facebook_page_plugin

2007. november 153. szám

MECSEK HÍRADÓ

153. szám 2007. november

Kilátó avatás a Cigány-hegyen

 

ciganyhegyKilato

 

 

A Keleti-Mecsekben, a Cigány-hegyen szép kilátó épült 1980-ban Buzás Endre tervei alapján. Az évek során a kilátó erősen megrongálódott, így indokolttá vált a felújítása. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság és a Mecseki Erdészeti Zrt. " pályázati támogatással " az eredeti kő alapra egy új kilátót építtetett, melynek formája az eredetitől ugyan eltér, viszont annál jóval magasabb, így a tetejéről szép körpanoráma nyílik a Mecsekre.

Az avatási ünnepségre 2007. október 6-án került sor, mintegy 140 résztvevő jelenlétében. Vadászkürtösök nyitották meg az ünnepélyt, majd beszédet mondott Závoczky Szabolcs, A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója és Nagy Gábor, a Mecseki Erdészeti Zrt. természetvédelmi igazgatója. Végül a természetbarátok nevében Baronek Jenő, a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség elnöke vette át az új kilátót. Az ünnepségen résztvevőket a rendezők pogácsával és a Textiles-forrásból származó forrásvízzel kínálták.

A Cigány-hegy a Keleti-Mecsek közepén elhelyezkedő szép kilátóhely, kedvelt túracélpont, mely az új kilátóval még látogatottabbá válhat.

Strasser Péter

Gyalogtúra a Kopácsi-réten, tapasztalatokkal
2007. október 22.

Előzmények

2007 augusztusában kerékpártúra keretében Kölkeden jártunk a Gólya-múzeumban. Itt találtunk rá a Kopácsi-rét térképére. A térkép igényesen kidolgozott volt, így hát nem kellett sok ahhoz, hogy egy túra megszervezésének gondolata felmerüljön bennünk.

A 2007-2008. évi gyalogtúraprogram nyitó gyalogtúrájaként bele is vettük a programba a Kopácsi-rétnek, Európa egyik legjelentősebb vizes élőhelyének megtekintését. Azért ebben az időpontban, mert gondoltuk, még ekkor lombosak a fák, talán még szép idő is lesz. A túrát a résztvevők között "felfedező túraként" reklámoztuk, mivel még egyikünk sem volt a környéken, így előzetes tapasztalatokra nem tettünk szert. A résztvevők vállalták az ebből esetlegesen fakadó nehézségeket. Térkép alapján eldöntöttük, hogy Dvorac Tikves-től az erdei utakon (csak járt utakon, a még fennálló aknaveszély miatt) kíséreljük megközelíteni a Dunát, szükség esetén a helyszínen módosítjuk az útvonalat az útközben tapasztaltak szerint. 16 km gyaloglást terveztünk. Ezután pedig második programként a Kopács melletti bemutatóhelyet kívántuk megtekinteni autóval, egy kis gyaloglással kombinálva.

A túra

Az időjárás előző este már esőt jelzett a túra napjára. Nem adjuk fel, nem olyan fából faragtak minket! 2007. október 22-én reggel 6.30-kor találkoztunk Pécsett a DOMUS parkolóban. A +6°C hőmérséklet, és folyamatos eső ellenére szinte mindenki eljött, aki jelezte részvételi szándékát. Három autóval, 11 fővel indultunk az udvari határátkelő felé.

A határátlépés simán zajlott, az utasok a felfedezés vágyával "felspannolva" várták az út további szakaszát. Megérkezve Dvorac Tikves-re a parkolóban hagytuk az autókat. Megtekintettük Tito egykori vadászkastélyát, és a környező gondozott rétet. A kastély jelenleg használaton kívül van. Sajnos az idők során az épülethez építettek egy "modern'" étterem szárnyat, mely kissé illúzióromboló. Ezt leszámítva szépen helyre lehetne hozni a kastélyt.

