facebook_page_plugin

2009. november 173. szám

 

MECSEK HÍRADÓ

 

173. szám                                                                                                                                                     2009. november

Új Természetbarát Igazolvány és Turista Kártya

Örömmel értesítünk mindenkit, hogy régi vágyunk teljesülhet a Magyar Természetbarát Szö­vetség hagyományaihoz és presztízséhez méltó, tagsági viszonyt igazoló Ter­mé­szet­ba­rát Igazolvány bevezetésével. Alapos előkészítő és szervezőmunka, valamint az ember és természet viszonyáról prog­resszí­ven gondolkodó támogatók áldozatvállalása, illetve a gazdasági, kereskedelmi, szol­gáltató partnereink érdekfelismerése alapján elérkeztünk a korszerű Természetbarát Igazolványhoz kapcsolódó Természetbarát Turista Kártya kibocsátásához is.

A Természetbarát Igazolvány kibocsátásának tervezett ideje 2009. november, az igazol­vá­nyok 2010. január 1-jétől érvényesek. Az igazolvány ára kortól és a szolgáltatások nagyságától füg­gően változó. (Természetesen a régi tagsági igazolvány is érvényesíthető, az éves tagdíj változatlan.) Az új Természetbarát Igazolvány egyben kedvez­ményes kártya is. A megjelenésében is színvonalas Természetbarát Turista Kártya a tagsági vi­szony igazolásán és a szövetséghez tartozás éves díján túl számos kedvezmény igénybe­véte­­lére jogosít. Tartalmazza a Természetbarát Turista Magazin előfizetését és egy baleset­­biztosítási díjat is. A folyamatosan bővülő kedvezmények a következő főbb te­rü­le­­­tekre terjednek ki: nemzeti parkok (barlangok, tanösvények stb.), állatkertek, va­das­par­kok, arborétumok, múzeumok belépődíjai; turistaszállók, szállodák, panziók, éttermek, uta­zási irodák, kisvasutak szolgáltatásai; sportszerek, sportruházat, könyvek, térképek és na­­vigációs eszközök stb. vásárlási kedvezményei. Az 5-50%-os ked­vezmények össz­értéke a kártya fizetendő díjának többszöröse, így a kártya tulajdonosa évente több tízezer forintot takaríthat meg. A szolgáltatások, támogatások fajtáiról és mértékéről az MTSZ internetes honlapjáról lehet tájékozódni.

Igazolványtípusok: felnőtt, Turista Magazin előfizetéssel 5500 Ft, Turista Magazin elő­fizetés nélkül 3100 Ft; nyugdíjas, diák, Turista Magazin előfizetéssel 4900 Ft, Turista Ma­gazin előfizetés nélkül 2500 Ft. A Magyar Természetbarát Szövetség régi igazolványainak, betétlapjainak érvényesítése a korábbi évek gyakorlatának megfelelően, változatlan formában történik.

A fényképes, névre szóló Természetbarát Igazolvány legyártásához egy jelentkezési lap kitöl­tésére, és egy darab háttér nélküli igazolványképre van szükség. Az új igazolvány a szö­vetségben igényelhető.

(Az MTSZ tájékoztatója nyomán)


