
2012-ben kezdte el a rendszeres túrázást, 2014-től a Mediterrán Gyalogló Klub tagja lett. Pál Krisztinek is köszönhető hogy, meg ragadt a túrázók népes táborában. Rendszeresen járt Marton Józsi által szervezett Erdélyi túrákra. Az ottani hegyek szerelmese lett. A hegyek közé ékelődött Torockó teljesen elvarázsolta, de kedvencei közé tartozott még az Egyeskő környéke és a Csukás sziklái is. Több éves ismeretségünkből is az Erdélyi túrákon vált szorosabbá kapcsolatunk. 2015-től a Dráva TSE tagja lett. Idén, az év elején fejezte be az „Aranyjelvényes természetjáró” fokozat teljesítését. Bekapcsolódott a szervezett természetjáráshoz kapcsolódó munkákba. Festett jelzést, dolgozott a kulcsosházunknál és volt pontőr teljesítménytúrákon. A sokrétű munka láttán gondolta úgy, hogy akik ennyit tesznek a természetjárásért megérdemelnek egy kis támogatást is! Családi vállalkozásuk segítségével támogatta a Tenkes, Tenkes éjszakai és a Vándortáborozók nyomában teljesítménytúrákat. A teljesítménytúrák rövidebb távjainak résztvevője is lett és 2016-ban elkezdte az Országos kéktúrát. A nyáron még a bükki szakaszon túráztunk. A betegség legyengítette és Torockóra már nem jött velünk. Szeptember 14-n hajnalban szíve nem bírta tovább a munkát, megállt...
Angyalaid vezessenek tovább az utadon, legyen lelkednek örök béke és nyugalom!
Köszönet!
Köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, akik kedvesem, Kati Ildikó búcsúztatóján részt vettek! Külön köszönöm a felajánlásokat azoknak, akik jótékonysági gyűjtésünkre is fogékonyak voltak! Az adományozott pontos összegről és annak felhasználásról a későbbiekben még tájékoztatást adok!
atiKA
A holnapi Eperjesi Ernő Emléktúra útvonala megváltozott, A Mecsek Rally miatt le lesz zárva a Pusztabánya-Zobákpuszta műút, (nem kelhetünk át rajta), ezért a túra Hosszúhetényből indul:
Hosszúhetény – Püspökszentlászló – Diós-kút – Miske-tető – Cigány-hegy – Dobogó – Vörösfenyő kh. – Máré csárda
A találkozás: a 09:00-kor induló , (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 11-es kocsiállásáról 9.00 órakor induló szekszárdi buszjárattal), ill. Komlóról a 9.20-as hosszúhetényi buszjárattal Hosszúheténybe!
A táv és szint lényegesen nem változik.
Üdvözlettel:
Horváth Attila túravezető (06303714545)
A www.map.hu webáruház 18 éves lett. Mások ilyen korban az érettségükről tesznek tanúbizonyságot, mi viszont a jelek szerint megbolondultunk.
A jelen akcióban ugyanis az alant felsorolt 18 legfrissebb térképünket egy hétig mindössze 15.000 forintért kínáljuk 36.000 Ft helyett!.
Akik a listából mazsolázni szeretnének, azoknak 6 térképet 7.000 forintért, vagy 12 címet 12.000 forintért tudunk ajánlani.
Az akcióban szereplő kedvezményes árak tartalmazzák a posta-, csomagolási- és kezelési költséget is.
Bakony- Bakonyalja 1:40.000/1:80.000
Börzsöny-Naszály 1:30.000
Bükk, Bükkalja, Upponyi-hegység, Heves-Borsodi-dombság 1:40.000
Cserhát, Naszály, Nógrád, Karancs 1:25.000 / 1:50.000
Gödöllői-dombság 1:50.000 / Ország közepe turistaút 1:100.000
Karancs, Medves-vidék, Felső-Tarnai-dombság 1:33.000
Kőszegi-hegység 1:25.000 / 1:50.000
Mátra, Mátraalja, Mátralába 1:30.000
Göcsej, Őrség, Vasi-hegyhát, Vend-vidék 1:50.000 (vadonatúj kiadvány!)
Pilis, Visegrádi-hegység, Szentendrei-sziget 1:30.000
Sokoró / Cuha-völgye 1:50.000
Soproni-hegység 1:25.000 / 1:50.000
Szekszárdi-dombság / Geresdi-dombság / Gemenc 1:30.000
Szigetköz-Hanság-Fertő 1:80.000
Tápió-mente 1:50.000
Tisza-tó 1:30.000
Vértes 1:30.000
Zsámbéki-medence / Etyeki-dombság 1:50.000
A megrendelő e-mailben kérem megadni a megrendelt térképek listáját a postázási / számlázási címet, egy mobil számot, valamint azt, hogy küldjek-e sárga csekket a fizetéshez.
A térképekért előre fizetni nem kell, hanem az áruval együtt a postai csomagban megküldött számla alapján lehet választani a fizetési módok közül. Akik nem kérnek sárga csekket, azok fizethetnek átutalással, bankkártyával, vagy PayPal-lal.
Az egyértelműség kedvéért a megrendelésben szerepeljen a 18-as Akció, vagy a 18 A "jelszó".
SZARVAS András Térképész mérnök / Engineer-cartographer
H-1149 Budapest, Répásy u. 2. IV. 27.
Tel: +36 1 363 06 72 Mobile: +36 20 9 246 773
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Web: http://www.map.hu/ Skype: szarvas.andras
Szeptember 20-án, 86 éves korában elhunyt Kremling Lajos (Csibész) kedves turistatársunk, aki 1954 óta volt a Pécsi Vörös Meteor Természetbarát Sportkör tagja.
A természet szeretetét még fiatal cserkész korában szívta magába, amit haláláig megtartott. Élete során nagyrészt a természetben dolgozott, tanult szakmája a szőlészet-borászat volt. A természetjárás minden szakágát gyakorolta.
1961-től vizsgázott túravezető, I. o. minősítésű tájékozódási futó versenyző volt. Sok túrát vezetett, túraversenyeken vett részt és tájékozódási futóversenyeken – külföldi versenyeken – is indult.
Püspökszentlászlói kulcsosházunkat is nagyon kedvelte, sokat dolgozott építésén-szépítésén.
Vidám, segítőkész személyét hiányolni fogjuk. Halálával szakosztályunk legrégibb tagját veszítettük el.
Lajos, Isten veled, nyugodj békében! Emlékedet megőrizzük.
Dr. Gundrum Károly