facebook_page_plugin

Beszámoló 2010

Beszámoló a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség 2010. évi működéséről

 

 

  1. Szövetségünk működése

2010-ben a Baranya Megyei Természetbarát Szövetségnek 25 tagszervezete volt. E mellett még egy egyesület tagjai érvényesítettek egyénileg, a szövetségi tagdíj befize­tése nélkül. Szövetségünkben összesen 448-an érvénye­sítették egyéni természet­ba­rát tagságukat, ebből 434-en a hagyományos módon, 14-en pedig az új Természetbarát Turistakártyát váltották ki. Ez az egyéni érvényesítésekben az előző évihez képest (478 fő) némi visszaesést mutat.

  1. évi tagszervezeti és létszámadataink:
 

Ifjúsági

Aktív

Nyugdíjas

Össze-
sen

A szövetségi tagdíjat
befizette

Arany Horda TE

2

 

3

5

 

Dél-dunántúli Távközlési Sport E.

 

1

5

6

X

Dél-Zselic Természetbarát Klub

8

10

4

22

X

DÖKE, Komló

       

X

Dráva TSE

7

14

2

23

X

Felhőtlenek

   

6

6

X

Hétdomb TE, Komló

4

10

33

47

X

Kenderföldi Természetjárók, Komló

20

1

 

21

X

Majtényi József Hagyományőrző Csapat

18

1

 

19

X

Mecsek Egyesület

 

6

4

10

X

Mecseki Erdészeti Zrt.

2

14

1

17

X

Mecseki Kóborlók

2

3

6

11

X

Mediterrán Gyalogló Klub

7

10

10

27

X

Mindszentgodisai Ált Isk. DSK

10

1

 

11

X

Nyugdíjas Szakosztály

   

64

64

X

Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egy.

 

4

 

4

X

Pécsi Ifjúsági Unió

       

X

POEÜ

   

1

1

X

Pécsi Túrakerékpáros Klub

6

11

2

19

X

Pécsi Vörös Meteor

1

1

2

4

X

REZÉT SE Baja

3

9

1

13

X

Szent Imre Iskolai SK, Siklós

7

2

 

9

X

Szuadó TE

7

9

 

16

X

Szúrós Csodabogyó Szakosztály

11

14

20

45

X

Tenkes TE, Siklós

1

14

2

17

X

Vámos Mihály Szakosztály

7

9

15

31

X

Összesen

123

144

181

448

 

Ebből Természetbarát Turista­kártya

 

8

6

14

 

A Magyar Természetbarát Szövetség által 2010-től bevezetett új tagsági forma, az ed­digi tag­sági igazolványok mellett/helyett kiváltható arcképes Természetbarát Igazol­vány és Tu­ristakártya - melynek tulajdonosai többféle kedvezményt vehetnek igénybe az országban és kül­földön is (szállásdíjak, belépőjegyek, vásárlások) - eddig csak kis­mértékű érdeklődést váltott ki. Remélhetőleg a tagsági érvényesítés ilyen formája iránt növekedni fog az érdeklődés. Várjuk azon turistatársaink észrevételeit, tapasztala­tait, akik kiváltották az igazolványt, annak használatáról.

Szövetségünk 2010. február 13-án tartotta éves közgyűlését, amelyen a küldöttek elfo­gad­ták az előző évi beszámolót, pénzügyi beszámolót és közhasznúsági jelentést, vala­mint a 2010. évi programtervet. A közgyűlés új elnökségi tagot is választott a tagsá­gáról lemondott Börcsök György helyett. Az elnökség új tagja Scheitler Adrienn lett, aki az oktatási feladatokat és a Túravezetők Klubja irányítását látja el.

A közgyűlésen - a hagyományoknak megfelelően - elismerések átadására is sor került. Arany Bakancs Díjat kapott Müller Nándor, aki a Pécsi Hírekben évek óta rendsze­resen jelenteti meg a nyílt túrák leírásait, illetve dr. Novotny Iván, a Pécsi Túrakerék­páros és Környezetvédő Klub elnöke, a szövetségünkben hosszú éveken át kifejtett munkájáért. Kimagasló természetjáró munkájukért elisme­rés­­ben részesültek: Horváth Gáborné, Kuizs Sándor (Hétdomb TE, Komló), Szecsődi Imre (Dél-dunántúli Táv­közlési SE), Bárány György (Dráva TSE), Mérő Andorné (Nyugdíjas Szakosztály), Szabó Sándor (Mecseki Kóborlók), dr. Tihanyi László (POEÜ).

Szövetségünk működésének feltételei 2010-ben is biztosítva voltak: Pécsett a Tímár u. 21. számú épületben - ahová 2008-ban "költöztünk" - a megszokott helyen vártuk az ér­­­­deklődőket keddenként. Ez a hely egyetlen helyiséget kínál szövetségünknek, mind­össze heti két órában. A Túravezetők Klubjának új helyet kellett keresni, amelyet - bér­leti díj fejében - a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában tudtunk biztosítani az év első felében. Az őszi sorozat változatos helyszíneken, változatos formában szervező­dött.

Az év során munkánkat több szervezet, intéz­mény is támogatta, illetve együtt műkö­dött velünk a programok propagálásában, szerve­zésében. A mű­kö­dés­hez az NCA-pá­lyá­za­ton, valamint a Baranya Megyei Önkormány­zat által kiírt pályázaton sze­reztünk támogatást, és külön említést érdemel a "PÉCS 2010 EKF" pályázatán nyert támogatás, amelyet a 2010-ben Pécsett megrendezett "Természetjárók Napja" programunkhoz hasz­náltunk fel. Összességében megállapítható, hogy anyagi lehetőségeink szűkülnek. Egyre kevesebb helyről egyre csökkenő összegű támogatásokat tudunk céljaink meg­valósítására felhasználni.

Kapcsolataink sokszínűsége, gazdagsága nélkül szövetségi szinten és egyesületi, szak­osz­tályi szinten is jóval nehezebben tudnánk megvalósítani elképzeléseinket. Eseten­ként konk­rét segítséget, anyagi támogatást, szakmai együttműködést könyvelhet­tünk el. Kapcsolatainkban első helyen az MTSZ vezetőségét kell emlí­tenünk, ahol ebben az évben nagy energiákat fordítottak a központ fenntartási nehézségeinek megoldására. A budapesti Bajcsy-Zsilinszky úti székhely bérbeadásával, kevesebb összegből fenntartható iroda­helyiségek bérlésével, valamint létszámcsökkentéssel igyekeztek a gondon úrrá lenni. Ígéretünk van arra, hogy a jövőben a tagszervezetek felé nagyobb energiákkal, több csatornán keresztül fordul az országos vezetőség.

