facebook_page_plugin

2010. június 180. szám

 

MECSEK HÍRADÓ

 

180. szám                                                                                                                                                    2010. június – augusztus                                                                                                                                                                                                                  

 

Összegzés a Mecsek 50 (30, 15) teljesítménytúráról

Idén május 1-jén a 27. Mecsek 50 (30, 15) teljesítménytúra került megrendezésre. Ne­künk, a Mecseki Kóborlók szakosztálynak ez volt a 13. rendezésünk. Reméljük, idén sem hoztunk szégyent a szövetségre. Összesen 448-an vettek részt a túrán, 20-an pedig elő­zetesen ill. utólag járták végig az útvonalat: az 50 km-t 62-en  (létszámuk sajnos évről évre fogy), a 30 km-t 133-an, a 15 km-t pedig 273-an teljesítették.

Az időjárás kegyes volt hozzánk, nyári melegben töltöttünk két  napot mi,  rendezők a zo­bákpusztai Vargánya tanyán, előző nap a tábori és konyhai előkészületekkel, 1-jén pedig a túra lebonyolításával. 36 fő vett részt a rendezésben, 13 Mecseki Kóborló, va­la­mint az évek során állandóvá vált kedves segítőink. Legifjabb „pontőrünk” Lakatos Csa­nád, 2 éves. Támogatónk volt az Egy Hajóban Alapítvány, akik frissítőkkel járultak hozzá túránkhoz, melyet Váralján kínáltunk. Megtiszteltetés, hogy idén túránk része lehetett a Cartographia Kupának. A kupa főszervezője, Máté István velünk töltötte a napot, cartographiás termékekből hozott igen széles választékot, melyet a résztvevők a hely­színen kedvezményesen vásárolhattak meg. Gőbölös István túratársunk két szép túrabotot faragott, melyeket felajánlott a legifjabb és legidősebb résztvevőnek. A legidő­sebbnek járó botot  Hegyi Józsi bácsi (78 éves)  kapta, a legifjabbnak járót ketten kapták, de családban marad, mert unokatestvérek. Ők Budapestről érkeztek, Erdei-Tele­kesi Zita 2 éves, a túra nagy részét az édesapja  által vitt háti hordozóban élvezte, Tymcsák Le­vente – 4 éves – saját lábán járta végig a túrát.

Túránk útvonalán kétévente változtatunk, ez idén volt esedékes. A 30 km-es távon ki­hagy­tuk a Zengőt, így a 30-asok az 50-es táv egyik távoli pontját, a váraljai hor­gász­ta­va­kat is érintették. Az útvonalválasztást sok túrázó dicsérte. Kisebb hibákat is vétettünk, pl. a szintemelkedések egy része a menetlapon tévesen került feltüntetésre. A hibákért elné­zést kérünk.

Többen voltak, akik eltévedtek az útvonal valamely szakaszán, ez szerintünk legtöbb esetben a figyelmetlenségnek tudható be. Szeretnénk a jövőben  az útvonalak végig­sza­la­go­zása helyett a turista jelzések karbantartására, frissítésére helyezni a hangsúlyt, az útvonalleírások pedig megerősítésként szolgálhatnak a térképmásolatok mellett.

Összegzésül: reméljük, mindenki jól érezte magát, mi rendezők nagyon elfáradva, de jó élményekkel zártuk a napot. Jövőre, reméljük, ismét megrendezzük a túrát, élénk tavaszi színekkel, meleg időben, kedves és készséges pontőrökkel és rendezőkkel, sok frissítő­vel, az elmaradhatatlan, kóborlók által sütött házi süteményekkel, pontos és jól követhető térképmásolattal és leírással.  Így legyen! Köszönet minden rendezőnek, résztvevőnek!

Szabó-Dalecker Ibolya
főrendező

A „Mecsek 50, 30” pontőrei a váraljai tónál

A harmatcseppek még ott csillognak a fűszálakon, amikor a zobákpusztai Vargánya-tanyához érünk. Itt van a teljesítménytúra indító és célállomása. Nagy a nyüzsgés: sokan az adatlapokat töltik, és vannak, akik már indulnak neki a kalandos megmérettetésnek. Akinek nincs új Mecsek turista térképe, az beszerezheti Máté Istvántól, aki a Cartographia Kupa főszervezője és a termékek helyszíni árusítója. Térképek, térkép­albumok és egyéb hasznos dolgok megvásárolhatóak nála az asztalnál.

A szervezőktől, Ibolyától és Sanyitól átvesszük a váraljai horgásztónál lévő ellenőrző ponthoz való süteményeket, üdítőket, ásványvizeket és egyéb dolgokat, ami a pontőrök­nek feltétlen szükséges. A kocsi üléseire is kerül rakomány, mert szerencsére sok a részt vevő. Elindulunk és a szép Magyaregregyi-völgyben haladunk. Az út mentén pompáznak a tavasz tarka virágai: a piros mécsvirágoktól izzik a párás völgyoldal, odébb a kéklő gyíkfüvek vonják magukra a figyelmet. A fák lombjai alatt az úthoz közel források búj­nak meg a reggeli csendben. Áthaladunk az erdők szegélyezte kis falvakon, ahol az ég fele nyúló tarka májusfák tarkítják az amúgy is szép utcákat. Váralján a hosszú főutca végéhez kocsival hamar odaérünk. Innen egy kicsit zötyögve, kátyúkat kerülgetve érünk a horgásztavakhoz. A korai idő ellenére, már minden kiépített pad és asztal foglalt. Má­jus elseje van, és itt a környék bányásztelepülésein még mindig él a majális hagyománya. Családok, baráti körök, cégek dolgozói, és kirándulók mindenütt. Több tűzrakóban már láng­nyelvek nyalogatják a fahasábokat. Egy terebélyes mezei juhar lombkoronája alá tolatok be, ahol felállítjuk ellenőrzőpontunkat. Pontosan a két tó közötti átjáróval szemben, in­nen érkeznek a verseny résztvevői. A fa ágaira feltesszük a bélyegzési bóját és a szpon­zorok reklámfotóit. Támogatónk az Egy Hajóban Alapítvány, akik frissítőkkel járulnak hozzá túránkhoz, melyet most itt Váralján kínálhatunk az ide érkező szomjas résztvevők­nek.

A kocsi motorházteteje lesz az „iroda”. Pakoljuk ki az üdítőket, ásványvizeket és sü­temé­nyeket. Alig, hogy felegyenesedünk, már látjuk is, hogy ketten közelednek felénk. Régi ismerősök, minden teljesítménytúra rendszeres résztvevői. A kartonon Ági beikszeli a rajtszámukat, majd a versenykartonra kapnak bélyegzést. Megkínáljuk őket süte­ménnyel, vízzel és üdítővel. Kellemes volt az útjuk, rendben idetaláltak. Búcsút intünk nekik és folytatjuk pakolgatásainkat. A csodálatosan szép és hatalmas völgyet lassan megtölti a színes emberi forgatag és a parkoló autók.