A kastélytól GPS segítségével elindultunk a turistatérkép alapján előre eltervezett úton. Egy kis gyaloglás után megtapasztaltuk azt, amire számítottunk, hogy a földutak a valóságban nem arra vezetnek, amerre a térkép jelöli, viszont várakozáson felül jól járhatók. Igaz, hogy folyamatos esőben, de jó hangulatban haladtunk a Duna irányába. Útközben egészen közelről vaddisznókat is láttunk!

Egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy egy sötétzöld Landrover Defender közelít felénk és megáll mellettünk. Ejha, gondoltuk. Horvátul szólt hozzánk az illető. Egy társunk jól ért horvátul, és fordított nekünk: az illető a Kopácsi Rét Nemzeti Park egyik embere, és udvariasan, sőt segítőkészen (!) felhívta a figyelmünket, hogy tiltott helyen tartózkodunk, ugyanis ez határsáv. (A szerb határ ezen a szakaszon, a Duna túloldalán, tőlünk légvonalban kb. 6 km-re volt.) Kérdezte, hogy hova megyünk. Ekkor mutattuk neki a vadonatúj Kopácsi-rét térképünkön a földutat, melyen tovább szeretnénk haladni. Arra kért, hogy forduljunk vissza, és a legrövidebb úton menjünk vissza az autóinkhoz. Ekkor bebizonyosodott, hogy a térkép alapján megtervezett utunkat nem tudjuk tovább folytatni. Ez egy kissé kedvünket szegte a hidegben, folyamatos esőben. A már ismert úton visszatértünk az autókhoz. A tervezett 16 km gyaloglás így 9 km-re zsugorodott.

Az autóknál elfogyasztottunk egy-egy szendvicset, majd elautóztunk déli irányba Kopács felé. Tikves irányába haladtunk, de ez a kiruccanás egy autókázás lett a nagyon jó minőségű aszfaltúton, mert vissza kellett fordulnunk, mivel ezen az úton csak kerékpárral lehet Tikves után továbbhaladni. Visszahajtottunk Dvorac Tikvesre, majd - már a jó úton - haladtunk Kopács felé. Útközben Kozjak után komoly csatornarendszereket láttunk, melyeket horgászati céllal hasznosítanak. Egy-egy fából készült pavilon törte meg a csatornarendszer melletti, Hortobágyhoz hasonlíthatóan marhák legelte alföldi tájat.

Elérkeztünk az autókkal a tervezett megállóhelyünkig, Podunavlje-be. A térkép itt az út mindkét oldalára lakott területet jelöl, amit a valóság megcáfolt, ugyanis az útról épületeket nemigen látni. A tervünk az volt, hogy a térképen látható tó mentén begyalogolunk a kopácsi bemutatóhely központjába. A kíváncsiságtól vezérelve egyik túratársunk szaladva tette meg az utat a gát tetejéig, ahol azt látta, amit mi is, akik később értünk föl: tó nincs. Igaz, szinte érintetlen természeti táj fogadott bennünket. A mocsárvidéken ebben a hidegben is láthattunk néhány madarat. Úgy döntöttünk, hogy a folyamatos eső és a hideg miatt visszamegyünk az autókhoz, és a bemutatóhely és kikötő felé hátralévő mintegy 3 km-es távot autóval tesszük meg. Így is történt. A kikötőnél kiszállva az autóból száz métert gyalogolva egy gyönyörű holtág mellett találtuk magunkat. Nyáron biztos kellemes ez a hely, ahol még sétahajó is közlekedik.

Eddig tartott a felfedező utunk. Ezután célba vettük autókkal az udvari határátkelőt, hogy otthon megszáríthassuk a vizes ruháinkat, és rendszerezzük a gondolatainkat az eredetileg elképzelt felfedező utunkról, és a megtapasztaltakról.

Összegzésképpen elmondható, hogy a terület nyáron biztosan sokkal szebb arcát mutatja, mint ebben a hideg esőben. Szóval nem ez a mérvadó. Mindenképpen érdemes elgondolkodni egy ide vezető kerékpártúrán. Kimondott gyalogtúrát a területen nem célszerű tervezni, mert a gyakorlatilag látogatható területek egymástól nagyon távol esnek, és ezek a területek önmagukban tekintve kicsik. Családi piknik céljára tökéletesek, autós utazással kombinálva. Kerékpárral viszont ezeket a látnivalókat (Tökösi kastély Dvorac Tikvesen, és a kopácsi bemutatóterület) meg lehet tekinteni az erdőben haladó aszfaltozott, kerékpáros útvonalnak javasolt jó minőségű autóúton keresztül, viszont az útvonal nem variálható, mivel nem lehet az útvonalra többféle alternatívát kidolgozni.

