facebook_page_plugin

2009. március 167. szám

 

 Mecsek Híradó

                       


                                 167. szám                                                                                                                     2009. március


 

Közgyűlés

A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség 2009. február 14-én, szombaton tartotta évi rendes közgyűlését a már megszokott helyen, Pécsett, a Baranya Házban. A tagszerve­zetek hivatalos képviselői mellett nagy számban jelentek meg érdeklődők, vendégek. A közgyűlésen részt vett Dománszky Zoltán, a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség elnöke, és Kis Gali János, a Somogy Megyei természetbarát Szövetség elnöke.

A közgyűlés reggel 8 órakor kezdődött. Baronek Jenő elnök köszöntötte a résztvevő­ket, majd a küldöttek elfogadták a napirendi pontokat. A 2008. évi szövetségi beszámoló­hoz több kiegészítés érkezett: először Lakatosné Novotny Sarolta szólt a szövetség nyílt túra prog­ramjáról. A nyílt túrák kiemelt részét képezik az éves program­nak, lehetőséget adnak új tagok bevonására is. Kérte a túravezetőket, hogy a nyílt túrák sorába új útvonala­kat is ter­vezzenek. Őri Zsuzsanna a komlói Hétdomb Természetbarát Egye­sület tevékeny­ségéről szá­­molt be. Baumann József a forrásfelújító-forrásépítő munkákat ismertette, me­lyek terv­sze­rűen folytatódtak az elmúlt évben. Külön szólt egy nem­zetközi programról, a Fekete-Tisza forrásának felújításáról, melyhez anyagi támo­gatást is kért. Dománszky Zol­tán fel­szó­lalásában ismét kiemelte a Baranya és Tolna me­gyei természetbarátok jó együtt­mű­kö­­dését, és szólt néhány turista-etikai kérdésről is. Strasser Péter megköszönte a Me­csek Híradóba küldött írások szerzőinek a munkáját, valamint szólt a Mecsek turistatér­képről, melynek legutóbbi kiadása több hibát tartalmaz. A térkép korrekcióján folya­mato­san töb­ben dolgoznak, a javításokat rendszeresen eljuttat­juk a Cartographia kiadónak. Ígéretet kaptunk arra, hogy a 2009-ben megjelenő új térkép valamennyi javítást tartal­mazza. Strasser Péter felszólalásában kiemelte Biki Endre Gábor mun­káját a Mecsek térkép kor­rek­ció­já­ban.

 

A hozzászólások után a közgyűlés a 2008. évi szakmai és pénzügyi beszámolót, a köz­hasznúsági jelentést és a 2009. évi költségtervet egyhangúlag elfogadta.

Ezután elismerések átadására került sor. Arany Bakancs díjat kapott Závoczky Sza­bolcs, a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatója, illetve Baronek Jenő, a Baranya Megyei Termé­szetbarát Szövetség leköszönő elnöke. A díj átadásakor Tóth Klára méltatta Baronek Jenő érdemeit a természetbarát mozgalomban:

Baronek Jenő 16 éve vette át a megye természetjáró munkájának irányítását. Kie­mel­ke­dően jó szervező, kapcsolatteremtő- és ápoló képességének számos eredményét ta­pasz­talhattuk. Munkásságában egyaránt helyet kapott a múlt emlékeinek tisztelete és a vál­toz­tatás, a haladás szándéka. Kiemelkedő érdemei vannak a megye természetjáró múltjának felkutatásában, rögzítésében. Ismeretterjesztő és történetíró céllal számtalan kiadványt, könyvet szerkesztett, írt – részben a tér, részben az idő fogalmát véve irányként.

Országos érdeklődésre is számot tartó kiadványt szerkesztett munkatársaival A Mecsek természetjáró kalauza címmel, amely két kiadást ért meg. Könyvei jelentek meg: Pécs és Baranya szervezett természetjárásának 110 éve, A mecseki parkerdő megnevezett turista­útjai és épített pihenői (Pécsi Szemle), Püspökszentlászló: Az arborétum és a Zengő; írt a Tettyéről, a Villányi-hegységről, a Mecsek forrásairól, turista emlékei­ről, a Jakab-hegyről és sorolhatnám. Éleslátása, az országos dolgokra való kitekin­tése, kritikus hangvételű bírálatai is közrejátszottak abban, hogy az országos elnökség tagja, majd azon belül ké­sőbb a dunántúli ügyekért felelős alelnök lett.

Kiemelkedő érdemei vannak a Mecsek Egyesület újjáalakulása utáni nagy fellendülé­­ben. Az évkönyvek, amelyeket szerkeszt, egészen komoly értéket képviselnek.