Kapcsolatainkat továbbra is fenntartottuk azokkal a szervezetekkel, intézmények­kel, amelyek eddig is segítették munkánkat: Magyar Természetbarát Szövetség (Szabó Imre, Duró Imre, Pálmai Vencel), Mecsek Egyesület, Baranya Me­gyei Ön­kor­­mányzat, Bara­nya Megyei Sportszövetségek Szövetsége (Tátrai Bea, Feny­vesi­né Fehér Mónika), Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (Závoczky Szabolcs igaz­gató, Kulcsár Péter táj­egy­ség­vezető, Nagy Gábor), Mecseki Erdészeti Zrt. (Káldy József, majd Keszi László vezér­igaz­­­gató, Szőnyi János ve­zérigazgató helyettes, Rip­szám István, Hohn Miklós, Várady József, Sajgó Ferenc erdészeti igazga­tók), Pécs Megyei Jogú Város Önkor­mány­zata, Pécsvárad Város Ön­kor­mány­zata, Pécs­­váradi Művelődési Köz­pont, Orfű Köz­ség Ön­kor­mány­zata (Füziné Kajdi Zita pol­gár­mester), Magyar Madártani és Ter­mészet­védelmi Egye­sület Ba­ranya Megyei Csoportja (Bank László irodavezető), Máriakéménd Önkormányzata (Rott Ferenc, majd Fauszt József), Liptód Önkormány­zata (Pfeiffer Tibor és Markesz István), Maráza Önkormányzata (Hofmann János), Feked Önkormányzata (Tilmann Péter), Turizmus Rt. Dél-dunán­túli Mar­ke­ting Igaz­gatóság (Hegyi Zsuzsanna igazgató), Du­nántúli Napló, Pécs TV (Mokos Tibor ügy­vezető, Szí­jártó Ildikó szer­kesz­tő), Régió Rádió (Kis Tünde, Zsoldos László), Pécsi Hírek (Müller Nándor), Pont Most hirdetőújság (Bota János), Ba­ra­nya Megyei Múzeu­mok Igazgató­sá­ga, Baranyai Pe­da­gó­giai Szakszolgálatok és Szak­mai Szol­­gál­ta­tá­sok Központja, Dél-dunántúli Környezet­vé­delmi, Ter­mé­szet­védelmi és Víz­ügyi Felügyelő­ség (dr. Riskó Andrea természet- és tájvédelmi osz­tály­ve­zető), Baranya Megyei Mező­gazdasági Szakigazgatási Hivatal (Bognár Zoltán) és még mások.

Köszön­­jük partnereink támo­gatását!

A szomszéd megyék természetbarát szövetségeivel, azok vezetőivel való kapcsolataink fő­ként a Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Szövetség keretein belül élnek. Há­rom el­nök­ségi ülésen tárgyalta a regionális elnökség a megyékben zajló és regionális szinten is szá­mottevő eseményeket, folyamatokat. Jó kapcsolatunk eredményeként az idén sikeres regionális találkozót szervezett a Somogy Megyei Természetbarát Szövet­ség. Bányán 3 napos hosszú hétvégén, változatos programon vehettünk részt: rövidebb-hosszabb túrák, tartalmas beszélgetések és jó hangulatú, vidám esték tették emlékeze­tessé a több éve várt rendezvényt. Örömmel veszünk részt egy­más rendezvényein, túráin, találkozóin (közgyűlések, konferenciák, túrák stb.). Egy-egy ta­lál­kozó, megbe­szélés erejéig Fejér megye és Zala megye termé­szetbarát életébe is bele­lá­ttunk, ill. elnökünk személyében a Pannon Természetbarát Szö­vetség munkáját is fi­gye­lem­mel kísérhettük. Szövetségünk képviseletében Tóth Klára elnök a Dél-Dunántúli Re­gio­nális Civil Fórum és a Baranya Megyei Civil Fórum munkájá­ban, ülésein rendszeresen részt vett. A legújabb kapcsolatunk azzal a civil szerveződéssel alakul, amely Pécs város egyik legféltettebb részét, a Balokány-ligetet szeretné megszépíteni, megújítani. Mi elsősorban a természeti adottságok (forrás, tó, park, fák) védelmét, karbantartását vállaltuk ebben az összefogásban.  

Szervezetünk sokrétűségét bizonyítják még az egyesületek, szakosztályok egymással, ill. más csoportokkal való kapcsolatai is.

Tagszervezeteink majd mindegyike rendelkezik e-mail címmel, így ez segítette a kap­csolattartást. Minden hónapban valamennyi tagszervezetünk e-mailben megkapta a Mecsek Híradót, valamint más információkat is így tudtunk folyamatosan eljuttatni aztagszervezeteinkhez. Internetes honlapunk (www.baranyatermeszetbarat.husokszínű, sok rovattal rendelkező információs forrás, mely rendszeresen, naponta frissült. A "Hírek" és a "Túrabeszámolók" menüpontban folyamatosan olvashatók voltak azok az aktualitások, melyek a megyei természetjárás­sal kapcsolatban átfogó információkhoz juttatták az érdeklődőket. Továbbra is várjuk tagjainktól és a túrákon résztvevőktől a híreket, fényképes élménybeszámolókat. Kö­szönjük a honlap szerkesztésével kapcsolatos munkáját Biki Endre Gábornak és Fenyvesiné Fehér Mónikának.

Munkánkról, programjainkról és a baranyai természetjáró rendezvényekről rendszere­sen hírt adtunk a Mecsek Híradóban, melyet Strasser Péter szerkesztett. A Híradó anyagának összeállításához ez évben is sokan hoz­zá­já­rul­tak információkkal, élménybe­számolókkal, túraleírásokkal, fényképekkel, rajzokkal. Új rovat is indult: Varga Ferenc, régi turistatársunk ötlete és "kivitelezése" nyomán "MÚLTIDÉZŐ" címmel több évvel vagy évtizeddel ezelőtti történetek elevenednek meg, melyek felidézik a baranyai ter­mészetjárás múltját és neves személyiségeit. Köszönjük az ötletet és az írásokat, és a rovatba várjuk turistatársaink visszaemlékezéseit!

Köszönjük a Mecsek Híradóba írt írásaikat, rajzaikat a következőknek: Balatonyi László, Baumann József, Benczes Gábor, Biki Endre Gábor, Biros Márta, Fehérné Kardos Ágnes, Háber János, Hoványi Zsu­zsanna, Iván Attila, Jancsi Attila, Keményfi Balázs, dr. Koncz Eszter, La­ka­tosné Novotny Sarolta, Lengyel Zoltánné, Maráth Klára, Marton József, dr. Novotny Iván, Őri Zsuzsanna, Pál Krisztina, Pálinkás István, Pappné Valika, Plaszauer István, Raub Bálintné, Romvári Tibor, Scheitler Adrienn, Schneider Mónika, Strasser Péter, Szabó-Dalecker Ibolya, Takácsné Jakabos Laura, Tóth Klára, Varga Ferenc.

A Mecsek Híradóban a szövetségünk, valamint tagszervezetink által rendezett termé­szetjáró események mellet megjelentettük a Pécs Városi Természetbarát Szövetség, valamint más természetjáró szervezetek rendezvényeit, illetve a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság programjait is.