A megvásárolt Kopácsi-rét térkép rendkívül tetszetős, részletes, de véleményem szerint a túrázó számára sok megtévesztő információval szolgál, mivel olyan utakat is feltüntet rajta, melyek nem látogathatók, és erre nem figyelmeztet. (A helyszínen sincsenek figyelmeztető táblák kihelyezve.) Az interneten a http://www.kopacki-rit.com/ oldalon található térkép nem túl részletes, de minden megtekinthető látnivalót, valamint szükséges és elégséges információt tartalmaz.

Zárásképpen mindenkit buzdítok, hogy - a fentiek figyelembe vételével - szép időben látogasson el a Kopácsi-rétre akár kerékpártúra keretében, vagy családjával autós túraként, de ne térjen le az aszfaltozott utakról, mert az nem engedélyezett.

Keményfi Balázs

ĎĐĎĐĎĐ

Találkozók, emlékezések és élmények

A komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület tagjainak nem sok ideje volt az élmény-gazdag székelyföldi kalandozás kipihenésére, hiszen hazaérkezésünket követően szerveznünk kellett a - már előkészített, mégis még sok feladattal járó - Civil Szervezetek VI. Hagyományőrző Találkozóját. A rendezvényen Szigeti Szabolcs, a komlói önkormányzat sportbizottságának elnöke, nyitó gondolataiban kiemelte a jól működő civil szervezetek hatékony szerepét és feladatait Komló életében. A városismereti totót, a Mecsek épített és természeti értékeit, az alapvető turistaismereteket tartalmazó játékos feladatoknak nagy sikere volt. A nap hangulatához a szép klarinét muzsika, a természet szépségét tükröző Reményik Sándor vers és a Him Singers Énekegyüttes gyönyörű dalai is hozzájárultak.

 A következő szombatra pedig egykori túratársainkat vártuk Mecsekfalu kultúrházába, hogy a köszöntők, a vidám kis műsor és a település értékeinek megismerését szolgáló kellemes séta után felidézhessék és megoszthassák szép emlékeiket a még aktív társaikkal. Természetesen finomságok is kerültek az asztalra.

Még aznap délután egy felemelő és bensőséges szertartásnak is részesei lehettünk a kozármislenyi, különlegesen szép templomban. Túratársunk, Iván Attila és párja, Eszter fogadott örök hűséget. Kívánunk nekik ezúton is sok boldogságot!

A nyári szünet után októberben folytattuk az "Örökségünk-délutáni diskurzus" sorozatunkat a komlói múzeumban. Ezen a délutánon egy túratársunk képes élménybeszámolójának lehettünk szerencsés részesei. Mindig érdekes és különleges élmény bepillantást kapni más ország természeti és épített értékeibe, kultúrájába, az ott élő emberek sajátos világába, de amikor a japán, kínai, vietnami, új-zélandi, burmai, vagy pápua új-guineai lakosok között látjuk - a múlt vasárnap még a mecseki erdőkben velünk gyalogló - társunkat, az még fantasztikusabb. Főként, ha tudjuk, hogy a képekről ránk mosolygó, Laurát körülvevő bennszülöttek még néhány éve nem vetették meg az emberhúst sem!

November 21-én 17 órakor nem ilyen különleges, számunkra mégis fontos élménybeszámolóval zárjuk ez évi sorozatunkat, hiszen Feketéné Móró Erzsébet, egyesületünk titkára készít egy összegzést a 2007. évi élményeinkről. Mindenkit szeretettel várunk.

