Reggel –6,5 fokot mutatott a hőmérő, igazi hideg téli reggelre ébredtünk. Ha az ember téli fotós túrára indul, akkor legyen télies az időjárás is. Irány Zobákpuszta, a kirándulás  találkozási helye. Kitehettük volna a „Zobákpusza megtelt” táblát, mert buszokkal és autóval közel hatvanan érkeztek a helyszínre. Hosszú kígyózó sorban indultunk aTakanyó völgye felé, majd a vadregényes szurdokvölgyben felfedeztük a Takanyó-forrás által „kialakított” mésztufalépcső befagyott vízesését.

A Kiskaszáló tisztására felkapaszkodva egy hosszabb pihenő és uzsonna következett, majd a nagy létszámú túracsapat kettévált. Az egyik csoport a rövidebb, 7 kilométeres kört választva lesétált a Hidasi-völgybe a S+ jelzésen. Mi pedig a K háromszögön elgyalogoltunk
Pusztabányára, ahol az ősi üvegmesterséggel ismerkedtünk. A tavasziasra fordult napos időben a szép réten megebédeltünk, majd lesétáltunk a Betyár-forráshoz, ahol a természet egy újabb csodaszép „jégeséssel” ajándékozott meg minket. Innen már a Hidasi-völgyben folytattuk tovább utunkat. Felfedeztük a völgy kiapadt forrásait, a csordogáló Hidasi-forrásnál pedig megtölthettük kulacsainkat. A kígyózó patakvölgyben a Csurgó meseszép vízesése fogadott minket. Közel 10 kilométerrel a lábunkban a végén jól bele kellett húznunk, hogy Zobákpusztán elérjük a pécsi buszt. Jól sikerült, szép fotós túra volt, szép tavaszi napot kaptunk kora délutánra.

Ahogy a túravezető látta   és ahogy a résztvevők látták.

Müller Nándor túravezető

December 4.-én, 9 órakor Mánfához közeli Kőlyuki étterem parkolójában meghirdetett nyílt túrára gyülekeztünk 18-an. A csoport egy része busszal érkezett, de voltunk páran, akik autóval...
Az útvonal átbeszélése közben megjelent az étterem tulajdonosa és közölte, hogy a parkoló az étterem vendégei számára van fenntartva. Ne parkoljunk ott, mert a "sok" autó láttán teltházasnak hiszik az éttermet és tovább mennek az utazók...
Ajánlotta, hogy menjünk át az 1km-re lévő Árpád-kori templom parkolójába. Így is tettünk, 5 autóval parkolót váltottunk.

Tehát a
Mikulás előtti barangolás Kőlyuk környékén Schóber József vezetésével az autóvezetőknek a templomtól kezdődött. Onnan indultunk a kerítés mellett a malom, illetve az étterem felé. Rögtön teszteltük a járhatóságot is, hogy az éjszakai fagy a korábbi esős napoknak köszönhetően felázott utakon -az áthaladást mennyire fogja megkönnyíteni.
A vékony jéggel fedett pocsolyák és a néhol süppedékes, "oldalazós" csúszásveszélyes részek miatt gyakran földre szegezett tekintetettel, de jó tempóban haladtunk.

A csoport résztvevői a területet nagyon jól ismerték, ezért a hideg időben való várakozás helyett elindultak a tervezett úton.
A Görgetegen felfelé haladva felzárkóztunk, miközben meg-megálltunk rácsodálkozni a romos picemaradványokra. Vágotpuszta kútja, illetve a körülötte lévő asztalok és padok megállásra, pihenésre hívtak.

A zöld sáv turistaút jelzését követve indultunk el Lóri erdészház felé. Itt az irányjelző oszlopon található QR kódról beszélgettünk. Megállapítottuk, hogy a papíralapú, füzetes, pecséttel igazoló teljesítést egyre inkább felváltja elektronikus utódja.. A jelvényszerző turistamozgalmak közül, nálunk ez az első fecske. A  GeoGo alkalmazás segítségével személyreszabottan, szabadabban tudunk túrázni, teljesítményünket visszakeresni.

A Lóri völgyben a sárga négyzeten ÉNy-i irányba indultunk. A völgyben az éjszakai fagy jótékony hatásának köszönhetően jól lehetett haladni, annak ellenére, hogy gyakran a meder volt járhatóbb, mint az oldal.

