssel is foglalkozó Sumonyi Madárvonulás-kutató Állomás. Sumonynál jelzett turistaút nem halad.

 

Sumonyi halastavak: Az Ormánság legnagyobb tórendszerét alkotó tavak, a teljes vízfelületük 230 hektár. A tórendszer Sumony nyugati határában található, kiterjedt nádasokkal, gyékényesekkel, környezetében mozaikos elrendezésű erdő- és mezőgazdasági területekkel. Természetvédelmi terület. A halastavak madárvilága igen gazdag, ezért madármegfigyelő-állomás is működik a területen.

 

Sumonyi Madárvonulás-kutató Állomás: A sumonyi halastavaknál létrehozott kutatóközpont, 1981 óta működik. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Baranya Megyei Csoportja létesítette és működteti. Az állomás madárgyűrűzési, kutatási és természetvédelmi oktatási-nevelési feladatokat lát el. A függönyhálós befogások elsősorban az énekesmadarak vonulásával kapcsolatban szolgáltatnak adatokat, míg a nagyobb testű fajok állományváltozásainak nyomon követéséhez a halastavakon naponta elvégzett távcsöves madárszámlálások nyújtanak segítséget. Az évről évre megszervezett kutatótáborokban a madár- és természetvédelem iránt érdeklődő általános iskolás és középiskolás diákok, főiskolai és egyetemi hallgatók is részt vesznek. Az állomáson a tavaszi és – nyár végétől kezdve – az őszi vonulási időszakban folyamatosan működnek táborok, a téli időszakban pedig többnyire hétvégenként történik madárgyűrűzés.

 

Szaporca: Az Ormánság keleti részén fekvő település, a Dráva-folyó közelében, Cún és Tésenfa között. Lakóinak száma: 192 fő. Zsáktelepülés, közúton Kémes felől közelíthető meg. Az Árpád-kori település első említése 1117-ből származik Supurkan néven. 1251-ben a neve Villa Zaporcha néven olvasható egy dokumentumban, Siklós várához tartozóként. Természeti adottságainak köszönhetően a település élete összefonódott a Drávával, az éltette és nádasaiban rejtegette a falu népét háború idején. A második világháború alatt a térségben súlyos harcok folytak, egy tüzérségi támadás során a templomtorony is megsérült. Református temploma 1883-ban épült. A falu déli határában egyesül az Ormánság két jelentős vízfolyása, a Pécsi-víz és a Fekete-víz (majd a Fekete-víz még 4 km-t megtéve a Drávába torkollik). A települést érinti a S sáv (Mecsek–Ormánság Sárgatúra) és a Z sáv turistajelzés, a falutól délre halad a K sáv jelzésű Dél-Baranyai Kéktúra útvonala. A településtől 2 km-re délre, a Cún–Szaporca-holtág­rendszer közelében található a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság bemutatóhelye, az Ős-Dráva Látogatóközpont. Szaporcát érinti az EuroVelo nemzetközi kerékpárút-hálózat Dráva-menti útvonala.

 

Szaporcai fás legelő: Síkvidéki fás legelő Szaporca határában, enyhén hullámos felszínnel. Legeltetése szarvasmarhákkal történik. Egy-két kocsányos tölgy emlékeztet a múltra. A területen található sok idős fűz, nyár, néhány eper- és akácfa.

 

Szaporcai Ős-Dráva: Lásd: Cún–Szaporca-holtágrendszer.

Százméteres híd: Az 1895-ben átadott Sellye–Drávasztára–Našice vasútvonal egykori hídja, ami egy mocsaras területet (ma már egy csatorna húzódik itt) ívelt át Zaláta délnyugati részén. A vasutat felszámolták, a hidat a 2000-es évek elején elbontották, ma már csak a pillérek állnak.

 

Szentegáti-erdő Természetvédelmi Terület: A Dráva-sík északnyugati részén, az Ormánság határán elterülő erdős terület, Szentegát községtől nyugatra. Területe 235 hektár. Korábban a jelenleg védett területet nevezték Szentegáti Ősbükkös Természetvédelmi Területnek is. A természetvédelmi terület nagyobb részén kocsányos tölgyes erdő, kisebb hányadán tölgy-kőris-szil ligeterdő található; előbbi állományába ékelődve kisebb foltban bükkös társulások maradványai is fellelhetők. A területen jelzett turistaút nem vezet.