Megérkeznek segítőink: Imre, Marcsi és öthónapos unokájuk, Dominik. A rajtból hoztak még egy kis pótlást, hogy jusson minden résztvevőnek. Egyre gyakrabban érkez­nek a túrázók, és mi igyekszünk, hogy mindenki kellő ellátásban részesüljön. Ági és Marcsi a kartonokkal foglalkozik, Imre az üdítőket osztja. Nekem az információk átadása jut, merre tovább, és hol tudnak forrásvízhez jutni a kijelölt úthoz közel. Közben a jó hangulatban sok fotó készül túrázókról, pontőrökről. A kellemes idő kedvez a majálisnak és a túrázóknak egyaránt. A tűzrakó felől finom halászlé illatát postázza az enyhe szellő, gyerekek hintáznak az öreg tölgy vastag ágára lógatott kötélen. Dominik hason fekve pi­hen a kis napvédő sátorban és figyeli a folyton változó embereket, sátrán a felirat: „Én is a Mecsek 50-en indultam”. Szülei a 15 km-es túrán indulnak, és utána jönnek a kis turis­táért.

Szokásomhoz híven, amikor csitul a roham, elindulok a túraútvonal egy részét be­járni. A szép völgyben indulok a patak mellett felfelé, a Farkas-árok irányába. A volt vadászháznál a „bélyegzős” dobozban megnézem, hogy az egyik teljesítménytúrázóval kiküldött nyalókák megérkeztek-e? Minden rendben, tele a doboz, jut az erre kirándulóknak. A Jágerok-kútjánál megtisztí­tom a kis elfolyó medret, lemérem a hozamát és a hőmérsékletét. Közben látom, hogy az úton túrázók haladnak felfelé szapora léptekkel. Turistabotjaik kopognak az ösvény kö­vein, felforgatva a kisebbeket. Átlépkedek a patakba rakott nagyobb köveken és megyek a turisták után. A Kalán Miska-kútjánál érem utol őket. A forrás feletti korhadó bükkről vastag ágak szakadtak le és törtek darabokra a forrás előterénél. Lefele dobálom a vastag ágakat a meredek partoldalba. Egy vastagabb és hosszabb darabbal meg kell birkóznom, hogy lependerítsem a völgy felé. A forrás csövén csak cseppekben jelenik meg a víz. Sza­bad a járás az úton, és indulok tovább az üde zöld fák között. Balra lent szép lépcsős víz­esés, fehér habokat varázsol a csobogó felszínére. Kakukk szólal meg valahol, és meg­számlálja életem hátralévő szakaszát. Innen hamar felérek a Vadvirág-forráshoz, ahol a szokásos tisztítást, és mérést elvégzem. Az út felől fiatalok jönnek felém, egy kis ivó­vízért. Ismerik a forrást és tudják, hogy itt mindig van finom hűs víz. Ők is a teljesít­mény­túra résztvevői.

Kicsit feljebb megyek a szűk völgyben és nézegetem a sziklalépcsőkön csorgó vizet. Felettem holló rikácsol rekedt hangon, hallani vaskos szárnyainak suhogását. Nincs már időm felmenni a Lendület-forrásig. Lefele indulok és szaporázom lépteimet. A szembe­jövőknél, ha látom a bizonytalanságot, segítek. Két fiatal kislányt bíztatok, hogy menje­nek tovább, a Pásztor-forráshoz, mert ha kicsit igyekeznek, a pontőröket még ott találják. Visszafele is át kell jutni néhányszor a gázlókon a vízbe helyezett nagyobb kövekre lépve, hogy visszaérjek a tavakhoz. Az erre haladó fáradtabb lábú túrázók biztosan elvé­tették a lépést és megmártották lábukat a tíz centi mély vízben.

Mikor visszaérek, Ági örömmel mondja, milyen sokan áthaladtak a ponton és nem volt jelentős torlódás. Csak néhány észrevétel volt a versenykartonon lévő adatokkal kap­cso­lat­ban. Dominik szülei is megérkeznek, és kölcsönösen örülnek egymásnak. Csak elvétve jön már egy-egy túrázó, lassan bezárjuk a pontot, idő szerint. A majális forgataga is ritkul, kialud­tak a tüzek, elfogytak a finom ételek, italok. Már mi is éhesek vagyunk, várjuk a „söprűt”. Telefonon keresnek barátaink, hogy kicsit elkevertek és a söprű lába megrándult. Felajánlom, hogy felmegyek eléjük a tetőre, és ott találkozunk, segítek, amit tudok.

Szép erdőben emelkedik a tótól az erdészeti út, majd kiér egy szép legelőre. Szürke marhák legelésznek az üde zöld réten gyönyörű környezetben. Két fekete kutya terelgeti őket, ha szükséges, a gazdi utasítására. Elérem a megbeszélt helyet, sehol senki. Két fiatal kiránduló bámészkodik a vadlesen, őket kérdezem: nem láttak-e erre embereket. Mondják, hogy egy órája mentek el itt és mutatják, merre. A gerincen végig vagy Nagymányokra, vagy Hidasra juthatnak. Telefon Ágiéknak, ők Évának és ez oda vissza. Végül mindenki megkerül. Egy pótkocsis traktoron a majálisból hazafele tartó családdal jutottak le Váraljára. Az erdőn átvágva iránymenettel sietek le Ágiékhoz. Gyorsan össze­pakolunk és indulunk, hogy Váralján a focipályánál felvegyük az elkóborolt báránykákat. Mindenki örül a találkozásnak: Éváék annak, hogy nem kell tovább gyalogolni, mi meg annak, hogy mehetünk a célba vacsorázni. Az izgalom levezetésére, aki teheti, iszik egy kis tartalék vörösbort.

A célban terített asztaloknál sok finomság várja az éhes és megfáradt versenyzőket, akik jó étvággyal eszik a lekváros és zsíros kenyeret. Többfajta üdítővel, teával olthatják szomjukat a hosszú út végén. A lemenő nap sugarai aranysárgára színezik a hatalmas kocsányos tölgy kiterjedt koronáját. Sanyi megmelegíti a babgulyást, melyet nagy élve­zettel fogyasztunk el.

Örülünk, hogy ismét részesei lehettünk ennek a színvonalas, sok kirándulót megmoz­gató rendezvénynek.

A rendezvényről készült képek itt láthatók: http://baranyatermeszetbarat.hu/turabeszamolok/50

Baumann József

ÑÒÑÒÑÒÑÒ

"A Bánáti bazsarózsa élőhelyei a Mecsekben"

2010. május 1-jén Rónaky Gizella vezette a fenti elnevezésű túrát a Kelet-Mecsekben, a Hosszúhetény–Hárs-tető–Somos-hegy–Róka-hegy–Nagy-kopasz–Püspökszentlászló–Hosszúhetény útvonalon.

A túravezető köszöntötte a résztvevőket, indulás előtt tájékoztatást adott a túra útvonalá­ról és visszaérkezés várható idejéről. Hosszúhetényből fúvószenével kísérve napos, derűs időben indultunk Püspökszentlászlóra. A települést elérve, szépen felújított parasztházak, harangláb mellett vezetett utunk.

