facebook_page_plugin

2006. június-augusztus 140. szám

MECSEK HÍRADÓ

140. szám 2006. június-augusztus

Az ismeretlen Mecsek

A fenti elnevezéssel indított a 2005/2006-os tanévre túramozgalmat a Pécs Városi Termé­szet­barát Szövetség, elsősorban iskolások számára, de szép számmal kapcsolódtak be felnőttek is. Összesen mintegy 150-en neveztek, és 100-an teljesítették is a túrákat.              
Amint azt az elnevezés is mutatja, olyan érintési pontokat jelöltünk meg, melyek általában nem, vagy csak ritkán szerepelnek az átlag túrázó úti céljaiban, rámutatva arra, hogy sze­re­tett Mecsekünk még sok-sok érdekes látnivalót rejt erdeiben. Gondoljunk csak a Vékény mel­letti Csepegő-árok vadregényes völgyére, a Hetvehely közelében található, alig ismert Szarvas-kútra és mellette a kis vízesésre, a Köves-tető melletti felhagyott fonolitbánya udvaraira, ahová jelzett út nem vezet, és ahol kiváló vadnyugati filmeket lehetne forgatni; a Mecseknádasd fölötti Templom-hegy magaslatára, a Szuadó-völgy kezdetén megbúvó vadregényes Tixi-forrásra, vagy a Vágotpuszta közelében lévő újonnan foglalt Koponya-kútra, a Herman Ottó-tó gátja közelében található Füstös-lik barlangra (melyhez a feljutás esős időben komoly kihívást jelentett), s nem utolsó sorban a Baranya és Tolna megye határán magasodó Dobogóra, melyen kopjafa áll. Ez utóbbi volt az utolsó célpont, itt adtuk át a teljesítőknek a jelvényeket (a jelvény megszerzéséhez legalább hat túrát kellett teljesíteni), és azoknak, akik valamennyi túrán részt vettek, az okleveleket.

A résztvevők egyöntetűen arról számoltak be, hogy nagyon élvezték az ismeretlen hely­szí­nek felkeresését, és a túramozgalom teljesítése sok élményt adott számukra. Örülünk, ha tetszett a túramozgalom; gratulálunk a teljesítőknek. Az egyedi (ezen alkalomra készített) jelvény biztos értékes darabja lesz gyűjteményüknek. Végezetül szeretném megköszönni Plaszauer Istvánnak (Oszinak) a jelvénytervet, és Futó Laci barátomnak a segítségét, melyet a túrák lebonyolításában az ellenőrző pontokon nyújtott.

Strasser Péter
rendező

TAVASZI TELJESÍTMÉNYTÚRÁK

Tenkes teljesítménytúra

Egyre nagyobb népszerűsége van a teljesítménytúráknak, ezt tapasztalhattuk április 8-án Túrony­ban is a Tenkes teljesítménytúra rajtjánál. Az útvonalak látványossága, a laza szint­idők, a szép idő és az előző évek jó rendezésének köszönhetően idén újra résztvevői csú­csunk, 476 fő (!) volt. Öröm a diákok további növekedése (elsősorban a rövidebb távon) és az a családias hangulat, ami túránkat jellemzi. Az ellátásunk továbbra is kiváló. Elfogyott 60 kg kenyér, 15 kg zsír, 15 kg hagyma és több mint 100 liter bor.

Sokat teszünk azért, hogy mindenki jól érezze magát. Ezért örültünk nagyon annak, hogy 2005-ben a Hazai Legjobb Teljesítménytúra szavazáson a Tenkes Teljesít­ménytúra második lett! A Teljesítménytúrázók Társasága által meghirdetett versenyen a résztvevők szavazatai döntenek, köszönjük mindenkinek, aki szavazott ránk. Tavaly az országban több mint 200 teljesítménytúrát rendeztek!

A főrendezők nevében itt köszönöm meg a rendező egyesületek  Dráva TSE, Tenkes TE tagjainak és barátaiknak munkáját, csak így tovább!

atiKA

Mecsek 50, 30 és 15 teljesítménytúrák

Április 30-án rendeztük meg a szokásos évi teljesítménytúránkat a Keleti Mecsekben. Most új útvonalat tűztünk ki (két évenként megváltoztatjuk az útvonalat). A tervet Karch Kál­mán készítette. Mindegyik táv résztvevőinek fel kellett menni a Zengőre, a har­mincasok Zengővárkonyt és a Legénysírt is meglátogatták. A leghosszabb út állomásai: Óbá­nya, Váraljai tavak, Cserfa-forrás, Vörösfenyő kulcsosház és Máré csárda voltak. Sok munkánk volt előtte, hiszen az új útvonalat be kellett járni és sok helyen szalagozni.

Az 50 km-es távon 88-an indultak, közülük négyen feladták; a 30 km-en 106 indulóból 2 hagy­ta abba. A 15 km-en indultak a legtöbben: 227 fő. Tizenöt gyerek teljesen eltévedt, de szerencsére visszataláltak, és nem kellett keresni őket.

50 km-en a legtöbb induló budapesti volt: 28, pécsi 23 és kaposvári 8. A 30-as távon 45 részt­vevő pécsi volt, komlói 17, budapesti 13. A 15 km-re 87 fő jött Pécsről, 29 Bajáról, 27 Bikalról és 22 Komlóról. Három csoport autóbusszal jött: a bikali iskolások, bajai felnőttek és kaposvári diákok. De voltak Tatabányáról, Szegedről, Paksról, Sásdról, Bonyhádról, Siklósról, Hódmezővásárhelyről is.

