facebook_page_plugin

2007. február 146. szám

MECSEK HÍRADÓ

146. szám 2007. február

2006-ban történt

Egyesületeink, szakosztályaink életéből

Dráva TSE

Ezt az évet is a hagyományos „Pezsgős” túránkkal kezdtük. Taglétszámunk 29 főre gyarapodott. Saját szervezésű túráinkon kívül részt vettünk még teljesítménytúrákon, nyílt túrákon, más szakosztályok által szervezett túrákon, túraversenyeken. Túravezetőink vezettek nyílt túrákat, és vezettek túrát más szakosztályoknak is. Túraversenyzőink az országos bajnokság „A 36”-os kategóriájában nyolcadikak lettek. Hetedszer rendeztük meg a „Tenkes” teljesítménytúrát a Tenkes TE-vel közösen, amelyen 476 fő vett részt. Itt vehettük át azt a serleget, ami a hazai legjobb teljesítménytúra szavazáson a második helyezésért járt. Szintén a Tenkes TE-vel közösen hirdettük meg Jancsi Attila ötlete alapján a Dél-Baranya Turistája túramozgalmat is, melynek lényege, hogy nyílt túrák keretén belül mutattuk be az Ormánságot és a Villányi-hegységet. Közel 160-an vettek részt a túrákon, és 29-en értek el valamilyen fokozatot. Ezúton is köszönjük a mozgalmat segítő túravezetők munkáját. Ezt a mozgalmat tovább folytatjuk, de már a hagyományos túramozgalmak keretén belül.

Ez évben 16 fő fejezte be az 1998-ban elkezdett Országos Kék Túrát, és kezdte el a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kék Túrát. Két fő ezüst-, és két fő bronzjelvényes túrázói fokozatot ért el. Egy fő teljesítette a Mecseki Barangolások és a Mecsek Turistája mozgalmakat, egy fő pedig elérte a Baranya Teljesítménytúrázója arany fokozatát. Tagjaink 109 túranapon gyalogoltak, 4 túranapon kerékpároztak, és 2 túranapon vízitúráztak. Újra mi rendeztük májusban Mailáthpusztán a regionális találkozót. Ekkorra készült el egy zöld sáv jelzésünk Kisszentmárton és Szaporca között. A találkozón került átadásra a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósággal együtt kialakított „Bőköz” tanösvény. Hossza 4,5 km, hat ismeretterjesztő táblával. Kulcsosházunkban befejeződött a harmadik tetőtéri szoba kialakítása, a szobák belső burkolása, festése, mázolása.

A Természetjárók Napja alkalmából munkájuk elismeréseként Gida Tibor a Természetjárás Fejlesztéséért ezüst fokozatot, Jancsi Attila pedig Czárán Gyula Emlékérmet kapott, melyet Dobogókőn vehettek át. Az egyesület megalakulásának 10 éves évfordulója alkalmából ünnepi közgyűlést tartottunk kulcsosházunkban, melyen részt vettek a környező települések polgármesterei és más túraszakosztályok képviselői, valamint a Magyar Természetbarát Szövetség nevében Thuróczy Lajos tiszteletbeli elnök. Tőle vehette át egyesületünk 10 éves kiemelkedő munkája elismeréséért a Természetbarát Emlékérmet.

Működésünkről továbbra is beszámolunk a Mecsek Híradóban. Köszönöm tagságunk 2006-os évben végzett munkáját, a 2007-es évhez pedig sok sikert kívánok.

Romváry Tibor (Rongyi)

Mecseki Kóborlók

Létszám: 16 fő. Tagjaink kedvelik a teljesítménytúrákat: Trinn Ágota 19 ilyen erőnlétet felmérő túrán vett részt, Lakatosné Novotny Sarolta 13-on, Balatonyi László 11-en, Groschné Kovács Eszter 10-en, a többiek is néhányszor.

