facebook_page_plugin

DDP 2 (Mecseknádasd-Szálka)

2018.09.29.-én a DDP 2, Mecseknádasd-Szálka szakaszát jártuk be 10 fővel. Az időjárás kegyes volt hozzánk. Kissé szeles, de olykor ragyogó napsütésben barangolhattuk be Ófalu, Zsibrik, Mőcsény és Szálka dombokkal tarkított legelőit és tópartjait.

ddp2 szakasz

Egyetlen pihenőnket Ófalu forumán, a kocsmában tartottuk, ahol a helyiek nagy lelkesedéssel meséltek a falu múltjáról és jelenéről. Eszterpuszta XV. századi templomromja, elhagyott pincék mellett hagytuk el a vendégszerető is falvat.

Zsibrik mindkét tava mellett, az egykori vasútvonal nyomvonalán értünk Mőcsényre. Itt láthattuk Tolna megye egyetlen, 607 m hosszú vasúti alagútját is. Innen a Szálkai halastó északi partján, akkor már ragyogó napsütésben Szálka központjában fejeztük be a DDP újabb szakaszát.

Úgy gondolom, ez a Mecsekhez képest ritkábban járt vidék minden résztvevő számára új szépségeket és élményeket nyújtott minden résztvevő számára.

 

Biró Gábor túravezető