A túra végén szép élményekről számoltak be a résztvevők: szép volt az útvonal, megfelelő volt a szalagozás, gyönyörű az erdő ilyenkor, jó idő volt, meg voltak elégedve a szolgál­ta­tá­sok­kal is. Tavaly bevezettük, hogy a szakosztályunk nőtagjai házi süteményt készítenek és útközben kínáljuk a túrázóknak, ennek mindig nagy sikere van.

Úgy érzem, jól sikerült. Sokan segítettek a szakosztály tagjain kívül is. Minden évben a PTTE Nyugdíjas szakosztály tagjai vágják fel a kenyereket és kenik meg zsírral, margarinnal vagy lekvárral. Köszönöm mindenkinek a segítséget.

Lakatosné Novotny Sarolta

Baranya-Tolna 60-30-15 teljesítménytúra

Ebben az évben május 20-án hetedik alkalommal állhattak rajthoz a 60 km-en, és ötödszörre a 30 km-en induló túrázók és a rövidebb, 15 km-es távot kedvelőknek is le­he­tő­sé­gük volt a komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület által rendezett tel­jesítménytúrán. Az is újnak számított az idei rendezésben, hogy a cél és rajt egy helyen, a komlói Kenderföldi Általános Iskolában volt. A kora reggeli órákban eleredt eső - talán lát­va a sportemberek elszántságát - hamar odébb állt, és a gyalogláshoz kedvező időjárás kö­vette a nap további részeiben. Néhány építő kritika, javaslat érkezett a nap végén, amit ter­mészetesen figyelembe veszünk, de a 27 településről érkező (Baranya, Tolna megyén kívül voltak Aszódról, Bajáról, Budapestről, Galgahévízről, Kecskemétről, Kiskunfélegy­házá­ról, Orosházáról, Siófokról) 113 versenyzőnek  visszajelzéseik alapján mond­hat­juk tetszett az útvonal, dicsérték a szolgáltatást, a szervezést. Reméljük, pozitív vé­le­mé­nyü­ket olvashatjuk majd a turisták életével foglalkozó nyomtatott és elektronikus sajtóban. A versenynap mérlege: 33 fő vehette át a 60 km-ért, 48-an a 30 km-ért és 32-en a 15 km-ért járó kitűzőt és emlékezetes lapot. A legifjabbak, legkorosabbak, valamint a szüle­tés­na­po­sok egy-egy pólót kaptak ajándékba, míg az előnevezőket színes bögrékkel leptük meg.

Sajnáljuk, hogy a megyei szövetség regionális találkozója-amely eddig mindig júniusban volt-pont teljesítménytúránk idejében zajlott (ennek időpontja már október végén megvolt), így több sporttársunknak választania kellett és tagjaink sem vehettek részt a bizonyára tartalmas háromnapos rendezvényen. Reméljük, egyeztetéssel ez jövőre elkerülhető lesz. Szeretettel várunk mindenkit 2007-ben előreláthatóan május 19-én , aki a mi közreműködésünkkel akar Baranya és Tolna szép tájain hódolni az egészséges gyaloglásnak és megméretni teljesítőképességét.

Őri Zsuzsanna

DÖKE 25, 50, 75 kerékpáros teljesítménytúra

A tervek szerint május 20-án szombaton rendezte volna meg a DÖKE (Diák- és Ifjúsági Önkormányzatok Kulturális- Érdekvédelmi- és Sport Egyesülete, Komló) a hagyományos túráját. Sajnos szombat reggel 8 órakor esett az eső, így a kiírás szerint 1 héttel későbbre került a rajt. Egy héttel később sem sokat változott a helyzet, talán annyit, hogy 8 órakor nem esett, hanem 5 percig esett majd 5 percig sütött Nap. A résztvevők azonban dacolva az időjárással nekivágtak: a 25 km-en (Komló-Mánfa-Magyarszék-Mecsekpölöske-Komló útvonalon) 14-en, az 50 km-en (Komló-Magyaregregy-Pusztabánya-Bétaakna-Árpádtető-Mánfa-Komló útvonalon) 16-an és a 75 km-en (a 25 km-es kör után az 50 km-es kör) 10-en. A célba érkezők örömmel nyugtázták, hogy a Nap végre kisütött. Egy versenyző adta csak fel a túrát. A legidősebb résztvevő Miklovits György, a legfiatalabb résztvevő Deák Roland volt, akik a ZOZO Pizza által felajánlott különdíjat vehették át. A célba érkezők a Magyar Turista számait kapták meg. Összességében elmondható, hogy jól sikerült a 3. DÖKE-túra, a kerekesek élménydús túra után kifáradva térhettek haza. A folytatás ősszel lesz a 2 x 50 km Baranyában teljesítménytúrán.

Iván Attila

A Szent Orbán 30 teljesítménytúrán jártunk

Mottó:

Mit nekem te Adria tar hegyekkel övezett, vadregényes tája!  
Itt születtem én, ezen a tájon, a dunántúli szép, tágas dombságon

Már sokadik alkalommal indultunk útnak reggel, Eszter, Ágota és én (ezúttal is trióban). Úti célunk Zalakaros volt. A pécs böhönyei utat, mint a tenyerünket ismerjük már. Böhönyéről Varászlón (itt Varnus Xavérnak van háza) és Galambokon át értük el túránk rajt-cél pontját. Hát, Harkány erősen el van maradva Zalakaroshoz képest.