Több napos szakosztályi kirándulásunk négy volt. Február elején a Zselicet jártuk. A terecsenyi kulcsosházban volt a szállásunk. Megcsodáltuk a nyíló kakasmandikót, és a henye boroszlánt. Voltunk a Csepegő-kőnél, Nagytótvárosban, Sas-réten és Bőszénfán. Augusztus elején két napos kerékpár túrára mentek tagjaink Mohács környékére. Októberben szép túrákat tettünk a Börzsönyben: Nagy-Hideg-hegy Csóványos, Király-rét, Márianosztra és Nagybörzsöny voltak a túráink célpontjai. A szilvesztert a szakosztály többsége a püspökszentlászlói kulcsosházban töltötte, éjjel a zengői kilátóból nézték a különböző helységekből fellőtt tűzijátékok fényeit.

A nyílt túrákon rendszeresen ott vannak szakosztályunk tagjai. Mostanában szívesen kerékpározunk is. Április végén rendeztük meg a Mecsek 50, 30 és 15 teljesítménytúrákat. Ez nagyos sok munkát jelentett, de a szakosztályunk majd minden tagja tevékenyen részt vett. Új útvonalat jelöltünk ki, több helyen kellett szalagozni. A túrákon összesen 421 résztvevő volt, mindenkinek nagyon tetszett a rendezvényünk.

Szakosztályunk 2 tagja (Dalecker Ibolya és Lakatosné Novotny Sarolta) tevékenyen részt vesz a Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Szövetség, illetve a megyei szövetség munkájában. Baranyai Rudolf Büdöskúton egy gyönyörű, nagy esőházat épít és rendezi a környéket, füvet vág, patakot tisztít, stb. Össze sem lehet számolni, hogy az év során hány napot töltött ott munkával. Gőbölös István és Pappné Vali sokat dolgozik a Bazsarózsa kulcsosház körül.

Túravezetőink 13 nyílt túrát vezettek (Lakatosné Novotny Sarolta 7, Gőbölös István 3, Baranyai Rudolf 2, Dalecker Ibolya 1). Ezen kívül Lakatosné Novotny Sarolta három túrát vezetett a Zoo-iskolásoknak, egyet egy pécsi általános iskolának a Zengőre, és egy egyetemi csoportnak.

2006-ban Trinn Ágota és Mesztegnyei Imre Spanyolországban végigjárta a Szent Jakab Vándorutat (El Camino). 38 nap alatt összesen 859 km-t tettek meg.

Lakatosné Novotny Sarolta

Komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület

Az egyesület sikeres évet zárt, sok és gazdag programot szervezett. A tevékenységet meghatározta a tagság összetétele. A 64 tagból 27-en 65 év felettiek, 10 fiatalabb nyugdíjas van, 4 fő 18 éven aluli, 23 aktív dolgozó tag van. Számukra a legfontosabb a túrázás volt.

A túrák: tagjaink 103 túrán vettek részt, ebből 45 túra és 7 teljesítménytúra zajlott le az egyesület szervezésében. Többször volt lehetőség rövid túrán való részvételre is. Az egyesület a hagyományoknak megfelelően egy hetes táborozást szervezett a Vértesbe, ahol Gántról kiindulva Király László és Iván Attila vezetésével hosszú és rövid túrákon ismerkedhettek a tagok a vértesi tájjal. Nagyobb létszámmal 3 munkatúra zajlott a Vörösfenyő kulcsosházban és a körül. Így 62, az egyesület által szervezett túrára került sor. 7 egyéb teljesítménytúrán vettek még részt a tagok, 34 túrán egyéni, ill. más egyesület szervezésében. Ezek közül több túra volt 3 napos (a Pilisben, a Budai-hegyekben, a Gerecsében). Az idősek hétköznap többször kimentek a Vörösfenyő kulcsosházhoz (az összesítésben ezek a rövid utak nem szerepelnek).

A Vörösfenyő kulcsosházhoz való kötődést bizonyítják a munkatúrák mellett az itteni rendezvények is. Januárban „Pezsgős túra”, februárban „Hurka-túra”, áprilisban „Locsoló-túra”, májusban majális, szeptemberben a „Régi turisták találkozója” és az esőbeálló avatása, októberben a „Szarvasbőgés-túra”, decemberben a „Mikulás-túra”, ahol igazi Mikulás osztogatta a gyerekeknek és unokáknak a szaloncukrot. Ezek az alkalmak erősítették az összetartozás érzését, és ugyanígy az is, amikor júniusban a Kuizs házaspár, decemberben a Nagy házaspár látta vendégül a tanyáján a túráról betérő vándorokat. A kulcsosházat bármelyik tag igénybe veheti, ebben az évben 8 alkalommal volt szervezett túrán ott alvási lehetőség.