                                                                                                             Őri Zsuzsanna

Emléktábla-avatás a Vörös-hegyen

 

emlektabla

 

 

Október 10-én délután 16 órakor került sor - mintegy 60-70 résztvevő jelenlétében - a dr. Horváth Adolf Olivér botanikus, ciszterci rendi szerzetes tanár, neves pécsi tudós, a Mecsek növényeinek kutatója emlékére a Vörös-hegy oldalában elhelyezett emléktábla ünnepélyes avatására. Az emléktáblát a Mecsek Egyesület állíttatta. A kis erdei ünnepségen beszédet mondott dr. Szabó László professzor, aki Sólyom László köztársasági elnök erre az alkalomra írt levelét is ismertette, valamint dr. Kevey Balázs. Az ünnepségen a Bártfa Utcai Általános Iskola tanulói adtak zenés műsort.

Strasser Péter

Bortúra a Villányi-hegységben

A Dél-dunántúli Távközlési SE idén ősszel is, október első hétvégéjén, mint már évek óta megtartotta bortúráját a Villányi-hegységben. Az időjárás-jelentés az előző napokban jó volt, de 6-án reggel nagyon sok felhő volt felettünk. Az interneten is azt lehetett látni, hogy mindenhol az országban szép idő van, csak nálunk dél-nyugaton vannak felhők. De minket egy kis felhő nem riaszt el. A terv szerint Villányig vonatozunk, onnan a Templom-hegyen keresztül a szoborparkig, majd a Teleki présházat érintve a Vylyan pince mellett megyünk most Palkonyára, ahol majd a finom borokat kóstolgatjuk.

A nagy felhők miatt felvetődött, hogy a túrának csak egy részét teljesítjük nagyobb eső esetén, és Villányból vonattal megyünk Palkonyára borozni. Szerencsére erre nem került sor. Nem sütött a nap, de nem esett az eső sem, nem volt hideg, pont jó idő volt a szabadtéri kikapcsolódáshoz.

28-an jöttünk össze, úgy látszott, hogy a kellemes borozás is nagy vonzerő lehet egy kis túra után. Terv szerint egy palkonyai pincében boroztunk volna, hatféle bort kóstolva, sajttal, almával, dióval és hasonló borkorcsolyákkal. Ez azonban egy kicsit módosult, mert Palkonya ebben az évben Európa Kulturális Falujaként is várta vendégeit. Ebben a programban különböző nemzetek mutatták be gasztronómiai jellegzetességeiket szórakoztató kulturális programjaik kíséretében. Ezen a hétvégén a csehekkel lehetett itt találkozni.

Villányban a Templom-hegy tetejére felmentünk, de a tanösvényt a várható eső miatt kihagytuk. Útközben most is, mint mindig ezen a túrán szedhettünk diót, de most már nem volt olyan sok, mint a korábbi években. Érdekes volt, hogy a korábbi években, amikor nem volt a nyár ennyire előre haladott, tudtunk a nagyharsányi út mellett szelídgesztenyét szedni. Most viszont még szét sem nyílt a burka. A szoborpark melletti úton is úgy tűnt, mint azt a média már sokszor hirdette, hogy a szőlő is korán megérett, és már leszüretelték. Korábbi években mindig tudtunk egy kis csemegét kóstolgatni ezen a túránkon. A Csillag-völgyön áthaladva a vadászháznál meglepetés ért minket. A turistaút egy nagy kerítéssel le lett zárva. Nem tudom, hogy ez miért van, a vadak ellen, vagy a turisták ellen. Ha valaki szőlőt akar lopni, akkor az nem valószínű, hogy erre közelíti meg tettének színhelyét. A korábbi útszakaszon is látják az arra járókat, a további szakaszok is olyanok, hogy nagy mennyiségű szőlő elszállítása észrevétlenül nem lehetséges. A turistajelzések a lezárt területen is szépen megtalálhatóak, tehát nem lehet azt mondani, hogy a jelzett turistaút megszűnt volna. A szépen felújított Teleki présháznál tartottunk egy kis pihenőt. Állítólag ez a szép ház "jó pénzért" bérelhető. Tovább haladva a szőlők szélén finom érett, és szép nagy szemű kökénnyel is frissíthettük magunkat. A Vylyan palackozónál páran megkóstolták az ottani bort, állítólag jó áron, mert kicsit elszámolta magát a felszolgáló. Innen már csak egy ugrás lett volna Palkonya, ezt a nálunk lévő GPS mutatta is, csak az volt a baj, hogy a Siklósi-völgy és a célunk között van egy kis domb, ami átjárhatatlan. Ezt meg kellett kerülnünk. Kb. fél kettő körül Palkonyára is értünk, de a helyi pincékben még korainak találták érkezésünket. A programterv szerint 14 órától kezdődik csak. Egy pincébe azért bekéretőztünk. Leültünk és vártuk a kiszolgálást. Rövid időn belül kiderült, hogy palackozott bort tudnak adni, de nincs dugóhúzójuk. Nálam szerencsére volt. A vendéglátó elkezdett zsíros kenyereket produkálni, de a lányok nem győzték kivárni, így az ő segítségükkel készült el a finom zöldhagymás hurkazsíros kenyér. Sokan mondták is, hogy régen esett nekik ilyen jól egy zsírosdeszka. Közben elérkezett a két óra, kezdődött a hivatalos cseh program. Lehetett venni egy borospoharat, ami a vásárlóé maradt, de ezt több pincében is megtöltötték. Így mindenki az igénye szerinti fajtából kellő mértékben kóstolhatott. A falu végén, a pincesorok alatt, egy kis téren volt a kultúrműsor. Először a Viva Bacchus pécsi kórus szórakoztatta a résztvevőket bordalokkal. Ezután egy cseh táncegyüttes mutatta be produkcióját. Közben lehetett fogyasztani süteményeket, húsos házi készítményeket, kínáltak különféle cseh italokat és finom söröket ingyen. A hangulat egyre jobb lett, de a vonat is rövidesen indult. Volt, aki kora délután eljött, de volt, aki maradt még tovább.

