
Az érvényben lévő tűzgyújtási tilalmak online megjelenítése!
A korábbi szabályozás szerint a megyei tűzgyújtási tilalmat az elsőfokú erdészeti hatóság, az országos tűzgyújtási tilalmat erdőgazdálkodásért felelős földművelésügyi miniszter rendelte el közigazgatási határozatban. A változó időjárás azonban gyorsan módosítja térben és időben az erdőtűz kockázatot, ezért a jogalkotó a nemzetközi jó gyakorlat figyelembevételével egy rugalmasabb tűzgyújtási tilalom rendszer kialakítása mellett döntött.
Az új szabályozás szerint az ország teljes területére, illetve megye vagy település területére vonatkozóan a fokozott tűzveszély időszakának meghatározásáról, valamint az érintett erdőgazdálkodók, erdészeti szakszemélyzet és a lakosság erről történő tájékoztatásáról az erdőgazdálkodásért felelős miniszter gondoskodik.
A tűzgyújtási tilalmat a várható időjárás, az erdei biomassza állapota és az elmúlt időszak tűzesetei alapján, minden nap megyénként jelölik ki a NÉBIH erdészeti igazgatóság és a Katasztrófavédelmi szakemberei. Az új rendszer célja, hogy csak a feltétlenül indokolt idejéig legyen lerendelve tűzgyújtási tilalom az egyes területeken. Az új rendszer segítségével időjárási változás esetén gyorsabbá válik a tilalom elrendelése és visszavonása.
Az aktuális tűzgyújtási tilalomról az www.erdotuz.hu vagy a www.katasztrofavedelem.hu honlapon elhelyezett térképen tájékozódhatunk.
(forrás: mtsz.org)
A 2018. évi Baranya - Tolna Teljesítménytúra technikai okok miatt elmarad.
(A részleteket lásd még a Hétdomb TE honlapján).
A Misina-tetőn elkezdték a felújítási munkálatokat, a munkaterületet kerítéssel zárták le.
Ez érinti a jelzett turistautat is, legfőképpen a sárga háromszöggel jelzettet.
Ha a sárga háromszöggel jelzett úton déli irányból haladunk, a kerítés DK-i sarkától ÉK-i irányban tudunk kitérni. Áthaladva a személygépkocsi parkolón, majd a műúton, a TV-torony és a felújítandó épület északi oldalán gyalogolva tudunk visszatérni a S háromszöggel jelzett útra.
A S sávval jelzett út csak annyiban módosul, hogy (nyugati irányból érkezve) a kerítés miatt pár méterrel előbb kell átkelni a műúton, hogy az épületek mögött eljuthassunk az erdő szélére, a síház felé vezető erdei útra.
A műút nem lesz lezárva, így autók, autóbuszok is közlekednek, ezért fokozott óvatossággal gyalogoljunk a területen!
A módosítás a munkálatok befejeztéig (előreláthatólag év végéig) lesz érvényben.
Tóth Klára
Dr. Fazekas Sándor a 2018. évi Föld Napja alkalmából
PRO NATURA EMLÉKPLAKETTET
adományozott Rónaki Lászlónak, a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat Mecseki Karsztkutató Csoport volt vezetőjének, barlangásznak, nyugalmazott hidrogeológusnak. Kitüntetésben részesült a hidrológia, a karsztgeológia és a barlangkutatás területén végzett több mint öt évtizedes kiemelkedő munkájáért, a Mecsek és a Villányi-hegység karszt- és barlangkataszterének elkészítése, a barlangok felmérése és népszerűsítése érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként.