Főoldal

Nem is annyira jelzetlen utakon

„Jelzetlen utakon" címmel indult túra, mely a Dráva TSE, PTTE Vámos Mihály szakosztály és a Tenkes TE esemény naptárában is szerepelt. Túravezetőnknek, Várnainé Meng Hajnalkának ez volt az első hivatalos túrája

 

.

Mindig szerette a számára ismeretlen vidékek felfedezését. Így jutottunk el mi is Nagyárpádról egy két kanyarral Szökéd hangulatos településére. Jól felkészült túravezetőnk érdekes és sok látnivalót tartalmazó túrát állított össze! Az induláskor beszélt a település múltjáról, majd az öreg temető érintésével jutottunk el az idei év madarainak fészkelő helyére.

A színpompás gyurgyalagokat viszont csak a magasban láthattuk. A helyi pincesor szép kis házait elhagyva kellemes sétával értünk a Pécsudvardi tóhoz, ahol első pihenőnket tartottuk. Tovább indulva a Pécsudvardi dombtető előtt mentünk át az M 60-as autópálya alatt. A Pogányi szőlők érintésével jutottunk el a Pogányi tavakhoz. Itt láthattunk kis hattyúkat is. A szépen kialakított pihenőhelynél újra leültünk pár percre, majd egy háromnegyed órás sétával értünk a túra végállomására, Szökédre.

Előzetes egyeztetéssel sikerült kinyittatni az „ivót", ahol egyéb meglepetés is várt bennünket. Bunyevácz Mátyás polgármesterben megismerhettünk egy vendégszerető és a települését szívügyének tekintő embert. Egy kis település ismertetőt és kiváló vendégváró körte pálinkát kaptunk, valamint terülj-terülj asztalkát mindenféle mangalica disznósággal. Ezután egy falusétán ismerhettük meg a települést. A várt nagy sár szerencsére csak egy-két helyen kísértett...

A címben irt nem is annyira jelzetlen úton pedig azért volt, mert a magyar zarándokút jelzéseivel találkoztunk egy két kitérőnk kivételével. Ezen jelzések egyirányú festése sem igaz, mert egy helyen két irányba (párhuzamos utakon) is találtunk jelzéseket, hm...

Mind a 16 résztvevő nevében köszönöm a kiváló túrát Hajnalkának és a vendéglátást Mátyás barátunknak!

Jövőre is visszatérünk, természetesen egy másik útvonalat választva!

 

A képeket készíttek: Andi, Hajni és Hugi

 

atiKA