Ez a túránk is jól sikerült, az még bizonytalan, hogy mi lesz velünk jövőre, de azért magunknak megígértük, hogy jövőre is megtartjuk ezt a kellemes programunkat.

Csiszár Gyula

TILTAKOZÁS

Az alábbiakban a siklósi Tenkes Természetbarát Egyesület hozzánk eljuttatott levelét adjuk közre.

A Tenkes Természetbarát Egyesület tiltakozását fejezi ki a Siklós-Máriagyűd külterületén lévő Dráva-Kavics Kőbánya (volt Vízügyi bánya) fejlesztése, további bővítése ellen. Egyesületünk meggyőződése, hogy a tervezett fejlesztés káros hatással lesz mind a természeti, mind a társadalmi környezetre. Érvelésünket a teljesség igénye nélkül az alábbiakkal támasztjuk alá:

A területen az alábbi védett, fokozottan védett, illetve jelentős természeti értékeket képviselő növények, álltok élőhelye található: nagyezerjófű, tavaszi hérics, sallang virág, vitéz virág, keltike, méreg gyilok, bíbor kosbor, fekete kökörcsin, magyar zerge virág, haragos sikló, hegyi sikló, szalamandra, pannon gyík, karsztbokor erdő a sajátos fatársulásaival (tölgy, cser, virágos kőris).

A környék szőlészeti-borászati kultúráját is negatívan befolyásolja a "műveléssel" járó kitermelésből, szállításból keletkező  rezgés, por, zaj ártalom.

Az egyik legszebb, a környék névadóját jelentő hegyen létesítendő tájseb visszafordíthatatlan rombolást okoz. Mekkora rombolást fog ez okozni a környék lokálpatriótáinak, nekünk, a "Tenkes Kapitányán" felnőtt itt élőknek?

Az itt élő, dolgozó emberek természeti, társadalmi és gazdasági helyzetét hátrányosan befolyásolja, a turizmusból élők, vagy ahhoz kapcsolódók életét ellehetetleníti.

A fentiek miatt tiltakozunk a bánya fejlesztése ellen és követeljük a rekultiváció végrehajtását!

Siklós, 2007. október 24.

Tollas Tibor elnök, Andrasek Csaba alelnök

HÍREK

Árpádtetői-forrás: egy rég elfeledett forrás újult meg ismét a Mecsekben. A forrás Árpádtetőtől északra a völgyben található, az Extrém-park alatt, a Mecsek pihenőtől 50 m-re. A K sáv jelzésről a KO jelzés ágazik le a forráshoz. A felújítás munkáit Biki Endre Gábor végezte.