Nagy rendezvények (Gyalogtúrázók Országos Találkozója, Dunántúli megyei vezetők talál­kozója stb.) irányítása során bizonyította e téren is kiváló képességeit. Jó kapcso­lato­kat alakított ki és ápolt a szomszéd megyék természetjáróival, azok vezetőivel. Erőfeszí­tései nyomán jött létre a Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Szövetség, melynek munkáját a kezdetektől elnökként irányította. Szinte sajátjaként gondozza, fejleszti, vi­gyázza a Büdös-kúti kulcsosházat.

 

Munkáját a Magyar Természetbarát Szövetség Országos Elnöksége többször – kitün­te­tés formájában is – elismerte, hogy csak a legmagasabb kitüntetést, a Ter­mé­szet­járás Fejleszté­séért arany fokozatát említsem. Legutóbbi elismerése az a gyö­nyörűen faragott vándorbot, amelyet a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség köz­gyű­lésén Dománszky Zoltán megyei elnöktől kapott. Mi, Baranya megyei termé­szet­járók megyénk legrango­sabb kitüntetésével, az ARANYBAKANCS-díjjal köszön­jük meg a Mecsekért és a természet­járásért végzett áldozatos munkáját.”

Ezután egyéb elismerések átadására került sor. Kimagasló természetjáró munkájukért elisme­résben részesültek: Balatoni László (Mecseki Kóborlók), Eisenberg Péter (Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület), Futó László (Dél-Zselic TK), Gáspár János (PTTE Nyugdíjas Szakosztály), Kazal Márton (Pécsi Vörös Meteor), Korcsmár Istvánné (Hét­domb TE, Komló), Miklovits György (DÖKE, Komló).

Végül a 2008. évi egyéni túrapontverseny helyezettjei kaptak oklevelet.

A közgyűlés első részének befejezése után Baronek Jenő elnök hivatalosan, a köz­gyű­lésnek is bejelentette lemondását (az indoklást a Mecsek Híradó januári számában ismer­tet­tük), s ezzel együtt az elnökség, valamint az ellenőrző bizottság lemondását is. Ezután a közgyűlés a szövetség alapszabályának módosításáról szavazott. A módosításo­kat Tóth Klára terjesztette elő. Az alapszabály több pontban formailag (más szavak használata) módosult. A jelentősebb tartalmi változások: elfogadta a közgyűlés a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség új jelvényét, mely formailag igazodik és hasonlít az MTSZ új jelvényéhez; a szövetség elnöksége ezentúl 5 tagú lesz, póttagok nélkül; a közgyűlés tisz­teletbeli elnököt is választhat.

Az alapszabály módosítása után az új elnökség és ellenőrző bizottság megválasztására került sor. A közgyűlés elnöknek Tóth Klárát, alelnöknek Strasser Pétert, titkárnak La­ka­tosné Novotny Saroltát, az elnökség tagjainak pedig Börcsök Györgyöt és Rónaki Gizellát választotta. Az Ellenőrző bizottság elnöke dr. Tihanyi László, tagjai Andrasek Csaba és Őri Zsuzsanna lettek.

Ezután a közgyűlés – az elfogadott alapszabálynak megfelelően – tiszteletbeli el­nök­nek választotta Baronek Jenőt. Végezetül Tóth Klára előterjesztést tett a tagszer­ve­zeti tag­sági díjra, mely tagszervezetenként évente 1000 Ft. A közgyűlés az előterjesztést elfo­gad­ta.

A közgyűlés a hagyományoknak megfelelően kötetlen beszélgetéssel zárult.

Strasser Péter

Új elnökség a Pécs Városi Természetbarát Szövetségben

A Pécs Városi Természetbarát Szövetség február 14-én, a megyei szövetség közgyűlése után tartotta meg évi rendes közgyűlését. Strasser Péter elnök felszólalásában elmondta, hogy a városban (csakúgy, mint megyei és országos szinten) évek óta jelentős visszaesés tapasztalható az iskoláskorú természetjárók létszámában. Míg 10-15 éve három napos ifjúsági találkozókat is tudtunk szervezni, addig mára már alig van iskolás tagszervezet. Ezért indokolt a programokban és a szervezeti szinten való megújulás, és a fiatalok minél nagyobb számban való bevonása a természetbarát mozgalomba. Ennek elősegítése érde­kében az elnökség lemond, és egy új elnökségnek adja át a szövetség vezetését.
A jelölőbizottság Bota Jánost, a Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület vezetőjét javasolta a szövetség elnökének. Bota János nevéhez fűződik a PITE megalakítása, amely az első olyan pécsi ifjúsági természetjáró szervezet, mely felnőttek vezetése nélkül, „önszer­vező­dés­sel” alakult meg, és évek során az egyik legaktívabb, helyi és országos programo­kat szervező természetbarát egyesületté vált.