Két pécsi nyílt túrát vezetett Müller Norbert, Bükkösd–Boda–Bicsérd és Mecsekpölöske–Vásárosdombó−Dombóvár útvonalon, ezeken 15, ill. 16 vendég vett részt. 85 személy volt az egyesület vendége, 61 fő egy-egy alkalommal, 24-en rendszeresen visszatérve akár kilenc alkalommal is. A 64 tagból 7 fő nem vett részt egy túrán, rendezvényen sem, ők bizonyára ki is maradnak, és a vendégek közül lépnek a helyükre új tagok. Emléktúrák Eperjesi Ernő és Rockenbauer Pál tiszteletére zajlottak, valamint a Komlói Napok alkalmával Bányász emléktúrán vettek részt a tagok.

Őri Zsuzsanna vezetésével az egyesület szervezte a Baranya-Tolna teljesítménytúrát május 19-én, ami jól sikerült. (A szervezők egyensapkát kaptak.) A résztvevők három kategóriában indulhattak, 15, 30, 60 km-es távon, a csepergő eső ellenére összesen 113-an voltak. Mindannyian elégedettek voltak a szervezéssel.

2006-ban túravezetőink voltak: Bora Tiborné, Iván Attila, Horváth Attila, Király László, Kovács Árpád, Müller Norbert, Németh Margit, Őri Zsuzsanna, Rácz János és Rácz Jánosné. A legtöbb túrát Rácz János vezette. Köszönet a munkájukért.

Eredményeink: a Hétdomb TE természetjárói 839 részvétellel 25 239 minősítési pontot értek el. A 2006-os évben természetjáró minősítést szerzett bronz- és ezüst fokozatban Feketéné Móró Erzsébet, arany minősítést ért el Tasnádi János. Németh Katalin a Baranya Teljesítménytúrázója mozgalomban bronz fokozatot ért el, és megszerezte a Dél-Baranya Turistája aranyérmet, a Mecsek turistája és a Mecseki barangolások jelvényt. Feketéné Móró Erzsébet a Mecsek turistája, a Baranyai várak, a Mecseki barangolások háztól házig, a Baranya legszebb templomai, a Kincses Baranya és a Dél-Zselic turistája, míg Zana Szilvia a Mecsek turistája és a Mecseki barangolások háztól házig jelvényt kapta meg.

Egyesületi tevékenység: a 2005-ös évben végzett munkáról az egyesület elnöke és gazdasági felelőse a közgyűlésen számolt be, a tisztújító választáson a tagság megerősítette elnöki tisztségében Király Lászlót, vezetőségi tagoknak megválasztották Feketéné Móró Erzsébetet, Iván Attilát, Németh Margitot és Rácz Jánosnét. A kulcsosház gondnoka Rácz János volt, aki az év második felében lemondott, feladatkörét Tasnádi János vette át. Király László folyamatosan tartotta a kapcsolatot az erdészettel, eljárt a hivatalokban, részt vett a Honismereti és Városszépítő Egyesület közgyűlésén. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség szervezésében júliusban jutalomkiránduláson vett részt Szlovéniában Bora Tiborné, Iván Attila, Király László, Tasnádi János. A megyei szövetség közgyűlésén népes csoport képviselte az egyesületet, a közgyűlés után együtt nézték meg Pécsett a Munkácsy-kiállítást.