Beneveztünk, de indulás előtt még megnéztük az akkor rajtoló Veterán Mercedes Rali me­zőnyének első indulóit, és készítettünk pár fotót. Mire megkezdtük túránkat, az eső is el­eredt, de nem vette el a jó hangulatunkat. Talán épp ezért, néhány kilométer után fel is ha­gyott áztatásunkkal. Ám ott hagyta a síkos, ragadós, sáros erdei utakat. Sebaj! Meg­birkózunk vele! Nekem deja vue emlékeket keltett a dolog: évekkel ezelőtt a Dél-du­nán­tú­li Kék Túrát gyalogoltuk, s ugyanígy esett, ugyanezen a szakaszon, csak akkor ellen­ke­ző irányba haladtunk.                
A zalaújlaki szőlőket elérve már csak némi pára, vakító kék ég, és égető napsütés kísérte utunkat. És a tiszta időben felejthetetlen panorámák. Egy hatalmas cseresznyefa roskadozó ágaival kínálta ropogós termését. Nem kérettük magunkat. A cipőmarasztaló sáros erdei utakat követően jól járható kukoricaföld után, a nagybakónaki szőlőskerteket elérve megállapítottuk: Rockenbauer Pál tévedett Zengővárkonnyal kapcsolatban. Takaros pincék a köves út mentén, egészséges gesztenyefákkal. A faluba helyre kis hétvégi házak között ereszkedtünk le, majd a túloldalon kaptattunk fel. Jellegzetes, zalai dombok között megbújó, tiszta, rendezett, üdülő zsákfalu.    
A települést elhagyva, mielőtt a Kőszikla-szurdokban fakadó Árpád- és Eszperantó-for­rá­sok­hoz leereszkedtünk volna, tettünk egy kitérőt az újudvari TV toronyhoz, a panoráma meg­tekintése végett. Nem csalódtunk. A tiszta időben ide látszottak a horvátországi hegyek és a homokkomáromi templom. Itt kisebb baleset ért: túl közel mentem az ide telepí­tett méhkaptárakhoz Na, amit pantomimoztam, azt le kellett volna filmezni! A táma­dás eredménye: öt fej-, négy hát- és egy mellkasszúrás. Kinek kell segíteni mézet per­get­ni? Tíz csípésre minimum hitelesítve vagyok, calcium nélkül. De legalább találtunk egy pöfeteg gombát. És a kilátás sem volt utolsó! A torony antennái szépen zenéltek a szélben.

E kis incidenstől felfokozott hangulatban tértünk vissza az útvonalunkra, és korcso­lyáz­tunk le a forrásoknál lévő ellenőrző ponthoz, ahol végre juttatást  is kaptunk: egy ba­nánt és egy Sport szeletet. Megtöltöttük kulacsainkat, megköszöntük a jóltartást, és tovább indultunk az országos kék jelzésen az öröm-hegyen lévő következő pont, a Postás kul­csos­ház felé. Vadvirágos réteken, esőtől frissen zöldellő cserjések között, sarjadzó kukorica­táblák mentén, kakukk zengte árnyas erdőkön át. Jól láthatóan végig van festve az útvonal, nem úgy, mint hét éve erre jártunkkor. Viszont a tájház teljesen tönkrement: teteje beomolva, gazzal körbenőve. És egyébként is, a térképen szőlősnek jelzett hegyoldalban, hol egykoron vályogházak álltak, most földhalmok. És csak siklók lakják, egy közülük utunkat is keresztezte. De a Rockenbauer-kopjafa még áll, a kereszt is a kis kegyhellyel a közelében. A kisvártatva utána következő kulcsosház és környezete gondos gazdákról tanúskodik. Az udvarról most ellátni a Badacsonyig. Kellemes, itt-ott évszázados tölgy­fák­kal szegélyezett erdei úton értünk a Harvaszkút-forráshoz, ami közvetlen egy gyékénnyel övezett kis tavacska szélén fakad. Vagy fordítva? A tavacska keletkezett a forrás mellett? Fel kell keresni, és ki-ki döntse el!    
Innét rövid kaptató és hullámvasút után ismét jól járható, villanypásztorral védett tengeri táblán keltünk át (úgy látszik, idén Zalában ez a gabona a trendi), majd egy szépen ki­ala­kított tó mellett elhaladva értük el Zalamerenyét. A presszónál (hol máshol?) ellenőrző­pont. Javadalmazás önerőből, odabent. Igénybe vesszük, mivel már említettem volt, igen meleg az idő. Jól esik-csúszik a folyékony kenyér (a sofőrnek kevésbé az üdítő, kávé). És jó ilyenkor eldiskurálni a helybéliekkel. Honnan jönnek? Hova mennek? Miért ekkora kerülővel? Te jó Isten, ennyit gyalogolni! Tudunk egy rövidebb utat, miért nem arra mennek? Mi ezen alkalmakkor (úgy-e?) szeretjük azt képzelni, kicsit csodálnak minket. Pedig sejtjük, azt gondolják: őrültek ezek! Még hogy normális ember a szabadnapján még fizessen azért, hogy gyalogolhasson!? Brrr! Ebben maradtunk, s mi el

Falu vége, erdő, sáros földút, réten át, újra eső, sár, útelágazás, hosszú kaptató a hor­hos­ban. Jé, fenn vagyunk! Hű, ez már Zalakaros felső vége! Na, végre elértük a kilátót! Az utolsó ellenőrző pontot. Jól kifújtuk magunkat, miközben körülnéztünk, és a sze­münk­kel végig kísértük egy Sármellékre érkező repülőgép landolását. Én még vissza­sza­ladtam pár száz métert a túra elején talált laskagombáért. Aztán még szamó­cáztunk kicsit az út szélén.
A 2-3 csillagos apartmanokat nézegetve (hogy ennek a Cimmer Ferinek mennyi háza van!) végre elértük túránk végpontját. Késésünk ellenére megkaptuk a kitűzőket és em­léklapokat, meg egy fél literes ásványvizet, és slussz. Gyorsan megfürödtünk, elkö­szön­tünk és huss!