A közgyűlés az előterjesztések alapján a Pécs Városi Természetbarát Szövetség elnö­kének Bota Jánost, alelnökének Gruber Mihályt, titkárának Kovács Istvánt, az elnökség tagjainak Háber Jánost és Strasser Pétert választotta. Az ellenőrző bizottság elnöke Juhász Zoltán, tagjai Eisenberg Péter és Kirch Szilárd lettek.

Strasser Péter

—˜—˜—˜

A 2008. évi egyéni túrapontverseny végeredménye

A pontértékelés – a beadott dokumentumok alapján – öt kategóriában történt meg. Ered­mények:

 

NÉV

EGYESÜLET

TÚRAPONT

18 év alatti fiúk

   

Hajdú Örs

Büdöskút Barátai

1716

Zsula Ákos

Hétdomb Egyesület

540

     

50 év alatti férfiak

Pető Sándor

PITE

9234

Blum András

DÖKE

3031

Balog Árpád

Tenkes TE

2400

Andrasek Csaba

Tenkes TE

1700

Ujságh Zsolt

Tenkes TE

1523

Romváry Tibor

Dráva TSE

1464

Hohmann Ferenc

DÖKE

1441

Feik Tamás

Dráva TSE

1261

Soós Zoltán

Dráva TSE

1242

Végh Zoltán

Öttorony szakosztály

1088

Balog Zoltán

DÖKE

1069

Máthé Gábor

Öttorony szakosztály

1018

     

50 év alatti nők

Kovács Beáta

PITE

8029

Braun Andrea

Vámos Mihály szakosztály

2072

Stiksz Zsuzsanna

Vámos Mihály szakosztály

2029

Jancsi Ibolya

Dráva TSE

1177

     

50 év feletti férfiak

Jancsi Attila

Dráva TSE

3445

Miklovits György

DÖKE és Hétdomb TE

1921

Hegyi József

Büdöskút Barátai

1690

Rácz János

Hétdomb TE

1308

Tasnádi János

Hétdomb TE

1118

     

50 év feletti nők

Bora Tiborné

DÖKE és Hétdomb TE

2318

Feketéné Móró Erzsébet

Hétdomb TE

1887

Németh Katalin

DÖKE és Hétdomb TE

1530

Trinn Ágota

Mecseki Kóborlók

1222

Lakatosné Novotny Sarolta

Mecseki Kóborlók

1167

Őri Zsuzsanna

Hétdomb TE

1105

Lakatosné Novotny Sarolta

2008-ban történt

Tagszervezeteink (egyesületek, szakosztályok) életéből

  • PTTE Vámos Mihály Túraszakosztály

Szakosztályunk 36 fővel vett részt a szövetség munkájában. Túrát szerveztünk három alkalommal a Papuk-hegységbe, és egy csodálatos napot a Kopácsi-rétre. Túravezetőink jóvoltából – köszönjük a munkájukat – 12 alkalommal gyalogoltunk vasárnaponként Ba­ranya megye jelölt és jelöletlen útvonalain. Legtöbbet túráztak: Braun Andrea és Stiksz Zsuzsanna, akik 2072, illetve 2029 túrapontot gyűjtöttek. A komlói Hétdomb, a Dráva és a Tenkes egyesületek tagjaival több közös kirándulást szerveztünk.

Kulcsosházunkat a tavaszi viharok után bekövetkezett rongálásokból felújítottuk, a te­tőzetet újra cserepeztük és a torony bádogozását tudtuk megoldani. Továbbra is méltóak akarunk lenni elődeinkhez, és házunkat a természetjárók rendelkezésére bocsátani.

2009-re is elkészítettük túratervünket, amelyekre minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Marton József

kkkk

Teljesítménytúra – előzetesek

„Tenkes 30, 15”

A túra rendezőit végtelen boldogsággal tölti el az a tudat, hogy a tavaszi virágok megjele­nésével a túrázók már a Tenkes teljesítménytúrát is várják. Ez évi túránk április 4-én kerül lebonyolításra, amire minden természetbarátot, és természetkedvelő túrázót szere­tettel várunk. A túra útvonalát megfordítottuk, hogy ne váljon megszokottá és unalmassá. A túra legszebb részei, és a szolgáltatásaink kiválónak mondott színvonala azonban vál­tozat­lan. A rövid távot (18,1 km) 7 óra, a hosszabbat (28,6 km) 9 óra alatt kell teljesíteni, ami lehe­tőséget ad nézelődésre és a gyűdi borok kóstolására is! A „Dél-Baranya turistája” füzetei­teket ne hagyjátok otthon, mert lehetőségetek lesz sok pecsét beszerzésére. Reményeink szerint ez a túra is olyan hangulatú lesz, mint elődei, amelyekre úgy emlékeznek az előző évek teljesítői, hogy szép tájon, jó időben, zamatos borokat kóstolgatva jól érezték magu­kat a Tenkes hegy oldalában. A természet megóvása érde­kében mindenki hozzon magával poharat!