Komlón a Közösségek Háza nyújt otthont a turistáknak, ahol minden hónap első keddjén vezetőségi, a második kedden túragyűlés megtartására került sor. Minden túragyűlés előtt végignézhették az érdeklődők az előző hónapban készült fényképeket és rendelhettek belőlük. Az év végén igényelhettek egy CD-összeállítást a legszebb felvételekből. A túragyűlések a születés- és névnaposok köszöntésével kezdődtek, az ünnepeltek tiszteletére szép versek hangzottak el. Az előző hónap tevékenységének áttekintése után a soron következő szervezési feladatokat, programokat beszélték meg a tagok. Az éves programot kis füzet formájában az év elején mindenki kézhez kapta, ezt szélesebb körben is terjesztették, ezen felül a program olvasható volt az interneten és a Komlói Újságban is. A túravezetők leadták a túrajelentéseket, amelyeknek az adminisztrálása naprakészen megtörtént. Az egyesület előfizetett a Magyar Turista című lapra, amit az érdeklődők kölcsönözhettek.

Közösségi program volt a Vadvirág étteremben a farsangi összejövetel, ahol a legbátrabbak jelmezbe öltöztek. Az egyesület a Komlói Múzeummal közösen szervezte az „Örökségünk” című programsorozatot, ennek keretében négy alkalommal gyűltek össze, Szabados Tamás, Gergely Tibor tartott vetített képes előadást, Árgyelán György és Feketéné Móró Erzsébet fényképeit nézhették meg a vendégek, akiket a hétdombosok süteménnyel, üdítővel kínáltak meg.

Jelentős rendezvény volt a Komlói Múzeum szervezésében megtartott honismereti és történelmi vetélkedő Komló 750 éves és az 1956-os forradalom 50 éves évfordulója alkalmából, amin négytagú csapatunk az első helyezést érte el, és nagy értékű könyveket nyert.

A civil szervezetek vetélkedőjén jó hangulatban, eredményesen vett részt az egyesület csapata. Kedves színfoltot jelentett az egyesület életében 80 éves tagtársunk, Hering Györgyné óriás tortával való köszöntése, a Rockenbauer-túrán a megemlékezés. Ugyanakkor fájdalmas volt az egykori szakosztályvezető, turistatárs, Lafferton Henrik búcsúztatása az evangélikus templomban és a természetbarátok panteonjánál. Halála veszteség, a turisták tisztelettel emlékeznek Henrik bácsira. Az év végén kellemes hangulatban, sok verssel és vacsorával köszöntek el egymástól a tagok a karácsonyi ünnepségen.

Társadalmi munka: Király László és felesége évtizedek óta végzi a turistautak festését, az ebben az évben végzett munkáról a Mecseki Híradó januári száma ad tájékoztatást. Tasnádi János források rendbetételét vállalta, a Gizella-, a Gerda-forrás és a Büdös-kút felújítását végezte el. A Vörösfenyő kulcsosháznál megtörtént a helyiségek festése, részleges mázolása, nagytakarítása, a veszélyes vadkörtefa kivágása, a vízelvezetés megoldása, a tűzrakóhely áthelyezése, a padok, asztalok csiszolása, fűkaszálás, a szemétgyűjtő tartály áthelyezése, miután az új víztartályt felállították a háznál. Az udvar védelmében oszlopok leásása, több alkalommal favágás jelentett feladatot. Rácz János, Király László, Fóris István, Kuizs Sándor, Tasnádi János végezte a legtöbb munkát a ház körül. A Bányász Emléktúra előtti héten az egyesület tagjai kapával, sarlóval tisztogatták meg az útvonalat és az emlékkövek környékét a sok gaztól és parlagfűtől.

Kitüntetések: Király László szeptemberben, a Természetbarátok Napja ünnepségén Dobogókőn több évtizedes kiemelkedő társadalmi munkájáért Czárán Gyula Emlékérmet kapott. Elismerő plakettet vehetett át a megyei közgyűlésen Németh Margit, Rácz János és Rácz Jánosné.

Szponzorok, pályázatok: támogatóinkvoltak az elmúlt évben a Pannonpower ZRT és a Mecseki Erdészeti Zrt., az ő anyagi támogatásukkal épült fel a 80 személyes esőbeálló a Vörösfenyő kulcsosháznál, amelynek ünnepélyes avatását szeptemberben tartották.

A Wesselényi Miklós pályázaton 160.000 Ft-ot nyert az egyesület, amit a táborozási szállásköltséghez nyújtott támogatásra fordítottak, ill. a teljesítménytúrákon a nevezési díjat fizették. Komló önkormányzata 25.000 Ft-tal támogatta a Baranya-Tolna teljesítménytúra szervezését. Az SZJA 1%-os felajánlása a nagyobb túrákon útiköltség-hozzájárulást biztosított, ill. a rendezvények költségeihez járult hozzá.