 

Szilhát (Szilháti-tó): A Cún–Szaporca-holtágrendszer egyik tava a holtágrendszer északnyugati részén. Az egykori Szaporcai Ó-Dráva medrének egyik maradványa. A Cún–Szaporca-holtágrendszer feliszapolódás és benövényesedés szempontjából egyik leginkább elöregedett szakasza. Országos védettségű természetvédelmi terület, a Duna-Dráva Nemzeti Park része, a vízimadarak védelmére létrejött Ramsari Egyezmény hatálya alá tartozik. A tó északi partján vezet a Mecsek–Ormánság Sárgatúra útvonala (S sáv turistajelzés).

 

Szödönyi-tó: Lásd: Kovácshidai horgásztavak.

 

Sztárai Mihály kerékpártúra-útvonal: Harkányból kiinduló, részben az Ormánság területén vezető 57,9 km hosszú, turisztikai táblákkal jelölt kerékpáros körtúraútvonal, mely  Harkányból indulva és oda visszatérve mutatja be a Drávaszög és az Ormánság szélének kiemelkedő vallásturisztikai értékeit. Az útvonal mentén 12 állomás várja a kerékpárosokat (Harkány, Terehegy, Márfa, Diósviszló, Rádfalva, Szava, Garé, Túrony, Kórós, Adorjás, Kémes, Drávaszerdahely). A Dunamelléki Református Egyházkerület hozta létre 2023-ban. Sztárai Mihályról kapta nevét, aki a 16. században a reformáció tanainak elkötelezett hirdetője volt, reformátorként pedig 120 egyházközséget létesített a térségben.

 

 

T

 

Tengeri: Az Ormánság északkeleti részén fekvő egyutcás kis falu, Baranya vármegye egyik legkisebb települése. Lakóinak száma: 60 fő (2025). Zsáktelepülés, közúton a Baksa–Bogádmindszent közötti országútról leágazó bekötőúton érhető el. A kelták által is lakott terület volt. A középkorban Baksai Izsép faluja terült el itt, tehát a szomszédos Baksa falu része volt. Első írásos említése Tengeren alakban 1428-ból ismert. A magyar lakosságú település a török korban sem pusztult el. Jelenlegi nevét hatóságilag változtatták meg Tengerinről Tengerire 1909-ben. A falunak nincs temploma, egyetlen utcájában egy szép harangláb található. A kis településen átvezet a Mecsek–Ormánság Sárgatúra útvonala (S sáv turistajelzés), mely itt lép be északról az Ormánság területére.

 

Tésenfa: Az Ormánság keleti részén, Szaporca keleti határában fekvő település, közel a Drávához, a Fekete-víz partján. Lakóinak száma: 145 fő (2025). Zsáktelepülés, közúton Kémes felől közelíthető meg. Már az őskorban is lakott település volt. A római hódoltság időszakából egy Constantinus rézérme került elő. Egy 1346. évi okmányban Tesenfolwa, később Thesenfalua, Thesen falwa alakban írva említik. A színmagyar települést – szerencsés kivételként – sikerült megőrizni a török uralom időszakában is. Egy 1696-ból származó feljegyzés szerint Tésenfa Zrínyi Miklós gróf birtoka volt, majd a földesúr gróf Batthyány Antal kezébe került. A világháborúk pusztításai nem kívántak súlyos áldozatot a falutól, de a második világháború utáni szövetkezetesítés miatt sokan elvándoroltak a településről. A faluban az 1874-ben klasszicista stílusban épült református templom érdemel említést. A zöld sáv jelzésű turistaútvonal halad át a településen. Délre 500 m-re a Fekete-víz gátján vezet a Dél-baranyai Kéktúra K sáv jelzésű útvonala.

 

Téseny: Az Ormánság északi részén fekvő egyutcás kis település, Baksától nyugatra, a Baksát Magyarmecskével összekötő országút mentén. Lakóinak száma: 297 fő (2025). A településen és környékén már a kőkorszakban és a bronzkorban is laktak emberek, lakóhelyük nyomait a falu határában tárták fel. Téseny nevét az oklevelek 1330-ban említik először Tesen formában, egy tanúskodó téseni nemes, Tésenyi László fia Péter nevében. 1332-ben a pápai tizedlajstromban szerepel, 1400-ban pedig Töttösi László nevét említik itt az oklevelek. A 16. századra már két részből, Kis- és Nagytésenyből álló falu Kistéseny nevű része elnéptelenedett, míg Nagytéseny a török hódoltság alatt is lakott maradt. A falunak nincs temploma, a Rákóczi utcában egy Szent Antal tiszteletére felszentelt szép harangláb áll. Jelzett turistaút nem vezet itt.

