Főoldal

A Fekedi stifolder fesztiválon jártunk

2013. május 25-én A BMTSZ, ME és Hétdomb TE túrát szervezett Fekedre a Stifolder Fesztiválra. Erzsike, a túra vezetője köszöntötte a túrázókat, majd ismertette az útvonalat. 37-en indultunk Erdősmecskéről a Baranyai Zöldtúra útvonalán a szőlők között.

 

A pincesor végénél Erdősmecske történetéből kaphattunk ízelítőt, majd a zöld kör jelzés elágazásánál kettévált a csapat. Erzsike a túrázók 1/3-át továbbvitte a gerincen a Hesz-keresztig, mi pedig a Dér-völgybe ereszkedtünk le. Nagyon szép árnyas erdőben gombákat keresgélve értünk le a Dér-völgybe. Sajnos egyik túratársunk az agyagos csúszós úton elesett, és kéztörést szenvedett. A Dérvölgyi-forrás érintésével értünk fel a Hesz-kereszthez, ahol a csapat másik fele már várt minket. Kis pihenő után továbbindultunk. A volt Nyolchárs-pihenőnél szusszantunk kicsit, majd a Héthárs-pihenő mellett elhaladva értünk a Harsányi-kereszt pihenőjéhez. Itt 15 perc ebédszünet után folytattuk utunkat csodálatos szép völgyön lefelé, majd a Stiller-keresztnél tartottuk utolsó megállónkat. Fekedre érve a falu főutcáján összefutottunk a nyugdíjas szakosztály tagjaival, akik a Stifolder Fesztiválra látogattak ki. A program innen kötetlen volt, mindenki kedvére kóstolhatta a Stifoldereket, gőzgombócokat, réteseket, és a finom fekedi borokat. A csapat egy kisebb része még a korábbi busszal visszament Pécsre, hogy a törést szenvedett túratársunk, mielőbb orvoshoz mehessen. A 15.50-kor induló busszal Mohácsra mentünk, ahol pár percen belül indult is a békéscsabai gyorsjárat Pécsre. A 2-es buszon Uránváros felé összetalálkoztunk törött kezű túratársunkkal, aki már a kórházból jött begipszelt kézzel, de "vidáman" mesélte, hogy most már túl van a nehezén... Szerencsére jókedvét nem vesztette el, és már tervezgeti, hogy mikor is tud legközelebb túrázni menni. Mielőbbi gyógyulást kívánunk neki. Köszönjük szépen Feketéné Móró Erzsébetnek a túravezetést, és a felkészülést.

Biki Endre Gábor

 

Feketéné Móró Erzsébet képei: http://feked-stif.fmerzsike.fotoalbum.hu/viewlarge/pictureid/21010151 

Biki Endre Gábor képei:           http://stifolder.bienga.fotoalbum.hu/viewlarge/pictureid/21014024