facebook_page_plugin

Felfedező úton

Ha nem is telt meg a csuklós busz, de így is 27-en indultunk neki a Hird-Szederkény közötti útnak.

 

csoportkep

 

A csapatból egyedül Endre volt aki ezt az utat előttünk bejárta. A túra előtt részletes tájékoztatót adott az útról és a közbeeső falvakról is.
Rövid másfél kilométer után már az első faluban Romonyán a katolikus templomban hallgattuk a templom kántorát aki elmesélte a falu, és a templom múltját jelenét és a jövőről is szólt egy pár szót. Elég sokat időztünk itt, pedig még elég szép távolság várt ránk.
A falut elhagyva elértük a Vasas-Belvárdgyulai vízfolyást aminek a partján egész Hásságyig gyalogoltunk. Szerencsére ma már nem volt a múlt heti rekkenő hőségből , de azért így is rendesen végig sütött a nap . Így értünk el a túránk feléig ( Hásságyi tóhoz ) ahol egy hosszabb pihenőt és ebédszünetet tartottunk. (ebbe a pihenőbe még egy geoláda is belefért!) A kiírás szerint a faluban lehetőség volt a túráról való kiszállásra ( egy valaki igénybe is vette) és többen itt csatlakoztak a még visszalévő 10 km-re.
Hásságy után Szederkény irányába nagyrész művelt mezőgazdasági területen ( napraforgó táblák között) vezetett az utunk.
Szederkény előtt még bementünk egy rövidebb darabon az (Endre szerint szebb napokat látott) erdőbe ahol az Őrszem forrást is megnézzük.
Összességében egy jó kis felfedező túrát tettünk és akinek még ez kevés volt ott maradhatott Szederkényben a Sváb fesztiválon.

 

Szöveg, képek: Nagy Balázs

 

Erre jártunk:

 

 


 

és ezt láttuk:

 

 

 

Még több kép itt