Az országos "" akcióhoz csatlakozva a Máriagyűdi lakosok és a Tenkes TE részt vett a szemétszedésen.
Április 30.-án 9 órakor indult a nap a Máriagyűdi közösségi háztól. Az egyesületünk a Református templomtól a sárga sáv -útjelző tábla-kék sáv jelzés mentén a tisztásig tizenkét fővel,majd itt a lányoktól elválva, akik a kék sáv jelzésen a gerincen tovább haladva és a piros sáv jelzésen térve vissza Gyűdre folytatták a szemét gyűjtését.
Az addig összegyűjtött zsákokkal a fiúk elindultak a sziklásig, és innen két fő a sárga keresztjelzés mentén a Református templom felé, a többiek a piros háromszögjelzésen a fájdalmasig együtt majd itt kettéválva a piros körút mentén gyűjtötte a szemetet. Az összeszedett szemetet a kijelölt depópontnál helyeztünk el.
A lakosok többi része több útvonalon tevékenykedett , a közösségi háztól a (sárga kereszt jelzésen) a Református templom-turista pihenő-Radnóti utca, egy "csapat" a piros sáv jelzésen a közösségi ház- Siklós-Harkány közti kerékpár útig (piros kereszt jelzésig ), egy másik a piroson a Katolikus templom-szentkút útvonalat (a templomtól sárga sáv), és volt, aki a templomtól az epres úton (piros négyzet jelzés) szedte a szemetet.
Az önkéntesek kb: 20 km-t jártak be és tisztítottak végig. A munka után jól megérdemelt jutalomként egy közös babgulyás elfogyasztásával zártuk a napot . Az önkéntes napon a 42 fő 20 zsák szemetet gyűjtött össze.
szöveg: Balog Á.,
fotók: Hargitai L., Schillingerné J.A., Balog Á.
...mindenkinek az Irénkéje volt a túrasportéletben.
Karádi Károlynéról van szó, aki április 22.-én pénteken két kísérője társaságában „betoppant” a Bazsarózsa kulcsosházba.
Karádi Károly - Irénke férje - közel 30 éven keresztül, 1989-ig volt a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség elnöke, és ugyanezen idő alatt Irénke a titkára, majd főtitkára volt. Később Irénke a Megyei Tanács Sportosztályára került mint főtitkár, és a megyei tömegsport szervezése volt a feladata.
Mi, akik a kulcsosházban épp előkészítettük a Mecsek50 teljesítménytúra ellenőrzőpontját, (rövidebb távok pecsételő helye) - örömmel mutattuk meg elődeinknek és példaképeinknek a jelenlegi turistaélet egy szeletkéjét.
Az első Mecsek 50 teljesítménytúra szervezői is Karádiék voltak. Karádi Károly már 90 fölött van, kirándulni már nem tud, Irénke ápolja.
Irénke!
Sok erőt kívánunk ehhez a nagy és embert próbáló feladathoz!
Diktálta Gőbölös István, leírta Bors Valéria
A képek a Bazsarózsa kulcsosházban készültek.
Kedves Túravezetők és Túratársak!
Sok szeretettel várlak Benneteket 2016. május 3-án, kedden 17-18 óra között az Év Madara, a haris című előadásra.
Figyelem !
Az előadás helyszíne a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Tettye Oktató Központja – Pécs, Tettye tér 8.
Május 3. – Az Év Madara – a haris
Előadó: Wágner László – DDNPI, tájegységvezető
A program nyitott, minden érdeklődőt sok szeretettel várunk.
Április 23-án 347 fő túrázó és 36 fő rendező részvételével rendeztük meg a 33. Mecsek teljesítménytúrákat. Az 50 km-es távon 44-en, a 30km-esen 90-en, a 15 km-esen 157-en, a 10 km-esen 56 fő indult. Az idei évben új útvonalon vezettük a hosszú távokat, érintették többek között a Mária kápolnát, a Zengőt, Zengővárkonyt, a Réka kunyhót, - völgyet és –várat, Óbányát, az Óbányai völgyet, a Pásztor forrást, a Vörösfenyő kulcsosházat. A két rövidebb távú túra a néhány éve bejáratott útvonalon haladt, Pusztabánya, Réka kunyhó és Püspökszentlászló érintésével. Öröm volt látni, hogy családok jöttek apró gyerekekkel, akik háti-hordózóban élvezték a kirándulást. Képviseltették magukat a legkisebbek mellett a szép korúak is. Érkeztek turisták a helyiek mellett az ország minden részéből. Az időjárás, mint legfőbb támogatónk, lehetővé tette, hogy csodás napsütésben, nyári melegben tölthessük el a napot, nagymértékben hozzájárulva minden résztvevő jókedvéhez. Köszönetet szeretnék mondani a Baranya megyei Természetbarát Szövetségnek, hogy lehetővé teszi a túra megrendezését szakosztályunk számára, a Komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület tagjainak, akik a Vörösfenyő kulcsos háznál várják frissítőkkel minden évben a túrázókat, a Pécsi Vörös Meteor Sportkörnek a püspökszentlászlói Bazsarózsa kulcsos ház rendelkezésre bocsátásáért, a Mecsekerdő Zrt-nek a zobákpusztai Vargánya tanya használatáért. Külön köszönet a Mecseki Kóborlóknak és barátaiknak, családtagjaiknak a rendezésben való közreműködéséért, a finom sütemények, szörpök, lekvárok elkészítéséért, és a töretlen kitartásért, amivel évek óta a túra fenntartásán dolgoznak.
Szabó-Dalecker Ibolya
Mecseki Kóborlók Szakosztály
Mecsek50 rendező