Garajc után a Nagy-kő-oldalnál É-ra kimentünk a mezőre és pár perc napsütéses séta után elérkeztünk Bánosra,  túránk forduló pontjához.
A sokat fényképezett kút és a régmúltat idéző tűzoltószekér környezete ragyogó pihenőhely a település központjában.
Pihentünk, ettünk-ittunk és szemetelés nélkül, csendben továbbálltunk. A sárga sáv túristajelzést K felé követve indultunk Vágotpusztára, de még Bános külterületén É felé a szomszédos gerincet fürkészve egy későbbi felderítő túráról beszélgettünk. Jóval Bános után az erdészeti úton haladva, azaz sokszor csúszkálva el kellett fogadni, hogy a napnak ereje legyőzte az éjszakai fagyot.
A különböző „sárkerülő technikák” kissé széthúzták csoportot, de Vágotpusztán ismét felzárkóztunk egymáshoz. Ezután észak-északkeleti irányban elindultunk a zöld sávon. A temető után az erdészeti úton csúszkáltunk, de az avarral fedett részeken és a földút szélén az aljnövényzet közt jól lehetett haladni. A Malomi-erdő után a nyereg csodás kilátással ajándékozott meg bennünket. A Szent Imre-erdőben az erdészeti út lejtős részén „eséshatáros csúszások” árán, de leküzdöttük magunkat a aljra.

A 66-os országút előtt megálltunk és átbeszéltük a hátralévő útszakaszt, mivel az autóval érkezők nem a Kőlyuki buszmegállót célozzák meg.
Az autóbusszal távozók is azt választották, hogy többletet bevállalva inkább Mánfán szállnak buszra.

Az országút másik oldalán a Csík-gödörben haladtunk tovább a zöld sáv jelzésű úton, azaz haladtunk volna...
A régen megalkotott túristaút egy szakasza olyan területen halad, mely már elkerített magánterület. A szekérút hívogatja a vándort birtokháborításra csábítva. A kerítés sarka mellett volna a csapás, de ez az út gyakran kerül a sűrű aljnövényzet miatt „láthatatlanná”.
Most könnyen átverekedtük magunkat, de az akadálypálya azért hosszabb. Az erdőhatáron haladva elértük a vadketrecet, Itt már nyoma sincs a jelzéseknek, de egy alig látható csapáson sikerült a visszatérés. Ezen az útszakaszon a nyári vándortáboros fiatalság is jár.
Telekhatáron túl az erdőszélre régen kihordott trágya és nem messze tőle a szemét (üvegek és egyéb a háztartásból származó dolog) a völgy szépségét nagyban csökkenti.
El kellene kerülni ezt a területet a túrista útnak, mivel van is jól járható erdészeti út, mely a Palántáki-tető irányába csatlakozik a piros sáv túristajelzésre...
Szóval haladunk a zöld sávon, felérünk egy meredekebb szakasz után egy útra, ahol a piros sáv jelzéssel fonódva mutatja Sikonda felé az utat. Terv szerint pár méteren Kőlyuk irányába a piros sávon, majd jelzetlen úton D-i irányba, Palántáki-tető felé tartunk.keleti irányban, a Cserma felé folytatjuk utunkat, ahol búcsuzkodás után a buszosok és autósok külön utakon ereszkednek le a völgybe.

A túra 17,3km hosszú volt és 6 óra alatt jártuk meg, ebből pihenésre másfél órát szántunk.

A túra útvonala itt, a túrán készült fényképek itt nézhetők meg!

Nekem nagyon tetszett sajnáltam volna kihagyni. Egészségünkre váljék.

Szöveg, képek: Müller János (POE)

Baranyajenőről, a Szabadság utcai autóbuszmegállóból indult 26 fős túracsapatunk a közel 20 km-es túrára. Már induláskor láttuk, hogy az időjárás ma kegyes lesz hozzánk. Abban is reménykedtünk, hogy az előző napok szeles, napos időjárása a földutakat is viszonylag jól járhatóvá tette. Északi irányban, a piros háromszög jelzésen indultunk a Várhegy felé. A „Szűz Mária Szent Neve” tiszteletére szentelt templom mellett haladtunk el. A település határát elhagyva továbbra is enyhén emelkedő földúton gyalogoltunk. A Várhegyhez közeledve a nyílt terepet erdős terület váltotta. Kelet-északkelet irányába folytattuk - újra nyílt terepen - útunkat. Ragyogó, szinte kora tavaszi napsütésben, majdnem sármentes úton közelítettünk a hármas megyehatárhoz. Baranya-Somogy-Tolna megyék „találkozásánál” kopjafa, tűzrakóhely és egy kis kilátó várja a túrázókat. Rövid pihenés után a gerincúton gyalogoltunk Jágónak település felé.                                                                                                                                                                 