A 2010-es év nagy rendezvénye a TERMÉSZETJÁRÓK NAPJA volt (szeptember 18-án), amelyre az ország különböző megyéiből több száz vendég érkezett, és jelen volt az ünnepségen a Magyar Természetbarát Szövetség elnöke Szabó Imre, igazgatója Duró Imre és az elnökség több tagja is. Az ünnepi eseményt a Baranya Vadászkürt Együttes nyitotta meg, majd dr. Páva Zsolt, városunk polgármestere köszöntötte a résztvevőket, hangsúlyozva, hogy a Kultúra Fővárosában helye van a "természetbarátságnak", mint a környezeti kultúra jelentős területének. Az ünnepség résztvevői esernyők alatt hallgat­ták a köszöntő szavakat. Szabó Imre, az MTSZ elnöke itt jelentette be, hogy újjászerve­ződik a Természetvédő Szolgálat. Kitüntetések átadására is sor került, melynek során több baranyai természetjáró is elismerésben részesült. A Természetjárás Fejlesztésé­ért Ezüst Fokozatát kapta Rónaky Gizella, Czárán Gyula Emlékérem kitüntetést Balla László, az MTSZ Dicsérő Oklevelét pedig Raub Bálintné. Az ünnepség végére tervezett előadásra, a Misina Táncszínház Babás szerkövek c. táncjátékának bemutatá­sára a zuhogó eső miatt a Baranyaház udvarán felállított sátor alatt került sor. Így is nagy siker volt! Programjaink, amelyek e nap köré szerveződtek, sikeresek voltak. Az egész nap zuhogó eső ellenére is szép számú résztvevővel zajlott a Pécs Városismereti Verseny és az "elSant Kupa" tájékozódási túraverseny is.

Az EKF év során számtalan turista csoport látogatta meg városunkat más időpontokban is. Segítségükre voltunk a honlapunkon létrehozott új rovatban feltüntetett adatokkal, szállással kapcsolatos információkkal, programajánlatainkkal is. A vendégektől kapott visszajelzések alapján sikeresnek könyvelhetjük el éves tevékenységünknek e rendez­vénysorozatát. Köszönet érte mindenkinek, aki hozzájárult ötleteivel, munkájával!

  1. Részletesen az egyes területekről

2.1. Nyílt túrák

A nyílt túrák szervezését 2010-ben is Lakatosné Novotny Sarolta vállalta. Megyénkben sok olyan természetjáró tagunk van, akik igénylik, hogy minden hét végén túrázni menjenek, de nincs saját egyesületük. Ezen kívül minden évben számosan vannak új résztvevők is e nyilvánosan meghirdetett túrákon. Elsősorban ennek a két csoportnak kellenek a nyílt túrák, melyekhez az egyesületek tagjai közül is alkalmanként többen csatlakoztak.

Eredetileg 49 nyílt túrát terveztünk, de a rossz - néha szélsőséges - időjárás miatt több túra útvonalát és időpontját meg kellett változtatnunk. A túrákon tavasszal a korábbi évekhez képest jelentős létszámnövekedést tapasztaltunk, gyakori volt az 50 főt meg­haladó létszám is. Később (májusban, júniusban) a rossz időjárás miatt csökkent a résztvevők létszáma, majd ősszel ismét emelkedett. Év végén több külön túrát iktattunk be, így összesen 52 túrát szerveztünk.

Néhány nagy létszámú nyílt túra rendezvény: "Csokonay Sándor" emléktúra (96 fő); "Mecseki források nyomában" (58 fő); Máriakéméndi turistautak avatása (60 fő), Bá­nyász emléktúra (82 fő), "Baranyai Zöld Túra" útvonal avatása (50 fő), "Rockenbauer Pál" emléktúra (43 fő + a más útvonalon érkezők); "Skóciai Szent Margit" emléktúra (300 ! fő). Mindezek az adatok azt mutatják, hogy a nyílt túrák egyre népszerűbbek, és széles körben vonzzák a szervezett természetjárókat és más érdeklődőket.

A túrák szervezésében sok segítséget nyújtott Biki Endre Gábor, aki a nyílt túrák prog­ramfüzetének szerkesztését és kinyomtatását is végezte, valamint Müller Nándor, aki a Pécsi Hírek c. újságban megjelentetett részletes útvonal-leírásaival, ismertetőivel előre felhívta a közönség figyelmét a túrák útvonalain látható természeti szépségekre, egyéb nevezetességekre. Köszönjük valamennyiük munkáját.

Köszönjük a túravezetést, a felkészülést és a felelősség vállalását a következő túraveze­tőknek: Ács Imre,Andrasek Csaba, Balog Árpád, Baranyai Rudolf, Baumann József, Becze László, Biki Endre Gábor, Börcsök György, Illsics Nóra, Jancsi Attila, Kaszás Károlyné, Kazal György, Kazal Márton, Kis Olga, Marton József, Márton Zoltán, Müller Nándor, Müller Norbert, Nagy Balázs, dr. Novotny Iván, Őri Zsuzsanna, Rom­vári Ti­bor, Rónaky Gizella, Schóber József, Sipos Imréné, Szabó-Dalecker Ibolya, Szecsődi Imre, Szűcs Tamás, Tollas Tibor, Tóth Klára, Ujságh Zsolt.

2.2. Túravezetők Klubja

A Túravezetők Klubja programjait Scheitler Adrienn szervezte. E fórum működtetését igen fontosnak tartja elnökségünk. A 2009 őszén "újjáélesztett" klub 2010-ben 10 al­kalommal adott teret előadásoknak, élménybeszámolóknak, túráknak, kiállítások közös megtekintésének.

Januárban és februárban Feketéné Móró Erzsébet - a komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület tagja - saját élményein és ismeretein alapuló vetítéses előadásában össze­foglaló áttekintést nyújtott minden érdeklődő számára "Váraink múltjáról és jelenéről".

Márciusban és áprilisban Kókány Jenő vetítéses úti beszámolóinak köszönhetően né­hány órára Székelyföldön lehettünk.

Áprilisban Bagdán Levente erdőmérnök (Mecseki Erdészeti Zrt.) a selmeci erdész-bányász hagyományokkal ismertetett meg bennünket.

Júniusban két előadás is várta az érdeklődő tagokat. Dr. Nagyváradi László csillagász (PTE Földrajzi Intézet) - bár termi körülmények között - a nyári égbolt csillagképeiről és a hozzájuk kapcsolódó görög mítoszokról mesélt nekünk. Június 11-én a Baranya Megyei Önkormányzat tanácskozójában Szendrő Szabolcs élménybeszámolóját hall­gathattuk meg "Fél lábbal a csúcson" címmel.

Októberben a Mecseki Erdészeti Zrt. munkatársaival közösen jártuk az erdőt turista és erdész szemmel a Keleti-Mecsekben. A jól sikerült túrán Ripszám István, a Mecseki Erdészeti Zrt. Pécsváradi Erdészetének igazgatója szakvezetésével bepillantást nyer­het­tünk az erdészek munkájába, Vassné Papp Viktória, a Mecseki Erdészeti Zrt. kommuni­kációs csoportjának munkatársa előadásában pedig számos érdekességet tudhattunk meg Pusztabánya kialakulásáról, az üvegkészítés technológiájáról, a huták működésé­ről, valamint az itt folytatott régészeti munkáról. Hosszúhetényben az Üveg­múzeum­ban a pusztabányai üveghuta régészeti feltárása során előkerült tárgyi emlékeken kívül a Zengővidéki "Üveges hétvége" mestereinek alkotásaiban is gyönyörködhettünk.

Novemberben túravezető társainkkal közösen összeállítottuk a 2011-es év nyílt túráinak programját, melyben 63 túrára várjuk az érdeklődőket a Mecsekbe, a Villányi-hegy­ségbe, az Ormánságba, a Zselicbe és a Baranyai-dombság területére. Ez alkalommal jó lehetőséget nyílott a túravezetői tapasztalatok megbeszélésére is.

Az évet decemberben a Sikorski-ház kiállításának (Gyugyi László Zsolnay porcelán gyűjteménye) közös megtekintésével zártuk.

2.3. Túravezető képzés

Több év után 2009 októberében újra indult bronzjelvényes túravezető képzés, melynek térképészeti és terepi foglalkozásaira, valamint a túravezetői vizsga teljesítésére 2010 tavaszán került sor, Börcsök György és Benczes Gábor vezetésével. A tanfolyamon 16 fő szerzett bronzjelvényes minősítést. A frissen végzett túravezetők közül heten aktívan bekapcsolódtak a nyílt túrák vezetésébe. Lelkes munkájukra a jövőben is számítunk.

A képzés tekintetében is hagyományosan jó kapcsolatot ápolunk a Tolna Megyei Ter­mészetbarát Szövetséggel. Ennek köszönhető (no és a jelentkezők vállalkozó kedvé­nek), hogy az általuk szervezett tanfolyamon is voltak baranyai résztvevők. Egy turis­tatársunk bronz fokozatú, négy turistatársunk pedig ezüstjelvényes túravezetői képzést teljesített sikeresen.

2.4. Jelvényszerző túramozgalmak

2010-ben is fontos feladataink között tartottuk számon a jelvényszerző túramozgalma­kat, melyeket Rónaky Gizella gondozott.

Az állandó túramozgalmak bélyegzőhelyeit rendszeresen ellenőriztük, és helyeztük ki a bélyegző lenyomatokat, pótoltuk a hiányosságokat. Biztosítottuk az érdeklődők szá­mára az igazoló füzeteket, kiadtuk a teljesítések után járó jelvényeket.

Először számolhatunk be arról, hogy a kialakított bélyegzőhelyek mindenütt rendben voltak, a korábban felszerelt táblák és dobozok kivétel nélkül a helyükön vannak. Az év során csupán Petőc-pusztán kellett az elhasználódott fadobozt egy új fémdobozra cse­rélni. A dobozokba helyezett bélyegzőlenyomatokat azonban még mindig sokan nem arra használják, amire szánjuk. Gyakran találjuk azokat a helyszínen szétszórva, felra­gasztgatva lehetetlen helyekre. Sokszor elviszik vagy összetörik a kis üvegeket, amibe a nedvesség megakadályozása miatt helyezzük bele a matricákat. Gyakran százasával tűnnek el a lenyomatok egyik napról a másikra.

A szövetségünk egyesületei által használt kulcsosházak kezelői - ahol bélyegző­he­lyek vannak - néhány kivételtől eltekintve, még mindig nem fordítanak elég figyelmet, hogy a dobozok rendben legyenek, rendszeresen találjanak bélyegzőlenyomatokat az arra járók. Korábban a régi "öregjeink" ezt szívesen csinálták, készítették a lenyoma­tokat, és bélyegeztek saját bélyegzőikkel, ha éppen a háznál voltak.

Kivétel ez alól a Vörös Meteor által üzemeltetett Bazsarózsa kulcsosház, a Hétdomb Egyesület Vörösfenyő kulcsosháza, és a Dél-Zselic TK terecsenyi Zrínyi kulcsosháza, ahol általában mindig található lenyomat, amelyeket ők maguk készítenek, és rendben tartják a dobozt is.

Örvendetes, hogy a "külsősöktől" gyakran tapasztalunk pozitív hozzáállást és segítő­készséget. Meg kell említeni a Máré-vár gondnokát, Fórizs Lászlót, aki rendszeresen ellenőrzi a dobozt, és az általunk kivitt lenyomatokkal feltölti azt, ha szükséges, még az összetörött üveget is kicseréli. Hasonló a helyzet Orfűn a Mecsek Házánál, ahol szintén rendszeresen feltöltik a dobozt. Ez nagy segítség, hiszen ezekre a helyekre elég egy évben egyszer kimenni.

A szövetség tagjai közül is vannak önzetlen segítők. Futó László hosszú évek óta gon­dozza a Patacsi-mezőn a kék túra bélyegzőhelyet, ő készíti el a lenyomatokat is, soha nem érkezik panasz, mindig biztos kézzel nyúlhat bele a dobozba a kék túrát járó. Baumann József a piros túra útvonalán a Petőc-pusztán lévő bélyegzőhely gondozását vállalta önként, rendszeresen feltölti a dobozt és ha szükséges javítja, cseréli azt, vagy beássa az oszlopot.

Strasser Péter a Dél-dunántúli Piros Túra útvonalán lévő Zrínyi kulcsosház mellett az ibafai pipamúzeumba is rendszeresen visz bélyegzőlenyomatokat, amelyet ő maga készít el. Ezen kívül a zselici rendezvények alkalmával ellátta a felsőkövesdi, a nagymátéi bélyegzőhelyeket is, valamint diákjaival, a Kenderföldi Természetjárók csapatával számtalan helyre vitt ki lenyomatokat túráik során a Mecsek különböző pontjaira. Nagy segítség még Kazal Márton (Marci) is, aki folyamatosan ellenőrzi, és viszi a lenyomatokat a közeli és távoli helyekre egyaránt, ha szükséges, javítja a dobo­zokat. Valamennyiük munkáját köszönjük!

A túramozgalmak teljesítőinek számszerű adatai 2010-ben:

A túramozgalmakat teljesítők száma az előző évekhez képest kicsit emelkedett.Össze­sen 61-en teljesítettek valamilyen túramozgalmat, a legtöbben a 2009-ben indított "Ba­ranya kilátói"-t. 2010-ben új túramozgalom, az Európa Kulturális Fővárosa év alkal­mából egy évre meghirdetett "KULTURISTA PÉCS 2010" teljesítésére is lehetőség nyílt, amelyet Szabó-Dalecker Ibolya indított el. A résztvevőknek a szövetségünk és a hozzá tartozó szakosztályok, egyesületek által meghirdetett túrákból kijelölt 10 túrán kellet részt venni, és ugyancsak 10, az EKF rendezvénysorozatban meghirdetett kultu­rális programon való részvételt kellett igazolni. Az igazoló füzetet hatan igényelték, mindannyian teljesítették is a túramozgalmat. Az érte járó oklevelet és a kitűzőt az érintettek a szövetség 2011. évi közgyűlésén kapják meg.

A túramozgalmak teljesítői szám szerint:

"Mecsek turistája": 5 fő, "Baranyai várak": 7 fő, "Kincses Baranya": 2 fő, Mecseki barango­lások háztól-házig": 5 fő, "Baranyai kerékpáros körtúra": 1 fő, "Dél-Zselic turistája": 2 fő, "Baranya legszebb templomai": 2 fő, "Mecseki Zöld Túra": 9 fő, "Me­csek forrásai": 4 fő, "Baranya kilátói": 18 fő, "Kulturista, Pécs 2010": 6 fő.

A túramozgalmak igazoló füzeteiből is többen igényeltek, bár az igazoló füzetek az internetről is letölthetők. Még mindig népszerű a "Túramozgalmak Baranya megyében" c. összesített füzet, amely hét baranyai túramozgalmat tartalmaz; idén is sokan vásárol­ták meg, ennek teljesítése áthúzódik a következő évre is. A hosszú távú túramozgalmak közül az Országos Kék Túra füzetet keresték legtöbben.   Az igazoló füzetekből igényelt példányszámok: Országos Kék Túra: 12 db, Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kék Túra: 13 db, Dél-dunántúli Piros Túra: 9 db, Túramozgalmak Baranya Megyében: 41 db, Mecseki Zöld Túra: 9 db, Mecsek Forrásai: 5 db, Baranya Kilátói: 7 db, Kulturisták, Pécs 2010: 6 db.

A Dráva TSE által indított és gondozott DÉL-BARANYA TURISTÁJA túramozgalom füzetét tízen igényelték, de ebben az évben senki nem teljesítette.

2.5. Találkozók, táborok

2010-ben a Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Találkozót a Somogy Megyei Természetbarát Szövetség rendezte, melyen Baranya megyét szövetségünk elnöksége, valamint a Dráva TSE, a Mecseki Kóborlók és a Mediterrán Gyalogló Klub tagjai kép­viselték. A májusban Aggteleken megrendezett Gyalogtúrázók Országos Találkozóján a baranyai természetjárókat a komlói Hétdomb TE tagjai képviselték.

2.6. Túraversenyek

2010-ben is megrendezésre kerültek a hagyományos túraversenyek, így az "elSant" Őszi Kupa Tájékozódási Hétvége, valamint a PITE Kupa. Köszönjük arendezést Benczes Gábornak, Bota Jánosnak és segítőiknek.

Októberben a Mindszentgodisai Általános Iskola DSK ismét megrendezte a "Zselic csücskében" túraversenyt általános iskolásoknak, Schóber József vezetésével. A verse­nyen - hagyományosan - csak környékbeli csapatok vettek részt. A verseny minden évben szép helyszínen, érdekes feladatokkal kerül megrendezésre. Jó lenne, ha az isko­lák korábban és szélesebb körben olvashatnák a versenykiírást, biztos nagyobb lenne az érdeklődés!

2.7. Teljesítménytúrák

Lassan már "túlkínálat" jellemzi a baranyai teljesítménytúra lehetőségeket. 2010-ben Szövet­sé­günk és tagszervezetei 19 gyalogos és 4 kerékpáros teljesítménytúrát rendez­tek. (Ezek mellett további 9 teljesítménytúrát rendeztek más termé­szetjáró szervezetek Baranya megyében, melyeket szintén ismertettünk honla­pun­kon és a Mecsek Híradó­ban). Új rendezvény volt a "Pécs 2010" teljesítménytúra, mely­nek folytatása is lesz 2011-ben. Ezúton mondunk köszönetet a rendező szervezeteknek, vezetőiknek és a közreműkö­dőknek: Dél-Zselic TK, Dráva TSE, DÖKE, Hétdomb TE, Mecseki Kóbor­lók, Pécsi Túra­kerék­páros és Környezetvédő Klub, Pécsi Vörös Meteor SK, PITE, Szent Imre Katolikus Iskola DSK, Tenkes TE.

2.8. Kerékpáros szakág

A kerékpáros programokat az év során döntő többségben a Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub szervezte, dr. Novotny Iván vezetésével.

A 2010-as szezonban összesen 32 kerékpáros túranapot szerveztünk, mindig ügyelve arra, hogy a tekerésen kívül valami látvány, érdekesség is jusson a résztvevőknek. A kerékpártúrák mindegyike "nyílt túra" volt, azokon bárki részt vehetett. Két rövid túrát is rendeztünk, kimondottan kezdőknek (Malomvölgybe, ill. Aranyosgadányba). Hat túra a szomszédos Horvátországban(a Dráva mentén) és Szerbiában (a Duna mentén, kitérve Zomborig, részben a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. támogatásával) zajlott.

A kerékpárosok öt napot töltöttek a Bükk hegységben, változatos programmal.

A nyárinyolc napos sátras vándortábor helyszíne tavaly a Dráva-mente volt. A vad­kempinges, nomád életet 14-en vállalták. A leglelkesebb "MTB-lovagok" részt vettek a Duna-Maraton nemzetközi túrán. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően néhány vízitúrát is szerveztünk, az év eleji, majd az késő őszi és téli időszakban pedig gyalog­túrákat.

Kerékpáros rendezvények voltak az év során: Pünkösdi Regionális Kerékpáros Talál­kozó Pécsváradon (18. alkalommal, 52 résztvevővel, szervező: Novotny Iván),  "2x100 km Baranyában" országúti kerékpáros teljesítménytúra június első szombatján (81 résztvevő, szervező: Keményfi Balázs), "Mecseki Hegyikerék" MTB teljesítménytúra (44 résztvevő, szervező: Poór Balázs), Beremendi Kerékpáros Találkozó (társrendező­ként, szervező: dr. Novotny Iván), a határon átnyúló magyar-magyar kapcsolatok je­gyében a vajdasági kerékpárosok számára szervezett kerékpártúra a nyugati határszélen kijelölt kerékpárutakon és Burgenlandban, augusztus 7-15-e között (szervező: Arató Csongor).

A szervezett és vezetett kerékpártúráink összes hossza több, mint 2800 km (32 túranap), a gyalogtúráké kb. 280 km (16 túranap) volt. A túrákon átlagosan 30 fő vett részt.

Egyéb tevékenységek:

Folyamatos kapcsolatban álltunk Pécs Város Polgármesteri Kabinetjével. Kikérik és figyelembe veszik véleményünket, javaslatainkat a kerékpáros közlekedést érintő kér­désekben (pl.: belvárosi kerékpáros közlekedés, köztéri kerékpártámaszok formai kiala­kítása és elhelyezése, egyirányú utcák, Pécs-Orfű kerékpárút, stb.). Folyamatosan fi­gyelemmel kísértük a pécsi közterület-felújításokat kerékpárforgalmi szempontból. Ez ügyben észrevételeinket azonnal jeleztük.

Szakmailag és támogató nyilatkozattal folyamatosan segítettük a megyében
kerékpárutat építeni szándékozó önkormányzatokat, kistérségeket
 (pl.: Pellérd-Pécs kerékpárút). A "Kerékváros" című újság papír helyett
 2009 áprilistól a világhálón jelenik meg: www.kerekvaros.hu
(felelős: Arató Csongor).