Szlogenjeinkkel búcsúzunk: „Legyen egy jó napod” április 4-én a Villányi-hegységben, mert „Sok jó ember kis hegyen is elfér”!

atiKA & Rongyí

„Pécs 2009”

2009. március 14: még 292 nap az EKF kezdetéig. 2010-ben egy, az EKF-hez méltó tu­rista rendezvénnyel járulhatnánk hozzá a „Pécs 2010” program sikeréhez, ehhez várjuk a véleményeket, ötleteket. Ehhez „gondolatébresztőként” megrendezzük a „Pécs 2009” teljesítménytúrákat. Az ötletek leadhatók ezeken a túrákon, vagy elküldhetők a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség címére (7621 Pécs, Tímár u. 21), illetve e-mailben a következő címre: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..">Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.. Beküldési határidő: 2009. június 30. Jelige: „PÉCS2010”. A 3 legjobbnak ítélt ötlet beküldője ajándékot kap.

Március 14-én a túrák három útvonalon vezetnek. 20 km-es táv: Dömörkapu – Misina – Tubes – Lapis – Remeterét – Szentkút – Éger-völgy (Teca Mama kisvendéglő) – Kismély­völgy – Remete-rét – Mandulás – Dömörkapu. 9 km-es távok: Dömörkapu – Misina – Tubes – Bányász-út – Mandulás – Dömörkapu, illetve: Dömörkapu – Misina – Tubes – Remete-rét – Szentkút – Éger-völgy (Teca Mama kisvendéglő). Dömörkapunál a rajt-cél reggel 9-tőll este 19 óráig tart nyitva, nevezés ez idő alatt folyamatosan. Nevezési díj 100 Ft/fő; a túrákon szolgáltatások nincsenek, a teljesítők emlékül kitűzőt kapnak.

Szeretettel vár mindenkit a rendezőség.

Szabó-Dalecker Ibolya

Tolna megye teljesítménytúrázója

A Tolna Megyei Természetbarát Szövetség és a Tanösvény Természetjárásért Egyesület meghirdeti a Tolna Megye Teljesítménytúrázója túramozgalmat. A mozgalom célja a Tolna megyei teljesítménytúrák (gyalogos és kerékpáros) népszerűsítése, minél szélesebb körben való elterjesztése.

A teljesítésének feltétele: 2009-ben az alábbi Tolna megyei túrák közül legalább 5 teljesítése. A teljesítménytúrák a következők: „Bartina 15, 30” (január 17, Szekszárdi-dombság), „Kovács Béla Emlék- és teljesítménytúra” (április 25, Pécs–Dombóvár), „IVV Völgység 5-10-20” (április 25, Nagymányok környéke), „Demeter 25-50” terep­kerék­páros, „Demeter 60” országúti kerékpáros (április 25, Paks környéke), „Demeter Dél-Mező­föld 15-30” (május 9, Paks környéke), „Baranyától-Tolnáig 30-60” (május 16, Mecsek – Komló környéke), „IVV Kuglóf fesztivál 5-10-15” (június 20, Váralja kör­nyé­ke), „T-Mobile” kerékpáros,15-30-60-100 km (július 11, Szekszárd), „Gemenc 100” kerékpáros (szeptember 5, Szekszárd–Baja), „Tolna 10-25-50 (szeptember 12, Bonyhád környéke), „Ozorai Pipo Emlék- és teljesítménytúra” 15-30 km (szeptember 20, Simontor­nya–Pincehely). A rendezőknél az előtúrát is elfogadják. A túramozgalmat teljesítők pólót és emléklapot kapnak ajándékba. Részvételi díj: 2009. április 25-ig történő nevezés esetén: 500 Ft/fő, azt követően: 800 Ft/fő. Nevezni lehet és igazoló füzet beszerezhető:a túrákon, vagy Berlinger Anitától ((20/200-6137), vagy e-mailen: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.. Nevezéskor kérjük megadni a következő adatokat: név, lakcím, e-mail cím, születési dátum, egyesület. Szép túrákat és sikeres teljesítést kívánunk!