Feketéné Móró Erzsébet

DÖKE Sportegyesület Túrakerékpáros Szakosztály

Rövid bemutatkozás:a DÖKE Túrakerékpáros szakosztálya 2003 őszén alakult Komlón. Célja a kerékpáros és gyalogos túrázás – mint nem versenysport jellegű szabadidős tevékenység – népszerűsítése, a szervezett mozgás lehetőségének megteremtése. Tagjaink rendszeresen vesznek részt kerékpártúrákon, gyalogos teljesítménytúrákon, kerékpáros programokon. 39 fős szakosztályunkból 25 bringás tagja az MTSZ-nek.

A szakosztály tagsága elsősorban Komló és környékének fiataljaiból áll, de tagjaink közt kortól, nemtől függetlenül mindenki megtalálja az igényeinek és erőnlétének megfelelő programot, így a legfiatalabb és a legidősebb tagunk közt több mint két emberöltő a különbség. Külön említésre méltó idei legaktívabb tagunk, Kucska Imre, aki 2006-ban kilométeróra szerint 5680 km-t tekert le.

Nem lustálkodtunk a 2006-os évben:ha az időjárás engedte, rendszeresen hétfőn és csütörtökönként indultak nyílt hétköznapi bringás tekergéseink a környékre általában rövidebb, 20-30 km-es távon, ezek fontosak a csapat összetartása és az edzettség szempontjából. Hétvégenként hosszabb bringatúrákat tettünk, ezek előre megszervezett és a DÖKE Hírlevélben, szórólapokon és a DÖKE honlapján meghirdetett túráink voltak. Közülük szemezgetve: „Három megye határa” túra (Tolna-Somogy-Baranya megyehatárok találkozása), „Gyöngyszemek a Keleti-Mecsekben” túra Szászvár-Váralja- Óbánya-Óbányai-völgy-Kisújbánya útvonallal, és megjártuk a Jakab-hegyet is Orfűről indulva. Gyalogosan jártunk a Hármas-hegyen saját spontán szervezésű túrán, és részt vettünk 17 különböző, mások által szervezett gyalogos teljesítménytúrán.

Ezeken kívül részt vettünk a már hagyományos Pünkösdi Túrakerékpáros Találkozón Pécsváradon, és képviseltük magunkat mindkét Criticall Mass kerékpáros felvonuláson Pécsett. Két kerékpáros teljesítménytúrát is szerveztünk, a „25, 50, 75 km Baranyában” és a „2x50 km Baranyában” teljesítménytúrákat, amelyek nagy számú résztvevőt vonzottak.

2006-ban minősítést elért tagok névsora:Iván Attila érdemes, Blum András arany, Hohmann Ferenc bronz + ezüst, Kucska Imre bronz + ezüst, Sásdi Veronika ezüst, Gábori Márton ezüst, Kispál Gábor ezüst, Sziebert Erika bronz, Balogh Zoltánné bronz, Balogh Zoltán bronz minősítést kaptak.

Iván Attila

Felhőtlenek

Kis csapatunk 7 aktív taggal járja a Mecseket, valamint hazánk más tájait is látogatja. 2006-ban 36 alkalommal 1900 km-t tettünk meg, 33600 m szintet küzdtünk le, továbbá eséseinket is számoltuk; az eredmény: 13 balesetmentes „elvágódás”. Túratársaink más szakosztályokkal és egyedül is járják az erdőt.

Részt vettünk az „Ismeretlen Mecsek” túramozgalomban, amit sikeresen teljesítettünk. Kihívás volt Magyerhertelendről kiindulva megtalálni a Vágotpuszta mellett lévő Koponya-kutat, részben a hiányos jelzések miatt, részben pedig a kivágott fák változtatták meg a környezetet. Ugyancsak nehéz volt rátalálni a Csöpögő-forrástól kiindulva a Vörösfenyő-kulcsosházra. Csúszós, igen sáros utat járva indultunk Mecseknádasdról a Dobogón álló kopjafát felkeresni. Túráink során többször jártunk a Jakab-hegyen, Hetvehelyen, Abaligeten, Orfűn, Sikondán, de a Keleti-Mecsek csodálatos tájait is felkerestük.