Hazafelé Fonyód felé kerültünk, és a löszfal széléről szívet melengető és szemet gyönyörködtető naplementében volt részünk. Szerintem innen a Balaton-felvidék, a tanúhegyek látványa megér egy misét.

Balatonyi László

KI KICSODA?  Bemutatkoznak túravezetőink

(Pál Krisztina sorozata)

Dalecker Ibolya vagyok, 40 éves, 9 éve kerültem a túrázás közelébe. Gyerekkoromban akkor jártam a természetben, mikor az általános iskolából akadályversenyre vittek minket a Tripammer-fa környékére. Azt sem tudtam, hogy ahol lakom, ott van egy Jakab-hegy, Sasfészek, hogy a többiről ne is beszéljek. Úgy 30 éves lehettem, mikor egy utcabeli lány mesélte, hogy mennyire közel van hozzánk a Kantavári-forrás és ott mennyi hóvirágot lehet szedni (akkor még szabad volt szedni). A kutyámmal el is merészkedtünk. Nagyon szép élmény volt, és messzebbre vágytam...      
Az újságban olvastam a nyílt túra hir­detéseket, akkor kolléganőm volt Rónaky Gizi, megkérdeztem tőle, tényleg oda bárki mehet?! Egy márciusi nyílt túrára mentem el először, Francsics Ferenc volt a túravezető, nagyon jól éreztem magam, egyre többet jártam nyílt túrákra. Annak az évnek a végén Lakatosné Sári eltervezte egy új szakosztály megalakítását, és a következő tavasszal a Mecseki Kóborlók Szakosztály alapító tagja lehettem én is. Felpörögtek az események, nyílt túrák, teljesítménytúrák, Mecsek 50 túra rendezése, bronzjelvényes túravezetői tanfolyam, túraversenyek... Az ország rengeteg részébe eljutottunk, nyaranta kéktúráztunk sátorral, rengeteg szép élménnyel lettem gazdagabb,  barátokra leltem. A túravezető tanfolyam után a Szövetség vezetőségének munkájába is jobban beleláthattam, a 2000-ben megalakult Dél-Dunántúli Regionális Természetbarát  Szövetség irodavezetője lehetek. 3 éve a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Közgazdasági Osztályán dolgozom, ha közvetve, de így munkám során is közel kerültem a természethez, aminek nagyon örülök. Munkáim és ott­honi elfoglaltságaim miatt mostanában sajnos ritkábban túrázom, de remélem, ez változik majd. Nyílt túrát évente egyszer  vállalok, bevallom, leginkább betyárbe­csület­ből. Nincs meg bennem annak a képessége, hogy egy csoport élére álljak, összetartsam, irá­nyít­­sam őket. Inkább  magányos farkas   típus vagyok. Nyílt túra gyanánt megpróbáltam és próbálok is a megszokottól valami eltérőt kitalálni. Két éve vezettem, és idén újra meg­kí­sé­relem, hogy esti túrát szervezzek, esetleg kulcsosházban alvással, szalonnasütéssel. Jú­lius 22-én meglátjuk...

Dél-Dunántúli Regionális Természetbarát Találkozó

Mailáthpuszta, 2006. május 19-21.

A rendezők

A 2006-os évben újra megyénkben került megrendezésre a regionális találkozó. A rendezést a Dráva TSE vállalta, Gida Tibor vezetésével. Egyesületünk sokat tett (tesz) az Ormánság turisztikai fejlődéséért, ezért a találkozót is itt, a közigazgatásilag Kisszentmártonhoz tartozó Mailáthpusztán rendeztük. Igazi régiós találkozó volt, hisz a hazai (pécsi, komlói, máriagyűdi, siklósi) természetbarátokon kívül jelenlétükkel megtiszteltek bennünket a kaposvári, szekszárdi, bonyhádi és bajai túratársak is.

A pénteki program központjába a Bőköz tanösvény avatása került, melyet Molnárné Léránd Éva, a Duna-Dráva Nemzeti Park oktatója nyitott meg. Az avatás után Wágner Lász­lónak, a nemzeti park tájegységvezetőjének szakszerű túravezetésével ismerked­het­tünk a Drávával, a Dráva-síkkal, növény- és állatvilágukkal. A tanösvény tábláin ezeken kívül az Ormánság kulturális értékei is bemutatásra kerülnek. Ezután a két órás séta után került sor a találkozó hivatalos megnyitójára, majd egy kulturális műsor következett tánccal, zenével, versekkel, ami megalapozta a jó hangulatot az esti turista bálhoz.