Dománszky Zoltán

¯¯¯¯¯¯¯¯¯

Havas-almás PITE

Február 21-én reggel 6 óra: kisbusszal indulunk Komlóról a PITE teljesítménytúrára. A buszban álmosan ülnek a Kenderföldi Természetjárók (gyerekek és néhány felnőtt). Még sötét van, de szeretnénk az elején indulni, még a „tömeg” előtt. Nem szeretjük a nevezés­nél a hosszú sort.

Abaliget, Hotel Barlang. A lépcsőkön felfelé haladva épp hogy ki nem törjük a nya­kunkat, olyan síkosak a rájuk fagyott jégtől. Szerencsésen felérünk. A hotel társalgójában (?) dermesztő hideg, a golyóstollak sem fognak rendesen. A kandallóban ugyan ég már a tűz, de legalább egy hétig kellene égnie, hogy itt meleg legyen. Nem baj, mi csak néhány percig vagyunk itt, míg a nevezési lapokat kitöltjük, aztán irány a hegy! De a rendezők? Ülhetnek 10-12 órát a hidegben. Hát, ilyen is van: a túrázók drukkolnak a rendezőknek!

Elindulunk a 20 km-es túrára, a barlang fölött szalagozással jelölt úton. A talaj fagyott. Amikor még nem volt az (azaz sár volt mindenhol), az erdészeti járművek igen mély ke­réknyomokat vágtak bele. Mi most ezekben gyalogolunk, a lábunk jobbra-balra, aztán balra-jobbra, majd össze-vissza, és így tovább. Szerencsésen megérkezünk Petőcpusztára, az első ellenőrző pontra. Fázós pontőrök és nápolyi-hegyek várnak. A nápolyi finom, ropogós (nem azért, mert fagyott). Fényképezés, aztán kellemes további fagyoskodást kívánva elbúcsúzunk a pontőröktől, és indulunk tovább. Az aszfalt (havas) útról letérve a Pálos-kút mellett vezet utunk a Jakab-hegyre, a már „megszokott” mély keréknyomokban. A tetőre érve hűvösebb idő és köd fogad minket, a lábunk alatt pedig elég vastag hótakaró. Ennyit tesz egy-két száz méter szintkülönbség. A romok mellett, az esőbeállónál szintén erősen „izzadó” pontőrök fogadnak, akik a bélyegzés után csokival kínálnak. Harapjuk, de a csoki helyett majdnem a fogunk törik (a csoki mínuszban nem igazán „működik”). Per­sze azért megesszük, kell egy kis energia a folytatáshoz.

Jó hangulatban „vágtatunk” lefelé a Szuadó-nyeregbe, majd onnan fel a Vörös-hegyre. Közben a Nap is próbál kisütni. A Vörös-hegyen, a Cinke-tanya emlékkőnél a pontőrök a hóban megrakott kis tábortüzet „csiholják életre”, úgy tűnik, eredménnyel, bár a fagyos faágak nehezen akarják „megadni” magukat. Mire a túra véget ér, talán a tűz is ég, és még meleget is ad! Az ellenőrző ponton kapott mentolos cukorkát szopogatva megyünk lefelé Orfűre. Közben egy tarvágáson haladva szép kilátás nyílik (nyílna) az orfűi tavakra, ha nem lenne párás-ködös a levegő. Valamit azért így is látunk (sejtünk) a szép tájból.

Orfűre leérve, a Sárkány kulcsosházban (egykori kulcsosházban) találjuk a következő ellenőrző pontot. A látvány sajnos lehangoló: a szebb napokat megért ház lassan romos lesz. Itt az előző években a rendezők meleg teával, levessel tudták várni a túrázókat, most „csak” nápolyi és hideg üdítőital jutott (a ház konyhája is „kibelezve”). Valamikor itt nya­ranta sok-sok gyerek vándortáborozott, év közben pedig turisták találtak kellemes szállás­helyet. Itt, a volt vándortábori szálláshelyen eszembe jutott az egykor jól kiépített vándor­tábor-hálózat: egy vastag füzet (majdhogynem könyv) tartalmazta az ország minden táj­egységét átfogóan a vándortábori útvonalakat. Ezekben a táborokban nyaranta több ezer gyermek töltötte szabadidejének egy részét a természetben, egész életre szóló élményekkel gazdagodva. Mára ebből már semmi nem maradt. Valamit valakik nagyon elrontottak!

A végére maradt a túra vége. Kissé fáradtan érünk be Abaligetre (nem annyira a táv, mint inkább a terep miatt). A CÉL-ban (a Hotel Barlangban) semmivel sincs melegebb, mint reggel, bár a tűz a kandallóban rendületlenül ég. A rendezők küzdenek a kemény zsírral, hogy rá tudják kenni a kenyérszeletekre, amelyeket aztán a fáradt túrázók jóízűen elfogyaszthatnak, ki-ki a neki tetsző „körettel”: csalamádéval, ecetes hagymával, vagy csak simán sóval. És a túra résztvevői – miután mindenki megkapta az emléklapot és a kitűzőt a neki járó gombával – természetesen megkapják még a jól megérdemelt, elmarad­hatatlan almás pitét is, merthogy ez végül is PITE túra!

