
Lezárult az örök turista, a szervezett természetjárás ikonikus alakja, a Magyar Természetjáró Szövetség tiszteletbeli elnöke, Thuróczy Lajos földi útja. Rövid, de méltósággal viselt betegsége után 2021. december 14-én elhunyt mindannyiunk szeretett Lajos bácsija.
Pótolhatatlan űrt hagy bennünk a távozásával, a megrendültség mellett mégis hálás szívvel gondolunk példaértékű szívósságára, céltudatosságára, humorára és még hosszan folytathatnánk jó és követendő tulajdonságait. Ha a tőle kapott tanításokból csak egy dolgot kellene kiemelnünk, akkor az az elköteleződés lenne: minden gondolatát és cselekedetét a hazai természetjárás fejlesztése, megőrzése és jobbítása iránt érzett elköteleződés határozta meg.
Két évvel ezelőtt azt kérdeztük tőle, hogy mi a hosszú élet titka? Válasza egyszerű volt és nagyszerű. Pont olyan, mint Ő maga. Íme a recept, amihez nem kell sok hozzávaló.
„Egyrészt úgy érzem, hogy a szerencsés természetemért mindenképp hálás lehetek. Nyugodt típus voltam mindig is, nehéz volt kihozni a sodromból. Nem őrjöngtem, ha kudarc ért. Ehhez társult egy aktív élet. Még most sem szeretek egyhelyben ülni. A mozgás a lételemem. Emellett erős volt bennem az együttérzés. Egy nézeteltérés során például mindig megpróbáltam beleképzelni magam a másik helyzetébe, érzéseibe. Ez sokat segített az elfogadásban. Harmadrészt azon kevesek közé tartozom, akiknek a munkája örömet okozott és nem bosszúságot. Természetesen voltak nehéz időszakok. De mindig volt bennem alázat, tisztelet és szeretet. A természet iránt és az embertársaim iránt. Ami pedig a legfontosabb: minden nap jót tenni. E nélkül nem is tudom, hogy van-e értelme az életnek?”
Búcsúzunk tőled Lajos bácsi, köszönünk neked mindent! Életed leghosszabb túrájára indultál ma, egy példamutató élet lezárásaként.
(forrás: http://mtsz.org/cikk/isten_veled_lajos_bacsi )
Látom a nézettségből, hogy sokakat érdekelnek a régi térképek. Így kerestem még kettőt. Ezek a térképek az 1939-es Mecsek kalauz mellékletei voltak.
A decemberi Mecsek Híradóban olvastam a Mecsek turistaút hálózatáról, ami régen számokkal volt jelölve. Ehhez találtam két régi térképet. A térképekre kattintva megjelenik nagyobb felbontásban!
Jó szórakozást!
2021. augusztusában a Baranyai Gasztrorégióért Egyesület képviseletében Kovács Dezső azzal a javalattal fordult a BMTSZ vezetőségéhez, hogy a szövetség vegyen részt a „Pécsi Tanuló Város Fesztivál 2021” eseménysorozatán.
Felmerült a kérdés, hogy milyen formában, milyen programmal csatlakozhatnánk a rendezvényhez. Kovács Dezsővel és az Elnökség tagjaival folytatott diskurzus eredményeképpen egy, a belvárosban megvalósítható tájékozódási játék és egy rövid túra - a Pécsi Parkerdő területén - tervét fogadtuk el. Emellett a Széchenyi téri pavilonban a mecseki és baranyai jelvényszerző mozgalmakról, programjainkról terveztünk tájékoztatást adni az érdeklőknek.
A „természetjárás, turizmus népszerűsítése, a kapcsolatok erősítése” - célok „lebegtek” szemünk előtt. Regisztráltunk a szeptember 23-25. között megrendezésre kerülő rendezvényre. Véglegesítettük a programtervünket: Strasser Péter elkészítette a „tájékozódási” játék alapjául szolgáló útvonalleírást, a lehetséges helyszínek fényképeivel, valamint „Pihenőpontok, kilátópontok, emlékek a város felett” túra pontos leírását. Ezekre alapozva Nagy Balázs tájékozódási játékot készített: google térképen GPS koordináták segítségével lehetett az adott látnivalót megtalálni, s arról információt leolvasni, segítve a következő pontra történő eljutást. Akinek ez nehéz volt, azoknak hasonló feladatot állítottam össze útvonal leírással, feladatok megadásával egy keresztrejtvényre helyezve a megoldást. A rövid túrához totót készítettem a túra során elmondott információkhoz igazítva a kérdéseket. Dolgoztunk vele....nem keveset. A BMTSZ honlapján és a Mecsek Híradóban olvashatók voltak programjaink.
Mindezek ellenére elég kevés érdeklődő vállalta a belvárosi tájékozódási játék bármely formáját, a szeptember 25-i parkerdei túra indulópontján két hölgy volt, akik végül elálltak a túrától. A Széchenyi téri „kavalkádban” résztvevő társaimmal (Tóth Klára, Both Viktória, Madarászné Körmendi Ilona, Rónaky Gizella, Szabó-Dalecker Ibolya) jól éreztük magunkat, sokat beszélgettünk, „szomszédoltunk”, kapcsolatokat építettünk. Kihelyezett kiadványainkból is fogyott szépen. Jó lett volna, ha a tájékozódási játékon és a túrán többen vettek volna részt.
A jövőt tekintve tapasztalatokat gyűjtöttünk, tanultunk.... olyan feladatokat, játékokat kell ajánlani, amit ott a helyszínen megoldhatnak az érdeklődők. Programjainkat több fórumon, szélesebb körben szükséges meghirdetni, propagálni. A Pécsi Tanuló Város Fesztivál webes felületén kerestem az általunk a felajánlott programot. Nehezen leltem rá. Végül a „Résztvevők” linken a „Gasztronómia, egészséges táplálkozás, természeti értékeink, helyitermékek, kvíz, játékok túra” cím alatta Baranyai Gasztrorégióért Egyesület programjába ágyazva találtam meg a tevékenységeinket. Saját szervezetünk nevében kell programot hirdetnünk! Természetesen hasonló területen munkálkodó szervezetekkel szövetkezhetünk.
Az ember mindig tanul.
Pécs, 2021.09.27. Schóber József