Főoldal

Köszönet az erdőtakarítóknak

A Pécsi Testnevelési és Természetbarát Egyesület Vámos Mihály Szakosztálya és a Mediterrán Gyaloglóklub 2013. március 9-én erdőtakarítási akciót szervezett a Mecsekben a BIOKOM Kft. szakmai és lebonyolítói szerepvállalása mellett. A természetbarátokból álló csapatok a Tettyéről indultak neki a 14-16 km hosszú túratávnak BIOKOM-os zsákokkal, kesztyűkkel, valamint a közút mellett haladóak még láthatósági mellényekkel is felfegyverkezve.

takaritas

 

Az erdőtakarító-túra fővédnökségét Dr. Páva Zsolt polgármester, az operatív védnökséget pedig Nagy Csaba alpolgármester látta el, aki saját maga is lelkesen teljesítette a feladatot: végiggyalogolta a távot, közben folyamatosan gyűjtötte az eldobált hulladékot - a többiekkel együtt.

Összesen 220 fő természetbarát vett részt a Mecseki Parkerdő takarításában, amely során 164 "teli" zsák (ez 2 nagyméretű konténernek felel meg) szemét került begyűjtésre, és további 5 illegális hulladéklerakót derítettek fel a résztvevők, amelyek felszámolása folyamatban van a BIOKOM Kft. által.

Köszönjük a részvételt Mindenkinek, minden, a természetet szerető és a környezetére igényes önkéntesnek, külön köszönet a BIOKOM Kft. lelkes, szakmailag felkészült munkatársainak, akik a gyűjtőpontokon várták a résztvevőket és azonnal begyűjtötték tőlük az összeszedett szemetet, valamint folyamatosan kapcsolatban álltak a túravezetőkkel és minden pillanatban segítőkészek voltak. Gratulálunk a rendkívül szervezett, színvonalas munkához, amely példaértékű és követendő minden közszolgáltató számára!

A szervezők bíznak abban, hogy az akció eredménye nem csak az, hogy megtisztultak a túraútvonalak, hanem egyben felhívta a figyelmet arra is, hogy mindenkinek tennie kell a tisztaság megőrzéséért!

A szervezők nevében: Marton József és Pál Krisztina túravezetők.