Az idei PITE teljesítménytúrán is nagyon jól éreztük magunkat. Köszönjük a rende­zőknek!

Strasser Péter

¯¯¯¯¯¯¯¯¯

Kirándulni? Kivel? Hogyan?

A Mecseki Erdészeti Zrt. Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskolájában, Árpádtetőn, ahol dol­gozom, rengeteg gyerek fordul meg a különböző programjainkon. Ezeken a programo­kon a gyerekek egész délelőtt az erdőben vannak velünk. Itt minden a természetről szól.

Az egyik témakörünk, melyet nagyon sokan választanak, a felszíni formák, térképismeret. Itt a tájékozódást, a térkép használatát, a turista útjelzéseket ismerhetik meg a gyerekek. A legizgalmasabb, amikor csapatban, felnőtt nélkül, térképpel a kézben mennek az erdőben: Természetesen egyikünk indítja a csapatokat, a másikunk meg várja őket.

Amikor megkérdezem tőlük, ki szeret kirándulni, sok kéz lendült a magasba. A „kivel kirándultok, mennyit kirándultok, hova kirándultok?” kérdésekre már kevesebb gyerek válaszol. Mecsek turistatérképe pedig általában az osztályból 1 gyereknek van. A szülők nem érnek rá kirándulni, de ha mégis kimozdul a család, a parkerdőbe mennek legtöbben, oda is ameddig lehet autóval, és egy rövid séta után haza.

A tanárokat nem kötelezhetjük, hogy a szabadidejükben túrákat szervezzenek az isko­lás gyerekeknek. Bár többen vannak, akik az erdőt járják a saját gyerekeikkel és viszik magukkal az osztályukat is, sajnos nem ez az általános. Tanári múltamból tudom: sok kolléga azért nem ment messzebbre a Tettyénél vagy a Mandulásnál, mert attól félt, hogy eltéved.

Sajnos az egyetemen nem tananyag a túravezetés. Sok hallgató jár hozzám az erdei is­kolába hospitálni és tanítási gyakorlatra, de a Mecseket csak a terepgyakorlatokból isme­rik, ami természetesen kötelező. Ha nem lenne az, a biológus és földrajz szakosok csak a könyvekből ismernének mindent.

A mai rohanó világban nincs értéke a túrázásnak, a természeti szépségnek. A megkér­dezett gyerekek 90%-a a számítógépe előtt ül és játszik. Ki kellene mozdítani őket ebből az elektronikus világból! Én úgy gondolom, ha segítő kezet kapnak a kinti világ felfedezé­séhez, meglátják annak szépségeit és talán egy nap önállóan is elindulnak.

Adorján Rita

& Könyvajánló

  Megjelent Adorján Rita: Magonc – természetismereti játékok az erdőben c. könyve 3. javított kiadásként. Ez a könyv kipróbált, korhatár nélküli természetmegismerő já­té­kok gyűjteménye, melyet az elmúlt évtizedben külföldi tanulmányutak ismereteiből, to­vább­képzések tapasztalataiból, gyerekek ötleteiből állított össze a könyv írója. Jó szív­vel ajánljuk minden környezeti neveléssel foglalkozónak, szabadidő szervezőnek erdei iskolai programokhoz, erdei kirándulásokhoz. A könyv ára 1200 Ft + postai költség. Megrendelhető:postai úton aMecseki Erdészeti Zrt. Árpádtetői Erdészet, 7628 Pécs-Árpádtető; e-mailen: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen; vagy telefonon: 06/72/218-120.

  A Természetjáró Fiatalok Szövetsége Több mint játék címmel jelentetett meg kiad­ványt, amellyel arra hívja fel a figyelmet, hogy a szabadtéri gyakorlatoknak milyen erős csa­patépítő és személyiségfejlesztő jellege van. A kiadványban található játékok gyűj­te­ménye kifejezetten a gyermek és ifjúsági korosztály számára használható. Olyan, a sza­bad­ban játszható feladatokat tartalmaz, melyek egyszerűen kivitelezhetőek, nem igé­nyel­nek bonyolult előkészületet és speciális eszközöket. A kiadvány a Libri köny­ves­­bol­tokban kapható 2900 Ft-os áron, illetve kedvezményes áron a Magyar Ter­mé­szet­ba­rát Szövetség központi irodájában (1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky u. 31. II. em. 3.)