A Hárs-tető felé elértük az erdő szegélyét, ahonnan szemet gyönyörködtető kilátás nyílt a völgyekre. Vezetőnk út menti virágokra hívta fel figyelmünket, így fotót is készíthettünk az erdei gyöngykölesről, a bíboros kosborról, a fekete nadálytő sárga színváltozatáról, az indás ínfűről. Az erdőben megpillantottuk az első bánáti bazsarózsa töveket. Folyamatos emelkedőn, lassan haladtunk. Az erdő képe, a táj változatos szépségével varázsolt el. Többször megálltunk rövid pihenőre: a Ferenc-kápolnánál, a Szamár-pihenőnél. Veze­tőnk tájékoztatását hallgatva elképzeltem, milyen volt, amikor a településekről az embe­rek az erdőn keresztül jártak áruikkal a környék településeire, ahol vásárolni is tudtak, és a szénbányászok, akik a bányákba jártak dolgozni. Ebédünk elfogyasztása előtt meg­másztuk a Róka-hegyet, melyről csodás kilátás nyílt a Zengőre, a Hármas-hegyre, a köztük lévő mély völgyekre, a távolban a Tubes és a misinai TV torony látszott. A szik­rázó napsütésben a bánáti bazsarózsák varázslatos illatával telt meg a levegő, amit a szél hozott felénk. Ámulva, magunkba szívva a sok szépséget, a túravezető felhívására in­dultunk vissza.

Árnyékos bükkerdőben a magasra nőtt hagymás fogasír mintegy aljnövényzetként borí­totta be a talajt. A Nap egyre melegebben sütött, nyíltabb, fiatal tölgyerdőben vezetett utunk. A tisztított, gallyazott erdőben a bánáti bazsarózsa tömegesen jelent meg, nagyra nyitva virágernyőjét. A bőség zavarában nem is tudtuk, melyik tövet csodáljuk, fotózzuk; a látvánnyal nem lehetett betelni. A hegytetőről lassan leértünk a szürke kígyóként alat­tunk tekeredő aszfalt útra. A hűvösebb völgybe érve, a patakmederben korhadó fatörzsön sárga gévagomba hívta fel magára a figyelmet.

A püspökszentlászlói templom melletti pihenőn feltöltöttük vízkészleteinket, elfogyasz­tottuk a maradék eleségünket, beszélgettünk túránk élményeiről. Volt idő nézelődni az arborétumban, a kápolnában, az apácák temetőjében, megnézhettük a püspöki nyaralót. A buszhoz igazodva együtt indultunk vissza Hosszúheténybe. Sok látogató, kiránduló jött velünk szembe, családok gyalog, babakocsival, kerékpárral, kutyával.

A buszmegállóhoz kissé fáradtan, de élményekkel telve érkeztünk meg.

Maráth Klára

Banati bazsarozsa

 

 

A Bükk hegységben

Klári barátnőmmel mentünk egy Bükk hegységi, több napos túrára. Az első nap fele utazással, másik fele egri városnézéssel telt el. Szállásunk Szarvaskőn volt.

Második nap: irány Bélapátfalva. Az apátsági templomot én már láttam (OKT), de Klári­nak óriási meglepetés volt. A Bélkő tanösvényen indultunk felfelé. A jelzést elvesztettük ugyan, de az irány és az út jó volt, ám csak egy darabig. Utunkat egy jókora sziklaomlás zárta el. Egyik oldalon a meredek hegy, másikon mélységes mély szakadék! Az előttünk járók lábnyomait sejtve, egy halk fohász kíséretében átmászunk. Pár száz méter, és egy újabb sziklaomlás! Klári szerint menjünk vissza, de a halálfélelemből nekem egyszer is elég volt.  Mászni kezdtem. Fenn a hegytetőn az elhagyott kőbánya sivár fennsíkja fogad. Hatalmas, kihalt placc! Körbejárva rátalálunk egy lefelé vezető útra, majd a tanösvényre. Most már végigjárjuk! Fentről csodálatos a kilátás. Akkor most jöhet Istállós-kő. Egy rövidítést (ami általában hosszabb, mint az eredeti útvonal) követően nagy nehezen megtaláljuk a keresett utat, amelynek egyik vége Istállós-kő, a másik a Szalajka-völgy. Az idő rövidsége miatt ez utóbbit választottuk.

Harmadik nap: Miskolc, Ómassa, Bánkút (közben találkozunk egy foltos szalamandrá­val), és ismét Istállós-kő. A Bükk-fennsík sárgállott a rengeteg hosszúszárú kankalintól. Ugyanez a rét ősszel lila lesz, annyi volt az őszi kikerics levél. Sok-sok jelzésváltás és egy röpke zápor után megérkeztünk végre az Istállós-kőre: egy aprócska fennsík (959m), Szt. Imre kereszttel. Se kilátó, se kilátás. Végcélunk Bélapátfalva, de barátnőmnek fel­tétlenül meg akarom mutatni a Cserepeskői barlangot. Megérkeztünkkor két fiatalember a barlang előtt rakott tüzet, bent pedig úgy befűtöttek, hogy egy szaunában sem lehet melegebb. A hegyről lefelé az Őr-kő réten keresztül vezet utunk. Itt sok-sok pirosló hu­nyor virágzik. Gyönyörűek! Eltévedés, „rövidítés” nélkül szerencsésen megérkezünk Bélapátfalvára. Nagyon elfáradtunk.

Negyedik nap: indulás előtt felmászunk a szarvaskői várhoz. Utána Eger, Szomolya: kaptárkövek. Eligazító tábla, tanösvény tábla nincs! A helyiek segítségével azért megta­láljuk. Valóban nagyon érdekes, különleges hely, készítésének célját a mai napig sem tudták megfejteni. Innen elsétáltunk Noszvajra, onnan busszal, majd vonattal Szavaskőre. Az előző naphoz képest ez egy laza, pihentető túra volt.

Éjszaka hatalmas vihar, felhőszakadás, utolsó napunk reggelén szintén. Emiatt Egerszalókot kihagytuk, és már a délelőtti órákban vonatra ültünk. Nagyon szép és emlé­kezetes napokat éltünk át. Jó volt!

Biros Márta


 

A Mátra bércein

 

2010 májusában zavartalan napsütésben indultunk el gépkocsival a Mátrába, hogy ízelí­tőt kapjunk annak szépségeiből. Gyöngyöstől erdő övezte úton haladtunk szálláshe­lyünkre, Mátraszentistvánra, ahol megnéztük a 2004-ben épült, és az ország legmoder­nebb és legnagyobb kiterjedésű síparkját. Ugyancsak itt található a Három falu temploma, amelyet Mátraszentimre, Mátraszentistván és Mátraszentlászló települések közösen épí­tettek.

Másnap esős, ködös időben indultunk útnak gépkocsival a környék nevezetességeinek megtekintésére. Mátraderecskén a Széndioxid Gyógyfürdőben, a mofettában töltöttünk fél órát, mert csak ennyi engedélyezett – orvosi felügyelet mellett – a szárazfürdőben, amely különösen a cukorbetegség gyógyítására, szinten tartására szolgál. Egerszalókon az újonnan épült gyógyfürdőben ugyancsak megmártóztunk. A fehér sziklákból gőzölgő fehér felhők csodálatos látványt nyújtottak. Távolabb a siroki szikla kővár hatalmas tömbje emelkedik ki a környékből. A recski emlékhelyen az egykori tábor történetét bemutató barakk és a többi épület, a táblák és leírások nagy szomorúság­gal töltöttek el bennünket. A parádsasvári fényűző Károlyi kastélyt csak kívülről tekint­hettük meg, de ugyanígy jártunk, amikor a híres üveggyárat szerettük volna megnézni: ennek működését már 2004-ben felfüggesztették. Parádfürdőn csak elhaladtunk a gyógy­fürdő mellett, ami szintén nagy látvány volt, még kívülről is.