Szombaton a résztvevők választhattak buszos és gyalogos túrák közül. A buszos túra részt­vevői Kabai Gyöngyi vezetésével ismerkedhettek meg az Ormánsággal. A kazettás mennyezetű templomokon (Kórós és Drávaiványi) kívül megnézték a vajszlói Kodolányi múzeumot, valamint Sellyén a Kiss Géza Múzeumot, a Draskovics kastélyt, arborétumot, és fürödhettek a termálvizű strandon. A gyalogtúrát kedvelők két táv (30 km, 18 km) közül választhattak, ezeket a túrákat a természeti értékek bemutatására hirdettük meg. A túrák a mailáthi Dráva kulcsosháztól indultak és Szaporcáig egy útvonalon haladtak. Közben a résztvevők megnézték a tanösvényt, a Dráva-partot és a Cún-Szaporcai Ó-Dráva-medret (Kisinci-tó) is, Szaporcán pedig a református templomot és az itt kiállított szőtteseket, melyeket ormánsági minták díszítettek. Egy rövid pihenő és hideg sör után a hosszabb távot választók Jancsi Attila túravezetővel mentek tovább a Cún - Kisszent­már­ton -  Mailáthpuszta útvonalon, mely ártéri- és láperdőn, valamint legelőn és szántókon ke­resz­tül vezetett. A vizes élőhelyek szép virágain (sárga nőszirom, békaliliom) kívül láthattunk tarajos gőtéket és őzeket is. A rövidebb túrát választók Romvári Tiborral Sza­por­cáról a Hétöles- és a Kerek-tó érintésével értek vissza a kulcsosházhoz, közben borz­vá­ra­kat is megnéztek. Mindkét túra útvonala jól jelzett turistaúton haladt. A túrák (gya­logos és buszos) résztvevői a visszaérkezés után egy turista teszten adhattak számot a hal­lot­tak­ról, látottakról, szép könyvjutalmak reményében. A napot záró utcabálon Kálmán barátunk ki­váló zenéjére együtt táncoltak a találkozó résztvevői és a helyi lakosok. A jó hangulat miatt a napzárta időpontja (éjfél) is kitolódott.

A vasárnapi program reggeli után a tábor hivatalos zárásával kezdődött, itt lettek kisorsolva a hibátlan turistatesztek közül a győztesek. A jók közül a legszerencsésebbek a következők voltak: Tátrai Bea, Braun Andrea, Stiksz Zsuzsika. A találkozó zárszavát Kis Gali János, a Somogy Megyei Természetbarát Szövetség elnöke mondta el, és egyben meghívott mindenkit a jövőre általuk rendezendő találkozóra. A nap folytatásaként a drávai hajózás következett, a sok jelentkezőnek köszönthetően két csoportban. A hajókon Wágner Lászlótól lehetett kérdezni a tájról és a fel-felröppenő madarakról is.

Végezetül egy pár szó az ellátásról, szállásról. A találkozó résztvevőire egy helyi lakos, Erika főzött, mindenki megelégedettségére. A minőségre és a mennyiségre nem volt pa­nasz. Kuktái a Dráva TSE elsősorban hölgy tagjai voltak, köszönet a munkájukért. A szállás sátorban és épületben is volt. Sok jelentkező volt az épületben való elhelyezésre, ezért kénytelenek voltunk messzebbi szálláshelyeket is bevonni (gátőrház, Sámod, Drá­vapiski). Árainkkal és programjainkkal sikerült elérnünk, hogy újra három napos le­gyen a regionális találkozó! Köszönet illeti támogatóinkat, akik anyagi és természetbeni jut­tatásokkal segítették a rendezőket. Ők a következők voltak: Baranya Megyei Közgyű­lés, Kisszentmártoni és Baranyahidvégi Önkormányzatok, Baranya Megyei Ter­mé­szet­barát Szövetség, Ormánsági Dolgozók Horgász SE, Ormánság Vadásztársaság, Agroinwert Kft., Horváth István és Szabó Zsolt vállalkozók.

A rendezők nevében:
atiKA

A résztvevők

A sok májusi program miatt a találkozón a Dél-Dunántúli SE-t csak feleségem és én kép­visel­tük, de nekünk is csak a második és harmadik napi programok egy részén sikerült részt venni. Ez a terület számomra már 30 éve ismert volt, és közel 20 éven keresztül dol­goz­tam erre, először a VIZIG, majd később a Posta, illetve a MATÁV távbeszélő háló­za­tai­nak építésével. Akkor nem volt módom a templomokat, múzeumokat megnézni, ezért ezt most pótoltam.

A második napon a buszos kiránduláson vettünk részt. A busz pontosan megjelent, az idegenvezető is lelkesen, a helyi lakosság életmódjának ismeretével, azok szavaival számolt be a látnivalókról és az azokhoz kapcsolódó történetekről.

Kóróson kezdtünk a református templomban, majd Vajszlón a Kodolányi Múzeumban sze­reztünk újabb ismereteket az Ormánság népének életéből, valamint az író személyes tárgyaiból, könyveiből láttunk bemutatót. Ezután a drávaiványi református templomban néztük meg a szép, fakazettás mennyezetet. A kórósit kellett volna szebbnek látnom, de nekem ez jobban tetszett. A déli órákat Sellyén a Draskovics kastély arborétumában töltöt­tük. A szép fák kellemes árnyat adtak az erősödő napsütés ellen. Ismertetést kaptunk a parkban elhelyezett szobrokról, alkotóikról. Sajnos a kastély udvarát nem nézhettük meg, pedig engem leginkább az érdekelt volna. A Dr. Kiss Géza Múzeumban szintén az ormán­sági lakosok régi használati eszközeit, ruházatait, szerszámait, eszközeit, valamint a kertben a talpas házat láthattuk. A sellyei vendégvárás egyetlen létesítményeként be­mu­tat­ták a Hársfa kempinget, ahol szívesen látnának minket a későbbiekben is. Itt a sátorozási le­hetőségen kívül egy apartman ház áll rendelkezésére a vendégeknek, és van 3 kis fa jurta ház, amivel a gyerekek szállásigényét kívánják kielégíteni. Megnéztük a kem­ping mellett a csó­nakázó tavat, melyen előadások tartásához színpadot építettek ki. A város strandja is szé­pen megújult. Korábban, kb. 25 éve voltam itt családommal. Akkor két, most négy me­dencével szolgálja a nagy zöld felületben a felüdülést a termálvizes fürdő. A strandnál a ko­rai idény miatt étkezni még nem lehetett, de bíztattak minket, hogyha beindul rendesen a strandszezon, akkor erre sem lehet panaszunk. A busz fél ötkor indult vissza Mailáthra. A szervezéssel, az idegenvezetéssel meg voltunk elégedve.