A Dél-Zselic Természetbarát Klub és a Kenderföldi Természetjárók ez évi szokásos nyári természetjáró táborát a Zempléni-hegységben rendezte meg, június 30 – július 11-e között. A táborban 15 gyerek és 11 felnőtt vett részt. Szálláshelyünk Pálházán volt, a Megálló Üdülőházban volt (tudom ajánlani mindenkinek), ahol saját ellátással töltöttünk el 11 napot. Ez azt jelentette, hogy minden nap a túrák után a vacsorafőzés következett, aminek előkészítésében a gyerekek is lelkesen vettek részt (zöldségek hámozása, felszeletelése, szalonnaaprítás stb.)

A koronavírus járvány miatt a táborban a felnőttek csak védettségi igazolvánnyal vehettek részt. Érkezésünk után néhány nappal viszont feloldották a maszkviselési kötelezettséget, így a boltokban, múzeumokban, kiállítóhelyeken már nem kellett felhúznunk az arcvédő maszkokat, ami nagy örömet és megkönnyebbülést okozott, egy évnyi kötelező maszkviselés után. Furcsa volt „szabadon lélegezni”, de – mondanom sem kell – pillanatok alatt visszaszoktunk a „normális életre”.

Túraprogramunk gerincét a „Rákóczi nyomában” jelvényszerző túramozgalom teljesítése adta. A Füzértől Sárospatakig vezető piros sáv jelzésű utat végigjárva emlékeztünk a nagyságos fejedelemre. A Rákóczi túrát járva, és a többi túráinkon felkerestük a Zempléni-hegység csaknem valamennyi nevezetességét, látnivalóját: megnéztük a regéci, a füzéri, a boldogkői és a sárospataki várakat, a gönci Pálos kolostorromot, az Amadé-vár romjait, felkerestük a Borsó-hegyen a hejcei repülőgép katasztrófa emlékhelyét, utaztunk a Pálháza – Kőkapu – Rostalló erdei vasúton. Megnéztük Vizsolyon a református templomban kiállított első magyar nyelvű bibliát, és a nyomdatörténeti kiállításon a Gutenberg-féle nyomda kicsinyített másán a korabeli nyomtatást is kipróbálhattuk. Telkibányán a helytörténeti múzeumban az aranybányászat történetét ismerhettük meg, és ellátogattunk Hollóházára, ahol a múzeumban megcsodálhattuk a híres hollóházi porcelán remekeit. A túrákon felkerestük a legszebb sziklakilátóhelyeket (Amadé-vár, Sólyom-kő, Nagy Péter-mennykő), Hollóházán az országos Kéktúra „0 (1160) km” kövét, és természetesen felmentünk a Nagy-Milicre, a Zempléni-hegység legmagasabb csúcsára is. A Sárospatak melletti Megyer-hegyen megcsodáltuk az egykori kőbánya gödrében kialakult nevezetes tengerszemet, amit Magyarország egyik legszebb természeti csodájaként említenek. Felmentünk a Sátoraljaújhely mellett magasodó Szár-hegyre is, ahol a Magyar Kálvária stációit végigjárva emlékeztünk a trianoni országcsonkításra: az országunktól elcsatolt magyar városok neveit és a hozzájuk írt szövegeket olvasva lélekben átérezhettük a száz évvel ezelőtt történteket, a magyarság fájdalmát.

Végül – nyár lévén – meg kell említeni a sárospataki Végardó Fürdő strandján eltöltött délutánt is: a rekkenő hőségben nagyon jól esett a strandolás.

Gazdag programot terveztünk, amit meg is tudtunk valósítani. Ebben közrejátszott az időjárás is, ami végig kedvezett – a túrázáshoz túl meleg is volt, de hát erről szól a nyár. Túráink során megtettünk 110 km-t, és leküzdöttünk 4000 méter szintemelkedést (érezhettük a vulkanikus hegység meredek emelkedőit!).

Rengeteg élménnyel gazdagodva utaztunk haza.

A tábor megrendezését – pályázat útján – a   Magyar Természetjáró Szövetség  támogatta, és voltak egyéni támogatóink is.

A támogatásokat ezúton is köszönjük!

A táborozás alatt készült képeket itt lehet megnézni!

Strasser Péter
táborvezető