Harmadik napon a híres mátrai betyár, Vidróczki csárdájától az Országos Kék Túra jel­zésén indultunk el az Ágasvári turistaházhoz. Az út gyönyörű bükkös erdőben vezetett. A turistaház nagy túraközpont, sok turistajelzés találkozik itt. Turista viszont sehol, csak öt kis cica örült nekünk, amikor meglátott bennünket. Innen utunkat a piros sáv jelzésen folytattuk csúszós, sáros terepen, a délre folyó Csörgő-patak medre mellett egészen Mátrakeresztesig. Innen szállásunkra busszal utaztunk, majd rövid pihenő után még fel­mentünk a 781 méter magas Vörös-kőn épült kilátóhoz. A kilátóból gyönyörű kilátás nyílott a Mátra csúcsaira, az erdők tömegére. A vasból készült kilátóból a közelgő vihar gyors távozásra késztetett bennünket.

A következő napon busszal mentünk az „ország tetejére”, Kékestetőre, ahol kívülről megnéztük a TV tornyot és a meteorológiai állomást, majd az Országos Kék Túra útvo­nalán indultunk kelti irányba, de csak egy darabig mentünk, mert a meredek terep és a csúszós kövek „állj”-t parancsoltak. Úti célunk más volt, így a tetőre visszatérve Mátra­házára gyalogoltunk le, majd innen a sárga kereszt jelzést követve a Sás-tói kilátóig mentünk. A Sás-tótól a Muzsla-tetőn lévő kilátót érintve, a sárga sáv jelzésen, gyönyörű úton ereszkedtünk le Mátrafüredre.

Ezután Galyatető látnivalóit néztük meg, majd onnan leereszkedtünk a Mogyorós-oromra, ahonnan pazar kilátás nyílott a környékre, s látszottak Parádsasvár házai is. Visszafelé Galyatetőre nem volt könnyű felkapaszkodni. Rövid pihenő után elindultunk a Piszkés-tető felé. A bekerített csillagvizsgáló mellet elhaladva, a Piszkés-kút, majd a Piszkés-legelő érintésével Mátraszentlászlóra értünk le. A rét telis-tele volt vadvirágok­kal, a látvány kárpótolt bennünket a napi fáradtságokért. Utunkat a Három falu temp­loma érintésével, a meredek sípálya lejtőin leereszkedve fejeztük be Mátraszentistvánon.

Háromnapi túráink során 46 km-t tettünk meg, és 1200 m szintemelkedést győztünk le esős időben, csúszós, sáros terepen. A Mátra gyönyörű, személygépkocsival bejárva is, de az igazi élményt a gyaloglás adja. A turista jelzések szinte mindenütt felújítottak, az el­igazító táblák megbízható információkat adnak. Ezt bizonyítja az is, hogy egyetlen „félre utunk” sem volt.

dr. Koncz Eszter
(Felhőtlenek)

„MÚLTIDÉZŐ”

AMIKOR EGY CSACSI ÖTLETBŐL NAGY SZAMÁRSÁG KEREKEDETT

Kovács Elemér bácsit mindenki szerette és tisztelte, aki ismerte. És ismerték is sokan. Ha máshonnan nem, hát a püspökszentlászlói „Bazsarózsa” kulcsosházból. Annak volt egyik gondos házigazdája. Ízletes mecsekfű teájának híre a megye határain is túljutott, amikor a szentlőrinciek Új Tükör Klubja országos tábort szervezett Orfűn, s Elemér bácsi teájá­ról az országos hetilap külön fejezetben áradozott. Mert Kovács Elemér nemcsak a Ba­zsarózsa kulcsosháznak volt segítő mindenese, hanem a Szentlőrinci Kísérleti Iskola ifjú csemetéinek is.

Történt egyszer, hogy az öregúr különös ötlettel rukkolt elő a gyerekek nyári táborozását illetően:

– Gyerekek! Szervezzünk egy igazi kalandos utat! Járjuk be Tolnát–Baranyát! De nem ám akárhogyan! Hanem a „hátunkon a házunk” módszerével. Induljunk el Pécsről a Dél-dunántúli Kék Túra útvonalán! Ahol ránk esteledik, ott sátrat verünk valamelyik kulcsosház mellett, s így haladunk aztán egészen Szekszárdig.

Az ötlet hallatlan tetszést aratott a magukat amúgy is „Hétpróbásoknak” nevező gyerekek körében. Pámer László, az iskola testnevelő tanára is támogatta a jónak tűnő ötletet. Élére állt a dolognak és vállalta a vezetést is.

Az ötlet valóban jónak látszott, csak nem kellett volna egy nagy-nagy csacsisággal meg­fejelni. Ez pedig abban nyilvánult meg, hogy valaki (valójában e sorok írója) kitalálta, hogy kölcsönözzenek a Pécsi Állatkerttől két csacsit, málhahordás céljából. Nem fogjá­tok elhinni! Az állatkert igazgatója – dr. Fülöp István – az iskolával való jó viszonya következtében ráállt a dologra. Adta a szamarakat.

Így aztán az Úrnak 1987-es esztendejében, az iskolai szünet első hetében elindult a kis csapat a Pécsi Állatkerttől. Az egyik szamár hátán a szamáreledel, a másik hátán a felsze­relés. Árpádtető felé vették az irányt rendkívül nagy ovációtól övezve.

Indult, mondom, mert soha nem jutottak el Árpádtetőig. Valahol a Tripammer-fa kör­nyékén végleg megfeneklett a dolog. A két szamár ugyanis vagy a túratávot sokallta, vagy a teherhordás nem volt az ínyére, ez már soha nem derül ki. Tény azonban, hogy a hámot szétszakították, két lábukat cövek meredeken előretolták, s többet nem mozdultak. Úgy kellett őket teherautón visszaszállítani az állatkertbe. A túracsapatot meg egy szülők köréből mozgósított személygépkocsi-különítmény vitte. De nem ám Tolnába, hanem az iskola orfűi táborába. Ott vertek sátrat az éccaka kellős közepén. És az elmaradt kaland­túra miatt Elemér bácsi jóféle teakülönlegességével vigasztalhatták magukat.

Így kerekedett 1987 nyarán egy csacsi ötletből nagy-nagy szamárság.

Varga Ferenc

Via Santi

 

A Magyarországi Via Sancti Martini Egyesület és a Kis­újbányai Baráti Kör Alapítvány szeretettel vár minden érdeklődőt a Szent Márton Európai Kulturális Útvonal részét képező „VIA DIVIDE CARITATEM” Baranya megyei gyalogos út második szakaszá­nak avatására, melyre 2010. július 23-25-én kerül sor. Az út a Kisújbánya – Máré-vár – Komló/Kisbattyán – Komló/Sikonda  – Orfű/Bános – Orfű/Mecsekrákos – Orfű  – Jakab-hegy – Pécs/Patacs – Pécs/Székesegyház  vonalon fog vezetni.