Vasárnap a drávai hajózáson vettünk részt. A nagy létszám miatt két csoportra osz­tották a jelentkezőket. Az elsőben a somogyi, a tolnai és a bajai jelentkezők vettek volna részt, a másodikban a pécsiek. A táborzárás után még bőven lett volna idő a második csoporttal való hajózásra, ezért időtöltés miatt lementünk a Dráva partra. Útközben megnéztük a gátőrház vendégszobáját is. Mivel a hajón még volt bőven hely, Gida Tibor rábeszélt minket erre a hajózásra. Ötletét elfogadtuk, és nem bántuk meg, mert a hajóról való kiszálláskor jóval nagyobbnak becsültük a második csoport létszámát, mint az elsőét. A partközelben rengeteg szúnyog volt, ez is segített a döntésben, hogy az első csoporttal hajózzunk, és ne sétáljunk. Én már hajóztam a Dráván, ez különösebben nem volt újdonság számomra. Ami nagyon tetszett, az a meredek partfalban lévő partifecske és gyurgyalag fészkek látványa volt. Azt tudtam, hogy mindkettő a partfalba építi fészkét, de látni egymás mellett őket nem nagy távolságban még nem sikerült. Ezt a szép színes ma­da­rat, a gyurgyalagot is már elég régen láttam. Itt meg csapatostul röpködtek fészkeik fe­lett. A hajózás után köszönetet mondtunk Gida Tibornak a részvételi lehetőségért. Nekünk tet­szett a program, kár, hogy csak egy részén vehettünk részt.

Csiszár Gyula

HÍREK

Körtvélyesi-forrás: megújult az Árpád-tetőtől északra, a 66-os út 8-as km-ének kanyarjában található forrás a Mecsek Egyesület és Mecseki Erdészeti Rt. Árpádtetői Erdészete támogatásával. A forrás kiépítését Baumann József, Biki Endre és Végh Károly végezte.

DDNPI túrák: a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság jelvénygyűjtő túrákat szervez. A soro­zat nyári túrái: június 10: Matty-Keselyősfapuszta-Kormorános erdő; július 23: Mesz­tegnyő, Rétesfesztivál, túra a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzetben; augusztus 26: Ge­­menc, szarvasbőgés túra; szeptember 9: Abaliget, Denevérmúzeum, Denevér-nap. In­for­má­ció 72/518-221, 30/377-3404, 30/405-4571; e-mail:Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Mecsek Híradó: a következő szám 2006. szeptember 5-én, kedden jelenik meg.

Rendezvények

június 24-25, szombat-vasárnap: Zengő-Misina 2 x 50 teljesítménytúrák (50, 30, 15 km-es távokkal). R.: PTTE Vándorsport Szakosztály. Rajt: 1. nap: Pécs­vá­rad, Mű­ve­lődési Központ (Kossuth L. u. 33.), 6.00-7.00 (50 km), 7.00-9.00 (30, 15 km); 2. nap: Pécs, Vámos Mihály turistaház (volt Vándorsport kulcsosház), a Tettye fölött, 6.00-7.00 (50 km), 7.00-9.00 (30, 15 km). Nevezési díjak: naponta 600 Ft/fő (50 és 30 km-es táv), 400 Ft/fő (15 km-es táv). (Diákoknak 14 éves korig 400, ill. 300 Ft/fő). Információ: Valkai Zsolt 20/ 217-5338; e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

július 22, szombat: Hegymenet 50, II. Béla 30, Várad 15 teljesítménytúrák. R.: Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület. Rajt: Pécsvárad, II. Béla Középiskola, 6.00-7.30 (50, 30 km), 6.00-8.30 (15 km). Cél ugyanott. Nevezési díj: 600, 400, ill. 300 Ft/fő. Információ: Czigány Gábor 30/618-3186, Bota János 30/993-8595. internet:www.pi-te.hu , E-mail:Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 

augusztus 12, szombat: Ormánság 50, 30, 15 teljesítménytúrák. R.: Pécsi Ifjúsági Ter­mészetjáró Egyesület. Rajt: Sellye, vasútállomás, 6.00-7.30 (50, 30 km), 7.00-9.00 (15 km). Cél ugyanott. Információ: Karch Kálmán 20/520-4215, e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; Bota János 30/993-8595. E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; internet: www.pi-te.hu

szeptember 2, szombat: Mecseki Maraton (42 km), Mecseki Dupla Maraton (84 km), Mecseki Félmaraton (21 km), Mecseki Láthatatlanok (42 km), Herman Ottó éjszakai (22 km) teljesítménytúrák. R.: Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület. Rajt: Orfű, Sárkány kulcsosház, 6.30-8.00 (Maraton, Dupla Maraton, Félmaraton), 18.00-19.00 (Mecseki Láthatatlanok), 19.00-20.00 (Herman Ottó). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 300 Ft/fő (Herman Ottó, Félmaraton), 600 Ft/fő (Maraton, Mecseki Láthatatlanok), 900 Ft/fő (Dupla Maraton). Információ: Kovács István 30/378-3599; Bota János 30/993-8595. E-mail:Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; internet: www.pi-te.hu

