Baranya Megyei Természetbarát Szövetség - Túrázás "vasalt utakon" - Via Ferrata a Bakonyban
facebook_page_plugin

Túrázás "vasalt utakon" - Via Ferrata a Bakonyban

Bemelegítésnek az ausztriai Weichtal szurdok bejárását szemeltem ki, ahová bakonyi túravezető kollégámmal indultunk el, mert testőr nélkül veszélyes helyeken nem járhat egyedül egy csaj. Azon az októberi szombaton szokatlanul meleg időjárás uralkodott az Alpokban. Túránk nem volt hosszú, mindössze 8 km, azonban a szintemelkedés 820 m felfelé (és meredeken lefelé is), és sok helyen a gyönyörű természeti képződményeken átjutni csak nagy erőkifejtések és ügyes fogások árán lehetett. Kúsztunk, másztunk, préselődtünk, lábunk vállmagasságba emelve vájtuk a sziklafal mélyedéseibe, láncon lógtunk és húztuk fel testsúlyunkat, majd feljutottunk, de megérte! Fent a hütténél (1380 m) egy óriási sziklán mászófelszerelésben gyakoroltak - mi meg erőnk fogytával sóvárogva bámultuk a "pókembereket", de nem csüggedve, mert a másnapi programunk épp erről fog szólni. Megtanulunk via ferratázni, magyarul sziklát mászni biztonságos felszerelésben, olyan speciális túraútvonalon, ahol a hegyoldalba szerelt acélbowdenhez rögzítve az ember csak megcsúszni tud, de leesni nem.

Hazánk egyetlen hivatalos pályája tavaly óta létezik: a Bakony hegységben található Csesznek falu közelében található Kőmosó szurdokban alakították ki. A Magyar Kaland Sport Egyesület két túravezető-oktatója kedvesen fogad bennünket. Bemutatják és kipróbáljuk a felszerelést: védősisak, hegymászó-beülő, karabinerek - (ezeket kell majd a mászáskor a hegy oldalán végigfutó bowdenhez csatlakoztatni), bakancs kötelező, kesztyű ajánlott, a felszerelés övcsatját jó szorosra húzni a derék körül és máris indulhatunk!

 

A szurdokban 3 pálya található, a közepes nehézségű C jelűvel kezdünk, amelynek az eleje a legküzdelmesebb. Majdnem függőleges falon kell felkapaszkodnunk, mintha légynek születtünk volna. De szárnyam nincs, és fáj a tegnapi megerőltetéstől a jobb felkaromban lévő izom-beszakadásom, plusz izomláz is jelentkezik a combomban, egy régebbi belső sérülésem pedig újra szúrni kezd, de megemberelem magam: túravezető létemre nem lehetek ilyen nyavalygós és tehetetlen! A további kb. 170 méter már könnyebbnek tetszik, keveréke a Rám-szakadék, a Holdvilág-árok és a Weichtal-szurdok nehezebb részeinek. Gondot már nem a karabinerek akasztgatása jelent, hanem mindig a következő optimális lépés megtalálása. Cammogósan haladok a csúcs felé, pihenésképpen egyre többször csodálom a tájat és próbálgatom oktatónk türelmét. A 14 fős csoportból utolsónak érek fel, a mellettem végig biztatást nyújtó Gergő segítségével.

Visszatekintve a magasból a tájkép lenyűgöző, a szemben lévő hegyoldalban a D jelű, nehezebb pályán hozzánk hasonlóan kihívásokat kedvelő, de már ügyesebb sporttársak kapaszkodnak felfelé. Csapatunk is hamarosan elindulhat ide, kivéve e sorok íróját, akinek így sérülten a vezető nem javasolja a mindkét kezet erősen igénybe vevő megpróbáltatást. A többiek élménybeszámolója alapján a döntés helyes volt: több helyen teljesen függőleges falon kell felhúzódzkodni, míg a teli talpak támasztást adnak a szikla felületén, addig a súlyt főként a karizmok tartják. Ez a második pálya rövidebb, de velősebb az elsőnél, ami tanulópályának számított. Ha valaki elkezdte a teljesítését, közben feladni szinte lehetetlen, mert visszafordulni sokkal nehezebb lenne, és akadályozná a többi hegymászót. Aki mégsem bírja, annak elsősorban mentális segítséget tudnak nyújtani, hogy összeszedje erejét, vagy legvégső esetben kötélen leeresztve mentési akció alanyává válik. Ilyenre szerencsére nagyon ritkán kerül sor, és fenn a csúcson a túratársak vidám megjegyzéseit hallgatva a via ferratázás inkább hatalmas élmény, önbizalmat növelő sport, testi-lelki fejlődési lehetőség, amelyre "rá lehet kattanni", és egészen más élőben, mint az edzőtermekben kialakított mászófalak.

Amíg ők másztak, én körbetúráztam a sokhelyütt igen meredek feljárókkal szabdalt hegyi ösvényt, ami bejárásnak is megfelel, gondolatban már tervezve a jövő évi - via ferratával megspékelt - bakonyi kirándulást, ahol Zergéim extrém-sportolhatnak, Mackóim pedig fotózgathatnak, mert témának bővében vagyunk. A csúcsra feljutás után a tetőn hétágra süt a nap, csillogó aranyfényt kölcsönözve a körbe-alattunk elterülő őszi bakonyi erdő színpompás lombkoronáinak. Szemben a cseszneki vár magasodik, tövében a harmadik vasalt pályával, ami a legrövidebb és legkegyetlenebb. Így kifáradva a csapatból csak néhány ember vállalkozik a meghódítására. Jelzése E betű, ami haladóknak ajánlott terepet jelent, ide csak jó fizikai állapotban lévő és mászásban gyakorlatot szerzett résztvevőket várnak.

Elköszönünk oktatóinktól, és eszembe jutnak az igazi hegymászók, akik a többezres csúcsok alatt 50 méterrel visszafordulnak a céltól, s akiket eddig nem tudtam megérteni. Most 180 méter hosszúságú, 60 m szintemelkedésű túrát tettünk meg egy óra alatt... Így hát nekiállok forrasztófüveket keresni és gyorsan meggyógyulni, hogy jövőre visszatérve teljesíteni tudjam a másik két pályát, valamint a Weichtal-szurdok tetején lévő sziklán ottfelejthessem a napszemüvegemet!

Pál Krisztina