 A program: július 22-én szállás és vacsora lehetőség Kisújbányán vagy Magyaregregyen Július 23-án, pénteken reggel 7 órakor indulás Kisújbányáról, rövid imádság után a Kisbattyáni Szent Márton templom érintésével Sikondára. Vacsora, szállás Sikondán. Július 24-én 9 órakor indulás Orfűre, ahol mindkét Szent Márton templomot   (Mecsekrákoson és Orfű faluban) meglátogatjuk. Vacsora és szállás Orfűn.   Július 25-én a reggeli szentmise után az orfűi Szent Jakab zarándokokkal együtt megyünk a Jakab-hegyi kolostor romjaihoz, az imádság után folytatjuk utunkat a patacsi Szent Márton templomba. Utunkat a pécsi székesegyházban imádsággal zárjuk.

Kérjük, hogy mindazok, akik nem akarják egyénileg lefoglalni a szállásukat és vacsorá­jukat, jelezzék részvételi szándékukat a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen. További információ a www.viasanctimartini.eu és a www.kisujbanya.com honlapon olvasható.

MEGHÍVÓ

A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség tisztelettel meghív minden kedves ter­mé­­szetjárót a Baranyai-dombságban, Máriakéménden kialakított új turistaútvonalak avatá­sára.Időpont: 2010. július 4, vasárnap, 14.00 óra.

14.00: a Kegytemplom megtekintése.14.15: indulás a Török-vár romjaihoz. 16.00: Tóth Klára, szövetségünk elnöke beszédet mond a Török-várnál.16.15: a Mária­kéméndi Ha­gyományőrző Egyesület bográcsgulyással vendégeli meg a túra résztvevőit.17.15: indu­lás a Nagy-pincesoron át Máriakéméndre.(A túra távja a kegytemplomtól Máriakéméndig 8 km.)

Az avatás helyszíne megközelíthető a pécsi távolsági autóbuszállomás 11-es kocsiállásáról 13.05-kor induló járattal, „Máriakéménd felső” (Kegytemplom) megálló­helyig. Hazatérés Máriakéméndről a 18.56-kor induló járattal. A részvételre előzetes jelentkezés szükséges 2010. június 21-ig. Jelentkezés: Biki Endre Gábor, ( 30-452-4579. E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

ííí


HÍREK

  • Új turista útvonalak a Baranyai-dombságban: a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség és a Máriakéméndi Hagyományőrző Egyesület a Baranyai-dombságban új turistaútvonalakat alakított ki. A terület központja Máriakéménd, ahonnan egy kék irányított kör jelzésű turistaút indul Máriakéménd, autóbuszmegálló – Kéméndi-csorgó – Nagy-pincesor – Lankás dűlő – volt sípálya – Kegytemplom – Máriakéménd, autóbuszmeg­álló útvonalon. A jelzés hossza 5,5 km. Az említett jelzésről a Lankás-dűlőből (pince­sor) ágazik ki egy kék L („rom”) jelzés, mely a Kéméndi-tető – volt vadászház – Tö­rök-vári-pihenő érintésével ér fel a Török-vár romjaihoz. A jelzés hossza 2,2 km. A turistajelzések felfestését Biki Endre Gábor végezte.

 

  • „Erdő háza”: május 14-én ünnepélyes keretek között adták át a Mecseki Erdészeti Zrt. Árpádtetői Erdészet Mókus Suli Erdei Iskola szálláshelyeként működő épületet, me­lyet egy régi erdei szálláshely átépítésével hoztak létre a Hetvehely melletti Sás-völgyben. Az 1950-es években az erdei munkások szálláshelyének épült házat – mely már romos állapotban volt – három év alatt újította fel (gyakorlatilag újjáépítette) a Me­cseki Erdészeti Zrt. A házban 33 férőhely van, alkalmas erdei iskolai „bentla­kásos” prog­ramok lebonyolítására, de turista szálláshelyként is igénybe vehető. További in­for­máció található a Mecseki Erdészeti Zrt. internetes honlapján: www.mecsekerdo.hu/erdei iskola/mokusuli/programok-árak   címszó alatt, valamint tele­fonon is kérhető: 72/519-120. E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..

  • Erdészeti kiállítás:a Mecseki Erdészeti Zrt. május 17-től nyolc héten át, kéthetes időtartamokban erdészeti témájú kiállításokat tart Pécsett, amelyeknek a megújult Széchenyi téren található Remekek Háza ad otthont. A következő kiállítások tartalma: június 1–13: Diákhagyományaink – Emlékkorsók kiállítása. Korsó-kiállítás a soproni Erdészeti Múzeum korsó- és pohárgyűjteményéből. A tárlat legrégebbi korsójából még 1876-ban kortyolta a sörét egy erdőmérnök hallgató. Az időszakos kiállításon több száz pohár, ivócsanak és korsó tekinthető meg. Június 15–27: „Az aranyban álmodó” – Ungvári Mihály festőművész kiállítása. A román határ mentén, Köte­gyá­non élő festőművész három évtizede járja Erdély falvait és városait. Az ottani fazsin­de­lyes templomokról, házakról és tájakról belevésődött álmokat és emlékképe­ket er­dé­lyi motívumokkal ékesített faragott szélű ikonokon, elsősorban hordódongá­kon örö­kíti meg azóta is. Június 29–július 11: Németh Ferenc soproni szobrászmű­vész ág­szob­rainak kiállítása.

 

  • Új turista szállás: Abaligeten megnyílt a Várhegy turistaszálló. A turistaszálláson 23 fő részére van szálláshely, 5 szobában, a természetjárók számára is elfogadható (1500-2000 Ft közötti) áron. A házról bővebb információ a www.abaliget.hu internetes hon­lapon olvasható.
  • Mecsek Híradó: a következő szám 2010. szeptember 7-én jelenik meg.

Rendezvények

¨   június 3, csütörtök: Túravezetők Klubja. „A nyári égbolt csillagképei”. Előadó: Dr. Nagyváradi László csillagász. Helyszín: A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma (Pécs, Széchenyi tér 11.), 80-as terem. Időpont: 17 óra.

¨   június 5, szombat: „2x100 km Baranyában” kerékpáros teljesítménytúra. R.: Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub. Rajt: Pécs, Széchenyi tér, 7.00-8.00 (200 km), 7.00-9.00 (100 km). Cél: Kozármisleny. Nevezési díj: 700 Ft/fő. Információ: Keményfi Balázs ((20/332-5000).

¨   június 12, szombat: „Mecseki hegyikerék” MTB teljesítménytúra. R.: Pécsi Túrake­rékpáros és Környezetvédő Klub. Távok: 50 és 30 km. Rajt: Pécs, Tettye tér (Tettye vendéglő előtti parkoló), 8.00-9.00. Cél: Éger-völgy, Teca Mama Kisvendég­lője. Nevezési díj: mindkét távon 700 Ft/fő. Információ: Poór Balázs (( 20/952-1143), Gábor Tamás (( 20/468-9263).

¨   június 25-27, péntek-vasárnap: Beremendi Kerékpáros Találkozó. R.: Beremendi Önkormányzat; Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub. Információ: Dr. Novotny Iván (( 20/336-2237, 72/466-326.