Tavaszi vidéki túránk Eger és környéke volt. A város a régmúlt történelmi értékeit mutatta meg nekünk. Az időjárás nem igen kedvezett nekünk, pedig május közepe volt, s így bizony csúszós, sáros utakon mentünk-másztunk a Szarvaskő várához és onnan vissza. Baleset nélküli esésünk is volt, valamint többször megcsúsztunk, s a felhőktől alig láttuk a turistautat. Őszi túránk a Tokaj-hegyaljára vezetett. A Tisza és a Bodrog találkozása csodálatos élményben részesített bennünket. A Nagy-Kopasz hegyre sem volt könnyű felmászni a sziklás, meredek és zúzaléktól sem mentes úton. A hegyen lévő kilátó – amely hasonló a pécsihez – nagy csalódást okozott. Sehol egy pad, egy kapaszkodó a környéken, és persze nem is látogatható, mint a miénk. Más úton lejőve a hegyről már más kép fogadott bennünket: a végeláthatatlan szőlőtáblákban gyönyörködhettünk.

2006 őszén beneveztünk a „Tanösvény Taposó Túrák”-ra, valamint más terveket is szövögetünk, amelyekhez elsősorban jó egészségre lenne szüksége a nem fiatal csapatunknak.

Év közben rendszeresen gondozzuk a Darázs-kutat és környékét.

dr. Koncz Eszter

PTTE Nyugdíjas Szakosztály

2006-ban szakosztályunk létszáma 60 fő volt, az átlag életkor 66 év. Az év során 126 túranapon összesen 1600 fő vett részt. Szakosztályunk tagjai közreműködtek a szövetség rendezvényien: a februári közgyűlésen 12 fő, a „Mecsek 50” teljesítménytúrán szntén 12 fő segédkezett. Nyílt túrát vezetett Kaszás Károlyné és Pulai Lászlóné. Szakosztályunk két legjobb túrázója Lencse Katalin és Stefanovics Istvánné voltak, akik teljesítették a természetjáró minősítés ezüst fokozatát, a „Dél-Baranya Turistája” és „Az Ismeretlen Mecsek” túramozgalmakat. A februári közgyűlésen Raub Bálintné és Pulai Lászlóné elismerő plakettet kaptak. Májusban Aggteleken az egy hetes túránkon 12-en vettek részt, a túrát Pulai Lászlóné vezette.

Szakosztályunk kulturális programjait dr. Fehér Istvánné szervezte. Januárban Budapesten a Szépművészeti Múzeumban jártunk, ahol a spanyol festészeti kiállítást tekintetünk meg. Márciusban a Budapesti Állatkert és a pálmaház látnivalóiban gyönyörködtünk. Gálhidi Éva túratársunk érdekes előadásaival színesítette a szerdai megbeszéléseket. Témái voltak: Pécs műemlék épületei, építészeti stílusok egy-egy épület bemutatásával, a Mecsek túraútjainak régi és mai elnevezései, mecseki pihenők, kilátók története.

További terveink: népszerűsítjük a jelvényszerző túramozgalmakat, részt veszünk a nyílt túrákon, beteg túratársainkat látogatjuk és segítjük, elhunyt túratársaink sírjait gondozzuk, részt veszünk munkatúrákon, segítjük a szövetség rendezvényeit, folytatjuk a heti három túrák sorozatát (kedd-csütörtök-vasárnap), egyhetes túrát szervezünk Erdőbényére és a Bakonyba.

Pulai Lászlóné
szakosztályvezető

œ›œ›œ›

IN MEMORIAM

Exner Miklós (1910–2007)

Ismét gyászol a Baranya megyei természetbarátok tábora. Eltávozott közülünk Exner Miklós túratársunk, mindenki Miklós bácsija. A kezdetektől lelkes híve és segítője volt a turista mozgalomnak. Tevékenyen részt vett a háború utáni újjászervezésben. Az 1974-ben megalakult nyugdíjas szakosztály vezetője volt, lelkesen vett részt a Kardos-úti kulcsosház rendbehozatalában és bővítésében. Jó humoráért, életvidámságáért mindenki szerette. 76 évesen még velünk tartott az egy hetes túrán. A 2005-ben szervezett régi túratársak találkozóján még örülhettünk a jelenlétének. Semmit sem változott, ugyanolyan életvidám és agilis volt, mint régen.