A kerékpáros programok kiegészültek a komlói DÖKE kerékpáros

 rendezvényeivel, a "DÖKE 25, 50, 75" és a "Baranya 25, 50, 75"

kerékpáros teljesítménytúrákkal. A DÖKE kerékpárosai ezen kívül

részt vettek a Velencén megrendezett Országos Túrake­rékpáros

Találkozón.

2.9. Technikai munkák

2010-et kimagasló évként könyvelhetjük el a technikai munkák terén. A már meglévő turistautak jelzéseinek felújítása mellett az év során változatos munkákban vettünk részt. A természet szépségeinek megismerése mellett több önkormányzattal, civil szer­vezettel kerültünk kapcsolatba. Így lehetőségünk nyílt távolabbi területeken is, hogy jelentősebb munkákat is végezhessünk, melyeket önerőből nem sikerült volna megvaló­sítanunk.

A máriakéméndi Török-vár részleges helyreállítását és bemutathatóságát sikerült elvé­geznünk Máriakéménd Önkormányzata és a Máriakéméndi Hagyományőrző- és Sport­egyesület támogatásával. Kitisztítottuk a vár romjaihoz vezető régi vadászházi utat, ahol új turistautat festettünk fel. A Vár-hegy északi meredek oldalán lépcsőfokokat alakítottunk ki a könnyebb feljutás érdekében. A felszínen még megtalálható romokat megtisztítottuk a hordaléktól, így láthatóvá váltak az alapfalak töredékes maradványai. Öt munkatúrát szerveztünk az év során a Török-vár és környezetének rendbetételére, átlagosan 20 fővel. A területen a csomópontokba és elágazásokba több helyen útjelző oszlopok lettek kihelyezve. A pihenőhelyre és a vár romjaihoz információs táblákat helyeztünk el, melyek ismertetik a várral kapcsolatos tudnivalókat.

Július 4-én a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség túrát szervezett a Török-vár­hoz és felavatta az új turistautakat. Ez alkalomból Máriakéménd Önkormányzata bog­rácsgulyással várta a túra résztvevőit. A Fekedről induló zöld sáv jelzést meghosszab­bítottuk, amely így nem Erdősmecskénél ér véget, hanem Máriakéméndig vezet. A kéméndi turistautak így a Geresdi-dombságon és a Mecseken át kapcsolódnak az orszá­gos turistautaút-hálózathot.

A Mecseki Erdészeti Zrt. kérésére és megbízásából felfestettük a Nyugat-Mecsekben, a Mókus Suli Erdei Iskola Sás-völgyben kialakított szálláshelyétől (Erdő Háza) kiinduló új turistautak jelzéseit, melyek a későbbiekben tanösvények is lesznek. Az Erdő Há­zától kiinduló új útvonalak hossza mintegy 20 km.

Bányász emlékút

Elkészült a 2009. évi közgyűlésen tervezetként bejelentett Jó Szerencsét Mecseki Bányász Emlékút pécsi - a Lámpás-völgytől Petőfi-aknáig tartó - szakasza. Az útvo­nal főútból és leágazásokból áll. A fő útvonal köti össze az un. főaknákat és bányatele­peket, abból leágazások vezetnek a bányászat története szempontjából fontos, kihagy­hatatlan területekre. Az elkészült útvonal teljes hossza a leágazásokkal együtt 23 km. Az út jelzése: fehér, téglalap alakú mezőben fekete bányászjelvény, a leágazásoknál nyilakkal és irányított körrel kiegészítve.

Az elkészült útvonal bemutatására 2010. szeptember 4-én nyílt túra keretében "Bányász Emléktúrát" vezettünk 82 résztvevővel.

Az emlékút kialakításában a szövetség tagjai közül 12-en vettek részt. Rónaky Gizella volt ennek a munkának a "motorja". A tervezéstől a megvalósulásig mindvégig kitartó, következetes munkát végzett, fáradhatatlan, lelkes hozzáállásával nyerte meg a segítő­társakat. Tóth Klára nagy segítséget nyújtott az érintett települések képviselőivel (rész­önkormányzatok és civil szervezetek) és az erdészettel történő kapcsolatfelvételben és tárgyalásokban, az útvonal bejárásában és az út nyomvonalának kialakításában.

Az útvonal tisztításában, jelzések festésében részt vettek: Balatonyi László, Baumann József, Baumann Józsefné, Biki Endre Gábor, Jancsi Attila, Lencse Katalin, Nagy Ba­lázs, Strasser Péter, Szücs Istvánné.  

Nagy Balázs a jelzésfestés mellett elvégezte az útvonal GPS-es felmérését, és azt tér­képen rögzítette. Baumann József az úttisztításon és a festésen túl irányítótáblák szak­szerű kihelyezésében végzett komoly munkát.

Csiszár Gyula segítséget nyújtott az emléktúra meghívóinak elkészítésében és elektro­nikus úton történő eljuttatásában, valamint elkészítette az út vetítéses bemutatására alkalmas anyagot.

Külső segítségek: komoly segítséget kaptunk a Mecsek Erdészeti Zrt. Árpádtetői Erdé­szetétől. Azon túl, hogy engedélyezték az erdészet területén az út kialakítását, a Ferencz József aknai emlékkő környezetét és az oda vezető utat megtisztították az elvadult nö­vényzettől, és egy asztal-pad garnitúrát helyeztek el. A Pécsi Origóház Egyesület vezetője, Kis Varga István segítségünkre volt a civil szervezetekkel történő kapcsolat­felvételben, és a szabolcsi terület bejárásában. Az egyesület munkatársa, Lebedy János segített a szabolcsi leágazás kialakításában, de irányjelző táblákat is készített és részt vett azok kihelyezésében. A somogyi iskola karbantartója, Szűcs Béla segítségünkre volt a Somogy-Vasas közötti út kialakításában, bejárásában.

Köszönetünket fejezzük ki a Pécsi Bányásztörténeti Alapítványnak, hogy a bányászat történetével kapcsolatos írásaival, könyveivel, az emlékhelyek létrehozásával ráirá­nyították a figyelmet erre a várostörténeti szempontból is értékes területre. Köszönjük a bátorításukat és azokat a kiadványokat, amelyeket a rendelkezésünkre bocsátottak.

A Bányász Emlékút - a tervek szerint - folytatódik tovább nyugati irányba a Nyugat-Mecsekben az uránbányászat emlékhelyeinek összekötésével, illetve keleti irányba a Kelet-Mecsekben, ahol a jelzések felfestését 2010 őszén már elkezdték a komlói Hét­domb TE tagjai a Petőfi-aknától a bétai aszfaltozott útig, ill. Zobák-aknától a Hidasi-forrásig, Őri Zsuzsannaés Feketéné Móró Erzsébetirányításával. 2011-ben várhatóan teljes hosszában elkészül az emlékút.

Szent Márton zarándok út

Részt vettünk a "Kisújbányai Baráti Kör" Alapítvány által létesített Szent Márton gyalogos zarándokút létrehozásában. Az útvonal kialakításában bejárásokkal, szakmai tanácsokkal, útvonal leírásokkal segítettük Derksen Gyönyit, az alapítvány elnökét. Az útvonal véglegesítése után jelzőtáblák kihelyezésében működtünk közre.