¨   június 26, szombat: „Mecsek-Zselic Határán” teljesítménytúrák (85, 50, 25, 10 km). R.: DÖKE, Komló. Rajt: Abaliget, Hotel Barlang, 6.00-7.30 (85 km), 6.00-8.00 (50 km), 7.00-9.00 (25 km), 8.00-10.00 (10 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 1000 Ft/fő (85 km), 700 Ft/fő (50 km), 600 Ft/fő (25 km), 500 Ft/fő (10 km). MTSZ tagsági igazolvánnyal és Magyar Turista Kártyával, ill. diákigazolvánnyal a 85 és az 50 km-es távon 100 Ft, a 25 és a 10 km-es távon 50 Ft kedvezmény a nevezési díjból. Informá­ció: Dombovits Péter (( 70/562-3907).

¨   július 24, szombat: „Hegymenet 55, II. Béla, Várad 15” teljesítménytúrák. Távok: 55, 35, ill. 16 km. R.: Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület. Rajt: Pécsvárad, Fülep Lajos Művelődési Központ (Kossuth L. u. 31.), 6.00-7.30 (Hegymenet 55, II. Béla), 6.00-8.30 (Várad 15). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 700 Ft/fő (Hegymenet 55), 600 Ft/fő (II.Béla), 500 Ft/fő (Várad 15). PVTSZ tagoknak 100 Ft kedvezmény. Informá­ció: ( 30/378-3599, 30/993-8595, 20/310-5754.

¨   augusztus 14, szombat: „Mecsek 600-as csúcsai, Mecsek 35, Tubes 20” teljesítmény­túrák. R.: Erdők Népe Természetjáró Egyesület. Rajt: Cserkút, Művelő­dési Ház, 5.00-8.00 (Mecsek 600-as csúcsai, Tubes 20); Pécs–Dömörkapu, 7.00-12.00 (Mecsek 35). Cél: Dombay-tó (Mecsek 600-as csúcsai, Mecsek 35); Pécs–Dömörkapu (Tubes 20). Nevezési díjak: 700 Ft/fő (Mecsek 600-as csúcsai, Mecsek 35), 600 Ft/fő (Tubes 20). Információ: Kirch Szilárd (( 30/302-4971).

¨   augusztus 28, szombat: „Kelet-Mecseki Barangolások” kreatív teljesítménytúra. R.: Pécsi Vörös Meteor SK Természetbarát Szakosztály. A túra során tetszőleges út­vonalon és sorrendben 6, 5 vagy 3 mecseki kulcsosházat kell érinteni. Rajt: Komló- Zobákpuszta, Gyopár kulcsosház, 6.00-10.00. Cél ugyanott. Információ: Dr. Gundrum Károly (( 72/315-641), Kazal Márton (( 20/979-7254).

¨   szeptember 4, szombat: „Mecsek 1800, Mecsek 999, Mecsek 490” teljesítménytú­rák. R.: Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület. Rajt: Komló-Zobákpuszta, Vargánya-tanya, 6.00-7.30. Cél ugyanott. Távok: 43, 24, 13 km. Nevezési díj: 700 Ft/fő (Mecsek 1800), 500 Ft/fő (Mecsek 990, Mecsek 490). PVTSZ tagoknak 100 Ft kedvezmény. Információ: ( 70/563-5749, 30/993-8595, 20/3105754.

¨   szeptember 5, vasárnap: „Baranya 100, 50, 25” kerékpáros teljesítménytúrák. R.: DÖKE, Komló. Rajt: Komló, Közösségek Háza (48-as tér 1.), 8.00-9.00. Cél ugyan­ott. Nevezési díjak: 600 Ft/fő (100 km), 500 Ft/fő (50 km), 300 Ft/fő (25 km). MTSZ tagsági igazolvánnyal, diákigazolvánnyal, Magyar Turista Kártyával 20% kedvez­mény. Információ: Iván Attila (( 20/911-4050), Hohmann Ferenc (( 20/447-1167).

NYÍLT TÚRÁK

  június 12, szombat: „Lafferton Henrik” emléktúra. Útvonal: Komló – Szilvás – Battyán-hegy – Márévár – Vörösfenyő kulcsosház – Máré csárda (17 km). Talál­kozás helye és ideje: a komlói autóbusz pályaudvaron 8.15-kor (Pécsről az autóbusz 7.30-kor indul a 7-es kocsiállásról). Túravezető: Őry Zsuzsanna (( 20/376-6437).

  június 19. szombat:Ciframalom – Vágotpuszta – Sikonda – Mánfa – Árpádtető (14 km). Találkozás a pécsi távolsági autóbusz pályaudvaron 7.15-kor (14-es kocsiállás). Túravezető: Márton Zoltán (( 30/240-3277).

  június 26, szombat: „Ismeretlen tájakon”. Útvonal: Siklós – Egyházasharaszti – Old – Beremend (20 km). Találkozás a siklósi autóbusz pályaudvaron 8.00-kor (Pécsről az autóbusz 7.00-kor indul a 15-ös kocsiállásról). Túravezető: Ujságh Zsolt   (( 70/319-1090).

  június 27, vasárnap: Ezeréves – Melegmányi-völgy – Mánfai templom – Kőlyuk – Tripammer-fa – Hősök tere (16 km). Találkozás a pécsi főpályaudvar előtt a 40-es autóbusz megállójában 7.45-kor. (A „KULTURISTA PÉCS 2010” túramozgalom tú­rája is.) Túravezető: Kaszás Károlyné (( 30/411-2881).

  július 3, szombat: „Üveghuták nyomában a Kelet-Mecsekben”. Útvonal: Pécsvárad – Réka-kunyhó – Óbánya – Kisújbánya – Pusztabánya – Hosszúhetény (19 km). Találkozás a pécsi távolsági autóbusz pályaudvaron 7.15-kor (8-as kocsiállás). Túravezető: Rónaky Gizella (( 30/266-4648).

  július 10, szombat: Éger-völgy – Remete-rét – Vörös-hegy – Szuadó-nyereg – Ja­kab-hegy – Éger-tető (16 km). Találkozás az Éger-völgyi Teca Mama Kisvendéglője előtt 9 órakor (az uránvárosi végállomásról a 22-es autóbusz 8.40-kor indul). Túrave­zető: Marton József (( 30/916-8325).

  július 17, szombat: Mandulás – Lapis – Rotary-körsétány – Misina – Dömörkapu (14 km). Találkozás a pécsi főpályaudvar előtt a 34-es busz megállójában 8.45-kor. (A „KULTURISTA PÉCS 2010” túramozgalom túrája is.) Túravezető: Sipos Imréné (( 20/993-3457).

  július 24, szombat: Mecseknádasd – János-lak – Ófalu – Hidas (24 km). Találkozás a mecseknádasdi buszállomáson 8 órakor (Pécsről autóbusz indul 7.15-kor a 8-as kocsiállásról). Túravezető: Müller Norbert (( 30/395-7092).

  július 31, szombat: „Kilátó látó a Malom-völgy környékén”. Táv: 10 km. Találko­zás a pécsi kertvárosi buszpályaudvaron 8.30-kor. (A „KULTURISTA PÉCS 2010” túramozgalom túrája is.) Túravezető: Szabó-Dalecker Ibolya (( 30/846-0285).