Éger-forrás: az Éger-völgyben már elfeledett forrás névtábláját Biki Endre Gábor megtalálta, a forrást kitisztította, és a táblát kis kőfalazatba ágyazva visszahelyezte eredeti helyére. Így a merítős forrás emlékként megmarad.

Skóciai Szent Margit emléktúra-útvonal: a november 17-én megrendezésre kerülő Skóciai Szent Margit Emléktúra (lásd: nyílt túrák) egyúttal az azonos nevű túraútvonal avatása is. Az emléktúrán a Réka-várban 11.30-kor emlékkő leleplezésére és megszentelésére kerül sor Skóciai Szent Margit tiszteletére. A rendezők kérik a túra résztvevőit, hogy egy-egy szál virágot vigyenek magukkal. A túra résztvevői emlékjelvényt kapnak. További információ: Dr. Novotny Iván, ( 20/336-2237.

Túravezetők klubja: december 4-én, kedden 17 órakor Szilágyi Béla tart vetítéssel egybekötött előadást Svájcról.

50 éve látogatható az Abaligeti-barlang: a barlang látogatására 1957 óta van lehetőség. A jubileum alkalmából a barlang és a szomszédságában lévő Denevér-múzeum november 17-én, szombaton 50%-os kedvezménnyel látogatható. Csoportoknak előzetes bejelentkezés szükséges (( 72/518-221, 518-222, 30/377-3388).

Turistaút-javítás a Hideg-völgyben: a P+ jelzésű, a Dömör-kaputól Kantavár felé vezető turistaút Hideg-völgyet keresztező szakaszán a nehezen járható ösvényt egy elkerülő útszakasz kitisztításával és járhatóvá tételével "kiváltották" a PTTE Nyugdíjas Szakosztály tagjai. Köszönjük munkájukat!

2008. évi nyílt túrák: kérjük a túravezetőket, hogy a következő évi nyílt túra terveiket november 20-ig adják le Lakatosné Novotny Saroltának.

Megszűnt kulcsosház: a Koszonya-tetői kulcsosház épületét a tulajdonos E-ON eladta. A kulcsosház október 1-jétől megszűnt.

Rendezvények

November 10, szombat: Pécs Városismereti Verseny. R.: Pécs Városi Természetbarát Szövetség. Rajt: Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma, Pécs, Széchenyi tér, 8.00-9.15. Cél ugyanott. A verseny témája:Pécs belvárosának keleti része, a Széchenyi tér - Hunyadi út - Kálvária u. - Ágota u. - Alsó Havi u. - Lánc u. - 48-as tér - Rákóczi út - Irgalmasok u. által határolt terület (épületek, köztéri szobrok, utcák névadói stb.). Kategóriák: általános iskolás, középiskolás, családi–felnőtt. Információ: Strasser Péter, ( 20/522-2953.

November 10, szombat: "Mesél az erdő" - a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság jelvénygyűjtő túrája Óbányáról. Túra szakvezetéssel a "Pro Silva2 tanösvényen (5 km)., utána fakultatív múzeumlátogatás, kézműves foglalkozás Óbányán. Részvételi díj: 300 Ft/fő. Találkozás: 9.50-kor Óbányán, a "Turistaház az Öreg Malomhoz" épülete előtt. Információ: ( 72/518-221, 518-22, 30/377-3388.

November 13, kedd: Magyar Madártani Egyesület klubnap: Baumann József "A mecseki források kutatásának eredményei" címmel tart előadást. Időpont: 18 óra, helyszín: Civil Közösségek Háza, Pécs, Szent István tér 17.

December 1, szombat: "Dombay-tó Maraton, 35, 30" teljesítménytúrák. R.: Erdők Népe Természetjáró Egyesület. Rajt: Dombay-tó, kemping, 6.00-8.00. Cél ugyanott. Nevezési díjak: 500 Ft/fő. Információ: Gruber Zsuzsanna, Gruber Mihály, ( 70/336-1539, 70/336-1540.