Elkészült a Kisújbányáról induló és oda visszaérkező, közel 100 km-es körút, amely olyan településeket köt össze, ahol Szent Márton tiszteletére szentelt templom van. Az útvonal szép erdei utakon, mezőgazdasági területeken és közutakon halad. A túrázókat a Mecseki Erdészeti Zrt. Pécsváradi Erdészete által finanszírozott, az erdészet asztalosa által készített szép kivitelű,  "ia Sancti Martini"feliratú táblák igazítják el.

Az útvonal kialakítása három szakaszban történt, három alkalommal: 2010. március 20-2l-én, július 23-25 között, és október 23-24-én rendezett avató zarándoklattal. Az avató túrákon szövetségünk tagjai túránként 10-12 fővel képviseltették magukat. Ezt a mun­kát szövetségünk részéről szintén Rónaky Gizella koordinálta, segítőtársai Lakatosné Novotny Sarolta és Tóth Klára voltak.

Mindkét munka arra is jó volt, hogy a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség kap­csolatai is erősödjenek, hogy támogassuk azokat a szervezeteket, amelyek a természet megszerettetését, a természet közelében való hosszas tartózkodást igyekszenek vonzóvá tenni a maguk eszközeikkel. A Szent Márton zarándokút kialakításával kapcsolatba kerültünk az Európai Kulturális Útvonal részét képező Via Sancti Martini Központtal, a Bányász Emlékút kapcsán pedig komlói civil szervezetekkel, valamint a Komlói Ön­kormányzattal. Mindkettőnek nagy értéke az is, hogy hagyományaink, "helyi értékeink" őrzését segítik elő.

Baranya megyében 2010-ben összesen mintegy 170 km hosszan készültek új turistaút jelzé­sek (részben felújításként, részben új turistautak jelzéseként), melyek felfestésében, a Szent Márton út és a Bányász Emlékút kialakításában nagyon sokan vettek részt (talán soha ennyien, mint ebben az évben). 2010 tavaszán Strasser Péter útjelzés-festési be­mutatót tartott, melyet követően több új "jelzésfestő" is bekapcsolódott a munkákba. Ugyancsak sokan dolgoztak a források felújításán. Munkáinkat támogatta a Mecseki Erdészeti Zrt. és a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság is. Köszönjük a munkákat, a közreműködést a következőknek:

Adorján Rita, Andrasek Csaba, Balás Lászlóné, Balatonyi László, Balog Árpád, Baronek Jenő, Baumholczer Ferenc, Baumann József, Baumann Józsefné, Baranyai Rudolf, Bagdán Levente, Becker János, Becker Jánosné, Benczes Gábor, Benkő Gábor, Biki Endre, Biki Endre Gábor, Bora Tiborné, Blum András, Cseke István, Csiszár Gyula, Csiszár Tibor, Csoknyay Istvánné, Csörge Barnabás, Dávid Jenőné, Éber István, Fábos Józsefné, Fauszt József, Feketéné Czifra Éva, Feketéné Móró Erzsébet, Golubics István, Gulyás János, Gulyás Jánosné, Halász Csaba, Halász Viktória, Hajdu Szabolcs, Hajdu Zsolt, Hoffmann János, Hohn Miklós, dr. Hoppa Elvira, Horváth Ákos, Horváth Gábor, Horváth Gáborné, Horváth János, Horváth Zoltán, Husvéth Ilona, Jancsi Attila, Jancsi Ibolya, Jónás István, Juhász László, Kállai Csilla, Kállai János, Kállainé Fischer Mária, Kazal Márton, Kilin Sándor, Kis Varga István, Kollár Tamás, Kovács József, Kóczán Zsuzsanna, Kovács Szabó János, Kulcsár Péter, Kriston Barnabás, Kriszbacher Gergely, Krámos Csaba, Krámos László, Lakatosné Novotny Sarolta, László József, Lebedy János, Lencse Katalin, Magyarity Julianna, Marczi Attila, Markesz István, Mohácsi Attila, Molnár Dénes, Müller Nándor, Muzslay Ferenc, Nagy Balázs, Nagy Csaba, Nyéki Károlyné, Odor Erzsébet, Oláh Tamás, Őri Zsuzsanna, Palánki János, Péter csaba, Ripszám István, Romvári Tibor, Rónai Gábor, Rónaky Gizella, Rott Ferenc, Sajgó Ferenc, Schweininger István, Soóky Irén, Soós Kálmánné, Soós Zoltán, Strasser Péter, Székely László, Szőke Jánosné, Szűcs Istvánné, Tasnádi János, Tillmann Péter, Tóth Klára, Varga Előd, Varga Jenő, Varga Levente, Ujságh Zsolt, Váradi József, Várnai József, Varsány István, Varsány Istvánné, Zwick Zoltán, Zsula Ákos.

Turistautak jelzéseinek felújítása 2010-ben

MECSEK

Piros sáv: Sikonda, vadásztanya - Jánosipuszta (6,5 km),

Zöld sáv: Éger-tető - Jakab-hegy - Orfű, valamint Pécs-Vasas területén (12 km),

Sárga sáv: Toplica - Orfűi elágazás (4 km),

Zöld kereszt: Andor-forrás - Pécs, Hősök tere (4 km),

Piros négyzet: Hetvehely, vm. - Petőczpuszta, valamint Cserkúti-csárda, am. - Cserkút, templom (8 km),

Sárga négyzet: sárga sáv elágazás - Lóri-erdészház (3,3 km),

Piros háromszög: Patacs - Bika-domb, zöld sáv elágazás (2 km),

Kék kör: kék háromszög elágazás - Nyáras-forrás - kék irányított kör elágazás (új út) (0,1 km),

Kék kör: kék irányított kör elágazás - Lófej- Szarvas-kút -kék irányított kör elágazás, (új út) (2 km),

Piros kör: piros sáv elágazás - Pipás-forrás (0,2 km),

Piros kör: piros irányított kör elágazáselágazás - Cigány-forrás (új út) (0,1 km),

Zöld kör: Jakab-hegy - Mohosi-kis-kút (2,8 km),

Zöld kör: Pécsbányatelep - Andor-forrás - Tripammer-fa (2,2 km),

Zöld kör: Lapis - Nagy-Daindol - Isten-kút (2,4 km),

Kék irányított körjelzés: Sás-völgy, Erdő Háza - Baksa út - Lófej - Nyáras-völgyi-vadászház - Sás-völgy, Erdő Háza (új út)  (7,2 km),

Piros irányított körjelzés: Sás-völgy, Erdő Háza - Cserma-oldal - Sás-völgy, Erdő Háza (új út) (5,4 km),

Sárga irányított körjelzés: Sás-völgy, Erdő Háza  - Cserma - Sás-völgy, Erdő Háza (új út) (3,3 km),

Sárga kereszt: Pintó-tető körül a kék kereszt fonódó szakaszán, valamint Csurgó - Hidasi-hát (1,7 km),

Zöld kereszt: zöld sáv elágazás  - Köves-tető (3 km),

Zöld kereszt: Dombay-tó, am. - Óbánya (14 km),

Kék négyzet: Somos-hegy - Réka-kunyhó (1,8 km),

Zöld négyzet: Hosszúhetény - Püspökszentlászló, Bazsarózsa-kulcsosház (4,1 km),

Kék háromszög: Püspökszentlászló - Völgyi-rétek, zöld négyzet elágazás (1 km),

Bányász emlékút: Lámpás-völgy - Petőfi-akna (23 km)

Mecsek összesen: 114,1 km.