  augusztus 7, szombat: „Tenkes-hegyi bolyongás”. Útvonal: Túrony – Kistótfalu – Máriagyűd – Sikló (18 km). Találkozás a túronyi templom előtt 9 órakor (Pécsről a siklósi autóbusz 8.15-kor indul). Túravezető: Balog Árpád (( 30/316-1891).

  augusztus 14, szombat: István-akna – Rückeri-tavak – Árpádtető – Tripammer-fa – Ezeréves (15 km). Találkozás a pécsi Budai Állomás autóbusz végállomáson 9.15-kor a 12-es autóbusz megállójában. Túravezető: Baranyai Rudolf (( 30/405-5733).

  augusztus 21, szombat: Feked - Harsányi-kereszt - Héthárs-pihenő - Tőkés-kút - Mészkemencei-vendégház - Cigány-kút - Apátvarasdtelep - Mecseknádasd  (18 km). Talál­kozás helye és ideje: Pécsvárad, kollégium nevű autóbuszmegállóban 7.50-kor (Pécsről az autóbusz 7.15-kor indul a 8-as kocsiállásról). Túravezető: Biki Endre Gábor (( 30/452-4579).

  augusztus 28, szombat: Éger-völgy – Panoráma-út – Babásszerkövek – Jakab-hegy – Éger- völgy (14 km). Találkozás az uránvárosi autóbusz állomáson a 22-es autóbusz megállójában 8.30-kor. Túravezető: Kaszás Károlyné (( 30/411-2881).

  szeptember 4, szombat: „Szénbányász emléktúra”. Útvonal: Lámpás-völgy – Pécsbánya – Hősök tere – István-akna – Rücker-akna – Petőfi-akna (15 km). Találkozás a pécsi főpályaudvar előtt a 38-as busz megállójában 8.30-kor. (A „KULTURISTA PÉCS 2010” túramozgalom túrája is.) Túravezető: Rónaky Gizella (( 30/266-4648).

A Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái,
komlói kiindulással

¨   június 6, vasárnap: „Kaland-túra Ferivel” – ez évben is. Útvonal: Szajk – Babarcpuszta – Liptód – Lókúti pihenő – Erdősmároki halastavak – Kis-kápolna – Öreg-hegy – Babarc (18 km). Az indulásról információ a túravezetőtől: Breitenstein Ferenc (( 30/235-0695).

¨   június 20, vasárnap: Nyársalás a Pásztor-forrásnál. Útvonal: Máré csárda – Vár-völgyi tanösvény – Pásztor-forrás – Máré csárda (11 km). Indulás a 7.35-ös mekényesi buszjárattal. Túravezető: Németh Katalin (( 20/507-0776).

¨   június 26, szombat: „Telihold-túra”. Útvonal: Pécs – Misinatető – Melegmányi-völgy –Mánfai műemlék templom – Komló, Kökönyös (20 km). Indulás a 17.30-as pécsi buszjárattal. (A „KULTURISTA PÉCS 2010” túramozgalom túrája is.) Túrave­zető: Rácz János (( 70/561-5587).

¨   június 27, vasárnap: „Értékek Pécs környékén”. Útvonal: Árpád-tető – Tripammer-fa – Kantavár – Lámpás-völgy – Gyükés – Szent Bertalan kápolna – Szamár-kút – Szent János-kút – Mohácsi út, a.m. (12 km). Indulás a 7.30-as pécsi buszjárattal. (A „KULTURISTA PÉCS 2010” túramozgalom túrája is.) Túravezető: Feketéné Móró Erzsébet (( 20/260-1947).

¨   július 4, vasárnap: „Hegyről hegyre”. Útvonal: Pécs, 48-as tér – Havi-hegy – Dömörkapu – Mandulás – Tubes – Büdös-kút – Orfű (19 km). Indulás a 7.30-as pécsi buszjárattal. Túravezető: Horváth Attila (( 70/953-3050).

¨   július 4, vasárnap: „Büdös-kút értékei”. Útvonal: Orfű – Büdös-kút – Orfű (11 km). Indulás a 8 órai pécsi buszjárattal. (A „KULTURISTA PÉCS 2010” túramozgalom tú­rája is.) Túravezető: Őri Zsuzsanna (( 20/376-6437).

¨   július 18, vasárnap: „Kalandozás a vadak nyomában”. Útvonal: Mecsekpölöske – Kisvaszar – Kisbattyán – /Szilvás/ (18+6 km). Indulás a 6.55-ös sásdi buszjárattal. Túravezető: Rácz János (( 70/561-5587).

¨   augusztus 8, vasárnap: Vékény – Vörösfenyő kulcsosház – Iharos-kút – Pusztabá­nya – Pap-rét – Zobákpuszta (19 km). Túravezető: Németh Katalin (( 20/507-0776). Rövidebb útvonal: Vékény – Vörösfenyő kulcsosház – Babina – Magyaregregy (11 km). Tú­ravezető: Őri Zsuzsanna (( 20/376-6437). Indulás mindkét túrára a 7.35-ös mekényesi buszjárattal.

¨  augusztus 14, szombat: „Emlékezés a Nyugat-Mecsekben”. Útvonal: Kővágószőlős – Sas-fészek – Zsongor-kő – Jakab-hegy – Tixi-forrás – Orfű (14 km). Indulás a 7.30-as pécsi buszjárattal. Túravezető: Horváth Attila (( 70/953-3050).

¨   augusztus 29, vasárnap:„Kilátó-túra”. Útvonal: Pécs, 48-as tér – Tettye – Balázs-pihenő – Dömörkapu – Flóra-pihenő – Misina – Kis-Tubes – Tubes, János-kilátó – Sós-hegyi kilátó – Büdös-kút – Orfű – /Balázs-hegy/ (15+2 km). Indulás a 6.30-as pécsi buszjárattal. (A „KULTURISTA PÉCS 2010” túramozgalom túrája is.) Túrave­zető: Feketéné Móró Erzsébet (( 20/260-1947).

DDNPI rendezvények

A Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság rendez­vé­nyei­ről infor­máció kérhető, és a prog­ra­­mok­­ra előzetes jelent­kezés a 72/518-221, 72/518-222, 30/377-3388, 30/326-9459 tele­fon­­­­szá­­mokon, illetve a kö­vetkező e-mail címeken: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

To­vábbi információk a www.ddnp.hu hon­lapon talál­hatók.

  június 5, szombat: „Hódító hód” kenutúra a Vén-Dunán. Helyszín: Baja, Vén-Duna. Előzetes jelentkezés szükséges! A jelentkezőket indulás előtt néhány nappal értesítik az indulás időpontjáról. A túra hossza 8 km, időtartama 3 óra. Részvételi díj: 1500 Ft/fő.

  június 12, szombat: Túra a Baláta-tónál. A lápok titokzatos életét, különleges és kevéssé ismert, ritka fajokat mutat meg a résztvevőknek a túra szakvezetője. A túra hossza 7 km, időtartama kb. 3 óra. Helyszín, időpont: Kaszó, kisvasút állomás, 10 óra. Részvételi díj: 400 Ft/fő.