 

Tótpali-tó: Lefűződött holtág Zaláta határában. Szabad vízfelülete csekély, erősen benőtte a nád. A nyugati oldalon területe beerdősült. Nevét a korábbi tulajdonosáról kapta.

 

Turistautak az Ormánságban és a Dráva-mentén.

Az Ormánság és a Dráva-mente turistaútjait a Dráva Természetbarát Sport Egyesület túrázói alakították ki 2001-től fokozatosan, Gida Tibor egyesületi elnök elgondolása alapján. A jelzésrendszer kapcsolódik a Mecsek és a Villányi-hegység turistaútjaihoz. A terület leghosszabb turistaútja a Villányi-hegységből induló, Villánytól Sellyéig vezető K sáv jelzésű Dél-baranyai Kéktúra ormánsági szakasza, ill. a Mecseket az Ormánsággal összekötő, Bükkösdtől Mailáthpusztáig vezető S sáv jelzésű Mecsek–Ormánság Sárgatúra ormánsági szakasza. Ezen kívül az Ormánság déli és keleti részén vannak még rövidebb, jelzett turistautak. A turistautak hossza 163,15 km (2025).

A jelzett turistaútvonalak leírása:

Kék sáv: Sellye vasútállomás – Drávaiványi – Drávasztára – Háromfa, egykori határőr őrs – Vejti, kikötő – Mailáthpuszta – Mailáthi-tó – Cún–Szaporcai Ó-Dráva-meder – DDNP bemutatóhely – Drávapalkonya – Drávacsehi – Drávaszerdahely – Diósviszló (a jelzés tovább folytatódik Villány vasútállomásig).

Sárga sáv: Mailáthpuszta autóbusz-forduló – Mailáthi-tó – Kerek-tó – Hétöles-tó – Szaporca – Fekete-víz – Kémes – Kórós – Hegyszentmárton – Tengeri (a jelzés tovább folytatódik Bükkösd vasútállomásig).

Zöld sáv: Vajszló autóbusz-állomás – Cseri-erdő – Kisszentmárton – Mailáthpuszta – Mailáthi-tó – Cún – Szaporca – Tésenfa – Drávacsehi.

Kék kereszt: Diósviszló, központ – Hegyszentmárton, szőlőhegy.

Kék négyzet: Mailáthpuszta, kulcsosház – Sámodi elágazás, autóbusz megálló – Sámod, központ.

Zöld négyzet: Zöld sáv elágazás, Cseri-erdő – Baranyahidvég, autóbusz-megálló.

Kék körút: Mailáthpuszta, kék sáv – Dráva-part, kikötő – Mailáthi-tó – Mailáthpuszta, kék sáv.

Sárga körút: Mailáthi-tó – Dráva-gát – Kisinci-tó, nyugat – híd – DDNP bemutatóhely – Kerek-tó – Mailáthi-tó.

Tanösvények – a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság tanösvényei az Ős-Dráva Látogatóközpont és a Cún–Szaporcai Ó-Dráva-meder környezetében:

Lila útvonal (Hagyományos gazdálkodás tanösvény): a tanösvény a bemutatóhelyen belül vezet,

Piros útvonal (Ős-Dráva tanösvény): Ős-Dráva Látogatóközpont – Hobogy északi part – Hobogy nyugati part – híd – Hobogy keleti part – Ős-Dráva Látogatóközpont

Sárga útvonal (A Dráva élővilága tanösvény): Ős-Dráva Látogatóközpont – Lanka-tó keleti part – Kisinci-tó keleti part – Dráva-part, pihenőhely – Dráva-gát – Kisinci-tó nyugati part – Lanka-tó nyugati part – híd – Ős-Dráva Látogatóközpont

 

 U

 

Új-tó. Lásd: Kovácshidai horgásztavak.

 

V

 

Vájás­-tó (Vájás-holtág): A Dráváról lefűződött holtág Drávasztárától délkeletre, a Dráva árterében, a Dráva-gát és a folyó között, értékes és jellegzetes ártéri élővilággal. Hossza 1,2 km, átlagos szélessége 80 m.  Az egyik partja horgászható, a másik oldala füzes-nádas mocsár. A Dráva folyóból zsilipen keresztül lehet vizet beengedni, amivel hal is érkezik rendszerint.