DÉL-ZSELIC

Sárga sáv: Szigetvár, vasútállomás - sárga kör elágazás (0,4 km),

Zöld négyzet: Szerenkei-erdő (zöld sáv elágazás) - Szerenkei-legelő - Magyarlukafa, bejárati út am. (6 km),

Sárga kör: Szigetvár, vasútállomás - Zrínyi-vár - Kumilla-forrás (2 km),

Dél-Zselic összesen: 8,4 km.

VILLÁNYI-HEGYSÉG

Kék sáv: Vokány vm. - Hosszúrét, zöld sáv elág. (2,5 km),

Piros sáv: Emlékkereszt - Vokány vm. (3,9 km),

Sárga sáv: Alsó-Avas - Bisse, szőlőhegy am. (1 km),

Zöld sáv meghosszabbítása: Túrony, turistapihenő - Bisse, szőlőhegy (új út) (2,1 km),

Kék kereszt: Tenkes, Z sáv - K sáv összekötő út (0,5 km),

Sárga kereszt meghosszabbítása: Túrony - Avas -Árpádkori templom - S sáv elág. (új út) (0,5 km).

Villányi-hegység összesen: 10,5 km.

BARANYAI-DOMBSÁG

Zöld sáv: Erdősmecske, volt vasútállomás, am. - Kisgeresdi-erdő - Kisgeresd - Geresdlak - Hidáki-völgy - Maráza - Mária-kápolna, elágazás - Ló-kúti pihenő elág. -Liptód - Váralja - Törökvári-pihenő, kék rom jelzés elágazás - Halastó - Máriakéménd, am.(új út) (25 km),

Zöld négyzet: Z sáv elágazás, Lókúti-rét - Erdősmároki-halastó - Erdősmárok, autóbuszforduló (új út) (2,5 km).

Zöld kör: Zöld sáv elágazás - Mária-forrás (új út) (0,2 km),

Zöld kör: Zöld sáv elágazás - Ló-kúti-pihenőhely (új út) (0,1 km),

Kék irányított kör: Máriakéménd, am. - Kéméndi-csorgó - Nagy-pincesor - Lankás-dűlő - Kegytemplom - Máriakéménd, am. (új út) (5,5 km),

Kék rom: Nagy-pincesor, kék irányított kör elágazás - Kéméndi-tető - Vályús-forrás - Török-vári-pihenő – Török-vár romjai (új út) (2,2 km),

Baranyai-dombság összesen: 35,5 km.

Baranya megyében összesen: 168,5 km

Forrásfelújítások, javítások 2010-ben:

Bikfa-forrás, Botos-kút (Cserdi és Boda között), Bögrés-kút, Büdös-kút, Cserkész-forrás, Derzsó-forrás (Kárász), Etelka-forrás, Évi-Jenci-forrás, Gégen-kút, Hidasi-forrás, Kiss Lajos-forrás,Lóri-forrás, Mária-forrás (Maráza), Kőfejtő-kút, Kumilla-forrás (Szigetvár), Mariska-forrás, Pécsi Barlangkutatók forrása, Sziklás-forrás.

Eredeti természetes állapotába visszaállítottuk a Lófej-forrást és a Tahumsec-forrást. A Melegmányi-forrásnál az elvezető medret kis mértékben kiszélesítettük, a könnyebb vízelfolyás érdekében. Több forrástáblát újrafestettünk, mert a nem megfelelő festékek kiperegtek a betűkből.

Kulcsosházainkról: a kezelő szervezetek folyamatosan karbantartották és üzemeltették a kulcsosházakat. Jelentősebb felújítás - mindannyiunk örömére - az Ifjúsági Unió által üzemeltetett Kardos úti kulcsosházban történt, ami - már-már romos állapotából felújítva - lassan visszakapja régi külsejét, kívülről-belülről egyaránt. Ez azért is nagy öröm, mert ez a ház a pécsi-baranyai szervezett természetjárás egyik "ereklyéje", az első mecseki menedékházból alakították ki és méltatlanul került elhanyagolt állapotba.

2.10. Természetjáró minősítések

A minősítések elbírálását, adminisztrálását az év során Jancsi Attila végezte. 2010-ben a szövetségünk által elbírált minősítések száma összesen 14(!) volt. Ez az előző évihez (32) képest jelentős visszaesést mutat. Ennek oka lehet a belépő "friss" tagok kisebb száma, valamint túratársaink adminisztráláshoz való hozzáállása. Itt kell megjegyeznünk, hogy a bronz fokozat elbírálását az egyesület, szakosztály is végezheti! Az egyesületek közül 5-nek a tagjai értek el valamilyen fokozatot a tavalyi 7-hez képest. Az "érdemes" és a "kiváló" fokozat odaítélését az országos szövetségünk végzi, így erről nincs közvetlen információnk. Tagszervezeteink részéről ilyen jelzést nem kaptunk.

Arany jelvényes fokozatot értek el: Mayer Krisztina (BMTSZ Szúrós Csodabogyó Szakosztály), Balogh Zoltán (DÖKE), Soós Zoltán (Dráva TSE). Valamennyi, minősítést elért túratársunknak ezúton is gratulálunk!

Egyesület

Bronz

Ezüst

Arany

Hétdomb TE, Komló

1

3

 

BMTSZ Szúrós Csodabogyó Szakosztály

3

 

1

Dráva TSE

   

1

DÖKE, Komló

 

1

1

Kenderföldi Természetjárók, Komló

2

1

 

Összesen:

6

5

3

A minősítésekhez tartozik azok leadási formátuma és adatai. Az egyéni túranaplóban leadottakkal minimális probléma van, mivel ezekben le van írva a kitöltési útmutató. A leggyakrabban előforduló hibák a számítógépen kialakított példányokon vannak, itt saj­nos pontszámítási adatok is hiányoznak (pl. téli, síkvidéki, csillag-, vándor túra stb.)! A városnéző túrák továbbra sem számítanak bele az értékelésbe a minősítő szabályzat sze­rint! A minősítések leadására a jövőben is ajánljuk szövetségben 300 forintért kapható egyéni túranaplót.

2.11. Térképek, kiadványok

Ebben az évben nem jelent meg sem a Zselic, sem a Mecsek turistatérképe, így lektorálási munkáink sem voltak. A térképi változásokat folyamatosan gyűjtjük és jelezzük a Cartographia felé. Kívánatos lenne egy új kiadású Villányi-hegység, ill. Ormánság turistatérkép, ezekről azonban egyenlőre nincs információnk.

A Baranyai-dombságban kialakított új turistautakat berajzoltuk a Mohács-Bóly Fehérborút térképre, mely szövetségünkben is kapható volt.

A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség elnöksége