szeptember 2, szombat: 2 x 50 km Baranyában, Baranya 50A, Baranya 50B kerékpáros teljesítménytúrák. R.: DÖKE, Komló. Rajt: Komló, Városház tér, 8.00-10.00 (2x50; Baranya A); ill. Romonya, Bogád felőli faluvég, 8.00-9.00 (Baranya B). Nevezési díj: mindhárom túrán 700 Ft/fő (TTT és Magyar Turista Kártya ked­vez­mény: 100 Ft). Díjazás: emblémázott póló. Információ: Iván Attila 20/911-4050.

NYÍLT TÚRÁK

június 10, szombat: Mórágy-Alsónána vá. Kecske-hegy -Leperdpuszta- Véménd-Palotabozsok (17 km). Találkozás a pécsi távolsági autóbusz pályaudvaron, a 9-es kocsiállásnál 5.45-kor. Túravezető: Gőbölös István.

június 24, szombat: Oroszló-Varga-Liget-Magyarszék (14 km). Találkozás a pécsi tá­volsági autóbusz pályaudvaron 8.15-kor (a kaposvári autóbusznál). Túravezető: Márton Zoltán.

július 1, szombat: Máré csárda-Vörösfenyő kulcsosház-Szászvári borút-Szászvár (15 km). Találkozás a pécsi távolsági autóbusz pályaudvaron 8.45-kor. Túravezető: Varga Ist­ván.

július 8, szombat: Magyaregres-Deseda-tó-Kaposvár (20 km). Találkozás a pécsi tá­vol­sági autóbusz pályaudvaron 8.15-kor (a kaposvári autóbusznál). Túravezető: Lakatosné Novotny Sarolta.

július 15, szombat: Hidas-Széplaki templomrom-Berekalja-Ófalu-Hidas (18 km). Találkozás a pécsi távolsági autóbusz pályaudvaron 8.45-kor. Túravezető: Szecsődi Imre.

július 22, szombat: Este az erdőben. Útvonal: Tettye-Misina-Lapis-Büdöskút-Éger-völgy (14 km). Találkozás a pécsi főpályaudvar előtt a 33-as autóbusz megállójában 15.45-kor. (Zseblámpát mindenki hozzon magával.) Túravezető: Dalecker Ibolya.

július 29, szombat: Dömörkapu-Kánya-forrás-Páfrányos-Ezeréves (14 km). Ta­lál­ko­zás a pécsi vasútállomás előtt a 34-es autóbusz megállójában 8.50-kor. Túra­ve­zető: Varga István.

augusztus 5, szombat: Harkány-gyűdi elágazás-Tenkes-hegy-Harkány (12 km). Ta­lál­kozás a gyűdi elágazásnál 9 órakor (Pécsről az autóbusz 8.15-kor indul). Túravezető: Balog Árpád.

augusztus 12, szombat: Barlangolás a Spirál-barlangban. Útvonal: Szentkút- Büdös-kút. Találkozás az uránvárosi autóbusz állomáson a 24-es autóbusz megállójában 9.00-kor. Túravezető: Baronek Jenő és Csábi Mária.

augusztus 26, szombat: Hősök tere-Sugói-rét-Koszonya-tető-Vasas (15 km). Ta­lál­kozás a pécsi főpályaudvar előtt a 31-es autóbusz megállójában 8 órakor. Túravezető: Kaszás Károlyné.

szeptember 2, szombat:Bakóca-Nagymáté-Felsőkövesd-Szabás-Szágy(17 km). Találkozás a pécsi főpályaudvar csarnokában 6.50-kor. Túravezető: Schóber József.

A Komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái,
komlói indulással

június 18, vasárnap: Orfű-Abaliget-Orfű-Bános-Vágotpuszta-Sikonda (18 km). Indulás a 8 órai orfűi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna.

június 25, vasárnap: Hosszúhetény-Zengő-Mária-kápolna-Püspökszentlászló-Ferencz-kápolna-Pusztabánya-Zobákpuszta (13 km). Indulás a 8 órai hosszúhetényi buszjárattal. Túravezető: Rácz János.

július 1, szombat: Vékény-Csepegő-árok-Vörösfenyő kulcsosház-Máré csárda(9 km). Indulás a 7.35-ös mágocsi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna.

Július 9, vasárnap: Sikonda-Vágotpuszta-Vízfő-forrás-Balázs-hegyi kilátó-Sárkány-kút-Pécsi-tó, strand (14 km). Indulás a 7 órai sikondai buszjárattal. Túravezető: Rácz Jánosné.

július 16, vasárnap: Séta a Vörösfenyő-kulcsosházhoz. Indulás a 7.35-ös mekényesi buszjárattal.

július 23, vasárnap: Komló, autóbusz pályaudvar-Kakastelep-Zobákakna-Szöge-hegy-Jánosipuszta-Gadányi-tó-Szilvás (10 km). Indulás 8.20-kor. Túravezető: Király László.

július 30, vasárnap: Kisbattyán-Leány-kő-Sáfrány-rét-Szalatnak-Magyaregregy (12 km). Indulás a 7 órai kisbattyáni buszjárattal. Túravezető: Rácz János.