 

Vajszló: Nagyközség az Ormánság keleti részén, Sellyétől 11 km-re keletre, a Harkány–Sellye országút mentén. Sellye mellett az Ormánság második legjelentősebb települése. Lakóinak száma: 1568 fő (2025). A településnek vasútállomása is volt, itt vezet a Villány–Középrigóc vasútvonal, melyen azonban a személyszállítás 2006–2007-ben megszűnt. A község neve szláv  eredetű személynévből (Wojislav, Waislow, Voyzlow, Wohwslo, Woyzd, vagy Vayzlo, esetleg Vojislav, Vojslav) alakulhatott ki. Vajszló nevét az oklevelek 1244-ben említik először Woyzlou alakban írva. Az Árpád-korban a közelében vár állhatott, melyet egy írásos forrás még 1257-ben is megemlít. Az 1300-as évektől a nyúlszigeti (margitszigeti) apácák kolostora állt itt, ők birtokolták a környéket. Nagy Lajos király korában fontos vásáros hely volt. A török hódoltság alatt is lakott volt a falu, de a török kiűzésekor alig néhány család maradt. A település újkori fejlődése az 1700-as években kezdődött. A 18. század végére a lakosság száma ezer fő fölé emelkedett. Vajszló a 19. század elején már polgárosodó iparos réteggel, élénk közélettel, számos egyesülettel büszkélkedhetett. A 20. század elején a Harkány–Sellye vasútvonal kiépülése tovább élénkítette a fejlődést gazdasági és kulturális téren egyaránt. Vajszlón található a Kodolányi János Emlékkönyvtár és Múzeum, melyet 1979-ben nyitottak meg. A múzeum emléket állít a híres írónak, aki több regényében is megörökíti az Ormánság életét, valamint ormánsági helytörténeti gyűjtemény is látható benne. A település műemléki védettségű római katolikus temploma 1776-ban épült, barokk stílusban. A szintén műemléki védettség alatt álló református templomot 1781–1785 között építették copf stílusban, 2014-ben felújították. Vajszló északi határában folyik a Fekete-víz, az Ormánság jelentős vízfolyása. A közelben egyesül – most már szabályozott medrekben – a Fekete-víz és az Okor-patak. A településtől északkeletre található a 2007-ben védetté nyilvánított 452,2 hektár területű Bükk-hát Erdőrezervátum. Vajszlót érinti a Kákicsi Kiss Géza kerékpártúra-útvonal, és innen indul a Mailáthpusztán át Drávacsehiig vezető Z sáv turistajelzés.

 

Vajszlói fás legelő: Vajszló közelében található síkvidéki, 40 hektár területű fás legelő. Található a legelőn néhány mélyebb, gondozott folt, amely sokszor vizes, mocsaras, de nyárra többnyire kiszárad. A faállomány kocsányos tölgy, nyár, fűz, magyar kőris.

 

Vajszlói kocsányos tölgy: A vajszlói vasútállomással szemben, a régi erdészvezetői lakás kertjének délnyugati részén, a híd mellett, az árok partján álló öreg tölgyfa. Becsült kora 200–220 év.

 

Vejti: Az Ormánság keleti részén fekvő település, Sellyétől délkeletre, Vajszlótól 6 km-re délre fekszik, közel a Drávához. Lakóinak száma: 151 fő (2025). Közúton északról Vajszló, nyugatról Piskó felől érhető el. A község mai területén régtől fogva éltek emberek, ezt bizonyítják az építkezések alapozásánál, a földek művelésekor felszínre került régi agyagedények, pénzérmék. Vejti nevét az oklevelek 1341-ben már említik Veyteh néven, Hetenye határjárásában, mint Vejtire vezető utat. A település a törökök uralma alatt sem néptelenedett el. Lakói nagyrészt mindig magyarok voltak. A 19. század első felében a falutól délnyugatra, az uradalom területén állott a Kopistya csárda. A végleges úrbéri elkülönítés után itt létesült az uradalmi majorság Daróczyhalma néven (1865-ben Daróczy Zsigmond volt az őrkanonok a pécsi káptalanban). 1830-ban a Dráva rendezésekor egykori feljegyzések szerint 300 ember süllyedt a folyóba, közülük 73-an vízbe fulladtak. A község érdekes látnivalója a tájház. A református templom 1857-ben épült kései klasszicizáló stílusban, műemléki védettséget élvez. A római katolikus templom (Szűz Mária szent neve templom) 1879-ben épült. A településtől délre 1 km-re, a Dráva-gáton vezet a Dél-baranyai Kéktúra útvonala (K sáv turistajelzés), és itt halad el az EuroVelo nemzetközi kerékpárút-hálózat „Vasfüggöny” útvonala. Vejtitől 1,8 km-re, a Dráva-parton nomád vízitúra táborhely is található, melyet a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság létesített.