Terveztük a következő találkozást, ami tavasszal Sikondán lett volna. Sajnos, ezt nem vártad meg, Miklós bácsi. Tavasszal elmegyünk a sikondai túrára, és Rád emlékezünk. Nyugodj békében!

Pulai Lászlóné
PTTE Nyugdíjas Szakosztály vezetője

HÍREK

Túravezetők klubja: március 6-án 17 órakor dr. Novotny Iván tart vetítettképes előadást szlovéniai túráikról, melyek a Vrsic-hágó környékén és az Isonzo völgyben voltak.

Dél-Baranya Turistája („A magyar kikericstől a talpasházakig”) elnevezéssel új túramozgalmat indított a Dráva Természetbarát SE és a Tenkes Természetbarát Egyesület. A túramozgalom célja a Villányi-hegység és az Ormánság megismertetése. A túramozgalom kihelyezett pecsételőhelyekkel rendelkezik, de a szervezők elfogadnak minden más, az érintett helység nevét viselő bélyegzést, indokolt esetben a fényképet, ill. a túravezető aláírását. A túramozgalom során 48 helyet kell érinteni a kezdéstől számított 4 éven belül. Igazoló füzet 350 Ft-os áron vásárolható a szövetségben, ill. Jancsi Attilánál ((20/580-6078).

Mária-kép: a Vár-völgyi Mária-kúthoz a forrás feletti fán a régi kovácsoltvas tartóba új Mária-kép került elhelyezésre. A munkát Baumann József végezte.

Forrásokhoz vezető útjelzések: az Egészség-forráshoz és a Négybarát-forráshoz (Nyugati-Mecsek), illetve a Lobogós-kúthoz (Keleti-Mecsek) a P jelzésű utakról a PO jelzés vezet le. A jelzéseket Biki Endre festette fel.

Földmunkák a Cifra-malomnál: a Dél-dunántúli Piros Túra útvonala mellett, a 66-os sz. főúttól a Kőlyuk felé bevezető szakaszon, a Cifra-malommal szemközti vizenyős réten két nagyméretű tavat alakítanak ki. A meder kotrása és a gátak építése miatt a földmunkagépek a turistaút nyomvonalát a Cifra-malom és a természetvédelmi terület táblája közti szakaszon teljesen „feltúrták”, az útnak ez a része csapadékos időben a hatalmas sár miatt szinte járhatatlan.

IVV Olimpia – Észtország 2007: a Nemzetközi Népsportszövetség (IVV) kétévenként megrendezésre kerülő legrangosabb eseményének ez évi helyszíne Észtország Otepää városa. Aki szeretné megismerni ezt a távoli, de nagyon izgalmas tájat és lakóit, részt vehet a bonyhádi „Völgység” Turista Egyesület által szervezett utazáson és túrákon. A napi 6-12 km-es gyalogtúrák során a résztvevők betekintést nyerhetnek e távoli ország mindennapi életébe, kultúrájába és történelmébe. Ezek mellett meglátni, hová jutott ez a kicsi ország 15 év alatt a szovjet érából az európai uniós tagsággal. A túra időpontja: 2007. július 6-16. Szállás szállodai elhelyezéssel, reggelivel, ill. félpanzióval. Részvételi költség: 97.000 Ft (ez nem tartalmazza a biztosítás összegét, az esetleges belépőjegyek, ill. a fakultatív programok árát). Jelentkezés 30.000 Ft előleg befizetésével. Jelentkezés és információ: Mányoki László, ((74) 458-284, (30) 9465-222.