HÍREK

  • 2010. évi rendezvénynaptár: kérjük a természetbarát programok szervezőit, hogy a jövő évi rendezvények kiírásait november 17-ig juttassák el Strasser Péternek a szö­vetségbe, vagy e-mailben (Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)
  • 2010. évi nyílt túrák: kérjük a túravezetőket, hogy a jövő évi nyílt túrák kiírásait november 17-ig juttassák el Lakatosné Novotny Saroltának a szövetségbe, vagy
    e-mailben (Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)
  • Mecseki Zöld Túra: a túraútvonal Sikonda és Vágotpuszta közötti szakaszán egy részen megváltozott a nyomvonal. Sikonda felől haladva a 66-os főútról letérve, a Szent Imre-forráshoz vezető elágazásnál a zöld sáv jelzés nem egyenesen a völgyben vezet (ami általában mindig vizenyős, sáros út volt, és a végén a hegygerincre felve­zető szakaszon tarvágás miatt az út meg is szűnt), hanem jobbra kanyarodva merede­ken felvezet a hegygerincre, ahol fiatal erdőben halad a Vágotpuszta alatti nyeregig. Innen már a régi nyomvonalon vezet tovább Vágotpusztára. A Mecsek turistatérkép 2009-es kiadása már az új nyomvonalat ábrá­zolja.
  • Megszépült erdei pihenő: a Mecseki Erdészeti Zrt. felújította a Tripammer-fánál az erdei bútorokat. Rendezett esőbeállók, tűzrakóhelyek és padok várják a kirándulókat. Új táblán olvashatjuk "Az erdő fohászát" is.
  • Megújult a Zsolnay-kút, a Trippammer-fa közelében a Mecsek legrégebben foglalt forrása. A száraz időszak miatt a forrás vize csak az alsó kifolyócsövön jelentkezik. A felújítási munkát Baumann József végezte.
  • Új Zselic turistatérkép: a Cartographia Kft. gondozásában meg­­jelent az új Zselic tu­rista­­térkép. Tartalmában és a földrajzi nevekben egy teljesen új aktualizált változat ké­szült, melyen a régi hibák és elírások is javításra kerültek. A turistaútvonal-há­ló­zat is a 2009-es állapot szerint került ábrázolásra. A 2010-es dátummal megjelentetett tér­kép bo­rí­tóján a Katica tanya (Pat­ca) látható. A térképet lektorálta: Biki Endre Gábor, Strasser Péter (Baranya Megyei Természetbarát Szövetség) és Fo­dor Péter (Somogy Me­­gyei Természetbarát Szövetség). A tér­­kép lektorálását segítették: Mecseki Erdé­szeti Zrt. Sásdi Er­dészete, Szép Attila szentlászlói plébános, Szigetvár - Dél-Zselic Több­célú Kistérségi Társulás, Friedrich Ágnes (Gyű­rű­fű), Polgármesteri Hivatal, Dom­­bó­vár, Ács Imre János. A tér­­kép november közepétől lesz megvásárolható a köny­­­ves­bol­tok­ban.

Rendezvények

¨   november 7, szombat: Pécs Városismereti Verseny. R.: Pécs Városi Természetbarát Szö­vetség. Rajt: Janus Pannonius Gimnázium (Pécs, Mária u. 2-4.), 8.00-9.00. Cél ugyanott. A verseny témája: Pécs belvárosának keleti és déli része. Kategóriák: általá­nos iskolás, középiskolás, felnőtt-családi. A verseny időtartama 4 óra. Részvétel max. 4 fős csapatokkal. Nevezési díj: előzetes nevezéssel 600 Ft/csapat (a csapat tagjainak érvé­nyes MTSZ igazolványával 500 Ft), helyszíni nevezéskor 800 Ft/csapat. Előzetes nevezés a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen november 2-ig. Információ: Strasser Péter ( 20/522-2953.

¨   november 7, szombat: "Mecsek 1000, 400" teljesítménytúrák. R.: Teljesítménytúrá­zók Társasága. Rajt: Hosszúhetény, Taverna söröző, 7.00-8.30. Cél ugyanott. Neve­zési díjak: 600, ill. 400 Ft/fő (TTT tagoknak 100 Ft kedvezmény). Információ: Matécz Péter ( 70/238-4559.

¨   november 19, csütörtök: "Örökségünk" - délutáni diskurzus a komlói múzeum­ban. R.: Hétdomb TE. Takácsné Jakabos Laura: Kalandozások a nagyvilágban.

NYÍLT TÚRÁK

  november 7, szombat: "Szent Márton" túra. Útvonal: Orfű - Büdös-kút - Éger-völgy (12 km). Találkozás a pécsi távolsági autóbusz pályaud­varon, a 4-es kocsiállásnál 9.15-kor. Túravezető: Szabó-Dalecker Ibolya.

  november 14, szombat: "Skóciai Szent Margit" emléktúra. Útvonal: Mecseknádasd - Réka-vár - Vadászlak - Szép Ilonka kilátó - Pécsvárad (14 km). Találkozás a mecseknádasdi templom előtt 10 órakor (Pécsről autóbusz 9 órakor indul). Túrave­zető: dr. Novotny Iván.

  november 22, vasárnap: Diósviszló - Drávaszerdahely - Szödönyi-tó - Drávacsehi - Tésenfa - Kémes (20 km). Találkozás a pécsi távolsági autóbusz pályaudvaron 7.30-kor, a diósviszlói busz megállójában. Túravezető: Jancsi Attila.

  november 28, szombat: "Rockenbauer Pál" emléktúra. Útvonal: Pécsvárad - Zengővárkony - Apátvarasd - Mecseknádasd (16 km). Találkozás a pécsi főpálya­udvar csarnokában 7.00-kor. Túravezetők: Börcsök György, Sipos Imréné.

A Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái,
komlói kiindulással

  • november 7, szombat: Emlékezés a már "Végtelenben túrázókra". Útvonal: Máza - Koromszói apátság romjai - Vörösfenyő kulcsosház - Kárász (13 km). Indulás a 6.50-es bonyhádi buszjárattal. Túravezető: Tasnádi János.
  • november 21, szombat: "Pécsi fények". Útvonal: Sikonda - Kőlyuk - Zsidó-völgy - Lapis - Rotary-körsétány déli oldala - Dömörkapu - Pécs, autóbusz pályaud­var (15 km). Indulás a 11 órai 4-es számú sikondai buszjárattal. Túravezető: Rácz János.
  • november 28, szombat: "Rockenbauer Pál" emléktúra. Útvonal: Zobákpuszta - Püspökszentlászló - Komlós-kanyar - Zengővárkony - Ruzsama - Hosszúhetény (17 km). Indulás a 7.35-ös mekényesi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna.
  • december 5, szombat: "Találkozás a Mikulással". Útvonal: Kárász - Vörösfenyő kulcsosház - Kárász. Indulás a 7.35-ös mekényesi buszjárattal. Túravezető: Bora Tiborné.

A PTTE Vámos Mihály Túraszakosztály nyílt túrája

  • november 29, vasárnap: Pécs, Éger-völgy - Jakab-hegy - Babás-szerkövek - Éger-völgy (12 km). Találkozás az Éger-völgyben, Teca Mama kisvendéglőjénél 9 órakor. Túravezető: Kókány Jenő.


 

DDNPI rendezvények

-A Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság rendezvényeiről infor­máció kérhető, és a prog­ra­­mok­­ra előzetes jelentkezés a 72/518-221, 72/518-222, 30/377-3388, 30/405-4571 tele­fon­­­szá­­mokon, illetve a kö­vetkező e-mail címeken: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.;

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..">Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.. To­vábbi információk a www.ddnp.hu hon­lapon talál­hatók.

  november 7, szombat: Márton-napi libales Béda-Karapancsán (jelvénygyűjtő túra). A túra során távcsövekkel lehet szemlélni a vízimadarakat. A túra hossza 6 km, időtar­tama 3-4 óra. Részvételi díj: 350 Ft/fő. Találkozás 10 órakor Kölkeden, a Fehér Gólya Múzeumnál.

  november 10, kedd: A Magyar Tudomány Ünnepe. Dombi Imre: Denevérkutatás a Dél-dunántúlon - diavetítéses előadás. Helyszín: DDNPI Tettye Oktatási Központ. Időpont: 17 óra. A program ingyenes.

  november 17, kedd:: A Magyar Tudomány Ünnepe. Deme Tamás: Béda-Karapancsa halai - diavetítéses előadás. Helyszín: DDNPI Tettye Oktatási Központ. Időpont: 15 óra. A program ingyenes.

  november 17, kedd: BarlangászKlub. Parrag Tibor: A Beremendi-kris­tály­bar­lang­­ban üzemelő monitoring rendszer mérési eredményeinek feldol­gozása. Helyszín: DDNPI Tettye Oktatási Központ. Időpont: 17 óra. A prog­ram in­gye­nes.

  november 24, kedd: A Magyar Tudomány Ünnepe. Laczik Dénes: Az erdő fái - diavetítéses előadás. Helyszín: DDNPI Tettye Oktatási Központ. Időpont: 15 óra. A program ingyenes.

  november 28, szombat: Barlangi manó túrák Abaligeten. Barlangtúrák gyerekek­nek. Helyszín: Abaligeti cseppkőbarlang; időpontok: 10 és 12 óra. Előzetes bejelent­kezés szükséges: Ferenczi Katalin (30/326-9459. Részvételi díj: a barlangi belépők ára.

  december 1, kedd: DDNP Klub. Mórocz Attila: Énekesmadár gyűrűzés a Duna-deltában - diavetítéses előadás. Helyszín: DDNPI Tettye Oktatási Központ, időpont: 17 óra. A program ingyenes.

  december 5, szombat: Fényképező túra az Abaligeti-barlangban (túravezetés gyakor­lott természetfotóssal). Maximális csoportlétszám 20 fő, előzetes bejelentkezés szükséges. Az indulási időpontról a túra előtt néhány nappal kapnak értesítést a jelent­kezők. Részvételi költség: 2000 Ft/fő.

Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség és a Pécs Városi Természetbarát Szövetség in­formációs kiad­ványa. Szer­keszti: Strasser Péter. A közlésre szánt anya­gokat minden hónap 20-áig kérjük a szö­vetséghez eljuttatni (7621 Pécs, Tímár u. 21.). (72/525–376 (napközben); 72/525–377 (ügyeleti időben). Fax: 72/525–377. Ügyeleti idő: kedd 16–18 óra.   
Internet: www.baranyatermeszetbarat.hu; e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.