HÍREK

  • Természetjáró minősítések: Plaszauer Istvántól Lakatosné Novotny Sarolta vette át a minősítések nyilvántartását, így a teljesítéseket igazoló túranaplókat a továbbiakban neki kell leadni a szövetségben. Köszönjük Plaszauer István eddigi munkáját!
  • Mecsek Híradó: az elektronikus úton történő tájékoztatás elterjedése és népszerűsége miatt, valamint takarékossági okokból a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség el­nök­­sége úgy döntött, hogy a Mecsek Híradót a tagszervezeteknek a jövőben elektroni­kus úton (e-mailben) küldjük el. Azoknak a tagszervezeteknek, amelyek nem rendel­keznek e-mail címmel, vagy külön kérik, továbbra is eljuttatjuk a nyomtatott kiadványt. Kérjük, az ez irányú igényeket jelezzék. A Híradót áprilistól azok a tagszer­vezetek kapják meg, amelyek a közgyűlésen elfogadott 1000 Ft-os éves tagszervezeti tagsági díjat befizették. A tavalyi „előfizetői” rendszer megszűnik, a Híradó nyomtatott formá­ban a szövetségben példányonként 100 Ft-os áron vásárolható meg.

Rendezvények

  március 10, kedd: MME Klubnap. Wágner László: Mesterséges madártelepítés a Mecseken. Helyszín: Civil Közösségek Háza (Pécs, Szent István tér 17); időpont: 18 óra.

  március 14, szombat: „Pécs 2009” teljesítménytúra. R.: Baranya Megyei Ter­mé­szet­ba­rát Szövetség. Távok: 9 km, 20 km. Rajt és cél: Dömörkapu, Ptaček pihenő. A rajt-cél 9-18 óráig tart nyitva. Nevezés a nyitva tartás idején folyamatosan. Nevezési díj: 100 Ft/fő. Információ: Szabó-Dalecker Ibolya ( (30)846-0285.

  március 19, csütörtök: „Örökségünk” – délutáni diskurzus a komlói múzeumban. R.: Hétdomb TE. Bodáné Gálosi Márta: Új-Zéland varázsa. Időpont: 17 óra.

  március 21, szombat: „Szuadó 40, 30, 17” teljesítménytúrák. R.: Fekete Bárány TE. Rajt: Pécs–Éger-völgy, Teca Mama kisvendéglője, 6.00-7.30 (40 km), 7.00-8.30 (30 km), 7.30-9.00 (17 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 600 Ft/fő (40, 30 km), 300 Ft/fő (17 km). Információ: Átol Csaba, ( (30) 979-5504.

  március 22, vasárnap: „Tavaszi tekergés” kerékpáros teljesítménytúra. R.: Fekete Bárány TE. Távok: 82 km, 53 km. Rajt: Pécs–Éger-völgy, Teca Mama kisvendéglője, 9.00-10.00. Cél ugyanott. Nevezési díj: 500 Ft/fő (82 km), 400 Ft/fő (53 km). Informá­ció: dr. Szabó Péter ( (70) 456-1379.

  április 4, szombat: „Tenkes 30, 15” teljesítménytúrák. R.: Dráva TSE, Tenkes TE. Rajt: Túrony, templom előtti tér, 7.00-9.00 (30 km), 8.00-10.00 (15 km). Cél ugyanott. Nevezési díj: 600 Ft/fő (30 km), 500 Ft/fő (15 km). Március 25-ig leadott előzetes ne­vezés esetén MTSZ tagoknak, diákoknak, nyugdíjasoknak 50 Ft kedvezmény (a ked­vezmények összevonhatók). Információ, ill. előzetes nevezés: Romvári Tibor, ( (72) 437-443, e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; Jancsi Attila, ( (20) 580-6078, e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

DDNPI rendezvények

A Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság rendezvényeiről információ kérhető, ill. a prog­ra­­mok­­ra előzetes jelentkezés a 72/518-221, 72/518-222, 30/377-3388, 30/405-4571 tele­fon­­­szá­­mokon, illetve a következő e-mail címeken: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..">Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.. További információk a www.ddnp.hu honlapon talál­hatók.

  március 7, szombat: Nőnapi túra a Boronka-melléken: tavaszi tőzikék, hóvirágok. Helyszín: Gyóta, vadászház, indulási idő: 10 óra. A túra hossza 5 km, időtartama 3 óra. Részvételi díj: 350 Ft/fő.

  március 14, szombat: Békamentés Sikondán – aktív természetvédelem. Helyszín: Komló, Sikonda, időpont: 8.15. A helyszínen szakemberek adnak pontos információt az egyes békafajok életéről és szerepükről a természet rendjében. A program ingyenes.