 

Vejti őstölgyes: Vejti község közelében található 12 hektár területű, kocsányos tölgyből és mezei juharból álló fás legelő. 1988-tól helyi jelentőségű védelmet kapott. Mára beerdősödött.

 

Versági-tó (Piskói-tó): Lefűződött holtág Piskó déli részén, a falu és a Dráva-gát között. Területe 7 hektár, hossza 1,2 km, átlagos szélessége 60 m. A Duna-Dráva Nemzeti Park része. Partja óriási füzekkel, nyárakkal szegélyezett. Az Ormánságban jellegzetes tájképi szerepe van. Vízgazdálkodási rendszerrel kapcsolata nincs, felszín alatti szivárgás útján töltődik fel. Déli végénél, a Dráva töltésén halad a Dél-baranyai Kéktúra útvonala (K sáv), és itt vezet az EuroVelo nemzetközi kerékpárút-hálózat „Vasfüggöny” útvonalának a horvát-magyar határ menti szakasza.

 

Villány–Középrigóc vasútvonal: Villányból kiinduló, a Villányi-hegység déli felén és tovább az Ormánságon át Középrigócig vezető vasútvonal, melyet 1910–1912 között építettek, elsősorban teherszállítási célból. Útvonala: Villány–Siklós–Harkány–Vajszló–Sellye–Középrigóc (itt csatlakozik a Pécs–Barcs vasútvonalra). Turisztikai jelentősége is volt. Az ormánsági részen megállóhelyei/állomásai voltak: Kovácshida, Drávacsepely, Kémes, Sámod, Vajszló, Csányoszró, Sellye, Bogdása, Drávafok. A vasútvonalon a személyszállítást 2006–2007-ben meg­szüntették. Ma már teherforgalom is csak néhány rövid szakaszon van, a vágányok nagyrészt gyakorlatilag használhatatlanná váltak, több helyen már a síneket is felszedték.

 

 

Z

 

Zaláta: Sellyétől 7 km-re délre fekvő település. Lakóiak száma: 195 fő (2025). Közúton Vajszló és Drávasztára felől közelíthető meg. A települést 1970 decemberéig vasúton is meg lehetett közelíteni, ekkor szűnt meg a forgalom a Sellye–Drávasztára-Zaláta vasútvonalon. Az 1332-ből származó írásos emlék Zalata, Zalate alakban írva említi a községet. Zaláta falu a Negol (Nygol) nemzetséghez tartozó Kőrösiek és a nemzetségi Kőrösmonostor birtoka volt. Egy 1332-es oklevél szerint a Kőrösiek itteni földjüket eladták Sztárai Pálnak. A falu és a hozzá tartozó Kápolna-puszta később a katolikus székes-káptalan birtoka volt. A török uralom után a Draskovich, majd a Batthyány család birtoka lett. A faluban az 1700-as években már iskola működött. 1789-ben református fatemplom épült. A mai, klasszicista stílusban épült református templom 1834-ben készült el, 2016–2018 között felújították. A református templom közelében, a háborús hősök emlékműve mellett álló kocsányos tölgyek – melyeket Erzsébet királyné tiszteletére ültettek a Millennium idején –, valamint a hét honfoglaló törzsfő emlékét őrző hársfák védett természeti értékek. A településnek van még egy római katolikus kápolnája is (Szent István-kápolna), előtte kis fa harangláb áll. Fontos népi építészeti emlék a faluban látható régi favázas gabonatároló. A települést érinti a Kákicsi Kiss Géza kerékpártúra-útvonal. Zalátától délre, a Dráva töltésén húzódik az EuroVelo nemzetközi kerékpárút-hálózat „Vasfüggöny” útvonala. Jelzett turistaút nem vezet itt.

 

Zalátai fás legelő: Síkvidéki, egyenletes felszínű legelő Zaláta közelében. Egy része gondozott, de a másik fele cserjével, szederrel benőtt. Faállománya kocsányos tölgyből, mezei juharból és kőrisből áll, elegyben előfordul a fűz és a nyár is. Fokozatosan beerdősülő terület.

 

Zalátai Ó-Dráva: Lásd: Adravica.

 

 

Lap tetejére