December 4, kedd: Duna-Dráva Nemzeti Park Klub. Kulcsár Péter: India, Nepál - diavetítéses előadás. Helyszín: DDNPI Tettye Oktatási Központ, időpont: 17 óra.

December 11, kedd: Magyar Madártani Egyesület klubnap: Kiefer Béla tart vetítést kedvenc természetfotóiból. Időpont: 18 óra, helyszín: Civil Közösségek Háza, Pécs, Szent István tér 17.

NYÍLT TÚRÁK

November 10, szombat: Túrony - Máriagyűd - Siklós (16 km). Találkozás a túronyi templom előtt 9 órakor (Pécsről autóbusz indul 8.15-kor). Túravezető: Baranyai Rudolf.

November 17, szombat: "Skóciai Szent Margit" emléktúra. Útvonal: Mecseknádasd - Réka-vár - Vadászlak - Réka-völgy - Szép Ilonka kilátó - Pécsvárad (14 km). Találkozás a mecseknádasdi plébániatemplom előtt 10 órakor (Pécsről autóbusz indul 9 órakor). Túravezető: dr. Novotny Iván. (Lásd még: Hírek).

November 24, szombat: "Rockenbauer Pál" emléktúra. Útvonal: Pécsvárad - Zengővárkony - Büdös-kúti-völgy - Bodzás-völgy - Hosszúhetény (18 km). Találkozás a pécsi főpályaudvar csarnokában 6.45-kor. Túravezető: Tóth Klára.

December 8, szombat: Máré csárda " Cigány-hegy" Püspökszentlászló - Hosszúhetény (15 km). Találkozás a pécsi távolsági autóbusz pályaudvaron 8.45-kor. Túravezető: Lakatosné Novotny Sarolta.

December 15, szombat: Állatkert - Stiglicfogdosó - Fehér-kúti kulcsosház - Tripammer-fa - Hősök tere (13 km). Találkozás a pécsi főpályaudvar előtt a 34-es autóbusz megállójában 8.50-kor. Túravezető: Kaszás Károlyné.

December 28, péntek: Máriagyűd - Siklós (14 km). találkozás a máriagyűdi templom előtt 9 órakor. Túravezető: Tollas Tibor.

A Komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái,
komlói indulással

November 10, szombat: Mecseknádasd - Schlossberg - Ófalu - Eszterpusztai templomrom - Zsibrik - Őcsény (16 km). Indulás a 8 órai pécsi buszjárattal, csatlakozás a Budai-vámnál a Pécsről 9 órakor induló buszra Mecseknádasdig. Túravezető: Tasnádi János.

November 24, szombat: "Rockenbauer Pál" emléktúra. Útvonal: Hosszúhetény - Dombay-tó - Pécsvárad - Rockenbauer Pál sírja - Hosszúhetény (17 km). Indulás a 8 órai hosszúhetényi buszjárattal. Túravezető: Tasnádi János. (Rövid túra: Hosszúhetény - Pécsvárad - Rockenbauer Pál sírja - Hosszúhetény (13 km). Indulás a 9.20-as hosszúhetényi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna.)

December 2, vasárnap: Magyaregregy - Cseresnyés - Kisbattyán - Jánosipuszta - Gadány - Komló (10 km). Indulás a 7.35-ös mekényesi buszjárattal. Túravezető: Horváth Attila.

December 8, szombat: "Mikulás-túra". Útvonal: Vékény - Vörösfenyő kulcsosház - Dobogó - Pusztabánya - Takanyó - Zobákpuszta (15 km). Indulás a 7.35-ös mekényesi buszjárattal. Túravezető: Németh Katalin.

Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség és a Pécs Városi Természetbarát Szövetség információs kiadványa. Szerkeszti: Strasser Péter. A közlésre szánt anyagokat minden hónap 20-áig kérjük a szövetséghez eljuttatni (7621 Pécs, Apáca u. 2/1). (72/525-376 (napközben); 72/525-377 (ügyeleti időben). Fax: 72/525-377. Ügyeleti idő: kedd 16-18 óra.
Internet:
www.baranyatermeszetbarat.hu; e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.