  március 17, kedd: Barlangász Klub. Dezső József (PTE): Barlangi kitöltések vizsgá­lata a dél-dunántúli karsztokon. Diavetítéses előadás. Helyszín: DDNPI Tettye Ok­tatási Központ, Pécs, Tettye tér 8. Időpont: 17 óra. Belépődíj nincs.

  március 21, szombat: „Kockás liliom” túra (jelvénygyűjtő túra). Helyszín: Matty, indulás a szökőkúttól 10 órakor. A túra érinti a mattyi Madár Emlékparkot, a Kormorá­nos erdei tanösvényt és a Dráva egykori holtágait. Táv: 5 km, időtartam: 3-4 óra. Rész­vételi díj: 350 Ft/fő.

  március 28, szombat: „A Föld órája” – csillagos égbolt a Zselicben. Csillagászati megfigyelés Európa egyik legkisebb fényszennyezettségű területén, rövid túra kereté­ben. Helyszín: Kardosfa (Hotel Kardosfa), időpont: este 20 óra. Részvételi díj: 350 Ft/fő.

  április 5, vasárnap: Virágvasárnapi túra Zengővárkony környékén. A túra a Zen­gőre vezet, majd Zengővárkonyba, a Tájház és Míves Tojás Múzeum udvarán tar­tandó húsvétváró rendezvényre. Indulás: Pécsvárad, vár, 10 óra. Részvételi díj: 350 Ft/fő.

  április 5, vasárnap: Virágvasárnap a tettyei mésztufa-barlangban. A barlangban a résztvevőket különleges, művészi igényű rendezvénnyel várják. Előzetes bejelentkezés szükséges, tel.: 30/580-3424, 72/211-830. Részvételi díj: a belépőjegyek.

  április 7 ,kedd: DDNPI Klub. Komlós Attila: Paradicsom a Föld túlsó oldalán – Új-Zéland. Diavetítéses előadás. Helyszín: DDNPI Tettye Oktatási Központ, Pécs, Tettye tér 8. Időpont: 17 óra. Belépődíj nincs.

NYÍLT TÚRÁK

  március 7, szombat: „Horvát Adolf Olivér emléktúra”.Útvonal: Éger-völgy – Em­lékkő – volt Magyarok kunyhója – Orfű – Büdös-kút – Lapis – Mandulás (19 km). Találkozás az uránvárosi autóbusz pályaudvaron a 24-es autóbusz megállójában 7.45-kor. Túravezető: Tóth Klára.

  március 14, szombat: Túrony – Bisse – Kistótfalu – Siklós (18 km). Találkozás a túronyi templom előtt 9.00-kor (Pécsről az autóbusz 8.15-kor indul). Túravezető: Andrasek Csaba.

  március 21, szombat „Csokonay Sándor emléktúra” Útvonal: Orfűi elágazás – Szuadó-völgy – Patacsi mező – Éger-völgy (12 km). Találkozás a pécsi távolsági au­tóbusz pályaudvaron 9.15-kor (4-es kocsiállás). Túravezető: Baumann József.

  április 4. szombat: Hosszúhetény – Püspökszentlászló – Cigány-hegy – Kisújbánya – Réka-völgy – Pécsvárad (16 km).Találkozás helye és ideje: A pécsi távolsági autó­busz pályaudvaron 8.45-kor. Túravezető: Börcsök György.

A Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrája, komlói kiindulással

  • március 14, szombat: „Horzsa Sándor” emléktúra. Útvonal: Spar áruház – Cseresznyák – Kis-kút orma – Pap-erdő – Máré csárda – Vár-völgy – Nyomákói kút – Vörösfenyő kulcsosházMagyaregregy (14 km). Indulás 7.30-kor. Túravezető: Miklovits György.

A PTTE Vámos Mihály Túraszakosztály nyílt túrája

  • március 29, vasárnap: Hösök tere – Tripammer-fa – Páfrányos – Kőlyuk – Lapis – Remete-rét – Éger-völgy, Teca Mama kisvendéglő. Találkozás 8 órakor a pécsi fő­pályaudvar előtt a 31-es busz megállójában. Túravezető: Kántor János.

Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség és a Pécs Városi Természetbarát Szövetség in­formációs kiad­ványa. Szer­keszti: Strasser Péter. A közlésre szánt anya­gokat minden hónap 20-áig kérjük a szö­vetséghez eljuttatni (7621 Pécs,Tímár u. 21.). (72/525–376 (napközben); 72/525–377 (ügyeleti időben). Fax: 72/525–377. Ügyeleti idő: kedd 16–18 óra.   
Internet: www.baranyatermeszetbarat.hu; e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.