   Magyar Nemzeti Parkok Hete programjai (június 14-20)

  június 14, hétfő: Szakvezetéses túra az Irma-úton. Helyszín: DDNPI Zöld Pont Iroda, Pécs, Tettye tér, időpont: 10 óra. A túra hossza 3 km. A program ingyenes.

  június 15, kedd: Látogatás a Dráva Kapu Bemutatóközpontban. Helyszín: Drávaszentes, időpont: 10 óra. A program ingyenes.

  június 16, szerda: Diavetítéses előadás természeti értékeinkről. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ, Tettye tér. Időpont: 10 óra. A program ingyenes.

  június 17, csütörtök: Ismerkedés kedvenc gombáinkkal. A túra hossza 5 km, a hely­színről a túra előtti héten olvasható tájékoztatás a DDNPI honlapján. A túra indulása: 10 óra. Részvételi díj: 400 Ft/fő.

  június 18, péntek: Tárlatvezetés a Fehér Gólya Múzeumban, és kenutúra a Külső-Bédán. Helyszín: Kölked, Fehér Gólya Múzeum; időpont: 9 óra. Részvételi díj: 1800 Ft/fő.

  június 19, szombat: „Homokbuckáktól a házi sajtig” – jelvénygyűjtő túra. 20-25 ezer évvel ezelőtt, amikor a Dráva-medence megbillent, a folyó déli irányban olda­lazva elhagyta a Fekete-víz síkját. A folyó hordalékát képező homokot az uralkodó szél felhalmozta, melynek következtében részben vagy egészben feltöltötte a valami­kori folyómeder morotváit. Ezeknek a lápszemeknek a keresésére indulnak a túra résztvevői. A túr vége Irmapuszta, ahol a résztvevők betekintést nyerhetnek a házi sajt készítés titkaiba, és sajtkóstolásra, vásárlásra is lehetőség nyílik. A túra hossza 10 km, időtartama 4-5 óra. Helyszín: Drávafok, Irma-puszta. Időpont: 10 óra. Részvételi költ­ség: 400 Ft/fő.

  június 19, szombat: Múzeumok Éjszakája a Mohácsi Történelmi Emlékhelyen. Helyszín: Sátorhely. Részvételi díj: a belépődíj ára.

  június 20, vasárnap: „Hódító hód” kenutúra a Vén-Dunán. Helyszín: Baja, Vén-Duna. Előzetes jelentkezés szükséges! A jelentkezőket indulás előtt néhány nappal értesítik az indulás időpontjáról. A túra hossza 8 km, időtartama 3 óra. Részvételi díj: 1500 Ft/fő.

  június 24, csütörtök: a Martyin Ferenc Művészeti Szabadiskola programja. Hely­szín: Pécs, Tettyei Mésztufa-barlang. Részvételi díj: a belépőjegy ára.

  június 26, szombat: „Négy évszak a Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzetben” – természetfotós gyakorlat. Előzetes bejelentkezés szükséges, maximális létszám: 20 fő. Részvételi díj: 2000 Ft/fő. Az időpontról és a helyszínről a túra előtt néhány nappal kapnak értesítést a résztvevők.

  július 3, szombat: „Hódító hód” kenutúra a Vén-Dunán. Helyszín: Baja, Vén-Duna. Előzetes jelentkezés szükséges! A jelentkezőket indulás előtt néhány nappal értesítik az indulás időpontjáról. A túra hossza 8 km, időtartama 3 óra. Részvételi díj: 1500 Ft/fő.

  július 10, szombat: Magyar pásztorkutyák terelőversenye. Helyszín: Dráva Kapu Bemutatóközpont, Barcs-Drávaszentes; időpont: 10 óra.

  július 10, szombat: Kenutúra a Ferenc-csatornán. A résztvevők a Mohácsi-szigetet ke­letről kerülő Ferenc-csatorna vízi világát csodálhatják meg. Előzetes bejelentkezés szükséges, max. létszám: 20 fő. A jelentkezőket indulás előtt néhány nappal értesítik az indulás időpontjáról. A túra hossza 5 km, időtartama 4 óra. Részvételi díj: 1500 Ft/fő.

  július 17, szombat: „Gólyanap”. A kirepülés előtt kis gólyák megfigyelése. Helyszín: Kölked, Fehér Gólya Múzeum. Időpont: 10 óra.

  július 24, szombat: „Grábóc – egyházművészeti értékek nyomában” – jelvény­gyűjtő túra. A szerb ortodox templom megtekintése, majd túra a grábóci erdőben. A program időtartama 3 óra. Részvételi díj: 400 Ft/fő + kolostori belépő.

  augusztus 7, szombat: „Hódító hód” kenutúra a Vén-Dunán. Helyszín: Baja, Vén-Duna. Előzetes jelentkezés szükséges! A jelentkezőket indulás előtt néhány nappal értesítik az indulás időpontjáról. A túra hossza 8 km, időtartama 3 óra. Részvételi díj: 1500 Ft/fő.

  augusztus 14, szombat: Kenutúra a Ferenc-csatornán. A résztvevők a Mohácsi-szigetet keletről kerülő Ferenc-csatorna vízi világát csodálhatják meg. Előzetes beje­lentkezés szükséges, max. létszám: 20 fő. A jelentkezőket indulás előtt néhány nappal értesítik az indulás időpontjáról. A túra hossza 5 km, időtartama 4 óra. Részvételi díj: 1500 Ft/fő.

  augusztus 14, szombat: „Hullócsillag túra”. A csillagos égbolt megfigyelése az au­gusztusi meteorhullás idején. Helyszín: Zselic, a Gólya-völgyi tavaknál, Lipótfa és Bánya között az erdészeti út és az aszfaltút kereszteződésénél. Időpont: 18 óra. A túra hossza 5 km, időtartama 3-4 óra. Részvételi díj: 400 Ft/fő.

  augusztus 28, szombat: Szarvasbőgés Gemencen. Túra sötétedés után a gemenci erdőben. Maximális létszám: 50 fő, előzetes jelentkezés szükséges! A túra hossza 5 km, időtartama 2-3 óra. Az időpontról és a helyszínről a túra előtt néhány nappal kap­nak értesítést a résztvevők. Részvételi díj: 1000 Ft/fő.

  augusztus 29, vasárnap: Megemlékezés a Mohácsi csata évfordulóján. Helyszín: Sátorhely – Mohácsi Történelmi Emlékhely, időpont: 17 óra. Részvétel: ingyenes.

  szeptember 4, szombat: Szarvasbőgés Gemencen. Túra sötétedés után a gemenci erdőben. Maximális létszám: 50 fő, előzetes jelentkezés szükséges! A túra hossza 5 km, időtartama 2-3 óra. Az időpontról és a helyszínről a túra előtt néhány nappal kap­nak értesítést a résztvevők. Részvételi díj: 1000 Ft/fő.

  szeptember 7, kedd: DDNP Klub. Omacht Zoltán: Az ártér működése Bédán – diavetítéses előadás. Helyszín: DDNPI Tettye Oktatási Központ, időpont: 17 óra. A program ingyenes.

Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség és a Pécs Városi Természetbarát Szövetség in­formációs kiad­ványa. Szer­keszti: Strasser Péter. A közlésre szánt anya­gokat minden hónap 20-áig kérjük a szö­vetséghez eljuttatni (7621 Pécs, Tímár u. 21.). (72/525-376 (napközben); 72/525-377 (ügyeleti időben). Fax: 72/525-377. Ügyeleti idő: kedd 16-18 óra.           
Internet: www.baranyatermeszetbarat.hu; e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.