Rendezvények

február 10, szombat: a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség közgyűlése. Helyszín: Pécs, Baranyaház (József Attila u. 10), 8.00 óra.

február 17, szombat: „PITE 30-20-10” teljesítménytúrák. R.: Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület. Rajt: Abaliget, Általános Iskola, 7.00-9.00. Cél ugyanott. Nevezési díj: 600 Ft/fő (30 km), 400 Ft/fő (20 km), 300 Ft/fő (10 km). Információ: Bota János, ( (30) 993-8595, internet: www.pi-te.hu

február 17, szombat: XXI. Pataki József Emléktúra, Óbánya. R.: Tolna Megyei Természetbarát Szövetség. Az emléktúrán a résztvevők egyénileg választott útvonalon vehetnek részt. Megemlékezés dr. Pataki Józsefről 13 órakor az Óbányai-völgyben található Dr. Pataki József Erdei Iskola előtti kopjafánál. A résztvevők számára a rendezők 10-14 óra között Óbányán, a kultúrháznál forró teát biztosítanak (poharat vinni kell). 5 főnél nagyobb csoportok részvételét kérik előre jelezni Kövesdi Máriának a 30/973-0809-es telefonszámon.

február 25, vasárnap: „Tűzkerék-túra”. Útvonal: Pécsvárad–Diós-kút–Miske-tető–Cigány-hegy–Török mészégető–Óbánya–Mecseknádasd (18 km). Találkozás Pécsváradon 10 órakor a Kossuth téren. A tűzkerék sötétedéskor gurul (várhatóan 18 óra körül). Túravezető: dr. Novotny Iván.

NYÍLT TÚRÁK

február 17, szombat: Éger-völgy – Szentkút – Sós-hegy – Rotary körút – Istenkút (12 km). Találkozás az uránvárosi autóbusz pályaudvaron a 24-es autóbusz megállójában 9.10-kor. Túravezető: Marton József

február 24, szombat: Mecsekalja-Cserkút vasútállomás – Cserkút – Kővágószőlős – Petőczpuszta – Jakab-hegy – Éger-völgy (16 km). Találkozás a pécsi főpályaudvar csarnokában 8.40-kor. Túravezető: Eperjesi József

március 3, szombat: Túrony – Siklós (14 km). Találkozás a túronyi templom előtt 9 órakor. (Pécsről az autóbusz 8.15-kor indul).Túravezető: Andrasek Csaba.

A Komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túra ajánlatai,
komlói indulással

február 11, vasárnap: Komló– Kakastelep – Szöge-hegy – Pap-erdő – Máré-csárda – Máré-vár – Hászé-tető – Barna-kő – Komló (15 km). Indulás 8.15-kor az OTP elől. Túravezető: Németh Katalin.

február 18, vasárnap: Árpád-tető – Tripammer-fa – Fehér-kúti kulcsosház – Nagy-Mély-völgy – Kőlyuk – Sikonda (11 km). Indulás a 7.30-as pécsi buszjárattal. Túravezető: Horváth Attila.

február 24, szombat: Hosszú túra: Bakóca – Nagymező – Alsókövesd – Felsőkövesd Hajnal-kút – Nagymáté (tanösvény) – Hollófészek – Abaliget vasútállomás (20 km). Túravezető: Iván Attila. Rövid túra: Bakóca – Nagymező – Farkas-lakás – Hajnal-kút – Nagymáté (tanösvény) – Kanász-ólja – Bakóca (11 km). Túravezető: Őri Zsuzsanna. Indulás mindkét túrára a 7 órai bakócai buszjárattal.

március 4, vasárnap: Pécs, Állatkert – Misina – Kis-Tubes – Tubes – Sós-hegy – Zsidó-völgy – Kőlyuk – Sikonda (15 km). Indulás a 7.30-as pécsi buszjárattal. Túravezető: Tasnádi János.

Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség és a Pécs Városi Természetbarát Szövetség információs kiadványa. Szerkeszti: Strasser Péter. A közlésre szánt anyagokat minden hónap 20-áig kérjük a szövetséghez eljuttatni (7621 Pécs, Apáca u. 2/1). (72/525–376 (napközben); 72/525–377 (ügyeleti időben). Fax: 72/525–377. Ügyeleti idő: kedd 16–19 óra.
Internet:
www.baranyatermeszetbarat.hu; e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.