augusztus 19, szombat: Abaliget vasútállomás-Abaligeti tanösvény-Virágos-völgy-Csokonay-forrás-Petőczpuszta-Szarvas-kút-Nyáras-forrás-Hetvehely (18 km). Indulás a 7 órai sásdi vonattal. Túravezető: Iván Attila.

augusztus 27, vasárnap: Nagymányok-Kappenvasszer-Óbánya-Óbányai-völgy-Kisújbánya-Cigány-hegy-Akai-tető-Vár-völgy-Máré csárda a.m. (21 km). Rövid túra lehetőség: Óbányáig, majd onnan Mecseknádasdra (13 km). Indulás a 6.50-es bonyhádi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna.

szeptember 2, szombat: Bányász Emléktúra (a Komló körüli bányász emlékhelyek felkeresése). Indulás a komlói múzeum elől 8 órakor. Túravezető: Őri Zsuzsanna.

szeptember 9-10: Szarvasbőgés túra. Indulás a 7.35-ös mágocsi buszjárattal. Szállás a Vörösfenyő kulcsosháznál. Túravezető: Rácz János.

A Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub
kerékpártúra-ajánlatai

(A túrákról információ kérhető: 20/332-5000; e-mail:Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
internet: http://ptkk.baranya.com)

június 16-18: Nagy-Berek-Kis-Balaton-Boronka-mellék sátras vándortúra. Részvétel előzetes jelentkezés alapján. Túravezető: Eperjesi József 72/326-881; 20/928-0028; e-mail:Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

július 1, szombat: Duna-Marathon MTB túra a Budai várból Visegrádig a Pilisen keresztül sok száz résztvevővel. A Pécsi Túrakerékpáros Klub csapatába jelentkezni Poór Balázsnál lehet (20/952-1143)

július 8, szombat: Mecseki kör. Útvonal: Pécs-Remete-rét-Abaliget-Kishajmás-Bodolyabér-Magyrszék-Sikonda-Komló-Zobákpuszta-Koszonyatető-Árpád-tető -Pécs (67 km). Találkozó: Pécs, Mecsek Áruház előtt, 9.00. Túravezető: Poór Balázs.

július 28-30: Ismerkedés Tolna emlékhelyeivel és szépségeivel. Részvétel előzetes jelentkezés alapján. Túravezető: Eperjesi József 72/326-881; 20/928-0028; e-mail:Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

augusztus 12, szombat: Béda. Útvonal: Mohács-Béda Tanösvény-Külső Béda holtág-országhatár-Boki-Duna-Erdőfű-Kölked-Sátorhely-Majs-Lippó-Magyarbóly-Villány-Palkonya-Újpetre-Kozármisleny-Pécs (97 km). Találkozás Pécsett a főpályaudvar csarnokában 6.40-kor (a vonat indul Mohácsra: 7.09-kor). Túravezető: Keményfi Balázs.

augusztus 18-21: Tour de Délvidék 2006. évi rendezvény Baranyában. Útvonal: Kistapolca-Siklós-Hosszúhetény-Pécsvárad. Információ: Arató Csongor 30/926-0152; e-mail:Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

szeptember 10: Vasárnapi túra II. Útvonal: Pécs-Bogád-Romonya-Ellend-Olasz-Szederkény-Máriakéménd-Erzsébet-Pécsvárad (45 km). Visszautazás Pécs­vá­ra­­d­ról Pécsre vonattal. Találkozó Pécsett a 48-as téren 9 órakor. Túravezető: dr. Novotny Iván. A túra kezdőknek is ajánlott!

A Komlói DÖKE túrakerékpáros programajánlata

június 11, vasárnap: Komló-Sásd(vonattal Kaposvárig)-Kaposvár-Deseda-tó-Kaposszent­jakab-Gödre-Komló (95 km). Indulás 9 órakor a Városház térről. Túravezető: Sásdi Viktória.

június 18, vasárnap: Komló-Baranyajenő-Három megye határa-Jágónak-Kaposszekcső-Vásárosdombó-Kisvaszar-Komló (60 km). Indulás 9 órakor a Városház térről. Túravezető: Iván Attila.

június 25, vasárnap: Komló-Szászvár-Váralja-Óbánya-Kisújbánya-Komló (60 km). Indulás 9 órakor a Városház térről. Túravezető: Miklovits György.

július 1-6: Kerékpáros tábor a Zselicben (előzetes jelentkezéssel).

július 9, vasárnap: Komló-Magyarszék-Bodolyabér-Kishajmás-Kovácsszénája-Orfű-Tekeres-Magyarhertelend-Komló (56 km). Indulás 9 órakor a Városház térről. Túravezető: Blum András.

július 16, vasárnap: Komló-Kisvaszar-Mágocs-Tófű-Szászvár-Komló (64 km). Indulás 9 órakor a Városház térről. Túravezető: Gábori Márton.

július 23, vasárnap: Komló-Orfű-volt Petőc akna-Jakab-hegy-Orfű-Komló (73 km). Indulás 9 órakor a Városház térről. Túravezető: Blum András.

július 30-augusztus 6: Kacskaringó Zalában és Vasban kerékpárháton (kerékpáros tábor). Részvétel előzetes jelentkezéssel.

augusztus 13: Komló-Magyarhertelend-Orfű (strand)-Remeterét-Lapis-Árpád-tető-Komló (50 km). Indulás 9 órakor a Városház térről. Túravezető: Gábori Márton.

augusztus 27, vasárnap: Túra a Pásztor-forráshoz (közös főzés, nyársalás). Indulás 9 órakor a Városház térről. Túravezető: Iván Attila.